Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
30
jan/2019

Két célt egy kihívással: itt az Üdítőitalmentes Február!

A River Cottage sorozatból ismert Hugh Fearnley-Whittingstall 2018-ban pusztán azzal fogyott 5 kilót, hogy visszafogta a cukorfogyasztását. Ezért is lett az egyik arca az Egyesült Királyságban most először induló Fizz Free February kihívásnak.

Fizz Free February PET-palack hulladék cukorfogyasztás elhízás

KÉP: BBC

Aki részt vesz benne, azt vállalja, hogy egy hónapig nem iszik szénsavas üdítőitalt.

Ezek az üdítők a 11-18 éves brit gyerekek cukorfogyasztásának 22 százalékát jelentik, de az arány hasonló lehet más nemzetiségű tizenéveseknél. A brit egészségügyi minisztérium szerint 2013-ban 605 húsz év alatti fiatalnál diagnosztizáltak cukorbetegséget, 2017-ben viszont már 1030-nál, ez 70 százalékos növekedés, írja a The Guardian.

Az általános iskolából ballagó diákok 34 százaléka túlsúlyos, a felnőttek kétharmada. A cukros üdítők (ide értve az energiaitalokat is) nemcsak elhízást és 2-es típusú diabéteszt okoznak, hanem a fogak romlását: az Egyesült Királyságban tízpercenként kihúzzák egy gyerek fogát az egyébként megelőzhető fogszuvasodás miatt, és az ötéves gyerekek 23 százalékának van lyukas, kihúzott vagy tömött foga. 

Fizz Free February PET-palack hulladék cukorfogyasztás elhízás

DietDoctor

Az egészségügyi ajánlások szerint egy felnőtt maximális napi cukoradagja legfeljebb 30 gramm (8 kiskanál), a 7-10 éves gyerekeké 24 gramm (6 kiskanál), a 4-6 éveseké maximum 19 gramm (5 kiskanál). Ehhez képest egy dobozos kólában 35 gramm cukor van, ami a gyerekeknek ajánlott napi cukormennyiség 145 százaléka. Napi egy dobozos üdítőtől egy év alatt akár 7 kilót is lehet hízni. Egy angol gyerek tízéves korára annyi cukrot elfogyaszt, mint amennyi 18 éves koráig lenne javasolt.

A Fizz Free February kampány üzenete, hogy ha felére csökkentjük a cukorfogyasztásunkat, az óriási mértékben javítja a társadalom általános egészségi állapotát, Négyezer idő előtt halálozást lehetne megelőzni vele, és kétszázezer fogszuvasodást. Az egészségügy 500 millió fontot takarítana meg, de a háztartások is spórolnának: napi egy üveg üdítő éves szinten 438 font (150 ezer forint) kiadást jelent!

Fizz Free February PET-palack hulladék cukorfogyasztás elhízás

Magyarországon is emelkedésnek indult a szénsavas üdítők fogyasztása. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítő Szövetség grafikonján jól látszik, hogy emelkedik az üdítők aránya, miközben az ásványvízé csökken:

Fizz Free February PET-palack hulladék cukorfogyasztás elhízás

FORRÁS

A diétás üdítőkre való váltás sem szerencsés, mert megzavarják a szervezetünk működését: mivel nincs bennük feldolgozható cukor, ezért agyunk később más, szintén édes ízű élelmiszer után sem indítja be a vércukorszintet szabályozó inzulin hormon termelését, aminek következtében éhségérzet jelentkezik, egyre több és több édes ételt akarunk enni. Vizsgálatok szerint a diétás üdítőktől hasra hízunk, ezzel pedig idős korban nő a szív és érrendszeri problémák, így a stroke kockázata is.

Az alumíniumdobozos vagy PET-palackos üdítőitalok elhagyásával nemcsak mi leszünk karcsúbbak, hanem a kukánk is, hiszen nem dobjuk bele ezeket a csomagolásokat. Vagyis aki csatlakozik a kihíváshoz, az az elfogyasztott kalóriák mellett a hulladékát is csökkenti. Így két jó ügynek is nagy szolgálatot tesz.


0
Tovább
29
jan/2019

Nyugdíjasokat társít diákokkal az intergenerációs homesharing program

Az elmúlt 2-3 évben bővül a homeshare (otthonmegosztó) alkalmazások száma, amelyek célja "összehozni két magányos és alacsony jövedelmű társadalmi csoportot" az Egyesült Államokban és Kanadában. A platformok megfizethető lakhatást teremtenek a fiatalok (zömmel egyetemisták) számára, egyúttal megkönnyítik az idős házigazdák életét a bevétellel és az alkalmankénti háztartásbeli segítséggel. Ez a két csoport a való életben ritkán kapcsolódik, pedig sok hasonló igényük van: itt jön képbe az intergenerációs albérleti modell. Mintául holland, brit és francia programok szolgáltak.

fenntarthatóság lakhatási szegénység intergenerációs albérlet

Illusztráció: Curbed

A Pew közvéleménykutató intézet szerint Amerikában a 18-35 éves korosztályban található a legtöbb szegénységben élő háztartás, sok közülük egyszemélyes, illetve egyedülálló szülő gyerekkel. Ebben az életkorcsoportban van a legtöbb albérlő és társbérlő. Közös jellemzőjük a pénzügyi bizonytalanság, a megtakarítások hiánya, az instabil munkahely. Egy másik tanulmány szerint 1985 óta megháromszorozódott azon amerikaiak száma, akiknek nincs közeli barátjuk, és ez a jelenség a 18-35 éves korosztályban rohamos mértékben terjed.

Eközben egyre több azon nyugdíjasok száma, akik egyedül élnek egy többszobás lakásban: csak Ontario államban ötmillió üres szobát tart nyilván a helyi statisztikai hivatal, és e szobák 40 százaléka idősek tulajdonában van. A szenior-diák összepárosító programokban a diákok a szokásos albérleti tarifánál kedvezőbb áron vehetik bérbe az üres szobákat (jellemzően közös konyha- és fürdőszoba használattal), cserébe hetente néhány (5) órát segítenek az idős tulajdonosnak. Ez a segítség lehet takarítás, hólapátolás, főzés, de akár olyasmi is, hogy elkísérik moziba. "Az idősek eleinte azért jelentkeztek a programba, hogy ki tudják fizetni az ingatlanadót, de aztán egyre fontosabb lett a társaság. Hogy hetente egyszer szeretnének együtt vacsorázni valakivel, vagy havonta kétszer valamilyen társasági eseményen részt vennének", mondta a Curbed magazinnak Brando Sterling, a St. Louis-i homesharing program szervezője.

"A lakhatás alapvető emberi jog. Mind az állam, mind a magánszektor részéről több innováció és lehetőség kellene", mondta Noelle Marcus, a Nesterly app társalapítója, aki az MIT-n szerzett várostervező diplomát. Neki az tűnt fel, hogy milyen költséges dolog egy idős embernek egyedül fenntartani egy lakást. Egyúttal az olyan dolgok, amelyek valaha egyszerűek voltak, mint például felmászni egy létrára kicserélni a csillárban az izzót, egy idős embernek megoldhatatlanná válnak. Ennek ellenére az idősek jelentős része nem szeretné feladni a lakását, nem akar nyugdíjasotthonba költözni. Marcus az egyetemmel együttműködésben megszervezett egy 15 ezer fős közvéleménykutatást, majd a finomhangolás után elindította szolgáltatását. A Nesterly egyelőre Boston környékén működik, de akár nemzetközivé is válhat.

Amerikában is rohamosan nő a 75 év felettiek száma, 2015 és 2035 között meg fog kétszereződni, 13,4 millió főre. Ezzel párhuzamosan a középkorúnál idősebbek 90 százaléka otthonában és lakókörnyezetében szeretne megöregedni. A 20-34 éves amerikaiak 70 százaléka bérli lakását, és ebből 40 százalék alig tudja kifizetni a bérleti díjat. "Ez különösen a városokban nehéz, pedig egy fiatal azért költözik oda, mert ott van munka-, tanulási és más lehetőség", mondta Marcus a Curbednek.
Legfontosabb a két csoport időbeosztásának és személyes térre vonatkozó igényének összehangolása. A bérlőtársak máskor kelnek és fekszenek, és szükségük lehet arra, hogy néha elvonuljanak a saját zugukba.  

fenntarthatóság lakhatási szegénység intergenerációs albérlet

Illusztráció: Curbed

A torontói HomeShare pilot projectben a szállásadónak és a lakójelöltnek is ki kell töltenie egy 9 oldalas kérdőívet, amely nemcsak a lakhatási igényeikre, de az életmódjukra is sok tekintetben rákérdez. Ha összejön egy "match", akkor a leendő albérlőt egy szociális munkás elkíséri bemutatkozó látogatásra az idős lakástulajdonoshoz. Amennyiben megfelelnek egymásnak, készül egy nagyon részletes szerződés: "Mindig elmondjuk mindkét félnek, hogy a másik ember nem gondolatolvasó", mondja Tonya Salomons, a torontói program munkatársa. Ha mégis konfliktus volna, akkor azt a program által küldött mediátor segítségével megoldhatják a felek. De ilyen ritkán fordult elő eddig: "Mindenki nagyon elkötelezett a program iránt, és tudják, hogy valami különleges új kezdeményezésben vehetnek részt. Hajlandóak keményen dolgozni a program és saját maguk sikeréért".

