Minden év október első hétvégéjén rendezi meg az Európai Madármegfigyelő Napokat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International. Az akció egyben verseny is az európai államok között. A játékban a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik az országokat és határozzák meg a rangsort. Magyarország az utóbbi években mindig az első három helyezett között szerepelt. A rendezvény amellett, hogy európai szintű információgyűjtést tesz lehetővé az őszi madárvonulásról, ezreket csábít ki a szabadba évek óta. Az MME országszerte közel 60 helyszínen várja az érdeklődőket - a lista itt található. A budapesti rendezvényt október 1-én (szombaton) 9 és 14 óra között rendezi a MME a cinkotai Naplás-tó mellett. Az érdeklődők számára az egyesület távcsövet, teleszkópot, madárhatározót biztosít, tehát csak az időjárásnak és egyéni szükségleteinek megfelelő ruházatot, ivóvizet, élelmet kell magukkal vinniük.

A vörösbegyet gyakran befogják az Európai Madármegfigyelő Napok
bemutató gyűrűzésein (Fotó: Bajor Zoltán)