Nemcsak a testnek, hanem a léleknek is jót tesz egy olyan "zöld" nyaralás, amelynek során a program része a Természet csodáinak megtekintése. Európa legöregebb fái várják a látogatókat!

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Saludetrigu

 

Van abban valami megkapó, amikor ott állunk egy több száz vagy több ezer éves fa mellett. Az ember önkéntelenül is azt kezdi el sorolni magában, hogy ez a fa mi mindent megélhetett már: kik ülhettek az árnyékában, hány uralkodó birtokához tartozhatott, milyen csatákat vívtak a közelében, hogyan sikerült ellenállnia az időjárás szélsőségeinek és így tovább. Már maga az csoda, hogy az eltelt századok alatt ezeket a fákat nem vágták ki, az pedig különösen lenyűgöző, hogy ezek a fák élőlények, túléltek megannyi embernemzedéket - hol vagyunk mi hozzájuk képest ebből a szempontból! Nem véletlen, hogy pogány eleink (akik idejében ezek a fák már álltak) körében az életfa motívum rendkívül hangsúlyos volt, az életfa jelentett egyfajta összeköttetést a földi és az égi birodalmak között. (Sőt, úgy mondják, a madarak a hírvivők a menny felé.)

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG
Llangernyw Yew - 4000-5000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

Észak-Walesben áll ez a hihetetlenül öreg tiszafa. A fa valamikor a Bronzkor folyamán csírázott ki, és még mindig él és nő! Mivel a fa közepe elkorhadt, ezért nehéz a korát pontosan megmondani. A helyi hiedelem szerint a fában egy Angelystor nevű szellem lakozik, aki minden Halloween estén megmondja, hogy környékbeliek közül ki fog meghalni a rákövetkező évben. 

Fortingall Yew - 3000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

Skóciában, Fortingall templomkertjében lehet megcsodálni ezt a tiszafát, az Egyesült Királyság egyik legöregebb fáját, amelyet egyesek akár 5000 évesre is becsülnek. 1769-ben a törzs kerülete 16 méter volt, azóta több törzsre hasadt szét, és a közepe elkorhadt, emiatt az évgyűrűk száma nem megállapítható. Egy legenda szerint maga Poncius Pilátus játszadozott gyermekkorában a fa alatt, de ez puszta feltevés a szakértők szerint.

PORTUGÁLIA
Oliveira do Mouchão - 3350 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

A portugáliai Cascalhosban található ez az élő olajfa. 2007-ben nemzeti védettséget kapott, 2016-ban dendometriával állapították meg a korát. A nevét azokról a mouchão-halászokról kapta, akik a fa árnyékában gyülekeztek, mielőtt a Tajo folyóhoz indultak.

Oliveira de Santa Iria de Azóia - 2850 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Tripadvisor

A Lisszabontól nem messze fekvő Santa Iria de Azóia település nemzeti védettség alá volt olajfája.

Oliveira de Santa Luzia - 2210 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: VisitarPortugal

Algarve régióban található Santa Luzia, amelyet a legjellemzőbb halászfogásról "a polipok fővárosának" neveznek, és persze az öreg olajfáról is híres. 

OLASZORSZÁG
S'Ozzastru - 3000-4000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Saludetrigu

Szardínia szigetén, Lurasban látható ez az olajfa, "a nagy pátriárka". Törzsének kerülete 12 méter, fokozott védettséget élvez. Szardínia nevezetes arról, hogy az itt élő emberek hosszú életre számíthatnak: 82,6 év a hivatalos átlag. Valami lehet ezen a szigeten!

Castagnu dî Centu Cavaddi - 2000-4000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

Szicíliában várja a látogatókat a világ legöregebb szelídgesztenye fája, nevének jelentése: "száz lovas gesztenyefa". 1780-as mérésekor a törzs kerülete 57,9 méter volt, azóta több törzsre hasadt. Nevét onnan kapta, hogy Aragónia egyik királynője a 100 lovagjával egy heves vihar elől behúzódott a fa alá, és mindannyian elfértek a védelmező lombkorona alatt.

GÖRÖGORSZÁG
Elia Vouvon - 2000-5000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

Kréta szigetén, Kolymvariban áll a valószínűleg a világ legidősebb olajfája, amely mindmáig terem, és bogyóiból olívaolajat sajtolnak. Sajnos ennek is elkorhadt a közepe, így évgyűrűk híján nem lehet a pontos korát megállapítani. A mellette lévő temető korából következtettek a fáéra. A fa leveleiből fontak koszorút a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpia bajnokainak.

LITVÁNIA
Stelmužė Oak 1500-2000 éves

fa természetvédelem nyár utazás turizmus

KÉP: Wikipedia

Európa talán legöregebb kocsányos tölgye Stelmužė-ben tekinthető meg. A törzs átmérője 3,5 méter, a kerülete eléri a 13 métert. A 23 méter magasra nyúló koronának már csak az egyik fele él. A fa belsejét eltávolították, így a pontos korát nem lehet tudni. 1960 óta nemzeti védettséget élvez. Legendák szerint a Baltikum népeinek sokisten hite szerint Perkūnasnak, a mennydörgés istenének mutattak be a fa alatt áldozatot a pogány hívők. Nem véletlen, hogy Perkūnas a mennydörgés mellett az égbolt, a villámlás, a vihar, az eső, a tűz, a háború, a jogtudomány, a termékenység, a hegyek - és természetesen a tölgyfák istene is volt.

Jó utat!

365Zö