Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
28
ápr/2009

Vigye vissza a gyógyszertárba a hormontartalmú készítményeket is!

A háztartásokból és a gyárakból (főleg a gyógyszer- és vegyipari üzemekből) egyre több olyan anyag jut ki a szennyvízzel és a hulladékkal a környezetbe, amelyek megzavarják az élő szervezetek hormonháztartását (endocrine desrupting chemicals). A vizekben történő megjelenésük már igen csekély koncentrációban is veszélyt jelent az állatokra, és egyelőre nem lehet őket maradéktalanul kiszűrni az ivóvízből sem, ahová a vízkörforgás során visszakerülhetnek.

Ezek a vegyületek öröklődési, fejlődési rendellenességeket okozhatnak, gyengíthetik az immunrendszert, rákhoz vezethetnek. A legszembetűnőbb a nemi működést megzavaró hatás, ami az állatok között például hermafroditizmust és nemváltást okozhat, utóbbi következtében több fajnál is erősen a nőstények javára tolódik el az ivararány. Az ember esetében a sperma minőségének romlásáért, az egyre nagyobb arányú megtermékenyülési problémákért és egyes ráktípusok (főleg emlő- és hererák) előfordulásának növekedeséért okolják a hormonszennyezést - írja a Vízminőség.hu honlap.

Ha csak a háztartásokat nézzük, akkor elmondhatjuk, hogy hormonzavaró anyagokat tartalmaznak a mosogató- és fertőtlenítő anyagok, így ezek környezetbarát termékekre való cseréjén emiatt is érdemes elgondolkodni. A természetbe viszonylag kis mennyiségben kikerülő fogamzásgátló tabletták is erős hormonzavaró hatással rendelkeznek. Ezért éljen azzal a lehetőséggel, hogy a fel nem használt fogamzásgátló tablettákat és egyéb hormontartalmú gyógyszereket nem a szemétbe dobja, hanem visszaviszi a gyógyszertárba, és ott adja le. Ez egyébként minden más gyógyszerre is igaz.




0
Tovább
27
ápr/2009

A mosódió olcsó, bőrbarát mosószer, amely nem károsítja a környezetet. Próbálja ki Ön is!

A mosódió a Dél-Indiában élő mosódiófa (Sapindus mucorossi) termése, amely a szappanfafélék családjába tartozik. A mosódió héja vízzel érintkezve habzani kezd, és kioldódik belőle a természetes szappan, az úgynevezett szaponin, amely jelentős mosóerővel rendelkező anyag. Zsíroldó hatásának köszönhetően eltávolítja a szennyeződést a textíliából anélkül, hogy a színek veszítenének élénkségükből, vagy hogy kárt tenne az anyag szerkezetében. Nepálban például a legfinomabb selymet is mosódióval mossák.



A mosódió környezetbarát: nem tartalmaz foszfátokat, tenzideket és más olyan anyagokat, melyek szennyezik környezetünket, és biológiailag teljesen lebomlik. Előállítása sem terheli a környezetet. A mosódió bőrbarát, hiszen 100%-ban természetes, növényi mosószer. Ezért ajánlott érzékeny bőrűeknek, bőrbetegségben (például ekcéma, pikkelysömör) szenvedőknek, illetve általában csecsemők és kisbabák ruháihoz.

Az [origo] munkatársai közül jelenleg tizenketten használnak mosódiót, és a tapasztalataik igen kedvezőek. A megkérdezett kollégák egyetértenek abban, hogy valóban jó és olcsó megoldás, egyedül a nagyon szennyezett ruhák esetében nem elegendő egymagában. Az is nagy dolog azonban, ha a mindennapi használatban lévő ruhákat ezzel, és nem mosószerekkel mossuk.

Forrás: [origo]

Tipp: Tegyen egy kis textilzsákba (a megrendelhető csomagok tartalmazzák) 4-6 félbevágott mosódióhéjat (nagyon kemény víz esetén nyolcat), kösse be, és tegye a mosódobba a ruhák közé! Illusztrációként a Zöldbolt.hu oldal felvételét közöljük, ahol további hasznos információkat találhat

A mosódiót a mosáson kívül sok más dologra is ajánlják: készíthető belőle sampon, folyékony szappan, mosogatószer, általános tisztító vagy akár növényvédőszer is - olvasható a www.mosodio.eu honlapon.

Mosódiót az interneten is rendelhetünk, a tapasztalat szerint így jóval olcsóbb, mintha bioboltban vennénk. Egy csomag általában fél kiló mosódióhéjat és egy textiltasakot tartalmaz, és 3000 forint körül kapható. Ez a mennyiség heti 3 mosással számolva fél évig is elegendő lehet.

A folttisztító sót erős szennyeződéseknél, illetve természetes fehérítőként ajánlják az indiai mosódió-héj mellé.

A környezetbarát mosáshoz ajánlott még a mosószappan és a mosószóda, amelyekről például az Ökoszolgálat honlapján olvashat információkat, illetve árulnak már környezetbarát mosószereket is.

Olvasónk véleménye

Mi még a függönyt is ezzel mossuk, és a selyemblúzokat is! Tehát egy anyagnak sem árt, mindegyiknél elértük a várt hatást. Fehér ruháknál szoktunk hozzátenni folttisztító sót, amit a mosódióval együtt szoktunk rendelni, de a szomszédom például szódabikarbónát használ. Ezek segítenek kiszedni a különböző foltokat.
 
Nem mondom, hogy tökéletes mosószer, mert azért volt már olyan folt, ami nem jött ki teljesen (ilyenkor azokat a ruhákat átmostuk a drágább mosószerrel), de nem irritálja az érzékeny bőrt, nem szennyezzük vele a környezetet, és még spórolunk is vele. Most őszintén, 2800 Ft-ért hol találok olyan mosószert, amivel fél évig mosok??? Mert a fél kiló mosódió, amit január elején kezdtünk el használni, még majdnem félig van. Édesanyám ekcémás a mosogatószerektől. Van egy útmutató, ahogy mosogatószert lehet belőle főzni, azóta semmi baja!
 
Igaz, nem olyan illatosak a ruhák, mert amikor kiveszem a mosógépből, olyan, mintha csak vízzel mostam volna, de öblítő használatával ez kiküszöbölhető, és az nem annyira káros, mint a mosópor.
 
40-90 fokon lehet mosni, mi 40 fokon mosunk, mert az energiatakarékosabb. 4-5 dióhéjat szoktunk beletenni a textilzsákba, amit a ruhák közé teszünk, majd mosás után azt is kiterítjük megszáradni, hogy még egyszer felhasználhassuk a diókat. Legelőször bioboltban vettem, de ott nagyon drága, interneten akár féláron is hozzá lehet jutni, ilyen például a mosodio.hu oldal és a mosodio.eu. Amit még kiemelnék, hogy a mosódiónak csak a héja a hasznos, a magja csak súly. Sok helyen ezzel együtt árulják.
 
Azért lenne jó, ha írnának erről cikket, mert nagyon kevesen tudnak róla, pedig rengeteg ember hálás lenne, ha felhívnánk a figyelmét egy ilyen bőr- és környezetkímélő valamint pénztárcabarát mosószerre. Én minden ismerősömnek ajánlom, de mindenkihez én se jutok el...
 
Kovács Péter

A mosódió használatról további véleményeket és praktikus tanácsokat olvashat például ezen a honlapon.



 


0
Tovább
26
ápr/2009

Daniel Goleman: Zöld út a jövőbe - könyvajánló

"Az anyagi jólétnek súlyos ára van. Mi, emberek, nem vagyunk tudatában annak, hogy az általunk vásárolt és naponta használt tárgyaink mibe is kerülnek bolygónk állapotában, egészségünkben, és azok munkájában kifejezve, akiknek az erőfeszítése árán kielégíthetjük szükségleteinket és kényelemben élhetünk. Folyamatosan vásárolunk, használunk és elhasználunk, elvesztegetünk, megtakarítunk; mindeközben minden egyes terméknek, árucikknek saját - előttünk jórészt rejtett - története, múltja és jövője van" - írja Daniel Goleman Zöld út a jövőbe című új könyvében, amely április 22-én, a Föld napján jelent meg Nyitott Könyvműhely gondozásában, a világpremierrel egy időben. Olvasson bele a könyvbe!



