Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
09
ápr/2021

Fekvőrendőrök mentik meg a kihalástól a zanzibári kolobuszt

Jelentős mértékben sikerült visszaszorítani Afrika legritkább főemlősállományának csökkenését, amióta négy fekvőrendőrt helyeztek el azon az autóúton, amelyen rendszeresen átkelnek a vöröskolobuszok (Piliocolobus kirkii). A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) Vörös listáján szereplő főemlősök kizárólag Zanzibáron élnek: a két kis sziget Afrika keleti partjainál húzódik, területük összesen kisebb, mint Vas megye fele. A turizmus azonban egyre komolyabb forgalmat generál, és ez végzetes hatással van az itt élő  ritka állatfajokra.

Zanzibár természetvédelem útökológia forgalom közlekedés autó

KÉP: Tim R. B. Davenport

Az autóutak ugyanis kisebb részekre szabdalják fel a vöröskolobuszoknak otthont adó nemzeti park területét, és az állatok kénytelenek a járművek között átkelni az úton, ha például a másik oldalon lévő fákon érik a gyümölcs vagy más hívogató eseményt észlelnek. A vadőrök statisztikája szerint az autók 2-3 hetente gázoltak halálra egy-egy kolobuszt, és ez a veszteség populációjuk éves fogyásának 12-17 százalékát tette ki.

A természetes ragadozókkal szemben az autók annyival veszélyesebbek, hogy előbbiek jellemzően a gyengébb egyedeket, a kölyköket vagy a idős példányokat ejtik el zsákmányul, ám az autóforgalom nem válogat, és éppúgy esik áldozatául élete virágában lévő, szaporodásra képes felnőtt állat, mint az előbbi két csoportba tartozó. Emiatt viszont az állatállomány fogyása hatványozott lehet.

Zanzibár természetvédelem útökológia forgalom közlekedés autó

A walesi Bangor Egyetem főemlőskutatói a zanzibári Jozani-Chwaka Bay Nemzeti Park és a Bronxi Állatkert Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society, WCS) munkatársaival együtt indították különleges útökológiai kísérletüket, amelynek eredményeit összegző tanulmányukat az Oryx—The International Journal of Conservation nevű nemzetközi természetvédelmi szakfolyóiratban publikálták.

A négy fekvőrendőr (magyarul sebességcsökkentő küszöb) kihelyezése után a korábbi halálozási statisztika lényegesen mérséklődött: 2-3 hét helyett 6 hetente találtak gázolás miatt elpusztult kolobuszt az érintett útszakaszon. A kutatók szerint még több fekvőrendőrrel annyira lehetne lassítani a forgalmat, hogy tovább csökkenne a járművek által elgázolt főemlősök száma. Ez különösen fontos lenne a közeljövőben, amikor a nemzetközi turizmus újraindulásával Zanzibáron is megnő a forgalom. 

"A természetvédelmi területeken áthaladó forgalom hatása kedvező irányba befolyásolható a fekvőrendőrökhoz hasonló praktikus és egyszerű megoldásokkal, márpedig éppen ez az, ami nekünk, természetvédőknek a feladatunk lenne", összegezte a WCS szakértője, Dr. Tim Davenport, a tanulmány társszerzője.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
26
feb/2021

Trükkös módon derítik ki a légszennyezést Antwerpenben

Nemcsak Budapesten jelent súlyos problémát a légszennyezés, hanem Flandria legnagyobb városában is. A Flamand régió a belga királyság északi részét foglalja el, és hírhedt a járműforgalmáról. Az európai városok közül Madrid után Antwerpenben mérgezik legnagyobb mértékben dízelautók a levegőt. A helyzetet súlyosbítja ezernyi teherautó is, amelyek innen, Európa második legnagyobb tengeri kikötőjéből hordják az árut a kontinens minden országába. Nem kedvez a levegőminőségnek az a jogszabály sem, amely arra ösztönzi a belga vállalatokat, hogy fizetésemelés helyett céges autót és benzinkártyát adjanak a munkavállalóiknak, írja a Phys.org tudományos hírportál.

Egyre több szakmai és civil kezdeményezés áll ki a légszennyezés csökkentése érdekében, a forgalomcsillapítás és az elektromos járművekre való áttérés szükségességét hangoztatva. Egy új projektben együttesen lépnek fel: az Antwerpeni Egyetemen kifejlesztett műszerrel helyi lakosok mérik a légszennyező anyagok jelenlétét. Nem is akárhogy!

A mérőműszert ugyanis beépítették egy játékbabába, amelyet babakocsiban lehet a városban ide-oda tologatni. "A feladatra százával jelentkeznek az antwerpeni szülők és nagyszülők", mondta Roeland Samson biomérnök professzor az AFP hírügynökségnek. Ő fejlesztette a babát, amelyet Claire-nek nevezett el: a név az angol Clean Air for Everyone (Tiszta levegőt mindenkinek) jelmondatból alkotott mozaikszó. 

A baba belsejében három elektromos érzékelő kapott helyet, amelyek a szállópor, korom és egyéb légszennyezők szintjét mérik menet közben minden tizedik másodpercben, és rögzítik a meteorológiai adatokat is, például a szélsebességet. A babakocsizásra jelentkezők egy-egy délutánt vállalnak, amelynek során a Samson által meghatározott útvonalakat járják be, jellemzően több kilométeres sétákat megtéve. 

Mivel a légszennyező anyagok aránya jelentős mértékben változhat egyik napról, hétről vagy hónapról a másikra, Claire babát egészen novemberig tervezik sétáltatni, hogy teljes képet kapjanak az antwerpeni állapotokról.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
18
feb/2021

Két perc alatt elektromos kerékpárod lesz az univerzális készlettel

Mindössze két perc és négy mozdulat szükséges ahhoz, hogy különösebb szakértelem nélkül bárki elektromossá alakítsa a saját kerékpárját: 1. beteszed az új első kereket, 2. felcsatolod az akkumulátort, 3. rögzíted a pedálszenzort, 4. összedugod a kábeleket. 

A spanyol Unlimited Engineering csapat univerzális készlete majdnem minden kerékpárra felszerelhető. A 2020 júniusában közösségi adományokból elindított gyártás már javában folyik, napokon belül megkapják készletüket az első megrendelők. 

Az alapkészlet 3 kg pluszsúlyt jelent, és a következőket tartalmazza: első kerék 250 wattos motorral, 52V 3Ah 150Wh akkumulátor, gyorsrögzítő az akkumulátorhoz, vezeték nélküli pedálszenzor. Ezzel egy töltéssel 35 kilométert lehet megtenni, legfeljebb 25 km/h sebességgel. 

Az erősebb készlet 4 kg súlyú, abban is különbözik, hogy annak 52V 7Ah 350Wh az akkumulátora, ennek megfelelően akár 85 kilométer lehet a hatótávolsága. A kisebb akkumulátort 2 óra alatt, a nagyobbat 3 óra alatt lehet feltölteni.

Hogy kinek drága vagy olcsó az Unlimited készlete, az majd eldől: az alapkészlet nagyjából 233 ezer forintért (649 euróért) rendelhető, míg az erősebb kit nagyjából 287 ezer forintért (799 euróért).

A videós élménybeszámolókat elnézve azonban nagyon klassznak látszik a két év garanciával érkező fejlesztés.

KÉPEK: Unlimited Engineering

HKZs


0
Tovább
16
feb/2021

Igazán felajánlhatnád a böjtödet a Természetnek!

2021-ben február 17-én kezdődik a nagyböjt, amely a húsvét, vagyis Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe előtti negyven napos előkészületi időszak. Középpontjában  a bűnbánat, a megtisztulás, az áldozatvállalás és a könyörgés áll. Idén egyedivé tehetnéd ezt az időszakot azzal, hogy az áldozatvállalásodat a Természet jegyében ajánlod fel, vagyis csökkented az életviteleddel járó szén-dioxid-kibocsátást, felhalmozást, pazarlást. 

városi életmód klímaváltozás globális felmelegedés takarékosság víztakarékosság hulladékhasznosítás energiatakarékosság közlekedés műanyag mezőgazdaság szén-dioxid-kibocsátás városi közlekedés autó fűtés

KÉP: Pixabay

1. Hetente csak egyszer ülj autóba
Megfogadhatod, hogy a böjt ideje alatt hétfőtől szombatig csak kerékpárral, gyalog vagy tömegközlekedési eszközzel közlekedsz. Böjti időszakban vasárnap nem kell böjtölni, úgyhogy aznap bepótolhatod az autóhoz kötött teendőket. 

2. Kerüld a műanyagot
A böjt ideje alatt ne vásárolj (kőolajból környezetszennyező módon készült) műanyagterméket, nyilván kivéve, ha az valaminek az elválaszthatatlan csomagolása. De például műanyag flakonba csomagolt folyékony sampon és tusfürdő helyett használhatnál most tömbsampont és szappant. Vagy az előre csomagolt felvágott helyett is választhatod a szeletelt terméket, és rászánod (felajánlod) az időt, amit sorban kell állni érte a felvágottaspultnál.

3. Fogd vissza a tejtermék, hús és fagyasztott élelmiszer vásárlását
A nagyüzemi szarvasmarhatartás során a légkörbe kerülő metán súlyosbítja a Föld felmelegedését okozó üvegházhatást, ezért most 40 napig fogyaszthatnál növényi tejet, kevesebb húst és sajtot. A fagyasztott élelmiszerek hűtőkamionos szállítása és az eladás helyén való tárolása is rendkívül energiaigényes, ha lehet, vásárolj nem fagyasztott zöldséget és gyümölcsöt. Érdemes volna odafigyelned az élelmiszerpazarlásra is: a böjt ideje alatt ne dobj ki semmilyen, még fogyasztható ételt, hanem próbáld meg más módon, vagy más ételekkel összekombinálva felhasználni és elfogyasztani.

4. Mérsékeld a rezsidet
Talán már nem lesznek olyan hidegek, mint az elmúlt hetekben, ezért ha az egészséged, élethelyzeted megengedni, akkor próbáld meg legalább éjszakára 1-2 Celsius-fokkal alacsonyabbra venni a fűtést. A 40 nap alatt alkalmazhatnád a koleszos zuhanyozás módját, ami azt jelenti, hogy a szappanozás idejére elzárod a meleg vizet, így takarékoskodsz. A világítást mindig kapcsold le magad után, ne hagyj semmit feleslegesen töltőn vagy stand-by üzemmódban.

5. Vásárolj hazai terméket
A közúti és tengeri áruszállítás jelentős mértékben felelős a károsanyag kibocsátásért. Törekedj arra, hogy a 40 napos időszak alatt minél több Magyarországon, vagy maximum 150-200 km-es körzetben előállított terméket vásárolj. Különösen fontold meg a netes rendeléseket, amelyeket esetleg több ezer kilométerről szállítanak ide. Egyébként is kerüld az impulzusvásárlást, amikor valami "akciós" terméket, ruhát megveszel, amit aztán többet nem is fogsz használni, felvenni.

6. Törekedj az újrahasznosításra
Amit meg lehet javítani, azt javítsd meg, vagy újítsd fel, próbáld meg alkatrészként, összetevőként valamiben hasznosítani, tovább használni. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább
05
feb/2021

Újabb autómentes ökováros épül Csengtu mellett

A kínai Szecsuán tartomány fővárosa Csengtu, amelyet a tervek szerint körbe fognak építeni kisebb ökovárosokkal. Ezek közös jellemzője a környezettudatos működés és az autómentesség lesz. A települések tervei közül most a holland OMA stúdió által tervezett Future City (Jövőváros) látványtervei váltak publikussá.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

A 4,6 négyzetkilométer területű negyed a Csengtutól keletre fekvő dombvidéken épül, kifejezetten a helyi geológiai és topográfiai jellegzetességek figyelembe vételével. A hat klaszternek nevezett városrész a hagyományos településszerkezetet imitálja. Minden klasztert (vagy zónát) úgy terveztek, hogy beolvadjon a környezetbe, továbbá rendelkezzen olyan terekkel, amelyek az oktatást és az innovációt szolgálják.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

A lakások külön zónába tömörülnek, akárcsak a közigazgatási hivatalok, a kereskedelmi és szórakoztató létesítmények. A hatalmas kör alakú épület az ökováros közlekedési központja lesz a beérkező és induló utasok számára.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

Future City autómentes lesz, kivéve az önvezető elektromos járműveket. Máskülönben az épületek tízperces sétával elérhetők mindenhonnan a tervezők ígérete szerint.

autómentes ökováros építészet fenntarthatóság természet

Az OMA célja az tervvel volt, hogy megkérdőjelezze a hagyományos várostervezési elképzeléseket, amelyek az úthálózatot veszik alapul, és az alapterület maximális kihasználtságára törekszenek. Future City ezzel szemben a térség földrajzi adottságaival próbál összhangba kerülni, az épített környezet szerves része lesz a természetesnek. 

VIA dezeen

A Csengtu körül tervezett új települések és létesítmények látványterveit az e-architect oldalon lehet böngészni. 
 


0
Tovább
27
jan/2021

Kapjon mindenki ingyen elektromos robogót

Hogyan változna meg a közlekedés ennek hatására, és milyen hatása lenne a klímaválságra, kérdezi Alex Pareene, a The New Republic folyóirat szerzője, aki azt kéri Joe Biden elnöktől, hogy vegyen minden felnőtt amerikainak egy elektromos robogót. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP:Unsplash

Cikkében idézi a Lufthansa Innovation Hub fejlesztési részleg TNMT magazinjában megjelent infografikáját, amely becslés alapján a főbb városi közlekedési módokat rangsorolja a teljes életciklusuk alatt mérhető szén-dioxid-kibocsátásuk alapján. A teljes életciklusba a gyártástól kezdve a karbantartáson át egészen a leselejtezésig minden művelet kibocsátása beleértendő, plusz az üzemanyag/energia termelése, szállítása, sőt, még az a CO2-kibocsátás is, amelyet az egyes közlekedési módok infrastruktúrájának (vágányok, utak, hidak, alagutak stb.) fenntartása igényel. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

Nem meglepő, hogy a gyalogos közlekedés károsanyag-kibocsátása a legcsekélyebb. A szerzőt inkább az kólintotta fejbe, hogy több "zöld" közlekedési módnak, például a hibrid autóknak, nem sokkal kevesebb az életciklus alatti kibocsátása, mint a benzinüzemű autóknak.

A TNMT-kalkuláció szerint egy teljesen elektromos autónak nagyobb a kilométerekre vetített kibocsátása, mint egy hagyományos busznak, éppen az elektromos autó jelentős gyártási és leselejtezési karbonköltsége miatt. Ezzel szemben a tartós minőségű elektromos robogók (tehát nem az elektromos rollerek!) zöldebbek, mint a villamosok, vonatok, buszok, illetve a hibrid vagy elektromos autók.

Pareene szerint, ha mindenki kapna egy elektromos robogót, azzal óriási lépést tennénk a klímaválság mérséklése irányába. Ez a váltás ugyanis alapjaiban változtathatná meg a közlekedési szokásainkat, talán a teljes életmódunkat. 

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP: Unsplash

Utal azokra a tudományos kutatásokra is, amelyek szerint az akkumulátorral működő elektromos autók "zöldebbek", mint a belsőégésű motorral szerelt kocsik, ám mégsem annyira, mint szükséges volna, illetve nagyon sok függ attól, hol használják ezeket az autókat. Svédországban és Franciaországban például egy elektromos autó a teljes életciklusa során 70 százalékkal kevesebb károsanyagot zúdít a környezetére, mint egy benzines. De az Egyesült Királyságban ez a megtakarítás csak 30 százalék. 

Közismert mondás, hogy az a baj az elektromos autóval, hogy az is csak autó. Vagyis ugyanúgy felelős a közlekedési eredetű légszennyezés egy részéért: a gyilkos hatású szállópor a fékezésből, abroncsokból, műanyag alkatrészekből, aszfaltból keletkezik. Ráadásul az elektromos autók nehezebbek a hagyományos autóknál, fokozottabban megterhelhetik a közlekedési infrastruktúrát.

Pareene egyrészt azt javasolja, hogy a könnyű (kis méretű) elektromos autókra nagyobb kedvezmény járjon, mint a nagy luxusbatárokra, másrészt felhívja a figyelmet, hogy a jelenleg elérhető akár 7000 dolláros kedvezmény majdnem kiteszi egy vadonatúj elektromos Vespa árát. De egyébként egy jó minőségű környezetbarát robogó már 3500 dollárért elérhető, inti önmagát is mérsékletre a szerző.

városi életmód közlekedés légszennyezés autó elektromos robogó klímaválság klímaváltozás globális felmelegedés környezetvédelem

KÉP: Unsplash

Úgy véli, a klímaválság ellen nem elégséges megoldás, ha fenn akarjuk tartani a jelenlegi életstílusunkat, csak éppen akkumulátorokra cseréljük a benzint. De az sem volna szerencsés, ha a károsanyag-kibocsátás mérséklése érdekében korlátoznánk az emberek közlekedését ("elvennénk a szabadságukat"). Inkább olyan lehetőségeket kellene nyújtani nekik, ami elfogadható alternatíva lehet számukra. Például egy ingyen elektromos robogó.

Arra átülve nem pusztán a járművezetők viselkedése változna meg, hanem az ő hatásukra a teljes közlekedési hálózat és az épített környezet is. Az emberek többségének nincs szüksége hatalmas autókra ahhoz, hogy eljussanak az úticéljukig és onnan haza. Az amerikaiak többsége csak azért vásárol SUV-okat és pick-up-okat, hogy biztonságban érezze magát -- más emberektől a nagyobb SUV-okban és nagyobb pick-up-okban, fejtegeti Pareene.

Az alacsony sebességű, könnyű elektromos robogók a fentieknél kisebb veszélyt jelentenének a gyerekekre és a gyalogosokra. Ha milliószámra közlekednének Amerika útjain elektromos robogók, az a régóta sürgetett településszerkezeti átalakításokat is közelebb hozná. Az ajándék eszköz számos szegény sorsú amerikainak jelentene könyebbséget, akik most jövedelmük tetemes részét egy költséges autó fenntartására fordítják, illetve az (Amerikában is) alulfinanszírozott és kiszámíthatatlan tömegközlekedéssel kell utazniuk. 

A szerző úgy gondolja, a kormányzatnak kötelessége megbízható tömegközlekedést nyújtani a polgárainak. Az Egyesült Államok jelentős részén ez nem valósult meg. "Több mint egy évszázada támogatjuk az autókra fókuszáló fejlesztést, holott látjuk, hogy katasztrófához vezet. Radikálisan másfelé kellene mennünk -- s talán még élveznénk is", kecsegtet Alex Pareene. 

HKZs
 


0
Tovább
08
jan/2021

Az új svéd modellben mindenki megtervezheti az utcáját

De úgy is mondhatjuk: túllép a 15 perces városon az egyperces város. A 15 perces város koncepció lényege, hogy úgy alakítsuk át környezetünket, hogy 15 perces sétával minden szükséges szolgáltatót (orvos, bolt, iskola stb.) elérjünk. A koncepció szerint ezzel rengeteget javíthatunk a levegő- és életminőségen, hiszen ha ügyeink intézéséhez nincs szükségünk autóra, akkor gyalog és kerékpárral fogunk közlekedni. 

Svédországban ennél is szűkebbre húzták a határt: minden utcát át akarnak alakítani, ez lenne az egyperces város, írja a Bloomberg CityLab urbanisztikai webmagazin.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

A Vinnova (svéd nemzeti innovációs testület) és az ArkDes (svéd nemzeti építészeti és design központ) által fejlesztett, Street Moves-nak elnevezett kezdeményezés a helyi kisközösségek (szomszédságok) számára teszi lehetővé, hogy beleszólhassanak abba, miként alakítják ki vagy át az utcájukat. A lakók workshopok és konzultációk során véleményezhetik, hogy például hány parkolóhely legyen a házuk előtt, vagy más nyilvános használatú egység.

Az egyperces város koncepciót jelenleg négy utcában tesztelik Stockholmban, még három városra (Göteborg, Malmö, Umeå) ki szeretnék terjeszteni 2021 folyamán. A végső cél szerint az elkövetkező évtizedben minden utcát át akarnak alakítani, hogy "Svédországban minden utca egészséges, fenntartható és életteli legyen 2030-ra", idézi a magazin a Street Moves honlapját.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: Utopia Arkitekter

A 15 perces város koncepcióval szemben a svéd egyperces város modell nem arról szól, miként elégítsék ki a lakók szükségleteit hiperlokális szinten. Az ugyanis nem venné figyelembe az olyan alapvető szolgáltatásokat, mint a tömegközlekedés, munkalehetőségek, egészségügyi specialisták. Ehelyett az új modell azt javasolja: a küszöbünk előtti terület az ideális hely arra, hogy a városvezetés újfajta, közvetlenebb módon teremtsen kapcsolatot az ott élőkkel.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

A fenti utca más berendezéssel. KÉP: Utopia Arkitekter

Az utca az alapegysége a jövő lehetséges társadalmi normájának, kultúrájának. Az újragondolt utca a közösség létfontosságú kapcsolódási tere, el kell vetni azt a nézetet, hogy az utca pusztán közlekedésre és autótárolásra való aszfaltcsík. 

A Vinnova a Lundberg Design formatervező céggel karöltve olyan utcabútorkészletet fejlesztett ki, amely akkora, mint egy-egy parkolóhely. A tömör fenyőtalapzaton álló egységek aszerint alakíthatók, amire igény van az adott szomszédságban: kerékpár- és rollertároló, pihenőpad, játszózug gyerekeknek vagy elektromosautó-töltő. Az egységek állhatnak önállóan vagy összekapcsolva az utca teljes hosszában. A tervezők nem titkolt ihletadói az Ikea, a Lego és a Minecraft voltak, amelyekben az egybefüggő rendszer elemeit átrendezhetjük, átalakíthatjuk, bővíthetjük vagy lebonthatjuk igény szerint.

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

A tervek szerint a svéd városok a maguk ízlésére alakíthatják az utcabútor-rendszert, természetesen minden utcában egyeztetve a lakókkal, a gyerekeket is beleértve. Például egy metrómegálló szomszédságában inkább több kerékpártárolót szeretnének az emberek, míg ahol sok kávézó van, ott több padot. Egyes egységekbe növényeket is lehetne ültetni. Az a lényegük, hogy az ott lakók utcaszakaszról szakaszra maguk alakíthassák ki a környezetüket az aktuális igényeiknek megfelelően. Vagyis az utca berendezése időről-időre változhat, akár évszakonként is. 

Svédország urbanisztika várostervezés légszennyezés 15 perces város közlekedés autó

KÉP: ArkDes

Sőt, tévedni is szabad: az utcaberendezési egységek igazi célja, hogy lehetőséget adjanak egy jó beszélgetésre, amelynek során az utcában élők és a járókelők közösen megvitathatják az utcák jövőjét. Ennek köszönhetően a ma elérhetetlen hivatalok által végzett várostervezés kézzelfoghatóvá és közvetlenül érzékelhetővé válik. A Vinnova azt reméli, hogy Svédország utcái innovációs műhelyekké válnak, és sikeresen vehetik fel a harcot a klímaváltozás ellen, illetve a közegészségügy és a társadalmi igazságosság érdekében.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
28
dec/2020

Autósként is zöldebb lehetsz egyetlen újévi fogadalommal

Az M7-es autópálya mellett van egy tábla, rajta a egy 170-et mutató sebességmérő és a felirat: "Budapestig 9 percet sem nyer. Megéri?" Hát mit lehet ilyenre válaszolni: "Persze, hogy megéri, öcsisajt! Én már akkor gyorshajtottam, amikor te még a csattogós lepkédet tologattad a gangon!" 

Pedig a gyorshajtás, amellett, hogy életveszélyes (ezt nem lehet elégszer nyomatékosítani), ráadásul döbbenetesen környezetszennyező is.

környezetszennyezés légszennyezés gyorshajtás közlekedés

A sebességkorlátozás sokaknál beindítja a dacreakciót. KÉP: Pexels

Tudományos kutatások sora igazolja ezt: egy korábbi holland kutatás szerint, ahol például 120 km/h helyett csak 80-nal hajtanak az autósok, 25 százalékkal csökken a PM10-kibocsátás. (A PM10 jelzés arra utal, hogy a szálló por- vagy koromszemcsék mérete kisebb 10 mikronnál, vagyis képesek túljutni a garaton, le a tüdőbe, ingerlik a nyálkahártyát, gyulladást vagy súlyosabb megbetegedést okozhatnak.)

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) 2020 novemberi jelentése szerint pusztán azzal, hogy 120 km/h helyett 110-zel halad egy átlagos személyautó, és haladás közben mellőzi a hirtelen gyorsítást, fékezést, dízelmotor esetén 12 százalékkal, benzinüzemű motor esetén 18 százalékkal csökkenhet a jármű fogyasztása, s ennek megfelelően a károsanyag-kibocsátása is. (Átlagos személyautónak vették a tanulmányban az Euro IV környezetvédelmi besorolású, dízel esetén 1,4 literes, benzines esetén 2 literes motorral meghajtott járművet.)

környezetszennyezés légszennyezés gyorshajtás közlekedés

Így hat utazósebesség az átlagos jármű fogyasztására.
KÉP: EEA

Ha egy ilyen átlagos autó 100 km/h helyett 90-nel megy, akkor a benzines akár 25 százalékkal kevesebb szén-monoxiddal (CO), illetve a dízeles akár 5 százalékkal kevesebb szállóporral (PM) szennyezi a levegőt. (Lenti képen a THC: teljes szénhidrogén-kibocsátás.)

környezetszennyezés légszennyezés gyorshajtás közlekedés

Így változik a benzinüzemű átlagos autó utazósebességének
hatására a különféle károsanyagok kibocsátása. KÉP: EEA

Ha az utazósebesség 100 km/h, akkor egy átlagos benzines autó kilométerenként 19 mg nitrogén-oxidokkal (NOx), míg egy dízelautó 560 mg NOx-szal károsítja a környezetet. 

környezetszennyezés légszennyezés gyorshajtás közlekedés

Így változik a dízelüzemű átlagos autó utazósebességének
hatására a különféle károsanyagok kibocsátása. KÉP: EEA

Az EEA statisztikái szerint az európai autósok 40-50 százaléka szokott a sebességhatárnál gyorsabban hajtani, ez az arány egyes országokban és útvonalakon elérheti a 80 százalékot. A kutatók szerint komoly jelentősége volna annak, ha a járművezetőkkel megértetnék a sebesség megválasztásának hasznát és költségét. Egy 200 kilométer hosszú út során, ha 120 km/h helyett 110 km/h sebességgel halad az autó, akkor 8-9 perccel tart tovább az út, viszont a fenti mértékben csökken a jármű fogyasztása és a kibocsátott károsanyagok mennyisége.  

Úgyhogy csak annyit kellene megfogadni az új évre: 
Mindig a megengedett sebességgel hajtok, de lehetőleg még annál is 10-zel kevesebbel. Megéri.


0
Tovább
15
dec/2020

Utasnak És vasutasnak is előnyös a központi forgalomirányító rendszer

PR-cikk

Gyorsabb, hatékonyabb és biztonságosabb vasúti közlekedés a Budapest-Pécs és a Budapest-Szolnok közötti vasútvonal szakaszain 

Központi forgalomirányító rendszer létesült a 40. számú vasútvonal Pusztaszabolcs-Dombóvár, valamint a 120. számú vasútvonal Rákos-Újszász-Szolnok szakaszán.

A NIF Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztéssel nő a szolgáltatás színvonala az utazóközönség számára. A központi forgalomirányító rendszer kiépítése hatékonyabbá teszi a forgalomszabályozást, valamint elősegíti a menetrend szerinti közlekedés lebonyolítását.

közlekedés vasút MÁV

KÉP: NIF Zrt.

Az utasok számára számos előnnyel jár a fejlesztés:

  • ¤ elérhetővé válnak a forgalmi előrejelzések és a valós idejű közlekedési információk,
  • ¤ pontosabban tarthatóvá válik a menetrend, csökkennek a késések,
  • ¤ a beruházás következtében nő a biztonság, valamint
  • ¤ az utasok még kényelmesebben és gyorsabban érhetik el úti céljukat.

A központi forgalomirányítás (továbbiakban: KÖFI) célja a helyhez kötött jelző- és biztosítóberendezések központból való távműködtetése. Mindemellett folyamatos jelentést küld a berendezések állapotáról, valamint a közlekedő vonatok helyzetéről. A KÖFI széles körű alkalmazásával jelentősen nőtt a hatékonyság és a szolgáltatás színvonala.

A KÖFI telepítése fentieken túl további szolgáltatási színvonal növekedést is eredményezett:

  • ¤ a munkák során megvalósult az utastájékoztató rendszerek korszerűsítése,
  • ¤ a vonatforgalmi adatok közvetlenül felhasználásra kerülnek az utastájékoztató (akusztikus és vizuális) rendszerekben,
  • ¤ továbbá megteremtődik a lehetőség a vonatforgalmi adatok más közösségi közlekedési rendszerek felé történő átadására is.

közlekedés vasút MÁV

KÉP: NIF Zrt.

A KÖFI komplex megvalósítása során több helyen megtörtént a váltófűtési rendszer kiépítése, korszerűsítése, amely a vonalszakasz rendelkezésre állási mutatóit jelentősen javítja a téli időszakban. A KÖFI kiépítésén túl megvalósult az erősáramú rendszerek (váltófűtés, térvilágítás, FET) központból történő felügyelete, az állomások tűz- és vagyonvédelme (tűz- és betörésjelzés), kamerarendszerek telepítése, valamint a várótermek távvezérelt nyitása és zárása is. 

A Pusztaszabolcs-Dombóvár vasúti vonalszakaszon a beruházás részeként megtörtént a Domino 55 típusú biztosítóberendezéssel rendelkező állomások (Szabadegyháza, Sárosd, Nagylók, Sárbogárd, Rétszilas, Simontornya, Tolnanémedi, Pincehely, Keszőhidegkút-Gyönk, Szakály-Hőgyész, Kurd, Döbrököz) távvezérlésének kiépítése. 
A KÖFI központot Pécsett is kiépítették, innen irányítják a vonalszakaszt.
A beruházás kivitelezője a Sárvíz Konzorcium (R-Kord Építőipari Kft. és a Prolan Irányítástechnikai Zrt.) volt.

A Rákos-Újszász-Szolnok vonalszakaszú projekt keretén belül megvalósult a biztosítóberendezéssel rendelkező állomások (Rákoshegy, Maglód, Gyömrő, Mende, Sülysáp, Tápiószecső, Nagykáta, Tápiószele, Tápiógyörgye) távvezérlésének kiépítése.
Ezen a vonalon a KÖFI központ Budapesten, a Kerepesi út 14. szám alatti Területi Forgalomirányító Központban kapott helyet.
A KÖFI kiépítésének kivitelezője a Prolan Irányítástechnikai Zrt. volt.

közlekedés vasút MÁV

KÉP: NIF Zrt.

A beruházás számos olyan további lényeges forgalomszervezési és gazdasági előnnyel is jár, melyek az utasok számára közvetlenül nem érzékelhetőek: 

  • ¤ hálózati szintű forgalmi optimum alakítható ki,
  • ¤ a munkavállalók munkakörülményei javulnak,
  • ¤ a forgalmi konfliktusok megelőzhetők, vagy könnyebben kezelhetők, 
  • ¤ szállítási információkat támogat a rendszer, 
  • ¤ költségcsökkentésre van lehetőség, elkerülve a felesleges vonatmegállításokat, 
  • ¤ a beruházás következtében nő az üzembiztonság is.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, uniós és hazai forrásból valósul meg.

közlekedés vasút MÁV


0
Tovább
30
nov/2020

Kevesebbet akarsz várakozni a megállóban? Akkor válassz más stratégiát!

Minél többet kell rostokolni a megállóban, annál valószínűbb, hogy akinek van kocsija, legközelebb inkább azzal indul el. A várakozás lerövidítésére születtek a járművek valósidejű mozgását követő és a menetrendet jelző okostelefonos (webes) alkalmazások, ám az Ohio Egyetem felmérése szerint sokkal valószínűbb, hogy ezekkel lekéssük a kiszemelt buszt vagy villamost, és így még többet fogunk állni a megállóban. Mégpedig azért, mert a tömegközlekedés résztvevői --- emberek.

közlekedés tömegközlekedés levegőszennyezés légszennyezés

Tenor

A kutatók egy éven át vizsgálták az egyetem székhelye, Columbus város tömegközlekedését. Mérték az egyes járművek haladását, összehasonlították az adatokat a hivatalos menetrenddel, illetve a valósidejű előrejelzéssel. Kutatási beszámolójuk a Transportation Research Part A folyóiratban jelent meg. Luyu Liu és Harvey Miller szerint négyféle stratégia mentén gondolkodunk elindulás előtt, és ezek a stratégiák nem egyformán sikeresek.

1. stratégia: Az időfukar -- átlagos várakozási idő 12 perc 30 másodperc
A legtöbb tömegközlekedési applikáció annyira takarékoskodni szeretne az utas idejével, hogy megpróbálja összeegyeztetni az utas és a jármű megállóba történő beérkezését. Csakhogy nem számol a járművezetővel, aki esetleg egy korábbi megcsúszást próbál behozni, vagy kicsi volt a forgalom, ezért leheletnyivel korábban érkezik a járművel a megállóba. Továbbá az amerikai kutatók meglátása, hogy a legtöbb app nem ellenőrzi a jármű helyzetét olyan sűrűn, hogy tökéletesen valósidejű információt kapjunk. Így aztán az utas a szokásosnál kényelmesebb tempóban érkezik a megállóba, ahol viszont azt látja, hogy a járműve éppen becsukta az ajtót és elindult.

2. stratégia: Ahogy esik, úgy puffan -- átlagos várakozási idő: 8 perc 30 másodperc
Ha nem agyalunk az applikáción vagy a menetrenden, hanem csak úgy tetszőleges időben elindulunk a megállóba, máris 50 százalékkal jobb időt mérhetünk... Hoppá!

3. stratégia: A kis óvatos -- átlagos várakozási idő: 4 perc 42 másodperc
Hasonlít az időfukarhoz, már amennyiben hallgat a valósidejű alkalmazás információira, ám biztos, ami biztos alapon egy-két perccel előbb indul el a megállóba. Ennek megfelelően az esetek 90 százalékában el is éri a járművét.

4. stratégia: A menetrend híve -- átlagos várakozási idő: 4 perc 12 másodperc
Vonalasabbnak tűnik a manapság divatosnál, de az amerikai kutatók szerint neki van igaza, mivel a menetrendet figyelő utasnak kell a legkevesebbet várakoznia a megállóban, harmadannyit, mint az időfukarnak, és legfeljebb 6 százalékban kési le a kiszemelt járatot. 

közlekedés tömegközlekedés levegőszennyezés légszennyezés

Pexels

Liu és Miller azt tanácsolja, hogy akinek sokat kell gyalogolnia a megállóba, az inkább a hivatalos menetrend alapján induljon el. Ugyanis hiába jelez késést az applikáció, a hosszú gyaloglás elég időt jelent ahhoz, hogy a járművezető esetleg behozza a késést. Valamint minél ritkábban érkező járművet szeretnénk elérni, annál fontosabb, hogy a menetrend szerint érjünk a megállóba.

A kutatók azt ajánlják a tömegközlekedőknek, hogy reggel munkába menet a menetrendes stratégiát alkalmazzák, míg délután hazafelé pedig a valósidejű alkalmazást pici ráhagyással megtoldó óvatos stratégia lesz a nyerő számukra. 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna
 


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum