Újévi fogadalomra (szinte) mindenkinek szüksége van, de nagyon nem mindegy, hogy mit és hogyan fogadunk meg. Lássuk, mi lenne a szerencsés megoldás!

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Pexels

 

Az emberek nagyjából 40 százaléka szokott újévi fogadalmat tenni, de közülük alig 9 százalék tartja is meg. A legtöbb újévi fogadalom március közepéig tart ki a statisztikák szerint, általában azért, mert túl hamar túl nagy változást szeretnénk elérni - ebben szinte kódolva van a bukás. Például mindennap edzünk vagy vegánok leszünk, most azonnal felhagyunk a káros szokásunkkal, egyik napról a másikra új emberként fogunk viselkedni. Uhh, már a gondolat is ijesztő. Ez túl sok. Ami pedig túl sok, azt elkezdjük hárítani. Először csak egy napot hagyunk ki, aztán már kettőt, és a végén tényleg füstbe ment terv lesz a nagy szilveszteri fogadkozásból.

Ehelyett érdemes inkább kipróbálni, hogy csak kis dolgokban változtatunk az életvitelünkön. Nem makro, hanem mikro lépéseket teszünk a megújulás irányába. Ennek az a lényege szakértők szerint, hogy ha a kis lépésekben haladunk, és olykor kimarad egy-egy lépés, akkor azt nem éljük meg akkora kudarcnak, mintha egy hétmérföldes lépés maradna ki. A kis lépéseket könnyebb folytatni, mint a félbehagyott hétmérföldet. Nézzük, milyen mikrofogadalmakat tegyünk az újévben!

Fogadalom: többet fogok mozogni

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Unsplash

A napi tízezer lépéses fogadalom jól hangzik, de mivel ez alsó hangon másfél órás gyaloglást jelent, nehéz ilyen nagy mértékben átalakítani az időbeosztásunkat. A téli hideg sem kedvez a nagy sétáknak odakint. Persze jó lenne többet mozogni, de ehhez kis lépésekkel induljunk el: például fogadjuk meg, hogy ezentúl nem liftezünk, hanem lépcsőzünk, otthon, a munkahelyen, de még a bevásárlóközpontban is.

Fogadalom: kevesebb húst és állati eredetű ételt eszem

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Pixabay

Egyik napról a másikra vegánná válni gyakorlatilag lehetetlen, és valószínűleg értelmetlen is. Plusz problémának megint előjön a tél: sok helyütt még szép idényzöldség, káposzta, répa, krumpli is alig kapható, nemhogy a vegán étrendhez (gyakran) szükséges különlegességek. Tanácsos ezért a növényi étrendre való átállást inkább úgy kezdeni, hogy heti egy vegánnapot iktatunk be az étrendünkbe, és közben törekszünk arra, hogy azon a napon minél több növényi fehérjét fogyasszunk, akár például finom téli krémlevesek formájában. 

Fogadalom: több folyadékot fogyasztok

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Pexels

Egy időben minden életmódmagazin azzal volt tele, hogy naponta 8 pohár vizet kell innunk az egészségért. Azóta persze több kutatás is bizonyította, hogy ez a megállapítás nem mindenkire érvényes, és az étkezéssel is jelentős mennyiségű folyadékot juttatunk a szervezetünkbe. A mikrofogadalmak jegyében érdemes tehát inkább olyat megfogadni, hogy minden reggel ébredés után megiszom egy pohár langyos vizet, vagy hogy ebéd után nem kávét iszom, hanem egy nagy bögre teát (persze cukor nélkül).

Fogadalom: kevesebbet lógok a neten

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Pixabay

Ez az egyik legnehezebben megvalósítható fogadalom, hiszen az internet minden eleme úgy van kitalálva, hogy valósággal függővé tegyen minket, akár a hírek görgetéséről, a Facebook- vagy Instagram-bejegyzések nézegetéséről legyen szó. A kis lépés ez esetben az volna, ha használnánk a telefonunk időzítő funkcióját, és a teljes tiltás helyett inkább kijelölnénk a netezésre szabott időt. Ha már ennyit sikerült elérni, akkor ezt lehet ötpercekkel kurtítani hétről-hétre. Közben tanácsos az ismerősök listáját is végignézni, és megszabadulni azoktól, akik negatív kommentekkel árasztják el a hírfolyamunkat, vagy más módon káros hatással vannak ránk.

Fogadalom: többet fogok takarékoskodni

újév szilveszter fogadalom takarékosság

KÉP: Unsplash

A szokásos fogadalom ugyebár az lenne, hogy ennyi meg annyi pénzt összespórolok egy meghatározott idő alatt. Ehhez azonban olyan mértékben meg kellene változtatni az életstílusunkat, amire a jelenlegi pénzügyi klíma (például az infláció vagy az energiaárak) nem kedvező. A kis lépések jegyében ugyanakkor elkezdhetünk faragni a kiadásainkon, ehhez érdemes egy olyan alkalmazást letölteni a mobilunkra, amely figyeli és csoportosítja a kiadásainkat - egy-két hét után már látjuk, hogy hol folyik el a pénz, melyik kategóriánál kell észnél lennünk, ha valóban szeretnénk takarékosabban élni.

365Zö