Most már tényleg túl kell lépnünk azon, hogy elsősorban a kert szépsége fontos. Más is számít.

KÉP: Pexels

Jóllehet búzát és rizst fogyasztunk legnagyobb mennyiségben, ám a klímaváltozás miatt más gabonafélék iránt egyre nő az érdeklődés.

KÉP: Unsplash

A szomszédokkal megbeszéltük, hogy ha ilyen aszályok lesznek nyaranta, el kell engedni a pázsitot. Érdemes volna helyette szárazkertet kialakítani, de mi is ez, és mit tudunk rosszul róla?

KÉP: MorningChores

Kaliforniában a lassan 5 éve tartó extrém száraz időszak egyre szorosabb összefogásra, együttgondolkodásra sarkalja az építészeket, a termelőket. Az aszály sújtotta állam felső szintre emelte a vízhiányos területek vízellátásának problémáját, és innovatív megoldások megfogalmazására kérte fel a tervezőket. 

Az eddig benyújtott ötletek díjnyertes javaslata Ali Chen "Grassroots Cactivism" pályázata, ami a Nopales kaktusz alkalmazásával segítené a víz megőrzését Kaliforniában.

Amíg az elmúlt években Kaliforniában a személyes vízfogyasztást sikerült 25%-kal csökkenteni, addig a mezőgazdaságban használt vízfogyasztás drasztikus mérteket ölt. A mezőgazdaságban elhasznált víz a növények öntözésére, közvetve az állatállomány takarmányozására fordítódik.

Chen a Kaliforniában népszerű fügekaktuszra építi az ötletét, amely egyrészt Kaliforniában bárhol megél, a helyi konyha népszerű növénye, és az állatok takarmányozására is használják. Chen tanulmányában a kaktuszcellulóz, a kaktusznyálka és a kaktusz vízkezelő képességét elemzi. 

A Latin-Amerikában tradicionálisan is víztisztításra használt fügekaktusszal fémektől és egyéb üledékektől mentesítették a vizet. A kaktusz nyálkája nyers formájában, alacsony koncentrációban hatékonyan távolítja el az olajfoltokat. A Grassroots Cactivism célja egy low-tech megoldás kialakítása, amely forradalmasítja a szennyvíztisztító rendszereket, mérsékli a vízhasználatot a mezőgazdaságban.

A farmon termelt kaktuszokat egyrészt emberi fogyasztásra, a kaktuszcellulózt a helyi bioreaktorok vízkezelésére, valamint állati takarmányként lehetne használni, illetve exportálni. A kaktuszfarmra épülő víztisztítás három ütemből állna. Első lépésben mikorszűréssel eltávolítják a szennyeződéseket és a baktériumokat. Ezután fordított omnózissal eltávolítják a baktériumokat, az arrogánsabb vírusokat, és legvégül UV fénnyel távolítanák el a maradék szerves vegyületeket.

Chen ötlete jól illeszkedik Orange megye Felszín alatti feltöltési program-jához, amely a megtisztított szennyvizet visszaküldi az ivóvízellátásba. 

A kaktuszfarmot összekötnék egy ökoturisztikai programmal, amelyben az ideérkező turistákat olyan ökotudatos üdülőhely fogadná, ahol az egészségtudatos életmódra alapoznák a szolgáltatásokat, például a minőségi konyha üzemeltetését. 

Az attrakciót egy vízmúzeum is kiegészítené. 

Fotók: archdaily

Néhány éven belül teljesen kiszáradhat a világ egyik legnagyobb sóstava, az iráni Urmia-tó. A vízfelszín mára már mintegy 60 százalékkal összezsugorodott eredeti kiterjedéséhez képest az emberi tevékenység, vagyis az öntözésre szolgáló lecsapolások és a beömlő folyókra épített gátak vízvisszafogó hatása miatt, de a tó katasztrófájában szerepe van az elmúlt évtized jelentős aszályainak is.

Az Urmia-tó legnagyobb mélysége ma mindössze két méter, a víz literenkénti sótartalma pedig az 1970-es években jellemző 80-ról mintegy 350 milligrammra nőtt. Környezetvédők szerint szintén ártalmas volt annak az útnak a megépítése, amely 16,5 kilométer hosszan átszeli a tavat, hiszen gátolja a víz körforgását. Az út terve már az 1970-es években felmerült, végül azonban csak 2008-ra készült el.

Sókristályok az Urmia-tó partján

A tó kiszáradása nem csak a helyi turizmust veti vissza; a kicsapódó sót a szélviharok kihordják a környező mezőgazdasági földekre, és károsítják a termést. A közeli termőföldek több száz éve híresek almájukról, szőlőjükről, diójukról, mandulájukról, hagymájukról, burgonyájukról. A tó többek között flamingóknak, pelikánoknak és sirályoknak is élőhelyet nyújt. A száradás jelei először a 1990-es évek végén keltettek aggodalmat, a kormány azonban folytatta 35 gát építését a tavat tápláló folyókon. A következő néhány évre további tíz gát tervei állnak készen.

A 2000-es évek elején kutatók már arra a következtetésre jutottak, hogy az Urmia-tó könnyen a Kazahsztán és Üzbegisztán határvidékén fekvő Aral-tó sorsára juthat, amelynek területe kevesebb mint tizedére csökkent, miután a szovjet mezőgazdaság az 1960-as években elterelte a beömlő folyókat, hogy öntözővízhez jusson.

A tó történetének legújabb fejleménye az iráni kormány idei áprilisi bejelentése, miszerint hárompilléres mentőakciót indítanak a kiszáradás ellen: felhőmagvasítással (cloud seeding) próbálják növelni a helyi csapadék mennyiségét, spórolnak az öntözővízzel, végül távoli forrásokból pótolnák a vízveszteséget. Utóbbinál lehetőségeként szóba jött a mintegy 700 kilométeres távolságban, jelentősen alacsonyabban fekvő Kaszpi-tenger is. (greenfo/mti)