Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
21
ápr/2017

Kidobott ajtóból és deszkából is lehet köztéri művészet

Stefan De Crook (azaz Strook) belga festő- és szobrászművész négy évvel ezelőtt kezdett hulladék faanyag újrahasznosításával geometrikus formák-ból álló mozaikképeket alkotni. Először csak faliképeket konstruált, majd 70 éves édesapja segítségével nagyméretű mozaikokat is megvalósított. 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Ezek a képek kicsit hasonlítanak a kínai puzzle-nak nevezett tangramra, amely sokszögekből különféle alakzatokat összehozni, olykor a puszta időmúlatáson túl komoly matematikai problémákra is megoldást keresve.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

A művész a város építkezéseit járja, és begyűjti a kidobott faanyagot. Ezt azután válogatja, de a védőlazúrozáson túl más módon nem változtatja meg a felszínét: éppen a kopottság, elhasználtság, az "idő vasfogának rágása" teszi különlegessé az alapanyagot.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Strook legújabb munkája a The Crystal Ship művészeti fesztiválra készült, és egy épületet díszít a belgiumi Ostendben.

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

A város tavaly húsvét előtt rendezte meg először a köztéri művészeti fesztivált, és mivel 50 ezer látogató érkezett az egyhetes rendezvényre, a polgármester úgy döntött, hogy ezentúl évente helyet adnak a program-nak, mert eredetileg biennáléban gondolkodtak. Ennek keretében a világ számos országából érkeztek április első hetében neves kortárs street art (utcai falfestő) művészek. 2018-ra már 60 modern alkotást szeretnének Ostend közterein látni. 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

Noha Strook faportréi nélkülözik a pontos arcvonásokat, a gondosan válogatott (eredeti festésű) színkompozíció és mintázat így is egyedi hatást kelt, és teret nyit a fantáziánknak: vajon hogyan nézhet ki az élő modell, mennyire ismernénk fel, ha odaállna a kép mellé? 

újrahasznosítás street art Strook The Crystal Ship köztéri művészet

További gondolatébresztő alkotásokat találni Strook Instagram oldalán.


0
Tovább
10
ápr/2017

Konyhai hulladékkal is lehet bio a tojásfestés

Rááldoztam egy hétvégét, hogy neked már ne kelljen, és húsvétkor ne a konyhában bosszankodva pazarold az idődet. A bio tojásfestésről szá-mos internetes oldalon lehet olvasni, most már a tapasztalataim birtoká-ban nyugodtan állíthatom, hogy a szerzők sok esetben valószínűleg nem próbálták ki maguk a módszereket.

A bio tojásfestés elvileg azt jelenti, hogy mesterséges úton előállított (zacskós, bolti) festékek helyett természetes anyagokkal színezzük meg a tojáshéjat. Ezzel azt próbáljuk elkerülni, hogy bármiféle mesterséges ere-detű vegyület beszivárogjon a tojás belsejébe. 

A bio módszerek alkalmazásával környezettudatosak próbálunk lenni, ez azonban nem egyenlő a sötétzöld elvakultsággal. Sokkal inkább arról szól, hogy mérlegeljük az előnyöket és hátrányokat, valamint nem kerülhet többe a leves, mint a hús. Vagyis aki a "vegyszermentesség" jegyében literenként 3000 forintba kerülő gránátalmalével fest tojást, az az én véle-ményem szerint nem zöld, hanem idióta. Sokkal jobbat tesz a gyerekével, ha megitatja vele a gyümölcslevet, ahelyett, hogy azt tojásfestésre hasz-nálná, majd kiöntené a lefolyóba.

Na most, hogy jól kipuffogtam magam, lássuk a tényeket. A legfőbb négy tapasztalatom az aprítással, kutyulással, áztatással és többszöri
(= végtelen) mosogatással töltött hétvége után:

1. Próbálj meg fehér héjú tojást szerezni. A mi környékünkön ilyet olyan régóta nem lehet kapni, hogy nem is tudom, mikor láttam utoljára. Ha csak barnát kapsz, válaszd ki a legvilágosabbakat, és ne ígérj be olyan színeket a gyereknek, amiket nem fogsz tudni előállítani.
2. A bio tojásfestéshez idő kell, a legszebb színeket akkor érheted el, ha legalább 4-5 órát, de akár egy éjszakát is ázik a lében (hűtőszekrényben) a tojás. Időnként ellenőrizd az árnyalatot. 
3. Az erős és direkt mesterséges színekhez szokott szemünknek furcsa lehet a természetes anyagokkal színezett tojások "földszíne", és vissza-fogottabb árnyalatai, de ebben is megtalálhatjuk a szépséget.
4. A tojásokat nagyon alaposan meg kell mosni mosogatószerrel, hogy a felületüket tökéletesen zsírtalanítsuk. Ennek köszönhetően egyenletesebb lesz a színük.

bio tojásfestés újrahasznosítás húsvét

A fotón látható, hogy milyen színű volt a natúr tojás. A hiányzó helyen a spenótban egy órán át főzött barnahéjú tojás volt, amelyen semmilyen elszíneződés nem volt tapasztalható, ezért bosszúból egy kis mustárral, tejföllel, sóval és borssal tojáskrémnek elkészítve "elfogyasztásra került".

Forró módszer:
Ekkor együtt főzzük a tojásokat a festéklével, és utána abban is hagyjuk ázni és kihűlni őket a megfelelő árnyalat érdekében. A megszárított tojásokra alkoholos filccel rajzolhatunk mintákat, majd egy csepp étolajjal bedözsöljük őket, hogy selymesen csillogjanak. 

Hideg módszer:
A festéklét felfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd hidegen tesszük bele a korábban megfőzött és lehűtött tojásokat. Ezt a módszert akkor érdemes alkalmazni, ha viaszos írókázással vagy gyertyacsepegtetéssel akarunk mintát felvinni a tojáshéjra, amit a forró festék leoldana.

Festékkészítés:
1 pohár aprított zöldséget (illetve annak héját) 2 pohár vízzel forrástól számított 20 percig összefőzünk, a szín fixálásához teszünk bele 1/4 kiskanál sót és 1/4 kiskanál 20 százalékos ecetet. (Ne többet, mert az ecet felpuhítja a tojáshéjat.) A kurkumaporból vagy instant kávéból 1 evő-kanállal teszünk 2 pohár vízhez, a hagymahéj lehet 1/2 pohár is, mert meglepően erős színező. Kamillából 2 filtert használtam 2 pohár vízhez. A vörösbort hígítás nélkül használtam.

Barna héjú tojások színezőanyagai:
Kamilla: okkersárga
Kávé: karamell
Kurkumapor: sárga
Vöröshagyma száraz héja: lilásbordó
Vörösbor: barna
Céklahéj: vörösesbarna
Lilahagyma száraz héja: őzbarna
Lilakáposzta: zöldeskék (nálam pöttyös lett, de így is tetszik)

Fehér héjú tojások további színezőanyagai:
Sárgarépahéj: sárga
Lilakáposzta: kék 
Fehér káposzta: sárgászöld
Céklahéj: rózsaszín
Spenót: zöld
Vörösbor: kékesbordó

bio tojásfestés újrahasznosítás húsvét

A fotót egy amerikai oldalról linkeltem be, a szerző fehér héjú tojásokat használt a festéshez, látszik is a különbség. Egyébként a tojáshéj színe nincs összefüggésben a beltartalom minőségével, pusztán a tyúk színétől (fajtájától) függ.

Az áztatást üvegedényben (pohárban, befőttesüvegben) végezzük, hogy a festék a tojást fogja be, ne az edényt. A főzőedényről és a kezünkről legegyszerűbben ecettel távolíthatjuk el az elszíneződést. 


0
Tovább
15
márc/2017

Maradék mütyürökből készítsünk matatófalat a gyereknek

Minden háztartásban van egy olyan doboz vagy fiók, ami csurig van a lakásfelújítás vagy -karbantartás után megmaradt bigyókkal és izékkel. Kell egy deszkalap, amely lehet bútorlap, OSB, cserepes növény alá való kerek falap, de akár egy stramm gyúródeszka is, és erre tetszőleges elrendezésben felcsavarozzuk a mütyüröket: máris kész a kisgyerekek szenzoros és finommotoros képességeit fejlesztő matatófal. Készíthetjük falra szerelve, vagy lábakon álló táblaként (másik felére lehet írni krétával), illetve faládikának is, amelyben a kincseit tarthatja a gyerek.

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Mi kerülhet a matatófalra:
fogantyú
görgő
kerék
számológép
billentyűzet
abakusz
retesz
zsanér
ajtógomb
fémlánc (másik oldalon nehezékkel, hogy húzogatni lehessen)
tükör (fémből! nem törékeny)
lakat
tolózár
ajtószám
táskacsat
övcsat
textilpánt gombbal
cipőfűző
cipzár
óra
kampó
vécépapírtartó
villanykapcsoló
ajtókitámasztó láb
zár kulccsal
kihúzható mérőszalag
xilofon
festőhenger
tárcsás telefon
csengettyű
nyomogatással bekapcsolható led-lámpa
kerti csap
5 literes vizesflakon tekerős kupakja
karabiner
tépőzár
kilincs
duda
kopogtató
távirányító
láncos biztonsági zár

Csoportosíthatjuk a hozzávalókat forma, hanghatás vagy tapintásélmény alapján is, ennek megfelelően felszerelhetünk különféle anyagokkal (pa-mut, műszőr, selyem) bélelt kinyitható műanyagdobozokat is. Az a lényeg, hogy tényleg jó erősen csavarozzunk-szegecseljünk fel mindent, mert amilyen kicsit a gyerekek, olyan erősek: egy szimpla ragasztást simán letépnek. Ha élménydús matatófalat csináltunk, a gyerek órákig ellesz a mütyürökkel, nyugodtan dolgozhatunk, főzhetünk mellette. 

Igényes kivitelű a nagypapa tárcsás telefonjával

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Játéktartó doboznak összeszerelve

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezt az A4-es méretűt akár magunkkal is vihetjük, ha orvoshoz vagy más olyan helyre kell mennünk, ahol várakozni kell

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a fallal órákig elmatat a gyerek

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szintén útijátéknak varrhatunk ilyet filcből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Erre még egy klasszikus csengő és nagyító is került

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ehhez egy cserepes virág alá való kerek fatalpat turbóztak fel

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Nem lehet elég korán megtanulni, hogyan kell a vezetékeket kihúzni a számítógépből

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ha lakatot teszünk fel, a kulcsa is legyen a közelben fellógatva

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Ezzel a táblával még meséket is kitalálhatunk

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

A gyerek nevének monogramja is lehet az alap

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Egy felcsavarozott fémtálca vagy sütőtepsi megtartja a mágneses betűket és számokat

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Az önálló öltözködés gyakorlásához alkalmas a gombos, masnis, cipzáros matatóka

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Minél színesebb, annál jobb

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Apa kocsit hajt :)

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Szülinapi ajándéknak is tökéletes barátaink gyerekének

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Multifunkciós tábla

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

Családi fotókat is rejthetünk a kinyitható ajtócskák mögé

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek


 

KÉP

Egészen piciknek maradék szőnyegpadlómintákból készíthetünk szenzoros fejlesztőt

újrahasznosítás matatófal busy board fejlesztő játék gyereknek

KÉP

További ötletekért érdemes bepötyögni a keresőbe a matatófal angol nevét: busy board.


0
Tovább
11
márc/2017

Így segíthetjük a madarak fészekrakását

Ha szeretnénk reggelente madárcsicsergésre ébredni, ösztönözzük őket arra, hogy a környékünkön rakjanak fészket. Az ágacskákból összerótt, odúban kialakított vagy vályogból tapasztott fészkek kibélelése nagyon fontos a madarak számára: a meleg környezet hozzájárul a fiókák gyor-sabb fejlődéséhez, mert kevesebb kalóriát kell felhasználniuk, elégetniük a testük "fűtésére". 

újrahasznosítás városi madarak

KÉP

Minden háztartás tele van olyan dolgokkal, amelyekből jó kis fészekbélés lehet, csak arra figyeljünk, hogy kizárólag természetes alapanyagú hozzávalókat válogassunk a madarak számára, és a hosszú szálas anyagokat 3-4 ujjnyi hosszúságúra aprítsuk föl, nehogy a lábukra vagy nyakukra tekeredjenek. A hozzávalókat egy vödörben vagy cserépben kézzel keverjük össze, aztán helyezzük ki a kertünk egyik szegletébe a bokrok tövéhez, ahonnan a sűrű ágaknak köszönhetően nem fújja el a szél. Kis szerencsével még olyan madarak is feltűnhetnek itt, amelyeket etetőnél még nemigen láttunk.

újrahasznosítás városi madarak

KÉP

Fészekbéleléshez használható anyagok:
fonalmaradék (3-4 ujjnyi hosszúra darabolva)
természetes rafia vékony szálakra tépkedve és felaprítva
száraz fűszálak
moha
állati szőr (bunda kifésülése után)
100% pamut vatta
régi párnából kiszedett tiszta és lehetőleg fehér tollak
régi pamutpóló rövid és vékony csíkokra felszabdalva (ne legyen benne mosószer- vagy öblítőmaradék)
iratmegsemmisítővel csíkokra vágott papír (csak fehér, nem nyomtatott!)
száraz levelek
kenderkóc
spárga (felaprítva)
gyapjú (felaprítva)

újrahasznosítás városi madarak

Nálunk vatta, gyapjúfonal, rafia és kutyaszőr került a zsákba

Ha valakinek nincs kertje, egy kiürült cinkegolyós zacskót vagy krumplis-hálót megtölthet a keverékkel, és kiakaszthatja az erkélyére. Pecás ismerősöktől lehet kölcsönkérni drótból hajlított haletetőt, amit meg tu-dunk tölteni a keverékkel. Használhatunk egy kiszuperált habverőt is a célra, vagy karácsonyról maradt, vesszőből hajlított díszgömböket. Sőt, egy grillezős halas rostonsütőbe is befogathatjuk a fészekbélelő anyagokat.

újrahasznosítás városi madarak

KÉP

Mivel a fészekrakás és tojásrakás nagyon megterhelő a pár grammos madaraknak, április közepéig-végéig segítsük őket továbbra is apró-magvas madáreleséggel, aszalt (nem cukrozott!) gyümölcsökkel, cinke-golyóval. A koratavasz a magevő fajok (tengelic, pinty, meggyvágó, zöldike) egyedeit viseli meg, mert még nincs elegendő táplálék számukra a természetben, miközben a rovarevők (cinegék) már önállóan is találnak friss eleséget. Erről a Magyar Madártani Egyesület közölt összeállítást.

újrahasznosítás városi madarak

A kerti madarakat bemutató plakát több méretben letölthető a Mályi Természetvédelmi Egyesület oldaláról ide kattintva.


0
Tovább
28
jan/2017

25 szuper tipp fél pár zokni hasznosítására

A háztartási fizika évszázados rejtélye a zoknik eltűnése: általában csak fél párnak vész nyoma, emiatt viszont a másik is használhatatlanná válik. Sok esetben nem elvész a zokni, csak a sarok kikopása vagy az orrán keletkező lyuk miatt megy a kukába. Pedig rengeteg módon lehet újrahasznosítani az árva fuszekliket, lássunk ezek közül néhány példát.
Galériánk a képre kattintva nyílik!

újrahasznosítás házi készítésű zoknibáb alvómaszk házilag cipőszagtalanítás aromaterápia bokasúly készítése házilag foltszőnyeg zokniból

Források:
1-es kép, 2-es kép, 3-as kép, 4-es kép, 5-ös kép, 6-os kép, 7-es kép, 8-as kép, 9-es kép, 10-es kép, 11-es kép és a labda készítése12-es kép, 13-as kép, 14-es kép, 15-ös kép, 16-os kép, 17-es kép, 18-as kép, 19-es kép, 20-as kép, 21-es kép, 22-es kép, 23-as kép, 24-es kép, 25-ös kép


0
Tovább
21
okt/2016

Még 30 szuper ötlet PET-palack újrahasznosítására

Legyél bár kézműves alkotó vagy kreatív szülő, az alábbi összeállításban biztos találsz olyan ötletet, ami megihlet, felpörgeti a fantáziádat. (Korábbi összeállításunkat itt találod.) Ha már a poletilén-tereftalát (PET) nem lebomló anyag, használd ki a szívósságát, könnyű alakítható-ságát: készíts belőle szép és okos dekorációs vagy használati tárgyakat. Kérdés, mit fog szólni a gyerek, hogy a következő 300 évben ugyanazt a tolltartót kell használnia... ;)

1. Lámpaernyő
Az energiatakarékos fényforrások nem sugároznak hőt, ezért nyugodtan borítható rájuk műanyag lámpaernyő. Alvaro Catalán de Ocón barcelonai designer csíkokra vágja fel a PET-palack oldalát, dróttal megerősíti, és színes rafiával, maradék fonallal beszövi. Nagyon jól mutat konyhában, teraszon.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

2. Cipzáros tolltartó
Kell hozzá két félbevágott palack, egy vágóeszköz, egy újrahasznosítható cipzár és egy ragasztópisztoly. A gyereknek matekfeladat kiszámolni a palack átmérője alapján a cipzár szükséges hosszúságát.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

3. Zacskózáró
A palack tetejét se dobd ki, azzal bármilyen zacskót lezárhatsz:

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

4. Menyasszonyi tiara
A palack oldalából szirmokat vágsz ki, körömlakkal és/vagy alkoholos filccel és/vagy akrilfestékkel megfested, vékony dróttal vagy damillal összefűzöd, gyönggyel díszíted. A fenti linken Ina Prodanova bolgár művész további gyönyörű darabjait láthatod.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

5. Medúzadobozka
Gülnur Özdağlar török építésznő csodálatos dolgokat készít hővel meglágyított PET-palackokból. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

6. Plasztikszirmok
Gülnur ékszereket is tervez, amelyeket két lánya segítségével készít el:

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


7. Kislapát kétféle formában
Ugorjunk most vissza a földre egy kicsit...

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

8. Gömb lámpabúra
A félbevágott palackokat Milton-kapoccal, szegeccsel, ragasztóval vagy irattűzővel összerögzíted, feldrótozod egy foglalatra, és kész.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

9. Szalvétagyűrű
Az öngyújtó, gyertya vagy bunsen-égő lángjánál meglágyított műanyag-szirmokat összefűzöd, beleragasztasz pár gyöngyöt és hozzárögzítesz egy pántot. Hmmm, egyszerűen hangzik...

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

Itt megnézheted, hogyan kell csinálni:


10. Pillangós dísz falra, fejpántra, bárhová
Ehhez végre elhasználhatod a maradék körömlakkokat!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

11. Önitatós virágkaspó
Pár szál spárgát, kenderkócot vagy lámpabélt vezess le a gyökérzettől a vizeskaspóba, hogy a fejlődő növény könnyebben felszívhassa a nedvességet. Télen salátát is termeszthetsz így az ablakban.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

12. Állólámpabúra
Bármilyen régi lábazatnak új búrát készíthetsz megfestett PET-csíkokból. Az alábbi darab Sarah Turner iparművész alkotása.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

13. Virágos búra
Ez is Sarah Turnertől van, más az elkészítés módja, de ugyanolyan jópofa és látványos.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


14. Ékszertartó állvány
Csak egy menetes fémrúd és néhány anyacsavar kell hozzá, barkácsáruházból minden beszerezhető. Ne feledkezz meg a tányérszélek lecsiszolásáról!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

15. Hangulatvilágítás
Karácsony előtt és után is vágysz a barátságos fényekre? Tedd az izzósort egy palackba, és készíts rá papírból többrétegű hengert borításnak.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

16. Telefontartó töltéshez
Ki ne bosszankodott volna már azon, hogy a töltő rövid zsinórja miatt a földre kell letenni a drága mobiltelefont, mert nem ér fel az asztalig? Na ennek vége, vágj ki egy tartót vastag PET-palackból most azonnal! Ha aggódsz, hogy a tartó túlságosan megterheli a konnektort, csavarozz be fölé egy kampót, és arra akaszd a telefontartót.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


17. Tartódobozkák fürdőszobába
Ezt erősebb PET-palackból érdemes készíteni. Miután levágtad a tetejét, az élét nekinyomod a forró vasalónak 3-5 másodpercre, hogy meglágyuljon és összepöndörödjön. Ennyi!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


18. Virágváza
Kívülről be is lehet festeni, ehhez még ragasztó sem kell, legfeljebb akkor, ha egy díszítő szalagot rá akarsz még tenni.


19. Szitakötő bross
Drót, öreg és puha bőrcsíkok, PET-palack, ragasztó, biztosítótű kell az egyedi kabátdíszhez, amely a nyárt idézi télen is.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


20. Színes lepkék
A testük félliteres PET-palack, a szárnyuk műanyag irattartó mappából van kivágva, közepére másfélliteres palack megszínezett talpát rögzítette Veronika Richterová cseh művész, akinek a weboldalát is érdemes megnézni, mert évek óta elkötelezett az újrahasznosítás iránt.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


21. Kültéri lámpasor
Szintén Veronika Richterovától, színes, vicces, mi kell még egy kerti partihoz?

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


22. Csillár
Ez is Veronika Richterová alkotása. El.ké.pesz.tő.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


23. Bagolymécses
Kivágás és festés után tegyél bele egy megfelelő méretű befőttesüveget, és abba helyezd a mécsest. Ne feledd, hogy a meggyújtot mécsest soha ne hagyd felügyelet nélkül!

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

24. Téli hópihe dekoráció
Ablakba, de a fenyőfára is felteheted, nagyon hangulatos, a gyerekek is elkészíthetik.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


25. Gömb kislámpaernyő
Anyagában színezett PET-palackból mutat a legszebben, de magad is festheted hígított akrillal.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


26. Cicás kaspó
Akár a talpán áll, akár felfüggeszted, mindenképpen aranyos. A forrás weboldalon szabásmintát és másolható cicarajzot is találsz.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

27. Malacpersely
Egyszerű, de nagyszerű, és mivel átlátszó, látható, miként gyarapszik a zsebpénz benne.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

28. Tárolódoboz szőtt technikával
A vékony palackot csíkokra vágjuk, és szövéses technikával elkészítjük. Érdemes kartonpapírból szamárvezető mintát vágni hozzá.

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


29. Örökké zöld fenyőfa
Ollóval bevagdosod a palackból vágott lapokat, rátekered a törzsre és celluxszal rögzíted. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás


30. Kupaklámpa
Hogy mit csinálj a rengeteg megmaradt kupakkal? Brunno Jahara brazil designer színek szerint csoportosítja, átfúrja és felfűzi őket asztali lámpának. 

újrahasznosítás PET-palack kert konyha gyerek játék műanyag hulladék művészet tárolás ékszer háztartás

A PET-palackok újrahasznosításával kapcsolatos korábbi ötletgyűjteményünket itt éred el.


0
Tovább
20
szept/2016

A legkörnyezetszennyezőbb olimpia után Tokió környezetbarát olimpiát tervez

Az idei riói olimpián a sok kiosztott érem mellett a rendezők maguk számára is kioszthatnak egy aranyérmet, mert 2016-ban a braziloknak sikerült megrendezniük a világ legkörnyezetszennyezőbb olimpiáját.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A világjátékok karbonlábnyoma minden eddigi olimpiát felülmúlt, szén-dioxid-kibocsátását 3,6 millió tonnára becsülik, ami meghaladta a négy évvel ezelőtti londoni karbonlábnyom értékét, a 3,2 millió tonnát is. A 2008-as pekingi olimpia ökológiai lábnyoma még „csak” 1,18 millió tonna volt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Annak ellenére, hogy a rendezők a rendezvény szén-dioxid-kibocsátását ellentételezve számos kibocsátáscsökkentő projektet is beindítottak, például fákat telepítettek olyan területekre, ahol korábban erdőt irtottak, vagy az olimpiai játékokra épített Future Arenát iskolákká alakítják, nem tudják ellensúlyozni a mintegy 80 ezer helyi lakos átköltöztetésével járó költségek, a nézők, résztvevők elszállásolásához, utaztatásához kapcsolódó kerozinfelhasználásból, légkondicionáló berendezésekből és egyéb tevékenységekből keletkező negatív hatásokat.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Az elmúlt idők olimpiai játékait Tokió, a 2020-as olimpia rendezője azzal próbálja felülírni, hogy 2020-ban a világ első környezetbarát olimpiáját tervezi megrendezni.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

A célok elérését két fő energiahatékonysági elem, a tiszta energiák alkalmazása és az újrahasznosítás biztosítaná.

A tiszta energiák – a hidrogén, a napelemes és a termikus energia – kulcsfontosságú szektornak számítanak Japánban. Az ágazatban még számos üzleti lehetőség rejlik, amit ki lehet használni az olimpia alatt.

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Olimpia Olimpiai játékok Tokió 2020 környezetbarát ökológiai lábnyom rió 2016 fenntarthatóság újrahasznosítás

Japán a világ harmadik legnagyobb e-hulladék-mennyiséget termelő országa. 2014-ben elektronikai hulladékból 143 kg aranyat, 1566 kg ezüstöt és 1112 tonna rezet tudtak különválasztani, ami jóval több, mint amennyit 2014-ben Londonban az érmek elkészítéséhez felhasználtak (9,6 kg aranyat, 1210 kg ezüstöt és 700 kg rezet).


0
Tovább
08
szept/2016

Terjednek a hulladékból épült ezüst házak

A műanyag hulladék újrahasznosítása az építészetben nem új keletű dolog. Már mi is írtunk Afrikában épített PET-palack-házakról és a mezőberényi mintaökofaluról is.

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

Nargis Latif elkötelezett pakisztáni környezetvédő is az eldobott hulladék, főként a műanyag palackok újrahasznosításával épít mobilházakat Pakisztánban.

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

Pakisztánban nagy a szegénység, széles az az elszegényedett társadalmi réteg, amelyben élőknek nincs, sőt egyáltalán nem is lesz lehetőségük arra, hogy tégla- vagy kőházat építsenek. 

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

Nargis Latif ötlete az „earthbag” építkezési technikát vette át, annyi különbséggel, hogy talaj helyett szelektált, tisztított és aprított hulladékkal tömítenek egységnyi „téglákat”, amit thermopore-ral, ezüst színű csomagolással rögzítenek. 

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

Latif 12 éve hozta létre a Gul Bahao kutatási szervezetet, ami „chandi gars”, vagy más néven ezüst házak rendszerének kiépítésén, terjesztésén dolgozik.

2005 óta több mint 150 ilyen házat építettek Pakisztánban. A chandi gars házak előnye, hogy gyorsan, könnyedén felállíthatók, így nagyon praktikusak természeti és humanitárius katasztrófák vagy nomád, vándorló életmód esetén, amikor fél évet, egy évet töltenek a családok egy helyen. 

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

hulladékhasznosítás újrahasznosítás Pakisztán ökotudatos építkezés

Persze nem egyszerű átlépni a gondolati határt, miszerint szemétből épül a házunk, de a házak számának növekedése azt mutatja, hogy bőven van hasznosító potenciál a lakosság körében. 

Fotók: ©Gul Bahao ; CNN/Video screen capture


0
Tovább
07
szept/2016

Szobába való argentin táj

Alexandra Kehayoglou egyedülálló gyapjúszőnyegek készítésével az argentin táj részleteit csempészi be az emberek otthonaiba. 

szőnyeg újrahasznosítás argentína

szőnyeg újrahasznosítás argentína

Az újrahasznosított, a család és ismerősök maradék fonalaiból dolgozó művész az argentin táj részleteit szövi bele szőnyegeibe. A buja növényzet érzetét keltő, kézi csomózású szőnyegek a földrajzi, természetes környezet egy részét hozzák a lakásunkba.

szőnyeg újrahasznosítás argentína

szőnyeg újrahasznosítás argentína

szőnyeg újrahasznosítás argentína

szőnyeg újrahasznosítás argentína

szőnyeg újrahasznosítás argentína

tökéletesen képes utánozni a mohaszőnyeget, a vizes területeket, a bokrokat, s ezek együttes megjelenítésével egy egész erdő vagy mező hangulatát is képes bevinni a lakóterünkbe.


0
Tovább
19
aug/2016

Azt hiszed, állati bőr, aztán rájössz, hogy gomba

A biotechnológiai kutatások egyik fontos területe annak kikísérletezése, hogy mivel lehetne helyettesíteni a szarvasmarhabőrt a ruházati iparban. Designtermékeink és ruháink legnagyobb részét ugyanis környezetvédelmi szempontból költséges és mérgező technológiák alkalmazásával gyártják. A bőr esetében például – környezetvédelmi perspektívából nézve – a szarvasmarhák etetése költséges, emellett az állatvédők kegyetlennek tartják az állatok lemészárlását. Az ember számára viszont fontos a luxusérzet, a bőr anyaga, illata a mindennapi használatban.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn

Az állati bőr helyettesítése céljából több kísérlet is folyik, a Modern Meadow a bőrsejtek növelésével kísérletezett, mások szintetikus anyagokkal próbálják helyettesíteni a bőrt.

Phil Ross művész, a Mycoworks alapítója micéliumból, a gomba tenyésztestét felépítő sejtfonalak szövedékéből hoz létre bőrszerű anyagokat. A micéliumból létrehozott anyag a szarvasmarha, a kígyó és az osztriga bőrének egyvelegére emlékeztet.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn

Phil Ross szerint a micéliumból előállított „shroom skin” gyártása kevesebb energiát igényel, mint amennyit az állati bőrök előállításánál használnak, kisebb ökológiai lábnyomot hagy maga mögött, és biológiailag lebomlik.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn

A gombaszövetet úgy lehet manipulálni, hogy míg a szövet mérete növekszik, a textúrája nem változik. A bőrszerű anyag formálhatósága olyan mértékű, amit az állati bőr megmunkálása esetén nem lehet elérni. Phil folyamatosan dolgozik azon, hogy még jobban finomítsa a shroom skint, hogy annak tartóssága elérje a marhabőr tartósságát. Példaként a közelmúltban mutatta be a Mycoworks az első pénztárcáját.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn

Phil a projektjét nemcsak technológiai kísérletként fogja fel, hanem olyan művészeti kísérletnek is tartja, ami majd egy teljes iparágat képes megváltoztatni.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn

30 éve foglalkozik gombatermesztéssel. Először a gyógyászati hatásáról is ismert reishi gombákkal próbálkozott. A gombatermesztés technikájának elsajátítása során rájött, hogy a termesztés során számos olyan melléktermék keletkezik, mint például a nemes penész, amiből újabb és újabb termékeket lehet előállítani.

újrahasznosítás bőr bőrkészítés design ökodizájn
gombatégla

Azt tanácsolja a kísérletezőknek, kezdjenek el főzni a konyhában, termesszenek növényeket, és újabb és újabb dolgokat fognak megérteni, így eljuthatnak a gombatermesztés során addicionálisan keletkező melléktermékek újrahasznosításához.


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (23),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),ősz (19),ecet (18),építészet (18),természet (18),takarítás (18),komposzt (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),víz (12),élelmiszerpazarlás (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum