Október tájékán a meteorológiai előrejelzések enyhe telet ígértek, sokan emiatt is halogatták az éves kazánszervizelés megrendelését. Aztán novemberben beütött a fagy, és azóta néhány nap kihagyással húzós mínuszok vannak, mindenki ezerrel fűt. Budapesten a sokéves átlag szerint évi 190 napból áll a fűtési szezon, ebből eltelt körülbelül 80-85, azaz még több mint 3 hónapig szükségünk lesz fűtésre.

energiatakarékosság fűtés

Magyarországon a háztartások 51 százaléka gáz-, kb. 24 százalék vegyes-tüzelésű kazánnal állítja elő a használati és fűtési melegvizet. Az egyik legkedveltebb a fali gázkazán, másnéven cirkó, amely arról kapta nevét, hogy a gáz elégetésével vizet melegít, amely a kazánhoz kapcsolódó vezetékhálózaton keresztül eljut a radiátorokig, ott leadja a hőt, majd lehűlve visszatér a kazánhoz, abban újra felmelegszik, és így tovább. A kombi készülékek átfolyós rendszerben a fürdéshez, mosogatáshoz szük-séges melegvizet is képesek előállítani.

Az égési folyamat szerint a cirkókazán lehet nyílt égésű, ekkor az égéshez szükséges oxigént annak a helyiségnek a levegőjéből kapja, ahol fel van szerelve, a füst pedig a kéményen keresztül távozik. A zárt égésterű cirkó egy csövön (például a duplacsöves kéményen) keresztül a külvilágból veszi fel az oxigént, ami sokkal biztonságosabb az előbbinél: amennyiben ugyanis a nyílt égésű kazán nem képes elég oxigént felvenni a környe-zetéből, tökéletlen lesz az égés, és mérgező szén-monoxid keletkezhet. 

energiatakarékosság fűtés

Akár gázos, akár vegyestüzelésű a kazán, a zimankó beköszönte egyenlő a csúcsterheléssel. Még ha a szobatermosztáton takarékosan 20-21 Cel-sius-fokot is állítottunk be elvárt hőmérsékletnek, ha odakint fagy van, a kazánnak akár óránként be kell kapcsolnia, felfűtenie a rendszerben keringő vizet, amely a rendszerben 22-23 Celsius-fokosra is leeshet fűtés nélkül. Amennyiben pedig meghibásodik a kazán, a lakásunk vagy házunk hőmérséklete rövid idő alatt lezuhanhat akár 14-16 Celsius fokig.

energiatakarékosság fűtés

A kazán karbantartásakor elsődleges a tisztítás, amely alapesetben a beszívott levegővel érkező por eltávolítását jelenti a hőcserélő egységből: a kiérkező szakember leveszi a kazán külső borítását, aztán egy porszívóval kitakarítja az eltömődött egységet. Emellett ellenőrzi az elektronikát, az égőket, a vízmelegítés hőmérsékleteket, a víznyomást. Az éves szerviz díja általában 10 ezer Ft, de utána azonnal érezhető a jobb hatásfok, az üzemeltetési költségek csökkenése.

A rendszerben keringő víz tisztítása hasonlóan fontos elem. Az átmosásnak nevezett művelet során leengedik a rendszerben régóta keringő vizet, majd egy speciális berendezés segítségével nagy nyomáson 2-3 óráig egy savas oldatot keringetnek a rendszerben. Ennek során leoldódnak a csövek és radiátorok belső felületén lévő koszszemcsék, rozsdás vízkőpelyhek, és a géppel eltávolíthatók a rendszerből. Egy átmosás költsége 50 ezer Ft, amiből a vegyszer (mosó és fenntartó) ára 20 ezer Ft.

Sok kazángyártó már a beüzemeléskor elrendel ilyen átmosatást, ehhez (és az évenkénti tisztításhoz) is köti a garanciát: az új radiátorok belse-jében ugyanis rengeteg "szmötyi" lehet a gyártás, tárolás maradékaként. Később a csövek, radiátorok korrodálásával keletkezhet olyan szennye-ződés, amely a kazánba jutva eltömíti annak hőcserélőjét, ami miatt el-kezd ki-be kapcsolni a kazán, és dugulási hibakódot kiírva leáll. Az alábbi fotón látható, milyen fekete víz jön ki az iszapleválasztóból. 

energiatakarékosság fűtés

Ennek megelőzésére legjobb egy úgynevezett mágneses iszapleválasztót felszereltetni a kazánba visszatérő (már kihűlt) vízvezetékre, amely a rendszerből a kazán irányába áramló vízből folyamatosan kiszűri a dugulást okozó szennyeződéseket. A mágneses iszapleválasztót havonta egyszer megnyitva kieresztjük a mágnes által összegyűjtött koszt, az eltávozott vizet pedig a kazán feltöltőcsapján keresztül pótoljuk, amíg a kijelzőn el nem érjük a megfelelő víznyomást. A legolcsóbb iszapleválasztó 20 ezer Ft, az utólagos beszerelése is kb. ennyi.  De az iszaplevásztónak köszönhetően ritkábban kell elvégeztetni a rendszerátmosást. 

A rendszeres karbantartással hatékonyabban működik a kazán, nem eről-ködik, ami nemcsak az élettartamát hosszabbítja meg, hanem a fűtési és fenntartási költségeket is csökkenti. 

További információk elérhetők itt.

(X)