07
szept/2019

Tanévkezdés nátha nélkül egyszerűen

Sokak számára a szeptember egy több hetes "dátha"-szezon kezdetét is jelzi: visszakerül a gyerek az iskolai közösségbe, ami nemcsak gyerekekből és tanárokból, hanem bizony vírusokból és baktériumokból is áll.

Stockvault

Sőt, az is lehet, hogy a tömegközlekedésen prüszköl rá valami bacit egy olyan utastárs, aki képtelen megtanulni, hogy ha már végképp nem találja gyorsan a zsebkendőjét, akkor a könyökhajlatába tüsszentsen és köhögjön -- a ruhán gyorsan kiszáradnak és elpusztulnak a kórokozók, illetve ez sokkal jobb, mintha a tenyerébe köhögne, aztán ugyanazzal a kezével megfogná a kapaszkodót. Brrr!

Az is egyfajta zöld gondolkodás, amikor a meglévő folyamatokat, elemet újszerűen átvariáljuk a hatékonyabb eredmény érdekében, ahelyett, hogy új termékeket vásárolnánk. Ezt valósította meg egy brit patikus, aki három gyermekén sikeresen tesztelt egy nagyon egyszerű módszert a kórokozók terjesztése ellen. 

Pixabay

Shamir Patel a hazaérkezés rituáléját változtatta meg: ahelyett, hogy a gyerekek odahaza estig a napközben viselt ruhájukban maradtak volna, az egészségügyi szakember azonnal elküldte a gyerekeket fürdeni és átöltözni, amint hazaértek délután az iskolából. Ezzel az volt a célja, hogy a kicsikről úgymond már a küszöb átlépése után rögtön lemossa a kórokozókat, a ruhájuk pedig egyből ment a szennyeskosárba. Így megakadályozhatja, hogy a hazahozott kórokozókat szétterítsék a gyerekek a lakásban. Mert minél tovább marad egy baktérium vagy vírus rajtunk, annál nagyobb a kockázata, hogy betegség lesz a vége.

A náthát, megfázást vagy meghűlést (más néven heveny orr-garatgyulladást) okozó rhinovírusok az otthoni tárgyak (kilincs, asztal, távirányító, laptop, telefon stb.) felületein akár 6 órán át is életben maradhatnak, bőrön 1 órát. A kisgyermekeket veszélyeztető RSV-fertőzés (respiratory syncitial virus) kórokozója szintén körülbelül 6 órán át marad életképes tárgyak felszínén, 1 órán át a ruházaton és akár 20 percig a bőrünkön. Az ételfertőzést, ételmérgezést okozó szalmonella és Campylobacter baktérium akár 4 órán át életképes marad például a gyerek ruháján. Onna pedig nemcsak a gyereket fertőzheti meg, hanem az egész családot. 

Pixabay

Így aztán a hazaérkezéskor asap megfürdetett és átöltöztetett gyereknél kisebb a kockázata, hogy kórokozó maradjon rajta. Náthaszezonban a gyerek ruháját érdemes 60 Celsius-fokon, legalább 2-2,5 óra hosszú programmal mosni, hogy valóban elpusztuljanak a textilszálakra tapadt kórokozók. A hosszú program azért indokolt, mert a mosógép mondjuk egy 60 fokos mosás ciklus során majdnem végig langyos vízzel mos, csak néhány percre melegíti fel a vizet egészen 60 Celsius-fokra. Utána pedig már jön is a hideg vizes öblítés. 

TIPP: Öblítéshez érdemes az illatszerboltban kapható, babaruhák öblítéséhez való, de fertőtlenítő hatású textilöblítőt használni. Mi még textilfelületek (kárpitos bútor, ágymatrac, kabát stb.) fertőtlenítésére is használjuk szórófejes flakonba áttöltve, persze az öblítő antiallergén, ezért színezékmentes, víztiszta változatát, hogy ne színezze meg a textileket. A felületre permetezve 15 perc alatt elpusztítja a bacikat.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

20
jan/2019

INgyenes lesz a tömegközlekedés a 11 év alatti gyerekeknek Párizsban

Minden 11 év alatti francia gyerek ingyenesen utazhat Párizs tömegközlekedési járatain 2019 szeptemberétől. Ugyanez érvényes a fogyatékos gyerekekre és fiatalokra 20 éves korig. A 14-18 éves középiskolások 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak, továbbá ingyen használhatják a közösségi kerékpárokat is (Vélib rendszer, olyan, mint Budapesten a Bubi).

Párizs tömegközlekedés Vélib

Javier Bidart / Flickr

A tervvel Anne Hidalgo főpolgármester egyrészt a családokat segítené, mérsékelve a jövedelmi egyenlőtlenséget, másrészt csökkentené az autóhasználatot. Megvalósítása évente körülbelül 15 millió euróba kerül majd, és érvényes lesz a Métropole du Grand Paris-ként elnevezett fejlesztési övezetre, amely a főváros kerületei mellett a szomszédos agglomerációs településeket is magában foglalva 814 négyzetkilométeren körülbelül 7 millió lakos otthona.

Lényege, hogy a kedvezménnyel olcsóbbá szeretnék tenni a közlekedést azoknak, akik jelenleg emiatt kevéssé mobilisak. Ugyanezért használhatják tavaly tavasz óta ingyenesen a tömegközlekedést a fogyatékosok és a 65 éven felüliek a francia fővárosban, amennyiben alacsony a havi jövedelmük. 

Az ingyenes közlekedéstől azt remélik, hogy csökken a forgalmi dugók száma és ennek köszönhetően a légszennyezés is Párizsban, ha a szülők nem viszik autóval a gyerekeket iskolába, edzésre, különórákra. Egyúttal egyértelműen állást foglal abban a régóta tartó helyi vitában, hogy kinek az érdekeit szolgálják a párizsi utcák: a gyalogosokét vagy az autósokét.

Párizs tömegközlekedés Vélib

Martti Tuleinheimo / Flickr

Ennek hozadéka, hogy egyre több utcát alakítanak autómentessé, illetve csökkentik a sávok számát a forgalom szándékos korlátozása (elrettentése) érdekében. A leginkább szennyező járművek már be sem hajthatnak a belvárosba. Rebesgetik, hogy nemsokára teljesen lezárják a történelmi városközpontot az autók elől, kizárólag gyalog vagy tömegközlekedéssel lehet majd bejutni oda. Az európai nagyvárosok közül Párizs már most élen jár a tömegközlekedés használatában: a lakosok alig 25 százaléka használ csak autót a francia metropolisban.

20
máj/2018

Észtországban ingyenes lesz a távolsági buszközlekedés is

2018. július 1-től a balti államban díjmentessé válik a távolsági buszközlekedés. A témában egyszer már a címlapokra kerültek, amikor 2013-ban a fővárosban, Tallinnban törölték el a tömegközlekedési díjakat a helyi lakosok számára. A szisztéma olyan sikeresnek bizonyult, hogy most kiterjesztik az egész országra.

TTS

Míg az Európai Unióban másutt is találkozhatunk ingyenes távolsági közlekedéssel (Walesben például hétvégente lehet díjmentesen buszozni), addig nincs még egy olyan ország, amely ekkora területre a hét minden napjára 0-24-ben elengedné a viteldíjat. 

Az ingyen buszozástól azt várják az észtek, hogy demokratizálja a közlekedést: nem kell a havi rezsi jelentős részét utazásra fordítani, és talán mérséklődik a járműforgalom okozta levegőszennyezés. Egy felmérés szerint az észtek 33 százaléka lemondana a saját autóról, ha a tömegközlekedés olcsóbb lenne az autózásnál vagy ingyenes lenne.

Ráadásul az egész nem is lesz olyan drága a kormányzat számára. A távolsági közlekedés fenntartásának 80 százalékát eddig is állami támogatásból fedezték. Az ingyenesség az első évben körülbelül 13 millió eurós plusz költséget jelent, olvasható az ERR (észt közszolgálati média) cikkében, ami még egy ilyen kis ország (1,3 millió lakos, 45 ezer km2) esetén sem túl vészes.

OnTheWorldMap

Amúgy is a tömegközlekedés viteldíjának beszedése jelentős költséggel jár: jegyeket kell előállítani, jegyárusító- és kezelő készülékeket beszerezni és fenntartani, továbbá ellenőröket alkalmazni. Összehasonlításul: ez a New York-i közlekedés hatóság (MTA) éves költségvetésének 6 százalékát viszi el. A jegyváltással kapcsolatos sorbanállás, érvényesítés és más hercehurca fokozza a késés kockázatát, (szintén New Yorkban) úgy mérték, hogy az utazási időnek akár a negyedét is felemésztheti.

Az észtek a vidék elnéptelenedése ellen (is) találták ki az ingyenes távolsági buszozást, olvasható a CityLab szakmai fórum cikkében. Ez afféle költségvetési újraelosztás. Észtországban a népesség 32,5 százaléka él vidéki kistelepüléseken, zömmel idősebb, alacsonyabban képzett emberek. A jól képzett fiatalokat felszívja a főváros és a külföldi munkavállalás lehetősége. A kormányzat azt reméli, hogy az ingyenes távolsági közlekedéssel ösztönzi az ingázást, és mérsékelni tudja az elvándorlást.

Az intézkedésre azért is nagy szükség van, mert Észtországban rohamtempóban zajlik a bürokrácia karcsúsítása: a korábbi 220 közigazgatási övezetet összevonták 79-be. S bár az országban a teljes közigazgatás elérhető az internet segítségével, az idősebb polgárok jobb szeretik hivatalos ügyeiket személyesen intézni. Július elsejétől ezt is megkönnyíti az ingyenes buszutazás.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.

21
nov/2017

Egy kis tervezéssel egészségesebb lehet a buszmegálló

Legyen szó busz- vagy villamosmegállóról, általában közös jellemzőjük, hogy közel telepítik őket a kereszteződéshez. A forgalomtervezők szerint ennek egyik oka, hogy így kevesebbet kell gyalogolni a keresztirányú forgalomhoz való átszálláshoz, a zebrához, aluljáróhoz.

Igen ám, de a kereszteződésben a legszennyezettebb a levegő, hiszen az induló járművek gyorsítanak, eközben extra mennyiségű kipufogógáz kerül a levegőbe, a lassító járművek pedig fékeznek, ami azzal jár, hogy a gumiabroncsok, illetve a féktárcsa súrlódik, emiatt veszélyes vegyületek ultrafinom pora hullik az útra, és onnan a légmozgással felkavarodik --  a kereszteződéshez közeli megállóban akár negyedórát is várakozó emberek tehát az átlagosnál sokkal nagyobb koncentrációjú szennyezett levegőt lélegeznek be. 

légszennyezés környezetszennyezés tömegközlekedés Budapest járműforgalom PM10 PM2.5 nitrogén-dioxid

KÉP

Ebben a témában végzett kutatást Suzanne Paulson légkörkutató vezetésével az amerikai UCLA Egyetem kutatócsoportja. "Méréseink igazolták, hogy a forgalomból eredő légszennyező anyagok szintje a kereszteződésekben a legnagyobb, és attól távolodva meredeken csökken", mondta Paulson. Ennek megfelelően a tömegközlekedési eszközre váró utazóközönség sokkal kisebb veszélynek lenne kitéve, ha a kereszteződéstől távolabb alakítanák ki a megállót: elég akár 36 méter is a mérhető minőségi különbséghez! Ez a távolság nagyjából 2 csuklós autóbusz hossza.

Az amerikai kutatók egy zéró kibocsátású járművet olyan berendezésekkel szereltek fel, amelyek a PM2,5-nél kisebb, ultrafinom méretű szemcséjű és az egyéb légszennyező anyagokat mérték, mint a nitrogén-dioxid és a szén-monoxid. Autójukkal 19 napon ide-oda hajtottak 10 Los Angeles-i kereszteződésben, miközben összesen 1744 alkalommal rögzítették a szennyezőanyagok összetételét és mértékét.

Paulson és kollégái a begyűjtött adatok alapján kiszámolták, milyen mértékű légszennyezésnek volnának kitéve az utasok, ha a kereszteződéstől távolabb várakoznának a járművekre. "A minimális forgalmú kereszteződéseket leszámítva mindenhol azt tapasztaltuk, hogy a kereszteződéstől távolabb jobb a levegő minősége", mondta Paulsen. Kiemelte, hogy a teherautók és más nagy járművek gyorsítás és fékezés közben a személygépkocsiknál sokkal több károsanyagot juttatnak a levegőbe.

A forgalomtervező mérnökök általában arra törekednek, hogy a megálló a kereszteződés után legyen telepítve, mert így kevésbé lassítja le a forgalom tempóját. Az amerikai kutatók azt javasolják, hogy az eddigihez képest érdemes még egy kicsit arrébb tenni a megállót, hogy a várakozó utasok ne a kereszteződés szmogfelhőjében álldogáljanak.

Budapesten minden felnőtt napi 3 cigaretta füstjének megfelelő szennyező anyagot szív be a levegővel. A magyar fővárosban az átmenő teherforgalom az egyik legnagyobb szennyező. A népsűrűség és a forgalmi adatok alapján a főváros lakosságának 20 százaléka jelentős mértékű, 60 százaléka mérsékelt és 20 százaléka kisebb mértékben szennyezett környezetben él. Nem tudni, hogy az ingázás miatt a fővárosiak közlekedés közben milyen légszennyezésnek vannak kitéve.

27
okt/2017

Már 30 francia városban ingyenes a buszközlekedés

Egyre több önkormányzat dönt az ingyenes tömegközlekedés mellett, hogy így csökkentse az autóforgalmat (s vele a környezetszennyezést is) az adott településen. Elsőként Compiègne vezette be 1975-ben, mára az ottaniaknak olyan természetessé vált, hogy nyáron a compiègne-i alpolgármestert majdnem megbüntették Párizsban, amikor lazán felszállt egy fővárosi buszra, és leült az első szabad helyre – jegy nélkül. 

Compiègne-ben az akkori polgármester, Jean Legendre vezette be az ingyenes tömegközlekedést: azt gondolta ugyanis, hogy ezzel javíthat a saját autóval nem rendelkező polgárok, főleg nők városi közlekedési, munkába járási lehetőségein, illetve a helyi vállalkozások forgalmát is fellendítheti. Manapság a 90 ezer lakosú környéken évi 5 millió utast regisztrálnak a helyi járatokon.

2017 szeptemberétől pedig az agglomerációjával együtt 150 ezer lakosú Niort-ban vált jegymentessé a helyi busz használata.  Jérôme Baloge polgármester nemcsak a túlzásba vitt autóhasználatról szeretné leszoktatni az helyieket, hanem arra ösztönzi őket, hogy próbálják ki a kerékpárt is, illetve az autómegosztást (car sharing). A helyi buszvállalat két év alatt 30 százalékos forgalomnövekedéssel számol.

tömegközlekedés autóbusz fenntarthatóság légszennyezés Niort Dunkerque Franciaország Compiègne közlekedés

KÉP

Niort előtt 2015-ben a 90 ezer lakosú Dunkerque vezetése jelentette be, hogy hétvégenként ingyenes lesz a buszozás. A frissen megválasztott polgármester, Patrice Vergriete polgármester azzal indokolta döntését, hogy "vissza akarja adni a családoknak a vásárlóerejüket". Azóta szombatonként 30 százalékkal, vasárnaponként 80 százalékkal többen használják a tömegközlekedést. 

Vergriete azt nyilatkozta, hogy korábban a jegyárbevétel csak a buszhálózat fenntartási költségeinek 10 százalékát fedezte, nem tűnt nagy veszteségnek lemondani róla. Pláne úgy, hogy elődje fél százalékkal megemelte a helyi vállalkozásokra kivetett közlekedési adót, mondván, szükség van az extra bevételre a sportstadion megnagyobbításához. Vergriete a pluszpénzt inkább a buszok jegybevételének pótlására fordítja, szerinte "ez volt a prioritás". A mindennapos díjmentességet 2018 szeptemberétől tervezik bevezetni.

Nem mindenki örül az ingyenes buszoknak, mondván, semmi nincs ingyen: ha nem az utasok fizetnek, akkor végső soron az adófizetők állják a buszjegyek árát. Yves Crozet, a lyoni egyetem közlekedési közgazdásza szerint az ingyenbusz pusztán politikai demagógia, "nem feltétlenül butaság a kisebb településeken, de Dunkerque-ben vagy Niort-ban túlmegy a gazdaságilag ésszerű határon", mondta a Le  Monde lapnak. 

A francia nemzeti tömegközlekedési szövetség (GART) is háborog, szerintük az ingyenesség tönkreteszi a tömegközlekedés imidzsét, és adott esetben lehetetlen a szolgáltatást újra fizetőssé tenni.

"Nem mondom, hogy minden városban bevezethető az ingyenesség, de nekünk lehetőségünk volt arra, hogy adóemelés nélkül kezdjünk egy olyan projektbe, amiből az egész lakosság profitálhat", reagált a kritikákra Baloge polgármester Niort-ban.

08
ápr/2011

Hidrogénhajtású robotbusz tisztítja majd a nagyvárosi levegőt

Milyen lenne, ha olyan áramvonalas, sofőr nélküli panorámás buszok lepnék el a nagyvárosok utcáit, melyek amerre csak járnak, jó levegőt hagynak maguk után? Valószínűleg sokkal több városlakó állna át a tömegközlekedésre.


A levegőtisztító busz, bármilyen bizarrul hangzik, már nem utópia, mióta Alain Monteiro megalkotta a SKhy nevet kapott csodajárgányt. A jövő busza napenergiát és kinetikus energiát is használ, újrahasznosítja a szennyvizet, és sokkal balesetbiztosabb, mint a hagyományos, emberi sofőr által hajtott járművek. Ezt a buszt ugyanis GPS és szenzorok segítségével számítógép vezeti, természetesen sokkal kisebb hibaszázalékkal.

A portugál feltalálót a növények ihlették: a busz gyakorlatilag magának termeli a működéséhez szükséges energiát, elsősorban víz és napfény segítségével. Teljes tetejét napelemek fedik, és még a féke is extra energiát termel, igaz nem a busz mozgásához, hanem a hidrogén vízből való kivonásához járul hozzá. Az üzemanyag elsősorban szennyvíz, kipufogógáz helyett pedig tiszta víz termelődik.


Az energia- illetve hidrogéntermelést a busz akkor is folytatni tudja, amikor áll. Áramvonalas formái szuperkönnyű alumíniumvázat rejtenek, mely könnyen újrahasznosítható. A busz teljes belseje pedig, beleértve az üléseket, egykori flakonokból előállított, a végtelenségig újra és újra felhasználható műanyagból épül fel. A hatalmas ablakokra akár közlekedési, vagy időjárással kapcsolatos információt is vetíthetnek, amellett, hogy körpanorámát nyújtanak, és mint néhány szemüveg, erős napfény hatására automatikusan besötétednek.

És ez még nem minden. Nem csak, hogy nem szennyezi tovább, de SKhy-busz egyenesen tisztítja a levegőt. Külső oldalán beszívja, és különböző anyagok segítségével megszabadítja a külső levegőt a CO2-tól: vagyis amerre jár, tisztább levegő marad utána. 

A kiszűrt szén-dioxidot később több dologra is fel lehet használni, a feltaláló szerint például arra lenne jó, hogy kalcium-karbonát készüljön belőle, ami helyettesíthetné a papírgyártáshoz eddig használt fából készült szálakat.

A hidrogénhajtású robotbusz a város igényeitől függően 72 vagy akár 128 férőhelyes is lehet.

Fotók: trendhunter.com

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com