Egész napos természetkémlelésre várják az amatőr természetbúvárokat a Biodiverzitás világnapján Nagykovácsiban. Az érdeklődők szakemberek társaságában figyelhetik meg a Szénások Európai Diplomás Terület kijelölt részének teljes élővilágát.



A GEO Action Day nevű kezdeményezés már több országban nagy sikert aratott, Magyarországon most rendezik meg először. 2010 a nemzetközi biodiverzitás éve, melynek a mottója: "Biodiverziás a fejlődésért". A nemzetközi program célja, hogy felhívják a figyelmet a környezet sokszínűségére és annak megóvására. A program alapelve: "Csak azt tudod megvédeni, amit ismersz!" - mondta el Rekettye Zita projektfelelős az MTI-nek.

A program május 21-én, pénteken szürkületkor kezdődik, és 22-én délután fejeződik be. A résztvevők tudósok, kutatók segítségével a gyakorlatban ismerkedhetnek meg a Nagykovácsi - Szénások kijelölt területének összes létező fajával, emellett megkísérlik azok dokumentálását is. A 24 órás megfigyelés lehetőséget teremt arra, hogy a napközben begyűjtött élőlények mellé az éjszakai csapdák tartalmát is dokumentálni lehessen.

Az anyag feldolgozását és befogadását a Magyar Természettudományi Múzeum vállalta. A magyar gyűjtésről szóló beszámolót a GEO Magyarország és a GEO Németország is közli.

A korlátozott lehetőségek miatt a részvétel regisztrációhoz kötött.