Folytatódik a tavalyi őrület, és második kiadásához gördül a Fenntarthatósági Nap. Idén szeptember 25-én lehet az urnákhoz járulni, és leadni a voksokat a Föld megóvása érdekében. A szavazófülkék a Magyar Telekom Székházban és körül találhatók majd (Bp., 1013 Krisztina krt. 55.) Ami a tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is lesz, az a szakmai beszélgetések, valamint kiállítás, és persze hogy ez mind a fenntarthatóság témakörében, tele lendülettel és pozitív energiával.Forrás: [origo]



Volt, Sziget, SZIN - akik részt vettek ezeken a fesztiválokon, azoknak biztos feltűnt egy hatalmas földlabda a Nagyszínpadnál tálalva. A Fenntarthatósági Nap földlabdája. A labda szeptember 25-én indul utolsó útjára, most lehet utoljára fenntartani, sőt, átvinni a szakmai program után az afterparty helyszínére.

Forrás: [origo]

Persze a labda csak kellék, ahogy minden más is körülöttünk. A fókusz az emberi gondolkodásmódon lesz, és azon, hogy hogyan tudjuk a kellékeket minél környezetkímélőbben és embertársainkra figyelve használni.

A beszélgetéseket Dennis Pamlin, a WWF Svédország tanácsadója indítja el, aki rengeteg sikeres fenntarthatósági projektben vett már részt. Ő részint ezekről, részint a fenntartható jövőről és az ahhoz kötődő innovációról beszél majd a maga lendületes és motiváló stílusában.

Az utána következő beszélgetések a fenntarthatóság hármas pillérét követik majd, és hogy az interaktivitásnak is helyet adjunk, mindenki csak 5 percben adhatja elő hitvallását; a fennmaradó idő a kérdéseké és párbeszédé.

Társadalom: Felelősen egymásért
Téma lesz többek között a munkahelyi sokszínűség, és hátrányos helyzetűek foglalkoztatása.
Beszélgetőpartnerek:
Dénes Balázs, Társaság a Szabadságjogokért
Tardos Katalin, Nemzetközi Üzleti Főiskola
Orbán Péter, Napraforgó Kht.
Barna Erika, Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány
Jeney Orsolya, Amnesty International Magyarország

Környezet: Pozitív zöld történetek
A beszélgetés elsősorban a Koppenhágai ENSZ klímakonferencia jegyében a pozitív zöld történetekről szól majd.
Beszélgetőpartnerek:
Ámon Ada, Energia Klub
Horváth Sándor László, Brixxon (a magyar elektromos autó, a Bontino gyártója)
Fiar Sándor, M1 Delta
Weyer Balázs, Origo
Szomolányi Katalin, Magyar Telekom

Gazdaság: Felelősen pozitív mérleggel
Téma lesz a gazdaság, az etika, és a tudatos fogyasztás.
Beszélgetőpartnerek:
Horváth Gergő, Tudatos Vásárlók Egyesülete
Dr. Kerekes Sándor, Budapesti Corvinus Egyetem
Kürti Gábor (Kükü), Hajtás Pajtás
Földes Ádám, Transparency International

A Nap aktivizáló menedzsere idén is Novák Péter.

Arra is gondoltunk, hogy az igazán mélyen alvókat is felébresszük és aktivitásra ösztökéljük. Ezért lesz többek között:

Fenntarthatósági pályázat 3 kategóriában, előzetesen szeptember 18-ig leadhatóan (Film, Zene, Kép/forma), melyek legjobbjai a Napon is bemutatásra kerülnek. Plusz egy kategória pedig a helyszínen készíthető film, avagy Film Live!
Alternatív meghajtású autó tesztvezetés és alternatív kisautók
A Telepresence, teljesen valósághű videókonferencia szolgáltatás kipróbálása
Hulladékból kreatív tárgyak készítése
Minden ami ma kapható és fenntartható
Komposztáló, szélkerék, napelem, napfénnyel bevilágított ház
Dobok, zene, VJ
Rengeteg pozitív energia...

És ha már úgyis felébredtünk, akkor pedig kis esti mókaként a Millenáris Teátrumban fenntartható közösségépítő aftreparty-t tartunk a rendezvény résztvevőinek, miután az összes létező földlabdát átvezényeltük a szakmai program helyszínéről.

A Napon leadott pályamunkák díjátadójával kezdődik a buli, de a talpalávalót húzza majd a Maszkura és a Tücsökraj és a Zuboly is, utánuk pedig DJ - VJ formáció folytatódik a lazulás, amíg csak a biosör tart...

További információ és regisztráció: http://www.fenntarthatonap.hu