Mint arról néhány napja írtunk, július 31-ig lehet pályázni a távfűtéses lakások fűtéskorszerűsítésére. Ezzel kapcsolatban is sokan érdeklődtek a népszerű panelprogramról, hiszen a fűtéskorszerűsítés még hatékonyabb megtakarítást eredményez, ha a lakások nyílászáróit is kicserélik, illetve korszerűsítik a szigetelést.

Varga Zoltán, az önkormányzati tárca vezetője május 19-én kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a 2008. február 1-jén meghirdett panelprogramra szeptember végéig 30 milliárd forintnyi állami támogatási igény érkezett be.

Ebből 4,3 milliárdról már döntés született (13 500 lakás nyert támogatást), és most újabb 15 milliárd forint támogatásról döntöttek (46 518 lakás). A munkálatok egyharmadának költségét kormányzati támogatás fedezi, a fennmaradó részen az önkormányzat és a lakóközösség osztozik. Varga elmondta: a 30 milliárd forintnyi igény fennmaradó részét a tervek szerint a félév végéig eldöntendő támogatással le tudják fedni.

Az új pályázat kiírásával kapcsolatos kérdésünkre az Önkormányzati Minisztériumtól a következő választ kaptuk: "A panelprogramot a kormány kiemelt programként kezeli, a források függvényében folytatni kívánja. A 2009. évi kiírás tervezett időpontja várhatóan a II. félév. A rendelkezésre álló összeg függ a beérkező Robin Hood-adó átcsoportosítható mértékétől, és a szén-dioxid-kvóta bevételének felhasználhatóságától."

Kapcsolódó cikkünk: Július 31-ig lehet pályázni a távfűtéses lakások fűtéskorszerűsítésére - ÖKO- és ÖKOPlusz-programok