Környezetbarát bútorokról még elég keveset hallottunk, pedig már több mint tíz éve létezik az elképzelhető legzöldebb bútorkoncepció, mely egészen konkrétan élő növényekből áll. A Pooktre művészei, Peter Cook és Becky Northey fák irányított növekedésével alkotják műveiket, a szoborszerű élő fa-alakzatokat, illetve használati tárgyakat, például kerti széket vagy asztalt is.

BalerínaAz 1999-ben ültetett "Balerína" így nézett ki 2008-ban

Peter "Pook" Cooknak 1986-ban jutott eszébe, hogy fotelt nem csak faragni, de akár növeszteni is lehetne. Kilenc évvel később partnerével megalapították a Pooktre-t, ahol azóta már művészi szintre emelték az élőfa-szobrászatot, vagyis a fák növekedésének irányítását. 

Néhány fát azért alakítgatnak, hogy később kivágás és száradás után már formázott beltéri bútor váljon belőlük, a legtöbb azonban a földbe gyökerezve kertibútorként, vagy szoborként éli le időnként igazán hosszú életét. A formákat először papíron tervezik meg, majd évekig növesztik a valóságban a megálmodott mintákat.

Peter Cook a kertiszékébenA dizájner Peter Cook az 1998-ban ültetett kertiszékében

Egy kertifotelre az ültetéstől kezdve körülbelül 7 évet kell várni, míg eléri kívánt alakját. A faszobrászok évente öt darab ilyen fát bocsátanak áruba, de különféle együttműködésekre is hajlandóak: segítenek megtanítani, hogyan csináld magad a saját kertedben, vagy ha kell, ők maguk fel is nevelik az eladásra szánt bútordarabot, és átültetik a megfelelő időben.

A prototípus 1998-ban készült el, és semmilyen üvegből vagy kőből készült rész nincs benne. Az újabb modelleket már ezekkel az anyagokkal is megpróbálják variálni: a kerti asztalként funkcionáló fa ágai közé például gránitból készült asztallapot tesznek.

Még több kép, és a művészek elérhetőségei a honlapjukon.