A szerző a környezettudatos gondolkodás pszichológiai és társadalmi rétegeit fejti fel előttünk a tőle megszokott humorral és éleslátással. Rávilágít, hogy közvetett módon miként hatunk a környezetre mindazzal, amit előállítunk vagy vásárolunk. Ki gondolná például, hogy a "gyógynövény-alapú" samponok olyan vegyi anyagok hozzáadásával készülnek, amelyek nem csak szennyezik a környezetet, de saját egészségünket is veszélyeztetik? Biopamut ruhákat hordunk, és közben fogalmunk sincs róla, hogy a gyárban, ahol készítik, a munkások annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy a színezőfesték anyagától leukémiások lesznek. Vajon miért vagyunk mi, vásárlók, a teljes tudatlanság állapotában azon dolgok hatásaival kapcsolatban, amelyeket használunk vagy fogyasztunk? Goleman új gazdasági világrendet jövendöl, amelyben a vásárlók képesek együttesen nyomást gyakorolni az őket megtévesztő gyártókra és forgalmazókra.

Daniel Goleman több világhírű bestseller szerzője. Kétszer jelölték Pulitzer díjra, és elnyerte az Amerikai Pszichológiai Társaság életműdíját.

Részlet a könyvből (a Kiadó engedélyével)

1. fejezet: A termékek rejtett "ára"

Nemrég hirtelen ötlettől vezérelve megvettem egy játékautót: egy fényesre festett, sárga, fából készült versenyautót négy fekete lemezkerékkel, amelyben egy kis zöld labda jelenítette meg a vezető fejét. Mindössze 99 centbe került, az unokám pedig, bár még csak 18 hónapos, kedveli az ilyen apróságokat.

Rövid idővel később azt olvastam valahol, hogy az ólomfestékkel - főleg a sárgával és vörössel - kezelt tárgyak színe igen fényes és tartós, maga a festék pedig viszonylag kis költségű. Az olcsóbb játékoknál általában ezt használják. Majd a hírekből megtudtam, hogy mintegy 1200 játékot kivontak a forgalomból azok ólomtartalma miatt - többek közt annál az üzletláncnál is, ahol én vásároltam. Ma sem vagyok biztos abban, hogy a fényes, sárgára festett autó ezen betiltott játékok közé tartozott-e, abban azonban igen, hogy az unokám a vele való ismerkedés során minden bizonnyal a száját használta volna először. Hónapok múltak el azóta, és a játék még mindig az asztalomon hever - azt hiszem, sohasem fogom odaadni neki. Folytatás


0
Tovább
25
ápr/2009

Ne vegyen újat, javítassa meg! A Hulladék Munkaszövetség javítóműhely adatbázisa

A Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) egyre bővülő javítóműhely adatbázisa azért indult, mert "alapvető környezetvédelmi érdekünk, hogy a kezeink között megforduló eszközöket minél tovább használjuk, hogy mindent megjavíttassunk, amit meg lehet, hogy minél később váljanak hulladékká használati tárgyaink, eszközeink, gépeink - olvasható a honlapon.

A HuMusz felhívja a figyelmet arra, hogy támogatni kell a még élő és alkotó susztereket, szabókat, műszerészeket, a még üzemelő javítóműhelyeket, szervizeket. Foglalkoztatni kell őket, hogy kevesebb legyen a szemét! Csak olyan eszközöket szabad megvenni, amelyek könnyen és jól javíthatóak, és működő szervizek biztosítják, hogy valóban meg is lesznek javítva! A HuMuSz arra kér mindenkit, hogy gazdagítsa ezt az adatbázist, küldjön be működő szervizekről szóló adatokat. A honlap címe: http://javitomuhelyek.humusz.hu/

Tipp: Ne dobja ki, adja tovább! Az adományfogadó szervezetek listájának bővítéséhez az Ön segítségét is kérjük. További tippek az újrafelhasználáshoz: vásároljon újrahasznosított anyagokból készült termékeket, vásároljon bolhapiacon vagy second hand üzletekben (tőlünk nyugatra ez nem "ciki"), és akár Ön is szervezhet cserebere-börzét. Ne feledkezzen meg arról, hogy az újrahasznosítás első lépése a szelektív hulladékgyűjtés!




0
Tovább
24
ápr/2009

Üvegtisztítás környezetbarát módon: ecet és mikroszálas kendő

A tavaszi nagytakarítás egyik legfontosabb tennivalója az ablakmosás. Tegyünk a mosóvízbe kevés ecetet! Ez olcsóbb megoldás, mint az ablaktisztító szer megvásárlása, ráadásul a környezetünket és az egészségünket is óvjuk vele. Hogyan csináljuk ezt pontosan?



A kereskedelmi forgalomban kapható üvegtisztítók többsége szerves oldószert tartalmaz (például glikol-alkil-étert), amelynek rendszeres használata máj- és vesekárosító hatású lehet. Már egyszeri alkalmazásánál is érezhetjük, hogy irritálja a torkot, az orrot és a szemet. Vannak olyan termékek, amelyek metil-alkoholt tartalmaznak, amely szintén erős méreg. Az ablaktisztító szerekben általában ammónia is van, ami irritálja bőrt.

A párolgó szerves oldószerek elősegítik például a felszínközeli ózonképződést, amivel nemcsak az élőlényeket veszélyeztetik, de roncsoló hatással lehetnek például a gumira vagy az építőanyagokra.

Tipp: Mindenféle tisztítószer kiválasztásánál elsődleges alapelv, hogy a vízalapú szereket részesítsük előnyben a szervesoldószer-alapúakkal szemben!

Vannak teljesen hagyományos módszerek is, amelyek valamivel több munkát igényelnek ugyan, de környezet- és egészségbarát megoldások. Az ecetet melegvizes ablakmosás után alkalmazzuk, egy rész ecet, négy rész víz arányban. A híg ecetsavoldat a környezetre nézve semleges hatású.

Ha az ablakon található zsíros szennyeződésekkel gyűlik meg a bajunk, akkor sem a vegyszermennyiség növelése jelenti a megoldást: először szabaduljunk meg a zsíros foltoktól környezetbarát mosogatószerrel, majd ezt követően alkalmazzuk az ecetet.

Forrás: MTI

Ablaktisztító rongyként megteszi egy régi póló is, ezekkel azonban előfordul, hogy szöszölnek és növelik a takarításra fordított időt, esetleg több vegyszert is használunk emiatt. Ennek elkerülésére választhatjuk a mikroszálas törlőkendőt, ezekhez általában nem szükséges tisztítószer, csak be kell őket vizezni. Ha egy makacs szennyeződés miatt mégis tisztítószerrel együtt alkalmazzuk őket, akkor ne használjunk klórtartalmú anyagot, mivel ez károsítja a törlőkendő anyagát. Elsőre ugyan túl drágának gondolhatjuk a mikroszálas textileket - több ezer forintot is elkérhetnek értük - de hosszabb távon megéri ez a befektetés. Egy ilyen törlőkendő 5-6 évig használható, így kevesebb hulladékot képez, mint a gyakrabban cserélendő törlők, szivacsok.

Jurecska Laura, ELTE

Ajánlat:

Mire jó még az ecet?

Mérgek a lakásban

További környezetbarát takarítási tippek az Ökoszolgálat honlapján

Hétvégi programajánló: Jókat ehet-ihat bióból: Szent György-napi Kihajtási Ünnep és Országos Biovásár Hortobágyon

 


0
Tovább
23
ápr/2009

Jókat ehet-ihat bióból: Szent György-napi Kihajtási Ünnep és Országos Biovásár Hortobágyon

Jókat ehet és ihat egészséges kínálatból, a Hortobágyi Nemzeti Park bioélelmiszereiből kóstolgatva, ha részt vesz a hagyományos állatkihajtáson a Kilenclyukú híd mellett április 25-26-án.



Tipp: nézzen képeket a tegnapi Föld napja rendezvényekről!

A Hortobágyon 1992-ben kezdődött a biogazdálkodás néhány száz hektárnyi szántóterületen. Ma a hazai ökológiai gazdálkodás területének több mint egyharmada van itt. A legjellemzőbb nemzeti parki termékek a szürkemarhából, mangalicából, bivalyból, rackajuhból és halból készült bioélelmiszerek, tejtermékek, továbbá a pékáruk, a pálinka, a méz, a bor és a gyógynövények.

Forrás: Hortobágyi Nemzeti Park

Április 25-26-án ezeket meg is kóstolhatják az országos biovásáron, amelyet a hagyományos tavaszi állatkihajtással együtt rendeznek meg. Mitől bio a bio, mire jó a génmegőrzés, milyen a környezetkímélő gazdálkodás? Ezekről is szó lesz, szaktanácsadással egybekötve. A részletes program itt látható.

