Ha van egy kis befektetni való pénzem, miért adnék kölcsön valakinek? Beteszem a bankba, értékpapírba, részvénybe vagy ingatlanba fektetem. Ez csak természetes. Vagy mégsem? Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egy új befektetési mód, a közösségi hitelezés terjed. A módszer lényege: nekem pénzem van, neked terveid; én odaadom a pénzt, te, mondjuk, nyitsz belőle egy fagyizót. Neked jó, mert beindítottál egy üzletet, a közösség örül, mert nyílt egy új hely. És hogy nekem ebben mi a bolt? Ahelyett, hogy egy arctalan, bürokratikus pénzintézettel kereskednék, egy hús-vér embernek segítettem, ráadásul magasabb kamatért cserébe. A közösségi hitel költségei a bankinál jóval alacsonyabbak, mert nincs folyósítási költség, kezelési költség, hitelbírálati díj, számlavezetési és kártyadíj, de még az előtörlesztésért sem kell fizetni. A költségek megtakarítása viszont magasabb kamatkifizetést tesz lehetővé, ami vonzóvá teszi a kölcsönadóknak az ügyletet.

Az első közösségek az interneten születtek, az úttörő a brit Zopa volt, amely ma is jelentős forgalmat bonyolít, bár az amerikai vállalkozásoké (például a Virginmoney-é és a Prosperé) már jóval felülmúlja. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy egy közösségi hitelezésre szakosodott tanácsadó honlap szerint a világon kihelyezett személyközi kölcsönök összege a 2005-ös száztizennyolcmillió dollárról 2007-re hatszáznegyvenhétmillióra ugrott, a 2010-es előrejelzések pedig már 5,8 milliárdról beszélnek. Azokban az országokban, ahol a közösségi kölcsönzés beindult, egyre nagyobb forgalom bonyolódik a bankok kizárásával. A jelenségre előbb-utóbb a hagyományos pénzintézeteknek is reagálniuk kell.

A módszer személyességet és bizonyos függetlenséget csempész rideg pénzügyeinkbe. Egy bank esetében fogalmunk sincs, mi lesz a pénzünkkel, itt viszont mi döntjük el, hogy kinek, mennyit és mire adunk - plazmatévé-vásárlást, lakásfelújítást vagy iskolaépítést finanszírozunk. A bankokkal szemben itt nincs óriási működési költség (az épületek, a személyzet, a digitális kijelző mind pézbe kerül), a közösségi ügyletekhez szükséges internetes honlap alig kerül valamibe. A pénzintézet önkényesen állapítja meg a kamatot, a személyes kölcsönzésnél erről licit dönt. A korábban már bizonyított, rendes kölcsönvevők jó eséllyel alkudhatnak a kamatból. Kérdés viszont, hogy a rendszer képes-e ugyanúgy garantálni a pénzvisszafizetés biztonságát, mint az erre törvényben kötelezett bankok. Márpedig a biztonság sokaknál többet nyom a latban, mint a magasabb kamat.

További információk a Tudatos Vásárlók Egyesületének honlapján találhatók.