29
jún/2019

Erkélyen és lépcsőházban is lehet komposztálni

Érdemes megnézni a kambha nevű indiai emeletes komposztáló elvét, mert azzal a konyhában keletkező zöldhulladékból tökéletes komposztot lehet készíteni. Hogy azt mire használhatod? Egyrészt a szobai cserepes növényeid kimerült földjét javíthatod fel vele, másrészt pedig a lakókörnyezetedben élő utcai-játszótéri fák és bokrok is hálásak lesznek érte (éljen a gerillakertészkedés!).

komposzt kambha otthon

IfWorldDesignGuide

Az emeletes komposztáló eszköz készítése házilag sokkal egyszerűbb, mint amilyennek kinéz. És nem, nem lesz büdös: a jó komposzt érik, fermentálódik, nem pedig rohad. 

komposzt kambha otthon

A komposztálás a konyhában kezdődik: egy lefedhető edényben gyűjtsd a főzés-étkezés közben keletkező zöldhulladékot, egy nyitott edényben meg a szárazakat, mint a natúr csomagolópapír, wcpapír gurigája, elszáradt növények (avar), nyúlalom, teafű, tojáshéj, de még a tojásdoboz is. 

Az első kategória lesz a nedves, más néven zöld komposztelem, amely nitrogénben gazdag, a második kategória lesz a száraz, más néven barna komposztelem, amely szénben gazdag.

A jó komposzthoz 3 egységnyi zöld elemhez kell keverni 1 egységnyi barnát. Érdemes a komposztálandó elemeket egyforma kicsire (dobókocka méretűre) összeaprítani. 

komposzt kambha otthon

Így néz ki az eredeti kambha,
ezt utánozzuk le virágcserepekkel :)

A mi kambha-utánzatunkhoz kell 3 nagyobb terrakotta virágcserép és hozzájuk 4 terrakotta alátét. Nagyon fontos, hogy égetett, máz nélküli cserepek legyenek, mert azok felszívják a komposztálás közben képződő nedvességet, és képesek szellőzni. De a szellőzést még fokozni kell, éppen azért, hogy ne rohadjon be a komposzt. Ehhez mindhárom cserépen a peremük alatt körben 8-10 lyukat fúrni bele, hogy a komposztban lévő mikroorganizmusok elegendő oxigénhez jussanak. A fúráshoz használj kőzethez (téglához) való fúrószárat, és előtte éjszakára áztasd be a cserepet, hogy ne repedjen meg fúrás közben. A repedés kockázatát azzal is csökkentheted, ha a fúrási pontra kereszt alakban két rövid ragasztószalagot ragasztasz. A négy alátét közül kettőnek a közepére is fúrj lyukat hasonló módon. A legalsó és legfelső alátétbe nem kell lyuk.

komposzt kambha otthon

brnt

A legfelső virágcserép az A, aláteszed az egyik lyukas alátétet, és ráállítod a középső, B-nek elnevezett cserépre, amely alá odateszed a másik lyukas alátétet, és így együtt a két cserepet ráállítod a legalsó, C virágcserépre, ami alá odateszed az egyik nem lyukas alátétjét. Az A cserepet lefeded a másik nem lyukas alátéttel, hogy ne folyjon ki a komposztlé. Ha már nedvességről esett szó: a komposztáló cserepeket ne érje eső, mert ha eláznak, akkor berohad a komposzt. Ugyanígy ügyelni kell arra is, hogy ne száradjon ki a félkész komposzt, mert akkor elpusztulnak benne a mikroorganizmusok. 

komposzt kambha otthon

TVDTE

A komposztálást úgy kezded, hogy az A edény aljára elterítesz egy újságpapírt, arra néhány marék virágföldet, majd egy réteg barna anyagot (például csíkokra tépett csomagolópapírt), aztán rá egy kis aprított zöld anyagot. Ezt a rétegzést folytatod a következő hetek során 3:1 arányban, időnként összeforgatva az anyagot, amíg háromnegyedig (a fúrt lyukak szintjéig) meg nem telik a cserép. Akkor meghinted a tetejét faforgáccsal, és az A cserepet megcseréled az üres B cseréppel: innentől kezdve a B-t fogod tölteni, miközben a középre került A cserépben érik az anyag (néha ránézel, hogy nem túl nedves, nem túl száraz-e).

Mire megtelt a B cserép háromnegyedig, akkorra az A cserép tartalma összeesett a fele térfogatra, és egy finom átkeverés után leköltözhet a C cserépbe a végső érésre. A kiürült A cserepet tiszta vízzel elmosod, megint legfelülre teszed, és kezdheted benne újra a gyűjtést, aprítást, rétegzést. Ekkor a B megint középen van, és érik. 

komposzt kambha otthon

Ha túl nedvesnek látod a keveréket és a félkész komposztot, akkor a rothadás megelőzése érdekében keverj hozzá egy kis barna anyagot (farogácsot, de akár zabkorpát is), ha meg túl száraznak látod, locsold meg egy kis vízzel. Legyen kicsit meleg, az jelzi, hogy dolgoznak a mikroorganizmusok. A jó komposzt rostos, kicsit nedves, a színe szép sötétbarna. És nem büdös, inkább finom földszaga van.

komposzt kambha otthon

StonePierPress

TANÁCS: Nem szabad a komposztba dobni főtt ételmaradékot (főként húst és halat), tejterméket, zsíros vagy olajos dolgokat, kenyeret, csontot, hamut, üveget, fémet és műanyagot, színes újságot, pelenkát, porzsák tartalmát, olajat, vegyszereket, festéket, elemet, növényvédő szert, gyertyamaradékot (semmiféle veszélyes anyagot).

Ide kattintva olvashatod egy korábbi posztomat arról, hogy mi az a 70 fura cucc, ami mind mehet a komposztba. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

21
jún/2019

Mit árulnak el a gyomok a kerted talajáról?

A gyomokat szeretni is lehet, ha a kertedben vannak: egyrészt némelyikük kifejezetten mutatós növény, ezen kívül csökkentik a porosodást, továbbá árnyékolásukkal akár 4 Celsius-fokkal is képesek csökkenteni a talaj hőmérsékletét. Némelyik gyom egyúttal vadvirág is (például a katáng) vagy gyógynövény (csalán). Szóval csak nézőpont kérdése, hogy most gyomos-e a kerted, avagy éppen vadvirágos, illetve terápiás...

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Pexels

Gyakorlatilag lehetetlen megszabadulni tőlük, hiszen ehhez totális gyomirtózás, talajcsere kell, ráadásul következő szezonban a szél vagy a madarak úgyis újravetik a gyomokat. Vegyszereket kisgyerek és háziállatok közelében nem ajánlatos használni. Gyérítsd a gyomokat mulcsozással, kapálással, árnyékoló hasznonnövények ültetésével, és fogadd el a jelenlétüket. A sokat virágzó gyomok, pontosabban a virágporuk ugyanis a rovarok fő táplálékát jelenthetik egy-egy területen. Tavasszal a gyermekláncfű a méhek első táplálékforrása, de például egy 2016-os angliai vizsgálat szerint a mezei aszat a legjobb mézelők egyike. 

Próbáld meglátni a gyomok más kedvező tulajdonságait is, jelesül azt, hogy jelenlétüknek köszönhetően ránézésre meg tudod mondani, milyen talaj van a kertedben.

Magyarországon jellemzően az alábbi talajtípusok fordulnak elő: 
1. mezőségi (csernozjom) talaj: hazánk termőterületének 22%-án található, felső sötét rétege humuszban gazdag, jó termőképességű, gyengén lúgos kémhatású, középkötött, jó vízgazdálkodású, jó tápanyag-szolgáltató, könnyen művelhető szerkezetű.
2. barna erdőtalajok: több típusuk létezik, hazánk termőterületének 34%-át képezik, legfelső rétegük humuszban gazdag, gyakran savanyú a pH-juk, általában jó vízgazdálkodásúak, de agyagosodásra és tömörödésre hajlamosak lehetnek, ami rontja a művelhetőségüket és a növények életképességét (megfullad a gyökerük).
3. öntés- és lejtőhordalék talajok: kialakulásukban a víz játszik szerepet, hazánk területének 11%-át adják. Humusztartalmuk csekély, gyakran savanyú kémhatásúak, vízgazdálkodásuk jó, tápanyag-szolgáltató képességük szegényes vagy közepes. 

