Egy dél-olasz könyvesboltos azzal az ötlettel állt elő, hogy minden gyereknek ingyen könyvet ad cserébe egy PET-palackért és egy üdítős aludobozért. A hulladék utána megy a szelektív gyűjtőbe. Michele Gentile a pollai Ex Libris Café vezetője így szeretné ösztönözni a gyerekeket arra, hogy tegyenek valamit a környezetért.

PET-palack alumínium doboz hulladék

"Az a célom, hogy terjesszem a könyvek iránti szeretetet és szenvedélyt olyanok körében is, akik egyre kevesebbet olvasnak, egyúttal pedig segítsem a környezetvédelem ügyét", mondta a CNN-nek adott interjúban. Reméli, hogy példája ragadós lesz, és az ötlet elterjed egész Olaszországban. Szerinte nemcsak a bolygónak tesz jót a kezdeményezés, hanem a gyerekek is profitálhatnak belőle, hiszen hozzájárul a fejlesztésükhöz, eképpen a jövőbeli életútjukhoz, pályaválasztásukhoz, munkalehetőségeikhez.

A könyveket adományként kapja, méghozzá ugyanolyan szisztéma szerint, mint ahogy rászorulóknak lehet kávét ajándékozni: egyet rendel az ember magának, és plusz egyet kifizet a kasszánál, hogy ha kéri valaki, akkor megkaphassa, ez a caffè sospeso, a függőben lévő kávé. A modell bő száz éve született a nápolyi munkásemberek körében: ha az egyiknek jó napja volt, két kávét fizetett, de csak egyet ivott meg. Gentile könyvesboltja országszerte híressé vált arról, hogy a vásárlói a maguknak vett könyv mellé vásárolnak még egyet adományként. Jelen esetben a gyerekeknek. Ez a libro sospeso, a függő könyv.

A könyvesboltosnak egy nagy fémhulladék kupac adta az ötletet. "Legalább 300-400 eurónyi fémhulladék volt, ami fedezi egy iskolás gyerek egy évi tankönyveinek árát". Beszélt a helyi iskolával, és szerveztek egy alumíniumhulladék-gyűjtést, amellyel két nap alatt két mázsányit gyűjtöttek. A befolyó pénzből Gentile könyveket vett az egész osztálynak. Aztán arra gondolt: miért ne adhatna könyvet olyan gyerekeknek, akik a boltban üres műanyag palackokat és aludobozokat adnak le?

PET-palack alumínium doboz hulladék

Kezdeményezése egyre több településen válik ismertté Olaszország-szerte, volt olyan nap, hogy 60 adománykönyvet is elajándékozott. "Képzeljük el, hogy a világon minden gyerek becserélhet egy műanyag palackot és egy aludobozt egy könyvre. Tudom, hogy egyelőre csak álom, de miért ne lehetne megcsinálni?"