A focicsapatuk több meccset veszített, mint amennyit képes volt megnyerni még hazai pályán is, a főiskola a csőd szélén állt, a beiratkozók közül alig 1 százalék jutott el a diplomáig -- az új dékán ezért feltörette és veteményessé alakíttatta a texasi Dallasban lévő Paul Quinn Főiskola focipályáját.

organikus mezőgazdaság

A kilenc évvel ezelőtt kezdett változások mára sikeressé tették a főiskolát, mind anyagi, mind eszmei szempontból. “Megmentettük az intézményt azzal, hogy átalakítottuk a profilját, a szellemiségét”, mondta Michael Sorrel dékán. A főiskolai farm neve ez lett: WE over me, azaz MI az én fölött.

Ha a diákok számára nincs pénz sportösztöndíjra, megkereshetik a tandíjra valót más módon, mondta a dékán. Így lett a Paul Quinn az Egyesült Államokban az első városi munkáltató főiskola (emellett még 7 munkáltató főiskola, work college van az USA-ban, de agrár környezetben). 

organikus mezőgazdaság

A diákok a kötelező munkával megtanulják, hogyan lehet hatékonyan elvégezni egy feladatot. Nemcsak a növénytermesztésben, hanem a kapcsolódó tevékenységekben is gyakorlatot szereznek, amit akkor is kamatoztathatnak, ha a mezőgazdaságtól távol álló területen fognak elhelyezkedni. Megtanulják, hogyan kell egy üzleti tervet elkészíteni, megfelelni a vevők igényeinek, kiadásokat és bevételeket egyensúlyba hozni, hosszú távú pénzügyi stratégiát kialakítani.

A félévi tandíjért 150 órát kell dolgozniuk, a work college elv szerint a főiskola és a kampusz egész területén minden munkát a diákok végeznek (takarítás, konyha, üzemeltetés, biztonsági őrzés, rendszergazda stb.). A tanév első napján letöltenek egy alkalmazást a telefonjukra, onnantól kezdve azon keresztül szignálják ki rájuk az elvégzendő feladatokat.

organikus mezőgazdaság

A veteményeskert ötlete onnan jött, hogy a főiskola Dallas egyik lepusztult negyedében van, a legközelebbi szupermarket 6 kilométernyire található. A környék “food desert”, azaz élelmiszer-sivatag. A Paul Quinn főiskola diákjainak 83 százaléka anyagilag hátrányos helyzetű családból jön, amelyben vagy munkanélküliek a családtagok, vagy nem a képzettségüknek, szakmájuknak megfelelő munkát végeznek. “Ha nem olyan közegben nőttél fel, ahol elsajátíthattad volna, hogyan kell elhelyezkedni, dolgozni, életpályát kialakítani, ugyan hol tanulhatnád ezt meg?”, teszi fel a kérdést Michael Sorrel dékán. Vezetésével a főiskola mostanra minden adósságát visszafizette.

A diákok az első két évben az iskola falai között dolgoznak, a második két évben pedig a választott szakjuknak megfelelő dallasi cégeknél gyakornokként kereshetik meg az ösztöndíjukat. “Miért éri meg a cégeknek a diákjainkat alkalmazni? Mert a tanáraik úgy felkészítik őket, hogy képesek legyenek minőségi munkát végezni”, mondta a dékán. 

organikus mezőgazdaság

A felkészítés egyik eleme, hogy a kötelező munkán kívüli iskolai időben a diákoknak formális jellegű öltözéket (öltöny, kosztüm) kell viselniük, aki ezt megszegi, annak 400 guggolás vagy 200 dollár a bírsága. Az episzkopális keresztény vallási tanokat követő magánfőiskolának jelenleg 500 diákja van, 2020-ig szeretnék 2000-re növelni ezt a számot.

Az organikus módon, vegyszermentesen termelt zöldségek és gyümölcsök iránt nagy a kereslet, a legjobb dallasi éttermekbe szállítanak. Emellett a termény 10 százalékát felajánlják a környék rászoruló családjainak. “Ha összeveti az ember, hogy milyen forrásai vannak, és milyen igényeket lát maga körül, akkor rájön, hogy rendelkezésére álló területen megtermelheti a közösség szükségletét. Ahol más reménytelenséget lát, mi lehetőséget látunk”, mondta az egyik diák, Vincent Owoseni az amerikai közszolgálati televízió, a PBS riportjában.