Ha valaki bizonytalan abban, hogy milyen állatokat őriz a csikós, a gulyás, a juhász, a kondás, akkor érdemes megnézni 25-én az állatok kihajtását a pusztára, és a tradicionális számadást a telelő jószágokról, a rovásfáravételt. Délután háromkor érkezik a Kilenclyukú hídon át a rackanyáj, a hatökrös szekér, a népies ötösfogat és társai, a híd lábánál pedig a tornyidombi szürkemarha gulya legel majd.
További program itt.

Mindkét napon térítésmentesen látogatható a Hortobágyi Nemzeti Park Látogató Központja, kedvezményesen a Pusztai Állatpark és a Hortobágyi Madárpark. Debrecenből kétóránként ingyenes buszjárat indul a rendezvényre

Ajánlat:

A Nemzeti Park egyéb programjai

Képek a tavalyi kihajtásról

Az első lépés a bio-konyhakert felé: nem mindegy, mit mi mellé ültetünk

További programok országszerte

www.itthon.hu

www.iranymagyarorszag.hu

www.utazzitthon.hu


0
Tovább
22
ápr/2009

Út a zöld energiához: új réteggel bővül a Google Earth

A Google Earth legújabb verziójában egy új réteget (layert) hoztak létre, amely hasznos szolgáltatást nyújthat a megújuló energiát előállító vállalatoknak, a döntéshozóknak, a környezet- és természetvédőknek és a nagyközönségnek is.



A The Path to Green Energy (Út a zöld energiához) nevű réteg egyelőre próbaverzióban készült el az Egyesült Államok 13 nyugati államára (ez mintegy 3,5 millió négyzetkilométernyi területet jelent, Magyarország területének körülbelül 37-szeresét). A réteg egy térképalapú adatbázis, amely a jelenleg szétszórt információk egy helyen való ábrázolásával segít megtalálni a természetvédelmi szempontból legoptimálisabb helyeket a nap- és szélfarmok létesítéséhez.

Verseny az alkalmas helyekért

Az Egyesült Államok a világ egyik legnagyobb energia-felhasználója. A rohamosan fogyatkozó kőolaj- és földgázkészletek, a nukleáris energiával kapcsolatos félelmek és az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt egyre több vállalat igyekszik növelni a megújuló energia arányát a felhasznált energiamennyiségben. Kalifornia államban például előírás a közszolgáltatási vállalatok számára, hogy 2010-re megújuló energiaforrásból biztosítsák villamosenergia-szükségletük 20%-át.

Ezért az energetikai cégek tülekednek a nap- és szélfarmoknak alkalmas helyekért. A megújulók tekintetében a legideálisabb területek a nyugati sivatagok, főként Délkelet-Kalifornia sivatagjai, ahol erős a napsugárzás és a szélerősség, sőt a geotermikus energia is hasznosítható.

A sivatag is élőhely

Egy sivatag távolról üresnek tűnhet: optimális helynek például több ezer naptükör telepítésére. A sivatagi ökoszisztéma azonban rendkívül törékeny, érzékenyen reagál a legkisebb emberi hatásokra is.

A sivatagoknak ezért egyre nagyobb részén tiltják meg az emberi beavatkozást. A környezetvédők is támogatói a megújuló energiának, a tiszta technológiának, de a természetvédőkkel együtt azt is fontosnak tartják, hogy ennek telepítése a lehető legkisebb környezeti kárral járjon, és ne veszélyeztesse az élővilágot.

Forrás: windaction.org

A nyugati sivatagok a szél és a nap szempontjából is ideálisak

Mindez egyre komolyabb konfliktusforrás. Ha például a napenergia hasznosításáról esik szó, az Egyesült Államokban a Mojave-sivatag az első számú "kedvenc". A Google Earth új rétegében ráközelítve a sivatag területére azonban szinte mindenütt védett, vagy a gazdasági hasznosítás számára korlátozott területeket látni (lásd az alábbi képen). Korábban több építkezés is felbőszítette a környezet- és természetvédőket, például 2008-ban, amikor távvezeték-hálózatot fektettek le a sivatagon keresztül, San Diego-tól a Salton-tóig (Dél-Kalifornia). A San Diego Gas and Electric nevű cég ragaszkodott a hálózat kiépítéséhez, hogy teljesíteni tudják az állam által előírt követelményeket. A környezetvédők szerint a cég valódi célja azonban az volt, hogy fosszilis üzemanyagot importáljanak Mexikóból.

Forrás: Google Earth

A Mojave-sivatag már "megtelt"

Segíthet az új réteg

Nincs garancia arra, hogy az ilyen összetűzéseket megelőzheti a Google Earth újítása, de BrightSource Energy (napenergia hasznosításával foglalkozó vállalat, amely több naperőművet is tervez a Mojave-sivatagban) szerint nagy segítségükre lesz az előzetes helyválasztásban.

A megújuló energia hasznosításához először is meg kell találni a technológiai szempontból alkalmas területet, ahol a legkedvezőbbek az adottságok (például a szélerősség, napsütéses órák száma stb.). Ezután hosszas folyamat veszi kezdetét, melynek során elvégzik a kötelező környezeti vizsgálatokat. Ha időben kiderül, hogy a kiválasztott területen eleve nem engedélyezett az építkezés, rengeteg tervezési idő, fáradtság és pénz takarítható meg.

A fejlesztők úgy gondolják, hogy az új réteg használatával részben megelőzhetőek az ipari-gazdasági körzetek érzékeny élőhelyek kárára történő terjeszkedése következtében kialakuló viták. Nem kell hosszas jogi csatákat vívni, amelyek során utólagosan megtilthatják az építkezést, akadályozhatják a munkálatokat, illetve nem kell óriási összegeket fordítani az esetleges kármentesítésre.

Az új réteg közelebbről

Az új Google Earth réteget és az ehhez szükséges térképeket két vezető amerikai természetvédelmi szervezet, a Natural Resources Defense Council (NRDC) és a National Audubon Society készítették el a Google.org GeoChallenge Grants támogatásával. Mindkét szervezetnek 25 000 dollár állt rendelkezésére, hogy összegyűjtsék a szükséges adatokat, és felépítsenek egy adatbázist, melyet végül térképeken ábrázoltak.

Tizennégy védett területtípust különböztettek meg, amelyeket három fő kategóriába soroltak. Az első kategóriában minden gazdasági tevékenység tiltott, ide tartoznak például a nemzeti parkok, nemzeti természetvédelmi területek, tanösvények. A második típusba az olyan területeket osztották, ahol korlátozott az emberi jelenlét a válságos környezeti állapot és az ott élő veszélyeztetett fajok miatt. A harmadik csoport pedig azokat a meglévő és tervezett állami parkokat és vadvédelmi területeket jelöli, ahol ugyan nem tiltott, de nem is ajánlott a gazdasági hasznosítás.

Forrás: Google Earth

Közelebbről nézve feltűnnek az egyes védett területek nevei is, melyekre rákattintva további fontos információk jelennek meg. A térképeken jól elkülönülnek azok a térségek, amelyeken nem ajánlott semmilyen emberi beavatkozás, azok az élőhelyek, amelyek zavartalansága rendkívül fontos az ottani élővilág fennmaradásában. A megmaradó területek közül megjelölték, melyek rendelkeznek egyedülálló tulajdonságokkal, amelyek különleges védelmet érdemelnek, hogy elkerülhető legyen a természeti kincsek kiaknázása, károsítása

A National Audubon Society főként madárvédelemmel foglalkozik, így a fontos madárvédelmi területek is bekerültek az adatbázisba. A nyugat jelképes madarának, az ürömfajdnak az elterjedését, védett élőhelyeit és fészkelőhelyeit (Wyoming államban) külön is feltüntették. Ezt azért tartották fontosnak, mert a szélturbinák telepítésével alkalmatlanná válik az adott élőhely az ürömfajdok számára. A röpképtelen fajdok ugyanis kerülik a magas képződményeket, fákat, így a turbinákat és a távvezetékek tornyait is, talán azért, mert a magasból támadó ragadozóktól tartanak. A szélfarmok tehát elűzhetik természetes élőhelyükről ezeket a madarakat.

Forrás: Google Earth

A madárvonulási útvonalakat is bejelölték

Tervezik a bővítést

A két vezető természetvédelmi szervezet tervezi a jelenlegi próbaverzió továbbfejlesztését, az adatbázis kibővítését, és szeretnék az egész ország területét lefedni. A cél például az, hogy további pontos térképek születhessenek a madarak és vadállomány elterjedéséről, vándorlási útvonalairól.

Ábrázolni fogják a legnagyobb szélerősséggel jellemzett, illetve a legintenzívebb napsugárzásban részesülő térségeket is. A Google Earth segítségével így megkereshető lesz nap- és szélfarmok optimális helye is, amelyről az is azonnal kiderülhet, hogy természetvédelmi kezelés alatt áll-e. Mindez természetesen előzetes tájékozódás, nem helyettesítheti a részletes környezettanulmányokat.

Dudás Nikolett

* * *

Programajánlatok a Föld napjára

Az [origo] Programajánló rovatának ajánlatai (ökoteregetés, világjáró fa, zöld könyvpavilon stb.)

A Föld Napja Alapítvány ajánlatai (programok Magyarországon és külföldön)

Kiállítás-ajánló

Harmadik alkalommal rendezik meg a Zöld Iroda Kiállítást 2009. április 23-án Budapesten. A program célja a környezetbarát irodaépítészeti megoldások bemutatása, mind építéstechnikai, mind pedig üzemeltetési szempontból. A szervezők mindazoknak ajánlják a rendezvényt, akik szeretnének környezet- és emberbarát munkahelyet kialakítani, de nem tudják, hogyan lássanak hozzá. Részletek


0
Tovább
21
ápr/2009

Ismét indul a zöld futam Győrben - környezetbarát meghajtással üzemelő járművek versenye

2006 áprilisában a győri Széchenyi István Egyetem maroknyi hallgatója olyan közlekedési eszközök tervezésére és építésére hívta fel az ország valamennyi felsőoktatási intézményének hallgatóit, amelyek kizárólag alternatív, környezetbarát meghajtással üzemelnek. A különböző járművek teljesítményének összemérésére egy látványos versenyt szervezetek, amely a Széchenyi Futam nevet kapta.Forrás: szechenyifutam.hu



2006-ban még csak hét csapat állt rajthoz, köztük a méltán elhíresült krumplihajtású campingbicikli is, amely a zöldséget természetes elektrolitként használva nyert annyi energiát, hogy működni tudott - bár csak gazdája nélkül. Egy év múlva már megduplázódott az indulók száma, és külön versenykategóriákat (amatőr és profi) állítottak fel. A harmadik futam már műszaki szempontból is igen komoly volt, megjelentek például a fékrendszerből és a lengéscsillapítókból is energiát visszatermelő rendszerek, illetve a teljes egészében napelemmel hajtott jármű is.

Forrás: szechenyifutam.hu

Most jön a negyedik futam, immár nemzetközi versenyszabályzatok szerint: a néhány éve még csak jó poénnak tűnő kezdeményezés komoly, az innovációt látványosan bemutató rendezvénnyé alakult. Harmincöt csapat küldte el nevezését négy különböző kategóriában, azokon belül pedig több osztályban. Magyarországon először bemutatkozik az Elektro Go-kart verseny is.

Részletes program és rengeteg kép a korábbi futamokról a Széchenyi Futam honlapján. Maga a verseny április 25-én (szombaton) lesz Győrben.

Tipp: Bringázzon a Munkába! Az energiahasználatból fakadó szén-dioxid-kibocsátás 17%-a a közúti közlekedésből ered.

Programajánlatok a Föld napjára

Az [origo] Programajánló rovatának ajánlatai (ökoteregetés, világjáró fa, zöld könyvpavilon stb.)

A Föld Napja Alapítvány ajánlatai (programok Magyarországon és külföldön)

Kiállítás-ajánló

Harmadik alkalommal rendezik meg a Zöld Iroda Kiállítást 2009. április 23-án Budapesten. A program célja a környezetbarát irodaépítészeti megoldások bemutatása, mind építéstechnikai, mind pedig üzemeltetési szempontból. A szervezők mindazoknak ajánlják a rendezvényt, akik szeretnének környezet- és emberbarát munkahelyet kialakítani, de nem tudják, hogyan lássanak hozzá. Részletek


0
Tovább
20
ápr/2009

Mit dobhatunk a szelektív sárga konténerbe, és mi az, amit semmiképpen ne dobjunk bele? Műanyaggyűjtés otthon

A szelektív hulladékgyűjtés során a különböző hulladékfajtákat (anyaguk alapján) elkülönítve gyűjtjük, majd azokat hasznosítjuk, újrafelhasználjuk, így új termékeket kapunk. A legutóbbi felmérések alapján Magyarországon közel 6 millió lakos vehet részt a szelektív hulladékgyűjtésben. A legnagyobb arányban a műanyag hulladékot gyűjti szelektíven a lakosság. Fontos, hogy odafigyeljünk arra, mit hová dobunk, illetve nem dobunk. Nézzük a sárga műanyaggyűjtő konténert!



