Az elmúlt 2-3 évben bővül a homeshare (otthonmegosztó) alkalmazások száma, amelyek célja "összehozni két magányos és alacsony jövedelmű társadalmi csoportot" az Egyesült Államokban és Kanadában. A platformok megfizethető lakhatást teremtenek a fiatalok (zömmel egyetemisták) számára, egyúttal megkönnyítik az idős házigazdák életét a bevétellel és az alkalmankénti háztartásbeli segítséggel. Ez a két csoport a való életben ritkán kapcsolódik, pedig sok hasonló igényük van: itt jön képbe az intergenerációs albérleti modell. Mintául holland, brit és francia programok szolgáltak.

Illusztráció: Curbed

A Pew közvéleménykutató intézet szerint Amerikában a 18-35 éves korosztályban található a legtöbb szegénységben élő háztartás, sok közülük egyszemélyes, illetve egyedülálló szülő gyerekkel. Ebben az életkorcsoportban van a legtöbb albérlő és társbérlő. Közös jellemzőjük a pénzügyi bizonytalanság, a megtakarítások hiánya, az instabil munkahely. Egy másik tanulmány szerint 1985 óta megháromszorozódott azon amerikaiak száma, akiknek nincs közeli barátjuk, és ez a jelenség a 18-35 éves korosztályban rohamos mértékben terjed.

Eközben egyre több azon nyugdíjasok száma, akik egyedül élnek egy többszobás lakásban: csak Ontario államban ötmillió üres szobát tart nyilván a helyi statisztikai hivatal, és e szobák 40 százaléka idősek tulajdonában van. A szenior-diák összepárosító programokban a diákok a szokásos albérleti tarifánál kedvezőbb áron vehetik bérbe az üres szobákat (jellemzően közös konyha- és fürdőszoba használattal), cserébe hetente néhány (5) órát segítenek az idős tulajdonosnak. Ez a segítség lehet takarítás, hólapátolás, főzés, de akár olyasmi is, hogy elkísérik moziba. "Az idősek eleinte azért jelentkeztek a programba, hogy ki tudják fizetni az ingatlanadót, de aztán egyre fontosabb lett a társaság. Hogy hetente egyszer szeretnének együtt vacsorázni valakivel, vagy havonta kétszer valamilyen társasági eseményen részt vennének", mondta a Curbed magazinnak Brando Sterling, a St. Louis-i homesharing program szervezője.

"A lakhatás alapvető emberi jog. Mind az állam, mind a magánszektor részéről több innováció és lehetőség kellene", mondta Noelle Marcus, a Nesterly app társalapítója, aki az MIT-n szerzett várostervező diplomát. Neki az tűnt fel, hogy milyen költséges dolog egy idős embernek egyedül fenntartani egy lakást. Egyúttal az olyan dolgok, amelyek valaha egyszerűek voltak, mint például felmászni egy létrára kicserélni a csillárban az izzót, egy idős embernek megoldhatatlanná válnak. Ennek ellenére az idősek jelentős része nem szeretné feladni a lakását, nem akar nyugdíjasotthonba költözni. Marcus az egyetemmel együttműködésben megszervezett egy 15 ezer fős közvéleménykutatást, majd a finomhangolás után elindította szolgáltatását. A Nesterly egyelőre Boston környékén működik, de akár nemzetközivé is válhat.

Amerikában is rohamosan nő a 75 év felettiek száma, 2015 és 2035 között meg fog kétszereződni, 13,4 millió főre. Ezzel párhuzamosan a középkorúnál idősebbek 90 százaléka otthonában és lakókörnyezetében szeretne megöregedni. A 20-34 éves amerikaiak 70 százaléka bérli lakását, és ebből 40 százalék alig tudja kifizetni a bérleti díjat. "Ez különösen a városokban nehéz, pedig egy fiatal azért költözik oda, mert ott van munka-, tanulási és más lehetőség", mondta Marcus a Curbednek.
Legfontosabb a két csoport időbeosztásának és személyes térre vonatkozó igényének összehangolása. A bérlőtársak máskor kelnek és fekszenek, és szükségük lehet arra, hogy néha elvonuljanak a saját zugukba.  

Illusztráció: Curbed

A torontói HomeShare pilot projectben a szállásadónak és a lakójelöltnek is ki kell töltenie egy 9 oldalas kérdőívet, amely nemcsak a lakhatási igényeikre, de az életmódjukra is sok tekintetben rákérdez. Ha összejön egy "match", akkor a leendő albérlőt egy szociális munkás elkíséri bemutatkozó látogatásra az idős lakástulajdonoshoz. Amennyiben megfelelnek egymásnak, készül egy nagyon részletes szerződés: "Mindig elmondjuk mindkét félnek, hogy a másik ember nem gondolatolvasó", mondja Tonya Salomons, a torontói program munkatársa. Ha mégis konfliktus volna, akkor azt a program által küldött mediátor segítségével megoldhatják a felek. De ilyen ritkán fordult elő eddig: "Mindenki nagyon elkötelezett a program iránt, és tudják, hogy valami különleges új kezdeményezésben vehetnek részt. Hajlandóak keményen dolgozni a program és saját maguk sikeréért".

Az intergenerációs albérlet olyan társadalmi kapcsolatokat épít ki, amelyek mindenkinek hasznosak. Amerikában lassacskán olyan mértékben szegregálódnak a különféle életkori csoportok, mint a latin és nemlatin fehér lakosok, tette hozzá Ernest Gonzales, aki a New York Egyetem programjának munkatársa. "Reméljük, hogy a program olyan társadalmi tőkét hoz létre, amelyet kölcsönösség és bizalom jellemez, amelyben a felek támaszkodhatnak egymásra."

"Legfontosabb az egymás iránti tisztelet", mondta a Curbednek Brenda Atchison, 67 éves bostoni nyugdíjas. Ő például kizárólag a konyhában eszik, de elfogadta, hogy a lakója a szobájában is szeretne enni, például nassolni a számítógép előtt. Jelenleg két albérlője van: egy kínai diák, akinek Hálaadáskor tradicionális amerikai vacsorát főzött, és egy pennsylvaniai közegészségügyi hallgató, akivel közös az érdeklődése az egészséges ételek iránt. Atchison nem volt teljesen magányos a programba való bekapcsolódása előtt, de kezdte érezni a társaság hiányát. A diákok beköltözésével a saját fedele alatt van társasága. Nemrégiben történt, hogy sötét este hazafelé igyekezve meglátta a saját házát, és világítottak az ablakok. "Jó érzés volt látni. Mint amikor gyerekként jöttem haza, és itthon volt az egész családom".