Átgondolt tervezés, a lehetőségekhez való alkalmazkodás, komfortos alvás - az 1600-as években született ötlet ma időszerűbb, mint valaha.

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

A holland Pieter de Hooch Anyai kötelesség című festménye
1658-60-ban született. KÉP: Wikipedia

 

A kora újkori Franciaországban, de persze más országokban is, a téli hideg - különösen éjszaka - sok szenvedést okozott minden társadalmi rétegnek. A szegényebbek szalmán és prémes bőrökön aludtak, de nem egyszer beengedték az állatokat a házba, hiszen azok testmelege is számított. A tehetősebbek nehéz függönyökkel övezett baldachinos ágyat csináltattak maguknak, illetve egy olyan különlegességet, amiről most szó lesz: ez volt a dobozágy, franciául lit clos, azaz zárt ágy, amit a németek Kastenbettnek, a hollandok bettstedenek, az angolok boxbednek neveztek. 

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Egy igazi lit clos a 16. században épült, Château de Kerjean nevű Bretagne-ban álló kastélyból. KÉP: Wikipedia

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Osztrák Kastenbett a Dietenheimi Néprajzi Múzeumból. KÉP: Wikipedia

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Mint a képen látható, volt belőle kétszintes változat is.
KÉP: AStrangeAndWonderfulCollection

A dobozágy rendkívül hasznos volt a hideg éjszakákon, valamit némi privátszférára is lehetőséget teremtett. Emily Brontë Üvöltő szelek című 1847-es regényében pont ilyenről ír: "Magam is épp eléggé kábult voltam ahhoz, hogy kíváncsiskodjam, magamra zártam hát az ajtót, s megkerestem az ágyat. Az egész bútorzat egy székből, egy almáriumból s egy nagy tölgyfa szekrényből állott, felső részén négyszögletes nyílásokkal, melyek kocsiablakokhoz hasonlítottak. Odaléptem ehhez a különös építményhez, és jobban megnéztem: most vettem észre, hogy furcsa, régimódi ágy ez, szükségtelenné teszi, hogy külön szobája legyen minden családtagnak. Fülkét alkotott, melyben az ablak párkányát asztalként lehetett használni. Kizártam az ágy deszkaajtaját, beléptem a gyertyával, bezárkóztam, és máris biztonságban éreztem magam Heathclifftől vagy akárki mástól."

A dobozágy koncepciójának újjászületését két tényező is hozhatja: egyrészt az egy légteres stúdió apartmanokban ez teremt lehetőséget hálófülke (afféle alkóv) kialakítására, másrészt tagadhatatlan, hogy mérsékelni lehet a fűtési költségeket vele. Nézzünk pár példát a modern megoldásokra:

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Az egész falat elfoglalja a dobozágy és kerete, amelyben számos mély fiók és beépített szekrény kap helyet. Ideális garzonba. KÉP: Dornob

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy


 

Oldala egy gardróbszekrény, alatta fiókok vannak. KÉP: Batiik Studio

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Csak becsukjuk az ajtót, és máris rend van a szobában. KÉP: Entrance

tél hideg fűtés energiatakarékosság otthon alvás ágy

Tárolókkal egybeépített hálószoba egy loftban. KÉP: RebalKnayzeh

365Zö