Pangó vizes talajban gyakori a

lórom (lósóska)

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Sten Porse

mezei zsurló

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

MPF

martilapu

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Szabi237

mezei menta

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Michael Becker

nagy útifű

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Lorsh / Technion

kúszó boglárka

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Karelj

réti kakukktorma

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

H. Zell

fehér here

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Emőke Dénes

kerek repkény

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

TGyM

Száraz talajra enged következtetni a

tarlóhere

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség


Tagzen

mezei katáng

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Mussklprozz

vadmurok

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

H. Zell

kamilla (orvosi székfű)

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

H. Zell

Talajelsavanyodás jelzője a 

nagy útifű

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Lorsh / Technion

mezei zsurló

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

MPF

tarlóhere

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Tagzen

juhsóska

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

K.Metodiev

százszorszép

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

David Monniaux

háromszínű árvácska

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Kjetil Lenes

máriatövis

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Fir0002

lórom (lósóska)

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Sten Porse

Mészjelző gyomnövény a

martilapu

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség


Szabi237

tyúkhúr

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

SB_Johnny

fehér libatop (libaparéj)

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

6th Happiness

árvacsalán

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Sannse

pásztortáska

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

SeasonsFlow

aggófű

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Carol Spears

mezei szarkaláb

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Hectonichus

mezei katáng (vadcikória)

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Mussklprozz

mezei zsálya

gyom talaj vizes talaj száraz talaj savanyú talaj meszes talaj gyomnövények talajminőség

Oswald Engelhardt

Irány a kert!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

17
jún/2019

Így készíts hatékony szúnyogcsapdát pár perc alatt!

Mifelénk napok óta ígérgeti a hatóság, hogy jönnek permetezőkocsival "szúnyogot gyéríteni", de mintha valahogy nem találnák a címet, a kocsikulcsot vagy a biológiai úton néhány óra alatt lebomló vegyszert, mert eddig nem kerültek elő. Úgyhogy tennünk kell valamit, mert most már aludni sem lehet az idegesítő zümmögéstől, és az idei szúnyogok akkorákat csípnek, hogy napokig viszket a helye utána.

PET-palack szúnyog illóolaj citromos eukaliptusz olaj

Pexels

Az üzletekben kapható szúnyogirtó vegyszerekkel az a baj, hogy ezeket a kémiai anyagokat általában lenyelés ellen vizsgálják, márpedig nem nyalogatni szoktuk a sprayt/elektromos párologtatót/stb, hanem belélegezni. Annak egészségügyi hatását viszont csak sejteni lehet: a mikroszkopikus méretű vegyszercseppek a belélegzett levegővel együtt mélyen lejuthatnak a tüdőbe. Hmmm. Köszi, inkább nem.

Vannak az ultraibolya fényt kibocsátó vagy ultrahangos vagy más módon a szúnyogokat riasztó/csalogató elektromos készülékek, ezek azonban jellemzően több ezer forintot kóstálnak. És megint nem lehet tudni, hogy a házunkban, kertünkben élő kutyák, macskák, madarak, denevérek, sünök mennyire hallják például azt az ultrahang frekvenciát, és az mennyire zavarja őket.

PET-palack szúnyog illóolaj citromos eukaliptusz olaj

Pexels

Marad a barkácsmódszer, persze némi tudományos kutatómunkával alátámasztva. A legolcsóbb szúnyogcsapdához (amit más töltelékkel darázshoz és légyhez is lehet használni) csak egy üres PET-palack kell. Ezt félbevágod, a tetejét fejjel lefelé beleteszed az aljába, és egy ragasztószalaggal rögzíted. 

PET-palack szúnyog illóolaj citromos eukaliptusz olaj

Insectcop

Utána jön a töltelék. Az interneten számos varázsszerről lehet olvasni, nincs is annál viccesebb, mint amikor a legnépszerűbbet szakértők véleményezik. Az Amerikai Tudományos és Egészségügyi Tanács szerint a szájvíz-keserűsó-sör kombó pont olyan marhaság, mint amilyennek hallatszik, és én hajlamos vagyok hinni nekik.

Van ugyanakkor egy másik turmix, ami hatásos lehet: ez pedig a cukros vízben oldott élesztő. Az élesztőgombák ugyanis a cukros vízben szaporodni kezdenek, közben szén-dioxidot bocsátanak ki, márpedig azt hívogatónak érzik a szúnyogok. Bennünket is részben amiatt találnak meg, mert kilélegzés közben folyton CO2-őt eregetünk.

A csapdához 1 dl vízben oldj fel 1 evőkanál barnacukrot (ennek erősebb illata van), langyosítsd meg kézmelegre, és szórj bele 1-2 deka friss élesztőt. Ha csak instant élesztő van otthon, azzal is lehet próbálkozni, de a friss hatásosabbnak tűnik. Ezt a keveréket öntsd a PET-palackból készített csapdába, és tedd az ágyad mellé vagy az ablakpárkányra, hogy éjszaka magához vonzza a vérszívókat. 

Ha nincs otthon élesztő és barnacukor, a csapdába önthetsz sört is, annak a habja is bocsát ki szén-dioxidot egy ideig, továbbá a benne lévő élesztő és komló is vonzza a szúnyogokat. A korábban említett darazsak és legyek ellen az erősen cukrozott víz vált be nálunk évtizedek óta. 

A rovaroknak álló vízre van szükségük a peterakáshoz, ezért azt is csinálhatod, hogy egy kis mosogatószeres vizet öntesz a csapdába: a mosogatószertől a víz felületi feszültsége csökken, ezért a szúnyog nem képes megállni a felszínén, hanem elsüllyed és megfullad. Érdemes egy kis LED-es zseblámpát a csapda mellé tenni, mert a fény is vonzza a rovarokat.

PET-palack szúnyog illóolaj citromos eukaliptusz olaj

Ha nem vonzani, hanem riasztani szeretnéd a vérszívókat, méghozzá bio módon, akkor a legjobb természetes riasztószer a citromos eukaliptusz illóolaj, amelyről több tudományos vizsgálat is bebizonyította, hogy hasonlóan hatékony, mint a dietil-toluamid (DEET) rovarirtó szer. A 30 százalékos citromos eukaliptusz illóolaj-kivonatot tartalmazó szer legalább 7 órán át hatékonyan tartotta távol a szúnyogokat és kullancsokat. Az üzletekben kapható természetes eredetű készítmények közül az ilyet érdemes keresni, illetve olyat, amely a citromos eukalitusz olaj (OLE) szintetikus változatát, a para-mentán-3,8-diolt, azaz PMD-t (más néven citriodiolt) tartalmaz.

A fogyasztóvédelemmel foglalkozó amerikai Consumer Reports összehasonlította a citromos eukaliptusz hatását más illóolajokéval, így a cédrussal, fahéjjal, citronellával, szegfűszeggel, gerániummal, citromfűvel, rozmaringgal és mentával, amelyek sokkal kisebb védelmet nyújtanak, többségük kifújt fél óra után.

A citromos eukaliptusz illóolajat teheted mécseses párologtatóba is, bár elég jellegzetes szaga van. Nem szabad töményen a bőrre kenni, mert komoly irritációt okozhat. Viszont egy evőkanálnyi testápolóhoz 3-4 cseppet keverve már kellő hígítást érsz el, azzal bekrémezheted magad a szúnyogok elleni hatékony védekezéshez.

Ha mégis megcsípett volna egy vérszívó, egy vattagolyóra vagy papírzsebkendőre önts egy kis almaecetet, és azzal nyomogasd meg a csípés helyét, hogy enyhítsd a duzzanatot és viszketést.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

08
jún/2019

Óriási az érdeklődés a szappan méretű mosógép iránt

Tegnap zárult a kampány: százezer hongkongi dollárt kértek, de közel másfél milliót kaptak az egyik közösségi adománygyűjtő oldalon az Omisonic fejlesztői, hogy szeptemberig piacra dobhassák a világ első vezeték nélküli ultrahangos mosóeszközét. Nem csoda, hogy ilyen nagy az érdeklődés a készülék iránt: emelje fel a kezét, aki tudja, hogyan lehet egyszerűen megtisztítani egy fürt szőlőt vagy egy átizzadt futócipőt...

Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság

A hagyományos mosógép termetes darab, amely az örvénylő víz, a hőmérséklet és a mosószer segítségével tisztítja meg a ruhákat. Az Omisonic ezzel szemben egy parányi eszköz, amely viszont erős ultrahangos vibrációt képes kelteni a vízben, ezzel megtisztítani a vízbe helyezett tárgyat, legyen bár az ruhanemű, zöldség, gyümölcs, ékszer, szemüveg, játék, fehérnemű, fogszabályzó, sminkecset, babaholmi stb.
Az ultrahangos vibráció több ezer mikroszkopikus méretű buborékot gerjeszt, amelyek a vízbe merített tárgy felületéhez ütközve parányi vákuumot hoznak létre, és így valósággal "lerobbantják" a koszt a felületről. Az ultrahangos tisztítás a legmakacsabb foltokkal is elbánik, mint a vörösbor, rozsda, fű, izzadtság, olaj vagy föld, és olyan mélységben tisztít, ami az eddigi módszerekkel elképzelhetetlen. A mikroszkopikus buborékok lepattintják a felületen lévő baktériumokat és más, szemmel nem látható szennyeződést: a saláta vagy az alma megtisztul a növényvédő maradványoktól is.
Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság
Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság
A vezeték nélküli készülék ideális utazáshoz, nyaraláshoz, táborozáshoz is. Az alig 80 grammos mosóeszköz bármelyik hátizsákba befér, ráadásul a segítségével kevesebb cuccot kell magunkkal vinni. Egy töltéssel nagyjából két kiló ruhaneműt képes tökéletesen megtisztítani, körülbelül annyi idő alatt, amennyit a hagyományos mosógép ökoprogramja is igényelne, azaz két óra alatt. Ezzel szemben egy átlagos mosógépnél 15-ször kevesebb vizet és 40-szer kevesebb energiát fogyaszt. Ezzel nemcsak a víz- és áramszámla csökken, hanem a természetnek is jót teszünk. Ha csak egy inget mosása a cél, nem kell a mosógépet beindítani. Ide kattintva olvashatsz arról, hogy mit csinálj az egyszer felvett ruhákkal.

Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság

Az elemmel működő, vezeték nélküli készülék tökéletesen biztonságos, és megfelel a legmagasabb vízállósági követelményeknek, azaz nem fenyeget áramütés veszélye. A mosógéppel ellentétben ennek szinte nincs is hangja, illetve bármilyen kényes ruhaneműt is képes megtisztítani, anélkül, hogy tönkretenné az anyagot. A gyapjú vagy a selyem sem megy össze, nem veszíti el a színét: nemcsak a holmikkal vagyunk kíméletesek, hanem a nyersanyagokkal való takarékosság révén a természeti erőforrásokkal is. Ráadásul nem kell többé kézzel mosni, súrolni, vagy költséges tisztítóba vinni a bepiszkolódott holmikat. 

Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság

A 2400 mAh Li-ion elemmel működő Omisonic egy (kétórás) feltöltéssel 150 percig működik, ami öt félkilós és félórás mosási menethez elég. A mosóeszköz Bluetooth kapcsolattal éri el az okostelefonunkat, amelyre letölthetjük a vezérlő applikációt. Ez kiszámítja az optimális mosást attól függően, mit kell megtisztítani és annak mi a súlya. Az app javaslatot tesz a mosási időre, a víz hőmérsékletére és a szükséges mosószer mennyiségére is. Ez is zöld szempont. Akárcsak az, hogy az Omisonichoz kifejlesztettek egy csomagolásmentes mosószert, amely lapokká van préselve: ebből dobunk egyet a vízbe a mosáshoz, amennyiben egyáltalán szükséges. Korábbi cikkemben itt írtam a dehidratált mosószerekről, mint forradalmi szemléletváltásról. 
Omisonic ultrahangos mosógép energiatakarékosság

Hiver't-Klokner Zsuzsanna 

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com