Budapesttel ellentétben Párizsban épp a közterek fásításába kezdenek. Anne Hidalgo, Párizs polgármestere a város hét legjelentősebb terének átalakítását ígérte 2016–2020 között.

városfejlesztés tekepülésfejlesztés Párizs tér
az átalakítás ábrázolása a Bastille téren

A tervezési folyamatok már 2015-ben elkezdődtek, amelyet komoly konzultációs folyamatok, workshopok követtek a lakosság bevonásával. 2016. július elején bemutatták a látványterveket és a fő fejlesztési irányokat. Az átalakítások egyik fő eleme a jelenleg nagy forgalmat lebonyolító terek „sétálóterekké” való átalakítása, vagyis minden téren kötelező lesz a terület 50%-án a gyalogos-sétáló felület parkosított kialakítása, fákkal való beültetése. Ez a valóságban azt jelenti, hogy egyes autóforgalmi sávok megszűnnek, mások lassított korlátozású sávokká válnak. Az autók számara mindösszesen 12 méter széles sávok alakíthatók ki. Az újonnan nyert szakaszok a gyalogosok birtokába kerülnek..
A parkosításra elsőként kijelölt hét tér átalakítása azért is lényeges urbanisztikai vonatkozásban, mert ezek a terek a város fő közlekedési útvonalain találhatók, a beavatkozások az autós forgalom csökkenésével vagy más útvonalakra terelésével fog járni.

városfejlesztés tekepülésfejlesztés Párizs tér
La Place du Panthéon - © Apur-Mairie de Paris

A Polgármesteri Hivatal úgy véli, hogy az átalakítással a terek újra a közösség részévé válnak, és a korlátozásoknak és fatelepítéseknek köszönhetően ezek a zsúfolt városi gócpontok újra levegőhöz jutnak.

városfejlesztés tekepülésfejlesztés Párizs tér
Place Gambetta - © Apur-Mairie de Paris

Az átalakítások Párizs legforgalmasabb tereit érintik, a Bastille, Fêtes, Gambetta, Italie, Madeleine, Nation és a Panthéon tereket.

A Bastille téren az autós forgalom számára új nyomvonalakat alakítanak ki. A jelenlegi koncentrikus folyamatos mozgás elzárja a tér központi részét a gyalogosoktól. A forgalomirányítás újragondolásától ennek az elzártságnak a megszüntetését várják.

városfejlesztés tekepülésfejlesztés Párizs tér
Place de la Bastille

A Madeleine tér új arculatot kap, amelynek része, hogy csökkentett forgalmi sávokban vezetik el a forgalmat északkeleti és északnyugati irányba. A térre új utcabútorok és berendezések kerülnek, új zöldterületekkel és fatelepítésekkel zöldül meg a tér és a forgalmi folyosók nyomvonala.

városfejlesztés tekepülésfejlesztés Párizs tér
La place de la Madeleine - © Apur-Mairie de Paris

A Hidalgo vezette várostervezés megpróbálja korrigálni a hausmanni várostervezés és gyorsuló város következményeit. Míg a hausmanni várostervezésben a széles utak és a nagy terek szolgálták a lakosság kényelmes közlekedését, addig a közlekedés és a motorizáció felgyorsulásával a feleslegesnek ítélt részeket az autós forgalom vette birtokába.

A Hidalgo-féle változtatások ezeket az új funkciókat felvett részeket adják vissza a gyalogosoknak, és teszik újra használhatóvá, élhetővé a lakosság számára.