Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
31
júl/2021

Néhány óra alatt csodákat barkácsolhatsz PVC-csőből

Szükségem volna egy zuhanykabinra, amit megfizethető alapanyagokból magam is elkészíthetek, nem nagy súlyú és könnyen tisztítható.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Elkezdtem keresgélni a neten, és nemcsak a leendő zuhanykabinomhoz találtam szuper tippet, aminek a lyuggatott csövekből álló B-verzióját a kertben is használhatom a slaggal, hanem egy sor más használati tárgyhoz.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Mint ez törülközőszárító. Legtöbbjük kivitelezése nem bonyolult, vagy legalábbis nem néz ki annak. 

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ami a hozzávalókat illeti, a kondenzvízhez való 32 mm-es merev falú műanyagcső megfelelőnek látszik, leginkább azért, mert UV-álló, bírja a felületét érő vegyszereket (rendszeres tisztítás!), és árban sem vészes.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Az összekötő idomokkal persze ügyeskedni kell egy kicsit, mert pont azt a háromutas idomot nem találtam a neten, ami a kocka alakú zuhanykabinváz sarkaihoz kellene. Sebaj, T-idomokkal és pluszban hozzákötött 90 fokos idomokkal meg lehet oldani a helyzetet. 

PVC újrahasznosítás otthon kert

Az alábbiakban még néhány lenyűgöző ötletet mutatok PVC-csőre, személyes kedvencem a PVC-cső+ragasztószalag kajak, de a praktikus szennyesválogatón, az íróasztalon és a kerti napvédő sátoron is nagyon elgondolkodtam. Most már csak azt kell kitalálnom, miből legyen a zuhanykabinom fala: plexiből vagy hobbiüvegből...

PVC újrahasznosítás otthon kert


 

A PVC-vázra erős műanyagfóliát feszített a készítő, majd azt bevonta "kacsaragasztóval", azaz a Duct Tape nevű ragasztószalaggal. A kenu elkészítése ide kattintva megtekinthető.

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ebben az ötrekeszes szennyestartóban szennyezettség, mosási hőfok és szín szerint is lehet szeparálni a mosnivalót. Elkészítése ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Pont olyan magasságú lesz az asztal, amilyennek mi akarjuk, ha magunk csináljuk, és még költségtakarékos is. Részletes leírás ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Egy kiszuperált lepedő kellett csak a vázra, és máris árnyékban játszhatnak a legkisebbek a kertben. Részletek itt!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Ez ám a strapabíró ajtórács, ami ráadásul töredékébe került annak, amit a kereskedelemben lehet kapni. Elkészítése ide kattintva!

PVC újrahasznosítás otthon kert

Hangulatos kerti pavilon PVC-csőből és olcsó tüllfüggönyökből. Elkészítése ide kattintva megtekinthető.

50 ötlet az Instructables barkácsoldalon található, a képek pedig a HomeImprovement, a OneCrazyHouse és a DIYCraftsy oldalakról származnak, ahol több tucat további ötletet megnézhetsz.

HKZs


0
Tovább
28
júl/2021

Nem fogod kitalálni, miből vannak ezek a pazar koktélruhák!

A holland Iris van Herpen tervező munkáira jellemző, hogy keveri a divat és a tudomány elemeit ruhái megalkotása során. Pár napja mutatta be a párizsi divathéten Earthrise nevű kollekcióját, amellyel a tengeri élővilág védtelenségére próbálja felhívni a figyelmet. Nem csupán azzal, hogy a ruhák vízi motívumokat és színeket idéznek, hanem azzal is, hogy több ruha alapanyaga újrahasznosított műanyaghulladék. Ilyen például a kézzel vágott korongokból álló alábbi ruha is: 

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A lenti, lézervágott elemekből szabott ruha a csipkézett korallokat idézi, a lézervágás tervezésében Rogan Brown papírművész közreműködött.

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Íme még két ruha, amelyekhez egyesével vágta ki a darabokat:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Akárcsak ez:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Íme egy másik lézervágott, lehetfinom ruhaköltemény:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

Ezeket a ruhákat is a tenger ihlette:

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A lenti kék ruha kinetikus kardíszeit (ld. a poszt alján a videóban!) Casey Curran tervezte, a különleges körömdíszeket pedig Eichi Matsunaga.

divat újrahasznosítás műanyag hulladék

A különleges arcékszereket James Merry készítette, érdemes rákattintani. Itt lent pedig a ruhakollekciót bemutató videó tekinthető meg:

via This Is Colossal

HKZs


0
Tovább
30
máj/2021

Jópofa és hasznos tippek ágyásszegélyhez

Legtöbben a mindenhol kapható, dróttal összefogott fahasábokból álló ágyásszegélyt választják, ám ez nem bírja a túl sok vizet. Két-három év után elkezd alulról korhadni, még az impregnált fajta is. Érdemes ezért körülnézni a neten, ahol számtalan ötletet találunk, akár új vagy újrahasznosított alapanyagból.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

Egy-egy fűnyírás után még legalább ugyanannyi idő kell az ágyások körüli szegélynyíráshoz. Ezt kivédhetjük süllyesztett ágyásszegéllyel, amire felfuthat a fűnyíró kereke, tehát egyszerre vágja a gyepet és a gyep szegélyét. Ezzel szemben a magasított ágyásoknak másféle szegély szükséges, akárcsak egyes virágoknak. Stílus és ár szerint válogathatunk.

A tégla (új vagy bontott) előnye, hogy sokféleképpen variálhatjuk. Süllyeszthetjük a talajszintbe, mint a lenti képen, vagy építhetünk belőle kisebb falat, és az egészet meg is változtathatjuk, ha nincs habarccsal összefogva.  

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Terméskőből is lehet süllyesztett és magasított ágyásszegélyt készíteni. Ennek rusztikusabb hatása van, mint a téglának. Árban felette jár, de szintén hosszú időre szóló befektetés, és a terméskövet is átrendezhetjük, ha szeretnénk változtatni az ágyások elrendezésén.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Fűnyírószegély néven vásárolhatunk a barkácsáruházban beton térkövet, amely íves végeinek köszönhetően nemcsak egyenesen, hanem bármilyen ív mentén lerakható.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: LoveOfFamilyAndHome

Beton kerítéselemből készülhet enyhén magasított ágyásszegély, amibe ültethetünk is.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homesthetics

A gabion szegély nagyon mutatós, de elég drága.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: CatsAndFlorals

Bontott téglából lehet ilyen klasszikus ágyásszegélyt készíteni. A bontott tégla olcsó, viszont sok idő és fáradság lehet a megtisztítása. Sok eső hatására a félig süllyesztett téglák hajlamosak teljesen elsüllyedni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: PlantCareToday

A farönk ágyásszegély alsó széléhez érdemes egy téglasort is lefektetni, hogy ne kelljen szegélyező nyírást végezni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Fatörzsekből is készülhet az ágyásszegély, talán jobban bírja az időjárást, mint a kisebb hasábok.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homebnc

Kavicsból mutatós, olcsó, de viszonylag időigényes kirakni az ágyásszegélyt. Ezt tényleg érdemes valamilyen kötőanyaggal rögzíteni a talajhoz (akár fagyálló csemperagasztóból öntött ágyban), máskülönben az első nagyobb zápor elmossa.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: CoopersOfStortford

Nagyobb kövekből, pláne, ha egységesen fehérek (vagy betonfestékkel fehérre festettek) strapabíróbb szegélyünk lehet.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: EllaClaireInspired

Raklapból vághatunk ágyásszegélyt. Nem feltétlenül tart sokáig, de legalább olcsón megússzuk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homesthetics

Újrahasznosított műanyagból is kapható ágyásszegély. Anyagából adódóan palaszürke színű, erős, tartós termék, bírja az UV-sugárzást. Van cikcakkos és egyenes kialakítású is.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Recyclen

Vesszőkből és ágakból is fonhatunk ágyásszegélyt, ami nagyon hangulatos látványt nyújt, és néhány évig biztos bírja. Lejtős kertben terasz kialakításához is használható.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

A térkőből kirakott ágyásszegély, pláne, ha LED-füzérrel megvilágítjuk, nagyon különleges hatást kelt.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Ozzu

Ha már térkő, tényleg érdemes L-alakban rakni, hogy ne kelljen szegélynyírással vesződni.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: BrickLaminatePicture

Paliszádnak nevezik a különféle hosszúságú, szögletes vagy hengeres hasábokat-rudakat, amelyekből érdekes ágyásszegélyt képezhetünk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Nyírfahasábokból is készülhet paliszád-szegély.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Plantedwell

Rozsdás(ított) acéllemez szintén kapható a barkácsáruházakban vagy MÉH-telepeken, egyenes és íves ágyások szegélyezéséhez.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Homebnc

De még kiszuperált bringakerekekből is vicces ágyásszegélyt készíthetünk.

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Reciclaedecora

Nem kell kidobni a régi tetőcserepeket, mert masszív ágyásszegélyt lehet rakni belőlük. 

kert újrahasznosítás ágyásszegély otthon

KÉP: Pinterest

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
ápr/2021

Laprahajtható ülőke sorbanálláshoz

Az idei tavasz a sorbanállásról szól, nemcsak oltásért jelentkezünk, hanem kávézók, éttermek előtt is sorban állunk a bejutásért. A hosszas egy helyben állást nem mindenki bírja jól. Számukra lehet hasznos Mike Mak & Plateaus formaterve, a Bookniture (az angol szóösszetétel a book, azza könyv, és a furniture, azaz bútor szavakból született). Ez egy laprahajtható puff, amit kényelmesen magukkal vihetnek.

újrahasznosítás otthon bútor

Vagy például megpróbálhatnak újrahasznosított alapanyagokból valami hasonló ülőalkalmatosságot előállítani.

újrahasznosítás otthon bútor

Ránézésre kb. 40x16 centiméteres darabokból áll, ezek kivágásához jól jön egy hűtőszekrény csomagolása.

újrahasznosítás otthon bútor

Ebből nagyjából 40 lapot kell kivágni, az egyik oldalán lekerekíteni, és erős ragasztószalaggal összerögzíteni.

újrahasznosítás otthon bútor

A tetejére kell még egy székpárna, ami szintén lehet újrahasznosított anyagból, akár félbehajtható, hogy össze lehessen gumizni a laprahajtott puffal.

újrahasznosítás otthon bútor

De persze, az eredeti az igazi. A Bookniture akár 1100 kg terhet elbír, és egymásra helyezhető minibútorként a lakásban is megállja a helyét.

újrahasznosítás otthon bútor

Vagy egy hétvégi pikniken a parkban.

újrahasznosítás otthon bútor

via YankoDesign


0
Tovább
22
ápr/2021

Néhány tipp, ha most újítod fel a konyhádat

A járvány miatt a korábbinál sokkal több időt töltünk otthon, pláne a konyhában. Ha már így alakult, és mivel sok család számára elérhető kedvezményes lakásfelúíjtási hitel, biztos sokan tervezik ennek a helyiségnek a felújítását. Érdemes figyelembe venni néhány gondolatot.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Pexels

Hogyan rendezd el a funkciókat?

Rengeteg felesleges talpalástól kímélheted meg magad, ha logikusan rendezed el a konyhádat. A bejáratához közel legyen egy pakolófelület (munkapult, zsúrkocsi vagy asztal), amire érkezéskor leteheted a szatyrodat, hiszen a padlóra mégsem tennéd. Az ételkészítés műveleti sorrendjét figyelembe véve a spájz és a hűtő legyen közel egymáshoz. A hűtő után következzen egy kis pult (legyen hová letenni, amit kiveszel vagy beteszel), utána legyen lehetőség a spájzból vagy hűtőből kivett élelmiszer megtisztítására a mosogatóban. Ezután megint kellene egy kis munkapult a megtisztított alapanyagok felaprításához, majd következhet a tűzhely vagy főzőlap.  

Legyen-e konyhasziget? 

Amilyen divatos volt pár éve, most már sokan rájöttek, hogy túl sok helyet foglal el, nem mindig praktikus, viszont mindig kerülgetni kell. Ha már ilyesmiben gondolkodsz, vegyél inkább egy nagyméretű gördíthető zsúrkocsit, illetve még jobb, ha egy régi konyhaasztalra görgőket szerelsz, pár polcot becsavarozol a lábaihoz, és kész az újrahasznosított konyhasziget.

Hol legyen a hűtő?

A hűtő legyen a spájz és a mosogató között, de feltétlenül a leghidegebb sarokban, a faltól kb. 10 centiméterre, hogy járni tudjon körülötte a levegő. Sokan a konyha bejáratához teszik a hűtőt, mondván, ott akadályozza legkevésbé a forgalmat az ajtónyitogatás. Ez vagy igaz, vagy nem, viszont ha közel van a nappalihoz a hűtő, akkor fennáll a veszély, hogy folyton ki fogsz járni nassért a reklámszünetekben. Ha pedig a hálószobához van közel, akkor éjjel behallatszódhat oda a hűtő búgása. 

Milyen távol legyen a hűtő és a tűzhely?

Az egyik hűtőgyártó a hűtőszekrény és a gáztűzhely között legalább 50 cm távolságot ajánl, érdemes például egy fiókos kisszekrényt közbeiktatni. A villanytűzhely elvileg mehetne közvetlenül a hűtőszekrény mellé, de nyári hőségben ez is túl meleg lehet a hűtőnek. Úgyhogy bármilyen főzőlapod vagy sütőd legyen, minimum fél méter távolságot tarts a hűtőtől, hogy az ne túráztassa magát állandóan, ezzel is pazarolva az áramot -- valamint a hűtő élettartama is rövidülhet.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Unsplash

Mit tegyél az ablak alá?

Mivel ez a legvilágosabb része a konyhának, érdemes ide tenni a mosogatót vagy az étkezőasztalt. Meg persze pár növényt is, például fűszereket, erről ide kattintva olvashatsz.

Mennyi munkapult kell?
Amennyi lehetséges! Az ételkészítésen túl ugyanis egy sor napi szinten használt konyhai eszközt tárolunk a pulton, például a kávéfőzőt, kenyérpirítót, grammos mérleget, turmixgépet, szódagépet, mikrót stb. Jó esetben is kell 2-3 méter munkapult, de a 4 méter sem lehet túlzás (60 cm szélességgel számítva). Az ételkészítéshez önmagában legalább 70-90 cm szükséges a kényelmes és biztonságos munka érdekében.

Lehet a mosogatógépet a tűzhely mellé tenni?

Szabadon álló kombitűzhely mellé 5-10 cm távolságot tartva érdemes elhelyezni szabadon álló vagy  pult alá beszerelt mosogatógépet. Amennyiben a mosogató és a sütő is pult alá van szerelve, a két berendezés között legyen 50-60 cm távolság (pl. egy fiókos alsószekrény). Érdemes ezt vásárláskor megkérdezni, mert lehetséges, hogy befolyásolja a berendezésre adott garanciát.

konyha otthon újrahasznosítás koronavírus lakberendezés LED

KÉP: Unsplash

Miből legyen a konyhaszekrény ajtaja?

Az alsószekrény könnyen tisztítható felületű legyen, mert bizony ételkészítés közben bármi lecsöppehet vagy kifolyhat. A felsőszekrény pedig legyen üvegajtós, hogy tényleg egyetlen pillantással tudni lehessen, hol is van az a piros bögre.

Milyen ajtó legyen a konyhán?

Egy korábbi cikkemben írtam, hogy már az amerikaiak is kezdenek kiszeretni az amerikai konyhából. Ez leginkább csak kisgyerekes szülőknek ideális, akik ételkészítés közben fél szemüket rajta tudják tartani a gyerekeken. Pár év elteltével azonban inkább már nyűg lesz az egybenyitott konyha és nappali, ahol mindig ételszag és edénycsörömpölés van. Ha a konyhád külön helyiség, akkor az ajtaja legyen átlátszó (biztonsági üveg vagy plexi), és lehetőleg nem kilincses, hanem lengőajtó, hogy amikor étellel a kezedben mész az étkező vagy a nappali felé, akkor ne kelljen a kilincs lenyomásval bajlódni.

Lehet a mosogatógépet a hűtő mellé tenni?

Egyesek szerint a túl közel lévő mosogatógép megakadályozhatja a hűtőszekrény kondenzációs folyamatát. Ezt meg kell kérdezni vásárláskor a műszaki áruházban.

Milyen magasan legyen a tűzhely vagy főzőlap feletti páraelszívó?

Az elszívó és a tűzhely távolsága ettól függ, milyen erős az elszívó. Az egyik gyártó villanytűzhelyek esetében 50 centimétert ajánl, gáztűzhelyek esetében 65 centimétert. Nálunk a gáztűzhely feletti elszívó 90 cm magasan van, és még így is optimálisan működik, viszont nem forrósodik fel nagyon. Még valami: amennyiben gáztűzhellyel szeretnél páraelszívót használni, gáztervet kell készíttetni, mert a két berendezés együttes használata depressziós tért alakíthat ki. Ez nem azt jelenti, hogy szomorú lesz a lakás, hanem a levegőutánpótlás csökken. A gázterv határozza meg, milyen szellőzőket, légbevezetőket kell beépíteni.

Mire figyelj a páraelszívó vásárlásakor?

Több fontos dolog van: cserélhető LED-fényforrás legyen a világítás, könnyen, egyszerűen és olcsón tisztítható legyen a szűrő, és hogy ne legyen túl hangos a berendezés működés közben. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
30
márc/2021

Van, ahol már gyógyító kertet is lehet bérelni

Szuper ötlet: a Healing Gardens (Gyógyító kertek) virtuális piactéren pár órára bárki bérelhet egy kertet, ahol garantáltan organikus körülmények között pihenhet egy nyugágyban, szalonnasütést tarthat a gyerekeknek, besegíthet az állatok gondozásába, de akár a laptopján dolgozhat is, például szabadtéri prezentáció keretén belül.

kert újrahasznosítás természet

Mindenki jól jár: az óradíjból összejön egy kis mellékes a kerttulajdonosnak, a bérlő pedig egy időre kiszabadulhat a lakásából és feltöltődhet a természet energiáival. 

kert újrahasznosítás természet

A koronavírus-járvány miatt sokan dolgoznak otthonról, egész nap a monitor előtt görnyednek. Az ezzel járó testi és lelki panaszok enyhítésére alakult Los Angelesben egy csapat, akik a környék egyedi hangulatú kertjeibe szerveznek belépést az érdeklődők számára.

kert újrahasznosítás természet

A járvány kezdete óta sokan megtapasztalták, hogy a természetben töltött időnek milyen különleges hatása van a szervezetünkre: csökken a vérnyomás, oldódik a szorongás a növények és állatok közelében. 

kert újrahasznosítás természet

Los Angelesben már 25 kert áll az érdeklődők rendelkezésére, de a szervezők nyitni akarnak az egész Egyesült Államokra -- remélik, az év végéig minden amerikai nagyvárosban vagy környékén lesz bérelhető gyógyító kert. Ezek nem manikűrollóval rendben tartott parkok: a képeken jól látszik, hogy a gyógyító kertek egyedisége, hangulata a fontos. Gyakran újrahasznosított alapanyagokból, építési maradékanyagokból, talált tárgyakból  épültek, pont ettől különlegesek, szokatlanok, érdekesek.

kert újrahasznosítás természet

A kerttulajdonosok különféle programokat is szerveznek, persze a járványügyi előírásokat betartva: növényhatározást, madárlest, növény- és állatgondozás ismertetését, versfelolvasást, természetfotózást, hangszeroktatást, művészeti foglalkozásokat. Természetesen bármely kert kibérelhető úgy is, ha a bérlő egyedül szeretne lenni néhány órát benne.

kert újrahasznosítás természet

A virágok illatát, a kecskék mekegését, a tábortűz pattogását óránként 50-150 dollárért lehet élvezni a Healing Gardens szervezésében. A kertbérlés nagyon különbözik a városi parkokban tett sétától, és ezt látatlanban is elhiszi mindenki, akinek legfeljebb annyi lehetősége van Budapesten kimozdulni, hogy elbaktat a tömeggel a pesti alsó rakpartra vagy fel a Normafához. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
19
márc/2021

Jobban fogsz emlékezni, ha papírra jegyzetelsz

Villámgyorsan bármilyen infót lepötyögsz a tableten vagy az okostelefonon? Nem kizárt, de az is biztos, hogy sokkal jobban leszel képes felidézni a jegyzetet, ha papírra írtad, igazolta a Tokiói Egyetem friss kutatása

KÉP: Unsplash

Az általános vélekedés szerint a digitális eszközök fokozzák használóik hatékonyságát. Ezzel szemben a japán kísérletben résztvevő, papírra jegyzetelő diákok 25 százalékkal gyorsabban végezték el a kitűzött feladatokat, mint azok, akik tabletet vagy okostelefont használtak. Pedig mindannyian kézzel írtak, csak éppen az egyik csoport papírra tollal, a másik pedig elektronikus eszközre érintőceruzával (stylus).

A meglepő különbséget az okozhatja, hogy a papír komplexebb térbeli információt tartalmaz, mint az érintőképernyő. Az igazi papír bármikor kézbe vehető (tapintásélmény!), tele van változatos jellemzőkkel, mint például a szamárfülek vagy egyenetlen írásminta. A digitális képernyő egynemű, lapozás (görgetés) közben nincs fix pozíciója, és eltűnik, amint becsukjuk az alkalmazást.

A kísérletben résztvevő egyetemistáknak meg kellett hallgatniuk egy kitalált beszélgetést, amely bizonyos jövőbeni eseményekről szólt. Ezután a kísérleti alanyokat két csoportra osztották, és a hallottak alapján összeírták a beszélgetés szereplőinek tervezett napirendjét -- az egyik csoport papírra tollal, a másik érintőceruzával digitális eszközre. Egy óra elteltével az alanyoknak ki kellett tölteniük egy naptárt az előzőleg lejegyzetelt napirendek alapján, miközben funkcionális mágneses rezonancia készülékkel mérték az agyi vérkeringésük mértékét. (Az aktívabb agyterületen fokozott vérkeringés tapasztalható.)

Azok az egyetemisták, akik papírra jegyzeteltek, 11 perc alatt töltötték ki a naptárt, a tablethasználók 14 perc alatt, az okostelefonosok 16 perc alatt. A papírra jegyzetelő alanyok körében erősebb agyi aktivitás mutatkozott az olyan agyterületeken, amelyek a nyelvhasználatért és a képi megjelenítésért felelősek, illetve a hippokampuszban, amelynek szerepe van az emlékezet működésében és a térbeli tájékozódásban.

KÉP: Unsplash

A kutatók szerint az analóg jegyzetelés gazdagabb térbeli részleteit a "lelki szemünkkel" jobban fel tudjuk idézni. Aki mégis inkább digitális eszközre szeretne jegyzetelni, tegye személyessé a dokumentumot változatos szövegkiemelési eszközökkel, mint a színes kiemelés, aláhúzás, bekarikázás, nyílak rajzolása vagy virtuális post-it cédulák alkalmazása, amelyek az analóg írási stílust utánozva erősíthetik a memóriát.

Jóllehet a japán kutatók egyetemistákat vizsgáltak, szerintük a fiatalabb diákok, így a középiskolások fejlődésben lévő agya sokkal érzékenyebb lehet a papír-digitális jegyzetelésbeli különbségre, mint a felnőtteké. (Ez különösen a most érettségire készülőknek lehet megfontolandó -- A ford.) Sőt, a kreativitást is jobban ösztönözheti, ha az előzetes információkat az erősebb emlékezetet és pontosabb felidézést segítő "igazi" papíron rögzítették. "Legyen szó művészetről, zeneszerzésről vagy más kreatív munkáról, nyomatékosan javasolnám a papír használatát a digitális eszközök helyett", összegezte Kuniyoshi L. Sakai idegtudomány-professzor, a Frontiers in Behavioral Neuroscience folyóiratban megjelent kutatás egyik szerzője. 

Újabb jó érv amellett, hogy miként tudod újrahasznosítsani a csak egyik oldalukon nyomtatott számlákat és más hivatalos papírokat, ahelyett, hogy kidobnád őket.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
16
márc/2021

Nem a környezetet szennyezi a műanyagzacskó, hanem önhűtő sportruházat lesz belőle

Amikor az a kérdés, mi lehet a jövő ruházati alapanyaga, kevesek felelik rá a polietilént. Pedig világszerte ez a legnagyobb mennyiségben gyártott műanyag, és tulajdonképpen ideális forrás  volna ilyen célra (is). A polietilénnek különböző fajtái vannak, az egyikből italospalack, a másikból nejlonzacskó vagy más csomagolóanyag készülhet. Könnyű és vékony, és fonallá sodorva olyan kelme szőhető belőle, amely hűvösen tartja a testünket, mert átengedi a hőt. Igen ám, de az izzadságot nem, úgyhogy ez eddig lehetetlenné tette a polietilén ruházati célú felhasználását.

A Massachusetts-i Műszaki Egyetem (MIT) kutatói viszont most egy olyan textilt állítottak elő polietilénszálból, amely selymes tapintású, könnyű, és sokkal gyorsabban képes a nedvesség elpárologtatására, mint a hagyományos műszálas kelmék, például a poliészter.

műanyag hulladék újrahasznosítás ruha divat

KÉP: Felice Frankel, Christine Daniloff, MIT

Módszerük lényege, hogy a por formájú polietilén nyersanyagot megolvasztva extrudálták, hogy vékony szálakat húzhassanak belőle. Az extrudálási folyamat némileg oxidálta a szál felületét, amely így már mérsékelten hidrofillé vált, azaz csökkent a víztaszító képessége, magába szívta a nedvességet.

A polietilén fonalban a szálak közötti parányi rések kapillárisként működnek, passzív módon felszívják az vízmolekulákat. Ez a képesség függ a fonal átmérőjétől, annak megfelelően szabályozható. A tesztelések során kiderült, hogy a polietilén kelme idővel kevésbé lesz vízszívó, ám ez a folyamat egyszerűen visszafordítható: elég megdörzsölni az anyagot vagy kitenni a napra, mondta Svetlana Boriskina MIT-kutató. A munkatársaival készített kutatási beszámolója a Nature Sustainability folyóiratban jelent meg. 

A szakemberek ezek után kiszámolták a polietilén kelme ökológiai lábnyomát is, és kiderült, hogy a becslésekkel ellentétben a polietilén-ruházatnak a teljes életciklusa alatt kisebb volna a környezetre gyakorolt hatása, a felhasznált energia, mint a pamutból vagy nejlonból készült ruházatoknak. A polietilén anyagában színezhető, még az extrudált szállá húzás előtt, így nincs szükség a textilipar egyik leginkább környezetszennyező elemére, a festésre sem. A polietilén ruházat kevésbé koszolódik, mivel a felületén nem tapadnak meg a szennyező szemcsék. Ennek köszönhetően elég tízperces hideg mosással átöblíteni, és újra tiszta lesz. 

Az új technológiával teljes körben megoldható a használt polietilén zacskók, tejfölöspoharak és más polietilén műanyagok újrahasznosítása: különösen alkalmas lenne sportruházat gyártására, de katonai felszereléshez is megfelelő, sőt, mivel a polietilén nem engedi át a röntgensugarakat, akár az űrhajósok szkafandere is készülhet belőle, ajánlják az MIT kutatói. Ráadásul ez a ruházat akárhány alkalommal újrahasznosítható.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
14
márc/2021

Hétköznapi hozzávalókból készülhet az éghetetlen és újrahasznosítható hőszigetelés

A téli hideg és a nyári hőség elleni hőszigetelés iránt egyre fokozódik az igény: 2025-re a világ hőszigetelés-kereslete 579 millió köbméter lehet, ebből Európáé több mint 200 millió köbméter. A mai hőszigetelő anyagok ökológiai szempontból károsak, mert kőolajszármazékból készülnek, biológiailag nem lebomlók, és újrahasznosításukhoz is sok  energia szükséges.  

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

Bontott eps-hőszigetelő táblák a konténerben.
KÉP: Recovery Worldwide

Mindannyian emlékezünk a londoni Grenfell toronyház 2017-es katasztrófájára: az épület homlokzati hőszigetelése kigyulladt, és a lángtengerben 72 lakó vesztette életét – sokan az égő hőszigetelésből felszabaduló ciános füst miatt.

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

2017-ben 72 életet követelt a grenfelli katasztrófa. KÉP: Wikipedia

Ilyesmi nem történhet meg azzal az új hőszigeteléssel, amelyet a Stuttgarti és a Konstanzi Egyetem kémikusai fejlesztettek ki. Az újrahasznosítható hőszigetelő hab nem gyúlékony, nem mérgező, és egyszerű hozzávalókból készíthető. Tulajdonképpen egy középiskolás is össze tudná dobni. Már voltak olyan tudósok, akik gondoltak ilyesmire, de Cosima Stubenrauch és Helmut Cölfen az első, akik összehozták a fejlesztést. "Egyszerű és elegáns megoldás", írja róla a Chemistry World folyóirat. 

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

A német kutatók "ásványi műanyaghab"-ként (mineral plastic foam) jellemzik az anyagot, amelynek összetevői: poliakrilsav (nem mérgező polimer, egészségügyi betétekben is használják nedvességmegkötőként), kalcium-klorid (a klór kalciumsója), szén-dioxid és ammónia. 

A poliakrilsavat összekeverik kalcium-kloriddal és nem-ionos felületaktív anyaggal (ilyen vegyületeket használnak szappanhoz, mosószerhez, emulzifikáló anyagokhoz). Ezt az alapoldatot kevergetik, amitől levegőbuborékok kerülnek bele és felhabzik. Az oldat hidrogéllé alakul, de még savas kémhatású, így némi ammónia hozzáadásával semlegessé tehető. Utána már csak meg kell várni, hogy a hab kiszáradjon, és egy porózus ásványi anyaggá válik. Az anyag ötször-hatszor keményebb, mint a hagyományos akrilüveg, és mivel nagyjából 30 százaléka ásvány, nem gyúlékony, szemben a ma használatos polietilén-alapú hőszigetelő habokkal. 

hőszigetelés otthon fenntartható építészet újrahasznosítás

Az új hőszigetelő hab meggyújtva legfeljebb elfeketedik, ám nemhogy nem kap lángra, de a benne lévő kalcium-karbonát szén-dioxidot bocsát ki, ami elfojtja a tüzet. Merthogy: CaCo3 + hő => CaO (kalcium-oxid) +  CO2 (szén-dioxid). Vagyis saját magát oltja el. 

Az új anyag életciklusa végén az újrahasznosítás-feldolgozás is egyszerű: löttyintünk rá egy kis sósavat, amiben az ásványi hab feloldódik: CaCo3 + HCl => CaCl2 + CO2 ezzel visszanyertük azt a kalcium-kloridot, ami az egyik alapösszetevő volt. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
10
márc/2021

úszó miniszigetekre vonulhatnak el a koppenhágaiak

A Pan Projects nevű londoni építészstúdió és Helene Christina Pedersen dán tervező projektje a Teahouse Ø: vízen lebegő pavilonok sorát szeretnék megépíteni, amelyek Koppenhága csatornáin adnak majd teret a városlakóknak.

Az Ø szó dánul szigetet jelent, ez is utal az úszó pavilon funkciójára: teret ad az elvonuláshoz. Lehet privát teaháznak használni, vagy vízi DJ-pultnak, lebegő koncertszínpadnak, illetve akár jógázáshoz, meditáláshoz. Tervezői szerint az úszó pavilon lehetőséget teremt a városlakóknak arra, hogy a csatornákat új közösségi terekként hasznosítsák, közben pedig felfedezzék és élvezzék a víz és a természet szépségét a város kellős közepén.

Egy koppenhágai műhelyben készül a pavilon, az alja és teteje favázas szerkezet, amelyet üvegszálerősítésű, műanyaggal borított polisztirolhabbal burkoltak. Az oldalfalat számtalan akrilcső alkotja, amelyek vízeséshatást keltenek. A Teahouse Ø motorral is rendelkezik, ennek köszönhetően gyorsan oda lehet juttatni, ahol szükség van rá. Jóllehet a koronavírus-járvány megakasztotta a projekt fejlesztését, a tervezők reménykednek abban, hogy nemsokára folytathatják a munkát. Szeretnék a koncepciót úszó étteremmel (Oyster Bar Ø) és úszó közösségi térrel (Square Ø) is kiegészíteni. 

Ilyen úszó pavilonok a Dunán is biztos nagy sikert aratnának!

via DEZEEN


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum