Egy olyan felhasználási lehetőséget mutatunk be, amely az elmúlt évek porosodó sörösdoboz-gyűjteményeinek is értelmet adhat, mindezt a fűtésköltségünk csökkentésén keresztül.

A sörkollektor lényege a következő: feketére festett sörösdobozokból állítunk össze egy levegős napkollektor-rendszert, mely elsősorban kiegészítő fűtésre alkalmas, de a fűtési szezon elején és végén akár teljes mértékben kiválthatja a többi fűtési formát. A működési elve az, hogy a szoba levegőjét egy kis ventillátor hajtja keresztül a fekete sörösdoboz-csöveken; a csövek a napsütés által közvetített energiát elnyelik, és átadják a benne levő levegőnek, amely így már pár fokkal melegebben fog visszatérni a szobába, ahol elkeveredik a többi levegővel és fűti a belső teret.

A sörkollektoroknak két óriási előnye van a többi napkollektorhoz képest: egyrészt nem áll fent fagyásveszély (hiszen levegő, és nem folyadék áramlik bennük), másrészt házilag is elkészíthetőek, nem szükséges több százezer forint a beruházáshoz. 3-4 négyzetméternyi felületű sörkollektor már teljesen megfelel egy háztartás kiegészítő fűtésének ellátásához, és ez egy százezer forintos nagyságrendű összegből már profin, tartós anyagokból megvalósítható. Ha azzal számolunk, hogy az októberi és áprilisi fűtés feladatát teljesen megoldja, a téli hónapokban pedig elegendő kevesebbet fűteni a hagyományos módon, akkor a beruházásunk már 2-3 éven belül megtérül.

Ajánlat: napenergiával kapcsolatos cikkeink

Vértesi Ágnes Éva (ELTE Környezettudományi Klub)

Ajánlat a megvalósításhoz: http://www.sorkollektor.hu/ és http://sorkollektor.blog.hu/Forrás: AFP