Képzeld el, hogy a következőképpen nyaralsz a családdal: csurig pakolod az autót a poggyásszal, rögzítesz a hátára még két biciklit, beszuszakolod a kutyát is, és nekiindultok a tengerpartnak. De nem ám az autópályán, hanem egy kényelmes vonaton, hálókocsiban! Mégpedig úgy, hogy kimész a pályaudvarra, először felteszed a vonatra az autódat, aztán a családdal elfoglaljátok a hálófülkéteket. Az óránként 160-as tempóval suhanó vonaton másnap ébredés után elfogyasztjátok a reggelit, és már meg is érkeztetek, leveszed az autót, beülsz a családdal, és odahajtasz az apartmanotokhoz. 

Ez létezik. 

fenntarthatóság közlekedés autósvonat Motorail Autotrain

Wikimedia

Úgy hívják, hogy Motorail vagy Autotrain, és Európa számos országában elérhető. Tengerparti irányba Magyarországhoz legközelebb Bécsben és a dél-ausztriai (karintiai) Villachban. Utóbbi pontról például az Optima Express autósvonatjaival déli irányban az 1400 kilométerre fekvő törökországi Edirnébe juthatsz, ahol már csak rajtad múlik, hogy félóra autózás után Isztambulba érsz, vagy Bulgáriába mész át, illetve Görögországba.  

A Motorail az 1960-as évektől az 1990-es évekig élte virágkorát, akkortájt évente csak Nagy-Britanniából százezren indultak útnak (40 ezer autóval!), hogy a pihentető vonatút után saját autójukkal bebarangolják Európa déli vidékeit.

fenntarthatóság közlekedés autósvonat Motorail Autotrain

Ideális ez a közlekedés azoknak, akik nem szeretnek autópályán vezetni, vagy éppen az idősecske autójuk városban még elközlekedik, de több ezer kilométeres távolságra már nem mernének elindulni vele. Ráadásul az autódat is kíméled vele, hiszen megspórolod a több ezer kilométeres út által okozott kopást, elhasználódást. Azok is örülnének neki, akik évek óta nem jutottak el külföldre rokonokat látogatni, mert nem tudják addig hová tenni idős családtagjukat, kutyájukat, macskájukat. 

A szolgáltatáshoz a legtöbb vasúttársaságnál két sporteszköz (kerékpár, kajak, kenu) ingyenes fuvarozása is társul, és a hálófülkében veled utazhat a kutyád vagy macskád is. Télen síelni mehetsz ilyen módon. Gondolj bele: egy vonaton van mosdó, nem kell félóránként megállni az autópályán, ha a gyereknek pisilnie kell... A vonaton tusolhatsz is, és frissen-üdén érkezel másnap az úticélodhoz, nem telik az első két nap azzal, hogy az autóban való kucorgástól bedagadt lábadat áztatod hideg vízben.

A briteknél a vasút privatizációja, másutt a fapados repülőjáratok tehetnek arról, hogy az autósvonatok egy része elhalt, a többi nem ismert és kihasználtabb. Sokan úgy gondolják, hogy a fapados járatok olcsók, és micsoda szuper lehetőséget nyújtanak a nyaralásra. Ez szűklátókörű felfogás. Ma pár ember olcsón repül, holnap ezrek szenvednek a légszennyezés miatt, a klímaváltozás, a megvadult időjárás következményeitől. 

fenntarthatóság közlekedés autósvonat Motorail Autotrain

E-CSR

Éves szinten a világ légszennyezésének 4-5 százalékát teszik ki a repülők, míg a közúti közlekedés 15 százalékot. Csakhogy abba beleértendő az árufuvarozás és az olyan személyutak is, amikor az autóban csak 1-2 ember ül. Amikor viszont 4-5 főt kellene hosszabb távon fuvarozni, az autósvonat ideális megoldás volna. Egyetlen Motorail 100 autót képes egy éjszaka alatt 1000 kilométeres távolságra szállítani, amivel 16 tonna szén-dioxid kibocsátását lehet megelőzni.

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség számításai szerint
- vonaton egy utas szállítása kilométerenként 14 gramm szén-dioxid-kibocsást okoz,
- átlagos autóval egy utas szállítása kilométerenként 55 gramm szén-dioxid-kibocsátást okoz,
- busszal egy utas szállítása kilométerenként 68 gramm szén-dioxid-kibocsátást okoz,
- motorkerékpárral egy utas szállítása kilométerenként 72 gramm szén-dioxid-kibocsátást okoz,
- repülővel egy utas szállítása kilométerenként 285 gramm szén-dioxid-kibocsátást okoz.

Egy 500 kilométeres úton egy repülő 10-50-szer több károsanyagot bocsát ki, mint egy nagysebességű elektromos vonat, és 5-10-szer többet, mint egy távolsági autóbusz, az E-CSR fenntarthatósági médiaplatform szerint.

A francia Autotrain úgy kalkulál, hogy Párizsból leutazni a 930 kilométerre fekvő Nizzába autóval 8 órát tesz ki, kb. 80 euró az üzemanyagköltség és kb. ugyanennyi az autópályadíj, az út során a gépjármű szén-dioxid-kibocsátása 83 kilogramm. Ugyanez, ha az autódat felteszed vonatra: kb. 150 euró. Tény, hogy az Autotrain csak autókat szállít, embereket nem. Tehát a család egy másik vonattal megy, amit két felnőttnek, két diákigazolványos kamaszgyereknek és egy kutyának 466 euró a TGV gyorsvasúttal, amivel 5 óra alatt célba érnek, bőven az autó megérkezése előtt. Egy autó vonattal történő szállítása a franciák szerint ezen az úton 9,2 kilogramm CO2-kibocsátással jár. Töredéke a repülős útnak, ami Párizs és Nizza között 670 kilogramm CO2-kibocsátás lenne négy főnek, akik így értelemszerűen autó nélkül utaznak.  

Ha innen nézem, az autósvonat drágább és lassabb, mint a repülő vagy a saját vezetés, ha onnan nézem, akkor lényegesen zöldebb, és fényévekkel nyugisabb, biztonságosabb. Egy már most is létező, környezetbarát közlekedési hálózat, a vasút sokkal nagyobb arányú kihasználását tenné lehetővé.

Az osztrák vasúttal (ÖBB) ugyanazon a vonaton utazhat az autó és a család, annyi a "kényelmetlenség", hogy indulás előtt 2 órával kell megjelenni a pályaudvaron az autók felpakolása miatt. Esti indulással Bécsből a toszkán tengerparti Livornóba megy rendszeres éjszakai járat. De mehetsz Hamburgba, Insbruckba és Düsseldorfba osztrák autósvonattal.

fenntarthatóság közlekedés autósvonat Motorail Autotrain

Horvátországban Zágráb és Split között van ilyen járat, találó névvel: Hostel on Wheels, azaz Szálló kerekeken. Csehországban Prága-Poprád, Prága-Kassa között, Prága-Homonna, illetve Szlovákiában Pozsony-Homonna között működik éjszakai automobil vonat (Noční autovlak).

Találsz autósvonatot Szlovéniában is, Bohinjska Bistrica, Podbrdo és Most na Soči között. A német Urlaubs-Express szezonális retúr úticélokat kínál, így 2019 nyarára Düsseldorf-Verona-Düsseldorf vagy például Hamburg-Villach-Hamburg között,  2019 telére pedig például Münster-St. Anton-Münster útvonallal. 

Az autósvonatban óriási fejlesztési lehetőség volna, hiszen már most is létezik olyan útvonal, amikor a vonatozás után Edirnéből kis autózással egy komphajóra csekkol be az ember, és azzal halad tovább a török Riviéra valamelyik üdülőhelyére. Mindezt úgy, hogy a nyugodt nyaralás minden szükséges kelléke elérhető a saját autóban. 

Magyarországról például mehetne autósvonat a horvát vagy az olasz tengerpartra, de akár Törökországba is. Én azt is el tudnám képzelni, hogy a Kelenföldi pályaudvaron felgurulunk a vonatra, és azzal megyünk a Balatonra, kikerülve az M7-esen uralkodó dugókat. Mondjuk Lepsénynél legurulunk, és aki akar, mehet jobbra az északi part felé, vagy balra vissza a sztrádára Siófok irányába. Egy ilyen vonatra még bérletet is vennék!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

Szavazatoddal mondd el a véleményedet!