Lenyűgözőek Hillary Waters Fayle "levélművész" alkotásai - a szépségükön túl mély mögöttes gondolatot is sugallnak.

növény művészet természetvédelem

KÉP: HillaryWFayle

 

Az eredetileg 2010-ben textiltervezőként végzett amerikai Hillary Waters Fayle mára nemzetközi elismertségű "levélművésszé" vált, akinek munkái egyre több kiállításon jelennek meg. A művész néhány éve egyetemi oktatóként segíti az új generáció képzését. 

növény művészet természetvédelem

Gyermekkora óta érdeklődött a hímzés és a rajzolás iránt, emellett mindig odavolt a növényekért: ilyen alapokon szinte egyértelmű, hogy ötvözni próbálta az érdeklődési területeit. A sétái során talált leveleket kihímezi

növény művészet természetvédelem

vagy pedig különleges mintákra csipkézi ki őket.

növény művészet természetvédelem

De az a portfóliója, amely igazán illik blogunkhoz, nem más, mint a Portraits of Place, azaz Helyek arcképei sorozat, amelyben különféle kertek és természeti helyek flórájából válogatva növényi mandalákat készít.

növény művészet természetvédelem

Ezek a mandalák teljesen egyediek, hiszen az adott területen élő növények leveleiből, szirmaiból vagy terméseiből állnak. Így aztán valóban képesek arra, hogy portréként leképezzék egy kert arculatát.

növény művészet természetvédelem

Maymont Park, Richmond, Virginia

Fayle gondosan válogatva begyűjti a növényi részeket, kiszárítja, majd víztiszta akrillal rögzíti őket.

növény művészet természetvédelem

Chisman Creek Park, Tidewater, Virginia

Amikor elkészül egy mandalával, arról egy különleges fotózási eljárással cianotípiát készít, amelyben visszaköszön a napsütés és a víz - vagyis a növények éltetői. 

növény művészet természetvédelem

A művész szerint rendkívüli ereje van ezeknek a természeti környezetet újragondoló mandaláknak: "Minden kéz, amely megkapált egy zöldséget vagy levágott egy virágot, minden madár, amely elejtett egy magot, minden állat, amely legelt itt, részévé válik egy adott terület és így a mandala történetének", nyilatkozta Fayle a WWF Világ Természetvédelmi Alap magazinjának. "Ha megértjük, hogy a bolygón minden kapcsolódik mindenhez, másképp fogunk viszonyulni hozzájuk."

növény művészet természetvédelem

Hortus Botanical Garden, Stone Ridge, New York

Több interjúban is kijelentette, hogy fő célja az ember és természet kapcsolatának újraépítése. Szimbolikusan egyesíti a természeti elemeket az emberi érintéssel. A finom alkotóelemek használata és az aprólékos munka utal a természettel való kapcsolatunkra, amely épp ilyen sérülékeny és végtelenül összetett. 

növény művészet természetvédelem

Magánkert, Richmond, Virginia

"Sokan elmondták már, hogy az egyszerűségben mennyi szépség rejtőzik. Alkotás közben arra törekszem, hogy hagyjam az alapanyagot érvényesülni; zengje a saját dicséretét. A képeimhez válogatott természeti elemek azért ébresztik fel a figyelmemet és szólítják meg a szívemet, mert egyediek és tökéletesek. Amikor kompozícióba rendezem vagy kézimunkával átalakítom ezeket a természeti elemeket, mindig arra törekszem, hogy fokozzam a szépségüket vagy kiemeljem a lényegi tulajdonságaikat - sohasem akarom elnyomni őket", mondta Hillary Waters Fayle egy kiállítása megnyitóján.

növény művészet természetvédelem

Grace Farms Foundation, New Canaan, Connecticut

Itt van még egyszer a művész weboldalának linkje: Hillary Waters Fayle ide kattintva kinagyíthatók a képek, látszik minden finom részlet.

Akinek van egy kis szabad ideje a nyáron, próbáljon meg a kertjében vagy kedvenc városi parkjában leveleket, szirmokat, terméseket gyűjteni, és alkossa meg a maga örömére az adott terület portréját, mandaláját - biztos nagyon szép lesz!

365Zö