Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy magasvasút, valahol az Egyesült Államokban. A forgalom 1934-ben indult el, s ettől kezdve a különböző nyersanyagokkal és mezőgazdasági termékekkel megrakott vonatok rótták rajta a kilométereket. Ám a technika és az államok közti teherszállítás fejlődésével lassacskán elavulttá vált, s már nem tartottak többé igényt a szolgálataira. 1980-tól közel 20 éven át várta – nem sok jóval kecsegtető – sorsát, mígnem egy lelkes vasútrajongó közösség másképp nem döntött. És a vasúti pálya, immár vonatok nélkül, elkezdte új életét.

A kezdetek

Manhattan nyugati része - a Meatpacking District (vágóhídi negyed), Nyugat-Chelsea és a Pokol Konyhája alkotta terület - az 1920-as, 30-as évek New Yorkjának éléskamrája volt. Gyáraival, raktárépületeivel és vágóhídjaival a város ipari és szállítmányozási központjának számított.

Egyúttal ez azt is jelentette, hogy ide futottak be a teherszállító vonatok, amelyek a legkülönfélébb nyersanyagokkal megrakodva érkeztek a városba, számtalan balesetet okozva az utcai közlekedésben.

Miután a 10. utcát a helyiek a Halál utcájának keresztelték át, a város vezetése elérkezettnek látta az időt, hogy megoldást találjon a problémára. Ekkor merült fel a magasvasút építésének ötlete, amellyel nemcsak az utcai közlekedést, de a gyárak, húsfeldolgozó üzemek munkáját is megkönnyítették, hiszen sok esetben a sínpályát úgy alakították ki, hogy egyenesen az adott gyár területére futhasson be a vonat.

A 13 mérföld hosszú magasvasút megépítése 150 millió dollárba került – 1930-ban. Ez ma több, mint kémilliárd dolláros beruházást jelentene. Az 1950-es évektől kezdődően az államok közti teherszállítás fejlődésével hanyatlásnak indult a vasúti szállítás, és természetesen ez a High Line-ra is hatással volt. 1980-ban az utolsó vonat is ledöcögött a sínekről, s ezzel lezárult a magasvasút történetének első szakasza.

Ezután a várakozás évei következtek. Mivel a hajdani ipari negyed lassacskán Manhattan művésznegyedévé alakult, egyre több környékbelinek kezdte szúrni a szemét a rozsdásodó szerkezet, ami nemcsak a kilátást rontotta, de a lakások értékét is csökkentette. Ám a lebontásáért lobbizók mellett megjelentek a High Line rajongói is, akik síkra szálltak a vonal megmentéséért.

A High Line Baráti Kör

A High Line-t tetszhalott állapotából végül két kitartó környékbeli lakos, Joshua David és Robert Hammond rángatta ki, akik 1999-ben megalapították a High Line Baráti Kört. Ez a nonprofit szervezet, amelyhez azóta több ezren csatlakoztak, céljául tűzte ki a magasvasút megőrzését és újrahasznosítását köztéri területként.

2002-ben egy tanulmány rámutatott – az addig hezitáló városvezetés meggyőzése érdekében –, hogy a High Line projekt gazdasági haszonnal is járna: a köztéri park ugyanis új bevételeket, míg a lebontása hatalmas kiadást jelentene a városnak.

Emellett az sem volt elhanyagolható szempont, hogy a High Line a híd szerepét töltötte be Manhattan híres művésznegyedei között. A projekt felvállalta a művészeti légkör továbbvitelét és erősítését is. Végül 2002 decemberében New York City hivatalosan az ügy mellé állt és döntést hozott a High Line megőrzéséről és innovatív újrahasznosításáról – ezzel a lebontás évtizedekig fenyegető rémképe szertefoszlott.

A verseny

A High Line Baráti Kör és New York City 2003-ban nyílt ötletpályázatot írt ki a magasvasút-vonal közparkká alakítására, szem előtt tartva az ökológiai, környezetvédelmi szempontokat. „A tervezd meg a High Line-t” pályázatra 36 országból 720 nevezés érkezett. A New York-i kezdeményezés fiatal, kreatív építészeknek, tervezőknek nyújtott kivételes kiugrási lehetőséget, olyanoknak, akik kihívást láttak egy már meglévő, de idejétmúlt konstrukció újragondolásában.

A szervezők a Grand Central Terminalban (a központi pályaudvaron) több száz pályaművet állítottak ki, ezzel is bevonva a lakosságot az új közpark előkészítési fázisába. 2004 szeptemberére született meg a döntés, mely alapján a nyertesek: a James Corner Field Operations tájépítész és a Diller Scofidio + Renfro építészcég, továbbá Piet Oudolf parképítő designer.

Az átalakulás

A High Line Baráti Kör célja alapvetően az volt, hogy az eredeti struktúrát megőrizve a High Line-on keresztül bemutassák New York ipari múltjának egy fontos darabkáját. Az építkezés első fázisa 2006 áprilisában vette kezdetét.

Egy környezeti felmérés megállapította, hogy az acél- és betonvázon kívül mindent el kell távolítani a szerkezetről. Elsőként a vagonokat szállították el, majd a különféle törmelékeket - a talajt is beleértve. A vagonokat sorszámozták és egy raktárba szállították későbbi felhasználásukig, mivel néhányuknak a tájba integrált kiállítási tárgy szerepét szánták.

Az acél és beton szerkezeti elemek javítása után új csatornarendszert és vízelvezetőt építettek, majd a szerkezetet három rétegben festették le, melynek eredményeképp az eredetivel közel azonos színt értek el. A javításhoz tartozott egy „galambelhárító” installáció (fémből készült ferde sáv, ami megakadályozza a galambok leszállását) megépítése is a szerkezet talapzatának gerendáin. Az utolsó fázis a tereprendezés és a parkosítás volt. A High Line mai állapotában gyakorlatilag zöld tetőként funkcionál.

A porózus járdákon (pallókon) akadálytalanul folyhat keresztül a víz a közeli ágyásokig, csökkentve ezzel a csatornába jutó – azaz felhasználatlan – esővíz mennyiségét. A zöldtető-rendszer segítségével a növények annyi vizet tudnak megtartani, amennyi csak lehetséges. Ugyanakkor öntözőrendszert is beépítettek, amelynek csupán az első néhány évben szánnak fontos szerepet, a növények meghonosodása után már csak alkalmanként lesz rá szükség.

Az esti világítást szintén környezetbarát módon oldották meg: szemmagasság alatt energiahatékony LED lámpákat építettek a korlátokba, így világítva meg a járdákat. Ezzel egyrészt az akadálymentes közlekedést biztosítják, másrészt így könnyebben szokik hozzá a szem a parkot körbeölelő város éjszakai fényeihez. Ezenkívül lámpákat helyeztek el a High Line alatti gerendák között is, kellemesen megvilágítva ezzel az alatta futó járdát.

A park növényvilágának kialakításakor elsődleges szempont volt, hogy New Yorkban őshonos növényeket ültessenek. A 210 különböző évelő, fűféle, cserje és fafajta közül több mint 160 helyi eredetű. A kiválasztáskor tűrőképességük, fenntarthatóságuk, textúrájuk, színük és variálhatóságuk játszott szerepet, valamint szem előtt tartották a növények virágzási idejét is.

Így sikerült elérniük, hogy a parkban januártól november közepéig ne kelljen nélkülözni a színeket. Külön kiemelendő, hogy az alatt a 25 év alatt, amíg a vasút használaton kívül volt, a területet a vadon nőtt növények vették birtokukba. A tájépítész team ahelyett, hogy kiirtotta volna őket, ezeket is a design részeként kezelte.

A jelen 

A High Line első szakaszát 2009 júniusában nyitották meg a nagyközönség előtt. Az azóta eltelt egy évben – a park sikerét és a New York-iak rajongását bizonyítandó – a High Line Baráti Kör tagjainak száma megsokszorozódott. Dolgozóik többsége önkéntes, akik idejüket nem sajnálva, a park körüli munkákból veszik ki a részüket.

Ugyanakkor az eredeti tervek szerinti művészeti vonal is erős, hiszen számos kiállításnak, helytörténeti bemutatónak, gyermekprogramnak adott már otthont a park. Ilyen például a gyermekeknek (és érdeklődő szüleiknek) szóló, két és fél órás kézműves foglalkozás, ahol nemcsak mesélnek az 1930-as évek népszerű játékairól, hanem ki is lehet próbálni őket. Ugyanakkor a környezeti nevelést erősítendő, iskolás csoportoknak tartanak heti rendszerességgel „biológiaórákat”, ahol a High Line növényvilágáról vagy épp a biodiverzitás fogalmáról szerezhetnek hasznos információkat a nebulók.

A High Line története azért is jó példa nekünk, magyaroknak, mert országszerte számtalan használaton kívüli vasútvonalunk, gyár- és raktárépületünk van. Ezeknek többnyire kétféle sorsot szánnak a városatyák: 1. lebontatják őket, és a helyükre lakóparkot vagy bevásárlóközpontot építtetnek. 2. átadják az enyészetnek.

Igaz, hogy nálunk is akad ellenpélda (lásd a régi Ganz gyárból kialakított Millenáris Parkot), mégis van mit tanulnunk a New York-iaktól az épületeink és rajtuk keresztül a történelmi múltunk tiszteletéről és megőrzéséről.

Forrás: Ma&Holnap folyóirat, X. évfolyam 5-6. szám