Az intergenerációs albérlet olyan társadalmi kapcsolatokat épít ki, amelyek mindenkinek hasznosak. Amerikában lassacskán olyan mértékben szegregálódnak a különféle életkori csoportok, mint a latin és nemlatin fehér lakosok, tette hozzá Ernest Gonzales, aki a New York Egyetem programjának munkatársa. "Reméljük, hogy a program olyan társadalmi tőkét hoz létre, amelyet kölcsönösség és bizalom jellemez, amelyben a felek támaszkodhatnak egymásra."

"Legfontosabb az egymás iránti tisztelet", mondta a Curbednek Brenda Atchison, 67 éves bostoni nyugdíjas. Ő például kizárólag a konyhában eszik, de elfogadta, hogy a lakója a szobájában is szeretne enni, például nassolni a számítógép előtt. Jelenleg két albérlője van: egy kínai diák, akinek Hálaadáskor tradicionális amerikai vacsorát főzött, és egy pennsylvaniai közegészségügyi hallgató, akivel közös az érdeklődése az egészséges ételek iránt. Atchison nem volt teljesen magányos a programba való bekapcsolódása előtt, de kezdte érezni a társaság hiányát. A diákok beköltözésével a saját fedele alatt van társasága. Nemrégiben történt, hogy sötét este hazafelé igyekezve meglátta a saját házát, és világítottak az ablakok. "Jó érzés volt látni. Mint amikor gyerekként jöttem haza, és itthon volt az egész családom". 


0
Tovább
25
jan/2019

Újraműanyag kockákban alhatnak a jövő fesztiválozói

A nyári fesztiválok világszerte mind több nézőt vonzanak, és ezzel párhuzamosan egyre több szemetet termelnek. A környezettudatos fesztiválszervezők próbálják csökkenteni az egyszer használatos műanyag poharak és evőeszközök mennyiségét, van azonban egy olyan tétel, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni: a fesztivál után a helyszínen maradó sátrakkal. Ezek egy része sérült, megy a szemétbe, a másik részét esetleg jótékony célra tovább lehet ajándékozni. Egy angol cég termékötlete komoly segítség lehetne üzleti bevétellel párosulva, ráadásul a férőhelyek számát is növelné.

Az Above All C6(n) startup újrahasznosított műanyagból készíti Pod(o) fantázianevű alvókockáit, amelyet lapraszerelt állapotban értékesíte(né)nek a fesztiválozóknak vagy a szervezőknek, akiktől bérelni lehet(ne) ezeket. "Sok ember figyelmét felkeltettük az ötletünkkel, a gyártástechnológia is érdekli őket, mert ez megoldást jelent az egyszer használatos műanyagok újrahasznosítására, ami világméretű probléma", mondta az Inhabitat webmagazinnak Charlie Hall ügyvezető.

A Pod(o) kockákkal nem hulladéklerakókba, óceánokba vagy hulladékégető üzemekbe kerül a műanyag, hanem sokoldalúan felhasználható, tartós új termék születne. A műanyaghulladék anyagában történő, illetve minőségi újrahasznosítását ugyanis az is nehezíti, hogy a (szelektív) hulladékot tovább kéne válogatni műanyagfajták szerint (például polietilén, polipropilén stb.), amire nincs kapacitás. Ha meg egybeöntve, kevert műanyagként hasznosítják újra, akkor nem lehet belőle pl. élelmiszercsomagolás, legfeljebb műanyag virágcserép.

Az újrahasznosított műanyagból egyelőre kétszemélyes kockákat gyártanának, amelyeknek zárható az ajtaja, napelemes világítással és folyóvízzel is felszerelhetők, illetve egymáshoz rögzíthetők. Mondjuk a több szinten elrendezéshez biztonságos korlátokat és lépcsőket is fel kell szerelni, ami veszélyes lehet a bulizók számára. De így kisebb helyen több alvóhely lenne létesíthető, ami nemcsak azt jelenti, hogy a fesztiválszervezők több hasznot tudnak bezsebelni, hanem hogy a fesztivál területén valóban biztonságos zónákban lehet aludni, nem pedig olyan területen, ahol az első eső elmos mindent. Ezeket a kockákat a szél sem tudja felemelni, tehát ilyet sem látnánk:

A Pod(o) tervezői a fesztiválok mellett eseti célokra is ajánlják a műanyag kockákat, például ideiglenes szállásként humanitárius vagy természeti katasztrófák esetén, illetve bármilyen rendezvény helyszínén, amelyben a katonákat, tűzoltókat, segítőket és más személyeket biztonságosan el lehet szállásolni néhány napig.

"Az a célunk, hogy helyben teremtsünk fenntartható alkalmazást -- mondta Bex Ricketts fejlesztési vezető. -- Helyben gyűjteni az alapanyagot, helyben gyártani, helyben használni és újrahasználni, majd továbbadni helyi jótékonysági szervezeteknek. A termékünk nulla hulladékot képez, 100 százalékban újrahasznosítható és sokszor felhasználható."


0
Tovább
22
jan/2019

Téli tápláló hajkúrák a fejbőr és haj regenerálására

Tél derekán járunk, ilyenkor szervezetünk vitamin- és ásványianyag-raktárai már kezdenek kiürülni. Pláne azoknál, akik újévi fogadalmukhoz híven a januárt fogyókúrával vagy megerőltető sportolással kezdték. A sapkaviselés sem tesz jót a fejbőrnek, ráadásul a lakás és iroda száraz meleg levegője után extrém hősokk lesz a kinti mínuszos hőmérséklet -- majd fordítva onnan befelé. A hajkorona regenerálásához egy sor hasznos hozzávalót találsz a konyhában. Ezzel az "újrahasznosítással" gazdaságosabban megúszhatod a műveletet. Az alábbi természetes alapanyagok gazdagok olyan vitaminokban és ásványi anyagokban, amelyek táplálják a fejbőrt és a hajhagymákat, segítségükkel mérsékelheted a hajhullást is.

Pixabay

Olívaolaj
A szépségkúrák egyik legkedveltebb hozzávalója, nem véletlenül: A- és E-vitamin-, valamint antioxidánstartalmának köszönhetően hidratálja a hajszálakat, rendbe teszi a töredezett hajvégeket, eltávolítja a fejbőrről a hajnövekedést gátló faggyúréteget. Mikróban langyosíts meg pár evőkanál olívaolajat, masszírozd a hajadba, tekerj a fejed köré folpackot és csavard be az egészet egy törülközőbe. Legalább 45 percig hagyd hatni, majd vízzel hígított samponnal (kétszer) mosd ki a hajadból az olajat.

Natúrjoghurt
A benne lévő tejsav és cink remek hidratálója a száraz, viszkető fejbőrnek és az elgyengült hajszálaknak. Önmagában is használható, de egy felvert tojásfehérjével elkeverve még jobban kondicionálja a károsodott hajszálakat. Hagyd hatni 10-15 percig, aztán langyos vízzel öblítsd le (a tojásos pakolások összecsomósodhatnak a túl forró víztől).

Tea
A megfakult haj fényét helyreállítja a hajmosás utáni utolsó öblítőnek használt tea. Szőkék válasszák a kamillát, barnák és vörösek a feketeteát. 

Pixabay

Almaecet
Az élettelen hajat revitalizálhatod egy házi turmixszal, amelyet 1 kiskanál almaecetből, 2 evőkanál olívaolajból és 3 felvert tojásfehérjéből keversz. Kend fel a hajadra, tekerd folpackba vagy vegyél fel egy zuhanysapkát, és várj legalább fél órát, mielőtt leöblíted.

Jojobaolaj
Ennek az értékes olajnak az az egyik különlegessége, hogy összetétele nagyon hasonlít a bőrünk által termelt faggyúhoz, ezért kiválóan alkalmas a faggyútermelés szabályozására. Akár kevés, akár sok a faggyú, a jojoba hatására rendeződik a szintje. A károsodott, szénakazalszerű hajat könnyen átvarázsolhatod selymesen csillogó hajzuhataggá, ha 1 evőkanálnyi jojobaolajhoz cseppentesz 2-3 csepp szantálfa illóolajat, és ezt a keveréket szétoszlatod a törülközőszáraz hajadon. A jojoba hidratálja a hajszálakat, csökkenti a hajhullást, míg a szantálfa antimikrobiális hatású.

Avokádó
Ma már elérhető a legtöbb hipermarket zöldségosztályán. Közel 20 féle vitamin és ásványi anyag van benne, közte K-vitamin, amely a hajhullás egyik ellenszere. Hámozd meg, vedd ki a magját, a húsát villával törd össze, és keverj hozzá egy egész tojást. Hajhossztól függően egy vagy több részletben használd fel 20 perces pakolásnak a benedvesített hajon. A maradékot fagyaszd le második kúrához. 

Pixabay

Ápolási tippek károsodott hajra:
- Hajmosás után ne dörgöld a törülközővel a fejdet, mert azzal sokat ártasz a hajszálaknak. Ehelyett tekerd a törülközőt a fejedre, és hagyd, hogy a textil kiszívja tincseidből a vizet.
- Minél kevésbé meleg a hajmosó víz, annál kellemesebb a meggyötört fejből és a haj számára.
- Éjszakára kapcsold be a hálószobában a párásítót, ezzel is segíted, hogy hajad visszanyerje hidratáltságát.
- Még ha szereted is copfba összefogni a hajadat, most néhány hétig hordd kiengedve, hogy regenerálódjanak a hajszálak.
- Fogyassz naponta omega-3 zsírsavat tartalmazó olajkapszulát, mint a hal-, ligetszépe- vagy lenmagolaj. Ezzel belsőleg ápolod a hajad mellett a körmeidet is!
 


0
Tovább
20
jan/2019

INgyenes lesz a tömegközlekedés a 11 év alatti gyerekeknek Párizsban

Minden 11 év alatti francia gyerek ingyenesen utazhat Párizs tömegközlekedési járatain 2019 szeptemberétől. Ugyanez érvényes a fogyatékos gyerekekre és fiatalokra 20 éves korig. A 14-18 éves középiskolások 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak, továbbá ingyen használhatják a közösségi kerékpárokat is (Vélib rendszer, olyan, mint Budapesten a Bubi).

Párizs tömegközlekedés Vélib

Javier Bidart / Flickr

A tervvel Anne Hidalgo főpolgármester egyrészt a családokat segítené, mérsékelve a jövedelmi egyenlőtlenséget, másrészt csökkentené az autóhasználatot. Megvalósítása évente körülbelül 15 millió euróba kerül majd, és érvényes lesz a Métropole du Grand Paris-ként elnevezett fejlesztési övezetre, amely a főváros kerületei mellett a szomszédos agglomerációs településeket is magában foglalva 814 négyzetkilométeren körülbelül 7 millió lakos otthona.

Lényege, hogy a kedvezménnyel olcsóbbá szeretnék tenni a közlekedést azoknak, akik jelenleg emiatt kevéssé mobilisak. Ugyanezért használhatják tavaly tavasz óta ingyenesen a tömegközlekedést a fogyatékosok és a 65 éven felüliek a francia fővárosban, amennyiben alacsony a havi jövedelmük. 

Az ingyenes közlekedéstől azt remélik, hogy csökken a forgalmi dugók száma és ennek köszönhetően a légszennyezés is Párizsban, ha a szülők nem viszik autóval a gyerekeket iskolába, edzésre, különórákra. Egyúttal egyértelműen állást foglal abban a régóta tartó helyi vitában, hogy kinek az érdekeit szolgálják a párizsi utcák: a gyalogosokét vagy az autósokét.

Párizs tömegközlekedés Vélib

Martti Tuleinheimo / Flickr

Ennek hozadéka, hogy egyre több utcát alakítanak autómentessé, illetve csökkentik a sávok számát a forgalom szándékos korlátozása (elrettentése) érdekében. A leginkább szennyező járművek már be sem hajthatnak a belvárosba. Rebesgetik, hogy nemsokára teljesen lezárják a történelmi városközpontot az autók elől, kizárólag gyalog vagy tömegközlekedéssel lehet majd bejutni oda. Az európai nagyvárosok közül Párizs már most élen jár a tömegközlekedés használatában: a lakosok alig 25 százaléka használ csak autót a francia metropolisban.


0
Tovább
12
jan/2019

Térkép: így változtatta meg a Föld arcát 300 év urbanizáció és mezőgazdaság

"Három évszázaddal ezelőtt az emberiség még csak a szárazföldek 5 százalékát használta intenzíven. Ma közel a felét", írja új tanulmányában Erle Ellis környezetkutató, aki évtizedek óta foglalkozik ezzel a témával. Az ipari forradalom óta az emberiség a szén-dioxid-kibocsátás révén alakítja át a bolygót, előtte pedig a mezőgazdaságot (legeltetés, szántás) használta erre, bár ezek jóval ksiebb hatásúak.

térkép urbanizáció mezőgazdaság

A Maryland Egyetem professzoraként Ellis csapatával térképsorozatot készített arról, hogy miként nézhetett ki a Föld jó 300 évvel ezelőtt: akkoriban még a szárazföldek fele igazi vadon volt, s a másik felének 5 százalékát vonták csak intenzív művelés alá. Ma a Föld szárazulatainak több mint felén vagy gazdálkodás folyik, vagy valamilyen települést találunk.

"A klímaváltozás csak nemrég óta vált jelentős tényezővé – mondja Ellis. – Ha a mostanihoz hasonló ütemben fokozódik, akkor ez lesz a szárazföldi élővilág domináns alakítója, de egyelőre a területhasználat vezet e téren."

Számos forrást elemezve Ellis és kutatótársai ennek alapján készítették el az elmúlt 300 év térképanimációját, jelezve, hogy az adott területen hányan éltek, és miként használták a területet.  A legintenzívebben használt területek a városok, utánuk a mezőgazdasággal foglalkozó falvak. A ritkán lakott területeket a jellemző használatuk (szántóföld, legelő, erdő) alapján sorolták be, és a lakatlan területeket is jelölték. Az alábbi animáció Ellis egyszerűsített adatsoraiból készült:

térkép urbanizáció mezőgazdaság

Jelmagyarázat: Urban = város, Villages = falu, Cropland = szántóföld, Rangeland = legelő, Woodland = erdőség, Wild = érintetlen 

Jóllehet százévente van egy képkocka, mégis láthatók a trendek. Oroszország és az Egyesült Államok hatalmas pusztaságait a 19. században mezőgazdasági műveléssel törték fel. Afrika és Ázsia korábban félvadon területein kiterjedt állattenyésztést kezdtek folytatni.

"Ázsia átalakítása kezdődött először, és arányaiban ez a leginkább megváltoztatott természeti környezet – mondja Ellis. – Európa is alig emlékeztet hajdani képére a nagy népsűrűség és intenzív területhasználat miatt. A világ többi részén ez az átalakulás lassabb és csekélyebb mértékű."

Az új térképek persze sok tekintetben becsléseken és feltételezéseken alapulnak, ezért is elnagyolt a területi lépték és idősáv. A fent belinkelt tanulmányban még számos látványos grafikon található.


0
Tovább
09
jan/2019

Helyettesítsd a cukrot téli gyümölcsökkel!

Sokan vagyunk, akik a hideg évszakban is aktív életmódot folytatunk, például kutyát sétáltatunk, havat lapátolunk, gyerekszánkót húzunk, sportolunk. Szükségünk van tehát energiára, de nem mindegy, hogy az milyen forrásból származik. A finomított kristálycukor helyett ajánlom figyelmedbe a téli gyümölcsöket, amelyek rostokban és ásványi anyagokban sokkal gazdagabbak a cukornál. Fogyókúrázóknak is ajánlottak, mert glikémiás indexük sokkal alacsonyabb, mint a kristálycukoré (GI 100), ezért nem dobják meg a vércukorszintet, laktatóbb hatásúak. A mostani vitaminhiányos időszakban is kedvezőbbek a gyümölcsök,, ha valakinek nem kötelező nullkalóriás édesítőt (sztévia, eritritol stb.) fogyasztania. Ráadásul olcsóbbak, mint más természetes édesítőszerek (méz, agavé, kókuszcukor stb.). 

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Téli gyümölcsök alatt elsősorban az aszalt gyümölcsöket értem, amelyeket remekül lehet használni főételek, sütemények, energiaturmixok készítésekor, forró italokba keverve, vajas kenyérre kenve. Ezek legtöbb esetben a tömegükkel megegyező mennyiségű fehér cukrot helyettesítenek. A túl száraz aszalványokat érdemes először beáztatni langyos vízbe, és azzal együtt pürésíteni. Ezt a hozzáadott folyadékmennyiséget vond le a recept hozzávalóiból (nehogy túl folyós legyen pl. a muffin tésztája). Felnőtt ételekhez víz helyett fehér- vagy vörösbort is használhatsz, képzeld el, milyen finom lesz egy ilyen öntettel meglocsolt túrógombóc!

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Pixabay

FÜGE
A benne lévő kalcium, kálium és vas csontépítő, vérképző hatású, az apró magok rendben tartják a bélműködést.
100 g apróra vágott fügét áztass be 50-80 ml vízbe (1-2 órára), majd pürésítsd. Nagyjából egyenlő mennyiségű cukrot helyettesít.
Glikémiás indexe: 61

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Eatniks / Flickr

ALMASZÓSZ
Olyan édes fajtákból, mint a Golden vagy a Fuji, a helyettesíteni kívánt cukorral egyenlő mennyiséget meghámozva kockázz és turmixolj össze, és keverd az alapanyagokhoz. A recept szerinti folyadék mennyiségét kicsit csökkenteni kell! Ide kattintva elolvashatod, hogy az alma héjáról miként távolíthatod el a növényvédőszer-maradékot.
Glikémiás indexe: 40  

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Vincci / Flickr

SÁRGABARACK
Természetes A- és C-vitaminforrás, gazdag vasban és rostokban. 
100 g apróra vágott kajszit áztass be 50-80 ml vízbe, majd pürésítsd. Nagyjából 25-30%-kal kevesebb mennyiségű cukrot helyettesít, fajtától függően.
Glikémiás indexe: 31

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Itinerant Tightwand / Flickr

DATOLYA
Ebben sok kalcium, vas, foszfor, réz és mangán van, ami kedvező a csontoknak, a vérképzéshez és a gyomorműködéshez. Ha tejeskávét vagy teát ízesítenél vele, szedd le a héját, és úgy pürésítsd.
100 g kimagozott, apróra vágott datolyát áztass be 80-100 ml vízbe, majd pürésítsd. Ez a mennyiség kb. 120-150 g cukrot helyettesít, ízlés szerint.
Glikémiás indexe 49

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Pixabay

MAZSOLA
A szőlőben lévő antioxidánsokra így tél végén különösen nagy szükségünk van. Koleszterinmentes édesítőszer. Ha nem akarod vízzel pürésíteni, kis étolaj hozzáforgatása után késsel is összeapríthatod pépesre. Ebben az esetben a felhasznált olaj mennyiségét vond le a recept hozzávalóiból. 
100 g mazsolát kb. 50 ml vízbe áztass be, majd pürésítsd. A mazsolaszósz 25%-kal kevesebb édesítőhatást képvisel, mint a cukor, tehát 100 g cukrot 125 g mazsolával helyettesíthetsz.
Glikémiás indexe 60

aszalt gyümölcs cukor banán mazsola datolya füge alma sárgabarack

Pexels

BANÁN
Káliumban gazdag gyümölcs, amelyet éretten ajánlanak gyomorfekélyes jellegű panaszok kúrálására, sőt, magas vérnyomás  mérséklésére is. Már itt-ott barna pöttyös, de még nem erjedt banánt dolgozz el egy villával sima péppé, és használd megegyező tömegű cukor pótlására sütiben, smoothieban.
Az érett banán glikémiás indexe 51


0
Tovább
06
jan/2019

Ezekkel a kanadai (és zöld) tippekkel kevésbé fogsz fázni a fagyban

Az észak-amerikai ország egyes részein ilyenkor mínusz negyven fok is lehet. Még a sarkköri-kanadai humorral "banánöv"-nek nevezett Dél-Ontarióban is, ahol a januári átlaghőmérséklet 0 és mínusz 6°C között van, bármikor beüthet egy mínusz 20-30 fokos időszak, mint az alábbi torontói fotó is mutatja: 

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Torontoist

Szóval ha valaki, ők sokat tudnak arról, hogyan és mit kell viselni/csinálni ilyenkor a fázás ellen.

1. Ne öltözz túl melegen

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Bodellia / Flickr

Hacsak nem állsz órákig egy helyben. Mert ha egy kicsit is mozogsz, pláne havat lapátolsz vagy rohansz a buszhoz, a túl meleg ruházatba csak bele fogsz izzadni. És ha a mozgás után megállsz, sokkal jobban fogsz fázni a nyirkos alsóban. Fontos a réteges öltözködés, de amint beérsz egy meleg helyre, azonnal hámozz le magadról 1-2 réteget.

2. Viselj gyapjút

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Mohair / Flickr

Igenis vedd elő a szekrény aljából azt a pulcsit és kardigánt (vagy ahogy a nagyi mondta: szvettert), amit még anyád kötött egy-egy régi karácsonyra. A kanadaiak szerint nincs a gyapjúhoz fogható a téli hideg ellen. A gyapjúzokni náluk alapfelszerelés, akárcsak a gyapjúmellény vagy kesztyűbélés.

3. Vegyél fel egyujjas kesztyűt

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Whimsie Dots / Flickr

Ez sokkal jobb, mint az ötujjas, mert a zsákformájú kesztyűben az ujjaid melegítik egymást. A fenti ponthoz kapcsolódva kérd meg kötni tudó rokonaidat (vagy a szomszéd nénit), hogy finom gyapjú- vagy kasmírfonalból kössenek neked kesztyűt. Ha már kötnek, horgoljanak egy hosszú madzagot is, amit áthúzol a kabátujjakon, a végeit pedig a kesztyűkhöz varrod, hogy ne veszítsd el őket. A meglévő vízlepergető anyagból készült egyujjasodhoz varrhatsz kesztyűbélést gyapjúfilcből is.

4. Legyen bélelt a csizmád

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Waterdownclinic

Itt a leárazás, keress olyan csizmát vagy bakancsot, amelyben vagy kivehető bélés van, vagy pedig te csinálhatsz bélést öreg gyapjúzokni újrahasznosításával. A lábbeli ugyanis nemcsak kívülről lesz nedves (hó vagy eső miatt), hanem belülről is, a lábad izzadása miatt. A kanadaiak szerint rendkívül fontos, hogy este ki tudd szárítani a csizmádat, kivedd belőle a zoknibélést és a talpbélést is, hogy reggelre ne maradjanak nyirkosak. Tudományos kutatás szerint a hideg láb 10 százalékkal növeli a megfázás kockázatát.

5. Válassz megfelelő kabátot

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Chung Ho Leung / Flickr

Szintén itt a leárazás, most keress olyan télikabátot, amit egy kanadai is felvenne: legfontosabb, hogy minden végén zárható legyen, nehogy bemenjen a hideg. Tehát az alját és a derekát lehessen szűkíteni-összehúzni, az ujja bősége legyen szabályozható tépőzáras vagy gumis mandzsettával, a kapucni előtt legyen nagy gallérja is, ami szintén összegombolható, -patentolható, -cipzározható, és melegíti a nyakadat. A kapucni legyen akkora, hogy aláférjen egy sapka, és még úgy is lógjon túl a profilodon, illetve körben lehessen összehúzni egy zsinórral, hogy védje az arcodat. A tollbélés melegebb, mint a műszál, de csak vegyileg tisztítható, otthoni mosógépben nem. A kabáton legyenek jó nagy zsebek, amelyekben elfér a kezed és a kesztyűd is. A kabát anyaga legyen szélálló, és legalább a vállain vízlepergető.

6. Védd az arcodat

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

Flickr

Aki sarkvidéki viharokhoz szokott, az nem hagyja szabadon az arcát a mínuszokban. Tekerhetsz egy vékony sálat a szád elé, vagy megkérheted kötni tudó rokonodat, hogy kössön neked egy nyakmelegítőt (lényegében egy összegombolható csövet). A nyakmelegítőt és a sálat a nagy kabátgallér tartja a helyén.

7. Tartsd melegen a fejedet

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

The Star

Soha ne menj sehová sapka nélkül, pláne nem vizes hajjal. Jóllehet csupán városi legenda, hogy a fejünkön veszítjük el a testhő 80 százalékát (a valóság csak 10%), de attól még a kobakot burkolni kell. Nagyon érzékeny például a hidegre a fület borító finom bőr, amelyen rövid idő alatt kialakulhat fagyási sérülés. A kanadaiak szerint, ha melegben van minden porcikád, szeretni fogod a telet, de ha bármid is fázik, kínlódni fogsz. 

8. Belülről is melegítsd magad

tél hideg Kanada újrahasznosítás téli ruházat öltözködés

John Jones / Flickr

Télen a főzelékek és száraz sültek helyett válaszd a forró leveseket főételnek. Igyál minél több meleg italt, és ha már leárazás, akkor lőjél magadnak most egy rozsdamentes acélkulacsot is, amelyben magaddal viheted a kávét, teát, forró csokit, ráadásul forró vízzel is elmosogatható (szemben a műanyag kulacsokkal), és évekig használható. 


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum