Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés
27
aug/2022

10 remek ötlet, hogy mit csinálj a használt teniszlabdákkal

Ha minden igaz, kapni fogunk több használt teniszlabdát, úgyhogy lázasan töröm a fejem, milyen célokra lehet felhasználni azokat.

teniszlabda játék otthon nyár újrahasznosítás

KÉP: Pixabay


0
Tovább
21
dec/2021

Karácsonyig még elkészül: egyszerre öko és bio karácsonyfadísz házilag

A zöld karácsonyhoz már sok tippet adtam, például hogy milyen szuper karácsonyfád lehet fenyő nélkül, erről ebben a posztban több tucat ötletet találsz. Igen ám, de mivel díszítsd a fát, ha öko és bio szeretnél lenni? A házilag készült modellezőagyag-díszek legfőbb előnye, hogy nem műanyag bigyók a világ másik feléről környezetszennyező módon ideszállítva, illetve mivel ételfestékkel is megfestheted őket, semmilyen káros anyagot nem tartalmaznak.

KÉP: APieceOfRainbow

Érdemes belevágni a karácsonyi modellezőagyag-díszek készítésébe, mert ha az ünnep előtt egy-két nappal sikerül megcsinálni az alapokat, akkor a 23-i, 24-i fennforgásban nem lesznek láb alatt a gyerekek, mert éppen díszeket festenek.  Ami jól sikerül, mehet a fára, ami pedig nem tökéletes, az apróra törve komposztálható biohulladék. Lássuk, milyen egyszerű és olcsó alapanyagokra van szükség!

A. változat: finomliszt, kukoricakeményítő, nagyon finomszemű só és víz egyenlő mennyiségben
A hozzávalókat alaposan összedolgozod egy gombóccá, folpackba tekered, és legalább 12 órára beteszed a hűtőszekrénybe, hogy összeérjenek az alapanyagok. Utána kinyújtod, kivágod a formákat, és hagyod levegőn lassan megszáradni (például a szekrény tetején). Amikor már szikkad, érdemes 2-3 óránként megforgatni, hogy egyenletesen száradjon. A 24-48 óra után teljesen száraz díszeket lehet festeni.

B. változat: 30 g kukoricakeményítő, 140 g szódabikarbóna és 60 ml víz
A hozzávalókat egy tapadásmentes serpenyőbe öntjük, alaposan összekeverjük, és kis lángon elkezdjük melegíteni. Amikor a keverék már massza lesz és elválik az edény falától, azonnal levesszük a tűzről. A masszát gombóc alakúra formáljuk, betekerjük egy nedves konyharuhába, és ebben hagyjuk kihűlni. Utána átgyúrjuk, megint gombócot formálunk belőle, folpackba tekerjük és 12-24 órára a hűtőbe tesszük pihentetni. Aztán már nyújtható, 4-5 milliméternél ne legyen se vékonyabb, se vastagabb. A kiszaggatott formákat sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és a sütőben legalacsonyabb hűfokon (résnyire nyitott sütőajtóval, hogy a pára távozni tudjon!) készre szárítjuk. Utána lehet díszíteni. Ha többre van szükség, akkor fel lehet szorozni a mennyiségeket.

+1. tipp: Amíg még nedves massza, anyagában is lehet színezni egy-két csepp ételfestékkel, alaposan össze kell gyúrni vele. 
+2. tipp: Nemcsak festéssel lehet díszíteni a házilag készült öko-bio fadíszeket, hanem ragaszthatsz rájuk fenyőágat, díszbogyót, tobozt is. Mivel a komposztálás a cél, a ragasztáshoz ne ragasztópisztolyt használj, hanem főzz egy jó erős csirízt.

365Zö


0
Tovább
07
aug/2020

Fából dinaszaurusz – ez a játék garantáltan gyerekbarát

Ha körülnézel a lakásban, nem kizárt, hogy a legtöbb műanyagot a gyerekszobában találod: a plüssállatoktól kezdve a gyerekbútoron át a filctollig. A játékok sem kivételek, szinte minden kütyü és bigyó műanyagból van a gyerek körül. Ráadásul a műanyag játékok többsége nem túl kreatív, hamar rá is un a gyerek. Egy bolgár építész házaspárnak, Anastas és Bistra Popovának elege lett ebből, és kisfiuk születése után kifejlesztettek egy mágnesekkel összerögzíthető játéksorozatot. 

Amennyiben a gyerek a színkódnak megfelelően illeszti egymáshoz a részeket, egy valós állat mását kapja, ám szabadságában áll eltérni ettől, és akkor bármilyen fantázialényt létrehozhat az alkatrészekből. Nemhogy elsőre, de még másodjára sem egyszerű az összeállítás, úgyhogy a gyerek rendesen elfoglalja magát ezzel.

A tartós alapanyagból készülő játékok több gyereket is kiszolgálnak. A bükk- és tölgyfa darabokat nem kezelik semmilyen vegyszerrel, sem páccal vagy lakkal. A környezetbarát festék olyan alapanyagokból van, mint a tojáshéj.

A csomagolás újrahasznosított papírból készül, az alapanyagokat a környékükön szerzik be. A fenntarthatóság úgy is megjelenik a gondolkodásukban, hogy ha már kinőtték a gyerekek a játékokat, azokat lakásdíszként is lehet használni, vagy továbbajándékozni egy barátnak. 

A fajátékokra akkora a kereslet, hogy amikor a szülők nemrég bejelentették a Kickstarter közösségi adománygyűjtő oldalon, hogy támogatókat keresnek a legújabb, dinoszauruszokat formáló sorozatukhoz, néhány nap alatt a kért összeg háromszorosát dobták össze a leendő vásárlók. 

Képek: Kickstarter /ESNAF Toys

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
21
dec/2018

Újabb érv amellett, miért ne vegyél a gyereknek elemes játékot

1. Ha hetente 2-3 elemet kell cserélni, az alsó hangon, a legolcsóbb hipermarketes sajátmárkás elemmel is cirka heti 400 forint. Ez egész évre felszorozva több mint 20 ezer forint! Na persze ennyit nem fogsz kiadni, mert hiába volt drága a játék, a gyerek legjobb esetben is két hét alatt megunja. Hogy miért?

2. Mert csipoghat, villoghat, foroghat akármilyen szépen az az elemes játék, a gyerekek úgy vannak behúrozva, hogy az anyukájuk és apukájuk hangját szeretnék hallani, az ő arcát látni, az ő érintését érezni. Erre több tudományos kutatás is született, csak sajnos azok (és a saját józan eszed) hangját elnyomják a rendkívül meggyőzőnek látszó profi reklámok. Ne dőlj be nekik!

Ecotoys

3. Tovább játszik a gyerek a nem elemes játékkal: az a játék, amelyikkel csinálni kell valamit, jobban felkelti a gyerek érdeklődését, beindítja a fantáziáját, többféle módot talál a játékra. Próbáld ki: szórj egy kiürült vizespalackba egy marék színes szárazbabot, és add oda a babának. A "nem irányított" játék segíti a gyereknek elsajátítani azokat a készségeket, amelyekkel sikeresen beilleszkedhet később az óvodai és iskolai közösségbe: hogyan vegyen részt egy csoport működésében, megosztani a tárgyait, konfliktust kezelni, saját érdeket kifejezni és érvényesíteni, mások érzelmeit felismerni (empátia). Ezeket nem kapja meg semmilyen elemes játéktól.

4. Késlelteti a gyerek beszédfejlődését az elemes játék: vizsgálatok szerint az elemes játékkal való játszás közben mind a gyerek, mind a szülő kevesebb hangot ad ki, márpedig a gyerek a szülőt utánozva sajátítja el a beszédet. A gyermek agyának beszédközpontját személyes emberi kapcsolattal lehet stimulálni, nem  gépivel. Ugyanez érvényes a nagyobb, már csacsogó gyerekekre is, olvasható az Amerikai Orvosi Kamara folyóiratában (az angol nyelvű tanulmányt ide klikkelve találod). Sőt, ugyanezt a hatást váltja ki az is, ha "oktatási céllal" mobiltelefont adsz a kisgyerek kezébe.  A közös meseolvasást semmi nem pótolja.

Pixabay

5. Túl korán és túl sok ingert is jelenthet a gyereknek az elemes játék. Lehet, hogy emiatt nyűgös, sírós gyakran? A korai fejlesztés nem egyenlő a túlpörgetéssel. 

6. Ne akard műanyaggal teletömni a gyerekszobát: a gyerek tapogatja, szájába veszi a játékot, de nem tudhatod, hogy az olcsó műanyagból milyen toxikus vegyületek oldódnak ki.

7. Azt hiszed, attól, mert tartós elemmel fogod üzemeltetni a játékot, majd jobban jársz? Ha eddig nem sikerült lebeszélnem Téged az elemes játékról, akkor legalább olyat vegyél, amibe NEM HÁROM ELEM kell. Mert akkor hiába váltasz tölthető tartóselemre, a négy elem újratöltésére szolgáló töltőben mindig lesz egy olyan elem, amelyik nincs annyira lemerülve, mint az a három, amit a játékból vettél ki. Vagyis az az elem (de talán a töltő is) hamar tönkre fog menni. Mennyibe is került?


0
Tovább
03
feb/2018

Kiderült, hány játékkal elégedett a gyerek

Egy új tudományos kutatásban arra voltak kíváncsiak, amit minden szülő szeretne tudni: hogy hány játékkal játszik jobban a gyerek. Az amerikai Toledo Egyetem kutatói 36 gyereket engedtek egyesével két alkalommal egy megfigyelőszobába, amelyben fél órát töltöttek a gyerekek. Egyik alkalommal 4 játék volt a szobában, másik alkalommal 16 játék. A kutatók kamerával figyelték a kicsiket, hogy dokumentálják a tevékenységüket.

játék gyerek környezetterhelés műanyag

ILLUSZTRÁCIÓ

A 18-30 hónap közötti életkorú gyerekek számára a kutatók négy kategóriába sorolható játékokat válogattak: volt köztük oktató jellegű (például formákat vagy számokat tanító), utánzó (foglalkozásra utaló), cselekvésre ösztönző (építhető, nyitható stb.) játékok, illetve kerékkel rendelkező, tologatható járművek.

A 4-játékos alkalommal minden kategóriából egy-egy játékot tettek a szobába, majd beengedték az adott gyereket. A 16-játékos alkalommal minden kategóriából 4-4 játék várta a gyereket. Ha az egyik játék nagyon tetszett a gyereknek, következő alkalommal nem került a válogatásba, nehogy az elfogultság félrevigye a vizsgálatot.

A kísérlet tanúsága szerint a gyerekek kevés játékkal tartalmasabban játszottak, mint sokkal. Minél kevesebb volt a játék, annál inkább nyújtottak minőségi időtöltést: a gyerekek elmélyültebben, hosszabban, többféle módon játszottak az adott játékkal. A 4-játékos alkalmak során a kicsik átlagosan 3 játékkal játszottak, a 16-játékos alkalmak során pedig átlagosan 8 játékkal. 

Kiderült, hogy a sok játék, a választék bősége éppenséggel zavaróan hatott a gyerekekre, gyorsabban elterelődött a figyelmük arról, amivel éppen játszottak, és indultak egy másik felé. Minél kevesebb játék volt s szobában, annál jobban fókuszáltak a gyerekek az adott játék minden tulajdonságának felfedezésére és minél kreatívabb kihasználására, azaz a minőségi játékra.

játék gyerek környezetterhelés műanyag

ILLUSZTRÁCIÓ

Az ilyen korú gyerekek összpontosító képessége nem túl fejlett, a környezeti tényezők túlságosan könnyen befolyásolhatják figyelmüket. Márpedig a kutatók szerint az a lényeg, hogy a gyerek minél hosszabban játsszon egy adott játékkal, mert így fejlődik a képzelőereje, amelynek hatása van az önkifejezésre és az érzelmi fejlődésre. Javul továbbá a koordinációja, a finommotoros mozgás összehangolása, így később könnyebben fog megtanulni írni. Ha a gyerek egy játékkal elmélyülten és fantáziadúsan játszhat, akkor azzal a szellemi képességei is fejlődnek, így az alkalmazkodás, az ok-okozat felismerése, a problémamegoldás és a tervek kivitelezése. 

Az Egyesült Államokban egy átlagos lakásban 139 játékot lehet összeszámolni, egy gyerek évente átlagosan 70 játékot kap. Európában az Egyesült Királyságban egy átlagos gyerek 238 játékkal rendelkezik, amiből 12-vel játszik rendszeresen.

A játékok többségének elpakolása jó hatással van a gyerekre. Időnként cserélgetni lehet az elpakolt és a használatban lévő játékokat, hogy ne veszítse el az érdeklődését a kicsi.

A megunt, kidobott játékok gyakran a szemétben végzik, ami növeli a nem újrahasznosítható hulladék mennyiségét. Az ilyen a hulladékégetőbe vagy hulladéklerakó telepre kerül. A játékok többsége műanyagból, tehát nem megújuló alapanyagból van. A világszerte forgalmazott játékok 75 százaléka Kínában készül, a több ezer kilométeres szállítás óriási környezetterhelést jelent. A játékok csomagolása azonnal kukába kerül, holott az előállításuk költséges. A modern játékok jelentős része elemmel működik, ami szintén nem környezetbarát.

Az eredeti tanulmány ide kattintva olvasható angol nyelven.

Ez is érdekelhet:

játék gyerek környezetterhelés műanyag

A tömbszappan sokkal zöldebb, mint a folyékony


0
Tovább
15
márc/2017

Maradék mütyürökből készítsünk matatófalat a gyereknek

Minden háztartásban van egy olyan doboz vagy fiók, ami csurig van a lakásfelújítás vagy -karbantartás után megmaradt bigyókkal és izékkel. Kell egy deszkalap, amely lehet bútorlap, OSB, cserepes növény alá való kerek falap, de akár egy stramm gyúródeszka is, és erre tetszőleges elrendezésben felcsavarozzuk a mütyüröket: máris kész a kisgyerekek szenzoros és finommotoros képességeit fejlesztő matatófal. Készíthetjük falra szerelve, vagy lábakon álló táblaként (másik felére lehet írni krétával), illetve faládikának is, amelyben a kincseit tarthatja a gyerek.

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Mi kerülhet a matatófalra:
fogantyú
görgő
kerék
számológép
billentyűzet
abakusz
retesz
zsanér
ajtógomb
fémlánc (másik oldalon nehezékkel, hogy húzogatni lehessen)
tükör (fémből! nem törékeny)
lakat
tolózár
ajtószám
táskacsat
övcsat
textilpánt gombbal
cipőfűző
cipzár
óra
kampó
vécépapírtartó
villanykapcsoló
ajtókitámasztó láb
zár kulccsal
kihúzható mérőszalag
xilofon
festőhenger
tárcsás telefon
csengettyű
nyomogatással bekapcsolható led-lámpa
kerti csap
5 literes vizesflakon tekerős kupakja
karabiner
tépőzár
kilincs
duda
kopogtató
távirányító
láncos biztonsági zár

Csoportosíthatjuk a hozzávalókat forma, hanghatás vagy tapintásélmény alapján is, ennek megfelelően felszerelhetünk különféle anyagokkal (pa-mut, műszőr, selyem) bélelt kinyitható műanyagdobozokat is. Az a lényeg, hogy tényleg jó erősen csavarozzunk-szegecseljünk fel mindent, mert amilyen kicsit a gyerekek, olyan erősek: egy szimpla ragasztást simán letépnek. Ha élménydús matatófalat csináltunk, a gyerek órákig ellesz a mütyürökkel, nyugodtan dolgozhatunk, főzhetünk mellette. 

Igényes kivitelű a nagypapa tárcsás telefonjával

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Játéktartó doboznak összeszerelve

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezt az A4-es méretűt akár magunkkal is vihetjük, ha orvoshoz vagy más olyan helyre kell mennünk, ahol várakozni kell

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a fallal órákig elmatat a gyerek

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szintén útijátéknak varrhatunk ilyet filcből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Erre még egy klasszikus csengő és nagyító is került

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ehhez egy cserepes virág alá való kerek fatalpat turbóztak fel

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Nem lehet elég korán megtanulni, hogyan kell a vezetékeket kihúzni a számítógépből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ha lakatot teszünk fel, a kulcsa is legyen a közelben fellógatva

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a táblával még meséket is kitalálhatunk

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

A gyerek nevének monogramja is lehet az alap

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Egy felcsavarozott fémtálca vagy sütőtepsi megtartja a mágneses betűket és számokat

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Az önálló öltözködés gyakorlásához alkalmas a gombos, masnis, cipzáros matatóka

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Minél színesebb, annál jobb

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Apa kocsit hajt :)

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szülinapi ajándéknak is tökéletes barátaink gyerekének

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Multifunkciós tábla

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Családi fotókat is rejthetünk a kinyitható ajtócskák mögé

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek


 

KÉP

Egészen piciknek maradék szőnyegpadlómintákból készíthetünk szenzoros fejlesztőt

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

További ötletekért érdemes bepötyögni a keresőbe a matatófal angol nevét: busy board.


0
Tovább
21
okt/2016

Még 30 szuper ötlet PET-palack újrahasznosítására

Legyél bár kézműves alkotó vagy kreatív szülő, az alábbi összeállításban biztos találsz olyan ötletet, ami megihlet, felpörgeti a fantáziádat. (Korábbi összeállításunkat itt találod.) Ha már a poletilén-tereftalát (PET) nem lebomló anyag, használd ki a szívósságát, könnyű alakítható-ságát: készíts belőle szép és okos dekorációs vagy használati tárgyakat. Kérdés, mit fog szólni a gyerek, hogy a következő 300 évben ugyanazt a tolltartót kell használnia... ;)

1. Lámpaernyő
Az energiatakarékos fényforrások nem sugároznak hőt, ezért nyugodtan borítható rájuk műanyag lámpaernyő. Alvaro Catalán de Ocón barcelonai designer csíkokra vágja fel a PET-palack oldalát, dróttal megerősíti, és színes rafiával, maradék fonallal beszövi. Nagyon jól mutat konyhában, teraszon.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

2. Cipzáros tolltartó
Kell hozzá két félbevágott palack, egy vágóeszköz, egy újrahasznosítható cipzár és egy ragasztópisztoly. A gyereknek matekfeladat kiszámolni a palack átmérője alapján a cipzár szükséges hosszúságát.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

3. Zacskózáró
A palack tetejét se dobd ki, azzal bármilyen zacskót lezárhatsz:

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

4. Menyasszonyi tiara
A palack oldalából szirmokat vágsz ki, körömlakkal és/vagy alkoholos filccel és/vagy akrilfestékkel megfested, vékony dróttal vagy damillal összefűzöd, gyönggyel díszíted. A fenti linken Ina Prodanova bolgár művész további gyönyörű darabjait láthatod.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

5. Medúzadobozka
Gülnur Özdağlar török építésznő csodálatos dolgokat készít hővel meglágyított PET-palackokból. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

6. Plasztikszirmok
Gülnur ékszereket is tervez, amelyeket két lánya segítségével készít el:

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


7. Kislapát kétféle formában
Ugorjunk most vissza a földre egy kicsit...

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

8. Gömb lámpabúra
A félbevágott palackokat Milton-kapoccal, szegeccsel, ragasztóval vagy irattűzővel összerögzíted, feldrótozod egy foglalatra, és kész.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

9. Szalvétagyűrű
Az öngyújtó, gyertya vagy bunsen-égő lángjánál meglágyított műanyag-szirmokat összefűzöd, beleragasztasz pár gyöngyöt és hozzárögzítesz egy pántot. Hmmm, egyszerűen hangzik...

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

Itt megnézheted, hogyan kell csinálni:


10. Pillangós dísz falra, fejpántra, bárhová
Ehhez végre elhasználhatod a maradék körömlakkokat!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

11. Önitatós virágkaspó
Pár szál spárgát, kenderkócot vagy lámpabélt vezess le a gyökérzettől a vizeskaspóba, hogy a fejlődő növény könnyebben felszívhassa a nedvességet. Télen salátát is termeszthetsz így az ablakban.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

12. Állólámpabúra
Bármilyen régi lábazatnak új búrát készíthetsz megfestett PET-csíkokból. Az alábbi darab Sarah Turner iparművész alkotása.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

13. Virágos búra
Ez is Sarah Turnertől van, más az elkészítés módja, de ugyanolyan jópofa és látványos.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


14. Ékszertartó állvány
Csak egy menetes fémrúd és néhány anyacsavar kell hozzá, barkácsáruházból minden beszerezhető. Ne feledkezz meg a tányérszélek lecsiszolásáról!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

15. Hangulatvilágítás
Karácsony előtt és után is vágysz a barátságos fényekre? Tedd az izzósort egy palackba, és készíts rá papírból többrétegű hengert borításnak.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

16. Telefontartó töltéshez
Ki ne bosszankodott volna már azon, hogy a töltő rövid zsinórja miatt a földre kell letenni a drága mobiltelefont, mert nem ér fel az asztalig? Na ennek vége, vágj ki egy tartót vastag PET-palackból most azonnal! Ha aggódsz, hogy a tartó túlságosan megterheli a konnektort, csavarozz be fölé egy kampót, és arra akaszd a telefontartót.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


17. Tartódobozkák fürdőszobába
Ezt erősebb PET-palackból érdemes készíteni. Miután levágtad a tetejét, az élét nekinyomod a forró vasalónak 3-5 másodpercre, hogy meglágyuljon és összepöndörödjön. Ennyi!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


18. Virágváza
Kívülről be is lehet festeni, ehhez még ragasztó sem kell, legfeljebb akkor, ha egy díszítő szalagot rá akarsz még tenni.


19. Szitakötő bross
Drót, öreg és puha bőrcsíkok, PET-palack, ragasztó, biztosítótű kell az egyedi kabátdíszhez, amely a nyárt idézi télen is.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


20. Színes lepkék
A testük félliteres PET-palack, a szárnyuk műanyag irattartó mappából van kivágva, közepére másfélliteres palack megszínezett talpát rögzítette Veronika Richterová cseh művész, akinek a weboldalát is érdemes megnézni, mert évek óta elkötelezett az újrahasznosítás iránt.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


21. Kültéri lámpasor
Szintén Veronika Richterovától, színes, vicces, mi kell még egy kerti partihoz?

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


22. Csillár
Ez is Veronika Richterová alkotása. El.ké.pesz.tő.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


23. Bagolymécses
Kivágás és festés után tegyél bele egy megfelelő méretű befőttesüveget, és abba helyezd a mécsest. Ne feledd, hogy a meggyújtot mécsest soha ne hagyd felügyelet nélkül!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

24. Téli hópihe dekoráció
Ablakba, de a fenyőfára is felteheted, nagyon hangulatos, a gyerekek is elkészíthetik.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


25. Gömb kislámpaernyő
Anyagában színezett PET-palackból mutat a legszebben, de magad is festheted hígított akrillal.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


26. Cicás kaspó
Akár a talpán áll, akár felfüggeszted, mindenképpen aranyos. A forrás weboldalon szabásmintát és másolható cicarajzot is találsz.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

27. Malacpersely
Egyszerű, de nagyszerű, és mivel átlátszó, látható, miként gyarapszik a zsebpénz benne.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

28. Tárolódoboz szőtt technikával
A vékony palackot csíkokra vágjuk, és szövéses technikával elkészítjük. Érdemes kartonpapírból szamárvezető mintát vágni hozzá.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


29. Örökké zöld fenyőfa
Ollóval bevagdosod a palackból vágott lapokat, rátekered a törzsre és celluxszal rögzíted. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


30. Kupaklámpa
Hogy mit csinálj a rengeteg megmaradt kupakkal? Brunno Jahara brazil designer színek szerint csoportosítja, átfúrja és felfűzi őket asztali lámpának. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

A PET-palackok újrahasznosításával kapcsolatos korábbi ötletgyűjteményünket itt éred el.


0
Tovább
20
szept/2016

A legkörnyezetszennyezőbb olimpia után Tokió környezetbarát olimpiát tervez

Az idei riói olimpián a sok kiosztott érem mellett a rendezők maguk számára is kioszthatnak egy aranyérmet, mert 2016-ban a braziloknak sikerült megrendezniük a világ legkörnyezetszennyezőbb olimpiáját.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A világjátékok karbonlábnyoma minden eddigi olimpiát felülmúlt, szén-dioxid-kibocsátását 3,6 millió tonnára becsülik, ami meghaladta a négy évvel ezelőtti londoni karbonlábnyom értékét, a 3,2 millió tonnát is. A 2008-as pekingi olimpia ökológiai lábnyoma még „csak” 1,18 millió tonna volt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Annak ellenére, hogy a rendezők a rendezvény szén-dioxid-kibocsátását ellentételezve számos kibocsátáscsökkentő projektet is beindítottak, például fákat telepítettek olyan területekre, ahol korábban erdőt irtottak, vagy az olimpiai játékokra épített Future Arenát iskolákká alakítják, nem tudják ellensúlyozni a mintegy 80 ezer helyi lakos átköltöztetésével járó költségek, a nézők, résztvevők elszállásolásához, utaztatásához kapcsolódó kerozinfelhasználásból, légkondicionáló berendezésekből és egyéb tevékenységekből keletkező negatív hatásokat.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Az elmúlt idők olimpiai játékait Tokió, a 2020-as olimpia rendezője azzal próbálja felülírni, hogy 2020-ban a világ első környezetbarát olimpiáját tervezi megrendezni.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A célok elérését két fő energiahatékonysági elem, a tiszta energiák alkalmazása és az újrahasznosítás biztosítaná.

A tiszta energiák – a hidrogén, a napelemes és a termikus energia – kulcsfontosságú szektornak számítanak Japánban. Az ágazatban még számos üzleti lehetőség rejlik, amit ki lehet használni az olimpia alatt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Japán a világ harmadik legnagyobb e-hulladék-mennyiséget termelő országa. 2014-ben elektronikai hulladékból 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet tudtak különválasztani, ami jóval több, mint amennyit 2014-ben Londonban az érmek elkészítéséhez felhasználtak (9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet).


0
Tovább
03
márc/2014

Nem gondolta volna, hogy ennyi mindenre jó a PET-palack – mókás és komoly újrahasznosítási ötletek

A legtöbb PET-palack olyan vékony, hogy a benne lévő italt is alig lehet kitölteni, erre-arra horpad a műanyag. Ennek dacára döbbenetesen tartós: lebomlási ideje a természetben minimum 300 év. Körülnéztünk a neten, milyen tippeket találunk a hétköznapi újrafelhasználására.

Valamikor a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben nagy keletje volt egyes strapabíró műanyagoknak, például a csíkokra szabdalt tejeszacskóból horgolt lábtörlőnek. Mára ez csak megmosolyogtató emlék, de a csíkokra felvágott PET-palackból összeállított lombseprű hasznos lehet. Sokkal jobban elkapja a leveleket, mint egy hagyományos műanyag partvis, mert könnyedén érinti csak a talaj felszínét. Három-négy palackot érdemes egymásba húzni a sörtesűrűség fokozása érdekében, részletes útmutató a képeken. 

Óvodában, odahaza remek szolgálatot tesz a falapra fölszegelt, félbevágott palackból kialakított ceruzatartó. Természetesen más apró tárgyak tárolására is alkalmas, például egy műhelyben is remekül hasznosítható. 

 

Ha rendszert viszünk a dolgokba, mindjárt másképp látjuk őket: hiába legyintenek egyesek a PET-palackból kialakított függő kaspókra, mivel pontosan egyformák, és szépen vannak elrendezve, kellemes látványt nyújtanak. Arról nem is beszélve, hogy egy futómuskátli pillanatok alatt benövi a palackot, és onnantól kezdve már csak a virágdzsungel látszik. Érdemes a palack aljára pár apró lyukat fúrni, hogy a fölösleges víz ki tudjon csepegni, ne pangjon a tartóban.

Az esti fürdés közben vidám játékra teremt lehetőséget a vízen úszó PET-teknőc, amelyet úgy készítünk, hogy a palack levágott alját hozzáöltjük egy mosogatókendőből kivágott aljhoz.

Akinek nincs külön falicsapja a felmosóvödör megtöltéséhez, egy levágott aljú palackkal ügyesen továbbíthatja a mosdóból a vizet a vödörbe.

Kínában a pekingi metró 10-es vonalán tesztelik a PET-visszaváltó automatákat, amelyek közlekedési jegyre beváltható kreditpontokat adnak a bedobott használt palackokért.

 

Kényes növények permeteztető locsolásához eddig drága pénzért vettük a slagfejet. Eddig. De most fogunk egy erősebb félliteres palackot, felforrósított szeggel apró lyukakat fúrunk bele, és máris csatlakoztathatjuk az öntözőcsőhöz.

Szintén az apró tárgyak jópofa tárolója lehet a két palackaljból és egy cipzárból összeállított műanyag gömb, amelyet nem túl bonyolult elkészíteni a részletes leírás alapján.

Vágjuk le egy palack tetejét (például a seprűkészítésnél), és használjuk zacskózárnak: áthúzzuk rajta a zacskót, kihajtjuk a peremén, és a kupakkal rögzítjük. Esélyt sem adunk a molyoknak, hogy belejussanak!

Télen madáretetőt is csinálhatunk PET-palackból, de érdemes hozzákötni egy fatörzshöz vagy ereszcsatornához, mert megtöltve is túl könnyű, himbálja a szél, és attól félnek a madarak.

Ötliteres palackokból gondolát kialakítva télen is vígan nevelhetünk salátát az előszobában vagy a konyha sarkában.

Macskaetetőt is elég egyszerű fabrikálni két PET-palack összeillesztésével. Kutyaetetőnek valószínűleg nem alkalmas, mert a kutyák más elv alapján táplálkoznak: nem feltétlenül csak annyit, amennyire éhesek, hanem amennyi ételt maguk előtt látnak.

A svájci Recycline nevű vállalkozás számtalan használati tárgyat készít műanyag palackokból, így például újság- és gyertyatartót, homokórát, virágvázát – és nem is mutatnak rosszul!

Ezen az oldalon még számtalan ötlet található angol nyelven, de a neten is érdemes rákeresni.

A szibériai Olga Kosztyina rönkháza dekorálásához nagyjából harmincezer kupakot használt föl, amelyeket egyneként szögelt fel a falra.

Elképzelhető, hogy a kupakok alá szorult levegőbuborékok némi szigetelő hatást is adnak, de az biztos, hogy Olga háza látványossággá vált Kamarcsagában.

A brit Michelle Brand térelválasztót, dekorfüggyönyt is készít levágott PET-palack aljakból. Ha utánoznánk, arra érdemes egy kis plusz energiát fordítani, hogy egy ráspollyal vagy smirglivel megcsiszolgassuk a műanyagvirág vágott élét, nehogy megkarmoljon a függöny. 

Erős fémdrótból vázat is eszkábálhatunk a PET-palackoknak, így filléres hulladéktároló edényt alakíthatunk ki.

Korábban már bemutattuk azt a parkoló autók fölé készített lugast, amely árnyékoló hatása mellett egyfajta esztétikai élményt is nyújt.

 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


5
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (195),otthon (137),fenntarthatóság (100),közlekedés (64),energiatakarékosság (62),kert (62),környezetvédelem (60),műanyag (47),légszennyezés (46),természetvédelem (42),hulladék (42),napelem (39),környezettudatosság (36),környezetszennyezés (36),napenergia (35),kerékpár (35),városi életmód (34),megújuló energia (33),klímaváltozás (32),fenntartható építészet (29),globális felmelegedés (29),koronavírus (26),urbanisztika (25),PET-palack (25),karácsony (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (19),hőszigetelés (18),természet (18),gyerek (17),városi közlekedés (16),fűtés (16),építészet (16),autó (15),komposzt (15),divat (15),nyár (15),klímaválság (14),kutya (14),konyha (14),élelmiszer (13),növény (13),LED (13),hulladékhasznosítás (13),tömegközlekedés (13),szemét (13),egészség (12),ecet (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),szódabikarbóna (11),CO2 (11),víztakarékosság (11),Ozone zöld díj (11),élelmiszerpazarlás (11),barkácsolás (10),takarékosság (10),ajándék (10),Kína (9),papír (9),urbánus életmód (9),WWF (9),szélturbina (9),elektromos autó (9),ivóvíz (9),tél (9),szélenergia (9),levegőszennyezés (8),művészet (8),szén-dioxid (8),raklap (8),Párizs (8),levegőminőség (8),allergia (8),hulladékgyűjtés (8),lakásfelújítás (8),természetes gyógymód (8),takarítás (7),vásárlás (7),stressz (7),almaecet (7),ételpazarlás (7),illóolaj (7),lakberendezés (7),mobiltelefon (7),csomagolás (7),Hulladék Munkaszövetség (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),biogáz (7),komposztálás (7),háztartás (7),Hollandia (7),New York (6),macska (6),városi élet (6),szúnyog (6),Magyar Telekom (6),környezetbarát (6),Kanada (6),vegán (6),gyümölcs (6),étel (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),alga (6),VOC (6),Föld napja (6),játék (6),ökolábnyom (6),növényvédelem (6),szmog (6),erdő (6),virág (5),város (5),ruha (5),urbanizáció (5),városi hősziget (5),beporzás (5),testről és lélekről (5),busz (5),pályázat (5),faültetés (5),karácsonyfa (5),bioüzemanyag (5),Greenfo (5),Ökoszolgálat (5),szélerőmű (5),Föld órája (5),térkép (5),zajszennyezés (5),méh (5),bútor (5),víz (5),sport (5)

Archívum