A jéghűtés elvén alapul az a saját kezűleg összeszerelhető légkondicionáló, amelyhez elegendő egy vödör, egy kisventilátor, némi alumíniumcső és -lemez, legfőképpen pedig sok jég. A letölthető képes útmutató alapján bárki megépítheti mintegy tízezer forintból.

Már az indiai kormány pénzügyi támogatását is elnyerte az a nyugalmazott újságíró, aki bármiféle mérnöki előképzettség nélkül ötletes légkondicionáló készüléket szerkesztett, amely a rekkenő indiai hőségben is 8-10 Celsius-fokkal mérsékli az adott helyiség hőmérsékletét. Már kínai gyártó is érdeklődik a találmány iránt, de a 82 éves M. B. Lal (az alábbi fotón) nem kíván nyerészkedni ezzel, és nem kér rá szabadalmi oltalmat.

légkondicionáló barkácsolás jéghűtés találmány energiatakarékosság fenntarthatóság

Az átlagos 2,6 kW teljesítményű légkondicionáló készülékhez képest a jégklíma óránként 15 wattot fogyaszt, valamint 1,5-3 kilogramm jeget. A nappal elolvadó hűtővizet éjszaka újra lefagyaszthatjuk, ami lényegében nulla pluszköltséget jelent, hiszen a hűtő-fagyasztó amúgy is üzemel. A többi hozzávaló olcsón beszerezhető, mint az a letölhető dokumentációból is látszik.  

A szükséges alkatrészek

  • 1 db. 40-60 cm magas, 30 cm átmérőjű fedeles műanyag vödör (kb. 2000 Ft)
  • 2 db. 3,5 m hosszú, 20 mm átmérőjű alumínium cső  (kb. 3000 Ft)
  • 1 db. 30 cm átmérőjű alumínium tálca (vagy lemezből vágott korong) (kb. 500 Ft)
  • 1 db. 35-38 cm átmérőjű alumínium tálca (vagy lemezből vágott korong) (kb. 600 Ft)
  • 1,2 m hosszú 60 cm széles hidegen hengerelt vékony alumínium lemez (bontásból)
  • 1,2 m hosszú 30 cm széles polikarbonát lap (bontásból)
  • 10 cm átmérőjű elszívó ventilátor (15W, kb. 2700 Ft)
  • Maradék kábel, sziloplaszt, szigetelőanyag (kb. 1000 Ft)


Így készül

  1. 20 cm-re a vödör aljától vágjunk egy 2,5 x 5 cm-s légbeömlő nyílást. Az ellentétes oldalon is vágjuk egy lyukat, és szereljük be a ventilátort.
  2. 5 cm-re a vödör aljától szigetelve illesszünk be egy leengedő csapot. Állítsuk a vödröt egy sámlira, hogy a csap alá odaférjen egy vízgyűjtő edény.
  3. Illesszünk a vödör falához körbe egy 30 cm széles, 90 cm hosszú alulemezt: ez továbbítja az olvadékvíz hidegét a felső légkeringető részbe. A lemez felfelé kilóg a vödörből.
  4. A kilógó alulemez körül hajlítsuk körbe, henger alakúra a polikarbonát lapot, amely összefogja és szigeteli is az alulemezt. 
  5. Fúrjunk lyukat a kisebbik alutálcába, és helyezzük a vödörbe. Ez két részre osztja a belső teret, az alsó rész lesz a vízgyűjtő, ahová a lyukon keresztül lecsöpög az olvadékvíz (ebbe beleér az előbbi lemez).
  6. Vágjuk rövid szakaszokra az egyik alucsövet, és helyezzük a darabokat a tálcára úgy, hogy a csövek egyik vége a légbeömlő nyílás, a másik vége pedig a ventilátor nyílása felé nézzen.
  7. Alakítsunk ki távtartókat a vödör belső falán, hogy a második alulemez ne érintkezzen a vödörrel. 
  8. A csövekre merőlegesen helyezzük be a másik csőből vágott darabokat, és köröttük alakítsunk henger formára egy 30 cm széles alulemezt, amely a csövek végéhez irányítja a levegőt. Igazítsuk úgy el, hogy a ventilátor által beszívott levegő ne a vödör fala mentén egyenesen a légbeömlő nyílástól érkezzen, hanem haladjon át az alucsöveken.
  9. Töltsük fel a vödröt jéggel.
  10. Tegyük rá a nagyobbik tálcát, amely a henger formára hajlított polikarbonát lap mentén lezárja az alulemezzel kiegészített vödör tetejét, így a ventilátor nem kap onnan levegőt. Az egész tetejére tegyük fel a vödör saját tetejét a még biztosabb lezárás érdekében.
  11. A ventilátor kimenetére rögzítsünk egy 20 cm hosszú PVC-csövet, amely a hideg levegőt irányítja.


Kapcsoljuk be a készüléket. Ha jól működik, rögzítsük az alumíniumlemezeket és -tálcákat sziloplaszttal, majd 24 óra száradás után máris üzemképes a jégklíma. A jeget a higiénia kedvéért rendszeresen cserélni és a berendezést tisztítani szükséges.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna