A Rába Nicki duzzasztója mellett elkészült Kenyeri Vízerőművet egyéves próbaüzeme után ma adta át Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A létesítmény közel 4 ezer család éves villamosenergia-igényét fedezi, úgy, hogy közben több száz tonna légszennyező anyagtól kíméli meg a környezetünket. Az erőművel együtt megépült egy hallépcső is, amely biztosítja a vízi élőlények szabad vándorlását a folyó alsó és felső szakasza között, a duzzasztón ugyanis eddig nem tudtak átjárni a halak.



A 2,1 milliárd forintba kerülő két turbinás vízerőmű évente átlagosan 9 millió kWh áramot termel, 3500-4000 háztartás éves villamosenergia-ellátását képes fedezni. A környezetbarát, megújuló energiát hasznosító erőműnek köszönhetően évente 216 tonna kén-dioxiddal, 9500 tonna szén-dioxiddal, 5,5 tonna szén-monoxiddal és 8 tonna porral kevesebb kerül a levegőbe. A vízerőmű évi 13 ezer tonna szén vagy 2500 tonna fűtőolaj felhasználását váltja ki - olvasható a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közleményében.

Varga Katalin, az Energia Klub megújuló energia projektvezetője az [origo]-nak elmondta: az Energia Klub is egyértelműen pozitív lépésnek tartja az erőmű megvalósulását, ami bizonyítja, hogy a kisebb vízhozamú vízfolyásokon is érdemes hasonló, a helyi energiaigények kielégítésében közreműködő beruházást végezni. A szakember egyedül azt említette negatívumként, hogy indokolatlanul sokáig tartott az engedélyeztetési eljárás, ami hátráltatja a hasonló projekteket is.

Forrás: KVVM

A minisztérium által kiadott sajtóanyag szerint az 1932-ben megépített Nicki duzzasztón korábban nem tudtak átjárni a halak, ez az ökológiai akadály azonban a beruházás elkészültével megszűnt. A vízerőmű mellett ugyanis megépült egy hallépcső, amely biztosítja a vízi élőlények számára a szabad vándorlást a folyón, megteremtve a kapcsolatot a duzzasztó alatti és feletti vízivilág között. Az ökológiai folyosó megépítésével teljesül az Unió Víz Keretirányelvének a folyók hosszirányú átjárhatóságára vonatkozó követelménye.