A méreg hatékonyságát ellenőrizendő telepítettek egy japán szigetre nyulakat. Mára elszaporodtak, és valósággal zaklatják a turistákat.

Okunosima szigete alig négy kilométer átmérőjű, de más ok miatt nem szerepelt sokáig a japán térképeken: 1929 és 1944 között ugyanis a japán hadsereg vegyifegyver-üzeme működött itt. Hatezer tonna gyilkos hatású ideggázt állítottak elő, amelynek zömét Kínában vetették be. Mély titok övezte a létesítményt, hogy még az itt dolgozó munkások sem beszélhettek róla senkinek.

Az üzem bezárása után létrehoztak ugyan egy háborús múzeumot, de a hatóságok nem különösebben törődtek a sziget környezeti mentesítésével. A japán környezetvédelmi minisztérium 2005-ös felmérése szerint a talajvízben 49-szer több arzén van a megengedettnél. A helyiek szerint a szigeten tizenegy olyan terület van, ahová máig tilos a belépés. Mindez azonban nem tántorítja el a turistákat, akik özönlenek ide azóta, hogy az interneten terjedni kezdtek a „nyulas” videók.

Egyesek úgy mesélik, a laboratóriumban élő nyulakat engedték szabadon a háború után, mások szerint iskolás gyerekek hoztak nyolc nyulat ide 1971-ben. Akárhogy is, a nyulak végezték azt a dolgukat, amihez a legjobban értenek, s ragadozók híján mára mintegy háromszázra nőtt a számuk. Noha vadon élnek, hozzászoktak a turistákhoz, és ki is használják a két lábon járó répabüféket - mint a videón is látható.