A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2009 őszén új fogyasztóvédelmi programot indított a turizmus területén, amelynek célja a turisták és a vállalkozások fogyasztóvédelmi ismereteinek bővítése, felkészültségük javítása, illetve ezeken keresztül a hazai turisztikai szolgáltatások minőségi színvonalának emelése.



A program három fő eleme:

Elindult a www.tudatosutazo.hu címen elérhető TudatosUtazó.hu című internetes panaszkezelő fórum és "információs utasellátó". A weboldal az ágazati hírek és a turisztikával és fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ismertterjesztő írásokon, a legfontosabb turizmussal kapcsolatos fogyasztóvédelmi jogszabályok összegyűjtésén stb. túl nyílt tanácsadó fórummal várja az érdeklődőket, amelyen az oldal szakértői azonnal választ adnak a felmerült problémákra, kérdésekre. A honlap a turistákon túl külön szekcióval várja a szolgáltatókat is, és megkülönböztetett figyelmet szentel a felelős-, illetve fenntartható turizmus témájának.

Félmillió példányban jelent meg a Tudatos utazók kalauza című tájékoztató kiadvány, melyet már a következő turisztikai szezonra készülve terjesztenek országszerte többek között szálláshelyeken, civil szervezetek és a Tourinform irodák közreműködésével. Az elsősorban turisták számára összeállított brosúra egyaránt foglalkozik az utazók jogaival és felelősségével, a szálláshelyekkel és utazási szerződésekkel, valamint a közösségi közlekedésben való részvétellel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal.

Fogyasztóvédelem és turizmus címmel november és december folyamán az ország 15 pontján rendeznek továbbképzést turisztikai szolgáltatók számára. A képzés mintegy 500 turisztikai szolgáltató számára ad lehetőséget, hogy elmélyítse fogyasztóvédelmi ismereteit. A képzést fogyasztóvédelmi és turisztikai szakemberek tartják, a képzéshez kapcsolódó tankönyv pedig elektronikus formátumban ingyenesen tölthető le a www.tudatosutazo.hu weboldalról.