A váratlanul érkező hatalmas mennyiségű csapadék egyelőre gyakran okoz a városokban villámárvizet. A súlyos károkat okozó meteorológiai jelenség hatásairól, az ellene feltétlenül szükséges lépésekről kérdeztem Komárominé Dr. Kucsák Mónika környezetmérnököt, az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar adjunktusát.

KÉP: Pixabay

Az egyre gyakoribb villámárvizek szempontjából mennyire szerencsés, hogy a régebbi kialakítás miatt Budapest (és talán a legtöbb magyar nagyváros?) jelentős területén nincs szétválasztva a csapadék- és a szennyvízelvezető rendszer? 
Egy gyors áttekintéssel kezdeném a választ. A csatornarendszer (szennyvízelvezetés) kialakítása Magyarországon 1873-ra tehető, ekkor is csak Budapesten kezdték el a hálózat kiépítését. Kisebb városok, falvak az 1970-80-as években jutottak csatornahálózathoz, már ha jutottak. A teljes csatornázottság elérése a 21. század elejére tehető, de ez sem jelent 100 százalékos csatornázottságot, mivel számos helyen nem alakítható ki gazdaságosan a szennyvíz elvezetése. Ezeken a helyeken egyedi megoldásokra kell törekedni (például természetközeli tisztítás, egyedi szennyvíztisztító, települési folyékonyhulladék-elszállítás). A csapadékvíz elvezetése eleinte együtt történt a szennyvízzel, azaz egyesített rendszeren keresztül vezették el a vizeket a városi területeken. Falvakban esővízelvezető árkokban. Az összegyűjtött szennyvizet és esővizet az élővíz befogadókba (például Duna) vezették az egyesített rendszerből, majd a megépülő szennyvíztisztító telepekre. 1952-ben épült meg az első szennyvíztisztító telep Budapesten a Dél-Pesti Szennyvíztisztító telep -- nem keverendő össze a nemrég épült Csepeli Központi Szennyvíztisztító teleppel, amit szintén sokszor hívnak Dél-Pesti telepnek. A következő szennyvíztisztító telep észak-Pesten épült, 1980-ban. Miután elkezdték tisztítani a szennyvizet rájöttek, hogy felesleges energia és plusz költség a csapadékvíz megtisztítása, mivel azt közvetlenül lehet a befogadókba engedni (természetesen az autóutakról, parkolókról lefolyó vizet csak olajfogó telepítése után). Ezután már a csatornarendszert csak a szennyvíznek építették, mellé telepítették a csapadékelvezető csatornát vagy árkot. Több helyen megkezdték az egyesített rendszer szétválasztását, de így is maradt még sok helyen egyesített rendszer.

Mi a legnagyobb probléma a villámárvízzel?

Az ilyen extrém csapadékjelenségek hatalmas mennyiségű csapadékot nagyon rövid idő alatt (egy havi csapadékmennyiséget pár óra leforgása alatt) zúdítanak egy adott településre vagy településrészre. A legnagyobb probléma a jelenség kiszámíthatatlansága, az előrejelzések nem tudják pontosan meghatározni a helyét, mert számos mikroklimatikus, orografikus tényező befolyásolja a kialakulás helyét. Általánosságban elmondhatjuk, hogy villámárvizekre csapadékvíz-elvezető rendszert tervezni nem lehet, mert hatalmas átmérőjű csövekre lenne szükségünk, amelyek kialakítása, főleg egy beépített, városias területen nem megoldható, de máshol sem fenntartható. Viszont nagyon fontos a meglévő csapadékvíz elvezető hálózat karbantartása, vagy ha nincs, akkor annak kialakítása, ez nagyban mérsékelné az elöntött területek nagyságát. 
Az egyesített rendszerekbe érkező nagy mennyiségű csapadék sajnos tönkreteheti a szennyvíztisztító telepek biológiáját (a legtöbb technológia eleveniszapos, ami azt jelenti, hogy baktériumokkal végzik el a szervesanyag lebontást) is, amelynek visszaállítása több hetet vehet igénybe. Léteznek a telepet elkerülő bypass ágak, viszont így a szennyvíz tisztítatlanul kerül bele az élővízbe. 
Ha az egyesített rendszernél fordul elő utcai elöntés (például visszaduzzasztás vagy kapacitás hiány miatt), az elöntött területet az apadás után fertőtleníteni kell. 
Minden városban az elválasztott rendszer kialakítása a cél. A Fővárosi Csatornázási művek üzemeltetésében lévő budapesti csatornahálózatnál évről évre növekszik az elválasztott rendszerű kiépítés. Ennek kivitelezése, főleg sűrűn lakott, burkolt városi részen nem egyszerű, de erre most nem térnék ki. 

Nagyságrendileg milyen mennyiségű csapadékvíz érheti a felszínt? 

A csapadékelvezető rendszert komoly számítások alapján tervezik, amelyek 2-4 évente  előforduló záporintenzitás alapján számolnak. Tehát a 10 évente vagy ritkábban előforduló intenzitásokat nem veszik figyelembe. Erre utaltam az előbb, hogy a nagyobb intenzitásokkal való számítás nagyobb átmérőjű csöveket eredményezne. Nem ez a cél. 

A felszínre érkező csapadékvizet milyen eszközökkel lehetne felfogni?  

A már meglévő vízgazdálkodási eszközök karbantartása az első lépés a csapadék "megfogásában", ami elsősorban a víznyelők, folyókák, vízelvezető árkok, csapadékcsatornák stb. tisztántartását (növényzet, törmelék eltávolítása) jelenti. Második lépés egy megfelelő zöldfelület-gazdálkodás-koncepció, amelyet összhangba kell hozni a helyi településrendezési és környezetvédelmi tervekkel. Fontos a zöldfelületek vizsgálata (mekkora és milyen a zöldfelület borítás)  és növelése, megfelelő koncepció alapján. A zöldfelület növelés nem csak faültetést jelent, hanem megfelelő, nedvesség-szárazságtűrő növényfajok kombinációinak tervezett megjelenését, különböző zöldinfrastruktúrákban (például zöldtető, viharkert, vízfogó, zöldfalak stb.). Jelenleg az erre irányuló törekvések még nem elég kompaktak és kidolgozottak. 

A zöld infrastuktúrák mennyire képezik részét a vízgazdálkodásnak?

A zöld infrastruktúrák megjelenése egyelőre egy-egy mintaprojektre korlátozódik. Számos jó példát láthatunk már Európa északi országaiban az úgynevezett „Urban Storm Water Management”-re. Egyik kedvenc példám a svédországi Malmö egy városrészében, Augustenborgban történő városi árvíz elleni koncepció megalkotása. A „mintavárosrész” kialakítására az 1990-es évek végén került sor, ami több mint 6 kilométeres fenntartható árokrendszert, viharkerteket és víz visszatartására kialakított tavat foglalt magában, és persze zöldfelület-növelést, amit zöld tetőkkel, parkosítással értek el. Ami a legfontosabb, hogy a lefolyást (parkolóból, tetőről, utakról) a vizes élőhelyekre vezették, csak a felesleg került a csapadékelvezető rendszeren keresztül elszállításra. 

Amennyiben a felület vízáteresztő, akkor hová szivároghat el a felszíni víz? Nem okoz ez problémákat a nagyvárosok sűrűn beépített altalajában (pl. metró, közműhálózatok, épületek alapzata stb.)?

A zöldinfrastruktúrát jól ki lehet egészíteni új technológiákkal, mint például a nagyobb áruházi parkolók alatt kialakított csapadékfogó/tároló tartályok, amelyekből az esőzés után a parkolónál kialakított zöld felületeket lehetne locsolni. Tehát a sűrűn beépített területeknél leginkább a földalatti visszatartás és tározás lehet jó megoldás, (amennyiben hely van rá), semmiképp nem a talajba való elszivárogtatás.

Mennyire van lehetőség utólagosan vízkormányzást kialakítani egy Budapesthez hasonló, jelentős részben 19. századi épített környezetben, illetve a járműforgalom miatt ennyire sűrű úthálózattal? Vagy éppen változatos domborzat (budai kerületek) esetén?

Nehéz pontosan meghatározni, mert Budapest kerületenként más és más. A belvárosi rész van a legnehezebb helyzetben, a burkolt felület nagy aránya miatt, ahol a lefolyási tényező is a legmagasabb értéket adja. Kisebb városokban is gond az utólagos vízkormányzás megoldása. Ugyanakkor a budai területetek sincsenek kevésbé különleges helyzetben a dombsági fekvés miatt. A megoldás egy komplex vízgazdálkodási és környezetvédelmi koncepció lenne, városrészenként, felmérve a közművek helyét, a talaj, földtani közeg állapotát, földalatti vízkészletet, elhelyezkedését, meghatározni a célokat, az infrastruktúrák kapcsolódását (hagyományos és zöld) és a két rendszer együttes alkalmazásával, hatékonyan lehetne enyhíteni a nagy esőzések okozta többlet víz elvezetését, növelni a vízvisszatartását. Akkor lesz a projekt sikeres, ha az új technológiák és a régiek együttes  erőforrás kapacitásait maximálisan ki tudjuk használni. 

Az új építésű lakóházaknál, lakótelepeknél milyen szabályozásokra volna szükség?

Ezek esetében a fűtésnél már új zöld szabályozási szempont lépett életbe, ami az energia zöldítésére vonatkozik. Ugyanígy a zöldinfrastruktúra kialakítását, a csapadéktározás megoldását is be lehetne vinni a szempontrendszerbe, hogy csökkentsük a városi árvizek kockázatát. De ugyanez vonatkozik az újonnan épülő áruházláncok egységeire is, a parkoló kialakításoknál legfőképp. 

Hol volna a legnagyobb szemléletváltásra szükség?

A szemléletváltás véleményem szerint elindult. Ami talán égetőbb, az a jó szakemberek hiánya és az, hogy összhang alakuljon ki a tudományterületek között. Az építőmérnökök, környezetmérnökök, építészek, tájépítészek közös projektek mentén lépésről lépésre megoldhatnák a városi árvizek problematikáját.

365Zö

Szivacsváros a megoldás a városi villámárvíz ellen? A korábbi cikket a címre kattintva lehet elolvasni.