November 21-én a Larus Étterem és Rendezvényközpont Gesztenye termében a Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2012 rendezvényén az Ozone Zöld-díj zsűrije, közte prof. Dr. Tóth László, a Szent István Egyetem klímatanácsának elnöke, illetve Gáspár Péter, a Carbon Solutions ügyvezető igazgatója kihirdette a pályázat végeredményét.

 2012-ben az Ozone Zöld-díjat nagyvállalati kategóriában a Spar nyerte. A cég filmjében a legnagyobb környezetvédelemmel kapcsolatos projektjeit mutatta be, mint például a biogáz-üzemet, a komposztálótelepet, illetve a szelektív hulladékgyűjtést. „A vásárlóktól visszagyűjtjük azokat a hulladékokat, amelyeket a természet nem vesz vissza”, mondta Zombory Csilla, a Spar környezetvédelmi csoportvezetője.

A benevezett kis és középvállalkozások közül a Felelős Gasztrohős Hálózat nyert, amely megkísérli összefogni a már környezetbarát módon működő, illetve ezt tervező éttermeket, hogy fejlessze a köztük lévő kommunikációt, és segítsen a problémáik megoldásában, összegezte Varga Judit, az oldal szerkesztője. Ők (és a másik két nevező) a Carbon Solutionstól egy úgynevezett karbonmérési és –ellentételezési szolgáltatást kapnak, amelynek során a megállapított károsanyag-kibocsátásukat a cég egy megújuló projekt támogatásán keresztül ellenételezi, nullára csökkenti.

A civil kategória díjazottjai, akik LUSH ajándékcsomagot kapnak:

Bárdos Barbara
Bökfi Katalin
Bné Lőrincz Katalin
Bruzák István
Csapó Ágnes
Czibik Márta
Erdős-Nagy Gabriella
Horváth Attila
Ipolyi József
Kampis Dóra
Koppe Ági
Kruzslicz Julcsi
Láng Anikó
Lelik Ferenc
Nagyné Kovács Tünde
Mikolicz Zsuzsanna
Radwány-Nagy Dóra
Rapavi Zoltán
Sáfián Fanni
Vitényi Viktória

Közülük az Ozone-fődíjat, a bonsait Horváth Attila nyerte, aki a családjában kezdett fenntarthatósági projektet. „Nálunk a nappaliban van egy akvárium, amelynek világítása épp elég ahhoz, hogy lássunk a szobában. Lakásunkban mindenhol energiatakarékos és LED-es izzók vannak használatban. Gyakran közlekedünk kerékpárral, amivel csökkentjük a környezeti terhelést (széndioxid, zaj stb.), és mindezeken túlmenően gyorsabb és egészségesebb közlekedést tesz lehetővé. A vállalkozásom feleslegesen nem nyomtat ki bizonyos dokumentumokat, hanem azokat számítógépen tárolja, amivel sok pénzt és tintát meg lehet takarítani. Cégvezetőként több éven át tagja voltam egy egyesület keretein belül a soproni szemétkommandónak. Tettenérés ugyan nem történt, de némely esetben több tíz köbméter szemetet sikerült felkutatnunk, és elszállíttatnunk az erdők és közutak széléről. A fentieken túlmenően pedig úgy érzem, alap, hogy a szemetet is szelektíven gyűjtjük. A kukatároló ugyan lent van az alagsorban, de a szelektív szigethez sem kell egy percnél többet gyalogolni. Talán ennyit én is és mindenki tehet a környezetünk, gyermekeink és majdani unokáink élhetőbb környezete érdekében.”

Gratulálunk a díjazottaknak!

(Akik a rendezvényen nem tudtak megjelenni, a LUSH-csomagot a 1073 Budapest, Dob utca 76. címen vehetik át. Időpont egyeztetés: somodi.rita@origo.hu e-mailcímen.)