Most már tényleg túl kell lépnünk azon, hogy elsősorban a kert szépsége fontos. Más is számít.

kert ehető virág vadvirág díszfű aszály nyár tavasz levendula

KÉP: Pexels

 

A jövő év kerttervezési irányzatait két szóval lehetne jellemezni: rugalmas és kreatív. A rugalmasság egyrészt a kertésztől várható el, akinek nagy szélsőségek között kell majd lavíroznia: lehet, hogy olyan nyarunk lesz, mint 2022-ben, amikor lényegében két hónapig egy csepp eső nem esett. De az is lehet, hogy olyan lesz a nyár, mint 2023-ban, amikor viszonylag rendszeresen érkezett a csapadék, helyenként inkább a túl sok víz okozott problémákat. A rugalmasság másrészt a növényektől is elvárható, hogy kibírják ezt is, azt is. Így aztán a kertész és az általa választott növényfajok rugalmassága elvezet a kreativitáshoz, hiszen a szélsőségekkel megbirkózó kert megtervezéséhez és fenntartásához minden ötletet be kell vetni. Pontosítok: ma még úgy hívjuk, hogy "szélsőségekkel megbirkózó", de nagy a valószínűsége, hogy ez lesz az új norma a következő években. Ennek megfelelően a következő három nagy trendnek érdemes helyet csinálni a kertben, és a szezon végén mérleget készíteni, hogy melyik hogyan vált be.

1. Ehető kert
Itt most nem arról van szó, hogy paradicsomot és káposztát ültetünk, hanem hogy a kert minden zegében-zugában, minden szegletében találunk ehető növényeket. Ezeknek nem is feltétlenül kell zöldségeknek lenniük: lehetnek például évelő virágok. Ilyen az árnyékliliom (Hosta), amelynek minden része ehető, hiszen a spárgafélék családjába tartozik. Az illatos ibolyának (Viola odorata) a levele és a virágja is ehető, főleg kandírozni szokták.

kert ehető virág vadvirág díszfű aszály nyár tavasz levendula

KÉP: Pixabay

A liláskék léggömbvirág (Platycodon grandiflorus) a tányérunkon is gyönyörű, akár megtöltve, akár egy nagy gombóc vaníliafagyi mellett, akárcsak a lángvirág (Phlox paniculata), amit nagymamáink még floxnak neveztek. A mályvarózsa (Alcea rosea) is teljes mértékben ehető, szintúgy az őszirózsafélék (Asteraceae), de utóbbiaknál inkább dísznek használjuk a virágokat, illetve teához keverhetjük a leveleket. A szegfű (Dianthus caryophyllus) szirmai egyesek szerint szerecsendió ízűek, mások szerint kissé borsosak.
Az ehető virágok általában kevesebb gondozást igényelnek, mint a többi, és egész nyáron, de még ősszel is kínálnak friss csipegetnivalót. Az évelő növények a mélyebb gyökérzetüknek vagy víztároló gyökértörzsüknek köszönhetően jobban bírják az aszályos időszakokat, bár azért a rendszeres locsolást meghálálják. A gyerekek pedig odavannak a virágokért a tányérjukon!

2. Vadvirágos kert
Mintha egy mesebeli réten teremnénk, amikor kilépünk a kertünkbe - ezt a varázslatos élményt kínálja a vadvirágokkal teliültetett kert(rész). Az 1980-as években Hollandiából indult az a kertészeti mozgalom, amely a kert fő attrakcióját az őshonos vadvirágokban látja. Ezek nagy előnye, hogy ellenállóbbak a külföldről hozott növényeknél, még ha változik is hazánkban az éghajlat.

kert ehető virág vadvirág díszfű aszály nyár tavasz levendula

KÉP: Pexels

A vadvirágos kert ránézésre némileg gondozatlanabb, mint egy szépen manikűrözött rózsaágyás, mégis gyorsan meghódítja az ember szívét. A vadvirágokat érdemes szintén őshonos fűfélékkel váltogatva csoportokban ültetni. Az ilyen kertnek számtalan előnye van: alig kell gondozni, ha jól teliültetjük, akkor a fűnyírást is elfelejthetjük, mert a gyomoknak esélyük sem lesz a sok virág között. A saját rétünk a környező élővilágnak is fontos, mivel számtalan beporzót képes jóllakatni. Ezek a rovarok egyúttal gondoskodnak a jövő évi kertről, az idei virágok beporzásával. A talaj is meghálálja a sokféle növényt és a rendszeres ásás elhagyását.

3. Aszálytűrő kert
Szintén a gondozásmentesség van a fókuszban, de ezúttal kifejezetten olyan fajokat összeválogatva, amelyek kimagasló mértékben ellenállnak a szárazságnak. Ezek lehetnek virágzó évelők vagy magasra növő fűfélék. Előbbi csoportba tartozik a bíbor kasvirág (Echinacea), de a közönséges cickafark (Achillea millefolium) is remekül tűri a szárazságot, közben pedig gyógyteaként is felhasználhatjuk. A törpe kokárdavirág (Gaillardia), amely nagymamáink kertjében is virított, akárcsak a levendula (Lavandula angustifolia).

kert ehető virág vadvirág díszfű aszály nyár tavasz levendula

KÉP: Unsplash

A virágzó növények közé nagyobb csoportban érdemes a két méteresre is megnövő aszálytűrő japánfüvet (Miscanthus sinensis) vagy az alacsony bokorként fejlődő deres csenkeszt (Festuca glauca). Ezeket tavasszal tőosztással szaporíthatjuk. Az aszálytűrő kertben egyrészt a növények árnyékolják a talajt, ezért az lassabban szárad ki, másrészt a gondos kertész mulccsal szórja be a növények között a talajt, hogy még inkább csökkentse annak párolgását. A mulcsozásról ide kattintva írtam korábban.

365Zö