A szomszédokkal megbeszéltük, hogy ha ilyen aszályok lesznek nyaranta, el kell engedni a pázsitot. Érdemes volna helyette szárazkertet kialakítani, de mi is ez, és mit tudunk rosszul róla?

kert otthon aszály nyár víztakarékosság klímaváltozás

KÉP: MorningChores

 

A szárazkert egy olyan kertművelés irányzat, amely Amerikából ered, az ottani sivatagos-félsivatagos vidékek lakói fejlesztették ki. Angol neve xeriscaping, franciául és spanyolul xerojardin, ebből a xeri görögül jelenti a szárazat, a scaping angolul a kertművelést (a jardin pedig a kertet). Arra utal, hogy olyan növényeket válogatunk össze a kertbe, amelyek nemhogy bírják és túlélik a hosszabb aszályos időszakokat is, de akkor is fejlődnek, virágoznak, jól érzik magukat. Na de mi az, amit ezek alapján helytelenül feltételezünk?

1. tévhit: A szárazkert egyáltalán nem igényel öntözést
A szárazkerti növényeket is kell öntözni, csakhogy sokkal ritkábban, mivel vízigényük a 50-75 százalékkal alacsonyabb, mint a 2-3 naponta locsolást igénylő "hagyományos" kerti növényeknek. Vannak olyan szárazkerti növények, amelyek tényleg elvannak a ritka csapadékkal is, tehát azon felül nem kérnek több vizet. Másokat időnként meg kell locsolni, de ezt nem a naptár vagy az óra dönti el, hanem a növény állapota.

2. tévhit: A szárazkerthez teljesen át kell alakítani a kertet
Sokan gondolják, hogy a szárazkert csak dupla vagy semmi alapon hozható létre: minden korábbi növényt ki kell dobni. Ez egyáltalán nincs így. Hiszen kialakíthatjuk a szárazkertet úgy is, hogy legyen benne egy "zöld oázis", amelybe a vízigényesebb növényeinket áttelepítjük. És onnantól csak ezt a foltot locsoljuk - és ide vezetjük az esőcsatorna vizét. Körülötte pedig lehetnek sivatagi körülményeket elviselő növények.

kert otthon aszály nyár víztakarékosság klímaváltozás

KÉP: FarmingtonGardens

3. tévhit: a szárazkert csak a minimalista stílusú házakhoz illik
Azért, mert a neten kering pár fotó, amelyen csupa üveg és beton modern épületek mellett látunk szárazkerteket, még nem jelenti, hogy más stílusú házakhoz nem passzol ez a kerttípus. A szárazkertnek rugalmas a stílusa, éppoly jól tud mutatni egy Kádár-kocka vagy egy szocialista tömbépület mellett is.

4. tévhit: A szárazkertet legfeljebb naponta néhány percig kell locsolni
A frissen ültetett szárazkerti növényeknek idő kell ahhoz, hogy megeredjenek az új helyükön. Ezt mindenképpen locsolással kell segíteni, hetente legalább háromszor. Csakhogy a locsolásnak nem kell özönvíznek lennie, pont megfelelő egy kanna víz a növény tövéhez. Néhány hónap után lehet szépen növelni az öntözésmentes napok számát két öntözés között. Minél ritkábban kap a növény vizet, annál erősebb és mélyebb gyökeret ereszt, és képes lesz akkor is nedvességet találni a talaj alsóbb rétegeiben, ha a felszín már cserepesen száraz. A ritkább locsolások akkor hasznosulnak, ha hosszabb ideig tartanak, tehát tanácsos csepegtetéses locsolócsövet elfektetni a talajon. A növények kiszáradását vastag mulcsozással előzhetjük meg, amely sok vizet képes visszatartani a földben. Ha nagyon aggódnánk, ássunk le tíz centi mélyen, és egyből kiderül, ott is száraz-e a talaj (akkor kell locsolni), vagy még ráérünk egy-két napot.

5. tévhit: a szárazkert csupa kaktusz, kő és por
A szárazságtűrő növények között számtalan pazar színű, pompás illatú virág és cserje van, amelyekben nemcsak a nyári aszályos időszakban, hanem egész évben gyönyörködhetünk.

kert otthon aszály nyár víztakarékosság klímaváltozás

KÉP: Wikimedia

És most még négy jótanács azoknak, akik elgondolkodtak szárazkert kialakításán:
1. Érdemes Magyarországon őshonos, de kifejezetten szárazságtűrő növényeket keresni a kertészetekben, faiskolákban.
2. Ültessük a hasonló vízigényű növényeket egy-egy csoportba.
3. Alakítsunk ki több koronaszintet, hogy a növények egymást árnyékolják, védjék az erős napsütéstől, illetve a talajt a kiszáradástól.
4. Rendszeresen terítsünk a növények tövéhez komposztot vagy levélmulcsot a tápanyagok utánpótlásához és a talaj takarásához.

Néhány növényfaj:
Válasszunk a sziklakertekbe és sziklagyepekhez ajánlott növények közül, például jöhet a varjúháj, díszfüvek, sásliliom, szappanfűfélék, szegfűfélék, cickafark, kékszakáll, barátcserje, kúpvirág (fenti képen a sárga). Emellett örökzöld évelőkkel árnyékosítsunk, mint a borókák.

kert otthon aszály nyár víztakarékosság klímaváltozás

KÉP: Pixabay

Szárazságtűrő fűszernövények: kakukkfű (fenti képen), lestyán, levendula, menta, oregánó, rozmaring, zsálya.

365Zö