Szeretett nagybátyám mondta egyszer gyerekkoromban, érzékeltetni akarván a dolgok jelentősége közötti különbséget: az is egy probléma, hogy vigyünk-e nylonzacskót a boltba, és az is, hogyan tervezzünk meg egy atomerőművet. Egyszer azonban minden probléma fontossá válik.



A brit Tesco áruházlánc 146 magyarországi üzletében 2,5-3 millió vásárló fordul meg hetente. Ha mindegyikük esetében csak 5 darab műanyag bevásárlózacskóval számolunk, akkor is döbbenetes mennyiség jön ki, amelyet egy kisebb "műanyaghegyként" lehet elképzelni. Ha jól számoljuk, a heti 15 millió zacskó évente 780 milliót jelent, és ez csak a bevásárlóközpont-dinoszauruszok egyike (becsült adatok szerint körülbelül 1,8 milliárd műanyagszatyor kerül a szemétlerakókra vagy a szemétégetőkbe Magyarországon).

Forrás: AFP

Pedig nem is kell annyira az a nylonzacskó, még ha a magyar vásárlók egy jelentős része azt vallja is, hogy ingyenzacskóból soha nem elég. A Tesco például 5 forintos zacskódíjat vezetett be üzleteinek eddig körülbelül egyharmadában, aminek eredménye felülmúlta a várakozásokat: a zacskóhasználat 90%-kal csökkent - mondta a 2009-es Greenexpo kiállításon Hackl Mónika, az áruházlánc kommunikációs vezetője az [origo]-nak. 29 forintért egy nagyméretű zacskót is kínálnak, amely a pénztáraknál kérhető. A zacskó neve Örökzöld, mert Hackl szerint "környezetbarát, lebomló anyagból készül, és a következő vásárláskor a pénztárban vagy a vevőszolgálatnál visszacserélhető - akkor is, ha kiszakadt, leszakadt a füle stb". A leadott szatyrokból újra ugyanilyen szatyrok készülnek, az áruház szelektíven gyűjtött saját hulladékával együtt dolgozzák fel őket.

Ez nagyon szép, de nem is biztos, hogy az ilyen szatyrok lebomlanak, és valahol azért mégis fura, hogy egy műanyagból készült bevásárlótáska megkaphatja a környezetbarát minősítést (a témáról bővebben Kalas György írásában olvashat, amelyből az első keretes írásban egy részletet közlünk).

Hiába lebomló

Ausztriában csomagolóanyag nem is kaphat "környezetbarát" minősítést. ... Ennek oka az a felismerés, hogy a lebomló műanyagszatyor - mivel nem csökkenti a hulladék mennyiségét - a megelőzésre alkalmatlan. Nem jelent környezetbarát alternatívát sem, hiszen azt sugallja a fogyasztónak, hogy nyugodtan kidobható, úgyis lebomlik. Na ja, vagy igen, vagy nem. Elméletileg ugyan komposztálható, de lebomlását a házi komposztálónak nincs ideje kivárni. Nem foglalkoznak vele a komposztáló nagyüzemek sem. Mivel a "bio-t" nem tudják kiválogatni, inkább minden zacskót kiválogatnak a szerves anyagok közül. (Forrás: Hulladék Munkaszövetség)



Tipp: ha mégis beleszalad egy zacskós vásárlásba, dobja a zacskókat a sárga színű szelektív hulladékgyűjtő kukába!

Tipp: kétéves élettartama alatt egyetlen vászontáska körülbelül 850 eldobó reklámszatyrot "válthat ki".

A Tesco azért tényleg próbálkozik: idén januárban 35 áruházban elindították a műanyagpalackok és fémdobozok visszaváltását is. A műanyagpalackok minden formáját és méretét visszaváltják, kupak nélkül is, palackonként 1 forintért (csak azt kérik, hogy legyen laposra taposva); a fémpalackokért 2 forintot adnak. A visszaváltás az üvegvisszaváltókban történik. Január vége óta több százezer palackot gyűjtöttek be, és azt tervezik, hogy év végéig valamennyi áruházukban bevezetik ezt a rendszert. Hackl Mónika elmondta: ezeket a kezdeményezéseket példaként szeretnék a többi áruházlánc elé állítani. Szerkesztőségünk levélben és telefonon is megkereste a CORA és Auchan áruházakat a nylonzacskók és a PET-palackok ügyében, de utóbbitól egyelőre nem kaptunk választ kérdéseinkre. Előbbinél elmondták, hogy Magyarországon először a CORA vezette be az eldobható PET-palackok áruházi visszavételét. A palackokat 5 darabonként veszik vissza; a helyben zsugorított palackokat 2 Ft-ért, az otthon zsugorított palackokat 3 Ft-ért. A rendszert a Cora kísérleti jelleggel egyelőre két áruházában, Budakalászon és Törökbálinton vezette be.

Szeretett nagybátyám példájára visszatérve: mára a nylonzacskó-kérdés is komoly problémává nőtte ki magát, vegyük komolyan. Vigyünk zacskót a boltba, hogy ne kelljen onnan hoznunk, de még jobb, ha kosarat, vászonszatyrot viszünk; utóbbiból egészen környezettudatos megoldást is választhatunk, a HuMuSz komposztos vászonszatyra formájában, sőt akár otthon is készíthetünk ilyet (lásd olvasónk tippjét).

Olvasónk ajánlotta

Valamikor réges-régen a nagymamám saját maga varrta a bevásárlószatyrokat olyan ruhák anyagaiból, amiket már nem használtunk. Több ruhából is kivágott nagyobb, négyzet vagy téglalap alakú foltokat, ezeket összevarrta, és kész is volt a színes, egyedi, érdekes szatyor, ami éveket kibírt. Ezt a megoldást szerintem lehetne alkalmazni ma is, és egy ilyen szatyor többet is kibír, mint nylon társai, másrészt ha koszos lesz, könnyedén ki lehet mosni. Ha zöldséget, gyümölcsöt vásárolunk, ne tegyük bele nylonzacskókba, hanem egy direkt erre a célra készített textilszatyorba. A szemetet sem csak nylon-szemeteszsákba lehet gyűjteni, hanem papírszatyrokba is, amiket például ruhavásárlások során kapunk. Bekker Anita

Várjuk olvasóink leveleit, környezettudatos tippjeit a 365@origo.hu címre.

A sorozat további elemeit itt nézheti meg.



Forrás: AFP

Simon Tamás