"Ha csak annyit érünk el ezzel az akcióval, hogy az emberek, elolvasva cikkeinket, egy kicsit körülnéznek a környékükön, már megérte belevágni" - mondta egy újságíró azon a sajtótájékoztatón, amikor a PLT-lapok meghirdették a környezetvédelmi akciójukat. A Tegyünk rendet a környezetünkben! szlogenű kampányhoz a szerkesztőségek segítségül hívták olvasóikat, s a megyékben működő többi helyi médiumot. Közülük 24-en támogatták a kezdeményezést. Ilyen példás médiaösszefogás még nem volt Fejérben, Vasban, Veszprémben és Zalában.



A szerkesztőségek bejelentéseket, fotókat vártak arról, hogy hol vannak környezetkárosító, engedély nélkül keletkezett hulladéklerakók. Hogy ösztönözzék az olvasókat, a lapok megyénként egy-egy elektronikus fűnyíró gépet ajánlottak fel kisorsolásra azok között, akik hasznos információval szolgálnak. A sorsolás megtörtént, és az akciónak ez a része ezzel le is zárult.

A kezdeményezés eredményeképpen 91-en jelezték a szerkesztőségeknek, hol vannak környezetkárosító helyek, és 78 fotót is küldtek ezekről. A hatóságok 14 esetben eljárást indítottak a környezetkárosítókkal szemben, 16 jelentősebb illegális szeméttelepet sikerült felszámolni. Például Székesfehérvár egyik frekventált lakókörzetében a Fejér Megyei Hírlapban közölt szemétfotó megjelenését követően egy hét múlva eltűnt a nagy hulladék halom. Nem volt hatástalan tehát az a 75 jelentősebb publikáció, amit ennek a témakörnek szenteltek a szerkesztőségek.

Nem csak fotókkal és tollal küzdöttek a szerkesztőségek a környezet megtisztításáért, hanem tevőlegesen is, hiszen a helyi médiával csapatot alkotva, személyesen is szedték a szemetet, társadalmi szerepvállalás keretében szüntettek meg több illegális szemétlerakó helyet Például a Napló csapata a balatonfűzfői Irinyi János általános iskola diákjaival az ökoiskola környékét tisztította meg az eldobált hulladéktól, a nagyvázsonyi Fekete Sereg fiataljaival pedig az Eger patak medrét és környékét takarította ki közösen.

A Zalai Hírlap kezdeményezésének eredményei

• A zalaszentgróti önkormányzat kitakaríttatta a kerékpárút melletti területet, a zalaegerszegi önkormányzat pedig elszállíttatta a pózvai kerékpárút mellé lerakott bútordarabokat és fürdőszoba-maradványokat.

• A zalaegerszegi polgármesteri hivatal felszólítására a MÁV megszüntette a Zalabesenyőben talált szeméttelepet.

• Németfalu önkormányzata közmunkásokkal takarítatta ki a Salomvárra vezető út szélét, Söjtör vezetése pedig a 74-es főút mellett található csurgópusztai illegális lerakót számoltatta fel.

• A Magyar Közút Kht. saját takarítási akciója keretében olyan szeméttelepet is felszámolt Boncodfölde mellett, illetve a Zalaegerszegről Bakra vezető útszakaszon, amelyre a Zalai Hírlapban hívta fel a figyelmet egy olvasó.

• A zalalövői önkormányzat intézkedése nyomán megszűnt az irsapusztai illegális lerakó.

• A Zalai Hírlap nem csupán újságcikkekkel járult hozzá a környezet szebbé tételéhez; munkatársai a zalaegerszegi elektronikus médiumoknál dolgozó kollégáikkal közösen számoltak fel egy olyan illegális szeméttelepet, ahol veszélyes hulladékot is azonosítottak a lap kérésére vizsgálódó katasztrófavédelmi szakemberek. Az akció példamutató volt, hiszen azóta több civil szervezet tagjai, sőt a zalaegerszegi polgármesteri hivatal munkatársai is csatlakoztak a média kommandó kezdeményezéséhez, s hasonlóképpen szervezték meg egy-egy illegális lerakó felszámolását.



Az akció véget ért ugyan, de a szerkesztőségek úgy döntöttek, hogy addig írnak egy-egy illegális szemétlerakóról, ameddig azt el nem tüntetik az illetékesek az adott környezetből. A lapoknak konkrét terük is van, például a Vas Népe szerkesztősége az Őrségi Nemzeti Parkkal és az ott élő gyerekekkel közösen szedi a szemetet a park területén.