A műanyag, sárga színű szelektív hulladékgyűjtő konténerbe kerülhetnek az ásványvizes és üdítős PET-palackok lapítva, tejfölös- és joghurtospoharak kitisztítva, műanyagzacskók (akár tejeszacskó is kitisztítva), PP és HDPE jelzésű kozmetikai szeres flakonok.

Amiket semmiképp se dobjunk bele: kazetta, CD-lemez, fogkefe, műanyag játékok, hungarocell, nejlonharisnya, papírcímke, üvegpalack, és minden egyéb műanyagnak ítélt hulladék, mert az újrahasznosításuk még nincs megoldva.
A mérgező vegyszerek (például növényvédő szerek) csomagolásai veszélyes hulladéknak számítanak, semmiképp se dobjuk a gyűjtő konténerbe!

FONTOS! Műanyagot tilos égetni! A 21/2001. számú kormányrendelet értelmében 500 ezer forintig terjedő bírságra számíthat az, aki ezt megteszi. Az égetés során mérgező anyagok jutnak a levegőbe, amelyek egészségkárosodást, nagy koncentrációban pedig akár azonnali halált is okozhatnak. Lásd még a Levegő Munkacsoport Ne égesd el! című kiadványában.

Tipp: Hulladékból Termék kiállítás 2009, április 25-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában (Bp. 1028 Templom u. 2-10.; minden nap 10-18 óráig)

Az italoskarton-dobozok gyűjtése településenként változik, egyes helyeken a papíros, míg máshol a műanyagos konténerbe gyűjtendő (ahol egyikbe sem, ott zsákos gyűjtés folyik). Erről a legtöbb esetben egy piktogram tájékoztat minket (részletesebben lásd korábbi cikkünkben: WC-papír lesz a tejesdobozból, ezt is gyűjtheti szelektíven!).

Budapesten jelenleg 903 gyűjtősziget áll a lakosság rendelkezésére, míg országosan 5150. A KVVM (Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium) által készített reklámfilm a szelektív hulladékgyűjtésről itt megtekinthető.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Használjuk ki a szelektív hulladékgyűjtés adta lehetőségeket, hiszen csökkenthetjük a saját otthoni szemetünk mennyiségét, a hulladékból pedig újabb termékek készülhetnek, ezáltal a környezetet jelentős terheléstől szabadítjuk meg!

Kump Edina, ELTE Környezettudományi Klub

Várjuk olvasóink észrevételeit, tippjeit a 365@origo.hu címre!


0
Tovább
19
ápr/2009

Az Ön ruháját is akarják! Kezdődik a gyűjtés az Ökoteregetésre a Critical Mass, a biciklis felvonulás napján

Több tízezer biciklist várnak a szervezők a vasárnapi Critical Mass biciklis felvonulásra. A menet délután háromkor a Tabánból indul, a végcél a Városliget, ahol fél hat körül lesz a hagyományos bringaemelés. Idén babakocsis felvonulás is lesz, a szervezők pedig azt kérik, hogy lámpát mindenki vigyen magával. Részletek és film a tavaly szeptemberi felvonulásról

Tipp: Bringázz a Munkába!

Egy másik program: idén ismét megszervezik az Ökoteregetést. A szervezők a Critical Mass napjától várják a megunt, nem hordott ruhákat a Gödörbe (Budapest, Erzsébet tér). A lehozott holmikért bónokat adnak, amelyekért a Föld napján, április 22-én válogathatunk cseredarabokat. Még szerdán is lehet vinni ruhákat, a cserebere 16 órakor kezdődik. A megmaradó ruhákat a családsegítő szolgálat segítségével juttatják el a hiányban szenvedőkhöz. Részletek itt

Tipp: Ne dobja ki, adja tovább!

Forrás: [origo]




0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum