Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
28
aug/2019

Több ételt elpazarolunk túlevéssel, mint amennyit a kukába dobunk

Évente 1,3 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe. Már ez is horrorisztikus mennyiség, de a túlevés miatti ételpazarlás ennek több mint százszorosa, nagyjából 140,7 milliárd tonna. Ezt az úgynevezett metabolikus ételpazarlást olasz kutatók számolták ki, tanulmányuk a Frontiers in Nutrition szakfolyóiratban jelent meg. 

ételpazarlás CO2-lábnyom mezőgazdaság ENSZ élelmiszerpazarlás

Pixabay

A túlevés által okozott környezeti teher három szegmensből áll: föld-, víz- és szén-dioxid-lábnyom. A Teramo Egyetem környezettudósai először megállapították, mennyi az egyes országok "túlsúlya" az átlagnépesség testtömeg-indexe (BMI) és magassága alapján, és ezt összevetették az adott országban legnagyobb arányban rendelkezésre álló élelmiszerek energiatartalmával. Méghozzá úgy kalkuláltak, hogy az egészséges testsúly felső határát jelző 21,7-es érték felett minden elfogyasztott kalória gyakorlatileg felesleges, és csak túlsúlyt okoz. 

Az említett 140,7 milliárd tonna a világ népességének jelenlegi túlsúlya visszaszámolva az elfogyasztott ételekre: ha ennyit nem ettek volna meg, nem lennének túlsúlyosak. Vagyis ennek a 140,7 milliárd tonna élelmiszernek a megtermelését meg lehetett volna takarítani, az előállításához szükséges szántóföldet, legelőt, ivóvizet, üzemanyagot stb. másra lehetett volna fordítani.

Nyilván ez így túlzás, hiszen bármely embernél a 21,7-es BMI érték feletti érték bőven lehet izomtömeg is, míg az olasz kutatók minden pluszsúlyt hájnak tekintettek. Azt sem vették figyelembe, hogy a túlsúly változhat idővel, illetve a fokozott testmozgásnak köszönhetően is mérséklődhet. Ettől függetlenül a 140 milliárd jelen pillanatban a lehető legközelebb áll a valószínűhöz. És irdatlan mennyiség.

ételpazarlás CO2-lábnyom mezőgazdaság ENSZ élelmiszerpazarlás

Pexels

A tanulmányt böngészve kiviláglik, mekkora eltérések vannak az egyes kontinensek között. A túlevés miatti ételpazarlást Európa vezeti, 39,2 milliárd tonnával. Ha a három szegmenst vesszük figyelembe (föld-, víz- és  CO-lábnyom), akkor Európa és Észak-Amerika (kiegészítve Óceániával) 14-szer többet fogyaszt, mint a szubszaharai Afrika.

Az olasz kutatók szerint Európában, valamint Észak-Amerikában és Óceániában a tejtermékek, tej és tojás előállítása rója a legnagyobb terhet a környezetre (a túlsúlynak számított lábnyom 30,2 százaléka felel meg ennek), utána a hús, az alkoholos italok és a cereáliák következnek, míg például az iparosodott Ázsiában a cereáliák és a keményítőtartalmú gyökérzöldségek megtermelése.

Európa és Észak-Amerika (kiegészítve Óceániával) vízlábnyoma hasonló, de közel kétszerese Latin-Amerikáénak, és tízszerese a szubszaharai Afrikáénak. Az üvegházhatású gázok lábnyoma is tízszeres ezekre a régiókra, míg a földhasználat lábnyoma 15-szörös.

ételpazarlás CO2-lábnyom mezőgazdaság ENSZ élelmiszerpazarlás

Pexels

Egyébként az ENSZ becslése szerint a gazdag országok évente közel annyi, 230 millió tonna élelmiszert dobnak ki, mint amennyi a szubszaharai Afrika teljes termelése. A világ teljes zöldség- és gyümölcstermésének közel fele a kukában végzi. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
12
jan/2019

Térkép: így változtatta meg a Föld arcát 300 év urbanizáció és mezőgazdaság

"Három évszázaddal ezelőtt az emberiség még csak a szárazföldek 5 százalékát használta intenzíven. Ma közel a felét", írja új tanulmányában Erle Ellis környezetkutató, aki évtizedek óta foglalkozik ezzel a témával. Az ipari forradalom óta az emberiség a szén-dioxid-kibocsátás révén alakítja át a bolygót, előtte pedig a mezőgazdaságot (legeltetés, szántás) használta erre, bár ezek jóval ksiebb hatásúak.

térkép urbanizáció mezőgazdaság

A Maryland Egyetem professzoraként Ellis csapatával térképsorozatot készített arról, hogy miként nézhetett ki a Föld jó 300 évvel ezelőtt: akkoriban még a szárazföldek fele igazi vadon volt, s a másik felének 5 százalékát vonták csak intenzív művelés alá. Ma a Föld szárazulatainak több mint felén vagy gazdálkodás folyik, vagy valamilyen települést találunk.

"A klímaváltozás csak nemrég óta vált jelentős tényezővé – mondja Ellis. – Ha a mostanihoz hasonló ütemben fokozódik, akkor ez lesz a szárazföldi élővilág domináns alakítója, de egyelőre a területhasználat vezet e téren."

Számos forrást elemezve Ellis és kutatótársai ennek alapján készítették el az elmúlt 300 év térképanimációját, jelezve, hogy az adott területen hányan éltek, és miként használták a területet.  A legintenzívebben használt területek a városok, utánuk a mezőgazdasággal foglalkozó falvak. A ritkán lakott területeket a jellemző használatuk (szántóföld, legelő, erdő) alapján sorolták be, és a lakatlan területeket is jelölték. Az alábbi animáció Ellis egyszerűsített adatsoraiból készült:

térkép urbanizáció mezőgazdaság

Jelmagyarázat: Urban = város, Villages = falu, Cropland = szántóföld, Rangeland = legelő, Woodland = erdőség, Wild = érintetlen 

Jóllehet százévente van egy képkocka, mégis láthatók a trendek. Oroszország és az Egyesült Államok hatalmas pusztaságait a 19. században mezőgazdasági műveléssel törték fel. Afrika és Ázsia korábban félvadon területein kiterjedt állattenyésztést kezdtek folytatni.

"Ázsia átalakítása kezdődött először, és arányaiban ez a leginkább megváltoztatott természeti környezet – mondja Ellis. – Európa is alig emlékeztet hajdani képére a nagy népsűrűség és intenzív területhasználat miatt. A világ többi részén ez az átalakulás lassabb és csekélyebb mértékű."

Az új térképek persze sok tekintetben becsléseken és feltételezéseken alapulnak, ezért is elnagyolt a területi lépték és idősáv. A fent belinkelt tanulmányban még számos látványos grafikon található.


0
Tovább
15
júl/2018

Télen csak etted, nyáron kenjed is a mézet!

Leégett a vállad a Balaton-átúszás során vagy a tengerparti nyaraláson száraz szalma lett a hajadból? A virágméz egy sor apróbb nyári probléma enyhítésében segít, legyen szó egészségről vagy szépségápolásról. Fontos a méz minősége: csakis megbízható termelőtől vásárolj mézet, amit nem "szaporítottak fel" cukorsziruppal. Így biztos lehetsz abban, hogy a valódi virágméz hatóanyagai enyhítik a panaszaidat. A méz hidratáló, fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatású. Ha akarod, nyáron is használhatod belsőleg, erre is kapsz pár tippet a cikkben.

méz leégett bőr házi gyógymód természetgyógyászat bőrápolás

Balansiya

1. Nyugtatja a napégett bőrt
Természetes gyógymódot csakis enyhe esetben szabad használni, ha rákvörösre égtél, feltétlenül menj orvoshoz. De ha tényleg enyhe bőrpírról van szó, azt a gyulladácsökkentő hatású mézzel kúrálhatod a következő módon: 5-6 percig hűtsd le a piros bőrt hideg vízbe áztatott és kicsavart törülközővel, majd kend be fele-fele arányban vízzel hígított mézzel, és fedd be egy gézlappal 1-2 órára. Utána öblítsd le a mézet a bőrödről. A leégett bőr nem fog lehámlani, ha csak rövid ideig vizezed be, tehát zuhanyozni, pakolást rátenni oké, de kádban áztatni nem ajánlott. A leégett bőrnek sem a túl meleg, sem a túl hideg víz nem tesz jót, ezért ne akard a vizes pakolás hatását jéggel fokozni. Viszont a nedves törülközőt 5-10 percre beteheted a hűtőbe. A méz bőrnyugtató hatását fokozhatod, ha nem vízzel, hanem aloe vera géllel vagy lével hígítod.

2. Feszesíti az arcbőrt
Az erős napsugárzás miatt előjött ráncocskák ellen nincs jobb az egyperces mézes arcmasszázsnál: nedvesítsd be az arcodat, fél kiskanál mézet masszírozz be a bőrödbe, majd hideg vízzel öblítsd le. Utána használd a szokásos arckrémedet. Napi használat esetén egy hét múlva már látszik a hatás. A méz enyhén hámlasztó hatású is.

3. Elmulasztja a pattanásokat
A piros dudorokra fülpiszkával kenj egy kis mézet, és hagyd rajta 1 órát, majd mosd le. Naponta 2-3 alkalommal ismételd a pattanás elmúltáig. Lehetőleg olyankor csináld, amikor a kezelés ideje alatt nem kell kimenned a szabadba, mert ne feledd, a méz illata vonzza különféle rovarokat, köztük a darazsakat.

4. Selymesíti a hajat
Az uszoda klóros vizétől vagy a tengerparti nyaralás során kiszáradt, töredező hajvégekre gyógyír az enzimekben és vitaminokban gazdag méz: hajmosás előtt nedvesítsd be a tincsek végét, kend be őket mézzel, majd 10 perc múlva mosd meg a hajad a szokásos módon. Csinálhatod úgy is, hogy 1 evőkanál mézet 2 evőkanál növényi olajjal (leginkább kókuszzsírral) keversz össze, és ezt használod a hajad alsó kétharmadán, 20 perc után moss hajat. A tenyeredbe öntött samponhoz is adhatsz egy kiskanál mézet a dupla hatás érdekében.

méz leégett bőr házi gyógymód természetgyógyászat bőrápolás

Sushasannews

5. Fényesíti a hajat
Szintén hasznos a szalmává száradt haj visszahidratálására, ha 1 teáskanál mézet feloldasz 1 liter langyos vízben, majd hajmosás után ezzel öblíted át a hajadat. Nem kell kimosni! A hajad szép fényes lesz tőle, a szálló pihehajak lesimulnak. 

6. Nyugtató-lazító fürdőhöz
Sportolás után kiváló hatású, ha egy kád középmeleg vízhez adsz 2 evőkanál mézet és 10 csepp levendula illóolajat. A méz hidratálja a bőrödet, miközben a levendula oldja az izomgörcsöket. A mézet érdemes előtte egy bögre vízben feloldani.

7. Energetizál
Közvetlenül edzés, bringázás, túrázás előtt fogyassz el 1 evőkanál mézet: a fruktóz-glükóz keveréke energialöketet ad a sportoláshoz, a benne lévő antioxidánsok és vitaminok erősítik a szervezetedet.

8. Alvásserkentő
Lefekvés (és fogmosás) előtt egy teáskanál méz elfogyasztásával arra serkented a szervezetedet, hogy jobban hasznosítsa a napi táplálékban (főleg a tejtermékekben és fehérjékben) lévő triptofánt -- ez a hatóanyag álmosító, nyugtató hatású.

9. Mérsékli a másnaposságot
Odacsaptál a fesztiválozásnak? Semmi vész, kezeld a másnapot mézzel: a benne lévő, gyors felszívódású cukrok azonnal a véráramba kerülnek, és így helyreáll a közérzeted.

10. Megszünteti az utazási betegséget
Az autózás, hajókázás során fellépő kóválygást, hányingert kúrálja a Mindent gyógyító házi gyömbérszirup, amelynek egyszerű elkészítését a nevére kattintva olvashatod.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.
 


0
Tovább
23
ápr/2018

Turbózd fel a sportolást egy 300 éves bio energiaitallal!

A koranyári időben sokan kezdtük meg a télen felszedett mackóháj ledolgozását. Ám a túl hirtelen túl intenzív sportolás hatására izomfájdalom, éjszakai izomgörcs, kimerültség léphet fel. Ezek enyhítésére lehet magnéziumot vagy B-vitamint szedni. Aki igazán jót akar magának, próbálja ki a switchel (ejtsd: szvicsel) nevű házi készítésű italt, amelynek értékes összetevői nemcsak az izom- és ízületi fájdalmat kúrálják, hanem gyorsan pótolják az elveszített energiát, és ráadásul segítik a zsírégetést. Hidegen és melegen is fogyasztható akár mindennap. 

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

Sportoló fiatalok az 1930-as években 
Forrás: Fortepan

A switchel eredete a 17. századba nyúlik vissza, az észak-amerikai Új-Anglia telepesei fejlesztették ki a kemény fizikai munka energiaigényének pótlására, afféle roboráló frissítőnek. Az idők folyamán feledésbe merült, illetve a készen kapható olcsó szénsavas üdítők, például a kóla kiszorították a házi készítésű italokat. Pedig a switchel nagy előnye a kólákkal szemben, hogy pontosan lehet tudni, miből van. Részben ezért kezd újra népszerűvé válni az egészségtudatos emberek, de még a hipsterek körében is, bár Európában jószerével ismeretlen ez az ital. Ha minden igaz, ez a switchel-recept első magyar nyelvű közlése!

Pedig Magyarország igazi switchel nagyhatalom lehetne, hiszen rendelkezésünkre áll az egyik fő hozzávaló, a jó minőségű víz. A nádmelasz cukorrépamelasszal helyettesíthető, végső esetben mézzel is. A magyar almaecet szintén elérhető, a gyömbér hazai termesztése sem lehetetlen.

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

FOOD52

Ha már az összetevőknél tartunk, a switchelben lévő almaecet kalciumban, magnéziumban, foszforban, káliumban és nátriumban gazdag, ezek fontosak a normál izomműködéshez. 
További összetevő a nádmelasz, amelynek kiemelkedő a kalcium-, vas-, magnézium-, kálium-, réz-, mangán- és szeléntartalma, továbbá megtalálható benne többféle B-vitamin.  Minél sötétebb, annál kevésbé édes, viszont annál több benne a gyógyhatású anyag. Glikémiás indexe 55 (alacsonyabb a kristálycukor 68-as, illetve a szőlőcukor 100-as értékénél), tehát nem túl gyorsan, viszont tartósabban emeli meg a vércukorszintet. Egyébként ennyi a GI-értéke a banánnak, édesburgonyának, barnarizsnek, zabkorpának, kukoricának.  Több benne az antioxidáns hatóanyag, mint a mézben, ezek a hatóanyagok védik a sejteket az olyan sejtkárosodástól, amely daganatos és más betegséghez vezethet.
Kell még bele gyömbér (friss vagy szárított), amiről azt kell tudni, hogy hatóanyagai csökkentik a kopásos ízületi gyulladást (osteoarthritis), a koleszterinszintet, a különféle okból kialakuló hányingert, illetve az idegrendszerre is hatnak, a szédülést is mérséklik. Izomláz enyhítésére nem 100 százalékosan bizonyított a gyógyhatásuk, de érdemes kipróbálni.

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

American Table

TIPP1:
A melasz sok hipermarketben, bioboltban és az interneten is elérhető, de ha nem tudod beszerezni, helyettesítsd mézzel, igaz, annak kalcium- és magnéziumtartalma töredéke a melaszénak.

A switchel másik neve haymaker's punch, azaz szénacsinálók puncsa (a szénacsináló régi magyar szó!), ezzel is utalva arra, hogy megerőltető munka mellé fogyasztották serkentőnek. Olykor került bele "bélés" is, úgymint egy löttyintés rum, brandy vagy whisky, na akkor tényleg "punch" lett belőle (az angol szó bokszütést is jelenthet). Állítólag a karibi kalózok is ittak hasonló koktélokat.

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

Íme Elizabeth M. Hall amerikai szakácskönyvíró "Harvest Drink", azaz aratási ital receptje átfordítva SI-mértékegységekre és a kerekített mennyiségek nagyjából 20-szal elosztva, mivel az eredeti recept 5 gallonra, azaz bő 19 literre volt megadva -- régi szép idők! A recept Hall 1856-ban megjelent Practical American cookery and domestic economy című háztartástan könyvében szerepel, a mű a címére kattintva lapozhatóan olvasható, igazi csemege a kor iránt érdeklődők és anglofilok számára:  

SWITCHEL-RECEPT:

1 l víz
90 ml (kb. 6 evőkanálnyi) melasz
50 ml (kb. 3,5 evőkanálnyi) almaecet
3 g (kb. 0,5 kiskanálnyi) szárított, őrölt gyömbér (ha friss reszelt gyömbért akarsz használni, több kell bele, úgy 10-12 g, ami kb. 2-2,5 kiskanálnyi)

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

FOOD52

Érdemes kísérletezgetni a mennyiségekkel, kinek a kevesebb melasz, kinek a több gyömbér jön be. Sima víz helyett készíthető szódával is. A hozzávalókat összekevered, és beteszed a hűtőbe legalább 4 órára, de inkább egy éjszakára, hogy összeérjenek az ízek. Másnap leszűröd belőle a gyömbért, és fogyaszthatod. Hajdanán zárható cserépkorsókban vitték magukkal a földművesek, és az edényt beleeresztették egy patakba, hogy jó hideg maradjon az ital benne.

sport energiaital switchel almaecet melasz méz gyömbér

Russell Lee: Egy napszámos fia a texasi Ralls melletti farmon, 1939
Forrás: Kongresszusi Könyvtár fotóarchívum

TIPP2:
Készíts banános switchelt is: 1 liter switchelt turmixolj össze 1 banánnal, ami szintén gazdag káliumban és magnéziumban. Egy csipet sót is hozzáadhatsz, az izzadás miatti sóvesztés pótlására.

Egészségügyi információk:
Az almaecet túlzott és rendszeres fogyasztása csökkentheti a szervezet káliumszintjét, ami inzulinnal vagy vízhajtó gyógyszerrel párosulva veszélyes káliumhiányhoz vezet.  Gyomorfekély vagy szívbetegség esetén is kerülendő.   Vérhígító gyógyszer szedése esetén feltétlenül ki kell kérni a kezelőorvos jóváhagyását! Akinek érzékenyek a fogai, az almaecetes ital fogyasztása után egy korty vízzel öblítse ki a száját.
A gyömbér fogyasztása sem javallott szív- és cukorbetegeknek, illetve vérhígítót szedő pácienseknek, kizárólag szigorú orvosi ellenőrzés mellett.
Cukorbetegek kerüljék a melasz fogyasztását.

TIPP3:
Izomfájdalomra az almaecetet használhatod helyi bedörzsölőnek, illetve ülőfürdőt is készíthetsz vele (egy kád meleg vízhez adj 1 decilitert).

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
11
ápr/2018

10 szép virág, amely növényvédőként is beválik a zöldségek mellett

Sokan szeretnének egy kis konyhakertet létrehozni, ugyanúgy, mint nagyszüleik. Például azért, hogy gyerekeikkel megszerettessék a zöldségek-gyümölcsök fogyasztását: tudományosan bizonyított, hogy azok a kisgyerekek, akik testközelből ismerkedhetnek meg a tányérra kerülő növényekkel, könnyebben rászoktathatók az egészséges táplálkozásra. A kertészkedéshez nem kell nagy terület, elég egy napsütötte erkély, az a lényeg, hogy ültetni, gondozni és szüretelni lehessen pár növényt. (Ezért hála minden óvónőnek, aki az óvoda udvarán kialakít egy kis ágyást, és abban akár csak pár szem babot vagy paradicsompalántát elültet.)

KÉP: Harvest To Table

Visszatérve nagyszüleinkre, ha felidézzük a kertjüket, mindenkinek beugrik, hogy a zöldségágyások között mennyi virág virított. Nagymamámnál egy sor rézvirággal kezdődött a veteményes, utána jött két sor földieper, aztán törökszegfű, büdöske, mézvirág váltakozva a különféle zöldségekkel, az ösvényt pedig kapor szegélyezte. Az ő generációja még tudta, hogy virágokat nemcsak a szépségükért ültetjük, hanem mert bevonzzák a kertbe a hasznos rovarokat, amelyek például a beporzáshoz szükségesek, illetve elriasztják a káros rovarokat, férgeket. 

Az ősi tudásból a modern mezőgazdaság is profitálhat: az utóbbi években olyan svájci és brit kísérletek zajlanak, amelyek a műholdas helymeghatározást párosítják a virágültetéssel. Nevezetesen úgy, hogy a traktor GPS-szel van felszerelve, amely programozott vetésre képes: bizonyos távolságonként nem haszonnövényt, hanem virágmagot vet. Korábban legfeljebb a táblák szélén ültettek rovarhívogató virágágyásokat, ám a hasznos rovarok nem voltak képesek bejutni a tábla közepéig -- egy néhány milliméteres rovarnak az beláthatatlan távolság.

KÉP: Agroscope

A virágültetés révén például a téli búza levélkártevőinek károkozása 61 százalékkal mérséklődött egy 2015-ös svájci mezőgazdasági kísérletben. Az elültetett pipacs, koriander, kapor, napraforgó és más virág ugyanis bevonzotta a katicákat, amelyek tizedelni kezdték a kártevőket -- összességében 10 százalékkal nagyobb lett a terméshozam, és csökkenteni lehetett a vegyszerhasználatot. A megnövekedett terméshozamból származó bevételből pedig nemcsak a virágültetés költsége térült meg, hanem még egy kis haszon is kerekedett.

A brit Centre for Ecology and Hydrology (CEH, Ökológiai és Hidrológiai Központ) Kelet-Angliában végzett szabadföldi kísérletein az adott táblák 2 százalékát margitvirágból, réti heréből, réti imolából és vadmurokból álló keverékkel ültetik be: 100 méterenként elég egy 6 méteres sáv ahhoz, hogy a hasznos rovarok képesek legyenek az egész táblán kifejteni áldásos hatásukat, olvasható a brit Guardian napilap interjújában, amelyet Richard Pywellel, a CEH tudományos igazgatójával készítettek.

Visszatérve a konyhakertünkre, az alábbi virágokkal érdemes próbát tenni a hasznos rovarok becsalogatása, a károsak elriasztása és így a termés védelme érdekében:

1. BÍBOR KASVIRÁG

KÉP: Wikipedia

Latin nevéről jobban ismerjük: echinacea. Gyógyászati célra a gyökerét használják. Mivel 1 méteresre is megnőhet, ültesd magas fűszernövények mellé, mint a kapor, zsálya, édeskömény, lestyán. (Utóbbi a karalábé tökéletes zöldfűszere, kihozza az édeskés ízét.)

2. BÜDÖSKE (más néven bársonyvirág)

KÉP: Wikipedia

Tavasztól őszig virágzik, többféle színű és magasságú változata kapható. A kicsit kellemetlen szagú virágot messzire elkerüli többféle kártevő, így a fonálférgek és a tökbogarak is. Ültesd tök, uborka, paradicsom, paprika, padlizsán és burgonya mellé.

3. HAMVAS ZSÁLYA (más néven lisztes zsálya)

KÉP: Australian Seed

A magasra növő változatok (például a sötétkék Victoria) ugyan többnyire nem ehetők, viszont temérdek virágukkal vonzzák a méheket. Mivel némelyik fajta 50 cm-re is megnő, ültesd paradicsom vagy paprika mellé. 

4. KÖRÖMVIRÁG

KÉP: Wikipedia

Amilyen igénytelen, annyira értékes gyógynövény (mi is írtunk erről és még itt is, illetve állatgyógyászati alkalmazásáról is). Ültesd cékla, brokkoli, borsó, káposztafélék, sárgarépa és salátafélék mellé.

5. MÉZVIRÁG (más néven fülesternye)

KÉP: Hobbikert

Kerti ösvények illatos szegélyeként ismerjük. Egynyári (de önvető), virága lehet fehér, rózsaszín vagy lila. Ültesd bokorbab, salátafélék, brokkoli, padlizsán, bazsalikom, káposztafélék és hagymafélék mellé.

6. NAPRAFORGÓ

KÉP: Wikipedia

Méretes virágzata mindenféle rovart behív a kertbe. Észak-Amerikából származik, az indiánok kukoricával vagy tökkel párosítva ültették. A törpe változatot ültesd cukkini vagy bokorbab mellé.

7. PILLANGÓVIRÁG

KÉP: Wikipedia

80-10 cm magas, meleg- és fényigényes egynyári növény, virágai egész nyáron nyílnak, kiválóan alkalmas növénytársulásokhoz. Ültesd paradicsom, bab vagy uborka mellé.

8. RÉZVIRÁG (más néven cínia vagy zinnia)

KÉP: Wikipedia

A lepkék odavannak ezért a virágért, amely egynyári, tehát évente gondoskodni kell az ültetéséről. Többféle színben és méretben kapható, tehát bármilyen zöldség mellé párosítható. A kisebbeket ültesd paprika, édeskömény vagy bimbós kel mellé, a magasabbakat kombináld zöldfűszerekkel, például bazsalikommal.

9. TÖRÖK SZEGFŰ

KÉP: Wikipedia

Szereti a napos helyet, a jó vízelvezetésű talajt, a rendszeres öntözést, cserébe tucatjával vonzza a beporzást végző rovarokat. Ültesd alacsony termetű  zöldleveles növények mellé (káposzta, saláta) ágyásszegélynek, illetve tearózsa tövéhez illatos talajtakarónak.

10. SZÉPECSKE (más néven menyecskeszem)

KÉP: Wikipedia

Észak-Amerikában őshonos, az indiánok vörös italt főztek belőle, a kávé behozatala előtt azt itták, olvasható a fenntartható életmóddal foglalkozó amerikai Mother Earth News weboldal növénytársításról szóló cikkében. A magasabbra növő változatokat ültesd karóra felfuttatott növények mellé, mint amilyen a paradicsom, bab, uborka. Az alacsonyabbak mehetnek a padlizsán, kelkáposzta vagy paprika mellé.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Mennyi ideig kell megőrizni a sárga csekkeket, áfás számlákat?


0
Tovább
25
dec/2016

Mindent gyógyító házi gyömbérszirup

Emésztési problémák, émelygés, váratlan meghűlés, köhögés, hidegrázás, utazási betegség? Ha az ünnepek idején előjönnek ezek a problémák, a legjobb megoldás a félóra alatt elkészíthető gyömbérszirup lehet. Könnyen összedobható a karácsonyi mézeskalácshoz vásárolt hozzávalók maradé-kából, így semmi nem megy veszendőbe. A hűtőben akár 3 hónapig eláll, de úgyis elfogy addig.

természetes gyógymód méz gyömbér fahéj zöld tea hagyományos gyógyászat

A gyömbér évezredek óta használatos a távol-keleti hagyományos gyógyászatban, ezerféle gyógyító hatást tulajdonítanak neki, amelyek közül sokat a modern orvostudomány is igazolt. Bioaktív hatóanyagai baktérium- és gombaölő hatásúak, csökkentik a vérnyomás és a vércukor szintjét, enyhítik a szervezetben lévő (közte az ízületi) gyulladásokat, a menstruációs fájdalmat és a hányingert. A gyömbér torokgyulladás, megfázás és eldugult orr ellen is kiváló.

A fahéj serkenti az emésztést és az étvágyat, csökkenti a vércukor- és koleszterinszintet, szabályozza a gyomorsavtermelést, emellett a keleti gyógyászatban vágykeltő hatásúnak tartják.

A zöld tea antioxidáns hatású, serkenti az anyagcserét, enyhe vízhajtó hatású, csökkenti az allergiás és stresszes panaszokat.

A méz ősidők óta használatos gyógytermék, ásványi és nyomelemekben gazdag, többféle B-vitamint tartalmaz, amely kedvező az idegrendszerre. Baktériumölő hatású, fájdalomcsillapító, köptető, tisztítja a vért, csökkenti a vérnyomást, enyhíti a stresszt.

A házi gyömbérszirup összetevői:
1 egység reszelt gyömbér
1 egység méz
2 egység zöld tea
3 rúd fahéj

természetes gyógymód méz gyömbér fahéj zöld tea hagyományos gyógyászat

A hozzávalókat egy lábasban felforraljuk és kis lángon maximum 15 percig rotyogtatjuk. Ha kicsit lehűlt, átszűrjük, a maradék gyömbérrostokat is kinyomkodjuk. (Ezt enyhe gyömbértea készítéséhez felhasználhatjuk, egy kiskanálnyit forrázzunk le 2 dl vízzel. A teát étkezések között, üres gyomorra ajánlott fogyasztani.)

természetes gyógymód méz gyömbér fahéj zöld tea hagyományos gyógyászat

A kész levet sziruppá sűrítjük 1-2 evőkanál kukorica- vagy burgo-nyakeményítő hozzáadásával. A keményítőt érdemes külön összekeverni egy kis lével, hogy ne csomósodjön össze.

természetes gyógymód méz gyömbér fahéj zöld tea hagyományos gyógyászat

A házi gyömbérszirupot hűtőben kell tartani. Alkalmanként 1 kiskanállal magában, vagy ha túl erős ízűnek érezzük, langyos vízhez, teához keverve fogyasztható. 

Figyelem! A házi gyömbérszirup összetevői befolyásolják a vérhígító-, diabétesz- és szívgyógyszerek hatását, illetve gyomorfekély esetén sem ajánlottak.


0
Tovább
13
okt/2016

Mi a közös a napelemben és a paradicsomban?

Egy szóval: az élettér, több szóval: a gazdáknak megadják a lehetőséget, hogy a megújuló energiatermelésre szövetségesként tekintsenek, ne ellenségként. 

napelem szolárfarm megosztott növénytermesztés solar sharing fenntartható mezőgazdaság

A szolárfarmok lényege, hogy egy területre nagy számban helyezik ki a napelemeket. A mezőgazdaságban dolgozók viszont azért tiltakoznak ez ellen, mert a napelemtáblák alatt parlagon kell hagyni a földet, sőt, a gyomosodás megelőzése végett szükséges vegyszerekkel permetezni.

Szerencsére a világ több országában is feltalálták már a spanyolviaszt: a napelemtáblákat magas lábakra, illetve a szokásosnál nagyobb közökkel telepítik, így alattuk és közöttük a legkülönfélébb zöldségek, takarmánynövények termeszthetők, és akár gépekkel is betakaríthatók.

napelem szolárfarm megosztott növénytermesztés solar sharing fenntartható mezőgazdaság

A Kalifornia Egyetemen (UC Davis, ld. fent) 2010 óta tesztelik, milyen növények termesztéséhez ideális környezet a napelem alatti terület. Jelenleg paradicsommal és paprikával folynak a kísérletek.

Japánban 2013 óta engedélyezi az agrárminisztérium, hogy a gazdák "gólyalábas" napelemeket telepítsenek. Az acélcsövekből álló rendszer könnyű, de stabil, nincs szükség arra, hogy betonalapzatot készítsenek neki, tehát nem teszik tönkre a talajt. A szerkezetek kibírták az elmúlt évek földrengéseit és viharait. A számítások szerint a terület maximum 32 százalékát fedhetik be, hogy még mindig elég fény jusson a növényeknek. A Japánban Solar Sharing néven futó módszer egy sor haszonnövény termesztésére ad lehetőséget: a napelemek alatt megél a földimogyoró, padlizsán, uborka, paradicsom, káposzta, sőt, egyes citrusfélék. A 3-5 méter magas szerkezet alatt jár a levegő, nem fülled be a terület. 

napelem szolárfarm megosztott növénytermesztés solar sharing fenntartható mezőgazdaság

Az egyik farm kísérleti, 750 négyzetméteres területén egymástól 5 méteres sorokban összesen 348 napelempanelt szereltek fel. A 35 ezer kWh energiát termelő rendszer kiépítése 12,6 millió jenbe került, a húsz évre rögzített felvásárlási árral a gazda évi 1,6 millió jent kap az áramszolgáltatótól a rendszerbe betáplált áramért. Ugyanezen a területen növénytermesztéssel csak évi 100 ezer jen bevételt ér el.

napelem szolárfarm megosztott növénytermesztés solar sharing fenntartható mezőgazdaság

A kínai Ningxia régióban most épül a világ legnagyobb szolárfarmja, amelynek 4607 hektáron elhelyezett 6 millió napelempanelje 2 GW energiát szolgáltat majd. A félsivatagos területen éppen a napelemtáblák árnyéka csökkenti a talajnedvesség túl gyors párolgását, ezzel lehetővé teszi a megosztott gazdálkodást. A szolár- és agrárfarm gondozása 2000 ember számára teremt munkahelyet, ami a terület lakosságának 12 százaléka. Korábbi kísérletek alapján a megemelt napelemek között haszonállatok (itt jakok) legeltetése is biztonságos.


4
Tovább
28
szept/2016

Veteményessé alakították a főiskolai focipályát

A focicsapatuk több meccset veszített, mint amennyit képes volt megnyerni még hazai pályán is, a főiskola a csőd szélén állt, a beiratkozók közül alig 1 százalék jutott el a diplomáig -- az új dékán ezért feltörette és veteményessé alakíttatta a texasi Dallasban lévő Paul Quinn Főiskola focipályáját.

organikus mezőgazdaság

A kilenc évvel ezelőtt kezdett változások mára sikeressé tették a főiskolát, mind anyagi, mind eszmei szempontból. “Megmentettük az intézményt azzal, hogy átalakítottuk a profilját, a szellemiségét”, mondta Michael Sorrel dékán. A főiskolai farm neve ez lett: WE over me, azaz MI az én fölött.

Ha a diákok számára nincs pénz sportösztöndíjra, megkereshetik a tandíjra valót más módon, mondta a dékán. Így lett a Paul Quinn az Egyesült Államokban az első városi munkáltató főiskola (emellett még 7 munkáltató főiskola, work college van az USA-ban, de agrár környezetben). 

organikus mezőgazdaság

A diákok a kötelező munkával megtanulják, hogyan lehet hatékonyan elvégezni egy feladatot. Nemcsak a növénytermesztésben, hanem a kapcsolódó tevékenységekben is gyakorlatot szereznek, amit akkor is kamatoztathatnak, ha a mezőgazdaságtól távol álló területen fognak elhelyezkedni. Megtanulják, hogyan kell egy üzleti tervet elkészíteni, megfelelni a vevők igényeinek, kiadásokat és bevételeket egyensúlyba hozni, hosszú távú pénzügyi stratégiát kialakítani.

A félévi tandíjért 150 órát kell dolgozniuk, a work college elv szerint a főiskola és a kampusz egész területén minden munkát a diákok végeznek (takarítás, konyha, üzemeltetés, biztonsági őrzés, rendszergazda stb.). A tanév első napján letöltenek egy alkalmazást a telefonjukra, onnantól kezdve azon keresztül szignálják ki rájuk az elvégzendő feladatokat.

organikus mezőgazdaság

A veteményeskert ötlete onnan jött, hogy a főiskola Dallas egyik lepusztult negyedében van, a legközelebbi szupermarket 6 kilométernyire található. A környék “food desert”, azaz élelmiszer-sivatag. A Paul Quinn főiskola diákjainak 83 százaléka anyagilag hátrányos helyzetű családból jön, amelyben vagy munkanélküliek a családtagok, vagy nem a képzettségüknek, szakmájuknak megfelelő munkát végeznek. “Ha nem olyan közegben nőttél fel, ahol elsajátíthattad volna, hogyan kell elhelyezkedni, dolgozni, életpályát kialakítani, ugyan hol tanulhatnád ezt meg?”, teszi fel a kérdést Michael Sorrel dékán. Vezetésével a főiskola mostanra minden adósságát visszafizette.

A diákok az első két évben az iskola falai között dolgoznak, a második két évben pedig a választott szakjuknak megfelelő dallasi cégeknél gyakornokként kereshetik meg az ösztöndíjukat. “Miért éri meg a cégeknek a diákjainkat alkalmazni? Mert a tanáraik úgy felkészítik őket, hogy képesek legyenek minőségi munkát végezni”, mondta a dékán. 

organikus mezőgazdaság

A felkészítés egyik eleme, hogy a kötelező munkán kívüli iskolai időben a diákoknak formális jellegű öltözéket (öltöny, kosztüm) kell viselniük, aki ezt megszegi, annak 400 guggolás vagy 200 dollár a bírsága. Az episzkopális keresztény vallási tanokat követő magánfőiskolának jelenleg 500 diákja van, 2020-ig szeretnék 2000-re növelni ezt a számot.

Az organikus módon, vegyszermentesen termelt zöldségek és gyümölcsök iránt nagy a kereslet, a legjobb dallasi éttermekbe szállítanak. Emellett a termény 10 százalékát felajánlják a környék rászoruló családjainak. “Ha összeveti az ember, hogy milyen forrásai vannak, és milyen igényeket lát maga körül, akkor rájön, hogy rendelkezésére álló területen megtermelheti a közösség szükségletét. Ahol más reménytelenséget lát, mi lehetőséget látunk”, mondta az egyik diák, Vincent Owoseni az amerikai közszolgálati televízió, a PBS riportjában. 


3
Tovább
07
márc/2016

Egy fenntartható étterem, amit nagyon lehet szeretni

A Dánia első tetőtéri farmjához tartozó étterem egy olyan hely, ahol a be- és fel-, majd lejutásért is meg kell dolgozni. Koppenhága belvárosától nem messze található étteremhez egy csiga-tűzlépcsőn keresztül lehet feljutni. Persze az idősebbek és tériszonnyal küzdők számára van lehetőség lift használatára is. A szezonálisan működő étterembe már a sikeres foglaláshoz is szerencse kell, gyakorlatilag szezonnyitástól zárásig foglalt.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A tetőtéri farmot 2014-ben Kristian Skaarup és Sofie Brincker tájépítészek és Kristian Skaarup kertész alapították. 
A tetőtér tulajdonosa egy helyi autókölcsönző vállalat, amely egyes aukciókon használja is a teret.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

közösség által támogatott mezőgazdaság formájában működtetett 600 m2-es tetőfarm a környék 40 családját látja el a környéken. 
A közösség által támogatott mezőgazdaság azt jelenti, hogy a tagok a szezon elején fizetnek a zöldségekért, és minden héten kapnak egy kosár idényzöldséget.
A betakarítási szezon júniustól novemberig tart. A farm a zöldségeken kívül 12 csirke, 4 méhcsalád és két nyúl otthona is.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A gazdaságban található zöldség, gyümölcs, baromfi és a melegház mellett üzemel a pop-up étterem.
A pop-up étteremben nem csak a tetőről származó zöldségeket, hanem, a helyi piac termékeit is felhasználják az ételekhez. 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A bambuszedényekben párolt, öt-hat fogásból álló menü olyan ételekből áll, amelyeket a készítők is szívesen fogyasztanak. Az ételkínálat mellett nagy hangsúlyt fektetnek az ételhez kiválasztott jó bor párosítására! 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A gazdaság tulajdonosa és az étterem séfje, Flemming Schiøtt Hansen büszke arra, hogy az étterem mögött és környékén gyakorlatilag nem lehet hulladékot találni.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás
 Photo by Irina Boersma

Mivel a feldolgozott anyagok a kertből valók, nincsenek magukra hagyott konzerv- és fémdobozok. A konyháról származó élelmiszer-hulladékot a komposzt mögött boldogan összecsipegetik a farmon nevelt baromfik.

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

A mosogatógéphez és egyéb tisztító tevékenységekhez probiotikus vizet használnak. A mosdó, amely különálló Separett komposztálóvécével is rendelkezett, nem vált be, mert az emberek többsége nem tudta használni, így toalettügyben még akad feladat. 

rooftop tetőkert közösség által támogatott mezőgazdaság fenntartható gazdálkodás

Fotók: http://www.cleansimplelocal.com/press/


0
Tovább
13
márc/2015

Épül a világ legnagyobb talaj nélkül termelő fedett farmja

New Jerseyben, Newarkban 30 000 000 dollárért építik a világ legnagyobb, vertikális farmját. Az Aerofarm a Goldman Sachs Urban Investment Group-al, a Prudential Financial Inc.-val, Newark várossal és New Jersey Gazdasági Fejlesztési Hatósággal (NJEDA) együtt fejlesztette ki a kb. 6500 négyzetméteres területen építendő új farmot.

A mezőgazdasági központ számára kiszemelt terület Newark egykori ipari övezete, Ironbund, ami egy forgalmas és ipari utakkal határolt háromhektáros ipari zóna közepében található.

Az aeropónia (talajmentes) rendszerben termelő farmon évente közel 3 000 000 dollár értékben lehet majd ökológiailag ellenőrzött, vegyszermentes zöldségeket és fűszereket termeszteni. Az Aerofarm az itt termesztett növényekkel nemcsak a helyi közösséget, hanem a térség környező piacait is egészséges élelmiszerrel látja el.

Az építkezés első ütemében az épület megújuló energiaforrásokra épülő szerkezetét alakítják ki, hogy ezzel biztosíthassák majd a farm folyamatos működését.  A farm a városi gazdálkodás sikeres, fenntartható mintapéldájává válhat: 75-ször termelékenyebb, és a vízigénye pedig több mint 95 százalékkal kevesebb a hagyományos gazdálkodásnál, miközben nem használ növényvédő szereket.

A 2015 második felében megnyíló newarki új létesítmény 78 új munkahelyet biztosít majd egy olyan városban, ahol a munkanélküliségi ráta az országos átlag kétszerese. Emellett az Aerofarm együttműködést alakított ki az Ironbund Community Corporationnel, hogy toborzó és a munkahelyi képzéseket, programokat hozzanak létre a helyi lakosok számára.

Az aeropónia technológián alapuló függőleges farmon a növények a gyökereiket egy kifeszített, moduláris mikropolár szövetbe eresztik, egymásra helyezett ültetvényeken. A növénytermesztéshez újrahasznosított vizet, és semmilyen műtrágyát vagy növényvédő szert nem használnak. Az aeropónia kevesebb helyet és erőforrást is igényel, mint a hagyományos gazdálkodás, ezért előnyös városi terekben való alkalmazása. Az épületben megfigyelőberendezések szabályozzák majd a növénytermesztéshez szükséges C2O-mennyiséget, valamint a LED-megvilágítással biztosított fény hullámhosszát és intenzitását. 

Newark polgármestere szerint a város egyre inkább a magas technológia és a környezetbarát kereskedelem fontos központjává fejlődik. A 30 milliós projekt új munkahelyeket teremt, és felvirágoztatja a gazdaságot, emellett hangsúlyosabbá teszi a városi gazdálkodás és a helyben termesztett zöldségek szerepét. A városlakóknak lehetőségük nyílik több egészséges és olcsó élelmiszer közül választani, vagyis az életmódjuk is jóval egészségesebb lesz.

Forrás és fotók: http://inhabitat.com/


1
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (182),kert (116),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (53),hulladék (50),légszennyezés (49),növény (43),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),tél (34),karácsony (34),megújuló energia (34),klímaváltozás (33),globális felmelegedés (30),fenntartható építészet (30),nyár (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (23),konyha (22),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),hőszigetelés (20),barkácsolás (19),komposzt (18),ecet (18),természet (18),építészet (18),gyerek (18),ősz (18),takarítás (17),zöldség (17),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),szódabikarbóna (16),kutya (16),gyümölcs (16),virág (16),takarékosság (16),LED (15),lakberendezés (14),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),tömegközlekedés (13),hulladékhasznosítás (13),ajándék (13),víztakarékosság (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),tavasz (12),élelmiszerpazarlás (12),Ozone zöld díj (11),papír (11),raklap (11),víz (11),lakásfelújítás (11),művészet (11),természetes gyógymód (11),elektromos autó (11),illóolaj (11),CO2 (11),szélturbina (10),háztartás (10),ruha (10),allergia (10),vegán (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),talaj (9),almaecet (9),levegőminőség (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),méh (8),levegőszennyezés (8),szúnyog (8),Párizs (8),ételpazarlás (8),vásárlás (8),növényvédelem (8),szén-dioxid (8),macska (8),mobiltelefon (8),pazarlás (8),bútor (8),csomagolás (8),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),lakás (7),komposztálás (7),Hulladék Munkaszövetség (7),alga (7),Hollandia (7),zajszennyezés (7),biogáz (7),VOC (7),játék (7),beporzás (6),ökolábnyom (6),szmog (6),New York (6),városi élet (6),fenyőfa (6),ünnep (6),Föld napja (6),bioüzemanyag (6),gyom (6),erdő (6),faültetés (6),Magyar Telekom (6),Kanada (6),környezetbarát (6),kukoricakeményítő (6),biodiverzitás (6),méz (6),gyógynövény (6),Budapest (6),urbanizáció (5),zöld energia (5),aszály (5),testről és lélekről (5),Ökoszolgálat (5),Greenfo (5),öntözés (5),mulcs (5),pályázat (5),levendula (5),rovar (5),város (5),városi hősziget (5),busz (5),Japán (5),elektromos kerékpár (5),banán (5),mosás (5),cipő (5),szelektív hulladék (5),lomtalanítás (5),térkép (5),Föld órája (5),tárolás (5),szélerőmű (5),turizmus (5),karácsonyfa (5)

Archívum