Karácsonyra készül mindenki. Mit és miből vegyünk szeretteinknek? Ebben a felfokozott és nagyon sokszor inkább üzleties, mint szeretetteljes várakozásban, készülődésben ritkán jut eszünkbe, hogy mibe is kerül ez nekünk valójában. Az ajándékokra szánt összeget számítgatjuk, de azt az árat, amit hosszú távon EZÉRT a fajta karácsonyért a környezetünk pusztulásával fizetünk, azt már nem szoktuk mérlegelni. Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium érettségi utáni újságíróképzésében részt vevő hallgatók egy feladat keretében ezt megtették. Tegyék meg Önök is! Hogy még jó sok Karácsonya lehessen a Földnek.
Hamarosan elérkezünk az év legszebb ünnepéhez: a karácsonyhoz. Felmerül a kérdés, hogy szokásainkkal környezettudatosak vagyunk vagy nem?
Egyre több embert foglalkozta a környezettudatos karácsony tartása. Mit jelent ez? Legtöbben ezt kérdezik, mikor először meghallják. A válasz rá nem nehéz. Egyetlen egy dologra kell oda figyelni,de viszont arra nagyon. Úgy vásároljunk, készülődjünk, hogy annak minden részét feltudjuk használni. Hogyan tudjuk ezt betartani?
Karácsony előtt kirakjuk a villogó füzéreket. A környezet barát “funkciónak”, akkor nevezhetjük ezeket, ha például nem egész napra gyújtjuk fel, hanem csak mikor már besötétedett. Ezzel a föld energiáin spórolunk. Azonban a szabály nem csak a kinti égőkre érvényes, hanem a bentiekre is. Nem csak tartalékaink fogyasztása miatt ne égessük a füzéreket, akkor ha nem vagyunk otthon, hanem mert ez tűzveszélyes is.
Az ünnep elmaradhatatlan kellékei az ajándék és a karácsonyfa. Fontos, hogy vásárláskor odafigyeljünk, olyan tárgyat vásároljunk aminek örülnek és használni fogják. A becsomagolás része az, ami minket környezetbaráttá tehet,mert ilyenkor természetesen az ajándék függvényében egymásba is csomagolhatjuk őket. Ez azt jelenti, hogy egyik ajándék a másiknak a borítója. Például egy pulóver az ékszeres doboznak vagy egy teás doboz teával, amit beleteszünk egy konyharuhába. Hosszan sorolhatnám a hasonló ajándék párosításokat. Ha csomagoló papírt használunk, akkor figyeljünk, hogy ne dobjuk el a maradék papírt, kötöző madzagot, mert lehet hogy még feltudjuk használni.
A másik és egyben legfontosabb karácsonykor a karácsonyfa. Napjainkban már nagyon sokféle fenyőből választhatunk, de nem a fajtájára gondolok ilyenkor, hanem hogy vehetünk műfenyőt, hagyományos, élő és cserepes fenyőt. Mind a háromban találunk jó és rossz tulajdonságot. A műfenyőt csak egyszer kell megvenni és éveken keresztül eláll, de nincs illata, mint a élő fenyőfának. Az élő fa hamar lepotyog, elszárad, de nem baj mert addig is kárpótól minket illatával és szépségével. A cserepes fenyők között két fajtát különböztetünk meg. Az egyik a bérelhető fenyő, a másik a megvásárolható. A bérbe vett karácsonyfákat az ünnepek után visszavihetjük és a kifizetett összeg valahány százalékát még vissza is adják. A megvásároltban az a jó, hogy azt is elég egyszer megvenni és több éven keresztül díszíthetjük, ugyan azt a fát, de természetesen ez a méretétől is függ. A karácsonyi ünnepek után sokan már lebontják és kidobják a fenyőfát. Ekkor lehetnénk környezetbarátok. Ha a kijelölt helyre vinnék az elszáradt fenyőket. Érdemes, mert ezeket újra felhasználják fűtőanyagként vagy komposztáltként. A cserepes fenyőket ha nagyobbacska, akkor kiültethetjük tavasszal a kertbe és így nem tettünk kárt a természetben.
Környezettudatos karácsonyt nem nehéz kitalálni, de a fontosabb pontjait betartani vagy odafigyelni rá elég nehéz. Azért próbáljunk odafigyelni a természetre és másokra is. Én ezzel a pár sorral kívánok mindenkinek Békés Boldog Karácsonyt!
Balázs Luca