Sokszor olyan tárgyakat is magunkkal viszünk az utazásra, amelyekre valójában nincs is szükség, vagy szükség esetén helyben is beszerezhetők, pótolhatók, kiegészíthetők. Vigyünk hát minél kevesebbet, s amit viszünk, az legyen egészség-és környezetkímélő, származzon etikus forrásból! Lássuk, milyen egy fenntartható utazótáska, amelynek összeállításakor egyaránt odafigyeltünk az egészségügyi, társadalmi és környezetvédelmi szempontokra! A Tudatos Vásárlók Egyesületének cikkét változtatás nélkül, az Egyesület engedélyével közöljük.



Ajánlat: ma mutatják be Luc Besson és Yann-Arthus Betrand közös filmjét, a Home (Otthonunk) című lélegzetelállító alkotást bolygónkról. Nézze meg a tévében, moziban vagy este a Millenárison!

Útikönyv, szótár

Nem kell feltétlenül újat vennünk - kölcsönözzünk inkább könyvtárból vagy ismerőseinktől, nézzünk körbe az antikváriumok polcain (számos helyen ma már elektronikus úton is kereshetünk, vásárolhatunk, illetve elő is jegyeztethetünk)! Ne felejtsük, hogy minden egyes könyv előállításához sok fa, víz és energia kell, amelyet akár meg is spórolhatunk. Évente mintegy 561 millió köbméter fát használnak fel világszerte papírgyártás céljára - az összes kivágott fa 17%-át. (A teljesség kedvéért: a kivágott fák jelentős része eleve ezért telepített erdőkből származik - a szerk.)

Ha tudjuk, merre visz majd utunk, érdemes előre felkészülni, s az internet segítségével összegyűjteni a praktikus információkat (nyitvatartási idők, igényeinknek megfelelő szálláslehetőségek, árak stb.), ebben az esetben nem kell megvásárolni a drága, aktuális információszolgáltatásra szakosodott, de épp emiatt viszonylag gyorsan el is évülő kalauzokat, mint amilyen a Lonely Planet sorozat. Ez utóbbi egyébként saját állítása szerint teljesen reklámmentes, a köteteiben felsorolt tartalmakért nem kér és nem fogad el ellenszolgáltatást.

Biztosítás

Az elővigyázatosság még mindig jobban megéri, mint hogy később kellemetlen helyzetbe kerüljünk. A megfelelő biztosítás kiválasztásánál alapvetően három szempontot kell mérlegelni: a betegség/baleset és a poggyászkár esetén járó biztosítási összeget, a biztosítás díját, valamint hogy a biztosítás mellé milyen segítségnyújtó szolgáltatás jár. Baj esetén az utóbbi szolgáltatás révén kaphatunk valóban hathatós segítséget. Alapvető, hogy elolvassuk az apró betűs részeket is arról, hogy mire és milyen feltételekkel terjed ki a biztosítás.

Az európai egészségbiztosítási kártya csak alapszintű egészségügyi ellátásra jogosítja az itthon társadalombiztosítással rendelkezőket. Az Európai Unión, illetve az Európai Gazdasági Térségen belül (ide tartozik még Izland, Liechtenstein és Norvégia), Svájcban, sürgősségi esetben Horvátországban az adott ország társadalombiztosítási szervével szerződésben álló egészségügyi szolgáltatóknak a kártya alapján úgy kell ellátnia az ország területén átmeneti jelleggel tartózkodó, orvosi ellátásra szoruló magyar biztosítottat, mintha az adott tagállamban lenne biztosított. További információ: www.oep.hu

Napszemüveg, kalap

A napszemüvegeken kis címkén fel kell tüntetni, hogy megfelelnek-e az UV-szűrőképességre vonatkozó szabványnak (az európai uniós szabványnak való megfelelést a "CE" jelzés mutatja), s hogy speciális (hosszú és erős napsütésnek való kitettség) vagy általános célra készültek-e. Az is fontos, hogy a szemüveg jól passzoljon az arcformához, hogy még a széleknél beszűrődő sugárzást is kizárjuk. A megfelelően széles karimával rendelkező fejfedők ugyancsak fontos fényvédők: a szemünket érő sugárzás mennyiségét akár meg is felezhetik.

Végül, itt is igaz a "cipőt a cipőboltból" elv: ne tegyük ki magunkat rossz minőségű bóvliknak, s vásároljunk megbízható boltban, lehetőleg látszerésznél, aki jobban hozzáfér a gyártók által elérhetővé tett információkhoz, és segíthet valóban jó választást hozni. S ha már van napszemüvegünk, legyen tokja is, amely megvédi az összekarcolódástól!

Fényvédők

A napvédő készítményekben használt adalékanyagok egy része a bőrön át a véráramba kerülhet, több összetevővel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy hormonális hatású, allergiás reakciót válthat ki, felhalmozódhat a szervezetben és/vagy a környezetben. Használjunk tehát csak annyit, amennyi tényleg szükséges!

Először is nagy adag mértékletességet és elővigyázatosságot vigyünk magunkkal: ne menjünk a déli órákban a napra, és általában ne tartózkodjunk ott hosszú ideig; hordjunk fejfedőt, hosszú ujjú és szárú ruhát; az érzékeny, napnak kitett testrészeket pedig rendszeresen kenjük be valamilyen napvédő készítménnyel, melyek közül részesítsük előnyben az UV-A és UV-B sugarak ellen is védő, 15-nél magasabb faktorszámú, fizikai szűrőket - azaz olyan ásványi mikropigmenteket, mint a cink-oxid és a titándioxid - tartalmazó készítményeket!

Kerüljük a hormonális hatású, a szerveinkben és a természetben felhalmozódó, illetve sejtkárosító összetevőket tartalmazó készítményeket! Ne vegyünk olyan terméket, amelyben megtalálhatók a következő anyagok: 4-MBC (4-methyl-benzylidene-camphor) és az OC (octocrylene), parabének (butil-, etil-, metil-és propil), Padimát-O és Parsol 1789 (avobenzon).

Ha biztosra akarunk menni, keressük a német BDIH, vagy a magyar Biokontroll vagy Ökogarancia minősítéssel bíró natúrkozmetikumokat, de semmiképp se felejtsük, egyetlen készítmény sem véd 100%-osan a káros UVsugárzástól!

Ruha

A használt ruha jó választás: előállításához nem kellenek újabb természeti erőforrások, ráadásul a turkálókba kerülő ruhák legtöbbször segélyszervezetektől származnak, amelyek az így befolyt összegből fedezik karitatív tevékenységüket. Ha meg újat veszünk, akkor keressük és válasszuk mindig a jobb minőségűt, a fenntartható módon előállítottat! Nem titok, hogy a legtöbb cég már rég olyan országokba helyezte termékeinek gyártását, amelyekben nem túl szigorúak a munkaügyi és környezetvédelmi előírások. A fejlődő országokban évente 20 000 ember hal meg a pamuttermelés során alkalmazott növényvédő szerek okozta mérgezésben, továbbá 3 millió szenved tőlük akut módon (további adat: a világon termelt növényvédő szerek 20%-a a gyapotföldekre kerül).

A végletesen leszorított felvásárlói árakkal működő ruhaipar negatív társadalmi hatására jellemző az is, hogy 2007-ben csak Indiában több mint 100 ezer gyerek dolgozott naponta 13 órát a gyapotföldeken. A nem megfelelően előállított ruhák végül nemcsak a környezetet és a társadalmat rombolják, de egészségünkre is veszélyesek: növényvédőszermaradványokat, rákkeltő színezőanyagokat és nehézfémeket, valamint olyan egyéb mérgező anyagokat is tartalmazhatnak, mint a formaldehid, amely már kis mennyiségben is légzési panaszokat, fejfájást okozhat.

Lassan-lassan nálunk is kaphatóak különböző természetkímélő gazdálkodásból származó alapanyagokból, társadalomkímélő (azaz nem a munkásnyúzó, gyermekekkel dolgoztató) módon készített, ideális esetben méltányos kereskedelem révén forgalmazott ruhák. A Marks&Spencer például már Magyarországon is forgalmazza az ökológiai és társadalmi megfontolásokat ötvöző fair trade védjegyes ruháit. Egyre több helyen találni Öko-Tex védjeggyel ellátott ruházati cikkeket; ez a védjegy azt szavatolja, hogy a textilt környezetkímélő módon állították elő, és nem tartalmaz egészségre veszélyes anyagot (a szabványt követő cégek és márkák listáját lásd a www.oekotex.com weboldalon).

Túrafelszerelés

Először is nézzünk szét a kisebb magyar gyártóknál - így a hátizsákokat és ruházatot gyártó Alto és a lábbelik készítésében jeleskedő Mauna kínálatában! Mind a két cég kiváló minőségű cikkeket gyárt itthon, kis léptékben, hazai munkahelyeket fenntartva.

Fotó: Ballai Vince [origo]

Gázpalackokból keressük az újratölthető változatot, minden másból a jó minőségűt, a többször használhatót! Az újratölthető, saválló palackok és bögrék jó szolgálatot tehetnek a mindennapokban is: nem kell eldobható papír és műanyag poharakat, palackokat használnunk. Sátor és egyéb kempingfelszerelés tekintetében, ha nem ragaszkodunk az új felszereléshez, sok dolgot használtan is be lehet szerezni, akár a szakosodott túraboltokból, akár az internetes piacterekről (például: www.vatera.hu, www.teszvesz.hu, www.ebay.com).

Fényképezőgép

Egyre kevesebben használnak analóg fényképezőgépet - a tömeggyártás az analóg gépek után a digitális fényképezőgépek piacát is "demokratizálta". Igen ám, de az olcsóságnak ára van, amit sok esetben a távol-keleti gyártósorokon dolgozók fizetnek meg a rossz munkakörülményeik, a munkabiztonság hiánya, az alacsony munkabér vagy a ledolgozott munkaórák magas száma révén. Arra is többször volt már példa, hogy a munkaügyi ellenőrök "szakmai gyakorlat" címen dolgozó 18 év alattiakat találtak a nagy, fényképezőgépeket és más technikai eszközöket előállító kínai gyárakban.

Forrás: [origo]

A nagy-britanniai Ethical Consumer (EC) felmérése alapján mindegyik gyártó jelentős elmaradásokkal bír a munkavállalói jogok garantálásában, jóllehet egyre több márka hoz elő "környezetbarát" termékeket, ami főleg az energiahatékonyságban és az újrahasznosított anyagok felhasználásában jelentkezik. Az EC környezeti és munkaügyi szempontokat is figyelembe vevő értékelése alapján a Ricoh, a Canon és a Casio a legjobb márkák, míg a Kodak, a Samsung és a Panasonic a sor végén kullognak.

Forrás: Tudatos Vásárlók Egyesülete

Horváth Gergő