Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
03
jan/2021

Miért dobnád ki a karácsonyfát, ha meg is eheted?

Az észak-amerikai indiánoknál hétköznapi étel volt a fenyőtű, Európában sok helyütt gyógyteaként fogyasztották. A legtöbb fenyőféle ugyanis ehető, és ha valakinek van egy kis bátorsága, ki is próbálhatja.

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Fenyőtűvel és céklával pácolt lazac. KÉP: Modern Farmer

Julia Georgallis brit kézműves pék és séf karácsony előtt jelentette meg How to eat your Christmas tree, azaz Hogyan edd meg a karácsonyfádat című könyvét, amelyben több mint 30 receptet kínál a vállalkozó kedvűeknek. Georgallis 2015 óta karácsonyi vacsoraesteket szervezett a téma köré, és szerette volna a fenyős ételkülönlegességek évek alatt kikristályosodott elkészítési módját mindenkivel megosztani.

Persze tudja, hogy a karácsonyfa elfogyasztásával még nem mentjük meg a bolygót, ám a szakácskönyvével szerette volna ráirányítani a figyelmet arra, hogy a jelenleginél sokkal több mindent tudnánk újra használni, újrahasznosítani vagy feldolgozni, és ezzel közelebb kerülnénk a fenntartható életmódhoz. 

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Fenyővel ízesített savanyúság céklából, uborkából és répából.
KÉP: Modern Farmer

A karácsonyfának amúgy meglehetősen nagy a környezetterhelési lábnyoma. Évente több tízmillió fát vágnak ki világszerte pusztán azért, hogy néhány hétig száradjanak egy lakásban, majd a szemétbe kerüljenek. Az Egyesült Királyságban évente átlagosan 8 millió fenyőt adnak el karácsonyfának, ha ezek a természetben maradhatnának, akkor ezek közel 180 millió tonna szén-dioxidot volnának képesek megkötni a levegőből, ami állítólag egyenértékű a brit autóforgalom által egy teljes évben kibocsátott károsanyaggal. 

karácsony fenyő étel otthon újrahasznosítás

Gyömbéres-vaníliás fenyőfagyi KÉP: Modern Farmer

Julia Georgallis szerint a lucfenyő íze inkább pikáns, jól illik a savanyúságokhoz, míg a nordmannfenyő narancsosabb zamatú, egy vaníliafagyi tökéletes kiegészítője. A fenyőtűket éles ollóval érdemes levágni a faágról, majd folyó víz alatt tisztára mosni. Utána késsel apróra darabolhatjuk, ha a recept úgy kívánja. A Modern Farmer weboldalán angol nyelven olvasható a fenti három finomság részletes elkészítési módja.

További recepteket lehet találni az interneten, de kizárólag olyan fenyőt egyél meg, amelyik vegyszermentes, nem volt permetezve. Egyébként is legyél óvatos: a fenyőre nagyon hasonlít a tiszafa, az viszont mérgező! 


0
Tovább
23
dec/2020

Muszáj előmelegíteni a sütőt?

Anyám a gyúrt élesztős tésztákat mindig hideg (gáz)sütőbe tette be, utána nagy lángon bekapcsolta a sütőt, majd nagyjából 10-15 perc múlva a hőfokot letekerte közepesre. Nem tudom, hogyan csinálta (ő vagy a sütő), de minden jó volt. A régi plébánosunk, Isten nyugosztalja, mindig elpárásodó tekintettel emlegette "Jucika pogácsáját". Az élesztős-omlós tésztákhoz, mint például zserbó vagy almáspite, sem melegítette elő a sütőt, kizárólag a sütőporos, kevert, tojáshabos sütikhez, mint például piskóta vagy püspökkenyér. Vagy legalábbis így emlékszik.

energiatakarékosság otthon karácsony

KÉP: Unsplash

A sütő előmelegítésének szükségességéről sok véleményt találunk az interneten. Pártolói szerint az élesztő és a sütőpor hő hatására aktiválódik, tehát ha nem melegítjük elő a sütőt, az egyenes út az összetöppedt, szalonnás piskótához (egyebek mellett).  

Ellenzői úgy érvelnek, hogy 3-22 százalékos energiamegtakarítás érhető el, ha hideg sütőbe tesszük a sütnivalót. Ez országos- vagy világviszonylatban komoly mennyiség áramból vagy gázból, pláne karácsonykor!

Egy másik kutatás is átlagosan 10 százalékos energiamegtakarítást ért el azzal, hogy a vizsgált muffint, piskótát, sodótortát (flan, crème brűlée), almáspitét, csőben sült halat, gyorsfagyasztott csőben sült halat, sajtfelfújtat és egybesült fasírtot hideg sütőbe tette be. S függetlenül attól, hogy gáz- vagy elektromos sütő volt-e, csupán 5 plusz percet kellett hozzáadni a sütési időhöz a megfelelő végeredmény eléréséhez. 

A netes véleménycsatákból az szűrhető le, (vigyázat, konteó-veszély!) hogy egyes ételgyártók azért kezdték el propagálni az előmelegítés szükségességét, mert máskülönben nem írhatták volna rá a termékükre, hogy "Tíz perc alatt elkészül!". Józanabb hozzászólók szerint, ha az ételben liszt és tojás van, akkor érdemes előmelegíteni a sütőt, de például a húsoknál nem minden esetben kell. 

Megkérdeztem a téma egyik hazai szakértőjét, Galicz Istvánt, a KMASZC Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola gyakorlati oktatásért felelős igazgató-helyettesét a kelt tészták ( pl. pogácsa, almáspite) sütéséről. Idézem: 

"Szakmai vélemény: a sütés berendezését a felsorolt termékféleségeknél mindig célszerű előmelegíteni. A sütés alatt fontos átalakulások mennek végbe a tésztákban, amihez a megfelelő hőmennyiség és a hőközlés ideje nagyon lényeges. Sokat számít még a sütőben a hőközlés módja is, hogy légkeveréses vagy sem."

Összességében mégis lehetsz energiatakarékos a sütés során: ha a sütési idő utolsó 5-6 percére lekapcsolod a sütőt. Ekkor ugyanis a maradékhő bőven elegendő ahhoz, hogy készre süljön minden finomság. És ha igazán jót akarsz sütni, illetve takarékoskodnál az energiával, akkor vegyél egy sütőhőmérőt. Meg fogsz lepődni a mért értékeken! De nem is kell venned, elég egy délutánra kölcsönkérni valakitől, hogy bekalibráld a sütődet, onnantól már annak megfelelően süthetsz.

Úgy érzem, ezzel a témával fogunk még foglalkozni. 

Kellemes Ünnepeket!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
08
dec/2020

Kiderült, mit érdemes ajándékozni a gyereknek

A karácsony közeledtével a legfőbb kérdés, hogy mit adjunk ajándékba családtagjainknak, barátainknak. Jóllehet a gyerekeknek szánt ajándékot sokan letudni vélik egy csilliomodik plüssjátékkal, egy bizonyos életkor fölött már nem szereznek örömet a tárgyi ajándékkal. 

KÉP: AlohaILHawaii

Egy nemzetközi kutatócsoport 3-17 éves gyerekeket kérdezett ki arról, milyen ajándék hozza leginkább lázba őket. Tanulmányuk az International Journal of Research in Marketing szakfolyóiratban jelent meg. Minden csoportban az életkornak megfelelő tárgyi és élmény jellegű ajándékok közül lehetett választani, például plüss Mikiegeret vagy utazást Disneylandbe. 

A 12. életév után fokozottan felerősödik az élmény jellegű ajándékok jelentősége. Ennek okát két tényezőben látják a kutatók. Az egyik a tudatelmélet: "ez a képesség lehetővé teszi, hogy mentális állapotokat – elképzeléseket, szándékokat, vágyakat, színlelést, tudást tulajdonítunk magunknak és másoknak. Valamint annak a megértése, hogy mások elképzelései, szándékai, vágyai különböznek a miénktől". Végső soron az empátiával rokoníthatjuk. 

A másik tényező pedig a gyerek emlékezetének fejlődése. A kisbabák szeretik az olyan játékot, amikor a felnőtt eltakarja az arcát valamivel, majd előbújik, és azt mondja: kukucs! Ezzel a játékkal tanulja meg a kicsi, hogy attól, hogy a szülő nincs mindig látótávolságon belül, még ott lehet a közelben. A fejlődő gyerekek emlékei közé egyre több élmény jellegű momentum kerül, például emlékeznek arra, hogy milyen jól érezték magukat a szülinapi bulijukon viszont a kapott ajándékokat már nem feltétlenül tudják elsorolni, írják a kutatók. 

Ez a két tényező vegyül össze, és valamikor a kiskamasz kortól nagyobb örömforrás az élmény felidézése, mint a kapott ajándékra való visszaemlékezés. Arra viszont a szakemberek nem tértek ki, hogy a koronavírus-járvány által korlátozott karácsony idején hogyan is kellene a fenti elméletet valósággá változtatni. 

Hasonló témájú olvasnivaló itt a blogon: Mit ajándékozz annak, akinek mindene megvan?

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
22
nov/2020

Hohohó, íme még 24 tipp fenyő nélküli karácsonyfához

A korábbi években sikerült gyűjtenem először 60 tippet, aztán még 40 ötletet azoknak, akik fenyőfa vásárlása nélkül szeretnék megoldani a karácsonyi dekorációt, ráadásul lehetőleg újrahasznosított alapanyagokból. Most újabb fantasztikus ideákban osztozhatunk, hátha ott lesz közöttük az igazi!

Élő pozsgásokból (Living Bunch)

karácsony újrahasznosítás otthon

Felfűzött fagolyókból (Handmade Charlotte)

karácsony újrahasznosítás otthon

Kartonpapírból (Madame Citron, francia nyelvű szabásmintával)

karácsony újrahasznosítás otthon

Örökzöld ágakból, bogyókból (FreePeople)

karácsony újrahasznosítás otthon

Az ikeás dekorfüggöny egyedi díszítésével (OhHappyDay)

karácsony újrahasznosítás otthon

Néhány műfenyő-girlandból (AlmostMakesPerfect)

karácsony újrahasznosítás otthon

Furnérozott (vagy OSB-) lapra festve (DansleLakehouse)

karácsony újrahasznosítás otthon

Szeretteink fotóiból (StyleByEmilyHenderson)

karácsony újrahasznosítás otthon

Makraméra függesztett polcokból (LiaGriffith)

karácsony újrahasznosítás otthon

Rézcsövekből drótozva, kivilágítva (LiaGiffith)

karácsony újrahasznosítás otthon

Felfűzött papírszalagokból (LiaGriffith)

karácsony újrahasznosítás otthon

Jó sok pomponból (AwwSam)

karácsony újrahasznosítás otthon

Vagy jó sok kesztyűből (CountryLiving)

karácsony újrahasznosítás otthon

Néhány szalagból (TheCelebrationShoppe)

karácsony újrahasznosítás otthon

Lámpaernyő drótvázakból (PillarBoxBlue, részletes angol nyelvű leírással)

karácsony újrahasznosítás otthon

Milliónyi flitterből (AtCharlotte'sHouse)

karácsony újrahasznosítás otthon

Lufikból (SugarAndCloth)

karácsony újrahasznosítás otthon

Örökzöld ágakból és bogyókból II. (OleanderAndPalm)

karácsony újrahasznosítás otthon

Táblafestékkel lekent falapból (JaymeSRP)

karácsony újrahasznosítás otthon

Fotónyomott dekortextilt S.K. megdíszítve (AlmostMakesPerfect)

karácsony újrahasznosítás otthon

Kidobni szándékozott műanyag kanalakból (OneProjectCloser)

karácsony újrahasznosítás otthon

Fényfüzérekből (OhMeOhMy)

karácsony újrahasznosítás otthon

Csipkefüggönyből (BedBathAndBeyond)

karácsony újrahasznosítás otthon

Sütőformákból (OldRavenCreates)

karácsony újrahasznosítás otthon

Békés, boldog karácsonyt kívánok!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
26
dec/2019

Így hasznosítsd újra a maradék ünnepi ételeket!

Karácsonykor sokaknak csomagolják be az ünnepi asztalról maradt ételeket – akár akarják, akár nem. Ezért egyesek hazaérve azonnal a kukába teszik a csomagot (tegnap láttam ilyet kutyasétáltatás közben). Ahelyett, hogy ilyen méltatlan és pazarló módon végeznék ezek a falatok, inkább alakítsd át őket szünidei különlegességekké. Így változatosabbá teszed az étrendet, nem unod meg az ételeket, és nem is romlanak rád a sok szeretettel elkészített falatok. Az alábbi receptekhez használhatsz bármilyen húsos, halas, sonkás vagy gombás tölteléket, apróra vágott maradék sült húst is, ami lehet natúrsült pulyka, vagy rántott hús (akár bundájától megszabadítva), esetleg húslevesből kimentett főtt csirke.

Maradék rizs 
A főtt rizs remekül fagyasztható, tehát ha csak ez a problémád (hogyan tárold), akkor máris meg van oldva. Amennyiben ennél kreatívabb megoldásra vágysz, válogass az alábbi ötletek közül!
Hamis burrito:
főtt rizst, konzervbabot vagy apróra vágott maradék sült húst, nagylyukú reszelőn lereszelt sajtot, illetve maradék párolt zöldségeket beletekersz készen kapható réteslapba, és forró sütőben 20 perc alatt megsütöd. A rizs mellé tehetsz maradék töltött káposztát is, ebben az esetben szedd szét a gombócokat, a darált húsos keveréket keverd a rizshez, a káposztaleveleket pedig széthajtogatva fektesd a réteslapra. A kész tekercset szeletekre vágod, majd ízlés szerint majonézzel vagy ketchuppal meglocsolod. Annyi macera van csak vele, hogy felhasználás előtt a réteslapokat rétegenként át kell kenni egy kis olajjal (de tényleg elég leheletvékonyan), hogy ne ragadjanak össze. De persze használhatsz hozzá készen kapható tortillalapot is. Sőt, a rizs mellé a maradék halrudacskákat is beteheted a tekercsbe.

Coyoty/Flickr

Tojásos rizs:
amikor a villával kissé felvert tojáshoz kevered a maradék főtt rizst, és egy forró serpenyőben lepénynek megsütöd. Adhatsz hozzá apróra vágott bacont, sült húst, zöldséget, amit találsz a hűtőben.

Rizsgombóc:
a maradék rizst és az apróra vágott maradék sült húst egy tojással összedolgozod masszává, szórhatsz bele szárított zöldfűszereket is az ízesítéshez. a masszából vizes kézzel gombócokat formálsz, azokat meghempergeted zsemlemorzsában, sütőpapíros tepsire egymás mellé lerakod, és tűzforró sütőben (230 Celsius-fok) 15-20 perc alatt megsütöd. Ha nem sima rizs, hanem zöldséges rizibizi volt a maradék, annál jobb! A töltöttkáposzta töltelékét is újrafogalmazhatod így. A rizst összekeverheted villával szétnyomkodott, prézlibundától megfosztott halrudacskával is. Sütheted fritőzben is.

Gombás piláf:
Egy doboz leszűrt konzervgombát összepárolsz egy fej vöröshagymával és kis fokhagymával, sózod, borsozod, majd hozzákevered a rizst – öt perc alatt kész. 

Töltött paradicsom:
a paradicsomok tetejét levágod, egy kanállal kiszeded a magos belsejét, majd megtöltöd maradék rizs, apróra vágott maradék hús, maradék leveszöldség keverékével. A töltött paradicsomokat egy sütőpapírral bélelt tepsibe állítod, megszórod a tetejüket sajttal és közepes lángon (170-180 Celsius-fok) 25-30 perc alatt megsütöd, amíg megpirul a paradicsom teteje.

Maradék krumpli
Ezt lehet, de nem ajánlott fagyasztani, mert kásás állagúvá válik. 
Serpenyős vagy sütőben sült tortilla:
a felkockázott főtt krumplit egy kis apróra vágott füstölt lazaccal, felaprított kaliforniai vagy kápia paprikával és néhány tojással összekevered. Beleöntöd egy sütőpapírral bélelt kerek tortaformába, és 180 Celsius-fokos sütőben 30 perc alatt összesütöd. A füstölt lazac extra hozzávaló, helyettesítheted baconnel vagy más füstölt hússal.

Burgonyás palacsinta (latke):
maradék krumplipürét negyedannyi liszttel, 1-2 tojással, kis snidlinggel vagy reszelt vöröshagymával összekeversz, és serpenyőben vastag palacsintának megsütöd reggelire. A masszát mokkáskanálnyi sütőporral lazíthatod.

Justyna Sokolowski/Flickr

Töltelékes rakottkrumpli:
az egész főtt krumplikat felkarikázod, a töltött csirke töltelékét és a csirkehúst felkockázod, vágsz még bele kolbászt, felszeletelsz pár főtt tojást, és ezeket rétegezve lerakod egy hőálló üvegtálba vagy kiolajozott tortaformába. Az egészet leöntöd egy pohár megsózott tejföllel, amibe belekeversz 1-2 tojást, és közepesen forró sütőben 30-35 perc alatt összesütöd.

Póréhagymás krumplileves:
a maradék krumplipürét összefőzöd harmadannyi 10 százalékos főzőtejszínnel és annyi tejjel, hogy jó sűrű krémlevest kapj. Egy serpenyőben egy kis baconön üvegesre párolsz felkarikázott póréhagymát, amit hozzákeversz a krémleveshez.

Maradék beigli
Ez is jól fagyasztható önmagában, de inkább használd fel másképp.
Akármilyen guba:
a maradék beiglit felkockázod, hőálló tálba teszed, és leöntöd annyi tejjel, hogy jól megszívja magát. Utána közepes lángon 20-25 percig sütöd, hogy a teteje szép aranybarna legyen. A tejhez keverhetsz egy kis rumot vagy vaníliakivonatot. 

Lizzie Erwood/Flickr

Pudingos rakott:
a szeletekre vágott beiglit lerakod szépen egy sütőpapírral kibélelt tortaformában vagy üvegtálban, és rétegenként leöntöd néhány kanál vaníliapudinggal. Amikor megvan az utolsó réteg is, és félig már kihűlt, beteszed a hűtőszekrénybe legalább 1-2 órára. Miután megdermedt, úgy szeletelhető, mint egy torta. És egyébként bírja a fagyasztást is, de kizárt, hogy erre sor kerülne.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
17
dec/2019

Így lesz zöld a karácsony, hulladék és CO2 nélkül

"Vegyünk neki hóláncot", mondta a minap mellettem a hipermarketben egy hatvanas anya a harmincas fiának. "Á, dehogy, van már neki hat", utasította el fia a kérést. A fél füllel elkapott párbeszédtől nekilódultak a gondolataim: milyen családtag lehet, akinek már hat hóláncot ajándékoztak? Ha magára ismer, innen a távolból megnyugtatom, hogy idén karácsonykor más meglepetésre számíthat, de korántsem biztos, hogy az nem megy egyenesen a kukába.

Az ünnepi szezonban világszerte 25 százalékkal több hulladék képződik a háztartásokban, és ha ehhez hozzávesszük, hogy csak a Kínából Európába importált, minimum 4 ezer tonna ajándéknak mennyi volt gyártási és szállítási károsanyag-kibocsátása, hát nem áll jól a mérlegünk. Ráadásul egy csomóan teljesen fölösleges dolgokat veszünk összességében óriási pénzekért, csak mert dolgozik bennünk a lelkiismeret, hogy karácsonykor mindenkinek muszáj valamit adni. E fölösleges dolgok a szemétben végzik, némelyik már Karácsony másnapján. (Korábbi cikkem: Mit ajándékozz annak, akinek már mindene megvan?)

Lehet, hogy egyszer azt fogjuk gondolni, hogy a legjobb ajándék az, amit nem is veszünk meg, de ma még ettől a nézettől távol vagyunk. A második legjobb ajándék, ha tárgyak helyett élményt ajándékozunk, legyen az egy színházjegy, állatkerti belépő, utazás, wellness. Végszükség esetén pedig ott a jolly joker: a vásárlási utalvány. Ezt arra költheti a megajándékozott, amire akarja, és nem fordul elő, hogy a hetedik hóláncot kapja, mint a fenti példában.

Ezzel is csökkentheted a karácsonyi hulladékhalmozást:

1. A mi családunkban az a szokás, hogy nem használunk csomagolópapírt, hanem évek óta ugyanaz a 6-7 ünnepi papírtáska cirkulál a családtagok között. Hol kapjuk benne az ajándékot, hol adjuk benne. Mindenki tesz mellé egyéni üdvözlőkártyát, a táska pedig arra a fél órára tökéletesen betölti a funkcióját, utána megy a szekrénybe.

2. Ha mindenképpen csomagolni akarsz, alkalmazd a gyűréstesztet egy darag csomagolóanyagon: a papírt össze lehet gyűrni, a műanyagfólia visszaugrik eredeti alakjára, innen felismered.

Azért nem szabad műanyagfóliát használni, mert nem újrahasznosítható. De a papír csomagolóanyag sem újrahasznosítható, ha csillámos vagy fényes bevonatú.

3. Ne vegyél elemes játékot, vagy ha veszel, adj hozzá újratölthető elemet és töltőt is.

4. Törekedj arra, hogy növényi gyantából, méhviaszból vagy szójaviaszból készült gyertyát és mécsest vegyél/ajándékozz, ezek természetes úton lebomlanak és nem füstölnek. A nem zöld gyertyák és mécsesek a kőolajszármazék paraffinból készülnek, és égetés közben károsanyagot bocsátanak ki, ami sem neked, sem a környezet számára nem egészséges. Megfájdul a fejed az égő gyertya mellett? Így jelzi szervezeted a problémát. De ne fújd el a gyertyát bent, hanem óvatosan vidd ki a szabadba, és ott oltsd el.

5. Kérlek, ne vegyél új ruhát karácsonyra magadnak, legfeljebb a gyerekeknek, ha már kinőtték az ünneplőjüket. Mi felnőttek meg tudjuk oldani a kiöltözést az elmúlt években felhalmozott készletekből. Hiszen egy átlagos nő szekrényében 22 olyan ruha van, amit még nem vett fel, egy férfiében pedig 19 darab. Még egy statisztika: Angliában karácsonykor 80 ezer tonna régi ruha megy a szemétbe. Minden EU-állampolgár évente átlagosan 12,66 kg ruhát vásárol. A megvásárolt, majd kidobott ruhák alig 1 százalékát hasznosítják újra új öltözetekben, a többi anyag megy a hulladékégetőkbe vagy -lerakókba, mert a textilipar nem tart ott a fejlesztésekben, hogy képes legyen megoldani a textíliák újrahasznosítását.

6. Ne vegyél új karácsonyfadíszeket. Tudnod kell, hogy a gömbök és egyéb díszek általában olyan műanyagból készülnek, ami nem újrahasznosítható. Az angyalhaj sem.

7. Olvaszd le a fagyasztót még az ünnepek előtt. Ettől sokkal hatékonyabban fog működni, márpedig ez az egyik legnagyobb áramfogyasztó a lakásban. Ide kattintva megtudhatod, hová kell pakolni a dolgokat a hűtőben. 

8. Vásárolj helyi élelmiszert. Elhiszem, hogy menő dolog a reklámban látott lazacot felszolgálni, de gondolj bele, hány ezer kilométerről szállították ide azt a halat, méghozzá hűtve, vagyis sokkal több üzemanyagot felhasználva, büdös dízelfüstöt kipufogtatva. 

9. Ne használj az ünnepi vendéglátáshoz egyszerhasználatos műanyag- vagy papírtányérokat, -poharakat, -evőeszközöket. Igen, lehet, hogy a rokongyerekek eltörnek egy üvegpoharat, ezt el kell fogadni.

10. Nappal ne kapcsold fel a díszkivilágítást. A LED energiatakarékos, de nem ennyi, nem ilyen sokáig bekapcsolva. 

11. Ha megérkeztek a vendégek, vedd le a fűtést akár 2 Celsius-fokkal is, mert szépen belehelik a szobát. Utána persze szellőztess.

12. Amikor ti mentek rokonlátogatásra, ne hagyj stand-by állapotban semmilyen elektronikai kütyüt, hogy egy kicsit mérsékeld az ünnepi áramfogyasztásodat.

13. A műfenyők 85 százaléka Kínából érkezik. Számítások szerint egy műfenyőt legalább 20 évig kell használni ahhoz, hogy a gyártása és ideszállítása során képződött környezetterhelés ki legyen egyenlítve. Itt találsz 57+3 ötletet ahhoz, hogy miképpen legyen karácsonyfád fenyő nélkül, de ha ez nem volna elég, összegyűjtöttem még 34+6 ötletet ehhez. Csak győzzed végignézni!

14. Ne főzz, ne süss többet, mint amennyi valóban szükséges, és ha mégis maradna étel, törekedj a maradékmentes újrahasznosításra. Évente 1,3 milliárd tonna étel kerül a szemétbe világszerte. Gugli a barátod, ezernyi ötletet találsz ehhez a különféle receptoldalakon. Ha olyan ételt kapsz ajándékba, amit nem szeretsz, vidd el, tedd ki a rászorulóknak.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
26
dec/2018

Mennyi volt az ünnepi ponty CO2-lábnyoma?

Még a végén kiderül, hogy oda sem kellett figyelni, és zöld voltál Szenteste? A végén kiderül. Ami viszont a többit illeti, az emberek elképesztő módon alábecsülik az élelmiszerek előállításához szükséges energiafogyasztást és károsanyag-kibocsátást, miközben az elektronikai berendezések fogyasztásával sokkal jobban képben vannak. Ez derül ki a Sydney Műszaki Egyetem érdekes felméréséből, amely a Nature Climate Change folyóiratban jelent meg.

karácsony üvegházhatású gáz élelmiszer energiahatékonyság

Pixabay

A globális felmelegedést okozó üvegházhatású gázok (ÜHG) 19-29 százaléka az élelmiszergyártásból származik. Az érték legnagyobb hányadát a szarvasmarha és a bárányhús előállítása teszi ki: kezdődik az állattartáshoz szükséges erdőirtással, folytatódik a takarmány termesztéséhez szükséges műtrágyagyártással és az állatok által kibocsátott metángázzal, végződik a vágóhídra történő kaminonos szállítással, illetve a hústermékek kereskedelmi forgalmazásával.

"Ám míg egy hősugárzó használatánál egyértelmű, hogy a bekapcsolása után meleg lesz a szobában, hónap végén meg látjuk az áramszámlát, addig az élelmiszertermelés hatása gyakorlatilag láthatatlan", mondta Adrian Camilleri kutatásvezető. Munkatársaival több mint 1000 embert kértek fel arra, hogy becsüljék meg 19 élelmiszer és 18 műszaki eszköz energiaigényét, illetve a hozzájuk köthető ÜHG-kibocsátást.

A tesztalanyok mindkét csoportot alábecsülték, de az élelmiszereket sokkal jobban. "Sokan azt hiszik, a marhahúsleves és a zöldségleves környezetterhelése nagyjából megegyezik, pedig amíg a húsleves az asztalra kerül, 10-szer több ÜHG jut a levegőbe, mint a zöldségleves esetében – mondta Camilleri. – Ez vakfolt az emberek gondolkodásában. Ha valaki csökkenteni szeretné az ÜHG-kibocsátását, elsőre azt gondolja, hogy majd lejjebb veszi a fűtést, kevesebbet autózik, nem utazik repülővel. Nagyon kevesen tervezik azt, hogy majd kevesebb marhahúst esznek."

karácsony üvegházhatású gáz élelmiszer energiahatékonyság

A kutatócsoport kidolgozott egy jelölésrendszert az élelmiszerekhez, amely a műszaki cikkek (az Egyesült Államokban alkalmazott, Energy Star nevű) csillagos energiahatékonysági besoroláshoz hasonlóan minősíti az egyes termékeket. Az így felcímkézett levesek közül sokkal többen választották a zöldséglevest, szemben a húslevessel. A kutatók szerint, ha minden élelmiszeren fel lenne tüntetve a CO2-lábnyoma, akkor a vásárlók könnyebben megértenék, hogy az egyes tételek milyen környezetterhelést okoznak, és így jobb választásokat hozhatnának.

A gyümölcsön, zöldségen és gabonán alapuló vegán étrend jelenti a legkisebb környezetterhelést, a sertés-, baromfi- és halfogyasztás közepes, míg a marha- és bárányhús a legkomolyabb terhelést. "A terített asztalnál meghozott döntéseinknek jelentős hatása van az olyan globális problémákra, mint a klímaváltozás, de a kutatásunkból kiderült, hogy a fogyasztók tudnak jól választani", összegezte Adrian Camilleri ausztrál kutató. 

Az élelmiszerek környezetterhelésébe tehát beleszámít az is, hogy milyen távolságból kell ideszállítani az alapanyagot. Vagyis aki magyar pontyot vagy más hazai halat fogyasztott Szenteste, az környezetbarát módon ünnepelte a Karácsonyt.


0
Tovább
14
dec/2018

Mit ajándékozz annak, akinek mindene megvan?

Legegyszerűbb volna két csoportra osztani azokat, akikről azt mondhatod, hogy mindenük megvan: 1. a nálad gazdagabbak, 2. a nálad sokkal idősebbek. Nyilván az előbbi csoport bármit megvehet magának, az utóbbiak (például a nagyszüleid) meg már vagy megvették maguknak, amit akartak, vagy az évek múlásával rájöttek, hogy nincs is igazán szükségük arra a dologra.

Szerintem azonban inkább kérdezd meg magadtól: szereted vagy nem szereted az illetőt. 

Ha nem szereted, akkor udvariassági/jelképes ajándékot fogsz neki venni, amivel letudod a kötelességedet: lakáskiegészítőt, illatszert stb. És pontosan tudod, hogy amint kilépsz az ajtón, az úgynevezett ajándékod megy a kukába vagy a vitrinbe a 16-ik hasonló semmiség mellé. Ha összeadhatnánk csak Magyarország fölösleges karácsonyi ajándékait, kiderülne, mennyi értékes erőforrás, alapanyag, energia megy a kukába ezekkel. Mindketten tudjuk, hogy ennek semmi értelme. 

Mi lenne, ha idén karácsonykor csak olyanoknak adnál ajándékot, akiket szeretsz? És nekik is csak olyasmit, ami nem kifejezetten tárgy. 

fenntarthatóság karácsony ajándékozás


 

1. Tanfolyam
Azért, mert megvan mindene a megajándékozni kívánt személynek, még nem biztos, hogy mindent tud is használni. Fizesd be őt egy idegennyelv-, főző-, cukrász-, borkóstoló-, smink-, vezetéstechnikai-, számítógépes-, tánc- vagy bármilyen tanfolyamra. A kuponhoz csomagolj egy merőkanalat, boros poharat, sminkecsetet vagy hasonló eszközt, amit a tanfolyamon használhat.

fenntarthatóság karácsony ajándékozás

2. Jegy
A cirkusztól a mozin, színházon és kiállításon át az állatkertig vagy kirándulásig bármi lehet, a lényeg az élmény. Pláne, ha közös lehet. Ott a zsebedben a mobil, örökítsd meg, tedd közzé, ezzel valóban lehet büszkélkedni.

fenntarthatóság karácsony ajándékozás

3. Előfizetés
Elsőre biztos egy újság jut az eszedbe, az is jó gondolat, de szeretted számára mást is előfizethetsz, csak egy kis szervezést igényel: minden hónap kezdetére egy virágcsokrot, vasárnaponként egy szelet süteményt a kedvenc cukrászdájában, rendszeres kocsimosást, svédmasszázst, havi egy buszos kirándulást valamelyik nyugdíjas otthon csoportjával stb.

fenntarthatóság karácsony ajándékozás

4. Jótékonyság
Lehet, hogy a célszemélynek mindene megvan, de másoknak nem. Adományozz a nevében valamelyik segítő szervezetnek, fogadj örökbe a nevében egy matakót, farksodrót vagy más veszélyeztetett állatfajhoz tartozó egyedet az Állatkertből, támogass egy olyan kezdeményezést, amelyet ő is kedvel. 

fenntarthatóság karácsony ajándékozás

Látod, rengeteg ötlet közül választhatsz, valami azonban nagyon fontos: az ajándék mellé magadat is tedd oda. Ha a nagyi évek óta azt hallgatja minden közös ebédnél, hogy téged hat lóval sem lehetne elvontatni egy operettre, majd karácsonyra kap tőled egy belépőjegyet azzal, hogy el is kíséred, szerinted mennyire fogja értékelni? Elárulom: nagyon. Elmondja minden ismerősének (közte a piacon a zölségesnek, hadd irigykedjen), és a nagy napon már reggeltől készülődni fog a közös programra. Utána pedig valószínűleg hónapokig mesélni fogja a részleteket. Ha így lesz, akkor biztos, hogy jövő karácsonykor is hasonló ajándék mellett döntesz.
Kellemes Ünnepet!

Hiver't-Klokner Zsuzsanna szerk.


0
Tovább
18
dec/2017

12 karácsonyi ajándékötlet vásárlás nélkül

Az elmúlt hetekben mindenki az ajándékok beszerzésével volt elfoglalva. Mostanra talán már megvan a nagyja, erre beüt a ménkű: hát a Józsit (Katát, Ica nénit) nem elfelejtettük?! Dugipénz már nincs, de lehet, hogy egy kis átcsoportosítással megoldható a hiány: ha mondjuk a Marcinak szánt sálat odaadjuk Józsinak. De akkor mit kap Marci? És ha mégsem adjuk oda a sálat, akkor mit kap Józsi? Összeszedtünk pár ingyenes ötletet férfiaknak, nőknek, állatbarátoknak, hátha talál köztük hasznosat az olvasó.

1. Házi finomság
Ha még van a spájz egyik magas polcán a nagyitól származó szilvalekvár, az is lehet ajándék. Szépen le kell mosni, és az üvegre speciális filctollal karácsonyi mintát és jókívánságot rajzolhatunk, írhatunk, becsomagoljuk, és kész. Lehet egy tepsi kekszet is adni ajándékba, pláne ha tudjuk az illetőről, hogy nem tud vagy nem szeret sütni. Ha csinálunk magunknak egy nagy fazék csatnit, mondván, úgyis kell valami pikáns szósz a maradék húsok mellé a két ünnep között, akkor abból is adhatunk ajándékba. Nálunk a következő recept a nyerő (sajnos a forrására már nem emlékszem): 

karácsony ajándék vásárlás kutya macska autó otthon takarékosság

A KÉP ILLUSZTRÁCIÓ

Hozzávalók: 90 dkg meghámozott, felnegyedelt paradicsom, 1 felkockázott padlizsán, 1 felkockázott zöld és 3 piros kaliforniai paprika (ez a három zöldség összesen max. 90 dkg legyen), 70 dkg finomra vágott vöröshagyma, 4 nagy gerezd fokhagyma aprítva, 35 dkg cukor, 300 ml fehérborecet (esetleg almaecet), 1 evőkanál só, 1 kiskanál tört koriandermag, 1 kiskanál őrölt fűszerpaprika, 2 kiskanál őrölt cayenne bors. Vastag aljú fazékban tegyük fel főni a zöldségeket, lefedve pároljuk őket kis lángon 1 órán át. Néha kevergessük meg. Adjuk hozzá a cukrot, sót, fűszereket, forraljuk össze 30 percig gyakran megkeverve. Fedő nélkül rotyogtassuk addig, amíg be nem sűrűsödik, de nehogy odakapjon az alja! Ha kész, forrón töltsük szét steril befőttesüvegekbe, tegyünk az üvegek szájára 1-1 lap celofánt, és csavarjuk rá a tetejét. Hideg helyen legalább 1 hónapig eláll.

2. Virág, zöldpalánta
A sufniban van pár virághagyma eltéve tavaszra, de ha valaki emlékszik a helyükre, a kertből is kiáshat egyet-kettőt. Földbe ültetve a következő napokban fokozatosan szoktassa a szobai meleghez, aztán karácsony este már csak egy szép szalagot kell körétekerni. A meglévő szobanövényekről is le lehet vágni hajtásokat, és gyökereztető porba tenni, hátha megerednek és cserépbe ültethetőek lesznek az ajándékozás időpontjáig. Ha nem erednek meg, akkor sincs pánik, akkor egy alkoholos filccel szépen kidekorált vizespalackba kell tenni őket, és folpackkal körbetekerni az üveg száját, hogy ne folyjon ki a víz szállítás közben. 

3. Zeneválogatás
Régen szuper ajándék volt egy válogatáskazetta vagy -CD, ma már ezek a zenehordozók sehol nincsenek. Attól még össze lehet állítani egy személyre szóló virtuális válogatást mondjuk a Spotify vagy a Youtube kínálatából. Az átadással sem lehet gond, ha van egy okostelefon kéznél :)

4. Felvigyázás
Kell csinálni egy szépen megtipózott "Ígérvény"-t, és bevállalni benne, hogy karácsonyi ajándékképpen vigyázunk az ünnepek alatt egy napot a megajándékozott gyerekére vagy házi kedvencére. Azt a napot pedig az illető úgy töltheti, ahogy régóta szeretné, például elmehet szaunázni, moziba, bármit csinálhat. A lényeg a tehermentesítés! Ugyanez fordítva is működik: elvisszük a gyerekeket egy délutánra, és a szülők végre jól kialudhatják magukat -- vagy csináljanak, amit szeretnének.

5. Macskajáték
Ági nénihez ragasztópisztollyal és spárgával érkezünk, hogy Lizi cica félig szétszaggatott kaparófáját ajándékképpen felújítsuk. Ági néni is örülni fog, és nekünk sem is kell kínosan feszengenünk a bejgli fölött, mert van téma, van tennivaló.

6. Kutyaidomítás
Jó és hasznos ajándék, ha felajánljuk rakoncátlan ebbel rendelkező barátunknak, hogy karácsonyi ajándékként rászánunk egy délutánt az ünnepek alatt, és megtanítunk a kutyájának egy vezényszót. A leghasznosabb talán a "Hozzám"  vagy a "Vissza", csak legyen nálunk elég jutalomfalat.

7. Ó az a polc!
Minden háztartásban van olyan polc, kerékpártartó falikampó vagy más holmi, ami azért áll még mindig a szekrénynek támasztva, mert nincs, aki fúrjon egy-két lyukat a falba a felszereléséhez. Nyilván ezt nem Szenteste kell végrehajtani, de hogy hihető legyen a felajánlásunk, a vendéglátónál leparkolhatjuk a céldátumig az ütvefúrót. Mi is mielőbb vissza akarjuk kapni a fúrót, ő is szeretne végre polcos gazda lenni, igazi win-win helyzet. Fel lehet ám ajánlani cserébe egy kiadós zoknistoppolást!

8. Fenyőállítás
Vannak, akik számára ez komoly segítség és ajándék egyben. Például mert már a fenyőtalppal sem boldogulnak, és különben sincs idejük a sütés-főzés-takarítás miatt a míves díszítgetésre. Mondjuk nekünk is alig, de ha Szenteste előtt valamelyik napon tudunk erre szakítani pár órát, akkor mindenki örülni fog.

9. Ünnepi forgatás
A karácsony vendégjárás során forgathatunk kis klipeket a telefonunkkal, majd a két ünnep között vágunk belőle egy videót. Ez is jó ajándék, de tényleg készüljön el szilveszterig... Mármint idén szilveszterig!

10. Digitális fotóalbum
A régi papírképek családon belüli megosztásának legjobb módja, ha egy tettrekész családtag digitalizálja őket, például a Google PhotoScan alkalmazás segítségével. De az is nagy öröm, ha az esküvői vagy más emlékezetes ezer éves VHS-kazettát digitalizáljuk, és létrehozunk egy felhő tárolót a rokonok számára.

11. Ingyenes program
Ünnepek között és januárban is lesz számos ingyenes program (korcsolyázás, múzeumi séta, templomi hangverseny), amire egyik-másik szerettünk csak azért nem jut el, mert esetleg messze van, vagy ami még valószínűbb, egyedül nem akar elmenni. Csináljunk egy ajándékkártyát, amelyre leírjuk, mikor és milyen programra hívjuk el, ez lesz a mi ajándékunk, még akkor is, ha magunktól nem mennénk el ilyesmire. (Hatvan fölöttieknek egyébként is már nem tárgyakat, hanem élményeket érdemes ajándékozni, legyen az színházjegy vagy gyógyfürdőbelépő.)

12. Autómosás
Míg ajándék lakástakarítást felajánlani sértő is lehet (már akinek), addig az autó külső-belső takarítása, pláne lepolírozása értékes ajándék. Fűtött garázsban nem vészes elfoglaltság, de ha nagyon jó szívűek vagyunk, kertben vagy utcán is meg lehet ejteni, persze nem mínuszban (természetesen a polírpaszta miatt). Arra azért készüljünk föl, hogy gyerekesek autójában elképesztő dolgokat fogunk találni az ülés alatt... :)

Kellemes ünnepeket kívánunk!

És ha már "mentes" a karácsony, ajánlunk összesen 100 tippet arra, ha a fenyőfa helyett is mást szeretnél:
Karácsonyfa fenyő nélkül -- 57+3 ötlet mindenkinek
Még 34+6 szuper ötlet, ha alternatív karácsonyfára vágysz


0
Tovább
07
dec/2017

Még 34+6 szuper és vicces ötlet, ha alternatív karácsonyfára vágysz

Azt hittük, nem lehet felülmúlni tavalyi, Karácsonyfa fenyő nélkül: 57+3 ötlet mindenkinek című posztunkat. Ám az internet népének kreativitása kifogyhatatlan, így újabb remek tippeket mutatunk azoknak, akik szeretnék meghaladni a zöld fenyő+piros gömb kombót. Összeállításunk végén pedig beavatjuk a kedves olvasót 2017 legmenőbb és legmókásabb karácsonyfa-állítási trendjébe, ami garantáltan emlékezetes lesz a család és a vendégek számára is. Újrahasznosítható alapanyagokat elő, beizzítani a fúrót, megélezni az ollót, vidám karácsonyi készülődést kívánunk! 

Faágak, LED-füzér, fagolyók, némi ezüst angyalhaj, és kész is.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Tortapapírokból készült a behavazott fenyvest idéző asztaldísz.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Igazán rendhagyó karácsonyfa színes filcgömbökből nyúlbarátoknak.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Erős drótból hajlított szerpentinre van feltekerve a LED-füzér. Érdemes úgy csinálni, hogy maradjon néhány led a csúcsdíszhez.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Vegetariánus házigazdának brokkoli a karácsonyfája!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Fadobozokból, leselejtezett fiókokból is összeállíthatsz egy karácsonyfa-imitációt, a hangulat a lényeg.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Fotóséknál mi más is lehetne a karácsonyfa?

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Grafikuséknál ez illik az asztalra.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Divattervezőnél ez.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Autószerelőnél meg ez.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Fonalgombolyagokból némi férceléssel egyedi fa állítható.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Apa megcsinálta fahulladékból a foglalkoztatós karácsonyfát, a kisfia meg eljátszik vele egész ünnep alatt.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Ezt meg anya (és nagyi) csinálta filcmaradékokból, bár a gombok felvarrásánál már kicsit fáradtak voltak.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Ennél minimalistább aligha lehet egy karácsonyfa.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Ha már úgyis energiatakarékos fényforrásokra cseréled a régi izzókat, egy kúpos formává összeragaszthatod őket, és megtömheted a kúp hasát fényfüzérrel.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Hanglemezekből összeállított karácsonyfa lemezjátszóval --végre itt az alkalom a régi kedvencek újrahallgatására!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Hát mi másra lehetne felhasználni a zöld legókockákat, mint karácsonyfának?

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Borbarátok számára ajándékba is jó lesz ez az asztaldísz.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Ajándékcsomagoló szalagokból is fel lehet ragasztani párat egy kartonpapír kúpra.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Kivilágított kosztümös csontváz, lábánál diorámával -- hát mit ne mondjunk, elég sok pihentség kell ehhez a kompozícióhoz, de örökre beég a rokonság emlékezetébe.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Abszolút gyerekbiztos az alábbi színes műanyaglap karácsonyfa, amelyre tépőzárdarabok vannak felragasztva: a párjuk a korong alakúra vágott fotók hátuljára került. Jó kis foglalkoztató ez is!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Asztaldísznek kiváló a könyvből készíthető fautánzat, pláne ha ezt a könyvet hozta valamelyik rokon tavaly karácsonykor.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Az idegesítő reklámújságok újrahasznosításához jó módszer, ha fenyőfa alakúra kivágott kartonpapírra felragasztjuk őket. Ünnep után mehet a szelektív gyűjtőbe!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Zöld lufikból is készülhet a fa, de ne tüdővel akarj ennyit felfújni.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Becsomagolt papírdobozok, fényfüzér, pár dísz, és kész is a karácsonyfa.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Kartonpapírból így is kivághatod a fádat.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

A babzsák-karácsonyfát nyugodtan ölelgethetik a legkisebb családtagok, nem szúrja meg őket.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Még egy kartonpapíros karácsonyfa, ünnep után szétszedve macskakuckóként újrahasznosítható

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Aki szeret varrni, zöld filcből készíthet a kartonpiramisokra borítást.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Drótból hajlított csillagok, szögek, fél óra szabadidő kell csak ehhez.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Ez is elég egyszerű: egy háromszögletű zöld textildarab, egy szobasarok és néhány szög -- máris kész a minimalista karácsonyfa. Aki időmilliomos, zöld krepp papírcsíkokból is felragaszthatja, mint az eredeti alkotó.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Aki sok ajándékra számít, ne legyen szégyenlős, csináljon egyből polc alakú karácsonyfát.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Nagy munka megvarrni ennyi párnát, de milyen jó ötlet elajándékozni a rokonoknak, barátoknak emlékül. Ha valaki (mint e sorok írója) arra az ajándékra gyúr, hogy karácsony és újév között legalább egyetlen napot pizsamában tölthessen, biztos értékelni fogja.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Az újrahasznosítás csimborasszója az iratmegsemmisítővel összeaprított csíkokból felhalmozott, és madzaggal körbekötött karácsonyfa.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Na és a meglepetés: 2017 legdivatosabb trendje a fejjel lefelé lógó fenyőfa!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Nem muszáj fenyőből lennie, lehet szép faágakat is összekötni hozzá. 

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Superman fél kézzel megtartja!

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Sokak szerint ez a meghökkentésen túl azért jó, mert kevesebb helyet foglal el a szobából, és állítólag szebben mutatnak rajta a díszek...

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Három egymás alá felfüggesztett koszorú is lehet az alternatív karácsonyfa alapja.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

És ha a fenti vicces ötletek dacára mégis ragaszkodsz a klasszikusokhoz, ezzel a trükkel frissítheted az összképet. A piros gömbök gránátalmák, a fehérek SK készített pomponok.

karácsony újrahasznosítás otthon gyerek papír barkácsolás saját kezűleg kézműves

FORRÁS

Békés, boldog karácsonyt mindenkinek!


0
Tovább

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (216),otthon (172),fenntarthatóság (105),kert (96),energiatakarékosság (75),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (53),műanyag (52),légszennyezés (49),hulladék (48),napelem (41),kerékpár (40),városi életmód (38),környezettudatosság (36),környezetszennyezés (36),napenergia (35),klímaváltozás (33),megújuló energia (33),növény (31),globális felmelegedés (30),fenntartható építészet (30),karácsony (29),nyár (29),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),tél (22),mezőgazdaság (21),szén-dioxid-kibocsátás (21),konyha (20),hőszigetelés (20),fűtés (20),gyerek (18),természet (18),építészet (18),városi közlekedés (17),barkácsolás (17),ecet (17),autó (17),komposzt (17),egészség (16),divat (16),élelmiszer (16),takarékosság (15),kutya (15),szódabikarbóna (15),LED (14),klímaválság (14),szemét (14),takarítás (14),hulladékhasznosítás (13),tömegközlekedés (13),lakberendezés (13),szelektív hulladékgyűjtés (12),virág (12),ajándék (12),víztakarékosság (12),élelmiszerpazarlás (11),papír (11),zöldség (11),természetes gyógymód (11),művészet (11),raklap (11),illóolaj (11),Ozone zöld díj (11),gyümölcs (11),elektromos autó (11),lakásfelújítás (11),CO2 (11),étel (10),ősz (10),fa (10),víz (9),szélturbina (9),ivóvíz (9),almaecet (9),stressz (9),urbánus életmód (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),Kína (9),levegőminőség (9),világítás (9),allergia (9),szélenergia (9),levegőszennyezés (8),vegán (8),Párizs (8),mobiltelefon (8),szúnyog (8),méh (8),háztartás (8),ruha (8),csomagolás (8),szén-dioxid (8),ételpazarlás (7),biogáz (7),alga (7),tavasz (7),vásárlás (7),növényvédelem (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hulladék Munkaszövetség (7),játék (7),bútor (7),lakás (7),Hollandia (7),VOC (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),faültetés (6),Magyar Telekom (6),Kanada (6),gyom (6),ökolábnyom (6),beporzás (6),városi élet (6),környezetbarát (6),erdő (6),talaj (6),bioüzemanyag (6),sport (6),gyógynövény (6),biodiverzitás (6),macska (6),Budapest (6),méz (6),New York (6),Föld napja (6),szmog (6),ünnep (6),kukoricakeményítő (6),pazarlás (6),madár (5),Greenfo (5),város (5),testről és lélekről (5),urbanizáció (5),városi hősziget (5),Ökoszolgálat (5),szelektív hulladék (5),cipő (5),pályázat (5),turizmus (5),térkép (5),Japán (5),zöld energia (5),Föld órája (5),karácsonyfa (5),fenyőfa (5),elektromos kerékpár (5),busz (5),szélerőmű (5)

Archívum