Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
12
júl/2018

Biztos, hogy jó helyre teszed a dolgokat a hűtőben?

Mindjárt kezdődik a meccs, és még mindig csak langyos a sör? Vagy hétvégére barátokat vársz, de megromlott a grillezéshez vett hús? Akkor nem jó helyre teszed az ételeket, italokat a hűtőben. Ez nemcsak bosszantó, hanem óriási pazarlás is.

Egy négytagú család évente átlag 14 ezer alkalommal nyitja ki a hűtő ajtaját. Nyáron még a klímás lakásokban is melegebb van, mint télen, ez pedig megterheli a hűtő motorját. Plusz nyáron egyébként is gyakrabban nyitogatjuk az ajtót (például hideg italt, fagyit veszünk elő, több mindent teszünk be stb.), tehát többet dolgozik a hűtő alapjáraton is. 

A hűtőszekrényben 3-4 Celsius-fok legyen a hőmérséklet. A megfelelő hőmérséklet ellenőrzéséhez egy pohár vízbe állíts egy konyhai hőmérőt, tedd a poharat 5-8 órára a hűtőszekrény középső részére, majd ellenőrizd a kijelzőt. A fagyasztóban mínusz 16-18 foknak kell lennie.

A hűtőajtóban ne tarts tejet!
Mindenki odateszi a tejet, pedig a hűtőajtóban nincs egyenletesen alacsony hőmérséklet a gyakori nyitogatás miatt. A meleg viszont nem kedvez a tejnek, még akkor sem, ha UHT. A hideget igénylő ételeket és italokat, mint a tej, tojás, hús (és persze a sör) a hűtőszekrény felső polcaira, ott is a hátfalhoz közel kell tenni. De ne érjenek hozzá a hátfalhoz, mert fagyási foltok alakulhatnak ki rajtuk.

hűtőszekrény ételhűtés nyár ételpazarlás

The Kitchn

Mit tartsd a hűtőajtóban?
Például az újkrumplihoz vett csokor petrezselymet egy pohár vízbe állítva, egy papírzacskóval lazán lefedve. Vagy a ketchupot, vizet, gyümölcslevet.

Meg kell-e tisztítani a zöldséget?
Ha hazaérve megmosod a zöldségeket és gyümölcsöket, mielőtt betennéd őket a hűtőbe, alaposan itasd fel róluk a nedvességet egy konyharuhával, és szétpakolva hagyd őket a pulton vagy asztalon teljesen megszáradni. Máskülönben pillanatok alatt elkezdenek penészedni a hidegben. Így is érdemes egy papírtörülközőt betenni abba a zacskóba, amelyikben vannak, hogy felszívja a hűtés során képződő nedvességet.

A kinyitott konzervvel mi legyen?
Vannak olyan kaják, például a konzervkukorica, hámozott paradicsom, löncshús, amiből maradhat másnapra is. Ezeket tedd át egy tiszta befőttesüvegbe, és tekerd is rá a fedelét. Ha a konzervdobozban hagyod a kaját, annak másnapra konzervdoboz íze lesz, ráadásul vagy magába szívja a többi étel szagát, vagy az ő szagát szívja be a többi étel.

Mit ne tegyél és mit tegyél a hűtőbe?
A kenyérből és más pékáruból, süteményből kiszívja a nedvességet a hűtő, úgyhogy hamar morzsássá válnak. A paradicsomnak, dinnyének, töknek, burgonyának, hagymaféléknek, citrusféléknek megváltozik az íze és állaga a hűtőben. Banánt, nektarint, barackot, körtét is csak akkor tegyél be a hűtőbe, ha túl érett, és félő, hogy elkezd rohadni. A banán héja megsötétedik a hideg hatására, de a belseje nem változik. Az almának viszont jobb a hűtőben, mint a konyhaasztalon. 

Hova tedd a frissen vásárolt ételt?
Hát a hűtő hátuljába. A többnapos, de még ehető maradékokat pedig előre. Így azonnal látod és nem felejted megenni őket, ergo nem is penészednek meg és nem kerülnek a kukába. Ha már annyit költöttél a megvásárlásukra és annyit dolgoztál a megfőzésükkel, ne legyen belőlük hulladék.

Mibe csomagold a maradékokat?
Nálunk gyakorlatilag minden kisebb-nagyobb befőttesüvegekbe kerül. Az alufóliába vagy zsírpapírba tekert dolgok ugyanis valahogy láthatatlanná válnak, és csak jóval a megromlásuk után kerülnek ki a hűtőből.

Mi mennyi ideig tartható el a hűtőben?
Darált húsos étel: 3-4 napig, felvágott: 3-5 napig, főtt-sült tőkehús és baromfi: 3-4 napig, levesek 4-5 napig (tésztabetét nélkül!), krémes sütik 1-2 napig, egyéb sütemények 2-4 napig, pizza 3-4 napig, főtt rizs vagy tészta 3-5 napig, friss zöldsaláta 1-3 napig, főt vagy sült krumpli 3-5 napig, főtt vagy sült zöldség 2-4 napig, főtt tojás 5 napig.
Ezek hozzávetőleges számok, ha bármit kétségesnek látsz, ne edd meg!

Hogyan segíts a hűtődnek nyáron?
A vezető amerikai termékbiztosító cég statisztikája szerint júliusban romlanak el leggyakrabban a hűtőszekrények. Ezt megelőzheted néhány alapszabály betartásával:
Kéthetente porszívózd vagy töröld le a hátulsó kondenzációs rácsot, hogy jobb legyen hőleadás. (Ehhez erre a rövid időre áramtalanítsd a hűtőt.) Ugyanebből az okból nyáron húzd el egy kicsit a faltól a hűtőt, hogy jobban szellőzzön. Rendszeresen tisztísd az olvadékvíz elvezető nyílást (a hűtőben belül hátul alul középen van) egy hurkapálcával vagy szívószállal. A hűtőszekrény alatti csepptálcát is érdemes néha kitakarítani. 
Ne tegyél meleg ételt a hűtőbe. Ne tömd tele a hűtőt. Ne hagyd nyitva az ajtót sokáig: először gondold végig, mit is akarsz kivenni vagy betenni, és csak utána nyisd ki. 
A no-frost hűtőket is évente egyszer le kell olvasztani. 
Ami az ajtó szigetelését illet: csukj rá egy ötszáz forintos papírpénzt az ajtóval a keretre. Ha a pénzt könnyen ki tudod húzni, akkor már elgyengült a szigetelőcsík, érdemes lenne cserélni vagy az ajtó zsanérját megigazítani.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
30
ápr/2018

Brüsszelben fizetnek azért, ha van saját ételhordód

A szelektív hulladékgyűjtés mindaddig jó ötlet, amíg íróasztal mellett elmélkedünk róla. Amint kilép az ember a való világba, máris szembetalálja magát a legfőbb problémával: alapanyagát tekintve hiába szelektív hulladék a papír vagy műanyag ételcsomagolás, ha ételt teszünk bele (vagyis rendeltetésszerűen használjuk), a csomagolóanyag szennyezetté válik, és nem szabad a szelektív hulladékgyűjtőbe dobni. A környékünkön plakátokon figyelmeztetik a lakókat, hogy a pizzásdoboz nem szelektív, mert zsíros, illetve a műanyag tejfölös és más dobozokat csakis tisztára mosva szabad a szelektív kukába dobni. Sokan nem hajlandóak erre, például mert semmiféle anyagi ösztönzést nem kapnak cserébe sem a vízdíjból, sem a kukadíjból.

Így viszont tonnaszám kerül csomagolóanyag a kommunális hulladékba, amit jó esetben elégetnek, és távhő lesz belőle, rosszabb esetben a szemét hulladéklerakóba kerül, és majd úgy párszáz év alatt elbomlik. Itt jön a képbe Brüsszel, ahol az egyszerhasználatos ételcsomagolásoknak akarnak gátat vetni. A Tiffin Project ötletgazdái eddig 13 brüsszeli étteremmel szerződtek le a következőre: az éhes vendég elmegy az étterembe, ahol elvitelre kér ételt, amelyhez hozza magával a saját fém ételhordó edényét (a város több pontján kapható kétféle méretben, az egyik mélyebb, a másik laposabb, áruk 20-40 euró). A Tiffin Projectnél regisztrált vendégek az ételek árából 5 százalék kedvezményt kapnak -- ez nem óriási összeg, de azért észre lehet venni. A vendég elviszi magával az ételt, az edényt otthon elmossa, és másnap szintén azzal megy a következő helyre elviteles ételért.

TIFFIN FACEBOOK

Mindenki boldog: az inox ételhordót csak egyszer kell megvenni, utána a végtelenségig használható, a szerződött brüsszeli éttermek pedig megússzák évi összesen 32 ezer tonna csomagolóanyag beszerzését. A közösségi projekt célja a környezettudatosság terjesztése. Minél többen regisztrálnak, annál több étterem akar majd részt venni, vagyis annál szélesebb körűvé válik a szerveződés. Ráadásul a projekt arra bátorítja a tagokat, hogy próbáljanak ki új éttermeket a szerződött helyek listájáról, így a helyi kisvállalkozások előnyhöz juthatnak a nemzetközi gyorsétteremláncokhoz viszonyítva.

A Tiffin Project évente és 1000 tagonként 1,5 tonnával szeretné csökkenteni a Brüsszelben felhasznált élelmiszercsomagolás mennyiségét. A fém ételhordók árusításából évente 20 ezer eurós bevételre számítanak, amit a fenntartható étkeztetés népszerűsítésére fordítanának: ha már úgyis egyre többen étkeznek otthonukon kívül, tegyék azt környezettudatos módon. Ezzel kapcsolatos, hogy bármilyen saját dobozba lehet kérni elvitelre ételt a Tiffin Project éttermeiben, és regisztráció nélkül is. A lényeg ugyanis a fogyasztói kultúra megváltoztatása, hogy végre rádöbbenjünk, mennyi értékes nyersanyag válik hulladékká egyszeri és alig pár perces használat után.

TIFFIN FACEBOOK

Maga a tiffin szó egyébként indiai eredetű, ott hagyomány, hogy a dolgozó férjnek fémdobozban küldi a feleség az ebédet az erre szakosodott futárokkal (erről szól az Ezerízű szerelem című film is).

Az ételcsomagolás a világ nagyvárosaiban jelentős probléma: 2016 novemberében a német Freiburg városa vált híressé azzal, hogy bevezették az újrahasznosítható kávéspoharakat: az egyeurós poharakat a fogyasztó magával viszi, menet közben megissza a kávét belőle, majd (bármelyik szerződött helyen) leadja az üres poharat, és visszakapja az egy euróját. Freiburgban 100 étteremben és kávézóban lehet rendelni, illetve leadni, a poharak 400 alkalommal újrahasználhatók.

FREIBURG CUP

Németországban évente 2,8 milliárd kávéspoharat dobnak a kukába, össztömegük eléri a 40 ezer tonnát. Az egyszerhasználatos poharak gyártásához 43 ezer fa, 1,5 milliárd liter víz, 320 millió kWh áram és 3000 tonna nyersolaj szükséges.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
06
jan/2018

Ha ezeket a tippeket követed 2018-ban, teljes joggal zöldnek nevezheted magad

Most jött ki a tavalyi év elemzése, ezek szerint 2017 volt a második legmelegebb év a rekorder 2016 után. És elég megnézni az eheti időjárást, ha valaki kételkedne a klímaváltozásban. Márpedig csakis a mi generációnk odafigyelésén, hozzáállásán múlik, hogy mi lesz itt pár évtized múlva. Távolinak tűnik? Mihez képest? A gyerekeinkért, unokáinkért tesszük, érdemes belevágni.

Nem kell ahhoz napelemet meg passzív házat vagy elektromos autót venni, hogy valaki környezettudatos életet éljen. Hétköznapjainkban ezerféle módon tudjuk csökkenteni a környezetterhelést, a Földet elborító hulladék mennyiségét, a pazarlást. Minél többen viselkedünk így, annál hamarább lesz ez a norma. 

Az alábbi tippekből egyet-egyet havonta vagy kéthavonta érdemes beemelni a napi gyakorlatba, nem kell mindent egyszerre, csak apránként, úgy sokkal könnyebb meghonosítani a csaláádban. Az se baj, ha eleinte párszor elfelejtjük őket. Lényeg, hogy törekedjünk a jó ügyért való változásra, változtatásra.

1. Mindig írj bevásárlólistát

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

KÉP

Nálunk egész héten kint van egy cetli a konyhapulton, és amikor kifogy vagy eszünkbe jut valami, felírjuk rá. Ezzel a bevásárlólistával megyünk vásárolni, és odafigyelünk arra, hogy tényleg csak a listán szereplő tételek kerüljenek be a bevásárlókocsiba. Az impulzív (vagyis hirtelen elhatározásból elkövetett) vásárlással ugyanis általában olyan dolgokat szoktunk venni, amikre valószínűleg nincs szükségünk -- hiszen ha már lett volna, akkor szerepelnének a bevásárlólistán. A szigorúságot enyhítendő lehet azt játszani, hogy előre meghatározott időre kell bevásárlolni, és akkor tutira nem lesz lehetőség andalogni a sorok között és "véletlenül" beejteni ezt-azt a bevásárlókocsiba.

2. Mellőzd az autót

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

KÉP

Ha tömegközlekedéssel 2 (3) megállónál közelebb van valami, és nem kell onnan nehéz dolgot hazahozni, tényleg nem volna szabad kocsival menni. Sík vidéken megteszi a kerékpár vagy a roller, hegyen pedig a lábbusz. Ha esik, lehet tömegközlekedést használni :)

3. Ne dobj ki ételt

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

Nagymamáinknak még az volt a szavajárásuk, hogy "kenyeret kidobni vétek", és nem feltétlenül csak azért, mert vallásos lévén a kenyér Krisztus testét jelképezte számukra. Az ételpazarlás mára óriási méreteket öltött: az ENSZ Élelmezésügyi Szervezete (FAO) szerint az emberi fogyasztása szánt ételek 30 százaléka a kukában végzi, ez évente 1,3 milliárd tonna ételt jelent, nagyjából 990 milliárd dollár értékben. Ezzel 3 milliárd embert lehetne jóllakatni.
Amennyiben megtervezed, hogy mit fogsz főzni és enni a következő héten, és tartod magad a bevásárlólistához, akkor valószínűleg nem készül felesleg, nem romlik rád semmi, nem kell kidobni. A különféle maradékokat kiválóan újra lehet hasznosítani szendvicsekben, de ha mégsem akarod megenni, akkor becsomagolva tedd ki a rászorulóknak vagy vidd el egy Ételadomány-dobozba (ezek elérhetőségét a neten városonként megtalálod).

4. Minden papírt kétszer használj fel

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

KÉP

Elképesztő mennyiségben dobunk a szemétbe olyan papírt, amit még egyszer újra lehetne hasznosítani: egy gyereknek mindegy, hogy arra az üres borítékra firkál-e, amiben a gázszámla volt. A díjbeszedő levelének előlapja, nem betelt iskolai füzetek lapjai is kiválóan alkalmasak például bevásárlólistának. Statisztikák szerint egy átlagos irodista évente 10 ezer lap papírt használ el. A FAO szerint 2016-ban 180 millió tonna fapép készült a papíripar számára, ez 40 százalékkal több, mint 1980-ban. Az évente világszerte kivágott fa kétharmadából papír és fapép készül.  

5. Hús helyett egyél minél több növényi fehérjét

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

KÉP

2018 egyik nagy trendje lesz (a Pinterest szerint, erről ide kattintva olvashatsz bővebben), hogy fokozódik a növényi fehérjék fogyasztása hús helyett. Ilyen például a hüvelyesek (bab, lencse, borsó, csicseriborsó), olajos magvak (mogyoró, dió, mandula, szezám-, tök- és napraforgómag), gabonák (tönkölybúza, barnarizs, zab, rozs, árpa, quinoa, chia), zöldségek (spenót, burgonya, kukorica, kelfélék, brokkoli, karfiol, paradicsom), gyümölcsök (banán, alma, körte, narancs).
Az élelmiszeripar évtizedek óta eltúlozza a húsfogyasztás jelentőségét. Számítások szerint ha az egész világ felhagyna a húsevéssel 2050-re, akkor az élelmiszer- (benne a vöröshús-)termeléssel kapcsolatos légszennyező gázok kibocsátása 70 százalékkal csökkenne. Ezek a gázok hozzájárulnak az üvegházhatás erődödéséhez, ami a Föld felmelegedését okozza. Ennek egyik tünete a mostani szélsőséges időjárás.  
Múltkor beszélgettem valakivel a húsevésről, és közölte, neki muszáj mindennap húst tennie az asztalra, mert "a fiaim vércsék". Nagy kérdés, hogy ha a gyerekek nem hallanák azt mindennap, hogy ők annyira odavannak a húsért, mint a ragadozó madarak, akkor is ragaszkodnának-e a napi húsfogyasztáshoz?... 

6. Áramtalanítsd a felesleges készülékeket

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

Energiavámpír készülékeink nem lesznek hálásak ezért, de a pénztárcánk igen: 10 százalékkal csökkenhet az áramszámla, ha használaton kívül áramtalanítjuk a stand-by üzemmódban is energiafaló készülékeket. Egy kapcsolható elosztó könnyen használható, és a túláram ellen is véd.

7. Ne tárgyat, hanem élményt ajándékozz

újrahasznosítás környezettudatosság ételpazarlás közlekedés autó ajándék otthon

KÉP

Karácsonykor biztos mindenki kapott olyan kozmetikumot vagy ruhadarabot, amit soha nem fog használni, és néhány fiókban töltött év után megy a kukába. Ha ezek helyett pénzt vagy ajándékutalványt (kártyát) kapott volna az illető, azon olyan dolgot vehetett volna, amire igazán szüksége van, és meg lehetett volna előzni a pazarlást. További ihletadó ötleteinket a vásárlásmentes ajándékozáshoz elolvashatod ide kattintva.  


0
Tovább
22
márc/2017

15 használati tárgy, amit azonnal újra kéne tervezni

A nehezen használható, gyorsan széteső vagy javíthatatlan tárgyak nem-csak állandó bosszúság forrásai, hanem pazarlóak is, mind az energiával, mind az alapanyagokkal. A jó formatervezés ugyanis a felhasználó idegei mellett a környezetet is kíméli. Összeállításunkban olyan hétköznapi hol-mikat mutatunk, amelyeket a legtöbbször képtelenség eredeti rendelte-tésüknek megfelelően (vagy tartósan) használni. Ha valakinek van még ötlete, írja meg kommentben.

1. Műanyag kerti bútor

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Csak elsőre hisszük el, hogy olcsó, aztán amikor pár hónap használat után valamelyik része bereped és eltörik, rájövünk, hogy bizony jobb lett volna valami stabilabb kerti bútort venni. Az egybeöntött szék javíthatatlan, ki kell dobni = pazarlás + környezetszennyezés. KÉP

2. Esernyő

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Pont akkor fordul ki és esik szét, amikor a legnagyobb szükség van rá: heves esőben. Az összecsukható ernyők többségét mintha direkt úgy tervezték volna, hogy 1-2 évente újat kelljen venni. Vagy csak ez is újabb példája a tervezett elavulásnakKÉP

3. Szemüvegtisztító

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Még akik állandóan viselik, azoknak is naponta többször kell tisztára törülniük  lencsét, és ez ritkán sikerül makulátlanul. Az egyszer használatos törlőkendők maszatolnak, a mikroszálas kendő szárazon nem használható, a póló vagy papírtörlő összekarcolja a drága lencsét. Kéne egy olyan szemüvegtok, amibe betesszük a szemüveget, a tokban valahogy magától megtisztul, és kész. KÉP

4. Távirányító

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Tele van rendkívül apró gombokkal, amelyek felét nem használjuk, a másik felére meg nem emlékszünk, hogy mit is csinál, de megnyomni nem merjük, nehogy valamit elállítsunk. Ja, és már megint hol van?! Igen, lehet kapni univerzális távirányítót, de azokat beszerezni plusz költség, és akkor mi lesz a meglévővel. Nemzetközi egyenszabvány kéne, és talán használ-hatnánk távirányításra a mobiltelefonunkat is egy applikációval, ha már úgyis állandóan a kezünk ügyében van, nem? Pontosítok: olyan app kéne, amivel a tévét, a kaput, a légkondit és minden mást is egyszerűen lehetne vezérelni. KÉP

5. Bevásárlókocsi

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ritka az olyan, amelyiknek mind a négy kereke jól működik. Hiába van benne gyerekülés, abba nehéz ki-be tenni a gyereket, ráadásul kényel-metlen számára. A mély kosarú kocsiból kipakolni a pénztárnál kifejezetten kellemetlen, hajolgatni kell, hasba vág, macera. KÉP

6. Vécétartály

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Miért nem lehet a nyomógombját a padlóba építeni, és taposással működtetni, mint egyes vonatokon? A tartály teteje valószínűleg hemzseg a kórokozóktól, még jó, hogy nem látjuk őket. A padlógombbal meg egy taposás lenne a kisöblítés, két gyors taposás a nagy, visszhall. KÉP

7. Mosdócsap

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha már a fürdőszobában vagyunk: általában mindig ugyanolyan hőfokú, kézmeleg vizet használunk a vécé melletti mosdónál, akár kezet, akár fogat mosunk. Tehát a vízhőmérsékletet beállíthatnánk valahol közpon-tilag, aztán mosdóból folyó vizet is szabályozhatnánk taposós padló-gombbal. Persze, tudom, létezik infravörös csap, de az áramot fogyaszt, vagyis ebbe a blogba nem fér be. A hagyományos mosdócsapokkal az még a baj, hogy a belső részük is gyorsan tönkremegy, és persze javítani nem nagyon lehet, mert pont le is jár a szavatossága. KÉP

8. Kávéautomata

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Kiválasztjuk a gép oldalán lévő gusztusos kávéfotók közül a legszebbet, bedobjuk az aprót, megnyomjuk a gombot és várjuk a csodát. Ehelyett kapunk egy tűzforró valamit, ami az első kortynál megégeti a szánkat, és onnantól már egyáltalán nem érezzük az ízét. Az ital olyan forró, hogy a műanyagpoharat nem lehet rendesen megfogni, csak a pereménél. Ezzel ivás közben az ujjunkat is jól összemaszatoljuk, aztán pont nincs egy papírzsepi, amibe beletörülhetnénk. A műanyag keverőpálca is eléggé használhatatlan, ráadásul ez már tényleg értelmetlen hulladék. KÉP

9. Fűnyíró

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha az ember jól meghúzza a kerekeket, akkor beszorulnak, és képtelenség kitekerni őket a legközelebbi magasságállításhoz. Ha nem húzzuk meg, akkor az első buckásabb zsombék után kiesnek, és lehet megint tekergetni őket. A vágókést tartó csavaranyát nem minden típusnál fedi védőkupak, vagy leesik róla, anélkül viszon a csavar feje elkopik, legfeljebb flexszel lehet levágni, ha egyáltalán. Dühítő, hogy minden típushoz másfajta kést kell vásárolni, még ha a méretük egyezne is, nem egységes a kialakításuk (illesztőlyukak!!!). Arról nem beszélve, hogy házilag a kés élezése sem könnyű, márpedig gyorsan kicsorbul. KÉP

10. Ébresztőóra

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Amikor megvásároltuk, még frankón értettük, hogyan kell beállítani. Most itt van az óraátállítás, de nem emkékszük, melyik gombot hogyan kell nyo-mogatni, és fogalmunk sincs, hol lehet az óra leírása. KÉP

11. Kukazsák

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ahány háztartási szemetes, annyiféle méret, és persze, amikor ott áll az ember a szupermarketben, ahol választhatna harmincféle kukazsákból, akkor fogalma sincsen, hogy a konyhai szemetese hány literes és mekkora a befoglaló mérete. Találomra veszünk egy csomaggal, hazavisszük, elkezdjük használni (nem tökéletes, de úgyis elfogy). Igen ám, de a tekercsen lévő papírcsíkot véletlenül kidobtuk, és így mire elfogy a tekercs, fogalmunk sincs, milyen márka és méret volt. Kezdődik minden elölről. Miért nem lehet egységesíteni a kukazsákokat, és a doboz méretét valahogy jelezni? KÉP

12. Műanyagcsomagolás

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

A kemény műanyag felnyitásához nincs más módszer, mint egy erős konyhai olló, de közben vigyáznunk kell, hogy az éles műanyag nehogy szétvágja a kezünket. Irritáló az egész, ráadásul a csomagolás azzal a lendülettel megy is a kukába = szemétképzés. Biztos ki lehetne találni valami olyan csomagolást ezeknek a termékeknek, ami egyszerre ember-, termék- és környezetbarát. KÉP

13. Benzinkút

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

131 évvel az autó feltalálása után még mindig ugyanazt a módszert használjuk a tankoláshoz, márpedig az egész folyamat elavult. Legyen akár fagy, akár hőség, ki kell szállni a kocsiból a tankoláshoz és a fize-téshez is. Miért nem automatikus az egész töltési folyamat, illetve érintős (paypass) a fizetés, hogy az ablakból kinyúlva is el lehessen intézni? Ez nagy segítség lenne a mozgásukban korlátozottaknak is és azoknak, akik kisgyerekkel utaznak. KÉP

14. Fogkrémes tubus

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Inkább rémes. Már a fogtisztításra is fel kellett volna találni valami jobb módszert a csiszatolás helyett, de a tubus idegesítően használhatatlan. Akár középen nyomjuk meg, akár a végén, biztos, hogy nem jön ki belőle az összes fogkrém. Persze, lehet kapni pumpásat, de abban is marad. Valami más csomagolás kéne a pasztának. KÉP

15. Papír kéztörlő

pazarlás használhatatlan tárgyak tervezett elavulás környezetszennyezés

Ha egy lapot kihúzunk, még három kiesik. Rossz esetben a földre, jó eset-ben reflexből elkapjuk, és a tartó tetejére tesszük. De hiába: ezeket  már az utánunk következő munkatársak nem tekintik tisztának, úgyhogy este a takarítók kidobják. Újabb pazarlás. Az elektromos kézszárító sem jobb: vagy nehezen szárít, vagy bántóan hangos. És egyes kutatások szerint hemzseg a baciktól, szóval nem is higiénikus. Plusz áramot fogyaszt. KÉP


0
Tovább
17
dec/2016

Van már cukorstratégiád az ünnepekre?

Az ünneplés fogalma évszázadok óta összefonódott azzal, hogy rengeteg különleges étel kerül az asztalra, lakomával készülünk a jeles alkalomra. Ennek jegyében sokan kényszert éreznek arra,  hogy túlvállalják magukat, mondván, "krumplifőzelékkel mégsem kínálhatom a vendégeket". Csak-hogy régen hétköznapokon és év közben sokkal szerényebben táplálkoztak az emberek, mint a mai átlag.

Mások azért összpontosítanak az ünnepi ételre-étkezésre, mert óriási stresszként élik meg a kötelező rokonlátogatásokat, az asztal fölötti "élveboncolást", és úgy érzik, addig sem kell velük beszélgetni (esetleg konfrontálódni), amíg esznek. 

tudatos táplálkozás ételmaradék csökkentése ételpazarlás megelőzése

KÉP

Egy-két nap után azonban lecseng a traktaroham, és ott állunk egy csomó maradékkal, amit vagy magunk készítettünk, vagy ajándékba kap-tuk szeretteinktől. Mivel ekkora már nehezebben gomboljuk be a nadrágot, megszólal agyunkban a vészcsengő. Próbálunk visszavenni az evésből, ezzel azonban fokozódik annak kockázata, hogy ránk romlik a maradék és a kukába kerül. 

Csak az Európai Unióban évente 88 millió tonna, 143 milliárd euró értékű étel megy veszendőbe, amennyiből 200 millió embert lehetne jóllakatni az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) szerint. További statisztikák itt olvashatók.

Többféleképpen megelőzhetjük, hogy ételmaradék képződjön az ünnepek alatt. Ebben a lelki tényezők átgondolása is segít. 

tudatos táplálkozás ételmaradék csökkentése ételpazarlás megelőzése

KÉP

A. Ésszerűen tervezzük meg a mennyiségeket

  1. Bevásárlás előtt alaposan vizsgáljuk meg, mi minden lapul a spájzban és a fagyasztóban, nehogy duplán vegyünk valamit.
  2. Mindenből 15-20 százalékkal kevesebbet készítsünk, mint tavaly. Ünnepek idején a fagyasztó jó barát: ha végképp nem tudunk hato-dával kevesebb töltött káposztát vagy gyümölcskenyeret csinálni, a fris-sen elkészült ételből lekanyarított mennyiséget fagyasszuk le. Jó lesz az januárra!  
  3. Az ételeket gondosan feliratozva tegyük a fagyasztóba: hány dkg vagy hány adag, micsoda, mire lehet jó, dátum. (Például: "maradék pörkölt 2-3 adag hortobágyi palacsintához")
  4. Minden vendégnek kérés nélkül csomagoljunk a számukra készített finomságokból, aztán ők majd eldöntik, mit kezdenek vele, de ne maradjon ránk. Ehhez legyen otthon megfelelő mennyiségű csomagolóanyag, például alutálca, többször használható műanyag-doboz vagy üres befőttesüveg.
  5. Már előre írjuk le, hogy az ünnepi és a karácsonyi szünetre tervezett menü milyen fogásokból álljon, és az esetleges maradékot hogyan tudjuk hasznosítani (például másnapi parasztrántottához adva, stb.)
  6. Ha vendégségből hozunk ételt, és nem tervezzük megenni (mert például nem szeretjük vagy nem illik az étrendünkbe), nem kell a kukába dobni: a mi környékünkön például egész évben az a szokás, hogy a maradékokat szatyorba csomagolva kiakasztjuk a kapura, és onnan elviszik a hajléktalanok, rászorulók. 

tudatos táplálkozás ételmaradék csökkentése ételpazarlás megelőzése

KÉP

B. Cukorstratégiát készítünk

  1. Az ünnepek idején mindenképpen fogunk édességet enni, de nagyon nem mindegy, hogy milyet és mennyit. A reformsütikből nyugodtan fogyaszthatunk (normális mennyiséget), és ha ennek köszönhetően nem kell őket eldugni a hűtőben vagy a spájzban, kisebb a kockázata, hogy esetleg idejekorán megromlanak, és a szemetesben végezzék.
  2. A karácsonyi sütiket lehet úgy készíteni, hogy a liszt 25-30 száza-lékát teljes kiőrlésűre cseréljük, és a receptben megadott cukor-mennyiséget 15-20 százalékkal csökkentjük
  3. Sok receptben, például a gyümölcskenyérben 10 dkg cukrot nyugodtan helyettesíthetünk 10 dkg pürésített almával, az abban lévő rostanyag még az emésztésünknek is jót fog tenni. A natúr almaszósz (egyes szupermarketekben lehet konyhakészen kapni) ugyanannyi étolaj helyet-tesítésére is alkalmas.
  4. Beszéljük meg a családdal, hogy csak egyféle édeset és csak egyféle sósat sütünk. Lehet szavazni, döntsön a többség, mi legyen.
  5. A mesterséges aromákkal és cukorral jól megküldött bolti geszte-nyemassza geil ízét és kalóriatartalmát megfelezhetjük, ha a mennyi-séghez ugyanannyi főtt, ízesítetlen, összeturmixolt tarkababot adunk. Vagyis ha a recepthez 20 dkg töltelék szükséges, akkor fele gesztenye, fele bab legyen. Ez még "háborús recept", a II. világháború utáni ínséges időkben babbal helyettesítették a gesztenyepürét a házi-asszonyok. Nálunk tavaly ilyen gesztenyés beigli készült (és a liszt 30 százaléka teljes kiőrlésű volt benne), a babot kuktában pároltam meg egy csipet sóval. Mindenki dicsérte a reformbeiglinket, hogy milyen jó laza, nem fújtós. És lelkiismeret-furdalás nélkül lehetett enni!
  6. Ha választhatunk édes és sós süti között, válasszuk a sósat.
  7. Főétel után készítsünk egy teát az egész családnak: a kellemesen meleg ital eltelít, kevesebb desszertet bírunk elfogyasztani. Cukor hozzáadása nélkül is kellemes ízűek például a rooibos vagy az almás teakeverékek. A teafőzés ideje alatt agyunknak hagyunk időt arra, hogy visszavegye az irányítást a gyomortól. Pár perc elteltével már nem is kívánjuk annyira azt a sütikét!
  8. Az ünnepek idején egyébként is érdemes elhagyni a cukros üdítőitalokat és gyümölcsleveket. Legalább e két hét alatt igyunk teát vagy vizet helyettük, így javítsuk a cukormérlegünket. Készíthetünk kalóriamentes ízesített vizeket is naranccsal, uborkával, mentával, az interneten számos receptet találni.
  9. Sokat segít a rágcsálhatnék enyhítésén, ha minden szobában ki-teszünk cukormentes rágót, és arra járunk rá, nem a szaloncukorra. 
  10. Ha sejtjük, hogy meghívott vendégünk jobb zserbót készít nálunk, ne erőlködjünk, hanem tálaljunk valami mást, lehetőleg egyszerű és kalória-szegényszegény desszertet: "anyuka zserbóját lehetetlen überelni!" felkiáltással. Meglepetésként lehet ez gyümölcssaláta is vagy valami könnyű piskóta. A lelkünk is hálás lesz érte.
  11. Minél édesebb volt az elfogyasztott étel, annál inkább kívánjuk utána a sósat, azután viszont újra az édeset. Megelőzhetjük ennek az ördögi körnek a kialakulását, ha az édes és a sós ételeket is enyhébben ízesítjük.
  12. Kövessük az ünnepi egyszeregyet: vendégségben ne kóstolgassuk végig az összes sütit, hanem válasszunk egyfélét, és abból együnk egy darabot - de lassan, minden falatot alaposan megrágva. Ha tetszik még valami más, kérjük meg a házigazdát, hogy csomagoljon nekünk belőle. Jó lesz másnapi egynek. Tartsuk be, hogy egy nap csak egyszer eszünk sütit, csokit.

tudatos táplálkozás ételmaradék csökkentése ételpazarlás megelőzése

KÉP

C. Változtassunk étkezési szokásainkon az ünnepek idejére

  1. Kizárólag a konyhában vagy az étkezőben együnk, semmiképp ne a szobában, pláne a tévé vagy a számítógép előtt.
  2. Ha rágcsálhatnékunk van, először igyunk egy pohár vizet: nagyon sokszor a szomjúságot érezzük nassolási vágynak. 
  3. Senkinek ne tálaljuk előre az ételt, hanem hagyjuk, hogy mindenki maga szedjen, annyit, amennyi szimpatikus neki, inkább többször keveset, hogy minimalizáljuk a tányéron maradó felesleg mennyiségét. A tálalótálban álló étel érintetlen, nincs összeturkálva, nyugodtan mehet a fagyasztóba (feliratozva).
  4. Legalább az ünnepek idejére fogadjuk meg, hogy mindennap sétá-lunk fél órát. Lehet ez a főétel és a desszert között is, így legalább előre ledolgozzuk a kalóriákat. 


0
Tovább
15
okt/2016

A tömbszappan sokkal zöldebb, mint a folyékony

Október 15-e a kézmosás világnapja, használjuk ki! Sajnos a kézmosást manapság gyakran előzi meg agymosás: sokan azért nem használnak tömbszappant, mert a reklámok, "ismerősök" történetei alapján attól tartanak, hogy a tömbszappan felületén nyüzsögnek a kórokozók. 

Mi ezzel a probléma? Hát hogy máig nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a folyékony szappan higiénikusabb volna, mint a tömbszappan, ellenben több felmérés is igazolja, hogy használata energiapazarló és környezetszennyező.

Aki szappanon nőtt fel, nem érti a hisztériát: hiszen hajdanán az egész család egyetlen közös szappant használt, mégsem volt több megbetegedés, mint ma. Kétségtelen, hogy a tartóban lévő szappan felületén megtapadhat pár baktérium, hiszen azok nedves környezetben őrzik meg az életképességüket. 

A New York Times ennek kivizsgálására szervezett egy kísérletet, amelyben a tömbszappant 70-szer annyi E. coli és P. aeruginosa baktériummal fertőzték meg, mint amennyit egy normál használatú szappanon mértek. Ezután a kísérlet résztvevőinek a fertőzőtt szappannal kellett kezet mosniuk. Kézmosás után egyikőjük kezén sem volt kimutatható egyik baktérium sem. Tehát hiába volt fertőzött a szappan felülete, mégsem terjesztette a fertőzést. Hogy lehet ez?

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás

Azért, mert a kézmosás kétlépcsős folyamat: a szappanmolekula egyik vége a zsírral szeretne kötést alkotni, a másik vége pedig a vízzel. Szappanozás közben tehát először a "zsírkedvelő" molekulavég magához köti a kezünkön lévő zsíros-olajos szennyeződést, és vele a baktériumokat, öblítéskor pedig a szappanmolekula vízkedvelő vége a vízmolekula irányába rendeződik, és közösen távoznak a felületről, azaz a kezünkről. Ezt persze bonyolultabban is el lehet mesélni.

Lényeg a lényeg: a tömbszappan ugyanúgy tisztítja a kezet, mint a folyékony szappan. De akkor miért vesszük az utóbbit? Talán mert azt reklámozzák. És nem véletlenül: a tusoláshoz ajánlott 2 kiskanálnyi tusfürdő 7-15-ször annyiba kerül, mint a tusoláshoz elhasznált szappan.

A folyékony szappan pártolói szerint a tömbszappan sokkal inkább szárító hatású. Ezzel szemben számos olyan gyári és kézműves szappan kapható, amelyek glicerint és természetes olajokat tartalmaz, nem szárítja a bőrt. 

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás

A folyékony szappan több okból nem tekinthető környezetbarátnak. 
1. A csomagolás műanyag, ami legjobb esetben is 300 év-500 alatt bomlik le, illetve nem is bomlik le, csak szétesik apró darabokra. Ez fokozottan veszélyes az élővilágra, mert az állatok tápláléknak hiszik, és megeszik a szemcséket, ami viszont megreked az emésztőrendszerükben, emiatt ezek az állatok éhenpusztulnak.
2. Persze, lehet kapni utántöltőt, de az is műanyagba van csomagolva, tehát csak részben tekinthető zöld megoldásnak.
3. Míg a tömbszappannál könnyű megmondani, mennyi szappanozás elég, folyékony szappanból a legtöbb ember kétszer annyit használ, mint kellene. Emiatt gyorsabban fogy a folyékony szappan, hamarabb kell utántölteni.
4. Továbbá a kétszeres mennyiség leöblítéséhez sokkal több víz kell, vagyis a módszer vízpazarló. Zuhanyozás közben percenként 8-12 liter vizet használunk el zuhanyrózsától függően, kézmosás közben kb. 5 litert.
5. A legtöbb folyékony szappan és tusfürdő alapanyaga valamely petróleum-származék, míg a hagyományos tömbszappanok állati zsiradék és/vagy növényi olajok felhasználásával készül. A folyékony szappanban van még mindenféle emulgeáló, tartósító és stabilizáló vegyület is, és bár ezek engedélyezettek, nem tudhatjuk, hogy az évek során milyen kölcsönhatásba lépnek a környezetünkben lévő más vegyületekkel. Lehet, hogy a tusfürdőnk miatt vagyunk állandóan szánanáthások vagy ekcémások? 

energiapazarlás a folyékony szappan betiltották a triklozánt környezetszennyezés fürdőszoba kézmosás


Ami pedig a kézmosáshoz használt víz hőmérsékletét illeti, nem kell abba a hiába esni, hogy a folyékony szappan helyett most már tömbszappant használunk, de emiatt forró vízben mosunk kezet. A kórokozók közül az egyik meleg környezetben szaporodik jobban, a másik hidegben. Elpusztításukhoz legalább 60-70 Celsius-fokos víz kellene, azt viszont már mi nem viseljük el (a forró csapvíz kb. 50 fokos). A forró vizes kézmosás irritálja a bőrt és csak energiapazarlás: a National Geographic cikkéből kiderül, hogy a 4,4 fokos hidegvizes kézmosás ugyanolyan hatékony. 

A baktériumok megfelelő elvávolítása érdekében tehát rendesen szappanozzuk be a kezünket, és a kézmosás legalább 20 másodpercig tartson (ennyi a Boci boci tarka első két versszaka). Szappanozás közben ne folyassuk feleslegesen a csapvizet!

Kiegészítés: nem foglalkozunk a triklozános és triklokarbános fertőtlenítő kéztisztítókkal. Aki rendszeresen használ ilyet, annak mérhető mennyiségben kimutathatók a vizeletében, vagyis kézmosás és tusolás közben bekerülnek a szervezetébe. Ezekről a hatóanyokról több kutatás is állítja, hogy felborítják a férfi és női hormonok egyensúlyát.
Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) 2016. szeptember 6-tól betiltotta a triklozán és triklokarbán használatát a kereskedelmi forgalomban kapható szappanokban, mivel nem bizonyított, hogy napi használatuk biztonságos, illetve hogy hatékonyabbak volnának, mint a hagyományos szappanok.


3
Tovább
14
aug/2015

Rothadó gyümölcsből gyümölcsbőr táskája is lehet!

Hogyan lehet a piacon kidobott, rothadásnak induló gyümölcsöket hasznosítani, ha azok nem kerülnek a rászorulókhoz? Miként lehet újrahasznosítani gyümölcsöket a kreatív iparban? Egyáltalán lehet-e?

Úgy tűnik, igen. Az újrahasznosítás végtelen tárházából egy holland diákcsapat legújabb ötletével a fejlett társadalom egyik mindennapos problémájára, az ételpazarlására szeretné felhívni a figyelmet. A rotterdami Willem de Kooning Akadémia hallgatói látván, hogy a rotterdami piacon naponta körülbelül 3500 kg gyümölcs végzi a kukában, valamilyen hasznos megoldással próbáltak előrukkolni a pazarlásra.

Az ötlet öt, negyedéves dizájner szakos hallgató nevéhez fűződik. 

Egy piaci munkanap után összegyűjtötték a gyümölcsöket, azokat jól megtisztították, pépesítve összekeverték, és sajátos technikával kiszárították. Az így kapott, nem rothadó, bőrszerű anyagot gyümölcsbőrnek nevezték el. 

A gyümölcsbőr eredetisége abban is rejlik, hogy minden darab egyedi termék lesz. Attól függően, hogy milyen gyümölcsökből készül, más-más textúrával bír minden elkészített kreatív termék. 

Az eddig elkészített prototípusok között készült mangóból kézitáska, nektarinból bevásárlószatyor, de barackpépből lámpaernyő is. 

Az próbatermékekkel egyelőre a gyümölcsbőr felhasználásának lehetőségeit szeretnék megmutatni, jelenleg még dolgoznak az anyag erősítésén. 

Úgy tűnik, nem sikertelenül. Az egyik diák, Hugo de Boon elmondta, hogy már van olyan német cég, amely az autóülés-huzatok készítését el tudná képzelni ebből az anyagból, míg mások cipőket.

Fotók: Fruitleather Rotterdam


2
Tovább
123
»

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (23),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),ősz (19),ecet (18),építészet (18),természet (18),takarítás (18),komposzt (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),víz (12),élelmiszerpazarlás (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum