Az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. már közel egy évtizede keresi azokat az eszközöket, amelyek segíthetnek közelebb hozni hozzájuk a környezetvédelemmel és a szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos kérdéseket. A szervezet ezért 2008-ban új programmal bővítette kommunikációs eszköztárát, és kísérleti jelleggel országos turnéra indította "Mi van?" című interaktív drámapedagógiai előadását. A programot idén áprilistól Tari Annamária, a korosztály lélektani vonásait jól ismerő pszichológus támogatja szakmai munkájával.  

Mit tudunk erről a korosztályról?
Tari Annamária: Ők a mai 12-25 évesek, akiket gyakran Y - illetve a fiatalabb tinédzser korosztályt - Z generációnak is neveznek, a bébi-harcosok vagy egyszerűen: a következő generáció. Szociológiai és oktatási felmérések szerint okosak, rendkívül gyakorlatiasak, és miután szimultán több médium felhasználói, gyakran felületes és megosztott figyelem jellemzi őket. Legfogékonyabb éveikben a technológia és a média a valóság és a fantázia határán mozgott már - az ezredfordulósoknak már igen korán saját mobiltelefonjuk volt, és nemcsak a számítógépet tudják használni kicsi gyerekkoruktól kezdve, hanem az interneten is teljesen otthon vannak. Technikailag olyan felhasználói tudással rendelkeznek, ami jellemzően tovább mélyíti a szülőktől és olykor tanároktól való távolságot, akik ezt a sebességet és tanulási folyamatot követni is alig tudják.

Hogyan tudnak kapcsolatot teremteni velük a szülők vagy a tanárok?
A tinédzsereket körülvevő felnőtt környezet néha lemarad. Egy mai tizenéves képes úgy beszélni, hogy a 21. századi szókincsnek csak apró részleteit értsék a szülők. Sokszor hangzik el az is, hogy otthon nem értenek meg, anyám, apám teljesen elmaradott, fogalmuk sincs a mai világról, csak mondják a magukét. A mai negyvenes szülő értetlenül és hitetlenkedve fogadja, hogy miközben neki annak idején legkésőbb éjfélre otthon kellett lennie, a mai tinik akkor indulnak el bulizni. Mindeközben ugyanazt a merev szülői magatartást mutatja, amit annak idején ő látott, csak ez esetben teljesen indokoltnak érzi a sajátját, mert még a régi időszámításban gondolkodik, és aszerint értelmezi napjait. Sokat lehetne vitatkozni azon, hogy ez baj vagy sem, mindenesetre a fejlődés része, hogy a generációs különbségek is változnak. Negatív hozzáállással viszont a "felnőtt" világ könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy elveszíti a fontos érzelmi, kapcsolódási pontokat.

Ha ennyire más nyelvet beszélnek, hogyan lehet őket érzékennyé tenni olyan, számukra talán kevésbé izgalmas ügyek iránt mint a környezetvédelem?
Az Y és Z generáció tagjai már döntően egy vizuális korszak szülöttei, akik nem trendekben, hanem szcénákban gondolkodnak, sokan közülük a neten, vagyis a virtuális térben identifikálódnak, ami a személyiségük formálódását és alakítását komolyan befolyásolja. A kulturális tartalmak sokszínűsége és az ebben való szabad bejárás gyors egymásutánban formálja az ízlésüket. Nem vagyok benne biztos, hogy alapvetően unalmas témaként tekintenének a globális környezeti problémákra.   Éppen a generációs különbségekből adódik, hogy számukra fontosak lehetnek az olyan információk és értékek, amik mellett a felnőttek gyakran már fásultan továbbhaladnak - ilyen a környezetvédelem és a "Föld nevű bolygó" állapota, például az ózonlyuk és az új betegségek, fertőzések megjelenése.

Lehet, hogy ők már felnőttkorukban is jobban oda fognak figyelni minderre?
Valószínűleg ők már jóval tudatosabbak lesznek az életforma kialakításnál, vélhetőleg jobban törekszenek majd egy jobb világra. Ez azonban csak akkor elérhető cél, ha közben nem maradnak magukra, vagyis a felnőtt társadalom megtanul velük, az ő nyelvükön kommunikálni, és megértést mutatni. Az ő életükben a személyes hatékonyság, a jó kommunikáció és a nyílt érzelmek sokkal fontosabb szerephez jutnak, mert kemény terepen kell majd megtalálni a saját útjukat.

Hogyan segíthet mindebben a drámapedagógia?
A drámapedagógia módszereinek köszönhetően anélkül beszélhetünk velük globális problémákról, hogy úgy éreznék, rájuk erőltetjük álláspontunkat. Az előadás érdekessége, hogy történetét a társulat színészei és a diákközönség együtt alakítják, és beszélik meg. A foglalkozáson résztvevő gyerekek szabadon nyilváníthatják ki véleményüket, és ütköztethetik az előadás során vázolt nézőpontokat. Vitára, érvelésre, együttgondolkodásra késztethetjük őket - nem útmutatással, tanáccsal, hanem kérdésekkel segíthetünk nekik válaszokat találni kérdéseikre. A szokásos "zöld" közhelyeket, elcsépelt frázisokat mellőzve a saját nyelvükön kell szólnunk hozzájuk, ahogy a darab is teszi. Ha a hétköznapokon is így kommunikálunk velük, biztos, hogy sikert érünk el.