1984 óta számos folyó színe megváltozott az Egyesült Államokban a műholdképek szerint. A 108 ezer kilométernyi folyó egyharmadánál jelentős mértékű színváltozás tapasztalható. A jelenségért főleg az emberi tevékenység a felelős, írják a Geographical Research Letters folyóiratban az Észak-Karolinai és a Coloradói Állami Egyetem kutatói, akik 35 év adatait elemezték közel 235 ezer felvétel alapján.

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Pixabay

Az USA-beli folyók alig 5 százaléka mondható kéknek, holott erről a színről gondoljuk, hogy egyértelműen a víz tisztaságát jelzi. Számos folyó vált zölddé, sárgává, sőt akár lilává vagy vörössé. Az amerikai folyók kétharmada (56%) ma már sárgás színű, ami a nagy mennyiségű bemosódott földre, vagyis talajerózióra utal. 

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Kelly Cheng/Flickr

A megváltozott színű folyók 38 százaléka zölddé vált, vagyis "fuldoklik az algától", fogalmaznak a szakemberek. "Minél zöldebb a víz, annál inkább kell arra gyanakodni, hogy megnőtt az algamennyiség a vízben, ami oxigénhiányhoz vezet, illetve a mérgező anyagok feldúsulásához", mondta John Gardner környezetkutató professzor, a tanulmány vezető szerzője. 

természetvédelem folyó klímaválság környezetszennyezés alga természet

KÉP: Unsplash

A színváltozás legfőbb okai a műtrágya-bemosódás, a gátak, a talajerózió, a villámárvizek által okozott talajbemosódás, valamint az ember által okozott klímaválság, amely miatt emelkedik az élővizek hőmérséklete, írják a kutatók. "Nagyon sokat változtatunk a folyóinkon. Ennek leggyakoribb oka valamely emberi tevékenység", foglalta össze Tamlin Pavelsky hidrológus, társszerző. A világ folyóinak alig 23 százalékáról mondható el, hogy forrásától a torkolatáig zavartalanul haladhat.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna