Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
27
márc/2012

Multicégek is csatlakoznak a Föld órájához

Március 31-én újra megszervezi a Föld Óráját a WWF. Az átfogó civil kezdeményezéshez több mint 1,8 milliárdan csatlakoztak már, de nem csak a magánszemélyek feladata a bolygó védelme. A WWF célja az egy óra sötétségen túl az, hogy az akcióval felhívjuk a figyelmet a globális éghajlatváltozásra és a túlzott energiafelhasználásra. Nem az egy óra alatt elért fogyasztás-csökkentésről szól az akció, hanem az energiafogyasztás hosszú távú csökkentéséről és optimalizásálásáról.

 „Az emberektől azt kérjük, hogy a mindennapjaikban tegyenek vállalható lépéseket a környezetünk védelméért. Hasonló gondolatot szeretnénk elültetni a vállalatoknál is, hisz ma már egy hosszú távon gondolkodó, felelős gazdasági szereplőnek törekednie kell arra, hogy működését fenntarthatóbbá tegye” – mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország igazgatója.

Világszerte tettek már vállalást kis- és nagyvállalatok egyaránt. Az Angol Virgin Megastore például egy hónapig minden üzletében szelektíven gyűjti a hulladékot, ha 5000 ember egy hétig nem kér sehol műanyag zacskót.

Pozitív példát itthon is találni: a Tiszaújvárosi Vegyipari Társaság 2010 óta használ egy olyan energiatakarékos rendszert a kültéri világítás megoldására, amellyel eddig több mint 13 millió forintot és rengeteg energiát spórolt.  Az irányítástechnikai főmérnök elmondása szerint a Föld Órája akció adta az ötletet a rendszer kidolgozására.

A WWF szerint március 31-én este fél kilenckor, a Föld Órája kezdetekor elég lesz felnéznii a város fényeit uraló sokszáz világító hirdetésre, hogy lássuk, mely vállalatok tartják fontosnak, hogy kifejezzék elkötelezettségüket a környezet iránt.

A foldoraja.hu weboldalon a csatlakozó vállalatok megoszthatják, mivel készülnek az eseményre. Az Allianz Hungária Zrt. például azt vállalja, hogy ha 400 vállalat és intézmény regisztrál a weboldalon, akkor 2012 folyamán munkatársai megtisztítják a Tisza menti ártér egy részét a tájidegen növényzettől. Az idegen növényfa-és cserjefajok elterjedése komoly probléma az árvíz elleni védekezésben, mert gátolják a víz visszahúzódását a folyómederbe.

A Magyar Telekom Csoport azt vállalja, hogy 2015-ig 20%-kal csökkenti CO2-kibocsátását. A Coca-Cola Magyarország munkatársai annyiszor tíz kilométert tekernek kerékpárral, ahány magyarországi település társul a Föld Órájához. Egy héttel a rendezvény előtt csatlakozott az akcióhoz a Magyar Posta is.

(A Postr kiadója az Origo Zrt., a Magyar Telekom Csoport tagja)


0
Tovább
09
jan/2012

Körülvesz az energiatudatosság - pályázat

Általános beszédtéma, különösen a téli fűtésszezon idején, hogy meddig nyújtózkodhatunk a jelenlegi energiakészleteink terhére. Mindeközben az európai politikusok és a lakosság is hajlamos alulbecsülni egy olyan erőforráscsökkentő eszközt, amely akár évi 250 000 forinttal is csökkentheti egy magyar háztartás kiadásait, úgy, hogy képes a gazdaság élénkítésére is. E különleges, mégis sokszor hanyagolt eszköz az energiatakarékosság. A Magyar Természetvédők Szövetsége legújabb, kreatív multimédiás pályázata is az energiatudatosságra hívja fel a lakosság és az alkotók figyelmét.

Az európai döntéshozók hozzáállásáról sokat elmond, hogy folyamatosan húzódik a 20%-os energiatakarékossági célszám kötelezővé tétele, az EU pedig eddig alig felét teljesítette a korábban önkéntesen vállalt 20%-os célnak.

Az Magyar Természetvédők Szövetsége korábbi lakossági kutatásaiból kiderül, hogy a magyaroknál az energiatakarékossági hajlandóság nagyban múlik a pénzügyi háttértámogatásokon. Megfelelő állami támogatás esetén a lakosság 42%-a feltételek nélkül, további 17%-uk feltételekkel hajlandó lenne jelentős összeget energiatakarékos beruházásokra fordítani, ebből 37 %-uk akár havi 16 ezer forintnál többet is áldozna azért, hogy a beruházással csökkenjen energiafogyasztása és ezzel a kiadása.

Emellett azonban fontos lenne, hogy az érdekeltek jól ismerjék a hathatós energiatakarékossági lépéseket, és hajlandóak legyenek a változtatásra. Ezért a pályázat időtartama alatt az Magyar Természetvédők Szövetsége webes felületein olyan energia-tippeket nyújt, amelyek túlmutatnak a már szinte mindenki által ismert „használj energiatakarékos izzót” javaslatokon. További részletek a pályázatról itt olvashatók.

Forrás: greenfo

 


0
Tovább
03
jan/2012

Biciklizők világították ki egy mexikói város karácsonyfáját energiatakarékosság

Ünnepi zene volt a jutalma azoknak, akik egyszerre tekerve biztosították az áramot annak a környzetbarát karácsonyfának a kivilágításához, amelyet a közép-mexikói Puebla városában állítottak fel. A nyolcezer izzó ellátásához tizenöt bicikliző dinamója termelte az áramot. A városban egész fesztivált szerveztek a fenntartható karácsony tiszteletére.


0
Tovább
07
dec/2011

Takarékos LED-ekkel világítják ki a Louvre-ot

Energiatakarékos világításra vált a világ egyik legnevezetesebb múzeuma, a párizsi Louvre, amelynek híres piramisát mostantól LED-égők világítják meg. Az 1989-ben épült piramison kedd estétől égnek a LED-lámpák, amelyek a Louvre és a japán Toshiba cég összefogásának eredményeként váltották fel a hagyományos égőket. A múzeum számításai szerint a váltás évente 73 százalékos megtakarítást hozhat.

A Louvre még xenonégős megvilágításban

Az egykori palota építése, vagyis a 13. század óta császárok és királyok óhajainak megfelelően változott, most azonban másfajta átalakulás vár rá – mondta az új világítórendszer átadásán Henri Loyrette, a Louvre főigazgatója. Az energiatakarékosságot célzó átalakulás 2013-ra fejeződhet be, addigra 3200 LED-égőt helyeznek el a 4500 xenonégő helyett, és a fogyasztás 392 kilowattóáról 105 kWh-ra csökken. A Toshiba mérnökei hat sorozatban tízféle lámpatestet terveztek a múzeum részére. A legnagyobb fényerejű lámpatestek az üvegpiramist és a palota falait világítják meg. Az átadási ünnepségre 350 világítótestet cseréltek le.

A japán vállalat szerint a modernizáció nemcsak az energiatakarékosságot a és a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését szolgálja, hanem esztétikailag is megállja helyét. A Toshiba 2010-től egyáltalán nem gyárt hagyományos volfrámszálas izzókat.


0
Tovább
30
nov/2011

Olcsóbb a LED-nél a GE Magyarországon fejlesztett új fényforrása kerámia fémhalogén

A hagyományosnál jóval takarékosabb és csak minimális higanymennyiséget tartalmazó fényforrásokat fejlesztettek ki a GE budapesti Globális Fényforrás Technológiai Központjának mérnökei. Az izzót egyetemi kutatóintézetekkel közösen tervezték. A három éves kutató-fejlesztő munka révén egy kerámia-fémhalogén lámpa, egy kompakt és egy egyenes fénycső készült el – mondta Vámos Zoltán, a General Electric (GE) Lighting globális technológiai igazgatója.

Az elsősorban a kereskedelemben és a közvilágításban használatos kerámia-fémhalogén lámpa a GE Váci úti üzemében gyártott termékportfóliót bővítheti. Az új fejlesztések az energiahatékonyság mellett fokozzák az energiatakarékos fényforrások színvisszaadását és a megengedetthez képest negyedére csökkentik a higanytartalmat.

Vámos elmondta, a korszerű fényforrások a hagyományos izzókhoz képest 80 százalékkal takarékosabbak. A kompakt fénycsövek és a nagynyomású kisülő lámpák hatásfoka már megközelíti a fizika törvényei alapján elérhető értéket. A program keretében fejlesztett kerámia-fémhalogén lámpa és kompakt fénycső a LED-hez hasonló energiamegtakarítást biztosít, és emellett még költséghatékonyabb megoldás a világítástechnikában. A fejlesztési projektet felerészben a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) támogatta 292 millió forinttal.


0
Tovább
04
nov/2011

Víztakarékos dalok zuhanyozáshoz

Zuhanyozás közbeni éneklésre buzdítja ügyfeleit egy brit vízmű – a cél a vízfogyasztás visszafogása. A Thames Water cég rövid, "víztakarékos" dalokat szorgalmaz, mindenekelőtt Beatles-slágereket, merthogy azok kellően kurták, nem hosszabbak a zuhanyozás optimálisnak tartott 4 perces idejénél. A vízmű slágerlistájának éllovasa a Love Me Do, amely 2 perc 15 másodperc - ha az eredeti ütemben dalolja a tisztálkodó. A második helyen Elvis Presley Love Me Tenderje áll.

A vízmű negatív dalcsokrot is összeállított, mármint olyan szerzeményekét, amelyek éneklésétől eltanácsolja a lakosságot. Ilyen a Led Zeppelin Stairway to Heaven című balladája a maga 8 perc két másodperce miatt, de a leginkább kerülendőnek a Pink Floyd Visszhangok (Echoes) című szerzeményét kiáltotta ki, mert az 23 és fél perc 1 másodperces. Richard Wagner ötórás Siegfriedje ugyanakkor nincs a kerülendők listáján, de nem valószínű, hogy a háromfelvonásos operát az átlag zenebarát el tudná végig fütyörészni.

"Fejenként átlagosan 160 liter vizet fogyasztunk naponta, zuhanyozáskor percenként 10 liternyit. Ha Nagy-Britanniában mindenki 60 másodpercet rövidítene ez utóbbin, annyi vizet takarítanánk meg, amely 2-4 hónapra is elég Londonnak" - mondta Jayne Ferrin, a Thames Water vízmű kommunikációs igazgatója, hozzátéve, hogy ezzel kevesebb energia is fogyna, mivel az emberek döntő többsége meleg vízzel zuhanyozik.A vállalat dalcsokor-ajánlattétele előtt felmérte az angol és walesi zuhanyozási szokásokat. Kiderült, hogy a lakosság 35 százaléka énekel a fürdőben, továbbá földrajzilag jelentős eltérések vannak. A londoniak 39 százalékának támad dalos kedve zuhanyozáskor, az oxfordiak közül csak 20 százalék nótázik, amíg ázik. (MTI)


0
Tovább
18
okt/2011

Olcsóbb-e a hideg vizes mosás?

Innovatív mosószerek hideg vízben is tökéletesen mosnak, állítják a gyártók. Itthon viszont alig kapni ilyen szert, környezetvédők szerint pedig a klasszikus mosószóda még úgy is olcsóbb, ha meleg víz kell hozzá.

Hideg vízben mosni a legegyszerűbb módszer a mosás energiaigényének csökkentésére - olvasható az USA energiaügyi minisztériumának támogatásával készült jelentésben. Az Egyesült Államokban a fogyasztók, a hatóságok nyomásgyakorlása és ennek nyomán a legnagyobb kiskereskedelmi áruházlánc, a Wal-Mart egyaránt arra készteti a mosószergyártókat, hogy olyan termékekkel álljanak elő, amelyek hideg vízben is eltávolítják a szennyeződéseket és kevesebb víz kell a használatukhoz.

A multinacionális háztartási vegyiáru-gyártók – ilyen például a Procter & Gamble vagy a Henkel – már mind árusítanak hideg vízben is működőképes mosószereket az USA-ban. A meleg víz viszont valóban növeli a mosás hatékonyságát, tehát ha a hőenergia hiányzik, akkor a mosószer vegyi összetételén és/vagy a mosógép programjain, vagyis a ruhákra ható mechanikai energián kell változtatni. "Ezért változtattunk a mosószerben használt enzimeken és felületaktív anyagokon" – mondta a New York Timesnak James Danziger, a Procter & Gamble vezető kutatója, aki részt vett a Tide mosószer Coldwater (Hidegvíz) névre keresztelt változatának kifejlesztésében. Dr. Mueller-Kirschbaum, a német Henkel kutatójának elmondása szerint az új összetevők egyszerűen mások, mint amelyeket tíz évvel ezelőtt használtak az iparágban, és nem is kerülnek többe, illetve olyan adalékanyagokat is használnak, amelyek elősegítik, hogy a ruha szövetszálai kevésbé piszkolódjanak.

Magyarországon még nem kifizetődő

De mennyit lehet megtakarítani azzal, ha soha nem használjuk a mosógép hőfokválasztó tárcsáját? Egy átlagos mosás alatt a mosógépek négy-öt kilós ruhatöltettel és negyven fokos vízzel 0,3-0,8 kilowattóra áramot fogyasztanak el az EON áramszolgáltató számítása szerint. A legnagyobb energiafelhasználással az előmosással kombinált főzőprogram használata jár, ez 1,8-3 kWh áramot jelent mosásonként.

Az USA energiaügyi minisztériumának adatai szerint a mosás leginkább energiafaló szakasza a hideg csapvíz felmelegítése, de ha erre nincs szükség, akkor a mosásra fordított energia kétharmadát meg lehet spórolni. (A Procter & Gamble például azzal hirdeti a termékét, hogy ha New Yorkban egy napig minden háztartásban hideg vízzel mosnának, akkor a megtakarított árammal egy hónapig ki lehetne világítani az Empire State Buildinget).

Hideg vizes mosószerek Magyarországon is kaphatók, tehát ha valaki ilyent tölt a mosógépbe, akkor mosásonként 9-24 forintot takaríthat meg. A nagy különbség az Egyesült Államokhoz képest az, hogy ott egyrészt már a nagy gyártók költséghatékonyan előállított, tömegterméknek számító hideg vizes szerei is elérhetők, másrészt ezek a termékek nem drágábbak, mint a hagyományosak. Itthon viszont csak két kisebb márkának kaphatók hideg vizes mosószerei. Egy ilyen termék ára 1500 forint körül mozog, és a háromnegyed liter folyékony szer a gyártók közlése szerint tizenkét-tizenhárom mosásra elég.

Kiszámoltuk, hogy tíz mosás mennyibe kerül a melegítőprogram kikapcsolásával és hideg vizes mosószer használatával. Az eredmény szerint az itthon újdonságnak számító mosószer magasabb árát nem teljesen kompenzálja a villanyszámlában elért megtakarítás. Tíz mosás ezzel a módszerrel körülbelül 1200-1350 forintba kerül, míg hagyományos szerrel és a negyven fokos mosóprogram használatával ugyanennyi mosásért 750-950 forintot fizet az ember attól függően, hogy milyen vegyszert választ a kínálatból.

A pénzbeli megtakarítás tehát Magyarországra nézve nem igaz, de az tény: ha valaki hideg vízben mos és ezzel elektromos áramot takarít meg, akkor közvetve hozzájárul ahhoz, hogy az erőművek kevesebb üvegházhatású szén-dioxidot engedjenek a levegőbe. A hideg vizes mosás előnyei közé számít az is az USA energiaügyi minisztériuma szerint, hogy a ruhák alig fakulnak, továbbá a vér- és tojásfoltokat (általában véve a proteinek maradványait) amúgy is csak hideg vízben lehetne foltmentesen eltávolítani.

Klasszikus mosószóda a hideg vizes csodaszer helyett

Még nem próbált ki ilyen mosószert Szabó Gyula, a lakossági környezeti tanácsadással foglalkozó Ökoszolgálat igazgatója, akinek elmondása szerint ilyen termék nem is kapható az ő környezetbarát árukat forgalmazó boltjukban, a Zöld Zugban. "Elméletileg csak úgy lehet egy mosószer hatékony hideg vízben is, ha erősebb vegyszerek vannak benne. A szennyeződést valaminek el kell távolítania, vagy a hőenergiának, vagy az enzimeknek" – mondta kérdésünkre. "Amúgy a mosógépeknek még az energiatakarékos modelljei is a súlyosabb áramfogyasztók közé tartoznak egy háztartásban, tehát érdemes csökkenteni a mosás hőfokát. A Magyarországon kapható növényi alapú tisztítószerek vagy a mosószóda viszont 30-40 fokon is jól mos, tehát nem annyira látványos a hideg vízzel elérhető energiatakarékosság" – mondta Szabó Gyula.

Így néz ki a világ egyik legrégebbi tisztítószere, a mosószóda

Az Ökoszolgálat vezetője a hideg vizes mosószer helyett a klasszikus mosószódát ajánlja. Az általános vízlágyító-, áztató-, zsíroldó- és tisztítószerből igen kis mennyiség is elég. Színes mosásra fél adag mosószóda és fél adag mosószappanpehely vagy mosószer keverékét javasolja, hogy a ruhák ne fakuljanak. Fehér holmikhoz tiszta mosószóda is jó.

A vegyszer a csatornába kerülve teljesen ártalmatlan, a foszfát- és enzimtartalmú mosószerekkel ellentétben (ahol nincs csatornázás, ott viszont elszikesítheti a talajt). Öblítőként 1:2 arányban vízzel hígított ecetet javasol, az illatosításra pár csepp illóolajat lehet alkalmazni. Egy kiló mosószóda 300-320 forintba kerül, aki tehát ezt a nagyanyáink korában is használt vegyszerrel tisztít, az még jobban jár, mintha a vízmelegítésen takarékoskodna.

Nem lehet teljesen kiváltani a hagyományos mosószert

Egyébként a hideg vizes mosószereknek kedvezőtlen tulajdonságai is vannak. Nem bomlanak le természetes úton, és kőolajszármazékokat tartalmaznak. A szerek egy részéhez optikai fehérítőanyagokat adagolnak, amely szintén kockázatos környezetvédelmi szempontból. Továbbá a forró víz elpusztítja a baktériumokat és vírusokat, így aki csak hideggel mos, annak esetenként külön fertőtlenítőszert kell alkalmaznia. A hideg vízre optimalizált szerek ráadásul nem oldódnak jól meleg vagy forró vízben, tehát a mosógép melegítős programjaihoz hagyományos mosószerekből is be kell vásárolni.

Az is szempont, hogy egyes régebbi mosógépeken nem lehet teljesen felülbírálni a mosás szakaszait szabályozó programválasztó beállításait, tehát például a hatvan fokos, előmosással kombinált programot át lehet állítani harmincra, de a vízmelegítő modult nem lehet teljesen kikapcsolni. Az utóbbi években gyártott, A vagy AA energiaosztályba tartozó, leginkább energiatakarékos mosógépeken viszont mindig lehet hideg vizet választani.

A takarékos mosógépekre is vonatkoznak azok az energiatakarékossági tanácsok, amelyek 2009 óta gyűlnek a 365 környezettudatos ötlet blogon:
 
  • Ha csak lehet, használjunk hideg vizes programot.
  • Kevés ruhával nem érdemes elindítani a mosást, de túl sokkal sem, mert az előbbi esetben víz és mosószer megy kárba, utóbbi esetben viszont a ruhák nem mosódnak át megfelelően, továbbá a gép mechanikáját is túlterheljük.
  • Akinek rendszeresen több mosnivalója van a szokásos négy-öt kilónál, hosszú távon jobban jár a nagykapacitású mosógépekkel.
  • A jóelőre beáztatott ruhák nagyobb valószínűséggel tisztulnak meg hideg vizes mosással.
  • A foltok előkezelése és a hosszabb mosási idő szintén elősegíti a hideg vizes mosás. hatékonyságát.
  • A nagyon szennyezett, olaj- és zsírfoltos ruhákat a higiéniai érdekében érdemes meleg vízzel mosni.
  • Meleg vizes mosás esetén is állítsuk alacsonyabbra a hőfokszabályozót, mert a kevéssé szennyezett ruha harminc-negyven fokon is megtisztul.
  • Ha lehetséges, használjunk elöltöltős elrendezésű mosógépet, mert ezek a típusok általában kevesebb vizet használnak.
  • Használjunk nagysebességű centrifuga-programot, mert úgy a ruhák értelemszerűen hamarabb száradnak.
  • Szárítógép vagy -program helyett teregessünk, lehetőleg szellős helyre; a napfény fertőtleníti és fehéríti a ruhaneműt.

 

A Tide Coldwatert 2005-ben vezette be a Procter & Gamble, majd a konkurencia sorra dobta piacra a maga hideg vizes mosószereit. A P&G azt közölte a New York Times-szal, hogy a kutatási programot azután indították el, miután 2003-ban felmérték a cégcsoport össz-energialábnyomát. A vállalat célkitűzése az, hogy a mosógépekbe kerülő ruhamennyiség 70 százalékát hideg vízzel mossák 2020-ra. A P&G becslése szerint világszerte a ruhamennyiség 38 százalékát mossák hideg vízben. Ez részben kulturális kérdés is: Japánban például jóval elterjedtebb a hideg mosás, mint az Egyesült Államokban.

A konkurens Henkel nyilvánosságra hozott forgalmi adataiból viszont az látszik, hogy a fogyasztók meglehetősen ragaszkodnak az anyai bölcsességhez, amely szerint csak a meleg víz a hatékony. A Henkel hideg vizes mosószereiből, például a Purexből 16 százalékkal kevesebb fogyott 2010-en az USA-ban, mint egy évvel korábban. A P&G 5 százalékkal többet adott el hasonló termékéből, de a cég illetékesei elismerték a New York Times-nak, hogy az eladások nem a várt nagyságrenddel nőttek. Az eladások felpörgetése érdekében a Henkel Németországban vásárlói felvilágosító kampányt indított, a P&G pedig a szintén amerikai Whirlpool háztartásigép-gyártóval közösen dobott szeptemberben piacra egy hideg vizes szerekre optimalizált mosógépet.


1
Tovább
19
aug/2011

Három nap alatt elfogyott a szigetelésre fordítható szén-dioxid-pénz

A pénteki dátummal postára adott folyamodványok már nem lesznek érvényesek azon a pályázaton, amelyet energiahatékonysági felújításokra, energiatakarékos épületek építésére lehetett benyújtani az Új Széchenyi Terv Zöld Beruházási Rendszere (ZBR) keretében. Az ok: augusztus 17-ig közel 550 pályázat érkezett, és a beérkezett támogatási igény máris meghaladta a rendelkezésre álló keretösszeget. Így a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) augusztus 17-től felfüggeszti a támogatási konstrukciót és a további pályázati dokumentumok befogadását - közölte a tárca. Ez annyit tesz, hogy a 18-án (és esetleg később) postára adott pályázatokat automatikusan kizárják. A pályázatokat 15-étől lehetett benyújtani.

A ZBR-t abból a pénzből finanszírozzák, amelyet Magyarország szén-dioxid-kvótáinak eladásából folyt be. A cél az, hogy az 1,6 milliárd forintból a pályázók komplex épületenergetikai korszerűsítést hajtsanak végre, tegyék energiahatékonyabbá az ingatlanaikat. A ZBR-ben fontos szempont a megújuló energiaforrások felhasználásának ösztönzése, hogy a lehető legnagyobb mértékben csökkenjen a szén-dioxid-kibocsátás. A pályázat iránti érdeklődés egyik oka, hogy nem csak új épületek, hanem meglévő ingatlanok korszerűsítési terveivel is lehetett jelentkezni.

ZBR szén-dioxid-kibocsátás szén-dioxid-kvóta Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hőszigetelés lakásfelújítás fenntarthatóság városi életmód energiatakarékosság

Van még mit javítani a magyar háztartások energiahatékonyságán (az Energiaklub infografikája)

Az Energiaklub márciusban megjelent kutatása szerint a hazai energiafelhasználás egyharmadáért a lakóépületek felelősek. A háztartások mindössze egynegyede szigetelte le az általa lakott ingatlant, és cserélte le a nyílászárókat. A fűtési rendszert csupán a háztartások 16%-a újította fel. A szakmai szervezet szerint a legpazarlóbb épülettípus a családi ház, de a hőszigetelés rövidebb idő alatt megtérül, mintha a ráfordított pénzt bankba tenné a család. A NFM abban látja a ZBR pályázat hasznát, hogy a felújított épületekkel mérsékelhető az ország energiafüggőssége, a lakossági energiafogyasztás, és ezen keresztül a rezsiköltségek nagy része is. A NFM most azt ígéri, hogy a rekordidő alatt beérkezett pályázatokat gyorsan kiértékeli, és "feszített sebességű döntési folyamat" következik. A minisztérium a pályázati konstrukció tapasztalatairól beszámol a kormánynak, amely ennek alapján dönt további ZBR kiírásról.


0
Tovább
02
aug/2011

Sokkal drágább a légkondi hűvöse, mint a kályha melege

Legnagyobb részben a légkondicionálók használata miatt magas nyáron is a villanyszámla. Egy átlagos lakást egy fokkal lehűteni háromszor több energiát emészt fel, mint 1 fokkal felfűteni. A klímaberendezéseket viszont kiválthatja az árnyékolás és a szigetelés: ha legalább 10 centi vastag ásvány- vagy üveggyapot szigetelést alkalmazunk az épületen, -7 fokkal is csökkenhet a lakások belső hőmérséklete az erőművek generálta fölösleges szén-dioxid-kibocsátás nélkül.

„Megfelelő szigeteléssel télen a falak állapotától függően 35-40%, de akár 60-65%-os energia-megtakarítás is elérhető, amely az áramszámlákat is jelentősen csökkenti– mondja erről Aszódy Tamás, a Knauf Insulation ügyvezető igazgatója. Egy átlagos teljesítményű klímaberendezés havonta körülbelül 250 kWh-val növeli meg az áramfogyasztást, ami pedig mintegy 8-10 ezer forinttal terheli meg villanyszámlát. A szigeteléstechnikával foglalkozó cégek azt ígérik, ehhez képest a szigeteléses beruházás az első, de legkésőbb a második nyáron megtérül. Az üveggyapot csaknem 100 százalékban újrahasznosított üvegből készült termék. (Alternatív hűtési megoldásokról lásd még ezt a bejegyzést is.)

Magyarországon az elmúlt száz év során mintegy 0,7 fokkal emelkedett - és egyre gyorsulva nő - az átlaghőmérséklet. 2100-ra a nyári átlaghőmérséklet növekedése akár 1,5-2 fokos is lehet. A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) a szén-dioxid-kibocsátás radikális csökkentését és a zöld beruházások jelentős élénkítését irányozza elő, ám a lakosság ehelyett nagyobb mértékben választja a légkondicionálást, az egyik leginkább környezetszennyező, energiapazarló megoldást lakások és irodák nyári hűtésére. A NÉS háttéranyagaként szolgáló dokumentum szakértői becslése alapján a hűtőberendezések működtetésének energiaigénye akár 300 ezer tonna CO2 kibocsátással járhat Magyarországon.

Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete (WMO) globálisan a legmelegebb évnek nyilvánította 2010-et. A Kárpát-medence fokozottan sérülékeny területnek számít a klímaváltozás szempontjából, hiszen ami világszerte átlagosan 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedést jelent, az itthon 3-4 fokban realizálódhat a következő századfordulóra. A klímaváltozás hatásait a folyamatosan megdőlő melegrekordok és az egyre szélsőségesebb időjárási jelenségek illusztrálják.


0
Tovább
13
júl/2011

Hogyan hűtsük a lakást légkondi nélkül?

Csütörtökön várható a legnagyobb meleg a héten, 38 fokig melegedik a levegő. A kánikulában az esetben olcsó hűteni (és télen fűteni) a házat, ha eleve energiatakarékossági elvek szerint épült. A passzív házak esetében az építész és az épületgépész tervező a jelenlegi szabványokhoz képest túlméretezett – a külső falakon12 cm, a födémben 20-25 cm – hőszigeteléssel éri el, hogy a lakóknak ne is kelljen légkondicionáló vásárlásán gondolkozniuk.

A jól épített ház a környezet adta előnyöket használja ki. A hagyományos parasztházakat például a jó hőszigetelő vályogból falazták, nem takarékoskodva a vastagságával sem. A tornác a ház déli oldalán árnyékolta a szobákat, a melegnek a viszonylag kis méretű ablakok is útját állták.

Mit lehet viszont tenni a hagyományos társas- vagy panelházban kánikula idején a légkondicionáló beszerelésén kívül? Lehetőleg csak éjszaka szellőztessünk, hajnalban a déli, keleti tájolású ablakokat zárjuk be. Már reggeltől árnyékoljuk a lakást; e célra a kibillenthető redőny a legjobb megoldás, mert beengedi a levegőt. Maga a redőny kevésbé melegszik át a napsugárzás hatására, ha csillogó fehérre van festve. Ha ilyen eszköz nincs a lakásban, vagy túl bonyolult lenne beépíteni, szereltessünk ponyvatetőt, napellenzőt az lakás napsugárzásnak leginkább kitett oldalára. Ha ez sem megvalósítható, árnyékolási célból megteszi a reluxa is, vagy a világos, természetes anyagú függöny.


Jégkockákat a ventilátor elé

Jó megoldás a szubjektív hőérzet csökkentése is - a mozdulatlan levegőt forróbbnak érezzük. Ha valaki nem érzékeny rá, próbáljon kereszthuzatot csinálni, és használjon ventilátort. Ezzel a szoba vagy a lakás hőmérséklete cseppet sem csökken, de a mozgó levegő jótékonyan befolyásolja a hőérzetet. A ventilátor hatását fokozza a készülék elé elhelyezett nagy tál jég, de az is, ha megnedvesítjük a csuklónkat.

A ventilátor folyamatos zúgása viszont zavaró lehet - a zajhatás forrása az, hogy a szerkezet forgólapátjai mintegy feldarabolják a levegőt. A légáramlatok eltérülnek egy ívelt felület mentén (ez a Coanda-hatás, amit az aerodinamika egyik korai kutatója, a román Henri Coanda fedezett fel). Egy amerikai vállalat ezt a fizikai jelenséget kihasználva tervezett olyan készüléket, amely forgólapát helyett egy gyűrű alakú modullal kelt légáramlatot:


Így áramlik a levegő a rotor nélküli ventilátor gyűrűje körül

A gyűrű keresztmetszete egy repülőgép szárnyához hasonlít, melynek egyik oldalán felgyorsul a légáramlás. A berendezés forgólapát helyett a talpába épített terelőlapáttal tartja fent a folyamatot, így a nagy méretű rotor kiiktatásával jóval halkabb működésű, mint a hagyományos ventilátor. A hátránya viszont az ára: klasszikus légkeverőt már öt-hatezer forintért is lehet vásárolni, a rotor nélküli változatnak viszont dollárról átszámolva 60-95 ezer forint az ára, ennyiért viszont már légkondicionálót is lehet venni.
 

Jó szolgálatot tesznek a falra felfuttatott kúszónövények

Érdemes takarékoskodni a rejtett hőforrásokkal is. Egy irodában például folyamatosan melegítenek a számítógépek, fénymásolók, nyomtatók - ezek közül érdemes kikapcsolni azokat, amelyekre nincs feltétlenül szükség. Otthon a sütést-főzést érdemes este lebonyolítani.

Kánikulában tartósabban hűvösen marad a lakás, ha nem csak a fenti, ideiglenes megoldásokkal próbálkozunk. A korszerű, hőszigetelő nyílászárók beszerelése abban segít, hogy az éjszakai szellőztetéssel lehűlt lakás hűvös is maradjon. Az épület zöld növénnyel való befuttatása nyáron védi a falakat az átmelegedéstől, télen pedig akár 30 százalékkal is csökkenhet emiatt a fűtésszámla (ezen túl az ép vakolatra felfuttatott növények védik a falfelületet). A tetőterek, közvetlenül a födém alatt elhelyezkedő lakások átmelegedését a burkolat fehérre festésével lehet csökkenteni - ezt a legkönnyebben a lapos tetejű épületeknél lehet kivitelezni. Nem véletlen, hogy a mediterrán térségben a házfalakat is igyekeznek fehérre festeni. Ha a ház tartószerkezete bírja, érdemes tetőkertet kialakítani, de ez előtt mindenképp kérjük ki statikai mérnökök és kertészek tanácsát.

Ha még így is megterhelő a hőség, nem marad más megoldás, mint beépíteni a légkondicionálót. Ebben az esetben kevesebbet fog fogyasztani a készülék, ha egyébként is árnyékoljuk a hűtött helyiségeket. Nem pörgetjük fölöslegesen a villanyórát, ha 25-28 fokra állítjuk a klímát, amikor a szabadban 30-35 Celsius-fokos meleg van. Ez abban is segít, hogy ne terhelje a szervezetet a hirtelen hőmérsékletváltozás, ha túlhűtött helyiségből lépünk ki a forróságba.


1
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (216),otthon (173),fenntarthatóság (105),kert (98),energiatakarékosság (75),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (53),műanyag (52),légszennyezés (49),hulladék (48),napelem (41),kerékpár (40),városi életmód (38),környezettudatosság (36),környezetszennyezés (36),napenergia (35),megújuló energia (33),klímaváltozás (33),növény (31),globális felmelegedés (30),fenntartható építészet (30),nyár (29),karácsony (29),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),tél (22),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),konyha (20),fűtés (20),hőszigetelés (20),természet (18),építészet (18),gyerek (18),barkácsolás (17),városi közlekedés (17),élelmiszer (17),ecet (17),komposzt (17),autó (17),divat (16),egészség (16),kutya (15),szódabikarbóna (15),takarékosság (15),LED (14),szemét (14),takarítás (14),klímaválság (14),hulladékhasznosítás (13),lakberendezés (13),tömegközlekedés (13),virág (12),ajándék (12),gyümölcs (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),ősz (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),élelmiszerpazarlás (11),papír (11),Ozone zöld díj (11),természetes gyógymód (11),művészet (11),elektromos autó (11),raklap (11),zöldség (11),CO2 (11),illóolaj (11),étel (10),fa (10),urbánus életmód (9),levegőminőség (9),almaecet (9),víz (9),stressz (9),szélenergia (9),WWF (9),hulladékgyűjtés (9),szélturbina (9),Kína (9),ivóvíz (9),világítás (9),allergia (9),mobiltelefon (8),méh (8),csomagolás (8),ruha (8),háztartás (8),levegőszennyezés (8),vegán (8),szén-dioxid (8),szúnyog (8),Párizs (8),növényvédelem (7),Hollandia (7),lakás (7),tavasz (7),biogáz (7),komposztálás (7),zajszennyezés (7),Hulladék Munkaszövetség (7),ételpazarlás (7),játék (7),alga (7),VOC (7),bútor (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),vásárlás (7),sport (6),városi élet (6),bioüzemanyag (6),talaj (6),beporzás (6),szmog (6),ünnep (6),gyom (6),ökolábnyom (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),méz (6),Budapest (6),Föld napja (6),pazarlás (6),Magyar Telekom (6),faültetés (6),gyógynövény (6),Kanada (6),környezetbarát (6),macska (6),biodiverzitás (6),erdő (6),Ökoszolgálat (5),szélerőmű (5),városi hősziget (5),Greenfo (5),madár (5),város (5),testről és lélekről (5),urbanizáció (5),Föld órája (5),elektromos kerékpár (5),turizmus (5),cipő (5),zöld energia (5),Japán (5),szelektív hulladék (5),térkép (5),tárolás (5),pályázat (5),karácsonyfa (5),fenyőfa (5),busz (5)

Archívum