Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
30
dec/2021

Legyen zöld a szilveszteri koccintás is!

Ha már piál a Föld szilveszterkor, tegye zölden! Egyre többet foglalkozunk azzal, hogy mennyi az ételeink környezeti lábnyoma, azaz milyen terhet ró a természetre az előállításuk: a növényvédőszerek, gyomirtók, erdőirtások, monokultúrás ültetvények mind-mind szennyezik és pusztítják az élővilágot. Na de mi a helyzet az olyan italokkal, amelyek más kategóriába esnek, mint a nagyi által főzött biomálnaszörp? 

szilveszter alkohol fenntarthatóság környezetszennyezés biodiverzitás mezőgazdaság víz szén-dioxid-kibocsátás

KÉP: Pexels

1900 és 2000 között 75 százalékkal csökkent a világ biodiverzitása, azaz az élővilág sokszínűsége, fajgazdagsága - részben az alkohol előállításához szükséges növények monokultúrás (egyetlen fajból álló) ültetvényei miatt. Az alkoholos italokhoz az alkoholon kívül persze rengeteg más összetevő is szükséges, plusz a csomagolás és a szállítás is környezetszennyező lehet. 

Egy korsónyi ale sör megfőzése 300 gramm szén-dioxiddal szennyezi a levegőt, egyetlen liter sör előállításához 155 liter vízre van szükség, az ENSZ szerint egy évtizeden belül nem lesz elegendő ivóvíz a mezőgazdasági termeléshez. Négy szempontot kell figyelembe venni az italgyártáshoz: a szén-dioxid-kibocsátást, a biodiverzitásra gyakorolt hatását, a víz-, illetve a műtrágya- és gyomirtóigényét. Ebből a szempontból az alkoholhoz szükséges alapanyagok közül, mint a cukornád, gabona, burgonya, szőlő stb., az alma lesz a nyerő, mert azt organikus művelésben is lehet termelni.

Jó példák is vannak a fenntartható italgyártásra: az 1990-es mennyiségekhez képest ma már a 33 cl fém italosdoboz 55 százalékkal kevesebb anyagból készül, míg a borosüvegekhez 60 százalékkal kevesebb anyag is elég. Egyre több cég áll át megújuló energiára, illetve az üzemeit LED-világítással és hőszigeteléssel korszerűsíti. 

Ezeken túl is érdekesen alakul a szeszfőzés: világszerte már 50-nél több cég főz sört kenyérből (erről mi is írtunk, a receptért kattints ide) az angliai Toast Ale mintáját követve. Az amerikai Misadventure & Co a vodkáját lejárt szavatosságú péksüteményekből készíti, a William Grant & Sons' Discarded vermutot alkotott a kávébab héjából: a cascara eddig a hulladékba került. A brit Black Cow vodka alapanyaga a sajtkészítésnél megmaradt író, a The Garden Cider Company a kiskertekből gyűjti be a hullott almát a ciderjéhez. Az ausztrál Rootstock fesztiválon a megmaradt italokat (bor, söt, whiskey) összeöntötték, és grappát főztek belőle, amelynek neve Kissing a Stranger (Megcsókolni egy idegent) lett. A dán Carlsberg üvegmosója újrahasznosítja a vizet (és pasztörizálással csírátlanítja), amelynek köszönhetően 45 ezer hektoliter vizet tudtak megtakarítani, ez megtöltene 18 olimpiai méretű úszómedencét. A skót Glengoyne a szeszfőzdéből kieresztett víz tisztításához 12 természetes lápot alakított ki, amelyeket 14 ezer fajta növénnyel ültettek be, ezek biztosítják a víz szűrését. A láp emellett új életteret jelent egy sor helyi állatfajnak is.

szilveszter alkohol fenntarthatóság környezetszennyezés biodiverzitás mezőgazdaság víz szén-dioxid-kibocsátás

KÉP: Pexels

TIPPEK A ZÖLD ALKOHOLFOGYASZTÁSHOZ:
1. Igyál olyan italt, ami almából készült, mert annak a legkisebb a környezeti lábnyoma: ilyen például a cider.
2. Fogyassz az évszaknak megfelelő alapanyagokat, tehát télen ne akarj epret enni a pezsgőhöz, akármennyire is posh és fancy.
3. Válaszd a helyi márkákat, mert az országhatáron belül előállított italok szállításból adódó környezetszennyezése töredéke mondjuk egy kubai ruméhoz képest.
4. Vegyél üveg helyett dobozos italt, mert az alumíniumdoboz sokszor újrahasznosítható, míg az üveg előállítása és újrahasznosítása sokkal  energiaigényesebb.
5. Kutasd fel a spájzot, mert lehet, hogy találsz a hátsó sarokban valami ezeréves különlegességet, amit szilveszterkor végre megmenthetsz a megromlástól (és "anyagában hasznosíthatod")...

Egészségedre és boldog új évet!

365Zö


0
Tovább
28
dec/2021

Ha ezeket az ötleteket meglátod, nem fogod kidobni a karácsonyfádat!

Még néhány nap, és ellepik a járdákat a kidobott karácsonyfák, amelyeket majd elvisznek a kukásautók. Településtől függ, hogy a begyűjtött fenyőfákkal mi lesz: van olyan város, ahol összeaprítják a fákat, és talajtakaró mulcsként hasznosítják a nyesedéket a városi parkokban. Akad olyan település, ahol a hulladékégetőbe kerülnek, és fűtési hőként hasznosulnak. 

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

Neeeem, nem erre gondoltam, görgess lejjebb! KÉP: ScaryMommy

Ha csak egy kicsit kreatív vagy, és ebben az alábbi ötletek is segítenek, akkor nem kell kidobnod a drága pénzért megvásárolt igazi fenyőfát, hanem többféle módon újrahasznosíthatod. Nézzük, milyen irányokba érdemes elgondolkodni. Van még néhány nap a téli szünetből, az újrahasznosítással elfoglaltságot adhatsz a gyerekeknek is.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: ThisOldHouse

1. A tűleveleket rázd le az ágakról, és mulcsként szórd a savanyú talajt igénylő növények tövéhez. A tűlevél nem fogja "szétsavazni" a talajt, de azért a hortenzia, a liliomfa (magnólia), az erdei pajzsika (páfrány), a som, a trombitafolyondár vagy az áfonya hálás lesz a plusz tápanyagért. Tanácsos a fenyőtű alá egy réteg komposztot is elteríteni.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: AllCreated

2. Tedd ki a csupasz fát a kertbe, vagy kötözd ki a kerítéshez, az ágait pakold tele madáreleséggel, és tarts "pótkarácsonyt" a kerti madaraknak. Ne felejts el ivóvizet is kirakni nekik.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: TheImpatientGardener

3. Vágd le a még zöld ágakat, és rendezd el ezeket az ablak alatti vagy erkély korlátjára szerelt balkonládában. Pár hétig jól mutatnak, ültethesz közéjük télálló díszkáposztát vagy hunyort is.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: AZPlantLady

4. A fa letisztított törzse és ágai remekül szolgálnak növénytámaszként.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: Pinterest

5. A fenyőtűktől megtisztított gallyakból készíthetsz madárodút is, érdemes mohával kitömködni a réseket. Azt is megteheted, hogy a meglévő madárodút burkolod be a gallyakkal, így szépen felújíthatod, egyúttal növeled a hőszigetelését.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: FredAndBo

6. A törzset felszeleteled, és a korongokat felragasztod egy szív alakú lapra: tökéletes ajtódísz lesz Valentin-napra (és még rímel is).

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: BackToTheLandLiving

7. A korongokból készíthetsz poháralátétet

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: MikeWarren

kétféleképpen is.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: HazelAndGoldDesigns

8. A korongokra betűket festhetsz, és jövő karácsonykor feliratos girlandként díszíted vele az otthonodat, 

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: BeyondBasicsDesign

vagy tavaszköszöntő feliratot készítesz belőlük.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: JameeSmallDesign

9. Vagy pedig a korongokat tetszés szerint fested, feliratozod, matricázod, és egyedi hűtőmágnessé dizájnolod őket.

karácsony fenyőfa karácsonyfa újrahasznosítás

KÉP: Trendir

10. Vagy szép ajtódíszt készítesz belőlük.

TIPP: A beltérben használt, felszeletelt vagy darabokra vágott fenyőfát érdemes 80 Celsius-fokos sütőben 2-3 órán át szárítani, hogy elpusztuljanak a fában lévő esetleges kártevők. A fenyő gyantát tartalmaz, esetenként sokat is. Ha ezt tapasztalod, akkor a faanyagot hasznosítsd először a kertben, például madáretetőként, aztán nyáron, amikorra már jól kiszáradt, felapríthatod kézműves projektekhez.

365Zö


0
Tovább
23
dec/2021

Kidobott edzőcipőből lesz a legmenőbb újracipő és papucs

Jelske Peterson és Jarah Stoop holland bőrdíszműves-iparművész duó 2016-ban találta ki, hogy a hulladékba dobott Nike, Adidas és Converse edzőcipők felsőrészét újrahasznosítja, és Peterson Stoop néven kézműves divattal kezd foglalkozni. Azért ezt a három márkát választották, mert ikonikus nevek, amelyek újrahasznosítva is jól eladhatók.

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

Összeguberáltak 500 pár cipőt, és elindult a munka. Úgy találták, hogy általában a cipők talpa nem bírja a strapát sokáig, illetve a nagylábujjnál szokott még kikopni a felsőrész. Ezeket a hibákat leszámítva azonban a cipő többi része még rendben van, nem kellene a szemétben végeznie.

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

Már csak azért sem, mert becslések szerint egy edzőcipő ezer év alatt bomlik le teljesen a természetben - és ez nem biológiai lebomlást jelent, hanem pusztán annyit, hogy egyre kisebb, végül mikroszkopikus részekre esik szét, ami viszont minden élőlényt tönkretesz.

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

Az újrahasznosítás során kizárólag természetes anyagokat használnak, bőr alsórészt és parafa és/vagy vulkanizált gumi talpat, bőr cipőfűzőt. 

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

Az eredeti cipőket alkotóelemeikre szedik szét, majd hagyományos cipőfelsőrész-készítő technikával teljesen új kombinációban varrják össze a felsőrészeket cipővé vagy papuccsá, lehetőleg úgy, hogy a márkajelzések minél jobban láthatóak legyenek. 

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

De nemcsak a márkajelzés a fontos: minden cipő teljesen egyedi, és az újraértelmezés (újraösszerakás) során sokkal hangsúlyosabbá válik az alkotóelemek eredeti szépsége. 

hulladékhasznosítás divat szemét Hollandia

A megrendelők a 8-12 hétig tartó újjászületési folyamatról fotódokumentációt kapnak. A lábbeliket turkálóból beszerzett ingből varrt zsákba helyezik, majd újrahasznosított cipősdobozba kerülnek, amit újságpapírba csomagolva adnak postára. Egy pár újracipő vagy papucs átlag 500 eurót kóstál, de ez biztos nem fog szembejönni.

365Zö


0
Tovább
21
dec/2021

Karácsonyig még elkészül: egyszerre öko és bio karácsonyfadísz házilag

A zöld karácsonyhoz már sok tippet adtam, például hogy milyen szuper karácsonyfád lehet fenyő nélkül, erről ebben a posztban több tucat ötletet találsz. Igen ám, de mivel díszítsd a fát, ha öko és bio szeretnél lenni? A házilag készült modellezőagyag-díszek legfőbb előnye, hogy nem műanyag bigyók a világ másik feléről környezetszennyező módon ideszállítva, illetve mivel ételfestékkel is megfestheted őket, semmilyen káros anyagot nem tartalmaznak.

KÉP: APieceOfRainbow

Érdemes belevágni a karácsonyi modellezőagyag-díszek készítésébe, mert ha az ünnep előtt egy-két nappal sikerül megcsinálni az alapokat, akkor a 23-i, 24-i fennforgásban nem lesznek láb alatt a gyerekek, mert éppen díszeket festenek.  Ami jól sikerül, mehet a fára, ami pedig nem tökéletes, az apróra törve komposztálható biohulladék. Lássuk, milyen egyszerű és olcsó alapanyagokra van szükség!

A. változat: finomliszt, kukoricakeményítő, nagyon finomszemű só és víz egyenlő mennyiségben
A hozzávalókat alaposan összedolgozod egy gombóccá, folpackba tekered, és legalább 12 órára beteszed a hűtőszekrénybe, hogy összeérjenek az alapanyagok. Utána kinyújtod, kivágod a formákat, és hagyod levegőn lassan megszáradni (például a szekrény tetején). Amikor már szikkad, érdemes 2-3 óránként megforgatni, hogy egyenletesen száradjon. A 24-48 óra után teljesen száraz díszeket lehet festeni.

B. változat: 30 g kukoricakeményítő, 140 g szódabikarbóna és 60 ml víz
A hozzávalókat egy tapadásmentes serpenyőbe öntjük, alaposan összekeverjük, és kis lángon elkezdjük melegíteni. Amikor a keverék már massza lesz és elválik az edény falától, azonnal levesszük a tűzről. A masszát gombóc alakúra formáljuk, betekerjük egy nedves konyharuhába, és ebben hagyjuk kihűlni. Utána átgyúrjuk, megint gombócot formálunk belőle, folpackba tekerjük és 12-24 órára a hűtőbe tesszük pihentetni. Aztán már nyújtható, 4-5 milliméternél ne legyen se vékonyabb, se vastagabb. A kiszaggatott formákat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és a sütőben legalacsonyabb hűfokon (résnyire nyitott sütőajtóval, hogy a pára távozni tudjon!) készre szárítjuk. Utána lehet díszíteni. Ha többre van szükség, akkor fel lehet szorozni a mennyiségeket.

+1. tipp: Amíg még nedves massza, anyagában is lehet színezni egy-két csepp ételfestékkel, alaposan össze kell gyúrni vele. 
+2. tipp: Nemcsak festéssel lehet díszíteni a házilag készült öko-bio fadíszeket, hanem ragaszthatsz rájuk fenyőágat, díszbogyót, tobozt is. Mivel a komposztálás a cél, a ragasztáshoz ne ragasztópisztolyt használj, hanem főzz egy jó erős csirízt.

365Zö


0
Tovább
18
dec/2021

Így segíts a kutyádnak, macskádnak, ha stresszel a karácsony miatt

A december nagyon stresszes hónap lehet házikedvenceink számára. Az ünnepi készülődés miatt sok háztartásban felborul a szokásos menetrend, márpedig egyes kutatók szerint a kutyánk például onnan (is) tudja, hogy szeretjük, ha megbízható napirend szerint élünk: mindig ugyanakkor van a séta, játék, étkezés. Kivéve decemberben.

KÉP: Pexels

Ráadásul elkezdünk hazahordani egy csomó új holmit, furcsa zajok jönnek mindenhonnan, ismeretlen szagok töltik be a levegőt, többet vannak egyedül. És valljuk be őszintén, nekünk sincs mindig türelmünk vagy kapacitásunk a szokott módon foglalkozni a házi kedvencekkel. Egy karácsonyfa érkezése a lakásba, aztán pedig a sok csillogó, mozgó dísszel való feldíszítése a cicákat is kizökkenti a nyugalmukból. Nem csoda, ha december közepére már a házikedvencek 40 százaléka stresszes tüneteket mutat. Pedig még hol van a karácsonyi vendégjárás és a szilveszteri durrogtatás!

Stressz jele lehet kutyáknál:
ha a máskülönben jól viselkedő eb szófogadatlanná válik, felugrik az ágyra, ételt lop, széttépi a papírokat, folyton ugat vagy nyüszít, esetleg emésztési probléma jelentkezik. 

Stressz jele lehet macskáknál:
egyebek mellett az ismeretlen okból hirtelen megjelenő alsó húgyúti betegség (cystitis), a túlzásba vitt mosakodás vagy ha szokatlan helyre bújik el hosszú időre (például a szekrény tetejére menekül). 

Így enyhítsük a kutyánk stresszét:
- találjunk ki olyan napirendet az ünnepi időszakra, amit be is tudunk tartani, és tartsuk is be;
- a hideg dacára menjünk vele többet sétálni;
- rendszeresen ismételjük át a már megtanult parancsokat (ül, fekszik, marad, játék stb.);
- alakítsunk ki neki biztonságos zónát, ahová elvonulhat pihenni, pédául hozhat neki a Jézuska egy ketrecet, amelyre egy lepedőt ráborítva stresszoldó kuckóvá varázsolunk;
- az ünnepi készülődéshez szükséges változtatásokat ne egyszerre, hanem 2-3 naponta kis részletekben végezzük;
- figyeljünk oda a hőmérsékletekre: a szobában ne legyen túl meleg, séta közben ne fázzon;
- a vendégek érkezésekor ne legyen jelen a kutya, mert a sok idegentől "kiborulhat", csak később csatlakozzon a már helyet foglalt vendégekhez - de lehet, hogy érdemes végig a másik szobában maradnia.

KÉP: Unsplash

Így enyhítsük a cicánk stresszét:
- költöztessük át a kaparófáját a lakás egy nyugodt zugába, vigyünk oda egy alomtálcát és legyen egy tál friss víz is mindig;
- ha a szekrény tetejére vagy más magaslati helyre menekül, alakítsunk ki neki ott egy biztonságos megfigyelőhelyet;
- ha már a csengőtől is frászt kap, érdemes azt a vendégjárás idejére kikapcsolni, és inkább kopogással vagy mobiltelefonon jelezzenek az érkezők;
- ha hosszabb időre elutazik a gazdi, érdemes lehet egy cicaszittert felbérelni, aki addig elszöszmötöl a lakásba, amíg mindenki haza nem ér;
- a karácsonyfa díszítésekor figyeljük a cica reakcióját: ha megijed a sok mozgó dísztől vagy a villogó fényfüzértől, azt az elemet hagyjuk ki a dekorációból;
- ajánlott egy nyugtató hatású feromon-sprayt vagy párologtatót beszerezni, és a macska számára menedéknek kialakított területet rendszeresen befújni vele.

Feltétlenül nézzünk utána, hogy az ünnepek alatt hol van ügyeletes állatorvos!

365Zö


0
Tovább
11
dec/2021

Ezek az illatok enyhítik legjobban a téli depressziót

A sötét és hideg tél sokakban előhozza a szezonális kedélybetegséget (angol nevén Seasonal Affective Disorder, SAD), de néhány trükkel sikeresen úrrá lehetünk rajta: ilyen például az illóolajokkal végzett aromaterápia.

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Pexels

A szaglás olyan érzékelés, amely sokkal erősebben képes hatni ránk, mint ahogy hinnénk. Amikor az illatmolekulák elérik az orrunkban lévő szaglóhámot, annak érzékelői (receptorai), amelyek közvetlen kapcsolatban állnak az agy limbikus rendszerével, üzenetet küldenek az agyba, befolyásolva az érzelmi reakciókat. Ezért hisznek abban az aromaterápiás gyógyítók, hogy a helyesen megválasztott illóolajokkal meg lehetváltoztatni egy személy érzelmi állapotát. A lehangoltságot, szomorúságot, veszteségérzetet a megfelelő illatok segítségével át lehet alakítani kellemesebb érzelmekké. 

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Pixabay

Az aromaterápia egyszerűen, olcsón és széles körben alkalmazható segítő eszköz. Az illóolajokat csepegtetjük mécsessel hevített vízfürdős aromalámpába, de 2-3 cseppet keverhetünk a testápolóba, masszázsolajba, akár egy kád vízhez is. Fontos, hogy hígítás nélkül nem szabad a bőrre felvinni a tömény illóolajat, mert bőrérzékenységi reakciót, allergiát válthat ki. 

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Pixabay

Szezonális kedélybetegség ellen ajánlott a damaszkuszi rózsa (Rosa x damascene) illóolaja, amely enyhíti a szorongást, harmonizáló, kiegyensúlyozó hatású, amely fokozza a boldogságérzetet. 

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Pexels

Aki nem akar virágillatot, annak ajánlható a hasonlóan kedvező hatású citromfű (Melissa officinalis): nyugtató, szorongásoldó, belélegzése csökkenti a belső feszültséget - emellett álmatlanság ellen is hatásos.

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Pexels

Harmadiknak egy gyümölcsös illat is szóba jöhet, a grapefruit (Citrus x paradisi), amely nyugtató és kedélyjavító hatású, mérsékli a feszültséget és a depressziós jellegű panaszokat.

illóolaj stressz aromaterápia természetes gyógymód

KÉP: Antropocene

+1 tipp: Érdemes kipróbálni a babérfélék közé tartozó, távol-keleti örökzöld faggyúfa, azaz a kubeba édeskés és citrusos jellegű illóolaját (Litsea cubeba), amely enyhíti a stressz negatív hatásait, a lehangoltságot és a fáradtságot, belélegezve nyugtat, frissít és harmonizál. Használható napközben, de lefekvés előtt is.

365Zö


0
Tovább
08
dec/2021

Egy egyszerű trükkel kivédheted, hogy többet vásárolj a kelleténél

Decemberben minden reklám- és marketingeszköz arra ösztönöz, hogy minél több pénzt szórjunk el a különféle akciókban és vissza nem térő kedvezményes lehetőségekben. A vásárlásösztönzés szakmai gurui most azt is kitalálták, hogy meg kellene változtatni a bevásárlókocsik fogórúdját, és helyette inkább két oldalra egy-egy fogantyút érdemes felszerelni: ezekkel ugyanis másképp toljuk a kocsit (ld. a képet lejjebb).

KÉP: Pixabay

Az áruházak most már egészen komoly pszichológiai hadviselést folytatnak a gyanútlan vásárlók ellen, kiváltképp az ünnepi időszakban. Egy friss vizsgálat szerint nem eléggé ösztönzi a vásárlást a tolórúddal felszerelt bevásárlókocsi, azzal ugyanis a tricepsz-izmokat mozgatjuk, amitől tudat alatt bekapcsol az "eltolás" érzet az agyukban, és ennek hatására képesek vagyunk nemet mondani a ránk tukmált árura is, pláne, ha már tele a kocsi. Alul a kép baloldalán a hagyományos bevásárló kocsi látható, jobb oldalon pedig  a vásárlásösztönző.

Amennyiben viszont a kocsi szélére teszik a fogantyúkat, azokat úgy fogjuk meg, mintha egy talicskát akarnánk megtolni, közben a bicepsz-karizmaink dolgoznak. Ennek hatására viszont akár 25 százalékkal többet pakolunk a bevásárlókocsiba a City University of London kutatói szerint. Érdekes belegondolni, hogy valóban ilyen egyszerűen működünk-e. Most már viszont, hogy ezt is tudjuk, úrrá tudunk lenni a fölösleges vásárláson. Legalábbis reméljük...

365Zö


0
Tovább
06
dec/2021

Az élő falburkolat harmadával csökkenti a fűtési igényt

Jóllehet az utóbbi évtizedekben sok szó esett a hőszigetelésről, ezt leggyakrabban úgy tudjuk elképzelni, hogy vagy kőzetgyapotba, vagy polisztirolba (=műanyagba) csomagoljuk az épületeinket. Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek, az viszont egészen biztos, hogy ezek csak passzív rendszerek, nem képesek plusz szolgáltatásra.

Ezért nagyon érdekes az a kísérlet, amelyet a brit Plymouth Egyetem végzett el: a kampusz területén az egyik épület nyugati falának felére egy különleges homlokzati molinót feszítettek fel: a filcből készült molinón sok-sok zseb van, amelyeket földdel töltöttek meg és növényekkel ültették be. Az összhatás egy egybefüggő "élőfal", csupa zöld növényből

Már a látványa is esztétikus, de nem pusztán ez volt a cél. A homlokzat másik felén ugyanis meghagyták az eredeti vakolatot, hogy össze lehessen hasonlítani a két felület hőszigetelő képességét. Öt hét mérés után kiderült, hogy a zöld falburkolat 31,4 százalékkal csökkenti a falon keresztüli hőveszteséget a hagyományos vakolathoz képest.  Az alábbi grafikon kékkel mutatja a növényekkel borított fal hőátbocsátási értékét, és pirossal a vakolt falét.

Az Egyesült Királyságban az épületek 17 százalékban felelősek az üvegházhatású gázok kibocsátásáért, a fűtés teszi ki az épületek teljes energiafelhasználásának 60 százalékát. Ahhoz, hogy a szigetország elérje, hogy csak annyi legyen a szén-dioxid-kibocsátás, mint amennyit meg is lehet kötni (ezt a nettó zéró kibocsátás), sok észszerű fejlesztésre van szükség.

"Épületeink 57 százaléka 1964 előtt épült - mondta Matthe Fox fenntartható építészet kutató, az élőfal-kutatás vezetője. - Jóllehet a szabályozások előírják az új építésű épületek hőveszteségének csökkentését, a meglévő régi épületek igénylik a legtöbb fűtési energiát és ezáltal fokozzák a szén-dioxid-kibocsátást. Létfontosságú, hogy fejlesszük a meglévő épületek hőmegtartó képességét ahhoz, hogy elérjük 2050-re a nettó zéró karbonkibocsátást, és csökkentsük az emelkedő energiaárak miatti fűtési szegénység kockázatát."

Az Egyetem kutatásának célja az élő növényekkel történő beültetéssel, hogy egyrészt csökkentse a fűtési hőveszteséget, másrészt segítse a levegőből a szén-dioxid megkötését. A kutatás az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERDF) támogatásával három év alatt 2,6 millió fontos kerettel zajlik.

"A városi lakosság száma folyamatosan növekszik. A zöld infrastruktúra olyan természetes eredetű megoldás, amely lehetőséget kínál a klímaválság, a légszennyezés és a biodiverzitás-veszteség hatásainak mérséklésére, miközben alacsony szén-dioxid-kibocsátás mellett biztosít gazdasági növekedést - mondta  Thomas Murphy társszerző. - Az élő növényfalak javítják a levegőminőséget, csökkentik a zajt, hozzájárulnak az egészség és a testi-lelki jóllét (well-being) fejlesztéséhez. Kutatásunk igazolta, hogy a zöld fal csökkenti a régebbi épületek karbonlábnyomát is az energiaigény mérséklésével. További vizsgálatok célja, hogy maximalizáljuk a környezeti hatásokat és gazdaságosabbá tegyük a kialakítást."

365Zö


0
Tovább
30
nov/2021

Mit ajándékozzunk idős rokonainknak karácsonyra?

Jóllehet általában nem tárgyat, hanem élményt érdemes ajándékozni, most tegyünk kivételt az idős rokonokkal. Nekik ugyanis számos olyan ajándékkal kedveskedhetünk, amelyekkel energiát spórolhatnak és biztonságosabbá is válik az otthonuk.

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: Pexels

Az időseket abból a szempontból is sújtja a COVID-járvány és a karantén, hogy a kevesebb fizikai aktivitás, csökkent mobilitás és fokozódó elszigeteltség miatt az utóbbi időben megnőtt körükben az eleséses sérülések gyakorisága. Egy friss amerikai kutatás szerint az első nagy karantén alatt a megkérdezett idősek 70 százaléka számolt be arról, hogy elesett otthonában. Az ilyen baleset hatására megnőtt aggodalmuk amiatt, hogy ez újból előfordulhat, emiatt még kevésbé mozdulnak ki. 

Az eleséses balesetek számát néhány egyszerű eszközzel nagymértékben csökkenteni lehet.

1. Szereljünk fel jobb világítást!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: Pexels

Ha már a fény ünnepének is nevezik a karácsonyt, ajándékozzuk meg idős rokonainkat jól világító és energiatakarékos LED-fényforrásokkal. Ezek megfelelő kiválasztásához nem a wattot érdemes nézni, hanem a lument és a sugárzási szöget, ide kattintva részletes tájékoztató olvasható. Kiegészíthetjük a meglévő fényforrásokat mozgásérzékelős lámpákkal, ennek különösen éjszaka a fürdőszobában van nagy jelentősége. A bejárat fölé napelemes mozgásérzékelő lámpát is felszerelhetünk. Többször is hangsúlyozzuk, hogy a LED-lámpákat nyugodtan hagyhatja bekapcsolva, alacsony a fogyasztásuk.

2. Gondoskodjunk a csúszásmentesítésről!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: internet

A szőnyegek alá vegyünk tapadást segítő alátétet. Ha már van ilyen rokonunk szőnyege alatt, feltétlenül ellenőrizzük, mert a gumiból készült alátétek néhány év után elveszítik tapadóképességüket. Az előszobai öreg és felkunkorodó futószőnyegekben túl könnyű megbotlani, cseréljük le ezeket olyan futószőnyegre, amelynek gumírozott a hátulja. Ne hagyjuk ki a fürdőszobai szőnyeget sem! A kültéri és beltéri lépcsők élére ragasszunk csúszásmentes dörzsszalagot. Ajándékozzunk új papucsot vagy mamuszt, aminek csúszásmentes a talpa. Nagyon jó választás lehet egy tépőzáras edzőcipő is, amit könnyű felvenni, és jól fogja a lábat.

4. Akadálymentesítsük a fürdőszobát!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: internet

A fürdőszoba az egyik legveszélyesebb terület a lakásban az idősek számára. A kifröccsenő víz miatt csúszik a padló, a kádból nehéz kiszállni. A kád fölé érdemes legalább két kapaszkodósínt felszerelni, lehet kapni vákuumos tapadókorongosat, amihez nem kell megfúrni a csempét (bár az biztosabb megoldásnak tűnik). A vécé mellé jól jön egy lehajtható támaszték, amiben meg lehet kapaszkodni felálláskor.

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: internet

A vécére kapható magasító ülőke vagy támaszkodó keret, ami szintén a könnyebb leülést-felállást segíti (ezek a gyógyászati segédeszköz webáruházakban kaphatók). A legnagyobb ajándék persze az volna, ha a kádat ki lehetne cserélni zuhanyzóra. 

5. Pakoljuk át a polcokat!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: Unsplash

A legveszélyesebb műveletek közé tartozik, amikor az idős ember egy létrára vagy hokedlire állva valamit le akar venni a magasan lévő polcokról, legyen az könyv, edény vagy befőtt. Segítsük őket azzal, hogy a magasan lévő, a következő hónapokban szükségessé váló holmikat átpakoljuk olyan alacsony polcokra, hogy létra nélkül is elérjék és le tudják venni. Pakolás közben jókat lehet emlékezni, beszélgetni, és segíthetünk idős rokonunknak a lomtalanításban is ezzel.

6. Ellenőrizzük a riasztókat!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: internet

Feltétlenül cseréljük le a régi szén-monoxid-érzékelőt és füstérzékelőt olyan márkájúra, amelyet a Katasztrófavédelem engedélyezett, ezek listája ide kattintva olvasható. Felszerelhetünk wifis kültéri éjjellátó kamerát is (olyat, amiben elég félévente elemet cserélni), amely emberméretű mozgás esetén a mobiltelefonra küld üzenetet.

7. Szigeteljük a huzatos nyílászárókat!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: internet

Már a hipermarketekben is kapható olcsó D vagy P keresztmetszetű szilikonos szigetelőcsík, amellyel bármilyen öreg ablakot, verandaüvegezést vagy ajtót hatékonyan leszigetelhetünk, ezzel csökkentjük a hőveszteséget és mérsékeljük a fűtési kiadásokat. Érdemes a méretre vágott csíkok két végénél egy kis plusz (kétoldalú) szőnyegragasztó szalaggal megerősíteni a ragasztást, hogy a szigetelőcsík tényleg fennmaradjon tavaszig. A vékony üvegezést víztiszta hőszigetelő fóliával szigetelhetjük, a bejárati ajtó alsó részére szigetelő ajtókefét ragasszunk fel (és két kis csavarral is biztosítsuk).

8. Készítsük elő a jégmentesítést!

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: Unsplash

Azzal is sokat segíthetünk, ha megvásároljuk és a bejárat mellé készítjük a jégoldó sprayt, hólapátot, seprűt, csúszásmentesítő hintőanyagot (ezekről itt olvashatsz). Utóbbiból érdemes nagy zsákot venni, és a sufniban vagy pincében letárolni. Vegyünk mellé egy adagolókanalat is, hogy rokonunk a szükséges kisebb mennyiséget át tudja mérni egy zárható műanyagdobozba, amelyben a bejárat mellett tárolhatja a hintőanyagot. Takarítsuk ki a bejárat feletti ereszt, mert az ott felgyűlt levelek miatt csöpöghet az eresz, amitől veszélyes jegesedés és jégcsapok alakulhatnak ki.

ajándék karácsony hőszigetelés LED akadálymentesítés

KÉP: Decathlon

Ha idős rokonunk szeret kimenni a zimankóban is, biztos örülni fog a csizmára vagy bakancsra felhúzható acéltüskés csúszásgátlónak (jégjáró néven is kapható a túra- és sportáruházakban).

365Zö


0
Tovább
26
nov/2021

Így csinálhatsz rendet a műhelyedben fillérekből

Vége a kerti munkáknak és a barkácsoláshoz alkalmas kellemes időnek is, az általában fűtetlen sufnikban, garázsokban szezon végi rendetlenség van. A fagyok beállta előtt érdemes rendbe tenni a szerszámokat, ehhez adunk most okos és olcsó tippeket.

A munkapad alá csavarozott, kihajtható muffin sütőformában millió mütyür talál helyet.

újrahasznosítás otthon kert

A mennyezetre felszerelt falécek tartják a műanyagdobozokat. Csak az a lényeg, hogy a feliratozást ne felejtsd el.

újrahasznosítás otthon kert

Egy régi irattartó szekrényből és két lyuktáblából multifunkciós tároló született.

újrahasznosítás otthon kert

Ez eredetileg ilyen volt:

újrahasznosítás otthon kert

Magazintartót használj dörzspapírtárolónak.

újrahasznosítás otthon kert

Régi ereszből festéktároló polc lehet.

újrahasznosítás otthon kert

A plafonhoz csavarozott PVC-csövekkel felső tárolót készíthetsz.

újrahasznosítás otthon kert

Egy lyuktábla, néhány horog és pár PET-palack kell csak a jól átlátható rendszerezőhoz. Az egyik tárolóban tarthatod a jutalomfalatokat.

újrahasznosítás otthon kert

OSB-táblára csavarozott PVC-csövekből készült a kerti szerszám tároló.

újrahasznosítás otthon kert

Ugyanezt raklapból is elkészítheted.

újrahasznosítás otthon kert

Egy vödröt felcsavarozol a falra, bele egy OSD-darab, és megvan a multi-funkciós tároló.

újrahasznosítás otthon kert

Gumipókokkal rögzítheted a folyton elguruló labdákat.

újrahasznosítás otthon kert

Zuhanykarikákkal csoportosíthatod az alátéteket és csavaranyákat.

újrahasznosítás otthon kert

A PVC-csődararabok a kisebb holmikat is rendszerezik.

újrahasznosítás otthon kert

Lehet, hogy már lyukas az a zokni, de még vigyáz a szemüvegedre.

újrahasznosítás otthon kert

Locsolócső helyett a karácsonyi fényfüzért tárolhatod gubancmentesen.

újrahasznosítás otthon kert

Összedobsz egy kis dobozt, és jégkockatartókban szortírozod a szögeket.

újrahasznosítás otthon kert

Két vödörfedélből és egy seprűnyélből kábeldobot csavarozhatsz össze.

újrahasznosítás otthon kert

A kapcsos irattartó mappából maradt hármas kapocs felcsavarozható az OSB-falra, és a gumipókok tartója lehet.

újrahasznosítás otthon kert

A dobozos papírzsebkendő kiürült dobozában tarthatod a zacskókat.

újrahasznosítás otthon kert

A kiürült dobozok csavaros tetejét felcsavarozod a polc oldalára és aljára a tökéletesen átlátható tárolásért.

újrahasznosítás otthon kert

Egy cipőtartó függő tároló jó hely a festékeknek is.

újrahasznosítás otthon kert

Öreg szemüvegtok nem vén fúrószártartó.

újrahasznosítás otthon kert

Öreg műanyagkosárból lesz a munkapad alatti tároló.

újrahasznosítás otthon kert

Szakadt munkáskesztyű levágott ujja védi az éles szerszámokat.

újrahasznosítás otthon kert

Régi gereblye új élete kampós tárolóként.

újrahasznosítás otthon kert

Ha mindennel végeztél, és összesöpörnél, nem fogja feltörni a tenyeredet a seprűnyél, ha betekered egy kis buborékfóliába.

újrahasznosítás otthon kert

Források: TheFamilyHandyman, ManomanoTrashToTreasureAtHomeWith KatePopularWoodworking, Ashbeedesign, DIYS, DesignedToDwell, SmartRecycleIdeas, Pinterest, Handyman.net, Craftsyhacks

365Zö


0
Tovább
22
nov/2021

Mi legyen a zöld energia leselejtezett eszközeivel?

Nagyon jó, hogy egyre több a megújuló energiaforrás, mint a napelem vagy a szélturbina, csakhogy arról is kellene gondolkodnunk, hogy mi fog történni ezekkel az eszközökkel, miután kiszolgálták az idejüket. Becslések szerint 2050-ig legalább 43 millió tonna hulladékot fog generálni a zöldenergia-iparág. Itt vannak például a 20 éves élettartamra tervezett szélturbinák: ezek 85 százalékban újrahasznosíthatók vagy újrahasználhatók, csakhogy éppen az üvegszálas anyagból készült hatalmas lapátokkal nem lehet mit csinálni.

szélturbina újrahasznosítás megújuló energia

KÉP: Unsplash

Az akár focipálya hosszúságú lapátok lebomása akár 20-25 évbe is telik, és a lebomlás ebben az esetben sem jelent biológiai hasznosulást (nem lesz belőle igazi föld vagy komposzt), pusztán csak annyit, hogy apró darabokra esik szét , és utána "mikroműanyagként" tovább szennyezi a környezetet. Van, ahol jobb híján elássák a lapátokat, szerencsére viszont születtek már ötletek arra, hogy miképpen lehetne ezeket újrahasznosítani.

Készülhet belőlük például futurisztikus játszótér:

szélturbina újrahasznosítás megújuló energia

KÉP: Lifeandsoulmagazine

A fenti képen


0
Tovább
16
nov/2021

Ezek lettek 2021-ben a világ legszebb tájképei

Először hirdették meg a Természetes Tájkép Fotográfiai Díjat (Natural Landscape Photography Award), amelyre 47 országból 13 368 nevezés érkezett. A kiírás szerint a fotókat semmilyen digitális utómunkával nem volt szabad manipulálni ("feljavítani"), azoknak a természet valós arcát kell mutatniuk. A díjazott felvételeket a verseny honlapján lehet megtekinteni, különleges érzést kelt, hogy ember egyiken sem látható.

Az Év fotója Steve Alterman izlandi felvétele lett, amelyen egy jéghegy olvadó nyúlványát látjuk a fellsfjarai fekete vulkáni homokon, mellette egy sárga szikladarabbal.

fotó tájkép természet

Az Év fotográfusa Eric Bennett lett, aki több kategóriában is nevezett és ért el eredményt.

fotó tájkép természet

A legszebb tájképek közé tartozik Matt Jackisch fotója,

fotó tájkép természet

Eric Bennett fotója,

fotó tájkép természet

illetve Juhani Laaksonen felvétele.

fotó tájkép természet

Az Intim & Absztrakt kategóriában jelölt volt Tobias Richter.

fotó tájkép természet

Az Éjszakai fotó kategóriában a Matterhorn csúcsába csapó villámok fotójával győzött Paul Hammett.

fotó tájkép természet

A légifotók közül Marek Biegalski felvétele második lett.

fotó tájkép természet

Projekt kategóriában Matt Palmer ASH (Hamu) sorozata lett díjazott, amely az ausztráliai erdőtüzek idején készült.

fotó tájkép természet

A Kő/Homok/Geológia kategóriát Antonio Fernandez nyerte meg.

fotó tájkép természet

Érdemes az összes díjazott és kiemelt fotót megtekinteni ide kattintva, lenyűgöző alkotások mind.

365Zö


0
Tovább
12
nov/2021

hasznos ötlet Sydney-ből, ha napelemet telepítenél

Ha még csak most tervezed, hogy napelemet telepítesz a házadra, érdemes átgondolni az elhelyezését. Lehet, hogy egy melléképület lapos tetején több energiát tudsz megtermelni, pláne, ha zöldtetővé alakítod annak tetejét. Nyilván ennek vannak költségei, de a napelemnek mindenképpen jót tesz.

napelem zöldtető Sydney

KÉP: ABC News

Az ausztráliai Sydney-ben igazán nem panaszkodhatnak: van bőven napsütés a napelemeknek. Olyannyira, hogy már kicsit túl sok is a jóból. A napelem ugyanis egy bizonyos hőmérséklet fölött veszít a hatékonyságából. A Sydney Műszaki Egyetem kutatói a helyi önkormányzat szponzorálával annak a "szakmai anekdotának" jártak utána, amely szerint a zöldtetőre telepített napelemmel több áramot lehet előállítani, tudósított az ABC News.

napelem zöldtető Sydney

KÉP: ABC News

Két szomszédos épület tetején tesztelték a feltevést. A nyolc hónapig tartó tesztidőszak alatt a zöldtetős épületen lévő napelemek csúcsidőszakban 20 százalékkal, a teljes vizsgálat során átlagosan 3,6 százalékkal több elektromos energiát termeltek. A napelemek ugyanis jobban működnek hűvösebb környezetben. A beépítetlen tetőn forrós napokon a hőmérséklet elérte a 38,1 Celsius-fokot, míg a zöldtetőn ugyanekkor 24,3 Celsius-fokot mértek. Márpedig amennyiben a környezet hőmérséklete 25 Celsius-fok fölé emelkedik, akkor a napelemek kisebb teljesítményt adnak le.

napelem zöldtető Sydney

KÉP: ABC News

Az egy dolog, hogy a napelemeknek jobb a zöldtető, de az egész épület energiafelhasználását is mérsékli, ha nem forrósodik fel a felső szint. Kánikulai napokon akár 20 Celsius-fok különbséget is tapasztaltak a kétféle tető között. Ha nem melegszik át a tető, az éjszaka is kellemesebb környezetet biztosít, hiszen kevesebb hőt bocsát ki magából. A tető szerkezetének is jót tesz, ha kisebb a hőingadozás. 

Természetesen a zöldtető kialakításának vannak költségei, például lehet, hogy szerkezeti megerősítést ír elő a statikus. A megfelelő vízelvezetés kialakítása után kerülhet sor a növények termőrétegének elterítésére, majd az ültetésre. A szakszerűen kialakított zöldtetőt viszont elegendő évente egyszer gondozni, erről bővebben olvashatsz korábbi cikkünkben ide kattintva.

365Zö


0
Tovább
08
nov/2021

Szívbe markolóan szomorú ennek a jegesmedvének a sorsa - videó

A londoni Nomint animációs stúdió készített a WWF természetvédelmi civil szervezet Sarkvidéki Programja számára egy egyszerre megható és elgondolkodtató animációt, amelyben egy jégből faragott jegesmedve útját kísérhetjük figyelemmel - az elkerülhetetlen végzetig. A kisfilm alább megtekinthető:

WWF - We Can't Negotiate with Ice from NOMINT on Vimeo.

Az animáció üzenete, hogy nem tudjuk visszafordítani a klímaválságot. Címe: We Can't Negotiate with Ice (Nem tudunk tárgyalni a jéggel) is erre utal. Ahogy vándorol a jegesmedve, a háttérben képek sorjáznak a sok klímakatasztrófáról (erdőtüzek, heves viharok stb.). A film felszólítja a 2021 novemberében a skóciai Glasgow-ban rendezett COP26 konferencián megjelent vezetőket, tegyenek hathatós lépéseket annak érdekében, hogy a globális felmelegedés átlagértéke ne haladja meg a 1,5 Celsius-fokot.

globális felmelegedés klímaválság Nomint Studio Északi-sark

Az animáció érdekessége, hogy egy év alatt készült el stop motion technikával (fázisonként lefotózva), a jegesmedve figurákból 500 darab készült több mint ezer liter víz felhasználásával.

365Zö


0
Tovább
06
nov/2021

Elkészült a világ első hidrogénüzemű kerékpárja

Az ausztrál LAVO vállalkozás kifejlesztette a házi hidrogénerőművet, amely forradalmasíthatja az épületek energiaellátását. A nagyobb kazán méretű hidrogénerőmű napelemekkel van összekötve, az ezekből származó tiszta energiával végzi a hidrogéntermelést: vizet bont oxigénre és hidrogénre elektrolízissel. Ami pedig a mi cikkünk szempontjából lényeges: a megtermelt hidrogént nemcsak a lakás vagy iroda energiaellátására lehet fordítani, hanem kerékpármotor meghajtására is.

hidrogén kerékpár zöld energia megújuló energia környezetvédelem urbánus életmód város Ausztrália LAVO

A LAVO a holland Studio MOM formatervező csapathoz fordult a megkereséssel, hogy fejlesszenek ki egy teherszállító kerékpárt.

hidrogén kerékpár zöld energia megújuló energia környezetvédelem urbánus életmód város Ausztrália LAVO

A nagyvárosokban ez sokféleképpen bevethető, de a családok is ki tudják használni az előnyeit.

hidrogén kerékpár zöld energia megújuló energia környezetvédelem urbánus életmód város Ausztrália LAVO

A meghajtás integrálva van a vázba. Mint a tervezők elmondták, ők nem új kerékpárt akartak tervezni, hanem közlekedési eszközt. 

hidrogén kerékpár zöld energia megújuló energia környezetvédelem urbánus életmód város Ausztrália LAVO

A hidrogénüzemű kerékpárt 10 perc alatt lehet feltölteni, és egy töltéssel nagyjából 150 kilométert képes megtenni. 

hidrogén kerékpár zöld energia megújuló energia környezetvédelem urbánus életmód város Ausztrália LAVO

A hidrogéntank az ülés alatt kapott helyet, 1,2 kilogrammot nyom. A kerékpár töltése és üzemelés közben semmilyen károsanyag-kibocsátás nem keletkezik.

A LAVO™ hidrogén energiatároló rendszer (Hydrogen Energy Storage System, HESS) 2021. október 14-én elnyerte az ausztrál Michael Bryce Patron’s Díj formatervezési díját. A HESS 40 kWh zöld energiát képes előállítani és tárolni, ami egy átlagos ausztrál háztartás kétnapi energiaigénye. 

365Zö


0
Tovább
03
nov/2021

5 tipp a szobanövények téli gondozásához

A legszebb szobanövény is tönkremehet télen, mert hiába van kellemes melegben, bármikor jöhet egy fagyos huzat, amitől megfázik. Arról nem beszélve, hogy alig kap természetes fényt, aminek kedvezőtlen hatása van a túlélésére. Nézzük, mivel segíthetünk, hogy kibírja tavaszig!

KÉP: Urban Plant Growers

1. Fokozzuk a fényt
Pótoljuk a fénymennyiséget lámpával, esetleg egy tükröt is a cserép mellé tehetünk, hogy fölerősítse a fényviszonyokat. Alufóliával borított kartonpapírból készíthetünk V-alakú paravánt a növény köré, ezzel a nappali fénymennyiséget is fokozzuk, egyúttal meggátoljuk a huzatot. Amikor LED-fényforrást választunk, az legyen teljes spektrumú LED (Full SPectrum LED), amely ideális a növényeknek. Egy időzítőt is mellé tehetünk, amin beállítjuk a szükséges óraszámot a világításhoz.

KÉP: World of Flowering Plants

2. Ne habozzunk metszeni
Ha sárguló van barnás levelet látunk a növényen, vágjuk le egy éles metszőollóval. Ettől nemcsak egészségesebbnek fog látszani a növény, hanem megakadályozzuk, hogy a száradó levél fenntartására energiát pazaroljon a növény. Meg lehet próbálni szénsavmentes ásványvízzel vagy vízszűrő kancsóban meglágyított vízzel locsolni a növényt, mert okozhat levélsárgulást a kemény csapvíz túl magas kalciumtartalma is.

KÉP: Pexels

3. Ügyeljünk az ablakra
Azt gondolnánk, hogy a legtöbb napfényt az ablakpárkányon kapja a növény, tehát muszáj odatenni. Amennyiben azonban huzatos az ablak, az ártalmas lehet a növényre. Keressünk olyan helyet, ahol nem fenyeget ez a veszély. 

KÉP: Unsplash

4. Óvatosan az öntözéssel
A legtöbb növény kevesebb vizet igényel a téli hónapokban. Igen ám, de ha túl meleg van a lakásban, plusz a központi fűtés miatt száraz a levegő, akkor elképzelhető, hogy nem hetente egyszer, hanem ötnaponta igényli a növény a vizet. Minden öntözés előtt dugjuk be az ujjunkat a földbe, és csak akkor locsoljuk meg a növényt, ha tényleg száraznak érezzük a földet. Tápoldatozni sem feltétlenül kell a tél folyamán, és a földjüket sem szabad most kicserélni.

KÉP: Unsplash

5. Növeljük a páratartalmat
A fűtött lakás páratartalma akár 10-20 százalékra is visszaeshet, miközben a növények a 40-60 százalékot kedvelik. Érdemes ezért lágy vízzel hetente egyszer, lehetőleg reggel megpermetezni a leveleiket. A neten tanácsos lecsekkolni, hogy a növényeink közül melyik igényli a páratartalom növelését, mert nyilván egy sivatagi eredetű kaktusznak nem lesz rá szüksége.

365Zö


0
Tovább
30
okt/2021

Itt egy nagyon hasznos valósidejű térkép a világ légszennyezettségi adataival

Magyarországon napok óta emelkedik a szennyező anyagok aránya a levegőben. Szombaton (2021. okt. 30.) Kazincbarcika, Sajószentpéter, Nyíregyháza és Dorog levegőjét minősítette veszélyesnek a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK). Ezek mellett egészségtelen a levegő Budapesten, Százhalombattán, Tatabányán, Várpalotán, Putnokon, Mickolcon, Oszláron és Debrecenben.

Érdemes ezért rákattintani a WAQI.INFO oldalon található valósidejű légszennyezettségi világtérképre!

légszennyezettség levegőszennyezés urbánus életmód nagyváros közlekedés levegőminőség

Egyrészt ha ránagyítunk az oldalra (vagy a jobb felső sarokban beírjuk a keresőablakba a településünk nevét), azt láthatjuk, hogy jelenleg milyen a helyzet lakóhelyünkön vagy ahová utazni szeretnénk. Amennyiben településünk rendelkezik levegőminőség ellenőrző állomással, máris megkapjuk az aktuális értéket, a levegőminőségi előzményeket.

légszennyezettség levegőszennyezés urbánus életmód nagyváros közlekedés levegőminőség

Másrészt pedig azért hasznos a waqi.info, mert a légszennyezettség nem áll meg az országhatárokon, hanem bizony a széljárás továbbíthatja. Ebben tud segítség lenni a World Air Quality Forecast menü, amely a széljárásnak megfelelően négynapos előrejelzést mutat.

légszennyezettség levegőszennyezés urbánus életmód nagyváros közlekedés levegőminőség

A légszennyezettséget többféle színnel jelölik:
0-50 AQI pont: ZÖLD / JÓ - a levegőminőség kielégítő, a légszennyezettség nem jelent veszélyt.
51-100 AQI pont: SÁRGA / ELFOGADHATÓ - a levegőminőség még elfogadható, de a légszennyezésre különösen érzékeny egyének számára már egészségügyi kockázatot jelent. A mikroszkopikus méretű légszennyező anyagok (PM2,5) száma nő a levegőben, a légzőszervi betegségben szenvedők és az asztmások csak rövid időt töltsenek a szabadban, akárcsak a sportoló gyerekek és felnőttek.
101-150 AQI pont: NARANCS / EGÉSZSÉGTELEN AZ ÉRZÉKENYEK SZÁMÁRA - az érzékeny csoportokban tartozó egyének már egészségi panaszokról számolnak be, de a nagyobb népesség még nem érintett. A mikroszkopikus méretű légszennyező anyagok (PM2,5) száma nő a levegőben, a légzőszervi betegségben szenvedők és az asztmások csak rövid időt töltsenek a szabadban, akárcsak a sportoló gyerekek és felnőttek.
151-200 AQI pont: VÖRÖS / EGÉSZSÉGTELEN - mindenki elkezdi észlelni a légszennyezés egészségre gyakorolt hatását, az érzékeny csoportba tartozó egyének súlyosabb állapotról számolnak be. A mikroszkopikus méretű légszennyező anyagok (PM2,5) száma fokozódik a levegőben, a légzőszervi betegségben szenvedők és az asztmások kerüljék a szabadban végzett tevékenységeket, akárcsak a sportoló gyerekek és felnőttek. Különösen a gyerekek ne maradjanak kint túl hosszú időre.
201-300 AQI pont: LILA / NAGYON EGÉSZSÉGTELEN - egészségügyi veszélyhelyzet, az egész népességet érintheti. A légzőszervi betegségben szenvedők és az asztmások kerüljenek minden szabadban végzett tevékenységet, akárcsak a sportoló gyerekek és felnőttek. Különösen a gyerekek ne maradjanak kint túl hosszú időre.
300+ AQI pont: BÍBOR / KOCKÁZATOS: mindenki tapasztalhatja a légszennyezés által okozott egészségügyi problémákat. Senkinek nem tanácsos semmilyen szabadtéri tevékenység.

A non-profit waqi.info projekt 2007-ben indult el Kínában, máig adományokból tartja fenn magát. Jelentéseket kapnak a világ 130 országának 2000 nagyvárosából 30 ezer mérőállomástól, ezeket a waqi.info illetve az aqicn.org oldalakon lehet megnézni.
Természetesen a valósidejű levegőminőségi térképet le is lehet tölteni alkalmazásként, hogy tudjuk, mikor mehetünk futni a szabadba, és mikor volna tanácsosabb inkább otthon maradni (vagy edzőterembe menni). 

365 Zö


0
Tovább
26
okt/2021

Egy kis barkácsolással fűteni fog az ablak 2.

Ha még csak készülsz az ablakcserére, vagy ha már megvolt, de tovább javítanád a hatásfokát, néhány órás barkácsolással készíts egy dobozos karnist, amivel nagyon jó hatásfokot érhetsz el. Ezt olyan ablakon vagy teraszajtónál érdemes felszerelni, ahol nincs radiátor. 

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

KÉP: Pexels

Mint az alábbi ábrán is látható, az egyszerű függönytartó rúddal az a baj, hogy a fentről érkező meleg levegőt a felül nyitott függöny odatereli a hideg ablakhoz. Ott viszont a levegő lehűl, a hideg levegő lesüllyed, és kellemetlen huzatot csinál lábnál. A levegő cirkulációja folyamatossá válik, sőt, éjszaka fölerősödhet, amitől gyorsabban kihűl a szoba.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

KÉP: FamilyHandyMan

Rosszabb esetben kondenzációs kicsapódás is képződik az üvegen, ami aztán zúzmarásodik vagy lecsorogva bepenészedik az ablakpárkány sarkában.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

KÉP: Unsplash

Ez ellen a leghatásosabb eszköz, ha OSB-lapból vagy laminált lapból dobozt barkácsolsz a függönytartó rúd fölé. Így meg tudod akadályozni, hogy a meleg leveg a függöny és az ablaküveg közé kerüljön, ahol lehűlne. Amennyiben viszon a meleg levegő a függöny előtt marad, akkor a függöny valóban betölti szigetelő funkcióját, amiért vetted.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

KÉP: FamilyHandyMan

Érdemes a dobozos karnis elkészítéséről szóló részletes leírást is megtekinteni az Instructables barkácsoldalon, kattints ide vagy a kép alatti linkre.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

KÉP: Instructables

Addig is, ameddig elkészül a karnisdobozod, szigeteld a függönyt, hogy ne engedje ki a drága meleget. Ezt többféle módon és alapanyaggal megteheted, vannak közte igazán pénztárcabarát megoldások is. A részletekről ide kattintva olvashatsz.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

És ha végképp van néhány üres órád (plusz pár üres üdítősdobozod), feltétlenül készíts szolárfűtőtestet az ablakba, amiről ide kattintva olvashatsz részletes összeállítást.

újrahasznosítás otthon energiatakarékosság energia fűtés szigetelés nyílászáró

365Zö


0
Tovább
22
okt/2021

Egyre több irodát alakítanak lakássá Amerikában

Az Egyesült Államokban csak az elmúlt évben közel húszezer lakás született olyan épület átalakításával, amely korábban jellemzően iroda volt, esetleg iskola vagy egészségügy intézmény. Az adaptív újrahasznosításnak nevezett folyamat egyik zászlóshajója a chicagói Tribune Tower átalakítása. 

KÜLSŐ KÉP: Unsplash

A Chicago Tribune napilap kiadója által neogótikus stílusban építtetett toronyház 1925-re készült el. A 36 emeletes épület teljes magassága 151 méter. Az évtizedek során többször bővítették, ám amikor 2018-ban kiköltözött az épület legfőbb bérlője, a napilap, a tulajdonosok úgy határoztak, hogy mintegy 500 millió dolláros költséggel luxuslakásokká alakítják a korábbi irodákat.

Az 1-4 hálószobás lakások alapterülete 113-156 négyzetméter, az épületben lesz természetesen étterem, uszoda, edzőterem, napozóterasz, tetőkert és minden luxus szolgáltatás. 

Egy meglévő épület átalakítása általában olcsóbb módja a lakásépítésnek, mint nulláról felhúzni egy új házat. De azért nem annyira egyszerű.

A Tribune toronyházban például az alsó szinteket a nyomda foglalta el, ennek hatalmas helyiségeit kell most hasznosítani. A felsőbb szintek sötét irodáit csak bizonyos bontásokkal lehet napfényes lakásokká alakítani.

A felújított épületnek meg kell felelnie a jelenkori előírásoknak, így az utólagos tűz és földrengés elleni védelem, az akadálymentesítés, a teljesen új gépészet és szellőztetés jelentős megoldandó feladat volt.

Ráadásul a helyi szabályzat szerint csak úgy épülhet lakóépület, ha lakásonként legalább két parkolóhely is épül.

Ennek nem tud megfelelni az öreg irodaház garázsa, úgyhogy a város felmentést adott ez alól. 

Így viszont más régi épületeket is lakásokká lehet alakítani. Csak Chicagóban négyezer lakást lehet még létrehozni hajdani irodákból. Nyilván nincs minden esetben igény luxus színvonalra, de legalább látszik, mennyire jól formálhatók ezek az öreg épületek, ha szándék van rá.

Belső képek forrása: Tribune Tower

365Zö


0
Tovább
19
okt/2021

Itt egy ötlet, ha eleged van az avargyűjtésből

Amíg nyáron fent vannak a fán, az ember el sem tudja képzelni, mennyi levele van egy fának. Aztán az őszi hideggel együtt elkezdenek lehullani, és beterítik a kertet. Sokan azt hiszik, az egyetlen helyes megoldás, ha összegyűjtik az avart, pedig ez nagyon "emberi" gondolkodás. A kert nem a lakás: míg odabent valóban piszoknak számít a padlón heverő száraz levél, odakint más a megítélése.

KÉP: Unsplash

Jó lenne végre elvonatkoztatni a korábbi állásponttól, amely szerint csak a manikűrollóval rendben tartott kert a szép. A kert ugyanis a természet része, és ennélfogva a természet törvényei vonatkoznak rá. Ne akard ráerőszakolni a civilizációs elvárásokat, mert ezzel csak magaddal szúrsz ki: annyi pluszmunkát generálsz a kert folyamatos rendben tartásával, amennyitől a végén már nyűgnek érzed az egészet (rosszabbik esetben megutálod a kertet).

A levél nem szemét, hanem a fa része, tartalmazza mindazokat a tápanyagokat, amelyeket a fa növekedése közben megkötött. A talajra visszahullva folytatódik a csodálatos körforgás: a lebomló levélből a tápanyagok a tél folyamán visszakerülnek a talajba, majd onnan tavasszal és nyáron a növények, köztük a fa is újra felszívják, ebből gyűjtik az erőt az új levelekhez, virágzáshoz, gyümölcsök érleléséhez. 

Ha zavar a lehullott levelek látványa, az avart (amennyiben nincs közte a növények növekedését gátló hatóanyagot tartalmazó diólevél) egyszerűen feldolgozhatod: menj végig rajta a fűnyíróval. Az apróra vágott levélnyesedék szépen behullik a fűszálak közé, illetve mulcsként elteríthető a fák és bokrok tövében. Ha kap egy kis őszi esőt, téli havat, elkezd természetes módon komposztálódni. Ha nincs kedved fűnyírózni, de a lombseprűvel bűvészkednél egy kicsit, azt is megteheted, hogy az avart egy üres virágágyásban felhalmozod kupacba komposztdombnak. 

Mindig gondolj arra, hogy a kert egy ökoszisztéma: növények és állatok együttélése. Az avar  téli búvóhelyet nyújt egy sor állatnak, a katicától kezdve a gyíkon át a sünig. A levelek fonákjára számos rovar petézik, tavasszal ezekből lesznek a hernyók és lárvák, amelyekkel a madarak a fiókáikat táplálják. Ha a természet egészsége (mindkét értelemben) a vezérlő szempontod, nem gyűjtjöd be műanyagzsákba az avart és nem dobod ki, hanem megpróbálod meglátni benne az értéket - és hasznosítod.

365Zö


0
Tovább
15
okt/2021

Hogyan különböztesd meg a hamisított mézet az igazitól?

Jön a köhögős-torokfájós évszak, amit mézzel is próbálunk gyógyítani. Ám ránézésre nehéz eldönteni, hogy az aranyszínű folyadékot valóban a szorgos méhek hordták-e össze, avagy nem kevésbé szorgos emberek próbálják felszaporítani cukorsziruppal vagy vízzel az eladni szándékozott méz mennyiségét. Az elmúlt év szélsőséges időjárása miatt valóban elképzelhető, hogy egyes termelők kisebb mézkészlettel indulnak neki a télnek, mint korábban, de ettől még cselekedetük nem menthető.

KÉP: Unsplash

Nekünk, fogyasztóknak azonban több otthoni tesztelési lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy megkülönböztessük az igazit a hamisítványtól. Ehhez persze elsőre mindenképpen muszáj megvennünk legalább egy kis üveggel az adott márkától, de ha kétségeink vannak, legalább nem bukunk sokat. Az igazi méz 17-20 százalék vizet, 76-80 százalék fruktózt (gyümölcscukor) és glükózt, valamint virágport, viaszt és ásványi sókat tartalmaz. Összetétele és színe attól függ, milyen virág nektárját gyűjtötték a méhek.
A 2020-ban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület által megfelelőnek minősített méztermelők listája is segít tájékozódni, a lista ide kattintva olvasható. 

Otthoni tesztek
1. Vízben oldhatóság
Egy kanál mézet csurgassunk bele egy pohár vízbe. Amennyiben a méz a pohár alján összeáll, akkor igazi - a cukorsziruppal vagy vízzel hígított méz ugyanis gyorsan feloldódik a vízben.

2. Struktúra teszt
Egy mély tálba tegyünk egy kanál mézet, és öntsünk hozzá pár evőkanál vizet. Kezdjük körkörösen lögybölni a vizet, és figyeljük, mi történik a mézzel. Ha feloldódik, akkor az nem igazi, ám ha amolyan méhsejtes szerkezetet látunk kirajzolódni benne, akkor igazi méz. Lásd az alábbi videóban:

3. Csurgási sebesség
Csurgassunk egy tányérra egy kanál mézet: ha lassan csurog, "szálat húzva", akkor nagy valószínűséggel igazi, tömény méz. A vízzel hígított méz ugyanis gyorsan lecsöpög a kanálról.

4. Gyúlékonyság
Egy összetekert konyhai papírtörlőt mártsunk mézbe, és próbáljuk meggyújtani: ha igazi, ez sikerül. Ám ha a mézet vízzel hígították (az alábbi videóban "Adulterated honey"-ként mutatják), akkor nem fog meggyulladni. (A tiszta méz a videóban "Pure honey".)

5. Jódos vizsgálat
Egy pohár vízben oldjunk fel egy kanál mézet. Adjunk hozzá néhány csepp jódot, és ha az oldat kékre színeződik, akkor az azt jelenti, hogy a mézet valamilyen keményítővel vagy liszttel felszaporították.

6. Kenyérteszt
Egy száraz kenyérkockát tegyünk egy kanál mézbe. Tíz perc múlva vegyünk ki: ha még kemény a kenyér, akkor a méznek alacsony a víztartalma, tehát igazi. Ám ha a kenyérkocka megpuhul, akkor az a magába szívott víztől van, vagyis a mézet hígították.

7. Savas hatás
Egy pohár vízben oldjunk fel egy kanál mézet, majd az oldathoz keverjünk 4-5 csepp ecetet. Ha az oldat habzani kezd, az arra utal, hogy valamilyen lúgos hatású vegyület lehet a mézben.

8. Hevítési teszt
Egy kis lábosban melegítsünk egy kanál mézet: ha igazi, akkor karamellizálódni kezd és nem lesz habos. Ám ha bugyborékolni kezd, akkor magas lehet a víztartalma. 

9. Víztartalom
Egy konyhai papírtörlőre öntsünk egy kanál mézet, majd hajtsuk félbe a papírtörlőt és nyomkodjuk meg: ha vízfolt jelenik meg a másik oldalán, akkor a méz hígítva volt. Ám ha a papírtörlő másik oldala száraz marad, akkor a mézünk töménysége megfelelő.

10. Árszint
Több helyen is nézzük meg, mennyi a méz átlagára, és ha ennél olcsóbban kínálnak nekünk mézet, kezdjünk gyanakodni.

Az alábbi videóban a "pure honey" az igazi méz, a "fake honey" a hamisított méz.

365Zö


0
Tovább
12
okt/2021

Hasznos tippek, mielőtt és miután szőnyeget vennél

Itt a hideg, muszáj szőnyeget tenni a padlóra, már akinek nincs padlófűtése. Na persze nem mindegy, hogy miből van az a szőnyeg, mert ez befolyásolja az árát, tapintását, komfortosságát, de még azt is, mennyire éghető a kelme. Nézzük a leggyakoribb alapanyagokat!

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Gyapjú
Ez a természetes szál a legexluzívabb alapanyag, minden jót el lehet mondani róla: folttaszító, tisztítható, nem okoz allergiás reakciót, ellenáll a penésznek, nem nagyon gyúlékony, antibakteriális és antimikrobiális, strapabíró, a bútorláb nyoma nem marad meg, puha, hangszigetelő, hőmegtartó, környezetbarát, megújuló forrásból származik, nem fakul. 
Ennyi jóval sajnos egy kellemetlenség is jár: a gyapjúszőnyeg drága. Némelyik nagyon is. Az olcsóbbak Indiában és Kínában készülnek, de azok minősége a szakértők szerint nem ér fel az ausztrál és új-zélandi gyapjúszőnyegekével. A gyapjúszőnyeg tartósságának köszönhetően nappaliba, hálóba, közlekedőbe való, a rövid szálú változat bírja a taposást.

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Pamut
Szintén természetes szál (gyapot), puha, környezetbarát, megújuló forrásból származik, gépben mosható és könnyű tisztítani, kedvező az ára. Viszont közel sem tud annyit, mint a gyapjúszőnyeg, például hamar fakulhat. A pamutszőnyeg nappaliba vagy hálóba észszerű választás. 

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Juta vagy szizál
Természetes növényi szálak, a belőlük készült szőnyegek strapabíró darabok, texturált felülettel. Tapintásuk sprőd, alacsony komfortérzetet keltenek, viszont környezetbarát, megújuló forrásból származik az alapanyaguk. A száraz szennyeződéseket könnyű kiporszívózni az ilyen szőnyegekből, ám mivel nagy az abszorbeáló képességük, minden folyadékot magukba szívnak, igen, a vörösbort is. Nappaliba jól használhatók olyan bútorokhoz, amelyek mellé illik a karakterességük. 

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Viszkóz
Növényi cellulózból előállított puha tapintású szál. Mivel selymes felületet ad, szokták gyapjúhoz és pamuthoz keverni, hogy fokozza azok luxus jellegét. Nem túl tartós, minél vékonyabb, annál gyúlékonyabb is, de hálószobákban és keveset használt helyiségekben szép kiegészítő lehet. 

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Polipropilén
A gyapjú mesterséges helyettesítője, látványra és tapintásra is hasonlít a ahhoz, csak sokkal olcsóbb. Rendkívül tartós, víz- és folttaszító, könnyű tisztítani, háziállatok mellé ideális. Viszont nem környezetbarát, mert kőolaj eredetű a műanyagszál alapanyag, ami gyúlékony is: 150 Celsius-fok feletti hőmérsékleten megolvad. Beltérre és kültérre is ajánlott, bár UV-sugárzás hatására korán elöregedhet, és a hidegállósága is rossz. Vegyszer- és vízálló, elvileg nem oldódik ki belőle káros vegyület.

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Nylon (poliamid)
Ez is mesterséges szál, selymes felületű, de nem túl puha szőnyeg szőhető belőle. Víz- és folttaszító, strapabíró, könnyű tisztítani, viszont hamar fakulhat: aki nagyon színes szőnyeget szeretne, inkább más alapanyagot válasszon. A nylonszőnyeg bírja a sok taposást, nappaliba, hálóba, előszobába is tehetjük. Akárcsak a poliamid és a poliészter, ez is éghető, de inkább olvad, mint lángol (az főleg a természetes szálakra jellemző.)

szőnyeg otthon lakberendezés műanyag újrahasznosítás

KÉP

Poliészter
Szintén műanyag (kőolaj) eredetű mesterséges szál, a gyapjú másik helyettesítője. Nem fakul, víz- és folttaszító, könnyű tisztítani. A bútorokkal vigyázzunk: ha sokáig belenyomódik a lábuk a poliészter szőnyegbe, megmarad a helye. A poliészter nem környezetbarát (fosszilis alapú), de mivel strapabíró, jól használható az egész lakásban.

Fontos tanács:
Mivel ma már talán nem is kapható olyan szőnyeg, amit ne kezelnének valamilyen égésgátló vegyülettel, rendkívül fontos, hogy a megvásárolt szőnyeget a csomagolásból kibontva valahol fedett helyen több napig, akár 1-2 hétig szellőztessük. Gyerekszobába semmi esetre se tegyünk vadonatúj szőnyeget, csak miután jól kiszellőzött - még jobb, ha használt, de jó állapotú szőnyeget szerzünk oda, abból remélhetőleg tényleg nem kerül ki semmilyen káros vegyület. Ebből ne csináljunk hiúsági kérdést.

365Zö


0
Tovább
07
okt/2021

Több száz PET-palackból készült egy kávézó teraszborítása

A kávézók járdákra kitelepült teraszai a hideg idő beköszöntével vagy fűteni kezdik az utcát, vagy kitalálnak valamilyen hőszigetelési megoldást, mint New York-ban a brooklyni Peaches Kitchen & Bar: PET-palackokból készült a teraszépítmény oldalfala.

PET-palack műanyag újrahasznosítás New York kávézó

A több száz PET-palack a kanadai Friendship Bottles gyártmánya, kifejezetten úgy lett megtervezve, hogy építőelemként újra lehessen hasznosítani. A palackok LEGO-kocka módjára egymásba pattinthatók, különleges alakjuknak köszönhetően sokkal erősebbek az átlagos ásványvizes palackoknál. 

PET-palack műanyag újrahasznosítás New York kávézó

Az ötlet egyébként nem új, az 1960-as években a Heineken tervezett "rakásolható" sörösüvegeket szintén abból a célból, hogy használat után építőanyagként újrahasznosítsák - de a terv nem jutott el a megvalósításig, írja a Fast Company.

PET-palack műanyag újrahasznosítás New York kávézó

A kanadai cég eredetileg nem is kávézókat, hanem természeti katasztrófák károsultjait szerette volna segíteni palackjával, amibe nemcsak vizet, hanem gabonát és más élelmiszert is lehetne tölteni: a katasztrófa sújtotta területen elfogyasztják a palack tartalmát, majd az üres palackokból átmeneti menedékházakat építenek.

PET-palack műanyag újrahasznosítás New York kávézó

A palack formatervét a New York-i Renssealer Politechnikum kutatói készítették. Szerintük az az építő PET-palackok legnagyobb előnye, hogy többféle építmény létrehozható belőlük az igények függvényében. Amikor látták, hogy a COVID-járvány miatt milyen szedett-vedett bódékat húztak fel a járdákon a kávézók és éttermek, úgy érezték, építeniük kell egy prototípust.

PET-palack műanyag újrahasznosítás New York kávézó

Ez lett a Peaches teraszán álló helyiség - bár műanyag palackokból van, kibírna egy 2-es erősségű hurrikánt, viszont cigizni nem szabad körülötte...

KÉPEK: Friendship Products

HKZs


0
Tovább
04
okt/2021

Alkalmazkodik használója magasságához a jegyautomata

Úgy néz ki, mint egy lapát nélküli Dyson-ventilátor, de közben ez egy jegyértékesítő automata. Mindannyian szenvedtünk már a tömeg-közlekedésben vagy parkolóban azzal, hogy vagy túl magasan, vagy túl alacsonyan volt az automata. 

tömegközlekedés közlekedés urbánus életmód városi életmód urbanisztika

A Coinvenience fantázianévre hallgató automata a brit Loughborough Egyetem hallgatóinak (Harry Rigler, Katy Finch, Reuben Williams, Omar Alqasem, Bianca Tartaglia) vizsgaprojektje, a társadalmi érzékenységgel párosuló formatervezés jó példája. 

tömegközlekedés közlekedés urbánus életmód városi életmód urbanisztika

Az automata hidraulikus motorja fel-le mozgatja a készüléket, a megfelelő magasságba.

tömegközlekedés közlekedés urbánus életmód városi életmód urbanisztika

A jegyautomata ovális fémháza védi a készüléket, egyúttal a beépített világítás tökéletes megvilágítást nyújt, illetve a fémház árnyékot is vet a készülékre, hogy megakadályozza a monitor becsillogását.

tömegközlekedés közlekedés urbánus életmód városi életmód urbanisztika

Természetesen a feliratok Braille-írással is kitapinthatók. 

via YankoDesign

HKZs


0
Tovább
28
szept/2021

Tudnál-e élni a kísérleti vizesblokk-lakásban?

A kérdés onnan indult, hogy Madridban egy kis lakás felújításakor a helyi BURR építésziroda azt mondta a tulajdonosoknak, hogy ha tágasabb otthont szeretnének, engedjék el a közlekedőket. Vagyis értelemszerűen az azokat létrehozó falakat.

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

A Joan Margall utcában a hetvenes években épült ház 40 négyzetméteres lakásában korábban volt két hálószoba, egy fürdőszoba, egy nappali és egy konyha, amiből adódik, hogy rettenetesen zsúfolt volt, sokkal kisebbnek tűnt, mint valójában. A válaszfalak elbontása volt az első lépés, utána pedig a vizesblokkot betették a lakás közepére, ez osztja ketté az alapterületet. 

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

A vizes helyiségek a fehér csempeborítással elkülönülnek, de máskülönben a blokk szabadon áll a térben.

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika


Gyakorlatilag a lakók a hálóban zuhanyoznak,

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

és a vécé (az egyetlen zárható helyiség a lakásban) a nappaliban van.

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

A konyha a vizesblokkal egy vonalban a lakás utcai oldalára került, mindenhonnan megközelíthető.

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

A térből függönyökkel lehet leválasztani egy kis privát szférát. A hálószobában beépített szekrény került a szomszéddal határos falra.

otthon lakás urbánus életmód urbanisztika

A nappaliban polcok borítják a szomszéddal határos teljes falat. Nagy valószínűséggel egy ilyen lakás két személynek vagy egy kisgyerekes családnak megfelelő lehet. 

KÉPEK: Burr Studio, Maru Serrano

HKZS
 


0
Tovább
26
szept/2021

Hűtő hatású felhők keletkeznek az erdők fölött

Bebizonyosodott az a feltevés, hogy a növényzet által kibocsátott illékony szerves vegyületek hatására olyan légköri pára (aeroszol) keletkezik, amitől ragyogóbbá válnak a felhők. Márpedig ennek köszönhetően több napfényt vernek vissza, vagyis hűvösebben tartják a földfelszínt, írja a Kelet-Finnországi Egyetem tanulmánya, amely a Nature Communications tudományos folyóiratban jelent meg.

KÉP: UEF.fi

Ráadásul a növényzet annál több illékony szerves vegyületet bocsát ki, minél magasabb a hőmérséklet, ezzel pedig a jelenség hozzájárul a globális felmelegedés lassításához. Az atmoszférikus aeroszolok szórják és elnyelik a napfényt, valamint befolyásolják a felhőképződést. Ám ezeket a folyamatokat még nem 100 százalékban érti a tudomány, ami miatt egyelőre nem tudjuk teljes bizonyossággal megállapítani, hogy milyen szerepet játszanak az aeroszolok a klímakrízisben, írják a finn kutatók. Márpedig annak érdekében, hogy hitelesen megbecsülhessük az emberek hatását a klímaváltozásra, képesnek kell lennünk külön-külön értékelni a természetes és a mesteséges aeroszolok hatását.

A finn kutatók a tajga övezet jellemzően tűlevelűekből álló boreális erdeit, azok aeroszol-koncentrációját  vizsgálták a helyszínen, illetve a NASA MODIS űreszközének adatai alapján elemezték a Finnország déli része fölötti felhők jellemzőit. Az eredmények azt mutatták, hogy az illékony szerves vegyületekből képződő természetes eredetű aeroszolok nagyobb mértékben szórják a fényt, ezért kevesebb napsugár éri el a földfelszínt. Továbbá az aeroszolok megnövelték a felhőket alkotó vízcseppek méretét és fokozták a felhők fényvisszaverő képességét. 

A megfigyelések szerint mindkét folymatot fölerősítette a hőmérséklet emelkedése, ami arra utal, hogy ezek a természetes aeroszolok lassíthatják a klímaválság hatását. E folyamatok nagyságrendje hasonló egymáshoz, és összesített hatásuk jelentős a boreális övezetben mért emberi eredetű aeroszolok hatásához képest. Vagyis ennek a természetes mechanizmusnak nagyobb szerepet kell tulajdonítani a klímamodell-előrejelzésekben, javasolják a finn kutatók.

HKZs


0
Tovább
22
szept/2021

Így érdemes légtisztító készüléket választani ​​​​​​​+ 1 ökotipp

Vége a jó időnek, egész nap csukva van az ablak, ezért sokak elgondolkodnak egy légtisztító készülék beszerzésén. Az amerikai környezetvédelmi ügynökség (Environmental Protection Agency, EPA) szerint a beltéri levegőminőség akár 2-5-ször rosszabb lehet, mint a kültéri. Ennek pedig súlyos hatása van az egészségünkre, illetve a szellemi képességeinkre: utóbbit a Harvard Egyetem kutatói vizsgálták. Felmérésükhöz 6 országból több mint 300 irodai dolgozót toboroztak. Az íróasztalukra szerelt levegőminőség-szonda folyamatosan mérte a PM2,5 mikronos szállópor- és a szén-dioxid-szennyezés mértékét, míg az alanyok az okostelefonjukra küldött feladatokat próbálták megoldani rendszeres időközönként. Kiderült, hogy minél nagyobb volt a beltéri levegőben a légszennyező anyagok aránya, annál lassabban és pontatlanabbul oldották meg a kiadott feladatokat a tesztalanyok

légszennyezés légtisztítás szén-dioxid PM2 5 urbánus életmód

KÉP: Pexels

Tehát tényleg lehet értelme légszűrő készüléket venni, de nem mindegy, milyet.

Először is nézzük, milyen szennyezőanyagok halmozódhatnak fel zárt térben:
- por: általában kintről jut az épület belsejébe, de származhat belső forrásokból is, mint a házikedvencek elhalt hámsejtjei, ételmorzsák stb.;
- szösz: ez felhalmozódhat a láthatatlan helyeken;
- penész: ahol meleg és pára van, ott előbb-utóbb penész is lesz, ami légúti panaszokat és asztmarohamot okozhat;
- állati ürülék: nem Morzsikutya potyogtatására gondolunk, hanem a parányi "háziállatok" ürülékére, mint a rovarok, apró rágcsálók, esetleg madarak (padláson);
- dohányfüst: a passzív dohányosokat is fenyegeti, nemcsak a füst belélegzésekor, hanem a felületeken kiülepedő károsanyagok a légmozgással újra a levegőbe kerülhetnek és belélegezhetjük ezeket;
- virágpor: a pollen jóformán az év felében-kétharmadában velünk lehet, mert mindig virágzik valami;
- mérgező vegyületek: a granulátum vagy por alakú kerti növényvédőszerek és gyomirtók bejuthatnak az épületbe, és a levegőbe kerülhetnek, ahonnan belélegezzük;
- illékony szerves vegyületek: angolul volatile organic compounds, azaz rövidítve VOC a nevük, és a leggyakoribb beltéri légszennyezők közé tartoznak, eredetük lehet festék, hajlakk, bútor, konyhai eszköz, tisztítószer, ragasztó, nyomtató, tinta stb.;
- radon: ez a bizonyítottan rákkeltő szennyezőanyag a természetben a talajban fordul elő, onnan kerül a beltérbe;
- aszbeszt: a régi palatetők és -kerítések tartalmazhatják ezt a rákkeltő ásványt, ami végzetes betegségeket okoz;
- saját bőrünk: lényegében egész nap hullajtjuk az elhalt hámsejtjeinket, amit megesznek a poratkák, és az ürülékük légszennyező anyaggá válik, poratka-allergiát okozva, és a helyzetet súlyosbítja a kilélegzett szén-dioxid.

légszennyezés légtisztítás szén-dioxid PM2 5 urbánus életmód

KÉP: Unsplash

Onnan tudhatod, hogy rossz a levegő minősége, ha szellemileg folyton kókadozol, nem tudod hatékonyan végezni a feladataidat, esetleg tüsszögsz, fáj a fejed, eldugult az orrod, folyik a könnyed, kapar a torkod, súlyos esetben jelentkezhet mellkasi szorítóérzet, légszomj, fáradékonyság, szédülés és hányinger. A háziállataid is mutatják a rossz levegő jelét: köhögnek, tüsszögnek, nedvedzik a szemük, vakaróznak, öklendeznek vagy nyitott szájjal lihegnek (pedig nincs hőség). 

A készülék választásakor a legfontosabb a Melbourne Egyetem új felmérése szerint, hogy háromszoros szűrőrendszere legyen, ami egy előszűrőből, az illékony vegyületeket megfogó aktívszenes szűrőből és a mikroszkopikus részecskéket kiszűrő HEPA-filterből álljon. Utóbbi azért fontos, mert 99,9 százalékban kiszűri a vírusokat hordozó aeroszol-cseppeket is, amelyek mérete 300 nanométertől 100 mikronig terjed (a nanométer a milliméter egymilliomod része, a mikron pedig egy ezred milliméter). Márpedig 5 mikronnál kisebb méretű szemcsék (legyenek bár víz- vagy tömör anyagszemcsék, mint a korom vagy pollen) annyira könnyűek, hogy akár órákig lebeghetnek a levegőben. 

Vásárláskor a következő szempontokat érdemes számításba venni:
HEPA-szűrő, légszűrési gyorsaság (a tervezett helyiség köbméterének megfelelő), zajszint, ár, szállítás és fizetés módja.

A kutatók nem ajánlják az ionizáló/plazma/ózon/fotokatalitikus oxidációs/elektrosztatikus, illetve UV-sugárral vagy más módon fertőtlenítő légtisztítókat. "Ezek a technológiák tudományosan nem kellően bizonyítottak, és bizonyos esetekben még ronthatják is a levegő minőségét a kibocsátott ion-, ózon- vagy oxidációs melléktermékekkel. Az ózon és az ionok az asztmás betegek állapotának romlását okozhatják."

És a legfontosabb: mivel a légtisztító készülékek csak szűrik a levegőt, időnként ablakot is kell nyitni, hogy oxigénben dús friss levegőhöz jussunk, illetve hogy ezzel is hígítsuk a beltéri levegőben felhalmozódó aeroszolokat - tanácsolja a Melbourne Egyetem.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
15
szept/2021

Lenyűgöző ökohotel épül Norvégiában a sarkkörön

Mind a megépítése, mind az üzemeltetése zéró környezetterheléssel jár, ezért a 2023-ra átadni tervezett norvégiai Svart hotel iskolapéldája lehet annak, hogy ha már érintetlen természeti környezetben szállodát akarunk építeni, akkor azt milyen módon érdemes csinálni.

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

A helyszínválasztás kézenfekvő volt: Észak-Skandinávia legnagyobb gleccsere, a sarkkörön fekvő Svartisen mellett építenék meg a szállodát, amivel egyrészt a jelenleg is szép számban érkező gleccserturistát szolgálnák ki, másrészt új, de minden elemében kontrollált desztinációt teremtenének a jövőbeni turisztikai fejlesztések számára.

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

A fenntarthatóság minden elemét felvonultató hotel a világ első energiapozitív szállodája lesz, üzemeltetése 85 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt majd, mint a jelenlegi átlagos szállodák, továbbá ezt az energiát a létesítmény meg is termeli. 

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

Olyan okos megoldásokat alkalmaznának, mint a teljes hővisszanyerés, amellyel a konyhától kezdve a számítógépes központig minden helyiség hulladékhőjét hasznosítják. 

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

A padlótól mennyezetig érő ablakok két célnak is megfelelnek: az áttetsző felületeknek köszönhetően jobban beleolvad az épület a környezetbe, illetve a sarkkörön a Nap járása olyan, hogy nyáron hónapokig annyira magasan van, ami nem melegíti túl az épületet, a sötét télben viszont az alacsonyan járó Nap néhány órás erejét is ki lehet használni.

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

A fenntartható, más néven felelősségteljes turizmust segítő szálloda formaterve a norvég halászok A alakú halszárító építményeit idézi, illetve a partmenti halászkunyhókat. 

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

Azért tervezett a Snøhetta építésziroda (amely Budapesten a Déli Városkaput tervezi) a fjord vizében lábakon álló épületet, mert ennek az építési módnak köszönhetően minimális mértékben avatkoznak csak bele a szárazföldi környezetbe, amely amúgy természetvédelmi terület. 

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

Az úgynevezett Powerhouse-sztenderd révén az épület 60 éves tervezett fennállása alatt több megújuló energiát fog termelni, mint amennyi a felépítéséhez szükséges anyagok gyártásához, az építkezéshez és üzemeltetéshez, valamint a jövőbeni elbontásához szükséges. 

Norvégia szálloda turizmus hotel fenntartható építészet

A hotel tulajdonosa, a Miris AS úgy számol, hogy a globális felmelegedés 1,5 Celsius-fokon tartásához szükséges 45 százalékos károsanyag-kibocsátással szemben a Svart hotel 89 százalékkal kevesebb szennyezőanyagot fog a légkörbe engedni.

via Forbes 

HKZs


0
Tovább
12
szept/2021

Itt egy totális módszer az elektromos rollerek megregulázására

Míg Magyarországon a KRESZ módosításával kívánják az elektromos rollereket, pontosabban azok használóit szabályozni, az Egyesült Államokban egy ennél valószínűleg hatásosabb módszert terveznek bevezetni: a távellenőrzést. 

közlekedés elektromos roller mikromobilitás városi életmód városi közlekedés

Amióta csak megjelentek az utcákon, azóta jelentenek kisebb-nagyobb problémát az elektromos rollerek. Nyilván beletelik egy időbe, amíg mindenki megtanulja megfelelő módon használni ezeket az úgynevezett mikromobilitási eszközöket. A "megfelelő" alatt értendő, hogy nem lépi túl a sebességhatárt, nem hajt fel olyan útra, ahová nem szabad, továbbá biztonsági felszereléssel védi a vezető testi épségét. 

Ezek közül az első kettőt központilag is szabályozni készül Amerikában a Link elektromosroller-kölcsönző vállalat. Olyan új rendszert vezet be elektromos rollerjainál, amely rögzíti az útvonalat, megakadályozza a vezető szabálytalan haladását, és akár a megállásig is lassíthatja a rollert. A cég képviselői szerint ezzel el lehet érni, hogy az e-rolleresek csak a számukra engedélyezett útvonalakon és sebességgel közlekedjenek. A Link üzemeltetője, a Superpedestrian ezért megvásárolta a Navmatic mikroközlekedési biztonsági startupot, amelynek segítségével valós időben lokalizálhatja és korrigálhatja e-rollerjeinek haladását.

közlekedés elektromos roller mikromobilitás városi életmód városi közlekedés

Nem fordulhat tehát elő olyan, hogy valaki a bérelt e-rollerrel mondjuk olyan szakaszon hajt fel a járdára, ahol ezt nem szabad, vagy hogy például forgalommal szemben, illetve járművek között szabálytalanul haladjon. Az e-rollerek bérlőit vezetési stílusuk alapján minősíti és árcsökkentéssel díjazza a rendszer, de a notórius szabályszegőket akár ki is zárhatja a további bérlésből. 

"Így próbáljuk megvédeni azokat a kiszolgáltatott személyeket, akikre veszélyes lehet az e-rolleres közlekedés, nevezetesen a gyalogosokat, a fogyatékkal élőket, valamint a babakocsisokat. Jelenleg 0,7 másodperc a rendszerünk reakcióideje" - azaz szabálytalan vezetés észlelése esetén a Navmatic szoftver ennyi idő után képes beavatkozni. A Superpedestrian év végéig még 50 ezer e-rollert tervez gyártani, de decemberig mindegyiket felszereli az új ellenőrző rendszerrel.

Más kérdés, vetik fel a terv ellenzői, hogy az elektromos rollerek a szabad közlekedés megtestesítői, és ezt a szabadságot ellehetleníti ez a központi ellenőrzés és irányítás.

via FastCompany, Superpedestrian, TechCrunch

HKZs


0
Tovább
10
szept/2021

Elköltöznek a spanyol borvidékek

A klímaváltozás miatt új, magasabban fekvő területekre kell költözniük az évszázados szőlőbirtokoknak Spanyolország egyes vidékein. Katalóniában például annyira tikkasztóvá váltak a nyarak, hogy egyes gazdák a Pireneusok hegyvidékének akár 1200 méter magasságban fekvő lejtőin létesítenek új szőlőültetvényeket, ahol kissé hűvösebb az éghajlat, írja a Phys.org tudományos portál.

klímaváltozás klímaválság klímakatasztrófa éghajlatváltozás bor Spanyolország borászat szőlő

A spanyol bortermelőknek alkalmazkodniuk kell, ha akarják, ha nem. Az egyre melegebbé váló klíma miatt például a Barcelonától 40 kilométerre fekvő Penedesben, a Torre del Veguer szőlészetben akár 10-15 nappal korábban kell elkezdeni a szüretet, ami azt jelenti, hogy a legnagyobb augusztusi kánikulában végzik a munkát, a fürtök kézi szüretelését.

Spanyolországban 961 ezer hektáron művelnek szőlőt, ez a világon az egy országra jutó legnagyobb terület. Az olasz és a francia gazdák után a spanyolok állítják elő a legtöbb bort. Ám az utóbbi 60 évben az éves átlaghőmérséklet 1,3 Celsius-fokkal emelkedett. Ez nem tűnik soknak, de a gazdák szerint tönkreteszi a szüretet.

klímaváltozás klímaválság klímakatasztrófa éghajlatváltozás bor Spanyolország borászat szőlő

A magasabb átlaghőmérséklet miatt túl gyorsan érnek a szemek, amitől kisebb lesz a gyümölcs savassága, de nagyobb a cukortartalma. Előbbitől megváltozik a bor zamata és karaktere, utóbbitől magasabb lesz az ital alkoholfoka. Ezt megelőzendő rohammunkában kell végezni a szüretet, ami nyilván kaotikussá változtatja az egész folyamatot.

A spanyol gazdák olyan helyeken létesítenek szőlészeteket, ahol a helyi lakosok korábban abszurd gondolatnak vélték a bortermelést, mert azt gondolták, 1000 méter körüli magasságon egyszerűen nem fog beérni a termés. Hát, a klímaváltozás miatt mégis így lett. A mintegy 10 Celsius-fokkal hűvösebb hegyvidéki területeken lehetőség nyílik megfelelő savtartalmú fehérborok előállítására. Sőt, kihalófélben lévő fajtákat is újra lehet honosítani.

klímaváltozás klímaválság klímakatasztrófa éghajlatváltozás bor Spanyolország borászat szőlő

De mindennek nagy ára van. A gazdák ezért folyamodtak segítségért a spanyol kormányhoz és az Európai Unióhoz. A spanyol borkultúra a gazdák szerint csak úgy tartható életben, ha a magasabban fekvő vidékeken alakítanak ki ültetvényeket, olyan fajtájú szőlőből, ami később érik. Mert nemsokára az ország déli részén egyes hagyományos borvidékeken az egyre forróbb klímát már nem fogja elviselni a szőlő.

HKZs


0
Tovább
06
szept/2021

A menetszéltől világít az új kerékpárlámpa

Most őszintén, mikor van szükségünk világításra a kerékpáron? Hát menet közben. Éppen erre lesz jó a még fejlesztés alatt álló új kerékpárlámpa, amelynek elemét a menetszél tölti. A projekt Andy Bestenheider, a New York-i The New School művészeti és kutatóegyetem hallgatójának fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, ezt a teljesen hétköznapi tárgyat is újra lehet gondolni a környezettudatosság jegyében. 

kerékpár szélturbina megújuló energia városi életmód közlekedés

Így született a Vento kerékpárlámpa, amely túlmutat önmagán, hiszen az energiaforrás megkérdőjelezésével a jövő zöld technológiáit vetíti elénk. Az utóbbi években a megújuló energiatermelés mindenki számára ismert fogalommá vált. Ez a kerékpárlámpa kicsiben is képes arra, amit nagyobb léptékben már megszoktunk. 

kerékpár szélturbina megújuló energia városi életmód közlekedés

A menetszél által töltött kerékpárlámpa úgy néz ki, mint egy miniatűr szélturbina, és úgy is működik: a haladás közben keltett szél hatására forog. Ezt a mozgási energiát a generátor elektromágneses indukció révén alakítja elektromos árammá, amelyet az akkumulátor tárol és a lámpa működéséhez használ. 

kerékpár szélturbina megújuló energia városi életmód közlekedés

A készülék újrahasznosított alumíniumból és plexiből készülne. Kényelmesen elhelyezhető a kormány közepén. A tervek szerint nemcsak egyenletes fényt, hanem villogót is lehet rajta kapcsolni. A 3D-modellezés után a gyártása akár a következő hónapokban elindulhat. 

via YankoDesign

HKZs


0
Tovább
04
szept/2021

Sydney betiltja a sötét színű háztetőket és kötelező lesz fát ültetni a kertbe

Az ausztrál nagyváros Wilton nevű negyedében új építési szabályzatot vezetnek be: tilos lesz a házakra sötét színű tetőt tenni, valamint a telken a mainál kisebb négyzetméter építhető be, vagyis nagyobb kertet kell hagyni a házak körül. Wilton azért lehet jó terep a kísérletre, mert 2030-ig nagyjából kilencezer új otthon építésére és 400 ezer lakosra számítanak a hatóságok.

városi hősziget Sydney Ausztrália IPCC

Jelenleg sok helyütt ilyen sűrűn vannak beépítve a családi házas övezetek. A képen látható 19 ház közül csak egynek van világos teteje.
KÉP: Dezeen

Az Új-Dél-Wales-i kormányzat tervei szerint, ha a szokásos sötét palaszürke tetők helyett világos színű tető van a házon, az nagyobb mértékben veri vissza a napsugarakat, ezzel passzív módon is hűvösebb lesz a ház, kevesebb villamos energia szükséges a klimatizálásához. A hővisszaverő festékkel kezelt tető felszíni hőmérséklete akár 40 Celsius-fokkal is alacsonyabb lehet.

Ezen túl előírás lesz az is, hogy a 15x18 méteres telkeken akkora helyet kell hagyni a házak előtt és mögött, hogy ott egy-egy fa (kifejletten legalább 8 méteres) elférjen. Ezekkel az intézkedésekkel a városi hősziget jelenséget kívánják csökkenteni. A városi hősziget arra utal, hogy a városokban a túlzott beépítés és a sok burkolt felület miatt több hőt nyelnek el a környezet nappal, amit éjszaka sugároz ki - emiatt az ilyen részeken a napi középhőmérséklet sokkal magasabb, mint a zöldövezetekben. A fehér tetőkkel 23 százalékkal csökkenteni lehet a városi hősziget jelenség erősségét. 

Nyugat-Sydney-ben döbbenetes nyári hőmérsékleteket mérnek, előfordul 50 Celsius-fokos hőség. Nem lehet tovább halogatni az intézkedéseket annak érdekében, hogy mérsékeljék a városi hőszigetek hatását, nyilatkozták az illetékesek. A hivatalos bejelentésre azt követően került sor, hogy napvilágot látott a legújabb IPCC-klímajelentés, amely azt állapította meg, hogy a globális átlaghoz képest Ausztrália gyorsabban melegszik, az iparosodás kezdete óta 1,4 Celsius-fokkal lett melegebb az átlaghőmérséklete, ami már csak egy tizeddel marad el a párizsi klímaegyezmény által kritikus határértéknek minősített 1,5 Celsius-foktól. 

via Dezeen

HKZs


0
Tovább
30
aug/2021

Meglepetéssel várja a rajongókat a Manchester City stadion

Most nem arról lesz szó, ami a pályán történik, hanem ami a közönség körében: az Etihad stadion büféjében a forró italokat mostantól ehető csészében szolgálják fel. A stadion vezetősége több környezetbarát újítással készül a szezonra, ennek első eleme a tésztacsésze. A koncepciója hasonlít a fagylalttölcséréhez, ez a 220 milliliteres pohárka is teljesen természetes összetevőkből (búzaliszt, zabkorpa, víz) készül, amely a különleges préselve sütésnek köszönhetően nem olvad el 85 Celsius-fokos ital hatására sem. Pedig nincs semmilyen bevonat, vagy cukormáz, viaszkéreg rajta.

KÉP: BioBite

A tésztapohár gyártója a skóciai BioBite vállalkozás, amelyet az Aberdeen Egyetem két hallgatója, Samuel Hvizd és Lyubomir Lambrev alapított, hogy "finom, ropogós és teljesen organikus alternatívát kínáljunk az egyszer használatos, eldobható poharaknak", nyilatkozták a Fast Company magazinnak. Két éves fennállásuk alatt több étteremmel és sütödével is szerződtek, így már levest, joghurtot és fagylaltot is árulnak az ő ehető poharukban. 

KÉP: BioBite

Állításuk szerint a sült csésze a forró italokat 12 órán át szivárgás nélkül megtartja, a ropogósságát 45 percig megőrzi, vagyis éppen a félidő végéig. A pohár alját tisztasági okból borító papírkosár újrahasznosított papírból készült, és szintén újrahasznosítható. Az ehető csésze darabja nagyjából 100 kalória energiát tartalmaz, aki nem akarja megenni, az a stadionszerte felállított gyűjtőedényekbe dobhatja, és onnan a komposztálóba kerül, amellyel a gyepet trágyázzák - a klub zöld vállalásai közé tartozik az is, hogy a gyepet nem tőzeggel trágyázzák, mert a tőzegtelepek mára sok helyütt kimerülőben vannak a túlzott kitermelés miatt.

KÉP: BioBite

Aki a forró italok helyett inkább a hideget szereti, annak is jó hír, hogy a stadionban a sört is 100 százalékban műanyagmentes, újrahasznosított papírból készült pohárba csapolják. Egészségünkre!

HKZs


0
Tovább
25
aug/2021

Ezért tarthat tovább ősszel a rovarinvázió a városban

Ha majd november végén is megcsíp minket egy szúnyog kutyasétáltatás vagy avarsöprés közben, idézzük fel a mostani cikket.

KÉP: Pexels

Az Oszakai Egyetem kutatói ugyanis azt állapították meg, hogy a városban élő rovaroknak később kezdődik a hibernációja az éjszakai fényszennyezés és a városi hőszigetnek nevezett jelenség miatt. Végül is érthető: miért gondolná azt egy rovar, hogy itt a tél, ideje készülni az áttelelésre, amikor késő este is ragyogó fényárban úszik minden, és az elnyelt napsugárzás miatt a házak és burkolt utak ontják magukból a meleget, a rosszul szigetelt házakból áradó "utcafűtésről" nem is beszélve?

KÉP: Osaka City University

A japán kutatók a Sarcophaga similis légyfajjal végezték vizsgálataikat, de siettek közölni, hogy eredményeik minden olyan faj esetében helytállóak lehetnek, amelynek szaporodására, hibernációjára és vándorlására nagymértékben hatnak bizonyos meghatározott környezeti tényezők. Például városban a felületek hőmérséklete 5-9 Celsius-fokkal lehet melegebb, mint városon kívül, és ha egy fajnak ez a hőmérséklet szükséges a biológiai funkcióihoz, akkor addig folytatja azokat, amíg a számára kedvező hőmérséklet fennáll. Magyarul: a légy nem a naptárt, hanem a hőmérőt nézi. 

Sarcophaga similis képe: Wikipedia

Na persze ha a hőmérséklet ilyen megbízhatatlan a korábbi évmilliókkal szemben, akkor a napsütéses órák száma eligazíthatná az állatokat. Korábban sötétedik, rövidebb a nappal = jön a tél, ideje hibernálódni. De a városi fényszennyezés miatt ez a fotoperiodizmusnak nevezett belső óra is megcsúszik. A kutatásban az olvasható, hogy természetben telihold esetén 0,2 lux a fényerő, ilyen érték mellett a rovarok október és november között hibernálódnak. A városban éjjel észlelhető 6 lux fényerősség mellett a laboratóriumi legyek csak november végén kezdték meg az áttelelést. Összességében azt figyelték meg a japán kutatók, hogy a városokban tapasztalható fények és melegebb hőmérséklet hatására 3-4 héttel megcsúszott a rovarok hibernációja.

HKZs
 


0
Tovább
22
aug/2021

Ellentmondanak a biológia törvényének a városi patkányok

80 év alatt begyűjtött és preparált patkánytetemek vizsgálata során arra jutottak a Floridai Természettudományi Múzeum kutatói, hogy a városi patkányok egyre nagyobbak és kövérebbek lettek.  

patkány urbánus élet város urbanizáció városi élet városi hősziget élelmiszerpazarlás

KÉP: Natalie van Hoose/Florida Museum of Natural History

Csakhogy a patkányok méretnövekedése ellentmond a biológia egyik törvényszerűségének, a Bergmann-szabálynak, amely kimondja, hogy a különböző éghajlati viszonyok között élő rokon fajok (pl. pingvinek) testnagysága a hidegebb viszonyok felé haladva növekszik. 

Márpedig a kutatók a városi hőszigetnek nevezett jelenség miatt feltételezték, hogy a városokban élő patkányok kisebbek lesznek, mint vidéki rokonaik. A városi hősziget elnevezés arra utal, hogy az épületek és a burkolt útfelületek több hőt nyelnek el, mitn a természetes környezet, és ezt a hőt éjjel sugározzák ki a környezetükbe: vagyis ezért nem tudnak éjjel lehűlni az épületek a városban, ezért van ott éjjel is melegebb nyáron.

patkány urbánus élet város urbanizáció városi élet városi hősziget élelmiszerpazarlás

KÉP: Unsplash

Ez önmagában valóban predesztinálná a patkányokat a kisebb méretre, csakhogy az emberszomszédok gondoskodnak a jóltápláltságukról. Az élelmiszerpazarlás is az oka, hogy temérdek ételmaradékot találnak a patkányok mindenütt. A városokban a ragadozóktól sem kell félniük, és mindenhol remek búvóhelyek várják őket. 

HKZs


0
Tovább
20
aug/2021

Nemsokára úszó trópusi erdő fogja fűteni Helsinkit

A finn főváros célja, hogy 2030-ra karbonmentesítse a fűtést, vagyis az ne járjon a globális felmelegedést fokozó szén-dioxid- és más károsanyag-kibocsátással. Az ehhez kiírt ötletpályázat, a Helsinki Energy Challenge fődíját egy trópusi erdő nyerte. Igen, Helsinkiben, az európai kontinens legészakibb fővárosában.

Helsinki környezetvédelem energiatakarékosság CO2 szén-dioxid-kibocsátás

A Carlo Ratti Associati olasz építésziroda által tervezett Hot Heart (Forró Szív) elnevezésű projekt 10 hatalmas, 225 méter átmérőjű mesterséges biodóm-szigetből áll, amelyek forró vízzel hőenergiát tárolnak, és ezzel teszik lehetővé fedett trópusi élménypark és fürdő kialakítását a Finn-öböl vízén lebegve.

Helsinki környezetvédelem energiatakarékosság CO2 szén-dioxid-kibocsátás

Működési elve a következő: a szél- és napenergiát tengeri hőszivattyúk alakítják át hővé, azaz forró vízzé, amit a Hot Heart medencéiben tárolnak. Mesterséges intelligencia vezérli a hőenergia termelését és fogyását, és segíti kiegyenlíteni az országos energiahálózatban fellépő termelési és fogyasztási ingadozásokat.

Helsinki környezetvédelem energiatakarékosság CO2 szén-dioxid-kibocsátás

Az előzetes tervek szerint a rendszer 2030-ra képes lesz a nagyjából 630 ezer lakosú Helsinki teljes fűtési igényét kiszolgálni, nulla károsanyag-kibocsátással. Az üzemeltetési költség pedig 10 százalékkal alacsonyabb lesz, mint a mostani fűtési költség. 

Helsinki környezetvédelem energiatakarékosság CO2 szén-dioxid-kibocsátás

A Hot Heart rendszert 2028-ra tervezik megépíteni. Ahogy elkészülnek a részegységek, úgy vehetik birtokba a helyiek a létesítményt. A mesterséges szigeteken álló biodómok a tradicionális finn természetvédelmi törvény szellemében mindenki előtt nyitva állnak, aki a téli zimankó idején trópusi környezetben szeretne relaxálni.

Helsinki környezetvédelem energiatakarékosság CO2 szén-dioxid-kibocsátás

A törvény ugyanis kimondja, hogy minden finnek joga van a természeti javakat élvezni és kihasználni, feltéve, ha vigyáz rájuk. Amikor elkészül, ez lesz a maga nemében a legnagyobb ilyen létesítmény. A természet energiája károsanyag-mentes tiszta fűtést nyújt, a lebegő erdők pedig tökéletes kikapcsolódást.

via Inhabitat

HKZs


0
Tovább
16
aug/2021

A vaddisznók annyi CO2-t engednek a levegőbe, mint 1 millió autó

Egy friss kutatás azt állítja, a vaddisznók a legkártékonyabb állatok közé tartoznak abból a szempontból, hogy a földet túrva felszabadítják annak karbontartalmát, ami évente 4,9 millió tonna szén-dioxiddal szennyezi a levegőt - ez egymillió autó kibocsátásával egyenlő, írják a The Conversation folyóiratban ausztrál kutatók.

szén-dioxid CO2 légszennyezés klímaváltozás klímaválság globális felmelegedés vaddisznó erdő talaj

KÉP: Unsplash

Földünkön a talaj a legnagyobb természetes szénelnyelők egyike, az erdők és az óceánok mellett. Ám ha a felszín bolygatása miatt ez a szén-dioxid kiszabadul, az tovább súlyosbíthatja a klímaválságot. Vaddisznók minden kontinensen élnek, az Antarktika kivételével. (Egy másik kutatás szerint) 54 országban 672 gerinces állat- és növényfajt veszélyeztetnek. (Egy svájci kutatás szerint) a vaddisznók túrásukkal évente 23 százalékkal növelik a CO2-kibocsátást. Kínában még ennél is többet, 70 százalékot mértek a bolygatott területeken.

Amikor egy vaddisznó túrja a földet, azzal a mélyebben lévő talajszemcsék a felszínre kerülnek és oxigénnel érintkeznek. Ettől hirtelen megszaporodik a talajban lévő mikrobák száma, amelyek viszont lebontják a széntartalmú szervesanyagot a talajban, és így abból felszabadul és a levegőbe kerül a szén-dioxid. 

A The Conversationban megjelent tanulmány szerzői 10 ezer szimulációt futtattak le, hogy kiderítsék, globális léptékben mekkora kárt okoznak a vaddisznók. Világszerte évente nagyjából 36 214 és 123 517 négyzetkilométernyi területet túrnak fel, előbbi Taiwan, utóbbi nagyjából Anglia (tehát nem az egész Egyesült Királyság) területének felel meg. A túrás zöme Óceániában történik, ott él a legtöbb vaddisznó. [De az idei nyár alapján már tudjuk, hogy a klímakatasztrófa nem ismeri az országhatárokat. - A szerk.]

A talaj kövekből, bomló növényekből és állatokból alakult ki. A talaj és a talajon élő növények a világ CO2-kibocsátásának mintegy 20 százalékát kötik le - írja az Európai Környezetvédelmi Ügynökség. A talaj kétszer annyi szerves szenet tartalmaz, mint a növényzet. Csak az EU területén a talaj több mint 70 milliárd tonna szerves szenet tartalmaz, vagyis körülbelül 7 százalékát a Föld szénháztartásának. "Az EU tagállamai az összes forrásból évi 2 milliárd tonna szenet bocsátanak ki. Tehát a talaj meghatározó szerepet játszik a klímaváltozásban. Ha Európa talaja széntartalmának csupán 0,1 százalékát kibocsátja a légkörbe, az ugyanannyi, mint amennyit 100 millió újabb gépkocsi bocsátana ki szenet az utakon. Ez az EU jelenlegi gépjárműparkjának 50 százalékos növekedésének felel meg."

Valamit ki kellene találni a helyzet kontrollálására, ami nem a vaddisznók totális kiirtásával jár. Ezzel kapcsolatosan hadd idézzem be a Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézet kutatóinak korábbi cikkét: 

A vaddisznók fontos tagjai az erdőnek, "ökoszisztéma-mérnök" szerepet töltenek be a gímszarvasok mellett, írják itt. "Kiemelkedő jelentőségük van az erdei vegetáció és életközösség szerkezetének, dinamikájának szabályozásában; amelyek azonban nem csupán negatív, de semleges és pozitív hatásokat egyaránt magukba foglalnak! [...]A vaddisznó természetes bolygatást okozó túrása növelheti a lágyszárú fajközösség változatosságát és a gerinctelenek gyakoriságát, vagy a növényi tápanyagellátottság mértékét is. A patások pótolhatatlanok a növények terjeszkedésében is, számtalan faj magjainak elfogyasztásával és hullatékkal való kiürítésével és a szőrzetükön megragadó növényi szaporítóképletek rövid vagy hosszú távú szállításával."

Lehet, hogy inkább annak az egymillió autónak a kibocsátását kellene lenullázni? 

HKZs


0
Tovább
13
aug/2021

Akkora busz jön, ahányan várnak a megállóban

Hányszor lehet látni Budapesten, hogy reggel tömve még van a csuklós busz, délelőtt meg már csak három utassal közlekedik, ugyanannyi kipufogófüstöt eregetve. Erre kínál megoldást a "Trambus" fantázianevű jármű, amely moduláris szerkezetű, azaz annyit kapcsolunk össze, amennyire szükség van a pillanatnyi közlekedési helyzetben. 

A Trambust a szöuli közlekedésimérnök-hallgató Junghyun Kim tervezte, aki ezzel a projekttel vett részt a 2021-es Polestar design versenyen, amelyen a környezetbarát elektromos közlekedés, a fejlődés volt a fókuszban (maga a cég is a prémium elektromos autóiról híres).

A Trambus lényege, hogy nem több busz kell a forgalomba, hanem igény szerint változtatható méretű. Annyi modult kapcsolunk össze, amennyi kell, ezzel amolyan busz-vasút hibridet lehet létrehozni. 

A legmenőbb az egészben, hogy ha önvezető vezérlést kapnak a modulok, akkor az összekapcsolódást önjáró módon is meg tudják valósítani: a központban a diszpécser elküldi a felhívást a moduloknak, azok pedig megkeresik egymást és kapcsolódnak, aztán mennek a forgalomba. 

Minden modul végére egy harmonikaszerű kapcsolódóelemet tervezett a mérnökhallgató, hogy megkönnyítse a hosszú járművek kanyarodását. A modulok belső elrendezése többféle lehet: a szokásos ülőhelyekkel a tömegközlekedőknek, asztalos elrendezéssel a hosszú távra utazóknak, részben vagy teljesen bútorozatlanul a kerekesszékkel és kerékpárral közlekedőknek. Bárcsak mielőbb valósággá válna!

via YankoDesign

HKZs


0
Tovább
11
aug/2021

Kis lakásban is lehet zavartalan home office 

Nem tudjuk, milyen lesz a COVID-járvány negyedik hulláma, de megeshet, hogy újra otthoni távmunkába kényszerülünk. Ahhoz, hogy ez a korábbinál kevésbé legyen stresszes, jól hasznosítható ötletekre van szükség. Van, akinek a munkavégzéshez elvonulásra van szüksége, másnak inkább csak egy elkülönített munkapadra, ahonnan azért gyakran felállhat. Nézzünk pár tippet arra, hol és hogyan alakítsunk ki a lakásban miniirodát, esetleg a meglévő holmik újrahasznosításával.

Ihletet ad a munkához az összecsukható dolgozódoboz, amelyet barkácsolni szerető családtaggal el is készíttethetünk készen kapható könyvesszekrényből és OSB-lapokból.

újrahasznosítás otthon home office bútor

Nils Holger Moorman tervezte a "der Vorstand" nevű munkaállomást. Figyelmet érdemlő részlet az oldalfüggöny, amellyel szeparálhatjuk magunkat az otthon lévő többi családtagtól.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: YankoDesign

Naponta ajánlott néhány órát álló testhelyzetben dolgozni a hát- és nyakfájás elkerülése érdekében. Igen ám, de a változtatható magasságú íróasztalok több tízezer forintért kaphatók. Úgyhogy ideje bevetni a vasalóállványt a kisasztalon. Tökéletes a feladatra, egyénileg állítható.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: Twitter

Elvonulós munkához a loggia is megfelel, épp akkora íróasztal befér, amekkorára szükség van. A világos színeknek hála nagyobbnak érződik, mint amekkora. Feltétlenül gondoskodjunk árnyékolásról, akár kívülre is, hogy megakadályozzuk a loggia túlzott felmelegedését.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: Pinterest

Aki még eddig nem tette meg, most gondolja végig, hogy ha a hálószoba belmagassága megengedi, akkor a megemelt ágy alatt alakítson ki munkahelyet magának. Okos részlet a dobozos lépcsőfokokból álló feljáró.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: EspaceLoggia

Ha nincs más lehetőség az elvonulásra, a zuhanyfülke is megteszi, pláne, ha a vécé külön helyiségben van. Kell két nagy párna és egy reggelizőtálca vagy grillállvány a laptopnak. Viszont a szűkös hely miatt érdemes gyakran szellőztetni. 

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: Julie M. Ross

Úgyis túl sok mindenkinek a cucca, ha egy alapos lomtalanítás után felszabadul egy gardróbszekrény, lehet belőle miniiroda.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: IdealHome

Így alakítsunk ki dupla munkahelyet a meglévő konyhaasztalból anélkül, hogy nagyon zavarnánk egymást. A polcos részt érdemes váltogatva megcsinálni, hogy mindkét oldalra jusson tárolóhely.

újrahasznosítás otthon home office bútor

Az előszobában is a kabáttartó helyett lehet dolgozósarkot kialakítani. Készülhet a neten talált használt konyhaszekrény-elemekből.

újrahasznosítás otthon home office bútor

A spájzból is születhet mini dolgozószoba. A függönyt szerelhetjük félköríves sínre is, akkor még jobban leválaszthatjuk a nyüzsitől.

újrahasznosítás otthon home office bútor

KÉP: DigsDigs

HKZs


0
Tovább
07
aug/2021

Az újfajta szélturbinának nemcsak a teljesítménye ígéretes

Egy nagy szélturbina helyett sok kicsi - ez volt az alapkoncepciója a Windcatcher (Szélfogó) turbinakomplexumnak. Norvég fejlesztői szerint egy ilyen hatalmas szerkezet 80 ezer háztartás energiaigényét képes fedezni, mivel ötször annyi energiát képes előállítani, mint egy hagyományos tengeri szélturbina. 

A Wind Catching System (WCS) norvég startup őszre tervezi az első prototípus üzembe helyezését. A Windcatcher 1 megawattos turbinákból áll, olyan, mintha egy hatalmas vitorlát alkotnának. A 120 turbinás komplexum 300 méterre magasodik a víz felszíne fölé, akkora, mint az Eiffel-torony. 

A WCS szerint a hatalmas szélerőműnek alacsonyabb lesz az üzemeltetési költsége, mint a hagyományos tengeri szélturbináknak, és kevesebb helyet is igényel, ami csökkenti a tengeri élővilágra gyakorolt hatását. Fejlesztőinek az a célja, hogy állami támogatás nélkül is versenyképes áron lehessen előállítani elektromos energiát. 

A Windcatcher nem rögzített talapzaton állna, mint a hagyományos tengeri szélturbinák, hanem horgonyokkal lesz a tengerfenékhez rögzítve, ez is csökkenti a költségeket. Továbbá a hagyományos tengeri szélturbinák 20-25 éves életciklusánál akár kétszer hosszabb ideig, legalább 50 évig használatban maradhat. Persze a lebegő technológia annyira új, hogy ez még csak terv. A lebegő szélturbinákat a parttól távolabb is üzembe lehet állítani, ahol erősebb a szél, ezért a turbinák hatékonysága nagyobb. A WCS ősszel egy milánói szélcsatornás laboratóriumban fogja tesztelni a technológiát. 

Egy ilyen szélturbinakomplexum (esetleg kisebb méretben) szárazföldön is elképzelhető lenne, mivel a hagyományos forgó lapátos turbinákkal szemben az az előnye, hogy a tartóváza akár hálóval is bevonható, így megkíméli a madarak és denevérek életét.

HKZs


0
Tovább
03
aug/2021

Új stratégiával több elektromos autót tudnak eladni Kínában

A pandémia ellenére világszerte nőtt az elektromos járművek (EV) eladása 2020-ban, méghozzá 43 százalékkal az előző évhez képest. Európában 1,4 millió akkumulátoros meghajtású elektromos járművet (BEV) és plug-in hibrid járművet (PHEV) értékesítettek, Kínában a villanyautók eladása 1,3 millió darabbal nőtt, ami a világon eladott összes elektromos jármű 41 százalékát teszi ki.

elektromos autó Kína autó

KÉP: Pexels

Mint azt korábban megírtam, Kínában a legnagyobb számban eladott elektromos autó nem a sportos Tesla, hanem a guruló dobozra hasonlító Hongguang Mini EV, amely az amerikai General Motors és a kínai Wuling Motors közös terméke. Ebből tavaly júliusi premierje óta 270 ezret adtak el, és év végéig meglehet a 400 ezer is. Vagy még több, ha széles körben is bevetik az értékesítésösztönzés legújabb fegyvereit.

Az átlag kínai vásárló a belsőégésű autók közül a minél nagyobbat preferálja. Az elektromos autókat viszont teljesen más célcsoportnak is értékesíteni lehetne.

Kína 2060-ra szeretné elérni a karbonsemlegességet: amennyi szén-dioxidot kibocsát, annyinak a megkötéséről gondoskodik is. (Az EU ugyanezt 2050-re vállalta.) 2009 óta a kínai kormány kedvezményekkel, adómérsékléssel és töltőállomások építésével próbálta fellendíteni az EV-eladásokat, de ezek a támogatások kezdenek kifulladni az amerikai The Conversation magazinban megjelent cikk szerint.

A legtöbb EV-t az ötmilliósnál nagyobb lélekszámú nagyvárosokban (Sanghaj, Peking) adják el, csakhogy az egymilliósnál kisebb, szerényebb jövedelmű városokban is nagy az érdeklődés. Ezekben a kisebb városokban a járművezetők jellemzően rövidebb távokon közlekednek, ennélfogva nem jelent stresszfaktort számukra a közlekedésre fordított idő, valamint a megélhetés költsége. Sokkal fontosabb számukra a jármű hatékonysága és a környezetet kímélő volta. Viszont nincs sok pénzük EV-vásárlásra, a nemzetközi modellek nem jöhetnek szóba számukra.

Ahhoz, hogy minél több EV-t adjanak el ebben az új szegmensben is, a kínai gyártók egy új taktikát vetnek be: az akkumulátor lízinget. Ennek értelmében csak a karosszériát kell vásárláskor kifizetni, utána az EV legdrágább egységének számító akkumulátort havi díjjal lehet törleszteni. De arra is van lehetőség, hogy a lemerült akksit egy töltőállomáson másikra (feltöltöttre) cseréljék. (Ezzel a konstrukcióval már más országban is kísérleteztek, mert 5 perc alatt megvan.) Ez a két módszer a járműsáráslóknak a legszimpatikusabb, mert ezekkel lehet kivédeni az elektromos autók két legnagyobb hátrányát: a magas árat és a hosszú töltési időt. Továbbá népszerű még Kínában a hazánkban is ismert néhány órás elektromos autó bérlés.

Az ötlet, hogy az autót és akkumulátort külön is lehet értékesíteni, sokkal fenntarthatóbbá teszi az egész elektromos autózást. Hiszen amikor az akkumulátor már nem alkalmas arra, hogy egy jármű hosszú távú haladását szolgálja, más területen még hasznát lehet venni, például az elektromos hálózathoz kötött tárolóállomásként vagy elektromos eszközök erőforrásaként. Az autótulajdonos pedig elkezdhet bérelni egy vadonatúj akksit a meglévő karosszériájában.

HKZs


0
Tovább
31
júl/2021

Néhány óra alatt csodákat barkácsolhatsz PVC-csőből

Szükségem volna egy zuhanykabinra, amit megfizethető alapanyagokból magam is elkészíthetek, nem nagy súlyú és könnyen tisztítható.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Elkezdtem keresgélni a neten, és nemcsak a leendő zuhanykabinomhoz találtam szuper tippet, aminek a lyuggatott csövekből álló B-verzióját a kertben is használhatom a slaggal, hanem egy sor más használati tárgyhoz.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Mint ez törülközőszárító. Legtöbbjük kivitelezése nem bonyolult, vagy legalábbis nem néz ki annak. 

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ami a hozzávalókat illeti, a kondenzvízhez való 32 mm-es merev falú műanyagcső megfelelőnek látszik, leginkább azért, mert UV-álló, bírja a felületét érő vegyszereket (rendszeres tisztítás!), és árban sem vészes.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Az összekötő idomokkal persze ügyeskedni kell egy kicsit, mert pont azt a háromutas idomot nem találtam a neten, ami a kocka alakú zuhanykabinváz sarkaihoz kellene. Sebaj, T-idomokkal és pluszban hozzákötött 90 fokos idomokkal meg lehet oldani a helyzetet. 

PVC újrahasznosítás otthon kert

Az alábbiakban még néhány lenyűgöző ötletet mutatok PVC-csőre, személyes kedvencem a PVC-cső+ragasztószalag kajak, de a praktikus szennyesválogatón, az íróasztalon és a kerti napvédő sátoron is nagyon elgondolkodtam. Most már csak azt kell kitalálnom, miből legyen a zuhanykabinom fala: plexiből vagy hobbiüvegből...

PVC újrahasznosítás otthon kert


 

A PVC-vázra erős műanyagfóliát feszített a készítő, majd azt bevonta "kacsaragasztóval", azaz a Duct Tape nevű ragasztószalaggal. A kenu elkészítése ide kattintva megtekinthető.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ebben az ötrekeszes szennyestartóban szennyezettség, mosási hőfok és szín szerint is lehet szeparálni a mosnivalót. Elkészítése ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Pont olyan magasságú lesz az asztal, amilyennek mi akarjuk, ha magunk csináljuk, és még költségtakarékos is. Részletes leírás ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Egy kiszuperált lepedő kellett csak a vázra, és máris árnyékban játszhatnak a legkisebbek a kertben. Részletek itt!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ez ám a strapabíró ajtórács, ami ráadásul töredékébe került annak, amit a kereskedelemben lehet kapni. Elkészítése ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Hangulatos kerti pavilon PVC-csőből és olcsó tüllfüggönyökből. Elkészítése ide kattintva megtekinthető.

50 ötlet az Instructables barkácsoldalon található, a képek pedig a HomeImprovement, a OneCrazyHouse és a DIYCraftsy oldalakról származnak, ahol több tucat további ötletet megnézhetsz.

HKZs


0
Tovább
28
júl/2021

Nem fogod kitalálni, miből vannak ezek a pazar koktélruhák!

A holland Iris van Herpen tervező munkáira jellemző, hogy keveri a divat és a tudomány elemeit ruhái megalkotása során. Pár napja mutatta be a párizsi divathéten Earthrise nevű kollekcióját, amellyel a tengeri élővilág védtelenségére próbálja felhívni a figyelmet. Nem csupán azzal, hogy a ruhák vízi motívumokat és színeket idéznek, hanem azzal is, hogy több ruha alapanyaga újrahasznosított műanyaghulladék. Ilyen például a kézzel vágott korongokból álló alábbi ruha is: 

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A lenti, lézervágott elemekből szabott ruha a csipkézett korallokat idézi, a lézervágás tervezésében Rogan Brown papírművész közreműködött.

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Íme még két ruha, amelyekhez egyesével vágta ki a darabokat:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Akárcsak ez:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Íme egy másik lézervágott, lehetfinom ruhaköltemény:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Ezeket a ruhákat is a tenger ihlette:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A lenti kék ruha kinetikus kardíszeit (ld. a poszt alján a videóban!) Casey Curran tervezte, a különleges körömdíszeket pedig Eichi Matsunaga.

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A különleges arcékszereket James Merry készítette, érdemes rákattintani. Itt lent pedig a ruhakollekciót bemutató videó tekinthető meg:

via This Is Colossal

HKZs


0
Tovább
27
júl/2021

Ha nincs vized vagy csatornád, legyen égetős ökovécéd

Az incineráló technológia lényege, hogy a vizeletet és székletet elégeti a vécékészülék aljában lévő minikohó. Vagyis nem kell hozzá sem bejövő vízvezeték, sem kimenő szennyvízvezeték. Ennek is köszönhető, hogy az égetős vécé nagyon kelendő például a skandináv országokban, Kanadában és Ausztráliában, ahol a mindentől távol lévő farmokon vagy hétvégi házakban alkalmazzák, de akár lakókocsiban is.

Ez csak egy illusztráció, a valóságban másképp működik
az égetős vécé, görgess egy kicsit lejjebb.

Van, ahol nem is lehet más módon megszabadulni a salakanyagtól környezetbarát módon, hiszen bizonyos helyeken még a komposztáló vécé sem megoldás. Az égetős vécét a norvég környezetvédelmi hatóság bevizsgálta, minimális a légszennyező kibocsátása. Na és persze azért is jó az égetős vécé, mert amihez nem kell víz, az nem is fagy be télen. Ezért (és az öko szemlélet miatt) alkalmazzák az égetős vécét például az antarktiszi kutatóbázison, mint a belinkelt videón meg lehet nézni.

Ez az elektromos égetős vécé (Cinderella márka) metszeti képe,
pirossal jelezve a fűtőszálakat a hőszigetelt minikohónál. 

Az incineráló vécé a salakanyag elégetéséhez szükséges energiát elektromos áramból vagy PB-gázból nyeri. Égetés után minimális hamu marad, fejenként hetente egy bögrényi. Ez az égetés miatt steril, úgyhogy vagy elássa az ember, vagy magával viszi az első kommunális hulladékgyűjtőig, és nyugodtan beledobja. Az elektromos égetős vécében fűtőszál fut körben az égetőedényben, 1800-2200 watt szükséges az égetéshez, elvileg napelemmel is megtermelhető a vécé energiaigénye.

Norvégiában az elmúlt 20 évben közel 70 ezer égetős vécét adtak el, ott azért is népszerű, mert a hegyi folyókból tiszta és olcsó elektromos energiájuk van. A gázos verzió palackos propángázzal működik, egy 9 literes palack (kb. 1,2 m3) mennyiségű gázzal akár 100 "lehúzást" el lehet égetni. Továbbá mindkét verziónál kell 12V egyenáram a ventilátornak. 

Lakókocsiban mosdó alól kihúzható égetős vécé.

A vécé használata a következő: használat előtt egy speciális papírtölcsérrel ki kell bélelni a csészét, víz nélkül ezzel lehet tisztán tartani. Amint elvégezte az ember a kis- és/vagy nagydolgát, lehajtja a vécé fedelét, megnyomja a start gombot, és onnantól a vécé automatikusan teszi a dolgát: kinyílik a minikohó teteje, beleesik a papírtölcsér a tartalmával együtt, felfűt a kohó és elégeti az ürüléket. A gyűjtőtálcába kerülő hamut néhány naponta ki kell üríteni, erre figyelmeztet a készülék. A ventilátor minden szagot kiszív a vécéből egy katalitikus szűrőn keresztül, és továbbítja a kéménybe. 

A gázpalackos változat akár tíz fő után is eltakarít.

Az égetős vécé ára modelltől és üzemeléstől függően 660 ezertől 1,4 millióig terjed forintra átszámolva (plusz aztán a papírtölcsér). Egy vécé átlagosan egy négyfős család kiszolgálására képes, óránként 3-4 használatot számolva. Az égetést számítógép vezérli, hogy optimális ideig tartson és 100% hatásfokú legyen. Az égetés nem jár szag- vagy zajhatással. A készülékek 2 vagy 3 év garanciával rendelkeznek. Ide kattintva egy összehasonlító táblázatot lehet megnézni angol nyelven a legismertebb elektromos égetős vécékről.

Aki viszont továbbra is a komposztáló vécék iránt érdeklődik, olvassa el korábbi cikkünket ezen a linken.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
21
júl/2021

Ebben a könyvtárban elektromos triciklit is lehet kölcsönözni

Méghozzá ingyen! A könyvtárosok ugyanis arra gondoltak, ahhoz, hogy egy átlagember el tudja dönteni, összespórolná-e a pénzt egy elektromos kerékpárra vagy teherhordó triciklire, először szeretné azt kipróbálni.

Így aztán a helyi klímastratégiai civil program által az EU-tól (70%) és a helyi önkormányzattól (30%) gründolt keretből beszereztek három e-triciklit a kedves olvasóknak: két dobozosat (belefér a heti bevásárlás) és egy riksát, amellyel maximum két fő szállítható.

KÉP: Joensuu Climate

A könyvtár sajnos kicsit messze van tőlünk, a finnországi Joensuu városában. 2021 májusa óta a nagykorú könyvtártagok egy-egy hétre díjmentesen kikölcsönözhetik a háromkerekű elektromos kerékpárokat, és az érdeklődés töretlen - nyilatkozta a médiának Miia Oksman helyi könyvtáros. Konkrétan sorban állnak az emberek. 

Ez teljesen érthető is. Egy elektromos kerékpár árcéduláján Magyarországon is hatjegyű szám áll, jó lenne többféle élethelyzetben is kipróbálni, mielőtt kifizetnénk az árát. Bírja-e majd azt a durva emelkedős szakaszt hazafelé? Tudom-e elég ügyesen gyorsítani vagy fékezni? Hány kilométer után merül le az akksi?

Az ilyen kérdések többségét valószínűleg nem is azok teszik fel, akik gyalogos-tömegközlekedéses életről váltanának elektromos kerékpárra, hanem azok, akik autóból szállnának át a nyeregbe.

A finn könyvtári rendszerben a kerékpár elég gyakori kölcsönözhető tételnek számít. Nemcsak könyveket tartanak, hanem a lézervágótól a varrógépen át a zongoráig egy sor olyan eszközt is, amire alkalmanként mindenkinek szüksége lehet. Elektromos kerékpárt egyelőre csak Joensuuban lehet kölcsönözni. A könyvtárból kölcsönözhető minden tétel ingyenes, nincs letéti díj sem, viszont ha sérülés esik a kölcsönzött tételen, azt meg kell téríteni. 

A joensuui könyvtár szeptemberre használati statisztikákkal készül, hátha azok nyomán más finn könyvtárak is felveszik kínálatukba az elektromos kerékpárt. Joensuu jelentős egyetemi város, Európa erdészeti fővárosának is nevezik, mivel itt található az Európai Erdészeti Intézet. A 76 ezer lakosú város 2025-ig szeretné elérni a karbonsemlegességet, ehhez biztos nagy lökést ad, ha egyre többen ülnek át autóból elektromos kerékpárra. Valószínűleg többen tennék ezt (pláne egy kis kormányzati segítséggel), mint ahányan belsőégésű autóból elektromos autóba. 

HKZs


0
Tovább
18
júl/2021

Villámárvíz ellen a szivacsváros lehet a megoldás

Egy friss tudományos kutatás szerint a klímaválság miatt a közeljövőben Európa-szerte arra kell készülni, hogy a nagy mennyiségű csapadékot adó, intenzív viharzónák egyre lassabban haladnak a kontinens felett. Vagyis gyakrabban előfordulhat, hogy nemcsak egy órát tart a zivatar, hanem egész nap szakad az eső. Ennek az elmúlt napokban voltunk tanúi.

szivacsváros fenntartható építészet urbanisztika városi életmód csapadék klímaváltozás klímaválság

KÉP: Pexels

A hirtelen lezúduló csapadéközön túl gyorsan duzzasztja fel a patakok-folyók vízszintjét, amitől villámárvíz önti el a településeket. Amelyekben ráadásul a mindenütt burkolt útfelületek sem képesek elnyelni a tengernyi vizet.

Ez ellen már számos megoldást kitaláltak, például a vízáteresztő burkolatot vagy az extra csapadékot megfogó esőkertet (rain garden, itt írtam róla korábban részletesen). 

Az ilyen ötletek szimbiózisa a szivacsváros (Sponge City), amelytől Kínában várják a villámárvizek mérséklődését. A koncepcióval Kongjian Yu professzor állt elő 2013-ban, aki az emberéletek megmentése érdekében a nagyvárosokat óriás szivacsokká alakítaná. A tervekben országos szinten 30 szivacsváros kialakítása szerepel, amelyek a csapadék 70 százalékát képesek lennének megfogni és újrahasznosítani.

szivacsváros fenntartható építészet urbanisztika városi életmód csapadék klímaváltozás klímaválság

Így néz ki a Tongnan Dafo templom lápos parkja
Chonqqing városban, amely 2021-ben elnyerte az
AZ Landscape Architecture Awards díjat. KÉP: Turenscape

A szivacsváros lényege, hogy a beépített területek különlegesen kialakított parkokkal váltakoznak. Ezekben a parkokban nem pázsit van (hiszen a fűszálakon elfutnak a vízcseppek, tehát nem kötik meg a csapadékot), hanem olyan eső- vagy viharkertek, amelyek begyűjtik, megtisztítják és tárolják a csapadékot, amíg az lassan le nem szivárog a mélyben lévő természetes vízgyűjtő rétegekbe, vízbázisokba.

szivacsváros fenntartható építészet urbanisztika városi életmód csapadék klímaváltozás klímaválság

Qunli Park: 30 hektáros esőkert kínai Haerbin városban.
KÉP: Turenscape

A szivacsvárosnak köszönhetően:
1. kevesebb csapadék marad a városok és elővárosok burkolt felületein (és nem is mossa le az áradás a magasabban fekvő területekről a talajt),
2. elkülönül a csapadékvíz és a szennyvíz (nem egyazon csatornarendszerbe kerülnek),
3. növekszik a beépített területeket hűtő zöldfelületek aránya, fokozódik a természeti sokszínűség (biodiverzitás), javul az emberek életminősége,
4. csökken a városi áradások intenzitása és gyakorisága.

szivacsváros fenntartható építészet urbanisztika városi életmód csapadék klímaváltozás klímaválság

Cölöpökön álló gyalogutak és pihenőstégek
a Tianjin Qiaoyuan lápos parkban. KÉP: Turenscape

A szivacsváros jellemzői:
1. olyan zöld területek, amelyek csatornákon, tavakon és más víziutakon kapcsolódnak egymáshoz -- nem pusztán vízgyűjtő rendszer, hanem különlege parkok sora, amelyek rekreációs teret nyújtanak a lakosságnak, és életteret adnak a helyi állat- és növényvilágnak,
2. zöld tetők, amelyek lassítják a csapadék lefutását, és természetes módon szűrik a vizet, mielőtt az továbbhaladna a talaj felé,
3. vízáteresztő felületek városszerte: a csapadékot felfogó és tisztító, zölddel beültetett bio-mocsarak; vízáteresztő burkolattal burkolt utak és járdák, amelyek lehetővé teszik a biztonságos közlekedést, de közben engedik a vizet leszivárogni a mélyebb rétegekbe; olyan felszín alatti talajcsövezés (drénezés), amely a burkolt felületekre hullott csapadékot továbbítja a zöld területek felé,
4. víztisztítás és vízújrahasznosítás, beleértve a lakossági szürkevíz (ilyen például a kézmosás vagy zuhanyozás utáni enyhén szennyezett víz) újrahasznosítását, ösztönzi a lakosságot a személyes víztakarékosságra kampányok és a vízdíj által, okosmonitor-rendszer kiépítése, amely a vízelvezető rendszer meghibásodását figyeli, illetve a nem hatékony vízhasználatot.

szivacsváros fenntartható építészet urbanisztika városi életmód csapadék klímaváltozás klímaválság

Szabadon eláraszthatja a folyó a Yanweizhou Parkot Jinhua városban, hiszen épp úgy tervezték meg. KÉP: Turenscape

A szivacsváros előnyei:
1. több tiszta víz a város számára a folyamatosan és biztonságosan újratöltött természetes vízgyűjtőkből, 
2. tisztább talajvíz, amellyel megelőzhető a természetes vizek károsodása,
3. az áradások kockázatának mérséklése, ami javítja a klímaválsággal szembeni ellenállóképességet,
4. kisebb teher a szennyvízrendszeren, hiszen a régi csatornákat nem ilyen terhelésekre méretezték,
5. zöldebb, egészségesebb, esztétikusabb zöld területek a város közepén is, amelyek a környék ingatlanpiaci értékét is növelik,
6. gazdagabb biodiverzitás, több növény- és állatfaj túlélése biztosított az esőgyűjtő parkok körül.

A fenti összeállításban szereplő képek a Turenscape kínai tájépítész iroda tervei alapján készült létesítményeket mutatják. A cég kínai és angol nyelvű honlapján további lenyűgöző fotók láthatók. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
15
júl/2021

Nemsokára egy drón repül hozzánk feltölteni a villanyautót

Mind többen vásárolnak elektromos autót, és ezzel egyre problémásabb szabad töltőállomást találni a városban. Ha pedig útközben kellene tölteni az autót, az egyéb kényelmetlenségekkel is járhat (időveszteség, útvonal áttervezése stb.). Egészen addig, amíg el nem készül egy szöuli mérnökcsapat fejlesztése: a drón, amely odarepül az autónkhoz, és akár parkolás közben bárhol, akár menet közben képes tölteni az akkumulátort.

elektromos autó drón megújuló energia

A dél-koreai fejlesztők (Joonpyo Hong, Jayoung Koo, Yang Dong Wook és & Dongjae Koo) NEBO-nak nevezték el töltődrónjukat. Az autó érintőképernyős fedélzeti rendszerére (és okostelefonra is) készített alkalmazással megrendeljük a drónt.

elektromos autó drón megújuló energia

Ez érkezéskor kamerájával és ultrahangos segítséggel azonosítja az autónkat, leszáll a tetejére és elektromágnesekkel rögzíti magát.

elektromos autó drón megújuló energia

Majd mágneses indukciós töltéssel elkezdi tölteni az akkumulátort.

elektromos autó drón megújuló energia

Hasonló elv alapján, mint az útburkolatba süllyeszthető indukciós töltő, amely szintén vezeték nélkül is menet közben képes tölteni az akkumulátort.

elektromos autó drón megújuló energia

A drón rotorjai úgy néznek ki mint a lapát nélküli ventilátorok, és feltehetőleg hasonló elv alapján működnek: beszívják a levegőt az egyik oldalon, a gyűrűs nyíláson körben felgyorsítják a levegő áramlását, majd kinyomják a megfelelő irányba.

elektromos autó drón megújuló energia

Eközben a drón körüli levegőtömeg is bekerül a légáramba, vagyis sokkal erőteljesebbé válik a rotor működése. Parkolóállásban a drón behúzza a rotorokat.

elektromos autó drón megújuló energia

A NEBO nemcsak arra lesz képes, hogy odarepüljön egy járműhöz töltésre, hanem például hogy menet közben érkezve elkezdje tölteni az autót, és közben elnavigálja a legközelebbi töltőállomásra. Amikor a feladatát elvégezte, felszáll és visszarepül a bázisállomására. 

elektromos autó drón megújuló energia

Nyilvánvalóan ilyen drónokhoz országos hálózatot érdemes kiépíteni, ahol tárolni és tölteni lehet a drónokat.

De mivel NEBO sokkal kisebb, mint egy autó, azért egy autónyi helyen akár tíz drónt is lehet tölteni: máris kifizetődő lenne a bázisállomások hálózatát kiépíteni. 

HKZs


0
Tovább
14
júl/2021

Az új pólóban 5 fokkal hűvösebbnek érezzük a kánikulát

Az északi féltekén az elmúlt évezredekben a kelmegyártók arra fókuszáltak, milyen anyagokkal tudnák minél melegebben tartani a vásárlóik testét. A klímaválság miatt azonban ezen a téren is szemléletváltásra van szükség: mindenkit az érdekel, hogyan és mibe öltözzünk a nyári fullasztó hőségben. 

Ez a fehér póló biztos kellemes viselet a hőségben, de még nem az, amiről a cikk szól, azt lásd lejjebb. KÉP: Unsplash

Ebben jelenthet segítséget egy különleges "tükör" anyag: az ebből készült póló úgy néz ki, mint a hagyományos, ám képes a testünket akár 5 fokkal lehűteni, számol be a fejlesztésről a Science magazin.

Nyári ruházat tervezésekor a két leggyakoribb szempont: vagy legyen világos színű, amely visszaveri a látható fény tartományába tartozó napsugarakat, vagy fokozott mértékben képes elvezetni a test hőjét, ezáltal segíti a lehűlést.

A Stanford Egyetem kutatói épp ilyen kelmét terveztek: a test által kibocsátott közepes (3-8 µm) hullámhosszú infravörös sugárzást (mid-infrared radiation, MIR) átengedi, ezáltal legalább 3 Celsius-fokkal hűti a viselőjét. A kelme 45 mikrométer vékony, ez nagyjából harmada egy könnyű lenvászonnak. Épp ez a hátránya: a túl vékony anyag fokozottan sérülékeny.

Két kínai mérnök, Ma Yaoguang (Zhejiang University) és Tao Guangming (Huazhong University of Science and Technology) ezen a fonalon indult tovább: az általuk továbbfejlesztett anyag már 550 mikrométer vastag, és képes arra, hogy a test által kibocsátott MIR-t először elnyeli, majd a külvilág felé kiengedi. 

A képen  egy olyan póló látható, amelynek bal oldala
hagyományos pamutból, jobb oldala viszont
az új tükörkelméből készült. Jól látszik a színek alapján,
mennyivel hűvösebb hatást kelt az új kelme. KÉP: Science

Az alapanyaghoz politejsavat, mesterséges szálat és titánium-dioxid nanorészecskéket használtak fel. A politejsav biológiailag lebomló műanyag, amelyet növényekből (például gabonaszárból) állítanak elő tejsavas erjesztéssel. A titánium-dioxid nanorészecskék visszaverik az ultraibolya, a látható és a közeli infravörös sugarakat, ezáltal fokozzák a hűtő hatást. A mesterséges szál pedig összefogja a többit.

Optikai értelemben ez egy tükör, noha teljesen átlagos kelmének látszik. Tapintásra olyan, mint a pamutanyag, és a két feltaláló szerint nagyjából ahhoz fog közelíteni az ára is: legfeljebb tíz százalékkal lehet drágább, mint az átlagos módon gyártott kelmék. 

HKZs
 


0
Tovább
11
júl/2021

Két gyomnövény, amitől nem viszket a szúnyogcsípés

Ma már minden ismeretlen növényt gyomnak hiszünk, de pár generációval ezelőtt egy átlagember akár száznál több növényt ismert, tudta, mire valók. Ilyen például a nagy útifű és a tyúkhúr. Előbbiből nyers pakolást, utóbbiból főzött balzsamot készíthetünk nagyon egyszerűen.

gyomnövény szúnyog szúnyogcsípés rovarcsípés tyúkhúr nagy útifű

KÉP: Mother Earth News

1. A nagy útifű (Plantago major) Európában, illetve Ázsia egyes részein őshonos.

gyomnövény szúnyog szúnyogcsípés rovarcsípés tyúkhúr nagy útifű

Nagy ovális levelei nyersen és megfőzve is ehetők. Külsőleg alkalmazva a levelekben lévő flavonoid, terpenoid, glikozid és tannin vegyületek gyulladáscsökkentő, sebgyógyító és fájdalomcsillapító hatásúak.  

Viszkető, bepirosodott rovarcsípésre úgy lehet alkalmazni, hogy az alaposan megmosott leveleket késes mixerrel ledaráljuk (mint egy pestót), és rákenjük a csípés helyére. Az útifű-pestó hűtőszekrényben néhány napig eláll. Jégkockatartóba téve le is fagyaszthatjuk, és szükség esetén kiveszünk belőle egy-egy kockát, amit eldörzsölünk a viszkető, bepirosodott bőrön.

2. A tyúkhúr (Stellaria media) szintén őshonos Európában, tényleg minden kertben ott virít kora tavasztól.

gyomnövény szúnyog szúnyogcsípés rovarcsípés tyúkhúr nagy útifű

Szintén ehető növény, friss hajtásait nyersen salátaként fogyaszthatjuk, de készülhet belőle krumplis leves is. Teája csökkenti a koleszterinszintet, javítja az epeműködést, a népgyógyászatban a légúti betegségekre is ajánlják. Külsőleg sebgyógyító hatása okán alkalmazható.

A balzsam elkészítése a következő: két nagy marék tyúkhúrt összetépkedünk, egy tálcán elterítünk, és hagyjuk másnapig megfonnyadni. Ugyanannyi mennyiségű (kb. 2 dl) jó minőségű étolajjal simára turmixoljuk. A keveréket hőálló tálba öntjük, és forróvizes fürdő felett óvatosan felforrósítjuk (nehogy füstöljön!). Utána hagyjuk kihűlni. Ismét felforrósítjuk, ismét hagyjuk kihűlni. Ezt legalább 24 órán át ismételjük, hogy a tyúkhúrban lévő hatóanyagok teljes mértékben kioldódjanak az olajba. Ezután a még meleg keveréket leszűrjük, hogy megkapjuk a zöld színűvé vált olajat. Ekkor szintén forró vízfürdő felett felolvasztunk 25-30 g méhviaszt, és hozzákeverjük a meleg olajhoz. MInél több méhviaszt teszünk az olajhoz, annál szilárdabb lesz a balzsam. Az így elkészített balzsamot áttöltjük zárható fém- vagy üvegtégelybe, és hagyjuk kihűlni, megdermedni (ez a kép látható fent). Hűvös, fénytől védett helyen tárolva a kész balzsam akár egy évig megőrzi minőségét. 

Forrás: Healthline, Mother Earth News

HKZs


0
Tovább
29
jún/2021

Négy fontos igény a Covid-19 utáni lakásépítésben

A koronavírus nagymértékben átalakította életünket, ideértve a munkát és a magánéletet. Teljesen világos, hogy a sok változás az otthonainkban is megjelenik. Nézzünk néhány fontos szempontot, amelyek befolyásolják a lakásunk kialakítását vagy átalakítását.

1. Beltéri zajszennyezés csökkentése

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Pexels

Amikor az embernek otthonról kell dolgoznia, de a szomszédságból minden behallatszik, akkor végül képtelen lesz a munkára. 2021 júniusának elején tartották az Amerikai Akusztikai Társaság 180. gyűlését. A rendezvényen Ayca Sentop Dümen és Konca Saher török kutatók előadásukban azt járták körül, mennyire befolyásolja az embereket a lakókörnyezeti zaj abban, hogy élvezni tudják az otthonlétet, illetve hogy ez miként befolyásolja a lakóépületek kialakítását. Nos, nem meglepő módon az derült ki kutatásukból, hogy ezzel a témával eddig alig foglalkoztak a szakértők. Pedig a környezeti zajszennyezés súlyos hatással lehet a testi és lelki egészségünkre. A beltéri zaj akusztikai jellemzőiről keveset tudunk, nem is igen veszik figyelembe a problémát a belsőépítészek, a kivitelezők, de még a vásárlók sem. Pedig a török kutatók azt állapították meg, hogy a lakókörnyezetből behallatszó zaj fokozza a stressz és a szorongás mértékét. Tenni kellene valamit ellene a jövőben.

2. Óriás erkélyek minden lakáshoz

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Dezeen

Számos történetet ismer mindenki arról, hogy a nagyvárosi emberek, akiknek még egy ablaknyitási lehetőség sem jutott a karantén alatt, sokkal rosszabbul viselték a bezártságot, mint azok, akik az erkélyükön ki tudtak alakítani egy kis szabadabb életteret. Amikor 2019-ben a franciaországi Montpellierben átadták a Sou Fujimoto által tervezett L'Arbre Blanc (Fehér Fa) nevet kapott 17 emeletes toronyházat (fenti képen), sokan csak hümmögtek a formája láttán: az épületben kialakított mind a 113 lakásnak önálló terasza van. Méghozzá olyan elrendezésben, hogy mindegyik teret hagy a másiknak, hiszen minden lakás más irányba néz. Némelyik terasz akár hét méter hosszú is lehet, és a belül kétszintes lakások erkélyeit lépcső köti össze. Fujimoto célja az volt, hogy a lakók egyszerre élhessenek kint is, bent is. Ráadásul az épület tetején panorámás tetőkert és bár is várja a lakókat (további képek a Dezeen névre kattintva nézhetők meg). A koronavírus miatt elrendelt home office biztosan kevésbé volt nyomasztó ezekben a lakásokban. Szóval, kedves építészek: társasházak esetén tervezzenek minden lakáshoz erkélyt!

3. Energiatakarékos berendezés

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

KÉP: Unsplash

Aki otthonról dolgozik, szomorúan tapasztalja, hogy a rezsije 30-50 százalékkal is megemelkedik. A járvány miatti kényszerű otthonlét idején megugrott a fűtésszámla, mint ahogy melegvízből és áramból is sokkal több fogyott. Ez sokakban megérlelte azt a gondolatot, hogy amint lehet, energiatakarékos berendezésekre cserélik le a régi készülékeket, illetve szerkezeti korszerűsítést is végeznek, például homlokzati hőszigetelést, nyílászárócserét. Érdemes igénybe venni a Magyar Mérnöki Kamara akár ingyenesen elérhető energetikai tanácsadását, amelyről abban a posztban írtam, ahol a függönyszigetelés kedvező hatásáról volt szó. Az energetikai tanácsadás abban segít, hogy ne vesztegess pénzt és időt olyan felújításra, ami kevesebbet hoz, mint amennyibe kerül. 

4. Kreatív belső elrendezés

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

Home office idején bármikor előfordulhat, hogy a következő egy órát online értekezleten töltöd, ahol jó lenne rendezett hátteret mutatnod a képernyőn. Ehhez hihetetlenül hasznos lehet egy hagyományos paraván, de a lapfüggöny is remekül leválasztja a teret. Amennyiben a következő években velünk marad az időszakosan vissza-visszatérő járvány és az emiatti bezárkózás, olyan lakberendezési ötletekre lesz szükségünk, amelyekkel a pillanatnyi igényeink szerint tudjuk átalakítani a lakóterünket. Ilyen például a fenti képen látható okospadló, amelyről korábban írtam.

A transzformer bútorok is nagy segítséget jelentenének a téralakításban, mint például a lenti falitükör, amely kihajtogatva ebédlőasztallá változik. Ilyen trükkökkel talán elodázhatod a lakáscserét is. 

otthon zajszennyezés koronavírus építészet lakásfelújítás konyha bútor

De a konyhában is sokkal-sokkal több időt töltünk a karantén idején, érdemes ennek felújítására is bevetni minden használható elképzelést. Mint ahogy az sem mindegy, hogy járvány idején miből készüljön a munkapult, vagy az is érdekes lehet, hogy már az amerikaiak is kezdenek kiszeretni az amerikai konyhából.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
28
jún/2021

Nem csak az ára miatt fognak idén 400 ezret eladni ebből a villany kisautóból

Miközben a világ sok részén a "mindenből minél nagyobb" elv alapján gyártják, reklámozzák és értékesítik az elektromos autókat, úgy tűnik, Kína az ellenkező irányba indult el. Itt van például a Wuling gyár Hong Guang Mini nevű járműve, amely háromméteres hosszával mikroautónak számít, legfeljebb 100 km/órás sebességre képes, és a hatótávolsága is maximum 120-170 kilométer egy töltéssel. Messze elmarad tehát a nyugati világban rendkívül divatos Teslától, Porsche Taycantól vagy Audi e-trontól méretben, sebességben, megtehető távolságban.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

Aztán mégis a General Motorsszal partnerségben gyártott Hong Guang Mini mondhatja el magáról, hogy a 2020 júliusi premierjét követő 200 napban több mint 200 ezer darabot adtak el belőle, 2021 végére 400 ezerrel nőni fog ez a szám, és 2022-ben akár 1,2 millió is elkelhet az elektromos kisautóból. Mindezt úgy, hogy egyelőre csak Kínában kapható. Vagy éppen azért. 

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

A kínai EV-piac rohamos felfutásban van: csak idén májusban nagyjából 185 ezer elektromos autó talált gazdára, ami 177 százalékos növekmény a tavalyi évhez képest, írja a Treehugger ökoportál. A Hong Guang Mini piacra kerülése előtt a Tesla Model 3 volt a legnépszerűbb model, ám az amerikai EV túl drága a kínai autósoknak: majdnem kilencszer annyiba kerül, mint a 4200 dollártól, átszámítva kicsivel több mint 1,2 millió forinttól elérhető Hong Guang Mini.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

Nem kizárt, hogy a mikroautó hasonló népautóvá válhat, mint annak idején a VW Bogár, és ez nagyon jót tenne Kínában a légszennyezés elleni küzdelemnek. A 20 kW-os (27 lóerős) Hong Guang Mini megfizethető, könnyű vele a városban közlekedni, kicsisége folytán befér a legszűkebb parkolóhelyre is, és otthon is lehet tölteni a 220V-os konnektorból.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

A karosszéria 57 százaléka nagy erősségű acélból készül. Az 1020 kilós kisautó négyüléses, de a hátsó ülések felhajtásával már egy babakocsi is befér hátulra, tehát igazán tágassá, 741 literes kapacitásúvá tehető a csomagtér. Az autóban van ABS, EBD, TPMS, tolatóradar, klíma, a hátsó ülésen két Isofix babaülés rögzítési pont. Na és ami igazán nagy lökést adhat az eladásoknak, az az egyedi külső. 

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

A statisztikák szerint a Hong Guang Mini vásárlóinak 72 százaléka a 90-es években született, és a vevők 60 százaléka nő.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

Ők magukat Wuling Girlnek nevezik, és legfőbb szórakozásuk, hogy a kisautójuknak egyedi külsőt adjanak.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

A gyártótól a legdivatosabb (úgynevezett macaron) színekben rendelhetik az autót, például barack, avokádó vagy limonádé árnyalatban, amit utána különleges matricázással és festéssel is feldobnak.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

Emellett az autó belsejét is számtalan módon varázsolhatják személyessé. 

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

"Mintha nem is autót értékesítenénk, hanem menő divattervezők ruháit", mondta a gyár egyik vezetője a China Daily lapnak márciusban.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

Az újfajta értékesítési stratégia nagyon bejött. Ennek fényében már érthető, miért kezdtek együttműködésbe a Pantone festékgyárral (amit a színskálájáról ismernek legtöbben), illetve nemsokára közös modelleket terveznek a Disney és a Nike márkákkal. Utána pedig jön a kisautó kabrió változata, amitől még több eladást remélnek.

elektromos autó Kína Wuling Tesla légszennyezés

HKZs


0
Tovább
26
jún/2021

Maradék kenyérből kézműves sört is lehet főzni – itt a recept!

Az Egyesült Királyságbeli Toast Ale kimaxolta a fenntarthatóságot: díjnyertes söre részben maradék kenyérből készül. A kenyérveknik végét, a két serclit a szendvicsbárok gyakran a kukába dobják, a Toast Ale fejlesztői viszont meglátták benne a kincset.

élelmiszerpazarlás mezőgazdaság sör fenntarthatóság kenyér

Felhasználásával 30 százalékkal csökkenthették a serfőzéshez szükséges árpa mennyiségét, ráadásul jól is mutat a céges honlapon, hogy ezidáig közel 2,1 millió szelet kenyeret használtak fel üzemükben – azaz ennyivel mérsékelték a világon mindenütt komoly problémát okozó élelmiszerpazarlást. 

élelmiszerpazarlás mezőgazdaság sör fenntarthatóság kenyér

Annak révén pedig eddig már 42 tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mintegy 172 ezer négyzetméter szántóföldet tehermentesítettek, 252 ezer liter vizet takarítottak meg. A Toast Ale a teljes profitot az élelmiszerpazarlás ellen küzdő jótékonysági szervezeteknek ajánlja fel, forintra átszámolva mindjárt elérik a húszmilliót. 

élelmiszerpazarlás mezőgazdaság sör fenntarthatóság kenyér

De ez még mind nem elég nekik: 2030-ra szeretnék elérni a zéró karbonkibocsátást. A károsanyag-kibocsátás csökkentése, a hatékonyság növelése, a hulladékgazdálkodás fejlesztése mellett elkezdtek befektetni a regeneratív mezőgazdaságba. Ez a kifejezés azt jelenti, hogy az ilyen művelést gyakorló gazdák arra törekszenek, hogy növeljék a talaj széntartalmát a levegőben lévő szén-dioxid megkötésével. Ennek köszönhetően bizonyos mértékig ellensúlyozhatják mások CO2-kibocsátását, és ezzel lassíthatják a klímaváltozást.

élelmiszerpazarlás mezőgazdaság sör fenntarthatóság kenyér

Mivel a cég környezetvédelmi és észszerűségi okokból nem szállít sört a szigetországon kívülre, így értékesítők helyett inkább partnereket keres, akik a weboldalon szabad felhasználásra megosztott Toast sör receptet elkészítik. Akinek van kedve és felszerelése hozzá, maga is megfőzheti a Toast Ale sört az alábbi módon.

élelmiszerpazarlás mezőgazdaság sör fenntarthatóság kenyér

Hozzávalók 25 literhez:
A cefrézéshez 3,5 kg búzamaláta, 1,5 kg száraz kenyér, 150 g karamell maláta, 150 g Munich alap maláta. A komlóforraláshoz 5 g German Hallertau Tradition komló, 37 g Cascade komló, 20 g Centennial komló, 25 g Bramling komló, 1 kiskanál Protofloc (karragén derítőszer). Az erjesztéshez 60 g Cascade komló, 35 g Bramling Cross komló, 11,5 g Safale US-05 szárított sörélesztő.
Elkészítés:
A kenyérszeleteket 1 órán át 90 Celsius-fokon szárítjuk a sütőben, majd darabokra törjük. A cefre hozzávalóit 15,7 liter, 67 Celsius-fokos vízben elkeverjük, majd letakarva egy órát állni hagyjuk. A malátában lévő természetes enzimek a keményítőt egyszerű cukrokká bontják. Szűrjük át a keveréket annyi 78 Celsius-fokos vízzel, hogy a végeredmény 25 liter legyen. Forraljuk fel a sörcefrét, 90 percnél adjuk hozzá az 5 g Hallertau komlót, 15 percnél a Protoflocot, 5 percnél 12 g Cascade komlót és 10 g Centennial komlót. Amikor a levesszük a tűzről, adjuk hozzá a maradék 25 g Cascade komlót, 10 g Centennial komlót és 25 g Bramling Cross komlót.
Hagyjuk lehűlni a cefrét 20 Celsius-fokra, ekkor adjuk hozzá az élesztőt. A következő 7 napban tartsuk 18 Celsius-fokon a keveréket. Öt nap után adjunk hozzá még 60 g Cascade komlót és 35 g Bramling Cross komlót. Töltsük át sterilizált üvegekbe, zárjuk le azokat, és egy hűvös (kb. 12 Celsius-fokos), sötét helyen érleljük a sört két hétig. Utána már csak meg kell kóstolni!
(A fenti elkészítési mód csupán egyszerűsített kivonat, részletes leírás angol nyelven a Toast Ale oldalán található, illetve a magyar nyelvű, sernevelésről szóló weboldalakon. A hozzávalók neten megrendelhetők.)

HKZs


0
Tovább
21
jún/2021

Túrázáskor csak előkapod a hátizsákból a szélturbinát

És máris van áram, amivel töltheted a telefont, tabletet, lámpát, drónt, kamerát, GPS-t, hordozható hangszórót, e-olvasót, fülhallgatót stb. Ráadásul a turbinatest maga is használható külső akkummulátorként (power bank), pláne, ha indulás előtt odahaza még előre feltöltötted. Amennyiben nem, akkor sincs probléma, csak egy kis szél kell az áramtermeléshez.

Ezt ígéri a netes adománygűjtő oldalak legújabb kedvence, a kanadai Shine hordozható szélturbina. Óriási az érdeklődés iránta: június 8-án tették fel az oldalra, és pár nap után az igényelt 12 ezer dollárt meghaladva már 164 ezer dollárnál jár a felajánlások, illetve előzetes megrendelések összege. Ez a cucc mindenkinek kell.

Az alig másfél kilós szerkezet akkora, mint egy termosz, de 40 wattos turbinája felállítás után két perccel már termeli az áramot. A beépített 12,000 mAh Li-Ion akkumulátor power bank üzemmódban 4 okostelefon feltöltését tudja elvégezni.  

A kellő szélsebesség óránként minimum 13, maximum 45 kilométeres lehet. Az ultrakompakt szélerőmű összecsukva elfér a hátizsákban. Megújuló, tiszta energiával lát el minden USB-készüléket. 

Teljesen vízálló, esőben is használható (IP54-es besorolású, azaz káros porbehatás és bármilyen irányból fröccsenő víz ellen védett), valamint a 0-40 Celsius-fok közötti hőmérsékleti tartományban. 

Természetbarátoknak jó hír, hogy a turbina zaja legfeljebb 50 dB, amennyinél még a madárcsicsergés is hangosabb. 2021 szeptemberében az első kiszállításoknál remélhetőleg minden szép ígéret beigazolódik.

HKZs


0
Tovább
13
jún/2021

Egy hétköznapi baktériummal ehető vaníliát gyárthatnánk a műnyag hulladékból

Ennél finomabb újrahasznosítás valószínűleg nem is létezik: az Edinburgh Egyetem kutatói felfedezték, hogy a hétköznapi E. coli baktériumot hadrendbe lehet állítani erre a célra, és a folyamat eredményeképpen vanillin keletkezik! A vanillin a Vanilla planifolia növény termésében található meg, a vanília fő illatanyaga. 

Némi vegyészkedéssel ebből lehet a vaníliafagyi! KÉP: Unsplash

Az efféle átalakításos újrahasznosítás komoly lökést adhat a körkörös gazdaságnak, amelynek célja a hulladék minimalizálása, a termékek és anyagok minél további használata (a körkörös gazdaságról az Európa Parlament oldalán részletesen olvashat). A világszerte sok gondot okozó műanyagválság sürgető kényszert jelent, hogy a polietilén-tereftalát (PET) műanyagot minél többféle módon képesek legyünk újrahasznosítani. Az erős, de pillesúlyú PET-műanyag ugyanis nem megújuló forrásból: kőolajból származik. Széles körben alkalmazzák élelmiszer- és italcsomagolásra, emiatt évente 50 millió tonna PET-hulladék keletkezik. Ez leggyakrabban a háztartási hulladékban vagy a természetben végzi, holott újrahasznosítható alapanyag.

A probléma megoldására a skót kutatók kifejlesztettek egy olyan módszert, amelynek révén az E. coli baktérium a PET egyik összetevőjét, a tereftálsav molekulát kémiai reakciók során vanillinné alakítja. A kutatók laboratóriumi körülmények között egy összeaprított PET-palackból állítottak elő fogyasztásra alkalmas vanillint. Hozzátették, hogy azért a biztonság kedvéért még egy sor minőségellenőrzésre szükség lesz.

A vanillin széles körben használatos vegyület a kozmetikai- és élelmiszeriparban, de alkalmazzák tisztítószerek és gyomirtók gyártásakor is. A legfrissebb, 2018-as adat szerint a világ vanillinigénye meghaladta a 37 ezer tonnát. 

"Ez az első példája annak, hogy egy biológiai rendszer segítségével a műanyaghulladékból értékes ipari vegyületet állítunk elő. Ennek nagyon izgalmas folyományai lehetnek a körkörös gazdaságra nézve", mondta Joanna Sadler kutatásvezető, az Edinburgh Egyetem biológusa. Az ilyen felfedezések elhozhatják a fenntartható műanyagok korát, és megmutatják, milyen óriási jelentősége lehet a szintetikus biológiának a világ előtt álló kihívások megoldásában, tette hozzá. "Eddig a műanyagra problémás hulladékként tekintettünk, de a felfedezés azt bizonyítja, hogy használhatjuk új karbonforrásként is, amelyből nagyértékű termékek nyerhetők", egészítette ki Dr. Stephen Wallace, az egyetem vezető kutatója.

HKZs
 


0
Tovább
09
jún/2021

Légkondi nélkül is lehet klimatizált a metró

Valószínűleg a víz és az alagút minden metróépítő mérnök szemében ősellenségnek számít. Most mégis ezeket hozta párba egy japán egyetemistákból álló csapat, és be is kerültek a koncepcióval a Lexus Design Award 2021 díj finalistái közé. Yilei Lyu, Chenkai Guo, Baohua Sheng, Yu Zhang a Tama Művészeti Egyetem végzős formatervező-hallgatói, ők alkotják az Intsui Design formációt. Ötletük a következő:

légkondicionálás környezetbarát Lexus Design Award metró klíma

Az okos, olcsó és egyszerű rendszer terrakotta falburkoló elemekből áll, amelyek attól különlegesek, hogy vékony vízcsatornák hálózzák be őket.

légkondicionálás környezetbarát Lexus Design Award metró klíma

Az égetett agyagcserép felszívja a vizet, amely elpárolog a terrakotta elem felszínéről.

légkondicionálás környezetbarát Lexus Design Award metró klíma

Amikor pedig érkezik a metrószerelvény, a menetszél szépen betolja az állomásra a hűvös levegőt -- így hűthető az alagút hagyományos klímaberendezés nélkül.

légkondicionálás környezetbarát Lexus Design Award metró klíma

Mivel az egymás után érkező szerelvények biciklipuma módjára mindig eltolják a párásított hűvös levegőt a terrakotta faltól, ezért a felszín folyamatosan párologtat és szívja fel a vizet a csatornácskákból. Így gyakorlatilag csak a vízutánpótláshoz (a víznyomás fenntartásához) kell valamennyi áram, magához a párologtatós levegőhűtéshez nem. Ez igazán gazdaságos. Ráadásul a víz is lehet tisztított szennyvíz, amitől a rendszer méginkább környezetbarátnak tekinthető. 

légkondicionálás környezetbarát Lexus Design Award metró klíma

A kilencedik éve megrendezett Lexus Design Award missziója, hogy olyan innovációkat tárjon a világ elé, amelyek mind az emberiség, mind a Föld számára kedvező hatásúak. A versennyel új formatervezőket indítanak el a pályán, akik az egész világ számára hasznos fejlesztéseket alkotnak. Remélhetőleg az Intsui Design metróhűtő ötlete mielőbb eljut a gyakorlati megvalósításig.

HKZs


0
Tovább
06
jún/2021

Megduplázódott a gluténérzékeny gyerekek száma Olaszországban

Pizza, spagetti, keksz, kenyér, piskóta, süti -- a gyerekek (is) szinte kizárólag búzalisztből készült élelmiszereket fogyasztanak. Pedig erre egyre többen érzékenyek, még ha kezdetben nem is mutatja ennek jelét a szervezetük. A gluténérzékenységet (cöliákia) azért volna fontos szűrni, mert diagnózis hiányában súlyos szövődmények alakulhatnak ki a folytatódó gluténfogyasztástól. 

Egy friss olasz kutatás szerint a 25 évvel ezelőtti helyzethez képest kétszeresére nőtt a cöliákiával diagnosztizált iskoláskorú gyermekek száma Olaszországban, jelentették be a 2021. június 2-5. között Bécsben tartott 6. Gyermek-gasztroenterológiai, hepatológiai és táplálkozás-tudományi világkongresszuson.

gluténérzékenység biodiverzitás természetvédelem cöliákia

KÉP: Unsplash

A szűrőprogramban 7760, 5-11 év közötti gyermeket vizsgáltak meg nyolc olasz tartományban. Jelenleg úgy becsülik, a világ népességének 1 százaléka lehet érintett, ehhez képest az olasz kutatásban a gyerekek 1,6 százalékánál mutattak ki ilyen eltérést. Az ujjbegyvérből vett mintákban a HLA (humán leukocita antigén) génmutációt vizsgálták, amelynek jelenléte cöliákiára hajlamosító tényezőnek számít. Amelyik gyermeknek pozitív lett a mintája, azt tovább szűrték glutén-antitestre.

A cöliákia (lisztérzékenység, gluténérzékenység) egy olyan autoimmun betegség, ami genetikai alapon, környezeti provokációra alakul ki, és a vékonybél bolyhainak pusztulásával, valamint számos társbetegséggel jár. Tünete lehet a felfúvódás, hasi fájdalom, hasmenés, vérszegénység, termékenységi problémák, hajhullás, stb. Bármely életkorban előfordulhat. A megbetegedés nem gyógyítható, ám megfelelő diétával (búzából, rozsból és árpából készült élelmiszerek teljes elhagyásával) tökéletesen kezelhető. 

"A 25 évvel ezelőtti, hasonló kutatásunkhoz képest megkétszereződött az esetek száma a vizsgált iskoláskorú gyermekek körében. Még manapság is a cöliákiás betegek 70 százaléka diagnosztizálatlan, pedig sokkal többet és korábban fel lehetne fedezni a gyermekkorban végzett, nem-invazív szűréssel. A diagnózis és a gluténdiéta révén megelőzhető a bélbolyhok károsodása, ami a tápanyagok elégtelen felszívódását okozza, és emiatt  növekedési zavar, krónikus fáradékonyság, csontritkulás alakulhat ki", mondta a kutatást vezető Elena Lionetti professzor. Az egyszerű szűrés hatékony módszer a gyermekkori cöliákia kimutatására, és ezzel megelőzhető a szükségtelen szenvedés, tette hozzá.

"Ez a kutatás is újabb bizonyítéka annak, hogy Európában nő a cöliákiások száma, ám sokuk még a diagnózisig sem jut el. Létfontosságú, hogy hatékony szűrési stratégiát alakítsunk ki szerte Európában. Ezzel biztosíthatnánk, hogy mind a gyermekek, mind a teljes népesség minél korábban diagnózishoz jusson, és így a lehető legjobb életminőséget érhesse el", kommentálta a kutatást a MedicalXpress nemzetközi egészségügyi fórumnak Koltai Tünde, a Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete és az Európai Cöliákiás Társaságok Szövetségének (Association of European Coeliac Societies, AECS) elnöke.

Ehhez annyit lehet hozzáfűzni a 365 Zöld Ötlet blog nevében, hogy nemcsak a népesség, hanem a mezőgazdaság révén a természet, a biológiai sokféleség (biodiverzitás) is csak profitálna abból, ha több- és másféle gabonát és gabona-helyettesítőt termesztenénk és fogyasztanánk. A monokultúrás búza, rozs és árpa helyett hajdinát, rizst, kukoricát, quinoát, kölest, cirokot, zabot, teffet, amarántot, vadrizst. Ide értve a lisztté őrölve is fogyasztható hüvelyeseket, mint a lencse és csicseriborsó, egészen az olyan szokatlan gabona-helyettesítőkig, mint a makk vagy a gesztenye. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
02
jún/2021

Az új buszmegálló a levegőt is tisztítja maga körül

Nem pusztán védelmet nyújt az eső vagy a napsütés ellen az új buszmegálló építménye, hanem egyúttal a levegőt is tisztítja és fertőtleníti. Az utas biztos lehet abban, hogy a CAPS 2.0 nevű építmény alatt várakozás közben nem fertőződik meg és nem is kell a szennyezett városi levegőt beszívnia. (A CAPS jelentése City Air Purification System, azaz városi levegőtisztító rendszer.)

A Charis NG, a Sino Inno Lab és az Arup együttműködésében tervezett buszmegálló a tesztelések szerint képes a légszennyező anyagok mennyiségét a felére csökkenteni. Fertőtlenítő rendszere elpusztítja a levegőben szálló, PM0,1 méretű vírusok, baktériumok és gombaspórák 99,95 százalékát.

A légtisztító buszmegálló prototípusa 2015-ben készült, a második generációs állomást a legfejlettebb szűrő- és fertőtlenítő rendszerrel szerelték fel, szabadalmaztatták is a megoldást. Az ehhez hasonló buszmegállóktól azt remélik a fejlesztők, hogy bátorítják a városlakókat arra, hogy minél nagyobb számban vegyék igénybe a tömegközlekedési eszközöket.

A különleges buszmegállóban a tetőn elhelyezett napelemekből érkezik az energia az egész rendszer működtetéséhez. A falakon óriási LED-kijelző szolgál a szokásos reklámok megjelenítésére, de mellette a két szélen önálló információs LED-képernyők mutatják az aktuális időjárási és légszennyezettségi adatokat, illetve a járművek várható beérkezését. 

A tetőszerkezet alatt körben légfüggöny védi az utasokat az utcai forgalom légszennyezésétől. A buszmegállóban a készülékek által beszívott levegőt multi-HEPA-szűrők tisztítják meg a legkisebb méretű szennyeződésektől. A levegő fertőtlenítését Plascide plazmagenerátor végzi. A levegőt keringető ventilátorokat az oszlopokban helyezték el.

Az utasok a legnagyobb biztonságban várakozhatnak a CAPs 2.0 buszmegállóban, amely láthatatlan pajzzsal védi őket a nagyvárosi forgatagban. Az új buszmegálló tesztjét Hong Kongban végzik.

HKZs


0
Tovább
30
máj/2021

Jópofa és hasznos tippek ágyásszegélyhez

Legtöbben a mindenhol kapható, dróttal összefogott fahasábokból álló ágyásszegélyt választják, ám ez nem bírja a túl sok vizet. Két-három év után elkezd alulról korhadni, még az impregnált fajta is. Érdemes ezért körülnézni a neten, ahol számtalan ötletet találunk, akár új vagy újrahasznosított alapanyagból.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

Egy-egy fűnyírás után még legalább ugyanannyi idő kell az ágyások körüli szegélynyíráshoz. Ezt kivédhetjük süllyesztett ágyásszegéllyel, amire felfuthat a fűnyíró kereke, tehát egyszerre vágja a gyepet és a gyep szegélyét. Ezzel szemben a magasított ágyásoknak másféle szegély szükséges, akárcsak egyes virágoknak. Stílus és ár szerint válogathatunk.

A tégla (új vagy bontott) előnye, hogy sokféleképpen variálhatjuk. Süllyeszthetjük a talajszintbe, mint a lenti képen, vagy építhetünk belőle kisebb falat, és az egészet meg is változtathatjuk, ha nincs habarccsal összefogva.  

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Terméskőből is lehet süllyesztett és magasított ágyásszegélyt készíteni. Ennek rusztikusabb hatása van, mint a téglának. Árban felette jár, de szintén hosszú időre szóló befektetés, és a terméskövet is átrendezhetjük, ha szeretnénk változtatni az ágyások elrendezésén.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Fűnyírószegély néven vásárolhatunk a barkácsáruházban beton térkövet, amely íves végeinek köszönhetően nemcsak egyenesen, hanem bármilyen ív mentén lerakható.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: LoveOfFamilyAndHome

Beton kerítéselemből készülhet enyhén magasított ágyásszegély, amibe ültethetünk is.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homesthetics

A gabion szegély nagyon mutatós, de elég drága.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: CatsAndFlorals

Bontott téglából lehet ilyen klasszikus ágyásszegélyt készíteni. A bontott tégla olcsó, viszont sok idő és fáradság lehet a megtisztítása. Sok eső hatására a félig süllyesztett téglák hajlamosak teljesen elsüllyedni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: PlantCareToday

A farönk ágyásszegély alsó széléhez érdemes egy téglasort is lefektetni, hogy ne kelljen szegélyező nyírást végezni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Fatörzsekből is készülhet az ágyásszegély, talán jobban bírja az időjárást, mint a kisebb hasábok.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homebnc

Kavicsból mutatós, olcsó, de viszonylag időigényes kirakni az ágyásszegélyt. Ezt tényleg érdemes valamilyen kötőanyaggal rögzíteni a talajhoz (akár fagyálló csemperagasztóból öntött ágyban), máskülönben az első nagyobb zápor elmossa.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: CoopersOfStortford

Nagyobb kövekből, pláne, ha egységesen fehérek (vagy betonfestékkel fehérre festettek) strapabíróbb szegélyünk lehet.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: EllaClaireInspired

Raklapból vághatunk ágyásszegélyt. Nem feltétlenül tart sokáig, de legalább olcsón megússzuk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homesthetics

Újrahasznosított műanyagból is kapható ágyásszegély. Anyagából adódóan palaszürke színű, erős, tartós termék, bírja az UV-sugárzást. Van cikcakkos és egyenes kialakítású is.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Recyclen

Vesszőkből és ágakból is fonhatunk ágyásszegélyt, ami nagyon hangulatos látványt nyújt, és néhány évig biztos bírja. Lejtős kertben terasz kialakításához is használható.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

A térkőből kirakott ágyásszegély, pláne, ha LED-füzérrel megvilágítjuk, nagyon különleges hatást kelt.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Ozzu

Ha már térkő, tényleg érdemes L-alakban rakni, hogy ne kelljen szegélynyírással vesződni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: BrickLaminatePicture

Paliszádnak nevezik a különféle hosszúságú, szögletes vagy hengeres hasábokat-rudakat, amelyekből érdekes ágyásszegélyt képezhetünk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Nyírfahasábokból is készülhet paliszád-szegély.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Rozsdás(ított) acéllemez szintén kapható a barkácsáruházakban vagy MÉH-telepeken, egyenes és íves ágyások szegélyezéséhez.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homebnc

De még kiszuperált bringakerekekből is vicces ágyásszegélyt készíthetünk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Reciclaedecora

Nem kell kidobni a régi tetőcserepeket, mert masszív ágyásszegélyt lehet rakni belőlük. 

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Pinterest

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
27
máj/2021

Nemsokára újra kapható lesz a zöldhulladékos zsák Budapesten

Az utóbbi hetekben a szokásos forgalmazóknál hiánycikké vált a biológiailag lebomló kerti zöldhulladékos zsák, pedig a bizarr, sarkvidéki monszun időjárás ellenére nagy szükség lenne rá. Ennek hiányában a komposztálóval nem rendelkező kerttulajdonosok egyelőre vagy a kert sarkában halmozzák fel a kerti hulladékot, vagy valamilyen műanyag-zsákban elsüllyesztik a kommunális hulladékos kukában. Egyik sem megfelelő megoldás.

kert komposzt hulladék FKF Nonprofit Zrt tavasz

KÉP: Pexels

Levélben érdeklődtem az FKF Nonprofit Zrt-nél, hogy mikorra várható a zöldhulladékos zsák újbóli megjelenése a szupermarketekben és barkácsáruházakban. A következőt válaszolták:

"Tájékoztatjuk, hogy jelenleg egyes viszonteladói partnereinknél átmenetileg valóban nem elérhetők a kerti zöldhulladék gyűjtésére szolgáló zsákok, azonban egyedi, lakossági ügyfeleink számára a 1098 Budapest, Ecseri út 8-12. szám alatti ügyfélszolgálati irodánkban jelenleg is megvásárolhatók.
A gyártó tájékoztatása szerint várhatóan hamarosan érkezik nagyobb szállítmány.
Ezúton is kérjük a vásárlók szíves megértését!"

Aki távolabbi kerületben lakik, annak érdemes felhívni az FKF központi zöld számát (+36-80/353-353), és érdeklődni, hogy a 17 budapesti lakossági hulladékgyűjtő udvar melyikében kapható még készleten lévő zsák. Figyelem: a hulladékudvarokban nem veszik át a zöldhulladékot, sem a szabványos zsákban, sem másban.

Aki szívesen megismerkedne a komposztálás alapjaival, elolvashatja, hogy mi minden mehet a komposztba a zöldhulladékon kívül. A lényeg, hogy mindent aprítsunk nagyjából egyforma méretűre, és hogy ügyeljünk a megfelelő oxigénellátottságra (időnkénti átkeveréssel), máskülönben nem egészségesen korhadni a fog a komposztkupac, hanem berohadni. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
24
máj/2021

Hogyan vásároljunk kozmetikumokat a maszk után?

Most, hogy Magyarországon 2021. május 23-a után közterületen nem kötelező immár maszkot viselni, sokan újra naponta sminkelni fognak. A hónapok óta nem használt kozmetikumok jelentős részét valószínűleg ki lehet dobni, mert ki tudja, mennyi mikroba szaporodott el bennük a számukra zavartalan hetek alatt.

műanyag kozmetikum környezetszennyezés műanyagmentes nap hulladék szemét

KÉP: Unsplash

A fürdőszoba párás meleg környezete eleve hajlamosító tényező erre. A vegán kozmetikumok terén is nagy a bizonytalanság. Vagyis a napokban biztosan sokan keresik fel valamelyik illatszerboltot, hogy új sminkcuccokat vásároljanak.

2021. május 25-e a Nemzetközi Műanyagmentes Nap, amelyet a Szabadítsátok fel az ócenokat (Free The Ocean) mozgalom 70 ezer tagja támogat. Kérésük csak annyi: a mai napon ne vásároljunk egyszer használatos műanyag terméket. Azt írják a weboldalukon, hogy ha mindenki csak egyetlen ilyen terméket nem vesz meg, azzal 7,8 milliárd egyszerhasználatos műanyag terméktől mentjük meg a Földet. Évente 370 millió tonna műanyagot gyárt az ipar, ennek fele egyszeri használat után megy a szemétbe. A teljes legyártott műanyagmennyiség alig 9 százalékát sikerül újrahasznosítani.

Ha már zölden gondolkodunk ebben a blogban, össze is köthetjük a két dolgot: aki a mai napon (és a napokban) dekorkozmetikai terméket vásárol, igyekezzen olyan terméket választani, ami vagy natúrkozmetikum, vagy cserélhető-újratölthető a kiszerelése.

műanyag kozmetikum környezetszennyezés műanyagmentes nap hulladék szemét

KÉP: Pexels

Utóbbi esetben sajnos nem lesz könnyű dolga. Bár pár cég próbálkozott már azzal, hogy cserélhető palettás szemhéjfestéket vagy arcpirosítót dobjon a piacra, a drogériák termékkínáló polcain elvétve találkozhatunk utántölthető termékekkel. Pedig egy illatszerboltban döbbenetes mennyiségű egyszerhasználatos műanyag van: flakonok, dobozok, tégelyek, tubusok, kupakok formájában. 

Ez a kérdés foglalkoztatta a New York-i Izzy Zero Waste Beauty nevű céget is, amely megalkotta a tízezer alkalommal újratölthető, orvosi acélból készült tégelyes szempillaspirált, amelyet ráadásul előfizetéses rendszerben lehet megrendelni.

műanyag kozmetikum környezetszennyezés műanyagmentes nap hulladék szemét

Ennek értelmében a vásárló háromhavonta díjmentesen (és cég vállalása szerint 100%-ban környezetbarát szállítással) visszaküldheti a spirált a cégnek, ahol azt fertőtlenítik, újratöltik és kipostázzák az előfizetőnek. Nincs hulladék, nincs károsanyag-kibocsátás. Milyen jó lenne, ha ilyenféle konstrukciók minden kozmetikai termékhez elérhetők lennének!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
21
máj/2021

Már van, ahol jobb üzlet a fából épült ház, mint a vasbetonból

Zöld körökben jó ideje próbálják népszerűsíteni a gondolatot, hogy a fa legyen az új beton, elvégre ezzel csökkenteni lehetne az építőipar óriási szén-dioxid-kibocsátását. Világszerte évente 4,2 milliárd tonna cementet állítanak elő, ami az éves teljes CO2-kibocsátásunk 8 százalékát teszi ki. A fa ezzel szemben környezetbarát építőanyag, hiszen növekedése során a szén-dioxidot oxigénné alakítja és magában megköti. Az építőipar azonban kevéssé érdeklődik a technológiaváltás iránt.

Egy új kutatás azonban meggyőzheti a tétovázókat arról, hogy igenis jobb befektetés lehet fából többszintes házakat építeni, mint betonból. A finn Aalto Egyetem kutatói a finn főváros, Helsinki 1999 és 2018 közötti ingatlanhirdetéseit elemezték ki. Az értékesítésre meghirdetett ingatlanok közül 2,23% volt a faházak aránya. Kiderült, hogy a többszintes, faszerkezetű épületek közel 9 százalékkal többért keltek el, mint a más anyagból épültek.

Finnország Helsinki fenntartható építészet városi életmód ingatlan otthon

Helsinki központjában a tervezett Wood City épületei
lakásokat, irodákat és szállodát foglalnak magukba
zéró kibocsátással. KÉP: Masuplanning

Korábbi kutatások azt mutatták ki, hogy a faépítkezés költségeit hajlamosak az emberek a valóságosnál nagyobbbak becsülni. Mostanáig nem készült olyan elemzés, amely a természetes építőanyagban rejlő gazdasági lehetőséget meghatározta volna. Természetesen egy ingatlan értékét több szempont is befolyásolja, ezért a kutatók regressziós analízissel ellenőrizték a tényezőket.

"Elsőre úgy tűnik, mintha egy fából épült többszintes házat az átlagnál olcsóbban kínálnának, de ha alaposabban szemügyre vesszük az adatokat, akkor kiderült, hogy a fa használata gazdaságilag nagyon megéri. Eredményeink szerint egy faépület négyzetméterára majdnem 10 százalékkal magasabb, mint ugyanazon a környéken a betonalapú épületeké", mondta Seppo Junnila, az Aalto Egyetem ingatlangazdaság-professzora.

Finnország Helsinki fenntartható építészet városi életmód ingatlan otthon

Félig fából, félig betonból épült Finnország legmagasabb,
nyolcszintes faháza 2015-ben. KÉP: Dezeen

Ennek lehet az is oka, hogy Helsinkiben az átlagnál olcsóbb kerületekben építkeznek gyakrabban fából, ahol viszont a vásárlók hajlandók többet is fizetni a környezetbarát anyaghasználatért. Egyre több fogyasztó értékeli az ökológiai szempontokat, és szeretné a világ felé is jelezni a környezetbarát mivoltát. A finn fővárosban a faépületek az alacsonyabb szocioökonómiai státusú környékeken épülnek, de egyúttal fel is húzzák itt az árakat. 

"Korábbi kutatásunk szerint, aki nem bérel, hanem vásárol lakást, az sokkal jobban odafigyel a környezeti szempontokra is. Egy lakástulajdonos jellemzően több pénzt költ a lakás hatékonyságának növelésére, mint például az energiatakarékosságra. Még ha nem is tud valaki a város legdrágább kerületében lakást venni, hajlandó többet fizetni a környezetbarát fejlesztésekért", tette hozzá a professzor.

Finnország Helsinki fenntartható építészet városi életmód ingatlan otthon

Elsősorban fa és üveg, és csak utána beton az Oodi,
vagyis Helsinki Központi Könyvtára. KÉP: Inexhibit

Jóllehet a finn építőipar lassan reagál a témára, a kormány, és nevében az ottani környezetvédelmi minisztérium azt célozta meg, hogy 2025-re már az új többszintes épületek 45 százaléka legyen fából. Persze a törvényi szabályozás nem elég, el kell érni, hogy az emberek akarjanak is ilyen épületekben lakni, illetve értékeljék a lakásvásárlást ilyen épületben jó befektetésként. Az építőipari szereplők számára mindenképpen remek üzleti lehetőség: a fából épült ház bekerülési költsége Finnországban fele annyi, mint egy vasbeton épületé, ellenben annál közel 10 százalékkal többért adható el.

A fából történő építkezések miatt nem lesz nagyobb az erdőirtások aránya szerte a világon, amelyeket egyébként is jellemzően más okból végeznek, közte élelmiszeripari alapanyagok (például pálmaolaj) előállításához. A skandináv országokban eleve az a szabály, hogy a kivágott fákat pótolni kell. A fa, mint CO2-megkötő építőanyag éppenséggel segítheti a városokat abban, hogy közelebb kerülhessenek a vállalt karbonsemlegességhez, összegezte Junnila.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
17
máj/2021

Ezt a ruhát több mint ezren viselték 100 napig

Aki vásárol egy gyapjúszövet ruhát az amerikai Woll& márkától, felkérést kap egy különleges kihívásra: legyen egyike azoknak a nőknek, akik a saját ruhájukat 100 napig hordták egyhuzamban. Több mint ezren vannak már! A ruha sikerét annak tulajdonítják, hogy egyszerű, kényelmes, természetes és stresszmentes. A Wool& ruha vonzereje egyre nő. A cég jelmondata: Élj egyszerűen, vásárolj körültekintően, tegyél jót.

ruha divat minimalizmus otthon 100 napos kihívás fenntarthatóság

Ugyanaz a ruha a hét minden napján, eltérő kiegészítőkkel. KÉP: Wool&

A Treehugger online magazin kérdezte a cég ügyfélkapcsolati menedzserét a siker titkáról. Rebecca Eby maga is éppen félidőben volt a 100 napos kihívásban vásárlóként, amikor meglátta a cég oldalán az állásajánlatot. Mivel nagyon megkedvelte a ruhát, jelentkezett is. 

A cég alig hároméves múlttal rendelkezik, nagyjából két éve fut a 100 napos kihívás. Úgy kezdődött, hogy a cégalapító az egyik ingüket 30 napig viselte, nagy megelégedésére. Miután megjelentek a ruhákkal, első körben 13 nőt kértek fel arra, hogy viseljék 100 napig. Aztán a csapat tagjainak száma folyamatosan gyarapodott, "mint egy hógolyó", mondja Eby, hozzátéve, hogy a koronavírus-járvány idején vált különösen közkedveltté a ruha és a kihívás is. 2021. május közepéig 1173-an teljesítették a 100 napos viselést.

ruha divat minimalizmus otthon 100 napos kihívás fenntarthatóság

A 100 napos kihívás résztvevői közül néhány. KÉP: Wool&

Érdekes, hogy az egyszerű ruha iránti kereslet éppen a karantén idején futott fel. Oka lehet ennek az, hogy ha nem tudtuk elhagyni az otthonunkat a lezárások miatt, akkor talán nem is volt annyira igényünk különlegesebb holmikra. A kihívást pedig sokan azért vállalták, mert ezt biztonsággal teljesíthették egy olyan életszakaszban, amikor "odakint" az egész világ a feje tetejére állt, mondja Eby. Hozzájárulhatott a sikerhez az is, hogy a karantént sokan összekötötték az otthoni lomtalanítással, amit a ruhásszekrénnyel kezdtek.

Aki sokallná a 100-napos kihívást, azt Eby siet megnyugtatni, hogy a ruha minőségének köszönhetően lényegesen rövidebbnek érződik ez az idő. Nem utolsósorban a ruha minőségén is múlik: finom merin gyapjúból készül. Ez nem veszi át a testszagot, nem lesz ázottkutyaszagú, nem veszti el a formáját, és nem szúrós, nem vált ki viszketést. A merino gyapjú különlegessége, hogy kiváló hőszabályozó és nedvességelvezető tulajdonságú, azaz hidegben melegen tart, melegben hűsítő hatású. Ahogy a cég honlapján is írják: a merino gyapjú lehetőséget ad arra, hogy kevesebb holmival élhess, és több dolgot tehess meg azok közül, amiket szeretsz.

ruha divat minimalizmus otthon 100 napos kihívás fenntarthatóság

A gyapjú az ausztrál Ashmore családi farmról származik. KÉP: Wool&

Az alapruha néhány fazonban (Sierra, Willow, Rowena) és 1-4 színben, de több méretben kapható, bármilyen kiegészítővel egyedivé tehető. A ruhát a vásárlók (és versenyzők) többsége naponta legalább 8 órán át viseli. Legtöbben munkába hordják, de volt, aki túrázni indult el benne. A mosás gyakoriságáról mindenki maga dönt. Volt, aki a 100 nap alatt legfeljebb a hónaljrészt öblítette át néhányszor, mások (kisgyerekesek például) gyakrabban mosták. 

A kihívásnak nem az a lényege, hogy meg kell szenvedni az eredményért. Sokkal inkább a megfelelési/öltözködési kényszer alóli felszabadulás a vezérelv: ha nem kell minden reggel "kicsinosítani" magunkat, akkor nem is csúszunk bele döntéshozatali kifáradásba (decision fatigue). Ez azt jelenti, hogy minél több döntést kell meghoznunk, annál nagyobb a kockázata, hogy tévesen mérlegeljük a szempontokat, és rossz döntéseket hozunk. Sok vállalatvezető ezért visel mindennap ugyanolyan vagy hasonló ruházatot (ld. Zuckerberg szürke pólója). 

ruha divat minimalizmus otthon 100 napos kihívás fenntarthatóság

KÉP: Wool&

A Wool&-ruha igazi alapdarab lehet, megbízható eleme egy kevés számú holmiból álló, de sokféleképpen variálható "kapszula-gardrób"-nak. Ez a koncepció szembe megy a mai divatszemlélettel, amely azt sulykolja, hogy csakis az öltözködés alkalmas a személyiségünk kifejezésére. Ezzel belerántanak bennünket egy olyan pazarló felhalmozásba, amely nem felel meg a fenntarthatóság eszméjének. A környezetszennyező divatipar felelős a világ üvegházhatásúgáz-kibocsátásának 10 százalékáért, és a szennyvíz-kibocsátás 20 százalékáért. Korábbi posztjaim a Japánban terjedő extrém minimalizmusról, a Gardrób Tömeg Indexről, vagy a 15 tárggyal is boldog férfiról a linkekre kattintva olvashatók.

A 100-napos kihívás teljesítésében a Facebookos rajongói tábor is segíti azokat, akik mondjuk a 62-ik napjukon elcsámpulnának egy másik outfit irányába. A ruhák körül szerveződő közösség új ötleteket, új erőt ad a további viseléshez. Olyannyira, hogy egyesek már azt is belengették, ha elérték a 100 napot, folytatják a kihívást 365-ig. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
14
máj/2021

A közúthálózat súlyos veszélyt jelent a beporzó rovarok számára

Általában szarvasra, vaddisznóra vagy borzra gondolunk, ha szóba kerül, milyen akadályt jelent az élővilág számára a közúthálózat. Pedig az előbbieknél sokkal apróbb élőlények, a beporzó rovarok, köztük a méhek sem tudják leküzdeni a végtelen aszfaltkígyót. Amennyiben viszont nem képesek bejárni a teljes területüket, csökken a beporzott növények száma, vagyis azok termése. Mindennapi élelmiszereink 70-75 százaléka múlik a beporzó rovarokon, óriási tehát a tét.

Nektárt gyűjtő méh. KÉP: Unsplash

A világ közútjainak hossza jelenleg mintegy 32 millió kilométer, ez a szám becslések szerint 2050-ig további 24 millió kilométerrel nőhet. Magyarország rendelkezik Európában az egyik legsűrűbb úthálózattal, tanulságos lehet az a friss kutatás, amellyel a Michigan Egyetem biológusai próbálták meghatározni, milyen mértékben szab gátat a beporzást végző rovarok munkájának egy átlagos közút.

Virágzó cserepes növényeket helyeztek el az út egyik oldalán (A), aztán a túloldalon (B), majd ahhoz hasonló távolságban az A-helyszín oldalán (C). Az A-helyszínen elhelyezett virágokra a pollent helyettesítő, fluoreszkáló pigmentport hintettek, és egy nap elteltével megszámolták, hogy a B és C helyszínen hány virág színeződött el.

A kutatók arra is odafigyeltek, hogy ne pusztán a befestékeződött szirmokat vegyék számításba, hanem csakis a festékessé vált bibéket, hiszen így összpontosíthattak a kifejezetten beporzást végző rovarokra (a szirmokat a szél is befestékezhette). Az eredmény szerint a B helyszínen 34-50 százalékkal kevesebb beporzás történt, mint az A és C helyszíneken. A beporzást 97 százalékban méhek végezték.

Poszméh repült az út mellett a kutatók által elhelyezett méhbalzsam (Monarda fistulosa) virágjára. KÉP: Chatura Vaidya U-M

A Michigan Egyetem kutatása azt is meghatározta, hogy minél szélesebb a burkolt útfelület, annál kisebb az esélye annak, hogy a beporzó rovarok képesek átjutni rajta. A három vagy több sávos utak még a nagytestű, erősebb rovarfajok számára is leküzdhetetlenek.

A kutatók azt javasolják, hogy az autópályák felett átívelő felüljárókra, legyenek azok vadátkelők, illetve gyalogos vagy közúti felüljárók, telepítsenek több virágzó növényt (akár virágládában is), amelyek segítenék a rovarok átkelését a túloldalra. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
11
máj/2021

Szabadulj meg a levéltetvektől természetes módon!

Ahogy beköszöntött a koranyár, megjelentek a levéltetvek a kerti növényeken. Ezek az élősködők a növény nedveivel táplálkoznak, nagy mennyiségben lepik el a fiatal hajtásokat, bimbókat, illetve a levelek hátulját.

növény kert

A levéltetű ellepi a fiatal hajtásokat. KÉP: Wikipedia

Ahol tetű van, ott hangya is van, mivel utóbbi nagyon kedveli az előbbi által kibocsátott mézharmatot (ez egy cukros váladék). A levéltetű azért is káros a növényre nézve, mert a tetvek szívogatják a növény nedveit, illetve a mézharmat hozzájárulhat a penészgombák megtelepedéséhez. Úgyhogy nagyon fontos a levéltetvek irtása, de lehetőleg természetes módon. Széles spektrumú "bolti" rovarirtószert már csak azért sem szabad használni, mert az nemcsak a tetveket pusztítja el, hanem azokat a rovarokat is, amelyek éppen a tetveket fogyasztják nagy mennyiségben, mint a katicabogár vagy a fürkészdarázs. 

növény kert

A vacsora tálalva! KÉP: Unsplash

Korábban is írtam házilag készíthető permetszerekről, illetve a tavaszi lemosó permetezésről.

A levéltetvek ellen a permetezés mellett még kétféle stratégiával veheted fel a harcot.

1. Illóolajos permetezés

növény kert

Érdemes venni egy kompressziós permetező flakont. KÉP: Unsplash

Kétféle módon történhet: vagy direkt illóolajat keversz el vízzel, és ezzel permetezed be a tetűfertőzött hajtásokat, leveleket, vagy pedig illóolaj tartalmú növényeket összeturmixolsz forró vízzel, majd lehűtve és leszűrve áttöltöd egy permetezősflakonba, és azt használod. Az illóolajos permetezéshez ajánlom a rozmaringot, ebből kb. 20 cseppet rázz össze 1 liter vízzel. A turmixhoz használhatsz fokhagymát, mentát, levendulát, körömvirágot, metélőhagymát, édesköményt, oregánót, kakukkfüvet,  ezekből nagyjából 1 maréknyi kell 1 liter vízhez.

2. Növénytársítás

növény kert

Darázs a mézvirágon. KÉP: Pexels

Védendő növényünk mellé érdemes olyan növényeket ültetni, amelyek erős illatukkal elriasztják a környéken megjelent élősködőket, illetve kedvelik a tetvek természetes ellenségei, és amelyek onnan majd átjárnak a tetvekből is csemegézni. A fürkészdarázs kedveli az ernyősvirágúakat, nosza, ültessünk a rózsa mellé kaprot, ánizst, köményt, koriandert. A kerti virágok közül hasznodra lesz a körömvirág, a százszorszép, vagy a mézvirágként is ismert illatosternye. Persze olyanokat is ültethetsz, amelyeket az illóolajos permezetéshez használtál, mint például fokhagymát, rozmaringot, mentát, levendulát.

3. Tetűmágnes ültetése

növény kert

Az árvácska olcsó és két évig élő virág. KÉP: Pexels

Azt is megteheted, hogy a védendő növény mellé olyan növényt ültetsz, amely a levéltetű számára vonzóbb, mint a védendő növényed. Ha beválik a fortély, a tetvek átmasíroznak a tetűmágnesre, nyomukban a hangyákkal, a védendő növényed pedig fellélegezhet. A levéltetveket vonzza a kapor, az árvácska, a hajnalka, a zsálya, a bársonyvirág (büdöske), és a muskátli.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
08
máj/2021

Úszó napelemekkel hűtenék a tavak vizét a klímaválság ellen

Egyrészt a napenergia az elektromos áram legolcsóbb forrása a Nemzetközi Energiaügynökség 2020-as jelentése szerint, másrészt a címben említett módon segítheti a természetes vizek védelmét a globális felmelegedés káros hatása ellen. Magyarán, a vízfelületre telepített napelempark csökkenti az adott tó vizének túlzott felmelegedését. 

napelem úszó napelem klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés

Ez lehet a napenergia jövője? KÉP: Giles Exley/Lancaster Egyetem

Világszerte egyre több úszó-lebegő napelemparkot telepítenek, és kutatások szerint ez a technológia több energiát képes termelni, mint a háztetőkre szerelt vagy talajra állított napelemek. Ez részben a víz hűtő hatásának köszönhető, aminek révén akár 12,5 százalékkal több áramot állíthat elő a napelem.

Jóllehet az édesvízű tavak csupán 1 százalékát teszik ki a Föld felszínének, otthont nyújtanak az állat- és növényfajok 6 százalékának, továbbá ivó- és öntözővizzel látnak el több milliárd embert. A klímaválság miatt a tavak felszíni hőmérséklete 1985 óta 0,34 Celsius-fokkal emelkedett, ami fokozza a mérgező algavirágzás kialakulását, hozzájárul a vízpárolgáshoz, és megakadályozhatja az adott tóban az eltérő hőmérsékletű vízrétegek keveredését, ami miatt oxigénhiányos állapot alakulhat ki a vízben.

Egy új kutatás szerint az értő módon megtervezett úszó napelemparkok jó megoldást nyújthatnak a fenti problémák ellen. A Windermere-tó a legnagyobb az Egyesült Királyságban, és egyike azon tavaknak, amelyeket a tudomány régóta vizsgál. Kézenfekvő volt tehát, hogy a Lancaster Egyetem kutatói erre a tóra készítsenek számítógépes szimulációt az úszó napelempark hatását felmérendő. 

napelem úszó napelem klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés

Úszó napelempark biztosítja a szükséges energiát egy szennyvíztisztító telepen az Egyesült Királyságban. KÉP: Giles Exley/Lancaster Egyetem

Az úszó napelempark csökkenti a vízfelszínt elérő légmozgást és napsugárzást, emiatt számos természetes folyamat módosulhat. Mivel minden napelemparknak egyedi formája van, a kutatásban 10 ezer különböző alakzatot vizsgáltak, melyik hogyan hat a szélsebességre és a vízfelszínt elérő napsugárzásra.

A kutatás azt állapította meg, hogy egy úszó napelempark ugyanolyan mértékű hatással lehet egy tó vizére, mint a klímaválság, csak éppen ellentétes előjellel. Egy olyan úszó napelempark, amely nagyjából 10 százalékkal csökkenti a vízfelszínt elérő légmozgást és napsugárzást, a globális felmelegedés egy évtizednyi hatását tudja semlegesíteni.

napelem úszó napelem klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés

Az olyan napelemparknak van a legnagyobb hűtő hatása, amely inkább árnyékolja a tavat, de a természetes légmozgásnak nem állja útját. Ezzel csökkent a párolgás mértéke, és jobban kedveredtek az eltérő hőmérsékletű vízrétegek, ami segítette a víztömeg oxigénellátottságát. Az úszó napelemparkok hatása természetesen az adott tó mélységétől, területétől és helyszínétől függ.

Az elmúlt öt évben százszorosára nőtt az úszó napelemparkok összterülete, jelenleg 35 országban mintegy 2.6 gigawatt kapacitást nyújtanak. A kutatók szerint a mesterséges víztározók ökológiai szempontból alkalmasabbak és könnyebben megközelíthetők, mint a természetes tavak. Ha ezen víztározók csupán 1 százalékára úszó napelemparkokat telepítenének, azzal évente 400 gigawatt energiát állíthatnának elő.

via The Conversation

HKZs


0
Tovább
04
máj/2021

Új találmánnyal csökkenthető az utcai légszennyezés

A londoni Imperial College szakemberei megterveztek egy olyan hajlított korlátot, amely a járdaszegély mentén gátat állít az úttest felől érkező kipufogófüstnek, és ezáltal védi a gyalogosokat a légszennyezéstől. Ennek különösen a kisgyerekes szülők és a kutyás gazdik örülhetnek, hiszen mind a babakocsiban ülő vagy a szülő mellett totyogó kisgyerek, mind a kutya olyan zónában szívja a levegőt, amely hasonló szintben van az autók kipufogócsövével.

közlekedés légszennyezés utcabútor gyalogos

A brit szakemberek a német és holland autópályákat és reptereket szegélyező íves zajcsökkentő falak ihlették, amikor kifejlesztették a különleges korlátot, amely hatékonyan visszafordítja a légszennyező anyagokat az úttest felé. Olcsó és széles körben alkalmazható eszköz lehet a nagyvárosokban, kivált, mert előzetes számítások szerint a járműforgalom zaját is képes mérsékelni.

közlekedés légszennyezés utcabútor gyalogos

Természetesen a levegőminőséget javító egyedi utcabútor további kutatásokat igényel, például meg kell vizsgálni, mennyire csökkenti a láthatóságot. Ám fejlesztői szerint ez nem mérhető össze azzal az előnnyel, amit a járdát szegélyező hajlított korlát a gyalogosok egészségére jelent. A következő fázis annak kidolgozása lehet, miként fogják az ívelt felületet gyepszőnyeggel borítani, ezzel a zöldfelület is növelhető a nagyvárosokban. A korláthoz alapanyagként pedig szóba jöhet az újrahasznosított műanyag.

KÉPEK: Imperial College

HKZs
 


0
Tovább
30
ápr/2021

Laprahajtható ülőke sorbanálláshoz

Az idei tavasz a sorbanállásról szól, nemcsak oltásért jelentkezünk, hanem kávézók, éttermek előtt is sorban állunk a bejutásért. A hosszas egy helyben állást nem mindenki bírja jól. Számukra lehet hasznos Mike Mak & Plateaus formaterve, a Bookniture (az angol szóösszetétel a book, azza könyv, és a furniture, azaz bútor szavakból született). Ez egy laprahajtható puff, amit kényelmesen magukkal vihetnek.

újrahasznosítás otthon bútor

Vagy például megpróbálhatnak újrahasznosított alapanyagokból valami hasonló ülőalkalmatosságot előállítani.

újrahasznosítás otthon bútor

Ránézésre kb. 40x16 centiméteres darabokból áll, ezek kivágásához jól jön egy hűtőszekrény csomagolása.

újrahasznosítás otthon bútor

Ebből nagyjából 40 lapot kell kivágni, az egyik oldalán lekerekíteni, és erős ragasztószalaggal összerögzíteni.

újrahasznosítás otthon bútor

A tetejére kell még egy székpárna, ami szintén lehet újrahasznosított anyagból, akár félbehajtható, hogy össze lehessen gumizni a laprahajtott puffal.

újrahasznosítás otthon bútor

De persze, az eredeti az igazi. A Bookniture akár 1100 kg terhet elbír, és egymásra helyezhető minibútorként a lakásban is megállja a helyét.

újrahasznosítás otthon bútor

Vagy egy hétvégi pikniken a parkban.

újrahasznosítás otthon bútor

via YankoDesign


0
Tovább
27
ápr/2021

15 szép, de mérgező virág, amit ne ültess a kertedbe

Bár nagyon csábítóak a virágok csomagolásán lévő fotók, mielőtt beültetnéd velük a kertet, érdemes tájékozódni, melyik növény lehet veszélyes a gyerekre, kutyára, macskára.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Pexels

A mérgezés úgy történhet, hogy a gyerek vagy háziállat szájába veszi, megrágja a növényt, annak magját vagy gyökerét. De az is okozhat mérgezést vagy bőirritációt, ha letörik egy levél vagy virág, és a sebnél kifolyik a növény nedve. Nézzünk néhány példát:

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: UpstateNYer

1. A húsvéti liliom (Lilium sp.) kutyákra veszélytelen, míg a macskának súlyos vesebetegséget okozhat. 

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Fir0002

2. A levendula (Lavendula angustifolia) mind a macskára, mind a kutyára veszélyes lehet, olyan szerves vegyületet termel (linalil-acetát), ami hányást, hasmenést, étvágytalanságot okozhat.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Ben Schumin

3. A tulipán (Tulipa) hagymájában olyan anyagok vannak nagy koncentrációban, amelyek légzésleállást okozhatnak. 

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Ceasol

4. A nárciszban (Narcissus) lévő likorin hányást, izomrángást, vérnyomásesést, szívritmuszavart okoz, a hagyma a legveszélyesebb rész.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: André Karwath

5. A lobélia (Lobelia) depressziót, hasmenést, hányást, nyáladzást, alhasi fájdalmat, szívritmuszavart okozhat.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Wuzur

6. A dicentraként is ismert nagy szívvirág (Lamprocapnos spectabilis) érintése viszketéstől kezdve hólyagosodásig sokféle panaszt okozhat, megrágása pedig nehézlégzést, hányást, eszméletvesztést.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Biswarup Ganguly

7. A krizantém (Chrysanthemum) egyik hatóanyaga a piretrin, amelyet a biológiai növényvédelemben rovarirtóként használnak. A növényben más mérgező vegyületek is vannak, amelyek hányást, hasmenést, nyáladzást, koordinációs zavart és bőrirritációt okozhatnak. 

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Jim Evans

8. A gyűszűvirág latin neve Digitalis, eredetileg ennek a növénynek a hatóanyaga a ma digitáliszként ismert szívgyógyszer. A vegyület szívritmuszavart, gyengeséget, szívleállást okozhat.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Darorcilmir

9. A sarkantyúfű (Delphinium) annál mérgezőbb, minél fiatalabb a növény. A benne lévő alkaloidok megzavarják a szívműködést, idegrendszeri bénulást okozhatnak, és a légzés leállása miatt halált is.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: H.Zell

10. A gyöngyvirág (Convallaria majalis) minden része mérgező, hányást, szívműködési zavart, vérnyomásesést, kómát okozhat.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: William Pembroke

11. A kardvirág (Gladiolus) megrágása nyáladzást, hányást, letargiát okozhat, a legtöbb hatóanyag a virághagymában van.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Dénes Emőke

12. A begónia (Begonia) méreganyaga az oldható kalcium-oxalát, amely a vese megbetegedését hányást, hasmenést okozhat. Szerencsére a növény legmérgezőbb része a föld alatt van.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: 4028mdk09

13. A kis meténg (Vinca minor) kedvelt talajtakaró növény, de alkaloidjai végzetesek lehetnek: a hányás-hasmenésen túl vérnyomásesést, izomrángást, kómát és halált okozhatnak.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: Wildfeuer

14. A csodatölcsért (Mirabilis jalapa) sokan estikének nevezik, de az igazi estike (Matthiola longipetala) veszélytelen kerti virág, ellenben a csodatölcsér mérgező: a benne lévő alkaloida miatt a gyökére és magja lenyelve hányást, hasmenést okoz kutyáknak. A növény érintése is kiválthat bőrirritációt az arra érzékenyeknél.

kert mérgező virág növény otthon

KÉP: H.Zell

15. A nősziromnak is nevezett írisz (Iris germanica vagy pallida) esetében a terpenoid méreganyagokat legnagyobb mennyiségben a rizómája, azaz a földfelszín közelében lévő gyöktörzse tartalmazza. A növény megrágása nyáladzást, hányást, hasmenést, letargiát okozhat. 

További ismeretek gyűjtéséhez angol nyelvű forrásként ajánlom az amerikai állatvédelmi szövetség (American Society for the Prevention of Cruelty to Animals) adatbázisát, a kaliforniai mérgezésmegelőzési adatbázist (California Poison Control System), illetve a BBC kertészeti adatbázisát. Ezekben a növények latin nevére is lehet keresni, tehát egy kis wikipédiázással kiegészítve pontos információkat lehet nyerni a közismert növényekről (és nemcsak a brit vagy észak-amerikai fajokról). 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
25
ápr/2021

A 100 éve született Ponori Thewrewk Aurélra emlékezünk

2021. május másodikán lenne száz éves Ponori Thewrewk Aurél (1921-2014), kronológus, természettudós, ismeretterjesztő előadó és szakíró, a Magyar Csillagászati Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke, a Budapesti Planetárium és a TIT Uránia Bemutató Csillagvizsgáló igazgatója, a Magyar Eszperantó Szövetség (HEA) elnökségének és a Hungara Vivo eszperantó folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, a kivégzés elől éppen csak megmenekült katonaszökevény.

Ponori Thewrewk Aurél a fotón 90 éves

Tanúja és tevékeny részese volt a magyarországi csillagászat fellendülésének és a hazai amatőrcsillagász-mozgalom fejlődésének. Napi szinten követte az elméleti asztrofizika új eredményeinek születését, és nagy lelkesedéssel kísérte figyelemmel az emberiség első lépéseit a kozmoszban.

Mint az ókori csillagászat történetének, és főleg a csillagászati kronológia kutatója klasszikus csillagászati, történelmi, sőt, mély irodalmi és nyelvi ismeretekkel is rendelkezett. Az égi jelenségek alapján több ókori esemény évszámát is meghatározta, ill. helyesbítette.

Élete utolsó évtizedeiben írt könyvei a csillagászat és az általános emberi kultúra kapcsolatának értékes ismertetései. Tervei alapján oszágszerte számos napóra készült. Évtizedeken át maga is művelte a megfigyelő csillagászatot (nap- és holdfogyatkozások, Merkúr-átvonulás, csillagfedések). Az észlelő csillagászat terén a csúcspontot az 1988-as egyiptomi csillagászati expedíciója jelentette, mint annak vezetője és tudományos programjának kidogozója, amely Eratosztenész ókori földmérésének megismétlését és rekonstruálását tűzte ki célul.

Az online előadáson sok-sok képpel és személyes emlékkel mutatja be édesapja életrajzát Ponori Thewrewk Ádám Ajtony.

A rendezvény időpontja: 2021. április 27. kedd, 19:00 óra

Az előadás az alábbi linken követhető: http://www.galileowebcast.hu/


0
Tovább
22
ápr/2021

Néhány tipp, ha most újítod fel a konyhádat

A járvány miatt a korábbinál sokkal több időt töltünk otthon, pláne a konyhában. Ha már így alakult, és mivel sok család számára elérhető kedvezményes lakásfelúíjtási hitel, biztos sokan tervezik ennek a helyiségnek a felújítását. Érdemes figyelembe venni néhány gondolatot.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Pexels

Hogyan rendezd el a funkciókat?

Rengeteg felesleges talpalástól kímélheted meg magad, ha logikusan rendezed el a konyhádat. A bejáratához közel legyen egy pakolófelület (munkapult, zsúrkocsi vagy asztal), amire érkezéskor leteheted a szatyrodat, hiszen a padlóra mégsem tennéd. Az ételkészítés műveleti sorrendjét figyelembe véve a spájz és a hűtő legyen közel egymáshoz. A hűtő után következzen egy kis pult (legyen hová letenni, amit kiveszel vagy beteszel), utána legyen lehetőség a spájzból vagy hűtőből kivett élelmiszer megtisztítására a mosogatóban. Ezután megint kellene egy kis munkapult a megtisztított alapanyagok felaprításához, majd következhet a tűzhely vagy főzőlap.  

Legyen-e konyhasziget? 

Amilyen divatos volt pár éve, most már sokan rájöttek, hogy túl sok helyet foglal el, nem mindig praktikus, viszont mindig kerülgetni kell. Ha már ilyesmiben gondolkodsz, vegyél inkább egy nagyméretű gördíthető zsúrkocsit, illetve még jobb, ha egy régi konyhaasztalra görgőket szerelsz, pár polcot becsavarozol a lábaihoz, és kész az újrahasznosított konyhasziget.

Hol legyen a hűtő?

A hűtő legyen a spájz és a mosogató között, de feltétlenül a leghidegebb sarokban, a faltól kb. 10 centiméterre, hogy járni tudjon körülötte a levegő. Sokan a konyha bejáratához teszik a hűtőt, mondván, ott akadályozza legkevésbé a forgalmat az ajtónyitogatás. Ez vagy igaz, vagy nem, viszont ha közel van a nappalihoz a hűtő, akkor fennáll a veszély, hogy folyton ki fogsz járni nassért a reklámszünetekben. Ha pedig a hálószobához van közel, akkor éjjel behallatszódhat oda a hűtő búgása. 

Milyen távol legyen a hűtő és a tűzhely?

Az egyik hűtőgyártó a hűtőszekrény és a gáztűzhely között legalább 50 cm távolságot ajánl, érdemes például egy fiókos kisszekrényt közbeiktatni. A villanytűzhely elvileg mehetne közvetlenül a hűtőszekrény mellé, de nyári hőségben ez is túl meleg lehet a hűtőnek. Úgyhogy bármilyen főzőlapod vagy sütőd legyen, minimum fél méter távolságot tarts a hűtőtől, hogy az ne túráztassa magát állandóan, ezzel is pazarolva az áramot -- valamint a hűtő élettartama is rövidülhet.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Unsplash

Mit tegyél az ablak alá?

Mivel ez a legvilágosabb része a konyhának, érdemes ide tenni a mosogatót vagy az étkezőasztalt. Meg persze pár növényt is, például fűszereket, erről ide kattintva olvashatsz.

Mennyi munkapult kell?
Amennyi lehetséges! Az ételkészítésen túl ugyanis egy sor napi szinten használt konyhai eszközt tárolunk a pulton, például a kávéfőzőt, kenyérpirítót, grammos mérleget, turmixgépet, szódagépet, mikrót stb. Jó esetben is kell 2-3 méter munkapult, de a 4 méter sem lehet túlzás (60 cm szélességgel számítva). Az ételkészítéshez önmagában legalább 70-90 cm szükséges a kényelmes és biztonságos munka érdekében.

Lehet a mosogatógépet a tűzhely mellé tenni?

Szabadon álló kombitűzhely mellé 5-10 cm távolságot tartva érdemes elhelyezni szabadon álló vagy  pult alá beszerelt mosogatógépet. Amennyiben a mosogató és a sütő is pult alá van szerelve, a két berendezés között legyen 50-60 cm távolság (pl. egy fiókos alsószekrény). Érdemes ezt vásárláskor megkérdezni, mert lehetséges, hogy befolyásolja a berendezésre adott garanciát.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Unsplash

Miből legyen a konyhaszekrény ajtaja?

Az alsószekrény könnyen tisztítható felületű legyen, mert bizony ételkészítés közben bármi lecsöppehet vagy kifolyhat. A felsőszekrény pedig legyen üvegajtós, hogy tényleg egyetlen pillantással tudni lehessen, hol is van az a piros bögre.

Milyen ajtó legyen a konyhán?

Egy korábbi cikkemben írtam, hogy már az amerikaiak is kezdenek kiszeretni az amerikai konyhából. Ez leginkább csak kisgyerekes szülőknek ideális, akik ételkészítés közben fél szemüket rajta tudják tartani a gyerekeken. Pár év elteltével azonban inkább már nyűg lesz az egybenyitott konyha és nappali, ahol mindig ételszag és edénycsörömpölés van. Ha a konyhád külön helyiség, akkor az ajtaja legyen átlátszó (biztonsági üveg vagy plexi), és lehetőleg nem kilincses, hanem lengőajtó, hogy amikor étellel a kezedben mész az étkező vagy a nappali felé, akkor ne kelljen a kilincs lenyomásval bajlódni.

Lehet a mosogatógépet a hűtő mellé tenni?

Egyesek szerint a túl közel lévő mosogatógép megakadályozhatja a hűtőszekrény kondenzációs folyamatát. Ezt meg kell kérdezni vásárláskor a műszaki áruházban.

Milyen magasan legyen a tűzhely vagy főzőlap feletti páraelszívó?

Az elszívó és a tűzhely távolsága ettól függ, milyen erős az elszívó. Az egyik gyártó villanytűzhelyek esetében 50 centimétert ajánl, gáztűzhelyek esetében 65 centimétert. Nálunk a gáztűzhely feletti elszívó 90 cm magasan van, és még így is optimálisan működik, viszont nem forrósodik fel nagyon. Még valami: amennyiben gáztűzhellyel szeretnél páraelszívót használni, gáztervet kell készíttetni, mert a két berendezés együttes használata depressziós tért alakíthat ki. Ez nem azt jelenti, hogy szomorú lesz a lakás, hanem a levegőutánpótlás csökken. A gázterv határozza meg, milyen szellőzőket, légbevezetőket kell beépíteni.

Mire figyelj a páraelszívó vásárlásakor?

Több fontos dolog van: cserélhető LED-fényforrás legyen a világítás, könnyen, egyszerűen és olcsón tisztítható legyen a szűrő, és hogy ne legyen túl hangos a berendezés működés közben. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
20
ápr/2021

Ideje volna feltalálni az ideális bringás esernyőt!

Elég bosszantó, ha az ember azért nem mer elindulni otthonról kerékpárral, mert csöpörög az eső, aztán félóra múlva már hétágra süt a Nap. Ilyen labilis időjárás esetén jönne jól egy kerékpárra szerelhető esernyő. Az utóbbi években több fejlesztés is készült, de mintha egyik sem volna az igazi – pedig komoly üzleti lehetőség van benne. Nézzük az eddigi, ismertebb ötleteléseket!

SENZ

A holland cég egyedi alakú ernyőket gyárt, amelyek állításuk szerint akár viharban, 130 km/h szélben is kitart. Az ernyő kormányra szerelhető változata nagyon jól néz ki, kérdés, menet közben mennyire véd az eső ellen.

LEAFXPRO

2016-ban nagyot ment a médiában a brit csapat ötlete, de a közösségi adománygyűjtő oldalon a szükséges indulótőke 16 százaléka jött csak össze. Pedig szuper jónak néz ki, elöl és hátul is véd az eső ellen. Akkor mi volt a baj?

VELTOP

A francia cég többféle aluvázas ernyőt gyárt, gyerekszállító bringához, rekumbens kerékpárhoz, de még kerekesszékhez valót is. Úgy reklámozzák, hogy ezek védenek az eső, a hideg és a napsütés ellen is. Átszámolva 100-130 ezer forintért rendelhető egy ilyen ernyő, ez nem túl baráti ár.

BUB-UP

Szintén francia márka (Rainjoy néven is), a karikára összehajlítható drótvázas szennyeszsákok elvén alapul. Az ára nem vészes, 120 euró. Meg is kérdeztem róla egy szakértőt, de attól tart, ha elmegy mellette egy busz, akkor annak menetszele belekaphat az ernyőbe, és kibillentheti a kerékpárost. 

NO NAME

Már a színéből is ki lehet találni, hogy ez igazi kínai gyártmány. Márkaneve nincs, és annyit lehet tudni róla, hogy véd a szél ellen. Az ára 7-8 dollár is lehet, de ehhez ötven darabot kell rendelni, és a Magyarországra történő szállítás további tárgyalást igényel. Viszont cipzáras!

UNDER-COVER

A német találmány lényegében egy óriásernyő, amelynek egyik oldalán kapucnis lyuk van: a lyukon kidugod a fejed, a kapucnit ráhúzod, és már védve is vagy az esőtől. Mondjuk szemüvegeseknek nem kifejezetten optimális. 

Szóval, mint látható, vannak lehetőségek a témában, ideje volna egy valóban használható, lehetőleg újrahasznosított alapanyagból készülő (vagy újrahasznosítható), megfizethető bringaesernyőt feltalálni.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
16
ápr/2021

Mit ültess fű helyett?

Amilyen szeszélyes 2021-ben az április, sok helyütt csak most, a közepén lehet elkezdeni a kert rendbe tételét. A legnagyobb munkák egyike a pázsit. De valóban így kell lennie? Hiszen más növények is alkalmasak arra, hogy egybefüggő zöld szőnyeget képezzenek a kertünkben, ám nem igényelnek állandó gondoskodást (locsolást, nyírást, szellőztetést, tápoldatozást, gyomtalanítást stb.), mint a gyep. Az alábbiakat érdemes kipróbálni!

Kúszó pázsitszulák (Dichondra repens)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: TheOriginalGarden

Félörökzöld növény. Gyorsan beborítja a kertet, 5-15 cm vastagságban, a hajtásai legyökeresednek. Szára és a 12-15 mm nagyságú levelek fonákja szőrözött. Elviseli a szárazságot, nem kell gyakran nyírni. 

Korzikai menta (Mentha requienii)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: LittlePrincePlants

Mediterrán eredetű évelő fűszernövény, csupán 2 centiméteresre nő meg. Bírja a taposást, nem igényel rendszeres nyírást. Bár szárazságtűrő, ne hagyjuk kiszáradni. Napos és félárnyékos helyre is ültethető, szereti a tápanyagban gazdag, jó vízelvezetésű talajt.

Római kamilla (Chamaemelum nobile)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: HerbsAndRemediesClub

Az őszirózsafélékhez tartozó, aromás illatú, évelő gyógynövény. Enyhébb hatású, mint az "igazi" kamilla (hivatalos nevén orvosi székfű). Magról vethető, de lehet konténeres növényként is kiültetni, négyzetméterenként 80 palánta szükséges az igazán sűrű gyepszőnyeghez. Napos, meleg helyet, laza talajt igényel.

Kúszó veronika (Veronica repens)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: Seedterra

Alacsony termetű, mediterrán eredetű évelő. Kúszó hajtásai legyökeresednek, ezáltal sűrű szőnyeget alkot. Levelei oválisak, virága kék, kékesfehér vagy fehér is lehet, a nyár első feléig nyílik. Napos helyre ültetve időnként mérsékelt locsolást igényel. 

Mezei kakukkfű (Thymus serpyllum)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: GrowYourSecretGarden

Régóta ismert gyógy- és fűszernövény, de kevésbé aromás, mint rokona, a kerti kakukkfű. Fásodó szárú félcserje, 5-10 cm magas növénypárnát képez. Legyökerező hajtásaival könnyen terjed, jó talajtakaró

Fehérhere (Trifolium repens)

kert gyep pázsit otthon

KÉP: MyGardenLife

Más néven kúszó here. Négy-hat évig élő évelő növény. Elnyomja a gyomokat, javítja a talaj szerkezetét, fokozza nitrogéntartalmát. Ideális méhlegelő. Így örül a heregyepnek egy kutya:

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
14
ápr/2021

Így lesz kevesebb szúnyog a kertedben nyáron

"A mérsékelt övi klíma egyik érdekes sajátossága, hogy mivel a nyár második feléig nincs jelentős magtermés, a magevő madaraink túlnyomó többsége nem magokkal, hanem rovarokkal eteti a fiókáit", olvasható a Magyar Madártani Egyesület oldalán a madárbarát kertek jellemzésénél.

természetvédelem város otthon madár veréb szúnyog madárfészek

Csak nem egy rovar lába lóg ki ennek a verébnek a csőréből?
KÉP: Unsplash

A rovarral etető madarak közé tartozik az ember közelségét kedvelő házi veréb is, amely évente akár háromszor is költhet, és csoportosan szeret fészkelni. Nosza, készítsünk neki veréblakótelepet a kertbe, hogy abban megtelepedve irtani kezdjék a röpködő vérszívókat és más kellemetlen rovarokat. 

természetvédelem város otthon madár veréb szúnyog madárfészek

Veréblakótelep három fészekalj számára. KÉP: MME/Orbán Zoltán

Ha a verebet túlságosan hétköznapinak tartod, gondold át újra: Nyugat-Európában már sok helyütt eltűnt, és Magyarországon is kezd fogyatkozni az állománya (erről részletesen olvashatsz ide kattintva). Ennek fő oka, hogy a veréb úgymond "járulékos vesztesége" az élőhelyek átalakításának, a mezőgazdaság modernizálásának és a környezetszennyezésnek. Ezért is érdemes segíteni a fészkelését. Szívesen megtelepedik egy átlagos B-típusú odúban, de egy kis barkácsolással akár több család számára is alkalmas lakótelepet készíthetsz maradék faanyagból. 

természetvédelem város otthon madár veréb szúnyog madárfészek

A veréblakótelepek készítéséről videót láthatsz a brit
Királyi Madárvédelmi Társaság (Royal Society for the Protection of Birds, RSPB) oldalán ide kattintva. KÉP: RSPB

Az elkészült szóló vagy többfészkes odút fára vagy házfalra szereld fel, legalább fejmagasságban. Ha erre van lehetőség, ajánlott az odú nyílását dél felé tájolni, mert annak van a legkisebb esélye a beázásra. Az odú legyen olyan helyen, hogy macska ne érhesse el. Persze az eresz felől még egy magasra szerelt odúba is benyúlhat egy éhes nyest, úgyhogy itt az odút dróthálóval vagy tüskés ágakkal érdemes védeni a ragadozóktól. 

természetvédelem város otthon madár veréb szúnyog madárfészek

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
09
ápr/2021

Fekvőrendőrök mentik meg a kihalástól a zanzibári kolobuszt

Jelentős mértékben sikerült visszaszorítani Afrika legritkább főemlősállományának csökkenését, amióta négy fekvőrendőrt helyeztek el azon az autóúton, amelyen rendszeresen átkelnek a vöröskolobuszok (Piliocolobus kirkii). A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján szereplő főemlősök kizárólag Zanzibáron élnek: a két kis sziget Afrika keleti partjainál húzódik, területük összesen kisebb, mint Vas megye fele. A turizmus azonban egyre komolyabb forgalmat generál, és ez végzetes hatással van az itt élő  ritka állatfajokra.

Zanzibár természetvédelem útökológia forgalom közlekedés autó

KÉP: Tim R. B. Davenport

Az autóutak ugyanis kisebb részekre szabdalják fel a vöröskolobuszoknak otthont adó nemzeti park területét, és az állatok kénytelenek a járművek között átkelni az úton, ha például a másik oldalon lévő fákon érik a gyümölcs vagy más hívogató eseményt észlelnek. A vadőrök statisztikája szerint az autók 2-3 hetente gázoltak halálra egy-egy kolobuszt, és ez a veszteség populációjuk éves fogyásának 12-17 százalékát tette ki.

A természetes ragadozókkal szemben az autók annyival veszélyesebbek, hogy előbbiek jellemzően a gyengébb egyedeket, a kölyköket vagy a idős példányokat ejtik el zsákmányul, ám az autóforgalom nem válogat, és éppúgy esik áldozatául élete virágában lévő, szaporodásra képes felnőtt állat, mint az előbbi két csoportba tartozó. Emiatt viszont az állatállomány fogyása hatványozott lehet.

Zanzibár természetvédelem útökológia forgalom közlekedés autó

A walesi Bangor Egyetem főemlőskutatói a zanzibári Jozani-Chwaka Bay Nemzeti Park és a Bronxi Állatkert Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society, WCS) munkatársaival együtt indították különleges útökológiai kísérletüket, amelynek eredményeit összegző tanulmányukat az Oryx—The International Journal of Conservation nevű nemzetközi természetvédelmi szakfolyóiratban publikálták.

A négy fekvőrendőr (magyarul sebességcsökkentő küszöb) kihelyezése után a korábbi halálozási statisztika lényegesen mérséklődött: 2-3 hét helyett 6 hetente találtak gázolás miatt elpusztult kolobuszt az érintett útszakaszon. A kutatók szerint még több fekvőrendőrrel annyira lehetne lassítani a forgalmat, hogy tovább csökkenne a járművek által elgázolt főemlősök száma. Ez különösen fontos lenne a közeljövőben, amikor a nemzetközi turizmus újraindulásával Zanzibáron is megnő a forgalom. 

"A természetvédelmi területeken áthaladó forgalom hatása kedvező irányba befolyásolható a fekvőrendőrökhoz hasonló praktikus és egyszerű megoldásokkal, márpedig éppen ez az, ami nekünk, természetvédőknek a feladatunk lenne", összegezte a WCS szakértője, Dr. Tim Davenport, a tanulmány társszerzője.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
06
ápr/2021

Könnyebb leszokni a dohányzásról zöld környezetben

Újabb kutatás igazolja, hogy városi környezetben minden négyzetméternyi növényzetnek jótékony hatása lehet az emberekre: egy több mint 8 ezer fős vizsgálat szerint 10-12 százalékkal többen tették le azok közül a cigit, akik zöld környezetben (zöldövezetben vagy városi park szomszédságában) élnek. Sőt, a zöldövezetiek közül 20 százalékkal eleve kevesebben dohányoznak, mint a város közepén, a sokemeletes bérházak dzsungelében élők. 

KÉP: Unsplash

Itt a 365 Zöld ötlet blogon is volt már téma, hogy az erdőfürdő milyen jót tesz, és hogy a bioakusztikának milyen jelentősége van, illetve milyen fafajták bocsátják ki az egészségünket fokozó vegyületeket. 

A brit Plymouth Egyetem és Exeter Egyetem, illetve a Bécsi Egyetem pszichológus és élettani kutatói a fenti eredményeiket azzal indokolják, hogy a zöld környezet hatására alacsonyabb a sóvárgás mértéke, márpedig ezt azzal rokonítják, hogy javítani szeretnénk a kedélyállapotunkon, és abban bízunk, hogy ebben segíthet egy cigi, pohár ital, kocka csoki – legalábbis rövid távon. 

Csakhogy számtalan tudományos vizsgálat támasztja alá, hogy a hangulatunk jobbításában a természeti környezetnek hasonló hatása lehet. Azt a bizonyos sóvárgást a közeli parkban tett sétával is mérsékelhetjük, miközben a növények látványa, az ott élő állatok hangja javítja a kedélyünket. Ha ezt tudatosítjuk magunkban, a legközelebbi feszült helyzetben nem a cigi után nyúlunk enyhülésért, hanem becélozzuk a legközelebbi parkot. 

KÉP: Unsplash

A megkérdezett 8059 brit felnőtt közül 19% a vizsgálat idején is dohányzott, 45% a múltban dohányzott. A zöldövezetben élők 20%-kal kisebb arányban voltak dohányosok, mint azok, akik nem ilyen környezetben élnek. A kutatók azt találták, hogy a nemdohányzók és leszokottak aránya minden szocioökonómiai státusban azonos, magyarán nem függ a jövedelmi vagy társadalmi helyzettől. A zöld környezetnek tulajdonított kedvező eredmény pontos okait további kutatásokkal szeretnék tisztázni.

"Ha azzal vissza tudjuk szorítani az emberek egészségére és a társadalomra is óriási terhet róvó káros szenvedélyt, hogy nagyobb rendben tartjuk a parkokat és támogatjuk a lakosokat, hogy minél több időt töltsenek el ott, akkor ez jó dolog, nem igaz?", foglalta össze Matthew P. White az Exeteri Egyetem kutató pszichológusa, a tanulmány egyik szerzője.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
márc/2021

Van, ahol már gyógyító kertet is lehet bérelni

Szuper ötlet: a Healing Gardens (Gyógyító kertek) virtuális piactéren pár órára bárki bérelhet egy kertet, ahol garantáltan organikus körülmények között pihenhet egy nyugágyban, szalonnasütést tarthat a gyerekeknek, besegíthet az állatok gondozásába, de akár a laptopján dolgozhat is, például szabadtéri prezentáció keretén belül.

kert újrahasznosítás természet

Mindenki jól jár: az óradíjból összejön egy kis mellékes a kerttulajdonosnak, a bérlő pedig egy időre kiszabadulhat a lakásából és feltöltődhet a természet energiáival. 

kert újrahasznosítás természet

A koronavírus-járvány miatt sokan dolgoznak otthonról, egész nap a monitor előtt görnyednek. Az ezzel járó testi és lelki panaszok enyhítésére alakult Los Angelesben egy csapat, akik a környék egyedi hangulatú kertjeibe szerveznek belépést az érdeklődők számára.

kert újrahasznosítás természet

A járvány kezdete óta sokan megtapasztalták, hogy a természetben töltött időnek milyen különleges hatása van a szervezetünkre: csökken a vérnyomás, oldódik a szorongás a növények és állatok közelében. 

kert újrahasznosítás természet

Los Angelesben már 25 kert áll az érdeklődők rendelkezésére, de a szervezők nyitni akarnak az egész Egyesült Államokra -- remélik, az év végéig minden amerikai nagyvárosban vagy környékén lesz bérelhető gyógyító kert. Ezek nem manikűrollóval rendben tartott parkok: a képeken jól látszik, hogy a gyógyító kertek egyedisége, hangulata a fontos. Gyakran újrahasznosított alapanyagokból, építési maradékanyagokból, talált tárgyakból  épültek, pont ettől különlegesek, szokatlanok, érdekesek.

kert újrahasznosítás természet

A kerttulajdonosok különféle programokat is szerveznek, persze a járványügyi előírásokat betartva: növényhatározást, madárlest, növény- és állatgondozás ismertetését, versfelolvasást, természetfotózást, hangszeroktatást, művészeti foglalkozásokat. Természetesen bármely kert kibérelhető úgy is, ha a bérlő egyedül szeretne lenni néhány órát benne.

kert újrahasznosítás természet

A virágok illatát, a kecskék mekegését, a tábortűz pattogását óránként 50-150 dollárért lehet élvezni a Healing Gardens szervezésében. A kertbérlés nagyon különbözik a városi parkokban tett sétától, és ezt látatlanban is elhiszi mindenki, akinek legfeljebb annyi lehetősége van Budapesten kimozdulni, hogy elbaktat a tömeggel a pesti alsó rakpartra vagy fel a Normafához. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
29
márc/2021

Az okospadlónak hála nem kell nagyobbra cserélni a lakást

Nagy jóakarattal lehet 46 négyzetméteresnek nevezni azt a hongkongi lakást, amelyben egy háromtagú család (apa, anya és a kisfiuk), valamint a velük lakó bébiszitter él, de a gyakran látogatóba érkező nagymamának is le tudnak választani egy vendégszobát. Az arrafelé csillagászati lakásárak miatt a felújításkor úgy döntöttek, okospadló kialakításával teszik komfortossá a szűkös négyzetmétereket.

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

Ahhoz ugyanis, hogy ne tároló- és ülőbútorok foglalják el a teret, amit lehetett, a padlóba rejtettek. Onnan emelkedik fel az asztal, amelyet körülülhetnek, és a padló alatti rekeszekbe lehet elpakolni a játékokat este. Az asztal és a többi térformáló elem távirányítóval vagy hangfelismerő rendszer segítségével irányítható, akárcsak a világítás, a légkondicionálás vagy a vetítővászon. 

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

A padló tartalmazza a térelválasztó harmonikaajtók (vagyis inkább harmonikafal) vezetősínét is. Ezzel meg lehet felezni a nappalit, és az ablak felőli részt vendégszobának lehet alakítani egy matraccal. Az üvegbetétes ajtón át jut elég fény a konyhába. Ott is minden elem többfunkciós: az ülőpadok is tárolóegységet rejtenek.

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

A gyerekszobában is megemelt pulpitus szolgál tárolásra, így a szoba összképe rendezett marad. A helytakarékosság érdekében tolóajtót alakítottak ki. Az emelvény egyúttal ülőhelyül is szolgál az asztal mellett, amelyet beépített LED-fényforrások világítanak meg. Az apró lakásban a hatalmas ablakok enyhítik a bezártságérzetet.

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

A szülői hálóban az ágyon ülve egyúttal a fésülködőasztalhoz is hozzáfér az anyuka.

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

A szomszédos fordőszobában is rengeteg tárolóhely van, a zuhanyt azért választották el üvegfallal, mert az kevésbé állja útját a fénynek. A világos színek segítenek kicsit nagyobbítani a teret.

otthon Hong Kong fenntartható építészet okosotthon okospadló gyerek

A hongkongi Sim-Plex Design  által tervezett, Smart Zendo nevet elnyert lakás hűen tükrözi a zen szellemiséget: azzal, hogy fel kell lépni a megemelt padlószintre, a lakók valamiféle új életminőségbe léphetnek fel. Ezt a gondolatot erősítik a minőségi alapanyagok és a letisztult felületek. További képek a Sim-Plex Design weboldalán találhatók. 

HKZs


0
Tovább
26
márc/2021

Túraetikett 10 rövid pontban

Itt az igazi tavasz, a karanténidőszak után valósággal rohannánk ki a természetbe. Várhatóan sokan leszünk a túraútvonalakon, de néhány apróbb szabály (inkább figyelmesség) betartásával mindenkinek pozitív élmény lehet a kirándulás.

természet sport túra erdő természetvédelem hulladék

KÉP: Pexels

1. Haladj a jobb oldalon, előzz balról!
Akárcsak az autópályán, az erdei ösvényen is ajánlott követni a "jobbra tarts"-szabályt. Aki viszont előzni szeretne, vegye tudomásul, hogy az előtte haladónak nincs szeme a hátán, tehát érdemes az előzési szándékot kulturáltan jelezni, pláne, ha kerékpárral vagy futva előzné lassan haladó gyalogost vagy kutyást. 

2. A környezetet hallgasd, ne a mobilt!
Hiába csenget egy biciklis az előzéshez, ha az előtte haladó gyalogos túrázónak fülhallgató van a fülében, és ettől nem hallja a figyelmeztetést. Ha viszont kihangosítva használja a mobilját az erdőben, akkor azzal a természetet és a többi túrázót is zavarja. Vagyis mindenkinek jobb, ha a mobilt lenémítod túrázás közben. 

3. Köszönni nem muszáj, megköszönni ajánlott!
Elég egy intés is, nem kell mindenkinek köszönni túrázás közben, visszhangozna is az erdő a sok hellótól. Nyilván egy futó sem fogja erre pazarolni a levegőjét. Ugyanakkor ha a gyalogos félreállva utat ad a futónak vagy a kerékpárosnak, illik azt legalább egy integetéssel megköszönni. 

4. Kutyát csak pórázon vigyél!
Akármilyen jólnevelt egy kutya, lehet olyan szituáció, amikor megijed vagy felkelti az érdelődését valami, és póráz nélkül beszalad a sűrűbe. Ez veszélyes lehet a kutyára, a gazdájára és a környező természet számára is, a többi túrázót pedig nagyon zavarja a Buksi után kiabáló gazdi. Még valami: a kutyakakát szedd föl és a zacskót vidd magaddal, ne hagyd az ösvény mellett, és az erdő sűrűjébe se hajítsd el, mert nem odavaló.

5. Tartsd tiszteletben a természetet!
Ne nyúlj semmihez a túraútvonalon kívüli területen. Ne törj le ágat, ne taposs le és ne tépj ki növényt az élőhelyéről, ne veszélyeztess vagy ne ölj meg semmilyen állatot sem.

6. Emelkedőn lefelé adj elsőbbséget!
Kimerítőbb felfelé haladni egy emelkedőn, és korlátozottabb is az illető látómezeje, mert a lába előtti részre figyel, nehogy orra bukjon. Ezért szűk ösvényen illik neki elsőbbséget adnod, ha te éppen kényelmesen lefelé sétálsz már, hazafelé menet. Ez gyalogosra, futóra és kerékpárosra is érvényes.

7. Maradj az ösvényen!
Akkor is, ha szelfizésre csábító célpontot látsz, ne hagyd el az ösvényt. Az állatok életterében épp elég terhelés az emberszagú túraútvonal, ne hagyj az állatok számára ijesztő szagnyomokat az érintetlen részeken.

8. Ne az erdőben végezd a dolgodat!
Ha már szagnyomoknál tartunk, képzeld el, mennyire fintorogni fognak az erdei állatok, ha odatócsázol egy fa tövébe. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor ez elkerülhetetlen, pláne gyerekkel. A kupacodat viszont tényleg ne hagyd az erdőben, hanem – akárcsak a kutyakakát – szedd össze és vidd magaddal az első kukáig. Esetleg, ha van nálad kislapát, akkor áss egy arasznyi mély gödröt, abba végezd a dolgod, és utána takard be földdel. A művelethez használt papírzsebkendőt vagy vécépapírt is zacskózd be vagy ásd el.

9. Ne szemetelj!
A túrázás közben keletkező hulladékodat (ásványvizes palack, élelmiszercsomagolás) soha ne dobáld el, hanem vidd magaddal.

10. Legyen mindig kéznél a maszkod!
Sport közben nem kötelező a maszk, de ha nagy a kiránduló tömeg, érdemes megfontolni a használatát. Ha viszont nem futsz, csak sétálsz, és az adott körzetben érvényben van a "közterületen kötelező a maszk" szabály, akkor bizony ajánlott viselned.

+1 TIPP: Legyél látható!
Mindenképpen legyen a hátizsákodban egy sárga mellény. Hasznos, ha sötétedés utánra érnél csak vissza lakott településre, de akkor is, ha eltévednél, mert a keresés során messziről ki lehet szúrni. Ne feledd, hogy akárkivel történhet baleset (pl. kimegy a bokája), amikor feltétlenül szükséges, hogy mielőbb megtalálják az illetőt

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
23
márc/2021

A természet hangjai fokozzák az egészségünket

Békabrekegés, madárcsicsergés, vízcsobogás – a természet hangjai nemcsak megihletnek, megnyugtatnak bennünket, hanem jót tesznek az egészségünknek is, mutatta ki egy új kutatás. Mérséklődik a fájdalom, enyhül a stressz, jobb lesz a kedélyállapot és élesednek a szellemi képességek, összegzik az amerikai Carleton Egyetem, Michigan Állami Egyetem, Colorado Állami Egyetem és a National Park Service (NPS, Nemzeti Park Szolgálat) bioakusztikus kutatói. 

természet bioakusztika természetvédelem stressz koronavírus

KÉP: Unsplash

A pozitív érzelmeket leginkább a vízcsobogás hangja váltotta ki, míg a madárcsicsergés segít a stressz és a bosszúság enyhítésében. A kutatók az USA 66 nemzeti parkjában, 251 helyszínen rögzítettek természeti hangokat. "A Covid-járvány több módon is ráébresztett minket arra, milyen fontossággal bír a természet az egészségünk terén", mondta Rachel Buxton, a tanulmány egyik szerzője. Ahogy a lezárások alatt mérséklődött a járműforgalom zaja, sokan relaxáló hatásúként élték meg például az olyan élményeket, mint amikor egy madár csivitelt az ablakuk előtt, tette hozzá.

Az NPS törekszik arra, hogy egy-egy terület természetes hangjait is dokumentálják és lehetőség szerint megőrizzék: minden nemzeti parknak egyedi zenei panorámája, akusztikus környezete (soundscape) van. A ParkTracks oldalon bele lehet hallgatni ezekbe.

Egyre több nemzeti parkba szerveznek az akusztikus környezet megismertetésére újszerű programokat, amelyek fő célja a figyelés, hallgatás (hallgatózás). Sok esetben külön zajfelügyelő vigyáz arra, hogy a természetes hangokat megőrizzék. Sajnos a városokhoz közeli természetvédelmi területeken esetenként annyi lehet a látogató, hogy a csörtetésük miatt elnémulnak az ott élő állatok. Vagyis éppen azt a hatást nem kapja meg az ember, amiért a természetbe ment. 

Addig is, amíg lehetőségünk nyílik egy erdei sétára, az internet segítségével belehallgathatunk a világ számos tájegységének zenei panorámájába. Ilyen például a Nature Sound Map interaktív térkép vagy a hasonló, magyarországi felvételeket is bemutató Sounds of the Forest, illetve az Ecoacoustics Archive gyűjtemény. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
19
márc/2021

Jobban fogsz emlékezni, ha papírra jegyzetelsz

Villámgyorsan bármilyen infót lepötyögsz a tableten vagy az okostelefonon? Nem kizárt, de az is biztos, hogy sokkal jobban leszel képes felidézni a jegyzetet, ha papírra írtad, igazolta a Tokiói Egyetem friss kutatása

KÉP: Unsplash

Az általános vélekedés szerint a digitális eszközök fokozzák használóik hatékonyságát. Ezzel szemben a japán kísérletben résztvevő, papírra jegyzetelő diákok 25 százalékkal gyorsabban végezték el a kitűzött feladatokat, mint azok, akik tabletet vagy okostelefont használtak. Pedig mindannyian kézzel írtak, csak éppen az egyik csoport papírra tollal, a másik pedig elektronikus eszközre érintőceruzával (stylus).

A meglepő különbséget az okozhatja, hogy a papír komplexebb térbeli információt tartalmaz, mint az érintőképernyő. Az igazi papír bármikor kézbe vehető (tapintásélmény!), tele van változatos jellemzőkkel, mint például a szamárfülek vagy egyenetlen írásminta. A digitális képernyő egynemű, lapozás (görgetés) közben nincs fix pozíciója, és eltűnik, amint becsukjuk az alkalmazást.

A kísérletben résztvevő egyetemistáknak meg kellett hallgatniuk egy kitalált beszélgetést, amely bizonyos jövőbeni eseményekről szólt. Ezután a kísérleti alanyokat két csoportra osztották, és a hallottak alapján összeírták a beszélgetés szereplőinek tervezett napirendjét -- az egyik csoport papírra tollal, a másik érintőceruzával digitális eszközre. Egy óra elteltével az alanyoknak ki kellett tölteniük egy naptárt az előzőleg lejegyzetelt napirendek alapján, miközben funkcionális mágneses rezonancia készülékkel mérték az agyi vérkeringésük mértékét. (Az aktívabb agyterületen fokozott vérkeringés tapasztalható.)

Azok az egyetemisták, akik papírra jegyzeteltek, 11 perc alatt töltötték ki a naptárt, a tablethasználók 14 perc alatt, az okostelefonosok 16 perc alatt. A papírra jegyzetelő alanyok körében erősebb agyi aktivitás mutatkozott az olyan agyterületeken, amelyek a nyelvhasználatért és a képi megjelenítésért felelősek, illetve a hippokampuszban, amelynek szerepe van az emlékezet működésében és a térbeli tájékozódásban.

KÉP: Unsplash

A kutatók szerint az analóg jegyzetelés gazdagabb térbeli részleteit a "lelki szemünkkel" jobban fel tudjuk idézni. Aki mégis inkább digitális eszközre szeretne jegyzetelni, tegye személyessé a dokumentumot változatos szövegkiemelési eszközökkel, mint a színes kiemelés, aláhúzás, bekarikázás, nyílak rajzolása vagy virtuális post-it cédulák alkalmazása, amelyek az analóg írási stílust utánozva erősíthetik a memóriát.

Jóllehet a japán kutatók egyetemistákat vizsgáltak, szerintük a fiatalabb diákok, így a középiskolások fejlődésben lévő agya sokkal érzékenyebb lehet a papír-digitális jegyzetelésbeli különbségre, mint a felnőtteké. (Ez különösen a most érettségire készülőknek lehet megfontolandó -- A ford.) Sőt, a kreativitást is jobban ösztönözheti, ha az előzetes információkat az erősebb emlékezetet és pontosabb felidézést segítő "igazi" papíron rögzítették. "Legyen szó művészetről, zeneszerzésről vagy más kreatív munkáról, nyomatékosan javasolnám a papír használatát a digitális eszközök helyett", összegezte Kuniyoshi L. Sakai idegtudomány-professzor, a Frontiers in Behavioral Neuroscience folyóiratban megjelent kutatás egyik szerzője. 

Újabb jó érv amellett, hogy miként tudod újrahasznosítsani a csak egyik oldalukon nyomtatott számlákat és más hivatalos papírokat, ahelyett, hogy kidobnád őket.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
16
márc/2021

Nem a környezetet szennyezi a műanyagzacskó, hanem önhűtő sportruházat lesz belőle

Amikor az a kérdés, mi lehet a jövő ruházati alapanyaga, kevesek felelik rá a polietilént. Pedig világszerte ez a legnagyobb mennyiségben gyártott műanyag, és tulajdonképpen ideális forrás  volna ilyen célra (is). A polietilénnek különböző fajtái vannak, az egyikből italospalack, a másikból nejlonzacskó vagy más csomagolóanyag készülhet. Könnyű és vékony, és fonallá sodorva olyan kelme szőhető belőle, amely hűvösen tartja a testünket, mert átengedi a hőt. Igen ám, de az izzadságot nem, úgyhogy ez eddig lehetetlenné tette a polietilén ruházati célú felhasználását.

A Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) kutatói viszont most egy olyan textilt állítottak elő polietilénszálból, amely selymes tapintású, könnyű, és sokkal gyorsabban képes a nedvesség elpárologtatására, mint a hagyományos műszálas kelmék, például a poliészter.

műanyag hulladék újrahasznosítás ruha divat

KÉP: Felice Frankel, Christine Daniloff, MIT

Módszerük lényege, hogy a por formájú polietilén nyersanyagot megolvasztva extrudálták, hogy vékony szálakat húzhassanak belőle. Az extrudálási folyamat némileg oxidálta a szál felületét, amely így már mérsékelten hidrofillé vált, azaz csökkent a víztaszító képessége, magába szívta a nedvességet.

A polietilén fonalban a szálak közötti parányi rések kapillárisként működnek, passzív módon felszívják az vízmolekulákat. Ez a képesség függ a fonal átmérőjétől, annak megfelelően szabályozható. A tesztelések során kiderült, hogy a polietilén kelme idővel kevésbé lesz vízszívó, ám ez a folyamat egyszerűen visszafordítható: elég megdörzsölni az anyagot vagy kitenni a napra, mondta Svetlana Boriskina MIT-kutató. A munkatársaival készített kutatási beszámolója a Nature Sustainability folyóiratban jelent meg. 

A szakemberek ezek után kiszámolták a polietilén kelme ökológiai lábnyomát is, és kiderült, hogy a becslésekkel ellentétben a polietilén-ruházatnak a teljes életciklusa alatt kisebb volna a környezetre gyakorolt hatása, a felhasznált energia, mint a pamutból vagy nejlonból készült ruházatoknak. A polietilén anyagában színezhető, még az extrudált szállá húzás előtt, így nincs szükség a textilipar egyik leginkább környezetszennyező elemére, a festésre sem. A polietilén ruházat kevésbé koszolódik, mivel a felületén nem tapadnak meg a szennyező szemcsék. Ennek köszönhetően elég tízperces hideg mosással átöblíteni, és újra tiszta lesz. 

Az új technológiával teljes körben megoldható a használt polietilén zacskók, tejfölöspoharak és más polietilén műanyagok újrahasznosítása: különösen alkalmas lenne sportruházat gyártására, de katonai felszereléshez is megfelelő, sőt, mivel a polietilén nem engedi át a röntgensugarakat, akár az űrhajósok szkafandere is készülhet belőle, ajánlják az MIT kutatói. Ráadásul ez a ruházat akárhány alkalommal újrahasznosítható.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
14
márc/2021

Hétköznapi hozzávalókból készülhet az éghetetlen és újrahasznosítható hőszigetelés

A téli hideg és a nyári hőség elleni hőszigetelés iránt egyre fokozódik az igény: 2025-re a világ hőszigetelés-kereslete 579 millió köbméter lehet, ebből Európáé több mint 200 millió köbméter. A mai hőszigetelő anyagok ökológiai szempontból károsak, mert kőolajszármazékból készülnek, biológiailag nem lebomlók, és újrahasznosításukhoz is sok  energia szükséges.  

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

Bontott eps-hőszigetelő táblák a konténerben.
KÉP: Recovery Worldwide

Mindannyian emlékezünk a londoni Grenfell toronyház 2017-es katasztrófájára: az épület homlokzati hőszigetelése kigyulladt, és a lángtengerben 72 lakó vesztette életét – sokan az égő hőszigetelésből felszabaduló ciános füst miatt.

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

2017-ben 72 életet követelt a grenfelli katasztrófa. KÉP: Wikipedia

Ilyesmi nem történhet meg azzal az új hőszigeteléssel, amelyet a Stuttgarti és a Konstanzi Egyetem kémikusai fejlesztettek ki. Az újrahasznosítható hőszigetelő hab nem gyúlékony, nem mérgező, és egyszerű hozzávalókból készíthető. Tulajdonképpen egy középiskolás is össze tudná dobni. Már voltak olyan tudósok, akik gondoltak ilyesmire, de Cosima Stubenrauch és Helmut Cölfen az első, akik összehozták a fejlesztést. "Egyszerű és elegáns megoldás", írja róla a Chemistry World folyóirat. 

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

A német kutatók "ásványi műanyaghab"-ként (mineral plastic foam) jellemzik az anyagot, amelynek összetevői: poliakrilsav (nem mérgező polimer, egészségügyi betétekben is használják nedvességmegkötőként), kalcium-klorid (a klór kalciumsója), szén-dioxid és ammónia. 

A poliakrilsavat összekeverik kalcium-kloriddal és nem-ionos felületaktív anyaggal (ilyen vegyületeket használnak szappanhoz, mosószerhez, emulzifikáló anyagokhoz). Ezt az alapoldatot kevergetik, amitől levegőbuborékok kerülnek bele és felhabzik. Az oldat hidrogéllé alakul, de még savas kémhatású, így némi ammónia hozzáadásával semlegessé tehető. Utána már csak meg kell várni, hogy a hab kiszáradjon, és egy porózus ásványi anyaggá válik. Az anyag ötször-hatszor keményebb, mint a hagyományos akrilüveg, és mivel nagyjából 30 százaléka ásvány, nem gyúlékony, szemben a ma használatos polietilén-alapú hőszigetelő habokkal. 

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

Az új hőszigetelő hab meggyújtva legfeljebb elfeketedik, ám nemhogy nem kap lángra, de a benne lévő kalcium-karbonát szén-dioxidot bocsát ki, ami elfojtja a tüzet. Merthogy: CaCo3 + hő => CaO (kalcium-oxid) +  CO2 (szén-dioxid). Vagyis saját magát oltja el. 

Az új anyag életciklusa végén az újrahasznosítás-feldolgozás is egyszerű: löttyintünk rá egy kis sósavat, amiben az ásványi hab feloldódik: CaCo3 + HCl => CaCl2 + CO2 ezzel visszanyertük azt a kalcium-kloridot, ami az egyik alapösszetevő volt. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
10
márc/2021

úszó miniszigetekre vonulhatnak el a koppenhágaiak

A Pan Projects nevű londoni építészstúdió és Helene Christina Pedersen dán tervező projektje a Teahouse Ø: vízen lebegő pavilonok sorát szeretnék megépíteni, amelyek Koppenhága csatornáin adnak majd teret a városlakóknak.

Az Ø szó dánul szigetet jelent, ez is utal az úszó pavilon funkciójára: teret ad az elvonuláshoz. Lehet privát teaháznak használni, vagy vízi DJ-pultnak, lebegő koncertszínpadnak, illetve akár jógázáshoz, meditáláshoz. Tervezői szerint az úszó pavilon lehetőséget teremt a városlakóknak arra, hogy a csatornákat új közösségi terekként hasznosítsák, közben pedig felfedezzék és élvezzék a víz és a természet szépségét a város kellős közepén.

Egy koppenhágai műhelyben készül a pavilon, az alja és teteje favázas szerkezet, amelyet üvegszálerősítésű, műanyaggal borított polisztirolhabbal burkoltak. Az oldalfalat számtalan akrilcső alkotja, amelyek vízeséshatást keltenek. A Teahouse Ø motorral is rendelkezik, ennek köszönhetően gyorsan oda lehet juttatni, ahol szükség van rá. Jóllehet a koronavírus-járvány megakasztotta a projekt fejlesztését, a tervezők reménykednek abban, hogy nemsokára folytathatják a munkát. Szeretnék a koncepciót úszó étteremmel (Oyster Bar Ø) és úszó közösségi térrel (Square Ø) is kiegészíteni. 

Ilyen úszó pavilonok a Dunán is biztos nagy sikert aratnának!

via DEZEEN


0
Tovább
09
márc/2021

Újra feltalálták a műanyag mamuszt, és sokkal zöldebb lett

A krokodilos klumpa és hamisítványai elárasztották a világot: csak az eredetiből eladtak több mint 300 millió párat, és ehhez jön biztos legalább ugyanennyi, ha nem több másolat. A nagy számok nagy környezetszennyezést is sejtetnek, mivel a tervezők nem gondolkodtak előre a lehetséges újrahasznosításon. Ha elvásik a plasztik pata (így csúfolták Amerikában), megy a kukába – márpedig ez a mai világban nem túl pozitív üzenet.

Na de itt van a HODEI papucscipő, amely nem pusztán egy termék, hanem komplett rendszer, figyelembe veszi a lábbeli teljes életciklusát. Két francia fivér, Benjamin és Thomas Camy tervezte a cipőt, amelynek neve baszk eredetű: a hodeï jelentése felhő, utal arra, hogy a cipő pillekönnyű és online kapható.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

A cipő üzleti modellje a fenntarthatóságra épül. Kizárólag rendelésre készül Franciaországban, azaz nem halmoznak fel raktárkészleteket és üzletük sem lesz.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

Világszerte nagyban gátolja a műanyag termékek újrahasznosítását, hogy a termékek általában többféle műanyagból állnak, amelyeket rendszerint nem lehet szétszedni és külön-külön hasznosítani.

Ezzel szemben a Hodei fehér színű Silent Runner alapmodellje egyféle anyagból, EVM-habból van. Az alapmodell önmagában is viselhető, de a KIT változatban kiegészíthető cipőfűzővel és oldalpánttal. Ezek az elemek befűzhetők-bepattinthatók, nincs szükség ragasztóra vagy varrásra – az elhasználódott cipőt  könnyű szétszedni az újrahasznosításhoz.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

És az újrahasznosítás itt nem "termikus hasznosítást" jelent, vagyis hogy elégetik a hulladékot, hanem valódi anyagfelhasználást.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

A tervezők úgy vélik, nem halogatható az átállás a termékcentrikus szemlélettől az alapanyag-centrikus irányba, el kell választani egy adott termék életciklusát az alkotóelemei életciklusától.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

Amikor elhasználódott a cipő, ingyen vissza lehet küldeni a gyártónak, és a vásárló vagy visszakapja a cipő árának egy részét (ez az úgynevezett Eco-Deposit), vagy a következő vásárlásából kap 10 euró kedvezményt. A Hodei-csapat a visszaérkezett EVM-cipőket újrahasznosítja, azaz ismét nyersanyaggá alakítja, amiből új cipőket készít.

fenntarthatóság újrahasznosítás műanyag divat cipő Hodei Franciaország

Jelenleg még tart a közösségi adománygyűjtés az interneten, de az érdeklődők már összedobták az indulótőkét a fiúknak, úgyhogy indulhat a fehér színű, de tényleg zöld lábbelik gyártása. És ami plusz bónusz: a Hodei-cipőt olyan emberek is viselhetik, akiknek nem a nagylábujjuk a legnagyobb lábujjuk...

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
07
márc/2021

Így tartsd tovább frissen a vágott virágot!

A szigorú boltzár miatt (is) meg kell becsülni a 2021-es nőnapra kapott virágot, törekedni kell arra, hogy minél tovább szép és friss maradjon a vázában. Ehhez nyújt segítséget az amerikai Massachusetts Egyetem kertészeti tanszékének tanulmánya, amelyet az alábbiakban kivonatoltam. Sőt, ha lejjebb görgetsz, még egy összesítést is találsz a különféle virágok eltérő igényeiről.

KÉP: Pexels

A vágott virágok különféle fiziológiai változásokon mennek keresztül, miután levágták a szálakat a tőről. Az optimális állapot (=minél hosszabb frissesség) érdekében oda kell figyelni a vázában lévő víz összetételére, a helyiség hőfokára, a betegségek megelőzésére. 

Még mielőtt belemélyedünk a tartósító oldat készítésébe, hadd tanácsoljam, hogy amint megkaptad a virágot, tedd azonnal vízbe, de még előtte metszőollóval vágj le egy kicsit a szár végéből ferde metszéssel, hogy megnyisd a szállítás közben valószínűleg összeszikkadt szár vízfelvételi képességét. Ha nincs metszőollód, használhatsz egy sniccert is vagy egy pengét. A lényeg, hogy a vágás ne legyen roncsolt felületű. A japán virágrendezés (ikebana) művészei állítják, hogy a vágás víz alatt történjen, tehát a szár és a metszőolló is vízbe legyen merítve, mert ezzel megakadályozod, hogy légbuborékok jussanak a szárba, és "eldugítsák" a vízfelvétel útját. Továbbá érdemes a vízszínt alatti leveleket és töviseket eltávolítani a szárról, mert azoktól gyorsabban megposhad a víz.

Cukor! A Massachusetts Egyetem kertészeti szakemberei szerint azért kell valamennyi cukrot adni a váza vízhez, mert a virágokat még azelőtt vágják le, hogy teljesen kifejlődtek volna. Márpedig a bimbók kinyílásához, teljes virággá fejlődéséhez szénhidrátra van szüksége a növénynek. Bizonyos mennyiségű szénhidrátot tárol a levelekben és a szárban, de ez nem feltétlenül elég a virág kinyílásához. A növény anyagcseréje miatt még a teljesen kinyílt virág is igényel tápanyagot. Ha a tárolt szénhidrát mennyisége alacsony, a levelek és a virágok gyorsan elhervadnak, illetve alacsony CH-szintnél a szirmok fakó színűek lesznek. Az étkezési cukor teljesen megfelelő a növények szénhidrátigényének fedezésére, de mivel a cukros oldatban könnyebben szaporodnak a mikroorganizmusok, ezért a víz fertőtlenítésére is szükség lesz (lásd lejjebb).

A cukor optimális mennyisége a virág fajtájától függ, de a legtöbb virág az állandó 2 százalékos cukoroldatot hasznosítja legjobban. Ezt az oldatot úgy tudod előállítani, ha 20 gramm kristálycukrot feloldasz egy liter vízben [20 gramm cukor = kb. 4 csapott kiskanál kristálycukor, de függ a kanál méretétől, érdemes inkább konyhai mérlegen ellenőrizni -- A szerk.]. Az oldatot mindennap frissen készítsd el, hiszen a növény felszívja a tápanyagot. 

Löket-módszer: A vágott virág "felturbózásához" használt módszer, ha éjszakára nagyon cukros vízbe állítod, amitől felhalmozódik a szárban és a levelekben a virág kinyílásához szükséges cukor. A kardvirágot pédául lehet 20 százalékos cukoroldattal "meglökni", ettől még a csúcsán lévő bimbók is kinyílnak, nagyobbak lesznek, és a szár is tovább bírja a vázában. De ez a módszer nem mindegyik virághoz alkalmas.

Fertőtlenítő! Ahhoz, hogy a cukros oldatban ne szaporodjanak el a kórokozók, fertőtlenítőszerre van szükség. Vágott virágokhoz az optimális oldat 50 ppm hipó vagy más fertőtlenítőszer, vagyis 1 ml 1 liter vízhez. Az 1 ml patikában kapható szemcseppentővel adagolható ki legkönnyebben, ha nincs ilyened, akkor tényleg csak néhány cseppet tegyél a vízbe, nehogy túl erős legyen. A hipó a nap folyamán lebomlik a vízben, de hát a cukor miatt úgyis naponta frissen kell készítened az oldatot. A hipó a szár elszíneződését okozhatja.

Citromsav! A tartósító (cukros-hipós) oldat kulcsfontosságú eleme a citromsav, amely az oldat pH-értékének csökkentésével javítja a víz felszívódását a szárban, ezzel megakadályozva a hervadást. Ha a virág már hervadtan érkezik a nőnapi köszöntésre, érdemes tisztán citromsavas vízbe tenni őket (cukor nélkül), hűvös és sötét helyre fél napra. Utána át lehet tenni a fent részletezett cukros oldatba. Citromsav kapható patikában és minden élelmiszerboltban. Az optimális oldat töménysége vízminőségtől függően 350-500 ppm, nagyjából 1 gramm kell 2 liter vízhez. Akinek van indikátorpapírja, állítsa be úgy a víz savasságát, hogy a pH-érték 3,5 legyen.

Tartósító oldat receptek: 
1 db 0,33 l-es cukros és citromos szénsavas üdítőhöz adj 3 x 0,33 l vizet és 1,2 ml hipót
vagy
2 evőkanál friss citromlevet, 1 evőkanál cukrot, 1/2 evőkanál hipót keverj el 1 liter vízben. Cseréld mindennap!

Melyik virág milyen töménységű cukoroldatot igényel?

NÁRCISZ: nem igényel cukros oldatot, ezért ne tedd más virágokkal össze a vázában
GERBERA: akár 6%-os töménységű is lehet a cukoroldat
KARDVIRÁG: 4-6%-os oldat mindennapra, illetve 20%-os oldat a virágzást segítő éjszakai "löket"-hez
LILIOM: 2-3%-os oldat mindennapra, de ennél töményebb oldat a levelek sárgulását okozhatja
MARGARÉTA: legfeljebb 0,5%-os cukoroldat, de inkább ne tegyél cukrot a vázába
BAZSARÓZSA: 2%-os cukoroldat segíti a virágok nyílását és tovább eláll a vázában a virág
FÜZÉRAJAK: 2%-os oldatban kétszer hosszabb ideig eláll a virág
OROSZLÁNSZÁJ: 1,5%-os cukoroldatban a szár csúcsán lévő bimbók is kinyílnak és színesebbek lesznek
TAVASZI LEDNEK: éjszakára tedd 4%-os cukoroldatba, nappalra 2%-os oldatba
TULIPÁN: nem igényel cukros oldatot, vagyis legfeljebb nárcisszal tedd össze egy vázába, és csak hipót tegyél a vízbe

A többi virágfajtát tedd átlagos cukoroldatba.

+1 tipp: Amikor mindennap cseréled a vizet, alaposan mosd ki a vázát is, erre az időre is tedd vízbe a virágot, és roncsolásmentesen csípj le egy kicsit a szár végéből!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
05
márc/2021

Finom ötletek maradék szikkadt kenyér felhasználására

Az ENSZ friss jelentése szerint évente 970 millió tonna élelmiszert pazarlunk el, ami a világon megtermelt mennyiség 17 százaléka. Az élelmiszerpazarlás csökkentéséhez Te is hozzájárulhatsz, ha a megvásárolt, de fel nem használt élelmiszereket megpróbálod valamilyen fogásba beilleszteni. Vegyük például a száraz kenyeret: múlt héten kutyasétáltatás közben lőttem ezt a képet, valaki egy egész csomag kenyeret dobott a kukába. Ez egyszerűen döbbenetes. Gondolj bele, ahhoz a kenyérhez meg kellett termelni a gabonát, azt be kellett szállítani a malomba, onnan liszt ment a pékségbe vagy kenyérüzembe, ott sok energia és hozzávaló ráfordításával alakult csomagolt kenyérré, amit kiszállítottak a boltba, ahol nem kevés pénzért megvette az illető, majd hazavitte -- és kidobta.

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

Pedig számtalan módja van annak, hogy a maradék kenyeret felhasználjuk, a világ minden táján születtek erre receptek, tele van velük a net. De prézlinek is könnyen elkészítheted: a szikkadt kenyeret szeletekre vágod, szétteríted egy tepsiben, és vagy hagyod magától teljesen kiszáradni, vagy a sütőt legalacsonyabb hőfokra állítva kiszárítod a kenyeret. Utána nagyobb darabokra töröd, dió- vagy húsdarálóval, esetleg robotgéppel ledarálod, és kész. Nemcsak panírozáshoz használhatod, hanem krémlevesek vagy saláta tetejére szórva, illetve párolt zöldséghez keverve.

Tepsiben sült bundás kenyér

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

A hagyományos bundás kenyér olajmentes rokona. Egy tepsiben egymás mellé fekteted a kenyérszeleteket, majd összekeversz tojást, tejfölt, aprított fokhagymát és sót, ezt ráöntöd a kenyérszeletekre, megszórod reszelt sajttal és középmeleg sütőben fél óra alatt összesütöd. Recept ide kattintva elérhető.

Pan Catalán

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: CKBK

Ez a spanyol recept nagyon egyszerű: a megpirított kenyérszeletet egyik oldalán végigdörzsölöd félbevágott fokhagymával, csepegtetsz rá kis olívaolajat, és egy jó érett paradicsomot is eldörzsölsz rajta (a héját kidobod). Fogasztás előtt durva szemű tengeri sóval meghinted. Lehet egy szelet sonkát is rátenni.

Panzanella saláta

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: Veggiemom

Az olasz recept szerint néhány szelet kenyeret összetépsz nagyobb darabokra, tepsiben megpirítod. Utána összeforgatod felaprított paradicsommal, bazsalikommal, lilahagymával, fokhagymával, olaj- vagy kapribogyóval és mozzarellával. Sózod, borsozod és meglocsolod olívaolajból és balzsamecetből kevert öntettel. Fogyasztás előtt hagyd néhány percig állni, hogy kenyér magába szívhassa az ízeket.

Ribollita leves

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

Egy nagy fazékban felforrósítasz 2-3 evőkanál (olíva)olajat, és megpárolsz rajta összevágott sárgarépát, szárzellert, vöröshagymát, póréhagymát, fokhagymát. Utána hozzáadsz meghámozott és összetört paradicsomot, zöldség alaplevet, vizet. Felforrás után fél órát alacsony hőfokon rotyogtatod, majd ízesíted sóval, borssal, oregánóval (kakukkfűvel), hozzákeversz finomra vágott fodroskelt, és konzerv fehérbabot (leöblítve), és még néhány percig főzöd, amíg a kel megpuhul. Tálaláskor először egy szelet fokhagymás pirítóst teszel a tányérba, és erre szeded rá a forró levest. Recept ide kattintva elérhető.

Pappa al pomodoro leves

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

Olívaolajon megpárolsz vöröshagymát és egész fokhagymát, ráöntesz apróra vágott paradicsomot, néhány deci vizet, sózod-borsozod és néhány percig főzöd. Hozzáadsz kis kockákra tépkedett kenyeret és még egy kis vizet, majd 15-20 percig tovább főzöd. A végén bazsalikomot, chilipaprikát dobsz bele, és összeturmixolod. Tálaláskor meglocsolod olívaolajjal. Recept ide kattintva elérhető.

Gombás-póréhagymás strata

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: Mother Earth Living

Az olaszoknak tényleg rengeteg receptjük van szikkadt kenyérre! A strata "rétegek"-et jelent, amolyan rakott kenyérfelfújt vagy csőben sült kenyér. Ehhez például szárított gombát beáztatsz, majd miután megszívta magát, felaprítod póréhagymával együtt, hozzádobsz préselt fokhagymát és kakukkfüvet, sózod-borsozod és vajon megpárolod. Közben összeturmixolsz tejet, fehérbort, tojást, és belekeversz reszelt sajtot, illetve a kicsit kihűlt gombás keveréket. Egy mély tepsiben elterítesz kenyérkockákat, ráöntöd a zöldséges mártást és közepesen forró sütőben összesütöd.

Angol kenyérpuding

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: Simply Recipes

A bourbonba áztatott mazsolát gyerekek esetében el lehet hagyni, de a többi hozzávaló: összetépkedett szikkadt fehérkenyér, amit tejből, tojásból, cukorból és vajból készült szósszal leöntesz, előtte ízesíted vaníliával és fahéjjal. Az egészet összesütöd és már eheted is!

Libanoni fattoush saláta

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: Purple Carrot

Apróra tépett salátalevelekhez keverj vékonyra szeletelt édeskömény-gumót, annak az összeaprított leveleit, felkarikázott hónapos retket, lilahagymát és uborkát, aprított mentalevelet, vérnarancs-cikkelyeket vagy koktélparadicsomot, majd öntsd le citromléből, őrölt feketeborsból, szomákból (sumac) és olívaolajból készített öntettel. Végül forgasd össze kis darabokra vágott, megsózott és megpirított pitakenyérrel.

Skordalia

élelmiszerpazarlás hulladék otthon recept ENSZ kenyér

KÉP: Kali Orexi

Ezt a görög mártogatóst kenyérrel vagy krumplival is elkészítheted. Alapja a szikkadt és beáztatott kenyér (vagy főtt krumpli), amit jó sok aprított fokhagymával (innen a neve, skordo), olívaolajjal, ecettel, sóval, valamint dióval vagy mandulával krémesre turmixolsz. Fogyaszthatod melegen vagy hidegen!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
01
márc/2021

Ezért lehet baj, hogy egyre ritkábban fagy be a Balaton

Az északi félteke tavai közül 179 tó a következő évtized során tartósan jégmentessé válhat a globális felmelegedés miatt, és ugyanez fenyeget 5700 állóvizet a 21. században. A témával foglalkozó kanadai York Egyetem kutatócsoportja évek óta publikál tanulmányokat a témában, 51 ezer tóra készítettek a 2020-2098 közötti időszakra előrejelzést. Legfrissebb kutatásukba a Balaton is bekerült, mint az egyre ritkábban befagyó nagy tavak egyike.

Balaton tél alga természetvédelem globális felmelegedés klímaváltozás

Így festett a befagyott Balaton 2011. januárjában KÉP: nviki89/Flickr

A témáról kérdeztem Dr. Istvánovics Vera tókutató biológust, a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagját.

365 Zöld ötlet: A kanadai kutatók szerint a melegebb átlaghőmérsékletű levegő és a jégtakaró hiánya miatt fokozódhat a téli párolgás, ami veszélyeztetheti az adott tavak körüli ivóvízbázisokat, mind mennyiségi, mind minőségi tekintetben.

Istvánovics Vera: Érdemes volna szétválasztani a régiókat, nem szerencsés egyben tekinteni az északi féltekét, nagyon eltérőek az egyes országok klimatikus jellemzői.

365Zö: De azért elfogadhatók a kutatás megállapításai?

IV: Télen nem olyan vészes mértékű a párolgás, mert az nagyban függ a hőmérséklettől. Magyarországon például az éves párolgás 900 milliméter, ennek 20-25 százaléka esik a téli félévre. A párolgás nem lineáris függvénye a hőmérsékletnek: nyáron, amikor 25-30 Celsius-fokos a nappali hőmérséklet, sokkal több víz párolog el, mint a téli hidegben. A másik fontos tényező a levegő páratartalma, idén télen is sokszor volt 90 százalék fölött, ezért nemhogy többletpárolgás nincs, hanem egyenesen kicsapódik a levegőből a pára, például ködszitálás formájában. A kanadai mínusz 20 fokban nem csapódik ki a köd, mert abban a hidegben már minimális a páratartalom. De Magyarországon az elmúlt hónapokban nulla fok körüli volt a hőmérséklet, ebben nem jellemző a párolgás. Szelesebb napokon persze jobban párolog. Összességében, nálunk nincsenek 6-8 hónapra befagyva a tavak, mint Kanadában. A Balaton nagyon hideg teleken két hónapig lehet befagyva, tehát a jégtakaró nem befolyásolja olyan mértékben a párolgást.

365Zö: Van olyan szempont, amely miatt mégis aggódnunk kellene?

IV: Nálunk a globális felmelegedés kísérőjelenségei közül inkább a csapadék mennyisége és eloszlása számít. Magyarország szemiarid terület, kevés a csapadék. Kanadában sokkal több a csapadék, sekély a talaj, sok a mocsaras-vizes terület. Nálunk, ha nyáron esik egy nagy eső, a kiszáradt talaj szivacsként szippantja be a csapadékot, nem keletkezik belőle semmilyen lefolyás. Az utóbbi öt esztendőben az egész évet tekintve megvolt az átlagos csapadékmennyiség, de az eloszlása nagyon kedvezőtlen volt. Aszályos a tavasz, utána nyáron esik ugyan csapadék, de annak egy hányada menet közben elpárolog, másik része el sem éri a talajt, mert a növények lombozata felfogja. Ami pedig belekerül a talajba, azt a növények gyökérzete felszívja, tehát alig valamennyi éri el a talajvizet. A mi ivóvízkincsünket jobban fenyegeti ez a veszély, mint a jégmentesség hatása.

365Zö: Milyen hatással van a jég egy tóra?

IV: A jégtakaró elszigeteli a vizet a levegőtől, és így az oxigén nem jut be a vízbe. A jég is különböző lehet, amikor tiszta és átlátszó, alatta akár több oxigént termelnek az üledék felszínén az algák, mint amennyi szenet nyáron megkötöttek. De ez a téli oxigéntelítettség ritka eset, mert általában a jégtakarót hó fedi be, és ettől sötét lesz a jég alatt. Amikor a jég olvadozik és megváltozik a szerkezete, akkor is csak a fény egy részét engedi át. Tehát az a tipikus helyzet, hogy a jég alatt sötét van, leáll a fotoszintézis, a jégpáncél miatt légcsere sem lehetséges, és elfogy az oxigén. A hideg vízben a halak anyagcseréje lelassul, ezért nem fulladnak meg az oxigénhiányos vízben. 

365Zö: Lehet, hogy nem is baj, ha nem alakul ki jégtakaró?

IV: Az lenne a természetes nálunk, hogy időnként van valamennyi jég. Hatása lehet a jégmentességnek a hínárok túlszaporodása, mert a növényeknek a téli túlélést biztosító szervei  jobban áttelelnek. Persze az is igaz, hogy a hínárok vegetatív módon is gyorsan szaporodnak: hajtásdarabok törnek le róla, azokat elsodorja a víz, és más helyen legyökereznek. Lehet, hogy ettől a folyamattól jobban függ a hínarak túlszaporodása, mint a téli túléléstől. Ugyanakkor a hínárra más tényezők is hatnak, a szél- és áramlási viszonyok befolyásolják a szaporodását. Az algákkal más a helyzet: szaporodásuknak két csúcspontja van, a tavaszi nagyobb, a nyári kisebb. Amikor a tavasszal felmelegedő vízben beáll a hőrétegzettség, a korai algák eltűnnek. Ekkor egy ideig tiszta a víz, aztán a nyár érkezésével szaporodni kezdenek a nyári algák. Ha a tavaszi csúcs hamarabb elindul és nagyobb lesz, akkor a nyári algák mennyiségét ez csökkenteni tudja. Ezt a hatást mély tavakban mutatták ki, ahol nyáron stabil hőrétegezettség alakul ki – a mi sekély tavainkban eddig legalábbis nem vettük észre, hogy a jégtakaró jelenléte vagy hiánya befolyásolná az algák mennyiségét.

Balaton tél alga természetvédelem globális felmelegedés klímaváltozás

Az űrből is látszik az algavirágzás KÉP: Európai Űrügynökség/Flickr

365Zö: Érdekes, ezt pont fordítva gondoltam, hogy ha tavasszal nagy az algatömeg, akkor a nyári mennyiség is nagyobb lesz…

IV: Egy átlagos tó vizében 40-50 algafaj él. Ezek közül egy adott pillanatban a mennyiség zömét egy-két faj adja, de az változik, hogy melyik időszakban mely fajok lesznek meghatározóak. Tavasszal olyan algák nőnek, amelyek bírják a hideg vizet. A hóolvadással a vízgyűjtő területekről nagy mennyiségű tápanyag érkezik a tavakba, ami szintén kedvez az algák szaporodásának. Nyáron pedig olyan fajok élveznek előnyt, amelyek elviselik a meleget, és ügyes stratégiákkal rendelkeznek ahhoz, hogy beáramló tápanyag nélkül is túléljenek. Az a faj tud gyorsabban nőni, amelyik több tápanyagot tud raktározni. Egy algaegyed 3-4 napig él, utána osztódik, és lesz belőle másik. Ez nagyon gyors folyamat, nem olyan, mint egy erdő.

365Zö: Tehát akkor a tavak fagymentességének nincs különösebb jelentősége?

IV: Ezt így nem állítanám. A tartós jégtakaró alatt az oxigén elfogyhat, ami nem jó sem a növényeknek, sem a halaknak. Az emiatt elpusztuló élőlényekből nagy mennyiségű tápanyag szabadulhat fel ilyenkor, növelve a tavaszi algacsúcsot. Jég nélkül olyan viszonyok alakulnak ki, amelyek miatt hamarabb elfogy az algák tápláléka, és ez hatással lehet a nyári algacsúcs idejére és nagyságára. A jégmentesség hatását sekély tavakban nem annyira vizsgálták, mint mondjuk az idézett kanadai kutatók a mély tavakat. Nem tudjuk, hogy milyen hatása lehet annak, hogy nem fagy be a Balaton, ez mindenképpen vizsgálandó kérdés. 

365Zö: A halállomány jobban szaporodik, ha nincs jég?

IV: Ezt is nehéz megmondani. A víz hőmérséklete jégtakaró alatt és anélkül is ugyanúgy 4 Celsius-fok, ám a halak többsége nem algával táplálkozik, tehát annak mennyisége nincs hatással a halállományra. Az elpusztult algát az árvaszúnyoglárvák eszik meg, és azokat fogyasztják a halak. Néhány évtizede a busát telepítették be a Balatonba, mert azt várták tőle, hogy kiirtja az algát. De kiderült róla, hogy jobban kedveli a zooplanktont. A ponty és a többi halfaj nem az algát eszi, hanem azokat a kisebb-nagyobb állatokat, amelyek az algán nőnek meg.

Balaton tél alga természetvédelem globális felmelegedés klímaváltozás

Túlszaporodott algától zöld a víz Balatonszabadinál
KÉP: Egerszegi Zita UNDP/Flickr

365Zö: Megkockáztathatunk egy olyan feltevést, hogy ha nem fagy be a Balaton, akkor több lehet az alga, következtésképp a rovarlárva, és nemcsak árvaszúnyog, hanem vérszívó is?

IV: A tóban élő fajok létezésének alapja a szerves anyag, amit az algák állítanak elő. Ha több az alga, akkor a tápláléklánc felsőbb elemeiből is több lehet. Egy horgász örülni fog a hatalmas halaknak, egy fürdőző nem lesz boldog az algazöld víztől. De a jó és rossz emberi fogalmak, a Természetnek mindegy, hogy kinek mi a jó – a körülmények hatására indulnak be a változások. Nem tudom megmondani, hogy egy sekély tó esetében milyen következményei lehetnek a fagymentességnek. Az biztos, és ebből a tanulmányból is látszik, hogy régen a Balaton gyakran befagyott hetekre-hónapokra, és erre egyre kevésbé lehet számítani a globális felmelegedés következtében. Ennek biztos lesz hatása, de hogy milyen hatása, azt vizsgálni kellene. Az is nagy kérdés, hogy a hatás csupán átmeneti-e, tehát most jég híján több az oxigén a vízben, vagy hosszabb távon is érvényes lesz, vagyis a tó egész évi állapotára hat majd. Ezt még nehezebb vizsgálni, mint a pillanatnyi hatást, de szükség lenne rá, mert hátha fontos eredményre jutunk.

Hiver’t-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
27
feb/2021

Világosabbak vagy sötétebbek lesznek az állatok a klímaváltozás miatt?

Egy 19. századi természetbúvár által megfogalmazott szabály kavar vitát a 21. századi biológusok körében. Az 1800-as évek kezdetén a természettudósok több megfigyelést is leírtak, amelyek a környezeti hőmérséklet ökológiai és evolúciós következményeire vonatkoztak.

Az egyik szabály például, hogy a mérsékelt égöviekhez képest a trópusokon élő állatoknak nagyobb a fülük vagy a csőrük, mert az hatékonyabb hőleadást képes biztosítani. Egy másik szabály szerint egyazon állatnemhez tartozó fajok közül annak van a nagyobb testmérete, amelyik közelebb él a Föld valamelyik pólusához, mert a nagy test kedvezőbb a hővesztés megelőzéséhez: gondoljunk csak a hatalmas jegesmedvére, illetve a délebbre élő, sokkal kisebb feketemedvére.

természetvédelem globális felmelegedés

A macskabagoly két színváltozata
KÉP: Paul Sutton és Don Robinson / Flickr

Constantin Gloger német biológus nevét viseli az az 1833-ban megfogalmazott szabály, amely azt mondja ki, hogy az állandó testhőmérsékletű állatfajok közül a nagyobb páratartalmú, melegebb éghajlaton élő fajok egyedeinek általában sötétebb a színük, mint a szárazabb és hidegebb tájakon honosoké. A tudósok úgy vélték, emlősök esetében a sötétebb szőrzet és bőr védelmet nyújt a Nap ultraibolya sugarai ellen, amelyek az Egyenlítő mentén perzselő erővel érik el a földfelszínt. A madaraknál pedig a sötétebb tollazatot kialakító eumelanin pigmentek a bakteriális fertőzések ellen is hasznosak lehetnek, márpedig ez jelentős előny a trópusokon.

A régi szabályokat 2020 nyarán porolta le két őslénytan-kutató: Li Tian a Kínai Földtudományok Egyetemről és Michael Benton, a Bristoli Egyetem munkatársa arra próbálta alkalmazni az elméleteket, hogy megjósolják, miként változtatja meg a klímaválság az állatok testi adottságait. Gloger-szabálya szerint ugyebár a legtöbb állat sötétebb lesz a globális felmelegedés miatt. Vagy nem.

A Current Biology szakfolyóiratban ugyanis azóta is több publikáció jelent meg a témáról, és bizony a szakemberek véleménye korántsem egységes. Kaspar Delhey a német Max Planck Intézet ornitológusa, aki Ausztráliában dolgozik, és néhány éve szakmai fórumot indított azért, hogy a Gloger-szabályt felülvizsgálják. Tian és Benton kutatására válaszul Delhey és kollégái is közölték elméletület: szerintük a páratartalomnak vajmi kevés köze van a színhez. A párás éghajlaton dúsan zöldellő növények nagyobb árnyékot vetnek, amelyben egy sötét színű állatnak könnyebb elrejtőznie a ragadozók elől. Számos forró vidék egyúttal párás levegőjű is, de például a legsötétebb madarak a száraz és meleg Tasmániában élnek.

Delhey szerint, ha a páratartalmat kivesszük a számításból, Gloger-szabálya a feje tetejére áll: melegebb éghajlaton világosabb állatok élnek. Ez különösen igaz a hidegvérű fajokra. A rovarok és a hüllők testhőmérséklete igazodik a környezetéhez, tehát hideg klímájú vidéken sötétebbek lesznek, hogy több hőt tudjon elnyelni a külsejük. Forró égövön már nincs erre szükség, ezért világosabbak lehetnek, Delhey ezt a "termikus melanizmus hipotézisének" nevezi. 

Tian és Benton válaszul egy olyan esetet írt le, ami az ő elméletük helyességét igazolja: a Finnországban is honos macskabaglyok tollazata általában vörösesbarna vagy szürke, utóbbi a behavazott tájon szolgáltat remek álcát. Ám ahogy az északi országban is mind rövidebb a tél, az 1960-as években még a populáció alig 12 százalékát kitevő vörösesbarna macskabaglyok aránya 2010-ben már 40 százalék volt.

Elismerik ugyanakkor, hogy az éghajlat befolyásolta színhatás különösen akkor kiszámíthatatlan, amikor mind a hőmérséklet, mind a páratartalom változik. Klímamodellek szerint az Amazonas vidéke forróbbá és szárazabbá válik, ami egyenes út a világosabb színű állatok felé. Ám Szibéria sarkvidéki erdei melegebbé és párásabbá válhatnak, amely esetben ellentmond egymásnak a két alapfeltétel. Márpedig a fizikával vagy a kémiával szemben a biológia törvényei nem abszolútak, mondta Benton: "Ez nem olyan, mint a gravitáció". 

Lauren Buckley, a Washington Egyetem biológusa szerint az elmélet nem igaz például a pillangókra, amelyek szárnya a színtől függetlenül csak egy bizonyos ponton nyel el hőt. Szerinte azt kellene vizsgálni, hogy az adott élőlény milyen kölcsönhatásban van a környezetével. A színváltozatok elemzéséhez pedig azt ajánlja, hogy az eredeti élőhelyeken lefotózott egyedeket hasonlítsák össze a világ múzeumaiban őrzött példányokkal, jóllehet a preparált állatok színe idővel kifakulhat. Ám sietniük kell: a klímaválság miatt egyre pusztulnak az élőhelyek, mind több és több faj tűnik el véglegesen. Nemsokára talán már nem lesz mit összehasonlítani.

VIA Science


0
Tovább
26
feb/2021

Trükkös módon derítik ki a légszennyezést Antwerpenben

Nemcsak Budapesten jelent súlyos problémát a légszennyezés, hanem Flandria legnagyobb városában is. A Flamand régió a belga királyság északi részét foglalja el, és hírhedt a járműforgalmáról. Az európai városok közül Madrid után Antwerpenben mérgezik legnagyobb mértékben dízelautók a levegőt. A helyzetet súlyosbítja ezernyi teherautó is, amelyek innen, Európa második legnagyobb tengeri kikötőjéből hordják az árut a kontinens minden országába. Nem kedvez a levegőminőségnek az a jogszabály sem, amely arra ösztönzi a belga vállalatokat, hogy fizetésemelés helyett céges autót és benzinkártyát adjanak a munkavállalóiknak, írja a Phys.org tudományos hírportál.

Egyre több szakmai és civil kezdeményezés áll ki a légszennyezés csökkentése érdekében, a forgalomcsillapítás és az elektromos járművekre való áttérés szükségességét hangoztatva. Egy új projektben együttesen lépnek fel: az Antwerpeni Egyetemen kifejlesztett műszerrel helyi lakosok mérik a légszennyező anyagok jelenlétét. Nem is akárhogy!

A mérőműszert ugyanis beépítették egy játékbabába, amelyet babakocsiban lehet a városban ide-oda tologatni. "A feladatra százával jelentkeznek az antwerpeni szülők és nagyszülők", mondta Roeland Samson biomérnök professzor az AFP hírügynökségnek. Ő fejlesztette a babát, amelyet Claire-nek nevezett el: a név az angol Clean Air for Everyone (Tiszta levegőt mindenkinek) jelmondatból alkotott mozaikszó. 

A baba belsejében három elektromos érzékelő kapott helyet, amelyek a szállópor, korom és egyéb légszennyezők szintjét mérik menet közben minden tizedik másodpercben, és rögzítik a meteorológiai adatokat is, például a szélsebességet. A babakocsizásra jelentkezők egy-egy délutánt vállalnak, amelynek során a Samson által meghatározott útvonalakat járják be, jellemzően több kilométeres sétákat megtéve. 

Mivel a légszennyező anyagok aránya jelentős mértékben változhat egyik napról, hétről vagy hónapról a másikra, Claire babát egészen novemberig tervezik sétáltatni, hogy teljes képet kapjanak az antwerpeni állapotokról.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
22
feb/2021

Az amerikaiak 56 százaléka miniházba költözne

A miniháznak (angolul tiny house vagy tiny home) nevezett, gyakran utánfutóként vontatható építmények mérete ritkán haladja meg a 40-45 négyzetmétert. Évtizedek óta ismertek Észak-Amerikában (és világszerte, itt a blogban is írtunk róluk), ám sokan inkább csak afféle hóbortként tartották számon őket, hiszen az amerikai családok átlagosan 240 négyzetméteres házban élnek (2018-as adat). Ez azonban alapjaiban változni látszik, ami összefügghet a koronavírus-járvánnyal: egy új felmérés szerint 56 százalékuk szívesen költözne miniházba városi zöldövezetben vagy vidéken – persze a beköltözés mellett más tippjeik is vannak a kihasználására.

miniház tiny house otthon

KÉP: Ben Chun/Flickr

A miniházak mellett egyre több érv szól. Az alacsony rezsiköltség az első otthonukat kereső fiatalokat vonzza (akiknek még nincs sok cuccuk), illetve a nyugdíj előtt állókat (akik már rájöttek arra, hogy a sok cucc nem boldogít). Az első otthonukat keresők 86 százaléka megfontolná miniház vásárlását, hiszen ezek sokkal alacsonyabb lakáshitelből, vagy akár anélkül is kijönnének. Az így megteremtett pénzügyi függetlenség sokak számára fontos.

miniház tiny house otthon

KÉP: Modern Tiny Living

Amerikában is hiány van megfizethető lakásokból, az elmúlt években a lakásárak felfelé mozdultak, ám a fizetések stagnáltak. Egy átlagosnak tekinthető, 233 400 dolláros "kezdőotthon" az amerikaiak 53 százaléka számára volna elérhető (esetleg hitellel), míg egy 30-60 ezer dolláros miniházat 79 százalékuk azonnal ki tudna fizetni. 

miniház tiny house otthon

KÉP: Häuslein

A miniház mellett szóló érvek között vezető helyen találjuk a környezettudatosságot, a gazdaságosságot, a minimalista életstílust, de persze a megkérdezettek 65 százaléka a megfizethetőséget is komoly ösztönzőnek tartja. A válaszolók kétharmada 40 ezer dollárnál kevesebből szeretne miniházat venni.

miniház tiny house otthon

KÉP: Tiny House

Nagyon érdekes, hogy a miniházat fontolgatók 72 százaléka befektetési céllal is venne ilyen ingatlant. Méghozzá azért, hogy utána hosszú távra kiadja albérlőnek (63 százalék) vagy pedig rövid távra turistáknak (37 százalék), így pluszbevételhez jutva. 

miniház tiny house otthon

KÉP: Tiny House Scotland

A karantén idején felértékelődtek az olyan helyek, ahová az összezárt családtagok elvonulhatnak dolgozni, pihenni, egy kicsit egyedül lenni. A megkérdezettek 54 százaléka azért venne miniházat, hogy a családi háza mellett felállítva szeparált irodaként használhassa. Sőt, 68 százalékuk azt fontolgatja, hogy kiadná másoknak a miniirodát, ezzel is hozzájárulva a családi költségvetéshez.

miniház tiny house otthon

KÉP: New Frontier Tiny Homes

A miniházak legfőbb ismérve a sokszínűség, igazán egyedi kialakításokkal lehet találkozni. Az azonban általános elvárásnak látszik, hogy a négyzetméterek száma nem mehet a felszereltség rovására: a válaszolók 60 százaléka szerint a miniházban kell lennie fűtésnek és légkondicionálónak.

miniház tiny house otthon

KÉP: Häuslein

Emellett létfontosságú a konyha (58%), mindenkinek külön hálószoba (48%), mosási lehetőség (43%) és szép kilátás zöldre (42%). 

VIA Treehugger


0
Tovább
20
feb/2021

Minden favágásról riaszt az interaktív világtérkép

Az esőerdők védelmére fejlesztették ki, de a világ bármely területén megmutatja az elmúlt 20 év erdőirtási-ültetési eseményeit a Global Forest Watch (Globális Erdőfigyelő).

természetvédelem térkép fakivágás erdőirtás Global Forest Watch World Resources Institute

A térképen pink színnel jelzik a fakivágásokat, amelyeket
gif-animációként is megnézhetünk az idővonalon

Elképesztően sok funkciót zsúfoltak a World Resources Institute (WRI, magyarul Világerőforrás Intézet, globális kutatási nonprofit szervezet) angol nyelvű térképébe. A faállomány változása mellett elemzést kaphatunk a biodiverzitás vagy a levegőszennyezés mértékéről, csak úgy, mint a helyi klíma vagy területhasználat változásairól.

Az interaktív világtérkép úgy néz ki, mint a Google Maps, azzal a különbséggel, hogy ezt folyamatosan frissítik. A működését irányító tehnológiát az amerikai Maryland Egyetem és a hollandiai Wageningen Egyetem kutatói fejlesztették ki. Amikor a szoftver eltérést észlel a korábbi adatokhoz képest, riasztást ad ki és színjelzéssel hívja fel a figyelmet az érintett területre. A műholdak nagyjából hetente tudnak friss adatot küldeni a Föld minden pontjáról.

Az illegális fairtók az eddiginél sokkal hamarabb, akár már menet közben lebukhatnak, és a szakemberek "egyenes adásban" riaszthatják a helyi természetvédelmi hatóságokat. Egy ilyen közel valósidejű térképnek önmagában is lehet visszatartó ereje, állítja egy tanulmány, amely a Nature magazinban jelent meg. 

Az interaktív világtérkép abban is különleges, hogy nem hátráltatják a képalkotást a felhők. Eddig ugyanis például a trópusi területeken esős évszakban néhol hetekig nem lehetett látni a földfelszínt, és a felhők takarásában az illegális fakitermelők háborítatlanul vághatták tarra az értékes esőerdőket. Az Európai Űrügynökség műholdas radarjai azonban "átlátnak" a felhőkön, és pontos képet szolgáltatnak a GFW-nek. 

A térkép tízméteres pontossággal képes a fairtás helyét meghatározni, azaz egyetlen fa kivágását is jelzi. A természetvédelmi szervezetek mellett hasznát vehetik azon cégek is, amelyek ellenőrizni szeretnék, hogy a nekik felkínált áru valóban fenntartható forrásból származik-e, vagy pedig egy illegálisan tarra vágott területen termesztették-állították elő. És ugyanígy, a térkép azt is megmutatja, hogy hol végeztek erdőtelepítéseket.

VIA npr


0
Tovább
18
feb/2021

Két perc alatt elektromos kerékpárod lesz az univerzális készlettel

Mindössze két perc és négy mozdulat szükséges ahhoz, hogy különösebb szakértelem nélkül bárki elektromossá alakítsa a saját kerékpárját: 1. beteszed az új első kereket, 2. felcsatolod az akkumulátort, 3. rögzíted a pedálszenzort, 4. összedugod a kábeleket. 

A spanyol Unlimited Engineering csapat univerzális készlete majdnem minden kerékpárra felszerelhető. A 2020 júniusában közösségi adományokból elindított gyártás már javában folyik, napokon belül megkapják készletüket az első megrendelők. 

Az alapkészlet 3 kg pluszsúlyt jelent, és a következőket tartalmazza: első kerék 250 wattos motorral, 52V 3Ah 150Wh akkumulátor, gyorsrögzítő az akkumulátorhoz, vezeték nélküli pedálszenzor. Ezzel egy töltéssel 35 kilométert lehet megtenni, legfeljebb 25 km/h sebességgel. 

Az erősebb készlet 4 kg súlyú, abban is különbözik, hogy annak 52V 7Ah 350Wh az akkumulátora, ennek megfelelően akár 85 kilométer lehet a hatótávolsága. A kisebb akkumulátort 2 óra alatt, a nagyobbat 3 óra alatt lehet feltölteni.

Hogy kinek drága vagy olcsó az Unlimited készlete, az majd eldől: az alapkészlet nagyjából 233 ezer forintért (649 euróért) rendelhető, míg az erősebb kit nagyjából 287 ezer forintért (799 euróért).

A videós élménybeszámolókat elnézve azonban nagyon klassznak látszik a két év garanciával érkező fejlesztés.

KÉPEK: Unlimited Engineering

HKZs


0
Tovább
16
feb/2021

Igazán felajánlhatnád a böjtödet a Természetnek!

2021-ben február 17-én kezdődik a nagyböjt, amely a húsvét, vagyis Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe előtti negyven napos előkészületi időszak. Középpontjában  a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll. Idén egyedivé tehetnéd ezt az időszakot azzal, hogy az áldozatvállalásodat a Természet jegyében ajánlod fel, vagyis csökkented az életviteleddel járó szén-dioxid-kibocsátást, felhalmozást, pazarlást. 

városi életmód klímaváltozás globális felmelegedés takarékosság víztakarékosság hulladékhasznosítás energiatakarékosság közlekedés műanyag mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátás városi közlekedés autó fűtés

KÉP: Pixabay

1. Hetente csak egyszer ülj autóba
Megfogadhatod, hogy a böjt ideje alatt hétfőtől szombatig csak kerékpárral, gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel közlekedsz. Böjti időszakban vasárnap nem kell böjtölni, úgyhogy aznap bepótolhatod az autóhoz kötött teendőket. 

2. Kerüld a műanyagot
A böjt ideje alatt ne vásárolj (kőolajból környezetszennyező módon készült) műanyagterméket, nyilván kivéve, ha az valaminek az elválaszthatatlan csomagolása. De például műanyag flakonba csomagolt folyékony sampon és tusfürdő helyett használhatnál most tömbsampont és szappant. Vagy az előre csomagolt felvágott helyett is választhatod a szeletelt terméket, és rászánod (felajánlod) az időt, amit sorban kell állni érte a felvágottaspultnál.

3. Fogd vissza a tejtermék, hús és fagyasztott élelmiszer vásárlását
A nagyüzemi szarvasmarhatartás során a légkörbe kerülő metán súlyosbítja a Föld felmelegedését okozó üvegházhatást, ezért most 40 napig fogyaszthatnál növényi tejet, kevesebb húst és sajtot. A fagyasztott élelmiszerek hűtőkamionos szállítása és az eladás helyén való tárolása is rendkívül energiaigényes, ha lehet, vásárolj nem fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt. Érdemes volna odafigyelned az élelmiszerpazarlásra is: a böjt ideje alatt ne dobj ki semmilyen, még fogyasztható ételt, hanem próbáld meg más módon, vagy más ételekkel összekombinálva felhasználni és elfogyasztani.

4. Mérsékeld a rezsidet
Talán már nem lesznek olyan hidegek, mint az elmúlt hetekben, ezért ha az egészséged, élethelyzeted megengedni, akkor próbáld meg legalább éjszakára 1-2 Celsius-fokkal alacsonyabbra venni a fűtést. A 40 nap alatt alkalmazhatnád a koleszos zuhanyozás módját, ami azt jelenti, hogy a szappanozás idejére elzárod a meleg vizet, így takarékoskodsz. A világítást mindig kapcsold le magad után, ne hagyj semmit feleslegesen töltőn vagy stand-by üzemmódban.

5. Vásárolj hazai terméket
A közúti és tengeri áruszállítás jelentős mértékben felelős a károsanyag kibocsátásért. Törekedj arra, hogy a 40 napos időszak alatt minél több Magyarországon, vagy maximum 150-200 km-es körzetben előállított terméket vásárolj. Különösen fontold meg a netes rendeléseket, amelyeket esetleg több ezer kilométerről szállítanak ide. Egyébként is kerüld az impulzusvásárlást, amikor valami "akciós" terméket, ruhát megveszel, amit aztán többet nem is fogsz használni, felvenni.

6. Törekedj az újrahasznosításra
Amit meg lehet javítani, azt javítsd meg, vagy újítsd fel, próbáld meg alkatrészként, összetevőként valamiben hasznosítani, tovább használni. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
15
feb/2021

Csúnya zöldségből, ütődött gyümölcsből lesz az értékes táplálékkiegészítő 

Pár évvel ezelőtt nevetségesnek tartottuk azt az előírást, ami a bizonyos mértékben görbülő uborkákat leértékelt termékké nyilvánította. Szerencsére ez mára a múlté. Nem úgy a zöldségek és gyümölcsök külsejére vonatkozó igény: a nagy élelmiszerláncok nem szeretik a kicsit csúnyácska, esetleg enyhén ütődött zöldségeket és gyümölcsöket, mert állítólag mi, vásárlók nem vesszük meg ezeket. Jóllehet a növény vagy termés külseje egyáltalán nem befolyásolja a beltartalmi értékét. Statisztikák szerint világszerte évente egymilliárd zöldség és gyümölcs kerül hulladékba e szűklátókörű gondolkodás miatt.

élelmiszerpazarlás környezetvédelem mezőgazdaság egészség vásárlás Kanada

KÉP: Outcast Foods

Akárki legyen is a felelős ebben a kérdésben, a kanadai Outcast Foods (angolul: számkivetett, pária ételek) vállalkozás megpróbál a hátrányból előnyt kovácsolni. Számos helyi gazdával felvették a kapcsolatot, és az esztétikailag nem tökéletes terményt megvásárolják tőlük. Itt jön be az innováció, a hozzáadott érték: az eladhatatlan zöldségeket és gyümölcsöket növényi fehérjeporrá alakítják. Ez a nagy tápértékű por remekül felhasználható bármilyen étel hozzávalójaként.

élelmiszerpazarlás környezetvédelem mezőgazdaság egészség vásárlás Kanada

KÉP: Outcast Foods

Az Outcast Foods nagy körültekintéssel végzi a munkát: a begyűjtött terményt még azonnal lefagyasztják, hogy minél kevesebbet veszítsen a tápértékéből. Amint beértek az üzembe, a terményt ecetes vízben tisztára ossák és megy a dehidratálóba. Az üzemben lényegében nincs hulladék, mert az egész zöldséget vagy gyümölcsöt porrá alakítják: leveleskelt, spenótot, almát, céklát, sárgarépát, paradicsomot, epret és minden más szezonális terményt.

élelmiszerpazarlás környezetvédelem mezőgazdaság egészség vásárlás Kanada

KÉP: Outcast Foods

A porok fehérjepótlóként alkalmasak állateledelbe (brokkoli), bébiételbe, salátaszószokba (sárgarépa), jégkrémbe (alma), levesekbe, vegán turmixokba, sőt, kozmetikumokba (cékla). A kereskedelemben kapható fehérjeporok többsége állati fehérjéből, például tejből készül, márpedig a nagyüzemi szarvasmarhatartás rendkívül környezetszennyező. Ezzel szemben az Outcast növényi fehérjepor előállítása a teljes láncot tekintve is sokkal kevésbé környezetterhelő, és mindenképpen jelentős mennyiséggel csökkenti az élelmiszerpazarlást. 

VIA Treehugger


0
Tovább
12
feb/2021

Egyszerű és meghitt tippek Zöld Valentin-naphoz

A szerelmesek napjának megünneplése sokak szerint eleve egy csúnya marketingfogás: a karácsony óta kevéssé költekező népeket így terelik vissza a kereskedők a kasszához.

KÉP: Pexels

Az ilyen impulzusvásárlás nem öko, sem pedig a Kenyából repülővel érkezett rózsacsokor. Aki pedig egy év bezártság és mozgásszegény élet után is képes csokit vagy bonbont venni a párjának, az híján van minden empátiának. Persze semmi baj, ha megünneplitek a Valentin-napot, csak tegyétek zöld módon, a fenntarthatóságot szem előtt tartva.

KÉP: Unsplash

1. Főzzetek közösen ünnepi vacsorát
Lehet ez egy vegán étel, netán a nagyi receptjei közül valami. Nehezítés, de nagyon zöld gondolat, ha a hozzávalókat kizárólag a lakóhelytől számított 50 kilométeres vonzáskörzetből szerzitek be, vagy mondjuk kizárólag magyar alapanyagokat használtok, ezzel csökkentitek a vacsora CO2-lábnyomát.

KÉP: Pexels

2. Filmnézés helyett társasozzatok
Illetve lehet sakkozni is, az most úgyis nagyon divatos lett. Akinek jobban megy a kártya vagy a betűkirakó, csinálja azt. Minden olyan társasjáték szóba jöhet, ami nem igényel áramot vagy elemet.

KÉP: Pexels

3. Tanuljatok meg egy táncot
Ha nem tudtok elszakadni a kütyüktől még ezen a napon sem, akkor tanuljatok meg valamilyen társastncot vagy kedvenc sztárotok egyik klipjének koreográfiáját a netről. Ezzel lemozoghatjátok a vacsorával elfogyasztott kalóriákat. 

KÉP: Unsplash

4. Tervezzétek meg az első tavaszi kirándulást
Most ugyan még javában tél van, de 2-3 hét múlva remélhetőleg beköszönt a tavasz. Gondoljátok végig, mit lenne jó csinálni: madárlesre menni, túrázni, kerékpározni? Térképezzétek fel a lehetséges útvonalakat, persze a járványügyi előírások betartásával.

KÉP: Unsplash

5. Gyűjtsetek adományt valamilyen zöld célra
Azt a pénzt, amit most nem költötök el éttermi vacsorára, virágcsokorra és más nagyobb ajándékra, ajánljátok fel jótékony célra: valamelyik állatmenhelynek, madárkórháznak, medveotthonnak. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
09
feb/2021

Filléres ötlettel masszív térkő lesz a műanyaghulladékból

A kenyai Nairobiban élő, 29 éves Nzambi Matee adatelemzőként és olajipari mérnökként dolgozott korábban, de látva a szülővárosa utcáit elborító műanyaghulladékot, úgy érezte, ez ellen tennie kell valamit. Az anyukája sufnijában kialakított házi laborjában kísérletezni kezdett a műanyag újrahasznosításával. 

újrahasznosítás otthon műanyag hulladék természetvédelem

Az volt a célja, hogy homok hozzákeverésével a megolvasztott műanyagból térkövet állítson elő, ami tartósabb a betonnál. A témával még egy pályázatot is elnyert, aminek révén az amerikai Colorado Egyetem anyagtudományi laborjában tanulmányozhatta a folyamatot. Itt sikerült tökéletesítenie a keveréket, és kifejlesztette annak a gépnek a prototípusát, amely a térkövet gyártja.

újrahasznosítás otthon műanyag hulladék természetvédelem

A strukturált felületű téglák olvadáspontja 350 Celsius-fok felett van, tehát nem fordulhat elő, hogy a direkt napsütéstől vagy valamely háztartási berendezéstől, kifröccsenő forró folyadéktől megolvadjanak. Matee az alapanyagok a helyi hulladékgyűjtőből szerzi be, gyakran ingyen, aminek köszönhetően terméke elérhető árú az iskolák és magánszemény ingatlantulajdonosok számára is. 

újrahasznosítás otthon műanyag hulladék természetvédelem

"Abszurd, hogy mindmáig küzdünk azzal a problémával, hogy az embereknek tisztes hajlékot nyújthassunk, holott ez alapvető szükséglet. A műanyag olyan anyag, amelyet gyakran nem megfelelően használnak, illetve félreértelmezik a célját. A benne rejlő lehetőség óriási, de az utóélete katasztrofális lehet", nyilatkozta Matee az ENSZ közleményében.

újrahasznosítás otthon műanyag hulladék természetvédelem

Eddig több mint 200 tonna műanyagból készítettek téglát, a Gjenge Makers nevű vállalkozás már 112 alkalmazottnak tud kenyeret adni, közte nőknek és fiataloknak. Naponta 1000-1500 térkövet állítanak elő, Matee egész Afrikában szeretne terjeszkedni. Hát igen, ettől az ötletes újrahasznosítástól mindenki padlót fog majd.

VIA designboom


0
Tovább
07
feb/2021

Hasznos tipp a kutyapiszok mennyiségének csökkentésére

A koronavírus-járvány alatt megnőtt a kutyatartók száma, ezzel pedig helyenként a kutyapiszok mennyisége is. Mint egy kutatásból kiderült, ezen lehet változtatni, abszolút öko módon.

Az elmúlt évtizedekben a gyári előállítású száraztáp a legnépszerűbb kutyakaják közé tartozott, nyilvánvaló előnyeinek köszönhetően: hűtés nélkül is eláll a bontott csomagolásban, könnyű adagolni, gyorsan elintézhető vele az etetés. Ám aki minőségi terméket keres, annak mélyen a zsebébe kell nyúlnia. A száraztáp mellett az utóbbi időben keresetté vált a gabonamentes táp, a rovarfehérje, a friss táp, az adalékmentes táp, a nyersetetést favorizáló farkaskonyha és így tovább. Valóban széles a választék. De milyen végeredményre számíthatunk?

kutyatáp kutya élelmiszer otthon

KÉP: Unsplash

Az Illinois Egyetem kutatói vették a fáradságot, és tudományos módszerekkel elemezték az egyes eledelek emészthetőségét. Ez ugyanis nagyban befolyásolja a széklet mennyiségét. Kiderült, hogy a humán étrend alapelemeit (hús, gabona, gumósok, zöldségek, zsiradékok) tartalmazó étrenden élő kutyák akár 66 százalékkal kevesebbet ürítenek. 

A kutatók (majdnem kutyatókat írtam) a kísérletben közreműködő beagle fajtájú ebeket négy különféle étrenden tartották négy hétig: hagyományos száraztáp, hűtötten forgalmazott készeledel és kétféle frissen főtt étrend, amelyet humán fogyasztásra is alkalmas hozzávalókból állítottak össze: rövid ideig főzött marha- és csirkehús, rizs, répák, brokkoli stb. vegyesen. 

kutyatáp kutya élelmiszer otthon

KÉP: Unsplash

A kísérleti beagle-nek a száraztápból többet kellett enniük a korábbi testsúlyuk fenntartásához, és 1,5-2,9-szer több ürüléket produkáltak, mint bármelyik, helyben készült étrenden élő társuk. Ez egybevág annak a 2019-es felmérésnek az eredményével, amelyet az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet végzett: eszerint azok az emberek, akik változatos és egészséges alapanyagokból frissen főtt-sült ételeket esznek a feldolgozott élelmiszerek helyett, napi átlagban 500-zal kevesebb kalóriát fogyasztanak, és jóllakottabbnak érezték magukat, mint a készételek fogyasztói.

A kutyaeledeles kísérlet vezetői úgy találták, hogy a házikoszt jó hatással van a kutyák bélflórájára. Korábbi kutatások is kimutatták, hogy a főtt ételtől kedvezően változik a bélflóra összetétele. A bélben élő baktériumokra hatással van, hogy a táplálék milyen mértékben feldolgozott, mennyire változatos és rostdús, honnan származnak az alapanyagok, milyen fehérjéket és zsiradékot tartalmaz. Felmérések szerint a humán fogyasztásra is alkalmas hozzávalókból, akár házilag készült eledelek akár 40 százalékkal is emészthetőbbek a száraztápoknál. 

A home office-ba kényszerült gazdik talán könnyebben tudnak időt szakítani kedvencük eledelének megfőzésére, most, hogy tudják, milyen extra előnyökkel járhat. A netet böngészve remek recepteket lehet találni, általában azt javasolják, hogy a házi kutyaeledel 25-50%-a legyen fehérje (főtt darálthús, keménytojás, túró stb.), 25-50%-a legyen főtt szénhidrát (pl. barnarizs, zab, burgonya stb.), 10-15%-a egészséges zsiradék, 10-25%-a zöldség és gyümölcs, amit ki lehet egészíteni valamilyen multivitaminnal. Az emberételek közül csokoládét, sót, cukrot, mesterséges édesítőt, szőlőt és mazsolát, csonthéjasokat, hagymaféléket, csontot, nyers burgonyát és még egy sor ételt (ld. net) tilos a kutyának adni.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
05
feb/2021

Újabb autómentes ökováros épül Csengtu mellett

A kínai Szecsuán tartomány fővárosa Csengtu, amelyet a tervek szerint körbe fognak építeni kisebb ökovárosokkal. Ezek közös jellemzője a környezettudatos működés és az autómentesség lesz. A települések tervei közül most a holland OMA stúdió által tervezett Future City (Jövőváros) látványtervei váltak publikussá.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

A 4,6 négyzetkilométer területű negyed a Csengtutól keletre fekvő dombvidéken épül, kifejezetten a helyi geológiai és topográfiai jellegzetességek figyelembe vételével. A hat klaszternek nevezett városrész a hagyományos településszerkezetet imitálja. Minden klasztert (vagy zónát) úgy terveztek, hogy beolvadjon a környezetbe, továbbá rendelkezzen olyan terekkel, amelyek az oktatást és az innovációt szolgálják.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

A lakások külön zónába tömörülnek, akárcsak a közigazgatási hivatalok, a kereskedelmi és szórakoztató létesítmények. A hatalmas kör alakú épület az ökováros közlekedési központja lesz a beérkező és induló utasok számára.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

Future City autómentes lesz, kivéve az önvezető elektromos járműveket. Máskülönben az épületek tízperces sétával elérhetők mindenhonnan a tervezők ígérete szerint.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

Az OMA célja az tervvel volt, hogy megkérdőjelezze a hagyományos várostervezési elképzeléseket, amelyek az úthálózatot veszik alapul, és az alapterület maximális kihasználtságára törekszenek. Future City ezzel szemben a térség földrajzi adottságaival próbál összhangba kerülni, az épített környezet szerves része lesz a természetesnek. 

VIA dezeen

A Csengtu körül tervezett új települések és létesítmények látványterveit az e-architect oldalon lehet böngészni. 
 


0
Tovább
02
feb/2021

Változik a folyók színe, az ember tehet róla

1984 óta számos folyó színe megváltozott az Egyesült Államokban a műholdképek szerint. A 108 ezer kilométernyi folyó egyharmadánál jelentős mértékű színváltozás tapasztalható. A jelenségért főleg az emberi tevékenység a felelős, írják a Geographical Research Letters folyóiratban az Észak-Karolinai és a Coloradói Állami Egyetem kutatói, akik 35 év adatait elemezték közel 235 ezer felvétel alapján.

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Pixabay

Az USA-beli folyók alig 5 százaléka mondható kéknek, holott erről a színről gondoljuk, hogy egyértelműen a víz tisztaságát jelzi. Számos folyó vált zölddé, sárgává, sőt akár lilává vagy vörössé. Az amerikai folyók kétharmada (56%) ma már sárgás színű, ami a nagy mennyiségű bemosódott földre, vagyis talajerózióra utal. 

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Kelly Cheng/Flickr

A megváltozott színű folyók 38 százaléka zölddé vált, vagyis "fuldoklik az algától", fogalmaznak a szakemberek. "Minél zöldebb a víz, annál inkább kell arra gyanakodni, hogy megnőtt az algamennyiség a vízben, ami oxigénhiányhoz vezet, illetve a mérgező anyagok feldúsulásához", mondta John Gardner környezetkutató professzor, a tanulmány vezető szerzője. 

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Unsplash

A színváltozás legfőbb okai a műtrágya-bemosódás, a gátak, a talajerózió, a villámárvizek által okozott talajbemosódás, valamint az ember által okozott klímaválság, amely miatt emelkedik az élővizek hőmérséklete, írják a kutatók. "Nagyon sokat változtatunk a folyóinkon. Ennek leggyakoribb oka valamely emberi tevékenység", foglalta össze Tamlin Pavelsky hidrológus, társszerző. A világ folyóinak alig 23 százalékáról mondható el, hogy forrásától a torkolatáig zavartalanul haladhat.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
jan/2021

Megreformálhatja a szabadföldi zöldségtermesztést a LED

Húszezer négyzetméteren szabadföldben ültetett póréhagymát teszteltek éjszakai LED-megvilágítással, és kiderült, a fény hatására a zöldség gyorsabban nőtt, ellenállóképessége fokozódott, tehát a szokásosnál 50 százalékkal kevesebb növényvédőszer elég volt a műveléshez. Így tehát megvalósulhat a fenntartható növénytermesztés minimális ráfordítással.

GIF: Studio Roosegaarde

Vörös fény hatására a növények jobban nőnek, a kék fénytől dúsabban virágoznak, a megfelelő UV-fény pedig a védekezőképességüket javítja. Színes LED-eket eddig csak beltéri növénytermesztéshez, szobanövényekhez vagy hobbikertészek különlegességeihez használták. Daan Roosegaarde holland művész azonban most szabadföldi termesztésben is kipróbálta ezeket egy mintaprojekt keretében.

Ilyen a póréhagyma-ültetvény nappal...

A Grow egyszerre művészeti installáció és tudományos kísérlet, amelyet Roosegaarde a Rabobankkal és a Wageningen Egyetemmel karöltve hozott létre. A napelemes LED-fényforrások lényegében meghosszabbítják a napsütéses órák számát, éjszaka egy bizonyos ideig vörös, kék és UV-fénnyel világítják meg a póréhagyma-ültetvényt. A fényforrások úgy vannak beállítva, hogy vízszintesen világítsanak, tehát ne okozzanak fényszennyezést, ami megzavarná a környékbeli állatok életét. 

... és naplemente után még néhány óráig. KÉPEK: Studio Roosegaarde

A mezőgazdaság egyike a leginkább környezetszennyező ágazatoknak, miközben óriási a jelentősége az emberiség szempontjából. A Grow projekttel Roosegaarde azt szeretné megmutatni, hogy mekkora jelentőségük van az innovatív módszereknek, és milyen fontos a fogyasztók aktív részvétele a folyamatokban. "Pusztán a statisztikáktól nem lesznek zöldebbek az emberek. Rettenetes krízishelyzetben vagyunk, új ötletekbe kell invesztálnunk. Vagy alakítói leszünk a jövőnek, vagy áldozatokká válunk", tette hozzá.

A Grow-projektet 40 országban fogják bemutatni az év folyamán, mindenhol valamilyen őshonos növényt választanak hozzá. Érdemes megnézni a Daan Roosegaarde korábbi projektjeit is a honlapján, itt a blogban szemléztük már az áram nélküli hídvilágítást és a szmogevő toronyt.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
27
jan/2021

Kapjon mindenki ingyen elektromos robogót

Hogyan változna meg a közlekedés ennek hatására, és milyen hatása lenne a klímaválságra, kérdezi Alex Pareene, a The New Republic folyóirat szerzője, aki azt kéri Joe Biden elnöktől, hogy vegyen minden felnőtt amerikainak egy elektromos robogót. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP:Unsplash

Cikkében idézi a Lufthansa Innovation Hub fejlesztési részleg TNMT magazinjában megjelent infografikáját, amely becslés alapján a főbb városi közlekedési módokat rangsorolja a teljes életciklusuk alatt mérhető szén-dioxid-kibocsátásuk alapján. A teljes életciklusba a gyártástól kezdve a karbantartáson át egészen a leselejtezésig minden művelet kibocsátása beleértendő, plusz az üzemanyag/energia termelése, szállítása, sőt, még az a CO2-kibocsátás is, amelyet az egyes közlekedési módok infrastruktúrájának (vágányok, utak, hidak, alagutak stb.) fenntartása igényel. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

Nem meglepő, hogy a gyalogos közlekedés károsanyag-kibocsátása a legcsekélyebb. A szerzőt inkább az kólintotta fejbe, hogy több "zöld" közlekedési módnak, például a hibrid autóknak, nem sokkal kevesebb az életciklus alatti kibocsátása, mint a benzinüzemű autóknak.

A TNMT-kalkuláció szerint egy teljesen elektromos autónak nagyobb a kilométerekre vetített kibocsátása, mint egy hagyományos busznak, éppen az elektromos autó jelentős gyártási és leselejtezési karbonköltsége miatt. Ezzel szemben a tartós minőségű elektromos robogók (tehát nem az elektromos rollerek!) zöldebbek, mint a villamosok, vonatok, buszok, illetve a hibrid vagy elektromos autók.

Pareene szerint, ha mindenki kapna egy elektromos robogót, azzal óriási lépést tennénk a klímaválság mérséklése irányába. Ez a váltás ugyanis alapjaiban változtathatná meg a közlekedési szokásainkat, talán a teljes életmódunkat. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP: Unsplash

Utal azokra a tudományos kutatásokra is, amelyek szerint az akkumulátorral működő elektromos autók "zöldebbek", mint a belsőégésű motorral szerelt kocsik, ám mégsem annyira, mint szükséges volna, illetve nagyon sok függ attól, hol használják ezeket az autókat. Svédországban és Franciaországban például egy elektromos autó a teljes életciklusa során 70 százalékkal kevesebb károsanyagot zúdít a környezetére, mint egy benzines. De az Egyesült Királyságban ez a megtakarítás csak 30 százalék. 

Közismert mondás, hogy az a baj az elektromos autóval, hogy az is csak autó. Vagyis ugyanúgy felelős a közlekedési eredetű légszennyezés egy részéért: a gyilkos hatású szállópor a fékezésből, abroncsokból, műanyag alkatrészekből, aszfaltból keletkezik. Ráadásul az elektromos autók nehezebbek a hagyományos autóknál, fokozottabban megterhelhetik a közlekedési infrastruktúrát.

Pareene egyrészt azt javasolja, hogy a könnyű (kis méretű) elektromos autókra nagyobb kedvezmény járjon, mint a nagy luxusbatárokra, másrészt felhívja a figyelmet, hogy a jelenleg elérhető akár 7000 dolláros kedvezmény majdnem kiteszi egy vadonatúj elektromos Vespa árát. De egyébként egy jó minőségű környezetbarát robogó már 3500 dollárért elérhető, inti önmagát is mérsékletre a szerző.

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP: Unsplash

Úgy véli, a klímaválság ellen nem elégséges megoldás, ha fenn akarjuk tartani a jelenlegi életstílusunkat, csak éppen akkumulátorokra cseréljük a benzint. De az sem volna szerencsés, ha a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében korlátoznánk az emberek közlekedését ("elvennénk a szabadságukat"). Inkább olyan lehetőségeket kellene nyújtani nekik, ami elfogadható alternatíva lehet számukra. Például egy ingyen elektromos robogó.

Arra átülve nem pusztán a járművezetők viselkedése változna meg, hanem az ő hatásukra a teljes közlekedési hálózat és az épített környezet is. Az emberek többségének nincs szüksége hatalmas autókra ahhoz, hogy eljussanak az úticéljukig és onnan haza. Az amerikaiak többsége csak azért vásárol SUV-okat és pick-up-okat, hogy biztonságban érezze magát -- más emberektől a nagyobb SUV-okban és nagyobb pick-up-okban, fejtegeti Pareene.

Az alacsony sebességű, könnyű elektromos robogók a fentieknél kisebb veszélyt jelentenének a gyerekekre és a gyalogosokra. Ha milliószámra közlekednének Amerika útjain elektromos robogók, az a régóta sürgetett településszerkezeti átalakításokat is közelebb hozná. Az ajándék eszköz számos szegény sorsú amerikainak jelentene könyebbséget, akik most jövedelmük tetemes részét egy költséges autó fenntartására fordítják, illetve az (Amerikában is) alulfinanszírozott és kiszámíthatatlan tömegközlekedéssel kell utazniuk. 

A szerző úgy gondolja, a kormányzatnak kötelessége megbízható tömegközlekedést nyújtani a polgárainak. Az Egyesült Államok jelentős részén ez nem valósult meg. "Több mint egy évszázada támogatjuk az autókra fókuszáló fejlesztést, holott látjuk, hogy katasztrófához vezet. Radikálisan másfelé kellene mennünk -- s talán még élveznénk is", kecsegtet Alex Pareene. 

HKZs
 


0
Tovább
25
jan/2021

még 5 tipp falpenész ellen

Ha tél közepén is szénanátha-szerű panaszoktól szenvedsz, húzd el az ablak mellett álló szekrényt! Nálunk kiderült, hogy óriási kiterjedésű penészfolt van mögötte.

penész falpenész allergia lakásfelújítás egészség

Írtam már a penész elleni védekezésről korábban is, a múltkor ajánlott szerekhez képest most olyan módszereket kerestem, amelyek szagtalanok. Az alábbi szerek általában gombaölő hatásúak, de nem feltétlenül próbálták őket a falon vagy bútorokon megjelenő penész ellen. Úgyhogy egyhónapos kísérletbe kezdtem, amelynek eredménye az alábbi fotó. Látszik, hogy a mintákban egy hónap elteltével nem jelent meg újra a penész. 

penész falpenész allergia lakásfelújítás egészség

1. Citromsav
A citromsav az élelmiszeriparban is széles körben használt tartósítószer, márpedig a tartósítás ugyebár azt jelenti, hogy nem engedi, hogy a romlást okozó mikrobák elszaporodjanak a kezelt élelmiszerben. Na ebből gondoltam (szabad asszociációval), hogy akkor megpróbálom falpenész ellen. A kísérlethez kb. 2 gramm citromsavport oldottam fel kb. 10 ml vízhez, azaz ha jól számolom, 20 százalékos oldatot készítettem. Lehet, hogy ennél hígabb is megfelel. Az oldatba mártott vattapálcikával áttöröltem a kijelölt területen a falat, a citromsavas oldat azonnal leoldotta a penészt. Talán ennek van a leginkább világosító hatása (50 g 89 Ft).
2. Jód
Ehhez 5 db patikai jódtablettát (tablettánként 100 mkrogramm kálium jodid) összetörtem 10 ml vízben, kellett áztatni egy órát, hogy megpuhuljanak a tabletták. Kissé darabos oldat lett. A jódot a 19. század óta használják sebfertőtlenítésre, gombás bőr gyógyítására. Kiskertekben is használatos növényvédelemre. Falpenészre hatásosnak tűnik, de túl macerás előállítani és drága a jódtablettás oldat (100 db 990 Ft)
3. Szalicilsav
Egy növényvédelmi kutatásban olvastam, hogy szalicilsavas permettel megakadályozták a fuzárium gomba terjedését. Persze az teljesen másfajta gomba, de attól még próbáljuk ki a falpenészre is! Patikában Spiritus salicylatus néven kapható (50 g 530 Ft), 2 % szalicilsavas alkohol. (Amúgy ezt pattanás elleni ecsetelőnek és hámlasztó hatása miatt tyúkszemirtónak szokták használni.) A kijelölt falterületen enyhe elszíneződést okozott a szalicilsavas kezelés, és mivel a patikai oldat 96%-os alkohol, nyilvánvalóan az is hozzájárul a penészölő hatáshoz. 
4. Bórvíz 
Ezen a néven szokták ismerni a Solutio acidi borici 2% néven kapható bórsavas oldatot (200 ml 1400 Ft), amelyben a tisztított vízben a bórsav mellett benzalkónium-klorid is található, ez szintén fertőtlenítő hatású. Amúgy a bórvizet fabútorokon megjelenő penész ellen is lehet alkalmazni. A falpenészt szépen leoldotta.
5. Fertőtlenítő öblítő
A kétbetűs német illatszerbolt saját márkás terméke ez a színezék- és illatmentes öblítő (Hygiene Spüler/ Wäsche-desinfektion), amelyet babaruhák öblítéséhez ajánlanak, mert baktérium-, gomba- és vírusölő hatású. Én egyébként egy permetezős flakonba áttöltve az egész lakásban és a kocsiban is szoktam használni a kárpitos bútorokon, pláne, ahová (engedély nélkül) felugranak a kutyák. A függönyöket is felfrissíti, akárcsak a kabátok hónalját. Lényeg a lényeg, ha azt írják, hogy Pilze ellen is jó, ami németül a gomba, akkor nézzük meg a falon! Ennek a szernek ugyanis az a nagy előnye, hogy 1,5 liter 540 Ft. Mint a képen látható, eddig hatásos is.
Összegzés:
Általános lemosáshoz a citromsavas oldat vagy a fertőtlenítő öblítő a leggazdaságosabb. De nem tudom megmondani, hogy melyik kezelésnek milyen hosszú távú hatása lesz. Azt sem tudom, hogy ha most átfestenénk ezeket a kezelt felüleket valamilyen falfestékkel, akkor azzal kölcsönhatásba lép-e valamelyik szer. Nálunk nyárra az van betervezve, hogy tégláig leverjük a régi, párazáró vakolatot a szintén párazáró diszperzites festékkel együtt, és utána újravakoljuk a falat páraáteresztő vakolattal és azt páraáteresztő (lélegző) festékkel festjük. Hátha úgy.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
23
jan/2021

Kerékpáros sisak kell? Ne vásárolj, hanem növessz egyet!

A műanyag helyettesítésére többféle természetes anyag szóba jöhet, például a gombafonalak szövedéke, a micélium. Ezt számtalan helyen és módon tesztelik, az építőipartól kezdve a divatig (például döbbenetesen élethű műbőr készítéséhez). Egy új projekt, a Grow It Yourself Helmet pedig lehetővé teszi, hogy az ember maga növessze meg a fejének megfelelő méretű sisakot micéliumból.

kerékpár micélium műanyag

Bár a külleme le sem tagadhatná a származását, fejlesztői állítják, hogy megfelelő védelmet nyújt a fizikai sérülések ellen. S mivel lélegző anyag, nem fülled be alatta a fejbőr. A micéliumsisak olcsó és természetes módon tűzálló is (bár ahhoz elég gyorsan kell tekerni, hogy ez kiderüljön).

kerékpár micélium műanyag

Az talán a legszuperebb benne, hogy teljes mértékben komposztálható. A biosisak micélium és széna keverékéből készül, és nagyjából egy hónap alatt bomlik le a komposztban. 

kerékpár micélium műanyag

A NOS Design és a Polybion együttműködésével kifejlesztett micélium sisakot minden korosztálynak ajánlják, de a tervezők szerint kifejezetten a gyerekeknek lehet hasznos, akik fejlődésük során többször is kinövik a sisakjukat.

kerékpár micélium műanyag

A sisakhoz szükséges gombafonalakat akár a kertünkben is növeszthetjük, de ki lehetne adni vidéki bérmunkába, és ezzel  új munkalehetőséget teremtene, összegzik a fejlesztők.

kerékpár micélium műanyag

VIA Inhabitat


0
Tovább
21
jan/2021

Építkezési állványzatból emelték a Covid-biztos partizónát

Újrahasznosítás kimaxolva: alumínium állványzatból készült a többszintes és többfunkciós szabadtéri rendezvényhelyszín a kolumbiai fővárosban, Bogotában.

A La Concordia: Amphitheatre nevű szerkezetet alkalmas mozinak, étteremnek, bálteremnek, kilátónak, konferenciateremnek, természetesen a szükséges távolság betartásával.

A három fő szint U alakban kapcsolódik egymáshoz. Az éttermi részen a szintek egymáshoz képest lépcsőzetes eltolásban vannak.

Az egyes terek elválasztását jutaszövet függönyökkel oldották meg. Ezt a természetes szálakból szőtt kelmét használják Kolumbiában a kávés és krumpliszsákokhoz. A lengedező függönyök enyhítik az alumíniumváz nyersességét.

Bogotát nagyon megviselte a koronavírus-járvány, amely miatt a város a járvány kezdete óta szigorú karanténban él. Ráadásul a lakosok túlnyomó többsége nem tud otthonról dolgozni. Az éttermek 40 százaléka véglegesen bezárt, ezrével kerültek utcára az emberek. 

A La Concordia: Amphitheatre kreatív választ próbál adni a problémára, bemutatva, mire képes a jó design. Tervezői, German Bahamon és Alejandro Saldarriaga (Colab-19) azért választották az állványzatot, mert gyorsan lehet vele dolgozni, olcsó és könnyen hozzáférhető. 

"A társadalmi-gazdasági válság késztetett minket arra, hogy ne hagyományos építőanyagokkal tervezzünk", mondták. Azért is az állványzatot választották, mert újra lehet hasznosítani és költségtakarékos. 

Ideális építőanyag az úgynevezett taktikai építészethez, amely átmenetinek tervezett konstrukciókkal mutatja meg egy jövőbeni átalakítás értelmét.

"Ötletünkkel olyan tereket ajánlunk a városlakóknak és városoknak, amellyel javíthatnak az életkörülményeiken a pandémia elmúltával is." Ezzel arra utaltak, hogy a jövőben valószínűleg megszaporodnak a szabadtéri létesítmények, mintegy adaptálódva az "új realitás"-hoz.

VIA dezeen


0
Tovább
18
jan/2021

Alakítsák lakásokká az üres irodákat New Yorkban – most!

Újrakitalálni, újraépíteni, megújítani – ez a címe Andrew Cuomo, New York állam kormányzója 2021-es programjának. A tervezetcsomag egyik eleme, hogy alakítsák New York város üresen álló irodáit, szállodáit megfizethető lakásokká.

New York koronavírus iroda otthon újrahasznosítás

KÉP: Unsplash

Akárcsak más városokban, New York City esetében is hatalmas visszaesést okozott a koronavírus-járvány a kereskedelmi hasznosítású ingatlanpiacon. A hónapok óta üresen álló irodák számos kérdést vetnek fel a munkahelyek jövőjéről, a városok jövőjéről és arról, hogy vajon az irodák céljára felhúzott épületeknek van-e létjogosultságuk a világjárvány árnyékában. 

Cuomo szerint ezek az üres irodák új életre kelhetnének, és egy sor problémát megoldhatnának a New Yorkhoz hasonló nagyvárosokban. Jóllehet a kormányzó nem bocsátkozott részletekbe, elkötelezte magát egy olyan törvényjavaslat benyújtására, amely az irodaházak és szállodák tulajdonosainak ötéves ablakot nyitna az átalakításra. 

"Városainkban egyre rosszabbak a lakhatási feltételek. Mind több kereskedelmi célú ingatlannak nincs bérlője. Ez a krízis ugyanakkor lehetőséget teremt – idézi a kormányzót a Fast Company. – Az üresen álló kereskedelmi tereket támogató és megfizethető lakásokká kellene alakítanunk, és ezt most kellene megtennünk."

A New York-i Ingatlantanács (Real Estate Board of New York, REBNY) hónapok óta hangoztatja az átalakítás szükségességét, mivel a járvány sok céget rákényszerített arra, hogy újragondolják, mekkora irodára is lesz szükségük a közeljövőben. A régebbi, alacsonyabb színvonalú irodákat viszonylag könnyen át lehetne alakítani. Ilyenből egyedül Manhattanben közel 14 millió négyzetméter van. Ha ezeknek a 10 százalékát át lehetne alakítani, az legalább 14 ezer lakást jelent, mondta Paimaan Lodhi, a REBNY alelnöke. Az átalakítással élettel telnének meg a jelenleg csak 9-től 5-ig üzemelő irodanegyedek, hiszen a beköltöző lakók után megjelennének az őket ellátó szolgáltatók is. 

Lodhi elmondta, hogy hasonló átalakításra már volt példa az 1990-es évek elején Lower Manhattanben. Az a környék akkoriban szinte kizárólag irodaházakból állt, közülük sokban elérte a 25 százalékot a kiadatlan helyiségek aránya. Ezt megfordítandó, az állam és a város adókönnyítési csomaggal segítette a régebbi irodaépületek lakásokká alakítását. Azon a viszonylag kicsi területen nagyjából 25 ezer lakást lehetett létrehozni – persze kellett hozzá két évtized. 

New York koronavírus iroda otthon újrahasznosítás

KÉP: Unsplash

A REBNY alelnöke szerint a most meghirdetett tervet nem úgy kellene tekinteni, mint a koronavírusra adott direkt válasz, hanem inkább a pandémia által kiváltott reakció, amely segíthet a város irodanegyedeit átalakítani. "Lehetőséget ad arra, hogy újragondoljuk New York Cityt, méghozzá izgalmas lehetőséget, hogy áttervezzük ezeket a speciális övezeteket. Lower Manhattanben már megcsináltuk, óriási sikerrel. A kérdés az, hogy most mekkora az étvágy arra, hogy valami hasonlót csináljunk", tette hozzá.

Cuomo kormányzó törvényjavaslata azt jelzi, hogy legalábbis a kormányzat oldaláról nagy az étvágy erre a fajta átalakításra, összegzi a Fast Company cikke.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
17
jan/2021

Forradalmasítja a csomagküldést az új okosdoboz

A koronavírus-járvány egy éve alatt korábban nem látott mértékben megugrott a csomagküldések száma. Ezzel együtt a csomagoláshoz használt kartonpapír dobozoké is. És az elégedetlen ügyfeleké is: iparági becslések szerint az emberek 85 százalékának volt már rossz tapasztalata valamilyen csomagrendeléssel.

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

KÉP: Unsplash

Ahol nincs lehetőség a használt dobozok begyűjtésére az újrahasznosításhoz, ott a rengeteg kartondoboz a hulladéklerakókba kerülő szemét mennyiségét gyarapítja vagy eltüzelik. És akkor még nem beszéltünk a küldemény védelmére szolgáló buborékfóliáról (én a múltkor szó szerint 3 méternyit kaptam egy nagy papírdobozban egy parányi áru mellé), vagy a térkitöltésre használt polisztirolcsipszről, ami szintén a hulladék mennyiségét szaporítja. 

A német-francia LivingPackets cég négyéves munkával kifejlesztett egy olyan áruküldő dobozt, amelyet akár ezer alkalommal újrahasználhatunk, és utána egy felújítást követően még ezerszer. Ezzel valóban minimálisra csökkenne a netes rendeléseket kísérő hulladék mennyisége. 

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

A nemes egyszerűséggel "The Box" (A doboz) névre keresztelt eszközt a 2021-es Las Vegas-i innovációs kiállításon, a CES-en is bemutatták a legújabb fejlesztésekkel.

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

A nagyjából két cipősdoboznyi méretű dobozban sok minden elfér, de akár felére össze is nyomható, ha mondjuk egy laptopot vagy iratokat szeretnénk küldeni. A beépített biztonsági egységeknek köszönhetően a The Box ellophatatlan és fokozott biztonságot nyújt a küldeményeknek. 

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

Az eszközben lesz internetkapcsolat, nyomkövető GPS, amellyel a küldő és a fogadó valósidőben ellenőrizheti a csomag hollétét egy applikáció segítségével. Helyet kap a dobozban hőmérséklet-, páratartalom és rázkódásérzékelő szenzor is. Arra is lehetőség lesz, hogy kamerát helyezzenek a dobozba, amivel bárki rápillanthat, vajon menet közben minden rendben van-e a küldeménnyel. 

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

A doboz oldalán e-ink kijelző helyettesíti a hagyományos felragasztandó címkéket, további anyagtakarékosságot lehetővé téve. A doboz belső rögzítőlapjának köszönhetően nincs szükség se buborékfóliára, se polisztirolcsipszre. A LivingPackets az ezerszer használható doboz árát szeretné a kartondobozokéhoz hasonló összeg körülire kihozni.

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

Jelenleg a béta tesztelés folyik a partnercégekkel, amelyek között e-kereskedelmi, logisztikai és biztosítási vállalatok vannak. A The Box tömegtermelése 2021 májusában kezdődhet. 

koronavírus csomagolás hulladék újrahasznosítás csomag

KÉP: Unsplash


0
Tovább
15
jan/2021

A mesterséges intelligencia megsokszorozza a növénytermesztést

A Föld termőterületei végesek, mégis egyre több ember számára kellene megfelelő minőségű élelmiszert termelni rajtuk. Ez a mezőgazdasági módszerek átfogó modernizációja nélkül nem fog menni. Nemrég egy amerikai startup 400 millió dollárt nyert el egy olyan vertikális farm továbbfejlesztésére, amely a szabadföldi termesztéshez képest ugyanannyi élelmiszert 99 százalékkal kevesebb területen és 95 százalékkal kevesebb vízzel képes megtermelni.

A függőleges termőoszlopokon ideális a körülmények
a növények számára. KÉP: Plenty

A Plenty nevű San Francisco-i vállalkozás mesterséges intelligencia vezérléssel működteti a termesztőcsarnokot, robotok szabályozzák, mennyi LED-fényt, vizet és hőt kapjanak a függőleges falain növő zöldségek. A vízzel különösen takarékosak: a növények által elpárologtatott vizet is képesek visszanyerni a levegőből és újrahasznosítani. 

Az AI-technológia a nap 24 órájában mindig az optimális körülményeket biztosítja a növényeknek, amelyek 400-szor többet teremnek, mint szabadföldi társaik. A vertikális farmban 1 hektár terület több mint 360 hektár szabadföldi terület termőképességével egyenlő. Ráadásul robotvezérléssel GMO-mentesen, növényvédő- és rovarölőszerek használata nélkül lehet a zöldségeket és gyümölcsöket megtermelni. Vagyis ezeket a zöldségeket fogyasztás előtt sem szükséges megmosni.

Érdekes működés közben látni a robotokat. 

A Plenty alapítói szerint a vertikális farmok forradalmasítják az élelmiszertermelést, mert felszabadítják a gazdálkodást az időjárás, az évszakok, az idő, a távolság, a kórokozók, a természeti katasztrófák és a klímaváltozás terhe alól. 

Kaliforniában nemsokára több száz szupermarketben és online lehet majd a Plenty terményeit megvásárolni. A cég olyan csomagolást fog használni, amelyben tovább marad friss a termény, továbbá újrahasznosítható. 


0
Tovább
13
jan/2021

Amíg eljutsz az ablakcseréig, szigeteld a függönyt

Sokan tervezik, hogy a kedvezményes lakásfelújítási támogatásból kicseréltetik a nyílászáróikat. Jó, ha tudják, hogy a felújításhoz ingyenes energetikai tanácsadást kérhetnek. De most másról lesz szó: a megnövekedett kereslet miatt az öreg nyílászárókkal még hónapokig együtt kell élni. És bizony a télből még hátravan a fele. 

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

KÉP: Unsplash

Egy kis ügyeskedéssel viszonylag filllérekből javíthatsz a helyzeten: a meglévő függönyökhöz csiptess vagy tűzz hozzá egy szigetelő réteget!

Mit használhatsz függönyszigetelésnek?

1. Poláranyagot

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Nálunk az egyik szobában teraszajtó van, ott a pamut sötétítő függöny mögött ugyanakkora poláranyag van, az ablak oldaláról hozzácsiptetve a pamutfüggönyhöz. Méteráru boltban nagyjából ezer forintos áron kapható a 150 cm széles poláranyag, legalább húszféle árnyalatban. Elég méretre vágni, nem kell beszegni, mert nem foszlik. Mosógépben 30 fokon mosható. 

2. Buborékfóliát

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Huzatos előszobák megmentője! Barkácsáruházban 5 m hosszú, 1 m széles tekercsben kapható a "légpárnás fólia" 1300 Ft/tekercs áron. Megfelelő hosszúságú darabokra vágod ollóval, és felcsipteted a meglévő függöny mögé. Mivel átereszti a fényt, akár a tüllfüggönyhöz is felteheted.

3. Padlóalátétet

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Laminált padló vagy parketta alá szoktak leteríteni 2 vagy 3 mm vékony habosított polietilén fóliát, amelyet 1 m széles, 20 m hosszú tekercsben vásárolhatsz meg barkácsáruházban 2600-3600 Ft/tekercs áron. Ebből olyan hosszú csíkokat vágsz, mint a függöny, és odacsipteted vagy gombostűkkel hozzátűzöd a függönyhöz.

4. Hővisszaverő légpárnás fóliát

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Még jobb, mint a sima bubifólia, mert egyik oldalán buborékos, másik oldalán metallizált, négyrétegű fólia. 120 cm széles, 41,6 m hosszú tekercsben (is) kapható, 12-13 ezer Ft/tekercs áron. Méretre vágod, felcsipteted.

5. Párazáró hőtükör fóliát

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Ez nem buborékos, viszont olcsóbb, kb. 5800 Ft/tekercs (mérete ua. mint buborékosé). Két réteg műanyagfólia között egy réteg alufólia van.

6. Steppelt kabátbélésanyagot

hőszigetelés ablakcsere nyílászáró csere felújítás otthon tél

Rengeteg színben kapható, lényegében egy réteg poliészter bélésanyag és egy réteg vatelin összesteppelve. Az anyag 150 cm széles, méterben kapható rövidáruboltokban (interneten is), 1100-1500 Ft/m áron. Érdemes a vágott szélét varrógéppel eltisztázni, mosni 30 fokon, kímélő programmal kell. 

365Zö


0
Tovább
08
jan/2021

Az új svéd modellben mindenki megtervezheti az utcáját

De úgy is mondhatjuk: túllép a 15 perces városon az egyperces város. A 15 perces város koncepció lényege, hogy úgy alakítsuk át környezetünket, hogy 15 perces sétával minden szükséges szolgáltatót (orvos, bolt, iskola stb.) elérjünk. A koncepció szerint ezzel rengeteget javíthatunk a levegő- és életminőségen, hiszen ha ügyeink intézéséhez nincs szükségünk autóra, akkor gyalog és kerékpárral fogunk közlekedni. 

Svédországban ennél is szűkebbre húzták a határt: minden utcát át akarnak alakítani, ez lenne az egyperces város, írja a Bloomberg CityLab urbanisztikai webmagazin.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

A Vinnova (svéd nemzeti innovációs testület) és az ArkDes (svéd nemzeti építészeti és design központ) által fejlesztett, Street Moves-nak elnevezett kezdeményezés a helyi kisközösségek (szomszédságok) számára teszi lehetővé, hogy beleszólhassanak abba, miként alakítják ki vagy át az utcájukat. A lakók workshopok és konzultációk során véleményezhetik, hogy például hány parkolóhely legyen a házuk előtt, vagy más nyilvános használatú egység.

Az egyperces város koncepciót jelenleg négy utcában tesztelik Stockholmban, még három városra (Göteborg, Malmö, Umeå) ki szeretnék terjeszteni 2021 folyamán. A végső cél szerint az elkövetkező évtizedben minden utcát át akarnak alakítani, hogy "Svédországban minden utca egészséges, fenntartható és életteli legyen 2030-ra", idézi a magazin a Street Moves honlapját.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: Utopia Arkitekter

A 15 perces város koncepcióval szemben a svéd egyperces város modell nem arról szól, miként elégítsék ki a lakók szükségleteit hiperlokális szinten. Az ugyanis nem venné figyelembe az olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a tömegközlekedés, munkalehetőségek, egészségügyi specialisták. Ehelyett az új modell azt javasolja: a küszöbünk előtti terület az ideális hely arra, hogy a városvezetés újfajta, közvetlenebb módon teremtsen kapcsolatot az ott élőkkel.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

A fenti utca más berendezéssel. KÉP: Utopia Arkitekter

Az utca az alapegysége a jövő lehetséges társadalmi normájának, kultúrájának. Az újragondolt utca a közösség létfontosságú kapcsolódási tere, el kell vetni azt a nézetet, hogy az utca pusztán közlekedésre és autótárolásra való aszfaltcsík. 

A Vinnova a Lundberg Design formatervező céggel karöltve olyan utcabútorkészletet fejlesztett ki, amely akkora, mint egy-egy parkolóhely. A tömör fenyőtalapzaton álló egységek aszerint alakíthatók, amire igény van az adott szomszédságban: kerékpár- és rollertároló, pihenőpad, játszózug gyerekeknek vagy elektromosautó-töltő. Az egységek állhatnak önállóan vagy összekapcsolva az utca teljes hosszában. A tervezők nem titkolt ihletadói az Ikea, a Lego és a Minecraft voltak, amelyekben az egybefüggő rendszer elemeit átrendezhetjük, átalakíthatjuk, bővíthetjük vagy lebonthatjuk igény szerint.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

A tervek szerint a svéd városok a maguk ízlésére alakíthatják az utcabútor-rendszert, természetesen minden utcában egyeztetve a lakókkal, a gyerekeket is beleértve. Például egy metrómegálló szomszédságában inkább több kerékpártárolót szeretnének az emberek, míg ahol sok kávézó van, ott több padot. Egyes egységekbe növényeket is lehetne ültetni. Az a lényegük, hogy az ott lakók utcaszakaszról szakaszra maguk alakíthassák ki a környezetüket az aktuális igényeiknek megfelelően. Vagyis az utca berendezése időről-időre változhat, akár évszakonként is. 

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

Sőt, tévedni is szabad: az utcaberendezési egységek igazi célja, hogy lehetőséget adjanak egy jó beszélgetésre, amelynek során az utcában élők és a járókelők közösen megvitathatják az utcák jövőjét. Ennek köszönhetően a ma elérhetetlen hivatalok által végzett várostervezés kézzelfoghatóvá és közvetlenül érzékelhetővé válik. A Vinnova azt reméli, hogy Svédország utcái innovációs műhelyekké válnak, és sikeresen vehetik fel a harcot a klímaváltozás ellen, illetve a közegészségügy és a társadalmi igazságosság érdekében.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
06
jan/2021

A Bitcoin-bányászat energiaigénye súlyosbíthatja a klímaválságot

"Tiltsák be a Bitcoint!" címmel jelent meg egy írás a Treehugger ökomagazinban, amely szerint a kriptovaluta bányászása évente 36,5 megatonna szén-dioxiddal szennyezi a levegőt, annyival, mint egész Új-Zéland. A cikkben idézett Digiconomist szerint a Bitcoin-bányászat energiaigénye évente 77,78 terawattóra, egyenlő Chile fogyasztásával.

bitcoin energia légszennyezés klímaváltozás klímaválság globális felmelegedés

A Cambridge Bitcoin Áramfogyasztási Index még nagyobbra, 108 terawattórára teszi a fogyasztást. Ezzel pedig az a baj, hogy a világ jelentős részén az elektromos áramot óriási szén-dioxid-kibocsátás mellett állítják elő. A globális felmelegedés mérsékléséhez minden CO2-kibocsátó folyamatot mérlegelni kéne, vajon megéri-e, írja a Treehuggerben a szerző, Lloyd Alter. 

Egyes Bitcoin-barátok azzal érvelnek a kriptovaluta mellett, hogy sok helyütt megújuló vagy máskülönben kárba vesző, hulladékenergiát használnak fel, mint például a kőolaj-kitermelés közben kiszabaduló földgáz elégetésével. Ez a földgáz valóban nevezhető "hulladék"-nak, csakhogy az elégetése során szén-dioxid kerül a levegőbe. A Treehugger cikke szerint a Bitcoin-bányászat kétharmadát Kínában végzik, ahol az áramtermelés felét szénerőművek végzik. 

bitcoin energia légszennyezés klímaváltozás klímaválság globális felmelegedés

Unsplash

Ami pedig az állítólagos megújuló energiával történő kriptovalutázást illeti, ebbe is könnyen bele lehet kötni: a Bitcoinos számítógépeknek állandóan üzemelniük kell, vagyis nemcsak akkor csapolják meg az elektromos hálózatot, amikor a megújuló energiából származó felesleget lehet elhasználni, hanem -- mivel megemelik az alapfogyasztást -- csúcsidőszakokban is terhelik a hálózatot, amikor a megnövekedett energiaigény fedezésére fosszilis energiahordozókat (pl. szén) is be kell vetni. 

Érdekes a Treehugger-cikk kommentjeit is olvasgatni. Az egyik szerint a Bitcoin még mindig sokkal kevésbé energiaigényes, mint a hagyományos bankrendszer, amelynek helyébe kíván lépni. 

A Bitcoin mibenlétéről ide kattintva olvasható egy alapcikk. 


0
Tovább
03
jan/2021

Miért dobnád ki a karácsonyfát, ha meg is eheted?

Az észak-amerikai indiánoknál hétköznapi étel volt a fenyőtű, Európában sok helyütt gyógyteaként fogyasztották. A legtöbb fenyőféle ugyanis ehető, és ha valakinek van egy kis bátorsága, ki is próbálhatja.

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Fenyőtűvel és céklával pácolt lazac. KÉP: Modern Farmer

Julia Georgallis brit kézműves pék és séf karácsony előtt jelentette meg How to eat your Christmas tree, azaz Hogyan edd meg a karácsonyfádat című könyvét, amelyben több mint 30 receptet kínál a vállalkozó kedvűeknek. Georgallis 2015 óta karácsonyi vacsoraesteket szervezett a téma köré, és szerette volna a fenyős ételkülönlegességek évek alatt kikristályosodott elkészítési módját mindenkivel megosztani.

Persze tudja, hogy a karácsonyfa elfogyasztásával még nem mentjük meg a bolygót, ám a szakácskönyvével szerette volna ráirányítani a figyelmet arra, hogy a jelenleginél sokkal több mindent tudnánk újra használni, újrahasznosítani vagy feldolgozni, és ezzel közelebb kerülnénk a fenntartható életmódhoz. 

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Fenyővel ízesített savanyúság céklából, uborkából és répából.
KÉP: Modern Farmer

A karácsonyfának amúgy meglehetősen nagy a környezetterhelési lábnyoma. Évente több tízmillió fát vágnak ki világszerte pusztán azért, hogy néhány hétig száradjanak egy lakásban, majd a szemétbe kerüljenek. Az Egyesült Királyságban évente átlagosan 8 millió fenyőt adnak el karácsonyfának, ha ezek a természetben maradhatnának, akkor ezek közel 180 millió tonna szén-dioxidot volnának képesek megkötni a levegőből, ami állítólag egyenértékű a brit autóforgalom által egy teljes évben kibocsátott károsanyaggal. 

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Gyömbéres-vaníliás fenyőfagyi KÉP: Modern Farmer

Julia Georgallis szerint a lucfenyő íze inkább pikáns, jól illik a savanyúságokhoz, míg a nordmannfenyő narancsosabb zamatú, egy vaníliafagyi tökéletes kiegészítője. A fenyőtűket éles ollóval érdemes levágni a faágról, majd folyó víz alatt tisztára mosni. Utána késsel apróra darabolhatjuk, ha a recept úgy kívánja. A Modern Farmer weboldalán angol nyelven olvasható a fenti három finomság részletes elkészítési módja.

További recepteket lehet találni az interneten, de kizárólag olyan fenyőt egyél meg, amelyik vegyszermentes, nem volt permetezve. Egyébként is legyél óvatos: a fenyőre nagyon hasonlít a tiszafa, az viszont mérgező! 


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (23),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),ősz (19),ecet (18),építészet (18),természet (18),takarítás (18),komposzt (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),víz (12),élelmiszerpazarlás (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum