Modern és rendkívül környezetbarát várost tervezett Kínának az Eriksson Architects, a Helsinki-központú építész-stúdió egy zöld megoldásokra specializálódott szakértőcéggel karöltve.
A Pekingtől hatvan kilométerre nyugatra, Mentougou-ban található völgyben ötvenezer lakosra terveztek egy sci-fik hangulatát idéző települést összesen 28 ezer négyzetkilométeren. A helyszínt már "ökológiai Szilikonvölgy"-nek is nevezték, mert, ha a kínai kormány megrendeli és végül is felépül, számos környezetvédelemmel foglalkozó cégnek és különféle kutatóintézeteknek adna otthont.
A céges épületek mellett egy lakóházas városrész és nyüzsgő városközpont is szerepel a tervek között. A hegyek és hatalmas zöld területek által határolt helyszín egyébként is különösen vonzó környezetnek számít, mert távol esik a szennyezett levegőjű nagyvárosoktól.
A modern tudományos eredményeket hasznosítva az épületek a lehető leghatékonyabban gazdálkodnának az energiával. Nem csak az építmények, de az összes út is fák, növények és kisebb-nagyobb tavak köré épülne, a természetes formákba minél inkább belesimulva.
A város helyben állítaná elő lakóinak a szükséges mennyiségű tiszta ivóvizet és energiát, miközben kényesen figyelne a természet egyensúlyára, többek között a termőföldek minőségére. A futurisztikus ökováros mindennapi működése közben nem termelne semmi olyan szemetet, amit ne tudnának helyben, teljes mértékben újrahasznosítani.
A projektről még több képet ezen az oldalon lehet nézni.