Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
12
nov/2013

Felére vágják a rezsit, de LED-ekkel és Buenos Airesben

Százezer utcai világítótestben az eddigi hagyományos izzót LED-fényforrásra cserélik, ezzel
50 százalékkal csökkentik a közvilágítás rezsijét.

Balra a hagyomános izzókkal világított utcakép, jobbra a LED-világítás.
Forrás: Philips

A 13 millió lakosú Buenos Aires Dél-Amerika második legnagyobb városa, amelynek közvilágítását 125 ezer lámpa szolgáltatja. A hagyományos égők rengeteg energiát fogyasztanak, és sokba kerül az kiégettek cseréje is. A városvezetés ezért a környezetbarát LED-fényforrásokra vált, így nemcsak pénzt takarítanak meg, hanem a környezetet is óvják, hiszen az új lámpák csak fele annyit fogyasztanak, ezzel pedig a villamos energiát előállító erőművek károsanyag-kibocsátása is lefaragható. Az üzemeltetési költségek csökkenésével párhuzamosan pedig nő a közbiztonság.

A nyilvános pályázat győztese a Philips lett, amely a következő három év során 100 ezer világítótestbe szereli be új LED-fényforrását. Az új lámpákkal 50 százalékkal csökken a közvilágítás villanyszámlája, és ami ugyanilyen fontos, az új fényforrások élettartama ötszöröse a régiekének. A korábbi narancsos fény helyett a LED-ek fehéren világítanak, amely elsőre furcsának tűnik, de jobb látást tesz lehetővé, és ennek a lakosság mellett a bűnmegelőzés számára is komoly közbiztonsági haszna van: a pontosabb arcfelismés és színazonosítás révén a köztéri figyelőkamerák jobban értékelhető képeket adnak az utcai eseményekről.  

Az új világítótestek ráadásul egyesével távirányíthatók, tehát ha csak egy bizonyos környéken kell lekapcsolni őket vagy átmenetileg csökkenteni a fényerejüket (például tűzijátékos utcabál okán), az is energiatakarékosan megoldható. A cég számítása szerint, amit az ENSZ korábbi tanácskozásán is bemutattak, ha a világ összes városa LED-világításra váltana, azzal évente 130 milliárd eurót lehetne megtakarítani. A csökkentett energiafelhasználásnak köszönhetően pedig 670 millió tonnával kevesebb szén-dioxid szennyezné a levegőt, ami 640 közepes erőmű kibocsátásával egyenlő. És ez csak a közvilágításon elérhető megtakarítás! 

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


0
Tovább
24
júl/2013

Nem kell áram a magától világító ösvényhez

Fluoreszkáló műanyag kavicsot keverve a betonhoz olyan autófeljáró vagy kerti ösvény alakítható ki, amelynek világítása a lehető legtakarékosabb az árammal, merthogy semmit sem fogyaszt, hiszen a napsugárzás „zöldenergiáját” aknázza ki.

A hagyományos cinkszulfidos fluoreszkáló anyagoknál tízszer erősebb fényt ad a kanadai Core Glow cég termékcsaládja, amelyet számtalan helyen és módon lehet felhasználni.

Elég napi 10-20 perc napsugárzás vagy mesterséges fény ahhoz, hogy a kavicsok éjjel akár 12 órán át világítsanak. Mivel nem kell hozzájuk áram, ezért meg lehet takarítani a villanyvezeték-hálózat kiépítésének költségét is.

A fénylő kavicsok ellenállnak az időjárásnak, szemben azokkal a főleg távol-keleti importból származó termékekkel, amelyeket fluoreszkáló bevonattal (festékkel) utólagosan tesznek világítóvá. A Core Glow termékek nem radioaktívak, nem mérgezőek és környezetbarátok.

Hasonló tulajdonságokkal bír az amerikai Ambient Glow Technology fluoreszkáló termékcsaládja, amelyben megtalálható a világító homok is, amely különlegessé teszik a kerti játszósarkot. A felhasználók szerint egyúttal távol tartja a nem kívánatos látogatókat, legyenek bár két- vagy négylábúak.

Beltérben a fürdőszobához ajánlják a világító kavicsokat. A préselt betonból kialakított mosdópultba néhány maréknyi kavicsot süllyesztenek, amelyek enyhe fénye éppen elég ahhoz, hogy éjszaka ne kelljen felkapcsolni a világítást.


0
Tovább
11
ápr/2012

Világítva tisztítja a levegőt a köztéri algalámpa

Annyi szén-dioxidot nyel el egy év alatt, mint egy fa egész élete során - ez a legfőbb érv az algalámpa mellett, amely ideális fényforrás szennyezett levegőjű közterületekre.

Évente egy tonna szén-dioxidot képes elnyelni az az ember méretű algalámpa, amelyet Pierre Calleja francia biokémikus tervezett. A készülék elektromossággá alakítja za mikroalgák által a fotoszintézis során termelt energia egy részét. Az áram a világítótestet táplálja, de amennyiben több fényre van szükség, kiegészítésként a hálózati áramra is ráköthető az eszköz. A prototípust már üzembe állították egy bordeaux-i mélygarázsban.

Mint a videóban hallható, a gépjárművek felelősek az összes szén-dioxid-kibocsátás negyedéért. Pierre Calleja húsz éve tanulmányozza a mikroalgák szén-dioxid-elnyelő képességét, és kifejlesztett egy olyan lámpát, amely egyszerre képes fényt kibocsátani, és közben tisztítani a levegőt. „A mikroalgák az ember legjobb barátai, de eddig senki nem fogta munkára őket” - mondta a biokémikus.

A készülék teszteléséhez azért egy mélygarázst választottak, mert ott halmozódnak a különféle szennyezőanyagok, amelyekből az algalámpa évente akár egy tonnát is képes elnyelni. A feltaláló szerint az algalámpa bárhol üzembe helyezhető, például autóutak mentén, közterületen, de akár magánházak előtt is, ha úgy szükséges - a többi már csak a pénzügyi befektetők hajlandóságán múlik.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna


3
Tovább
30
márc/2012

Jelképes sötétség a Föld óráján

Bevallottan jelképes esemény a szombati Föld órája. A szervező Természetvédelmi Világalap (WWF) szervezőinek várakozása szerint több százmillióan kapcsolják le a fényeket március utolsó napján 20 óra 30 perctől 21 óra 30 percig. "Minden változásokért szerveződő mozgalomnak szüksége van szimbólumokra – ez egy szükséges lépés, mert be kell bizonyítani, hogy egy bizonyos ügy igenis sok embert érdekel" – mondta a kezdeményezés társalapítója, Andy Ridley. A WWF a klímaváltozás elleni fellépés fontosságára akarja felhívni a figyelmet az 1997-ben Sydney-ből indult akcióval, amelyet az idén először fotóz a világűrből a nemzetközi űrállomás legénysége.

A központi lekapcsolási esemény Budapesten lesz, ahol a lezárt Lánchíd kivilágítását állítják le hatvan percre. A megjelenőket tűzzsonglőrök és afrikai dobosok szórakoztatják, továbbá egy akkumulátorról működtetett dj-pultból is szól a zene. Az akkut előzőleg kerékpározással töltik fel. Egy órára lekapcsolják a főváros díszkivilágítását, tehát sötét lesz a Parlament, a dunai korzók és a budai Vár.

Világszerte 143 országban lesznek Föld órája események. Idén először Líbiában is megrendezik: lekapcsolják a korábbi Királyi Palota – most Nemzeti Múzeum – kivilágítását. Itthon hatvan település és 399 intézmény, vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez – jelképesen sötétbe fordul blogunk kiadója, az [origo] nyitóoldala is. 

"Vidám esemény lesz, az a cél, hogy megünnepeljük, hogy ilyen sokan tartják fontosnak az energiatakarékosságot és a klímavédelmet" – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország szóvivője. Értékelése szerint az már Magyarországon is elvárás, hogy valaki környezetbarát módon éljen, felméréseken ezért is válaszolnak előszeretettel úgy a megkérdezettek, hogy részt vesznek a villanyoltásos akcióban vagy szelektíven gyűjtik a szemetet. Ez viszont még nem egyenlő azzal, hogy mindezt a gyakorlatban is megteszik. "Nagyjából tíz év kellett ahhoz, hogy az emberekben tudatosuljon a klímaváltozás fontossága, és valószínűleg újabb tíz év kell ahhoz, hogy a fenntartható életmód mindennapi gyakorlattá váljék" – mondta.


0
Tovább
07
dec/2011

Takarékos LED-ekkel világítják ki a Louvre-ot

Energiatakarékos világításra vált a világ egyik legnevezetesebb múzeuma, a párizsi Louvre, amelynek híres piramisát mostantól LED-égők világítják meg. Az 1989-ben épült piramison kedd estétől égnek a LED-lámpák, amelyek a Louvre és a japán Toshiba cég összefogásának eredményeként váltották fel a hagyományos égőket. A múzeum számításai szerint a váltás évente 73 százalékos megtakarítást hozhat.

A Louvre még xenonégős megvilágításban

Az egykori palota építése, vagyis a 13. század óta császárok és királyok óhajainak megfelelően változott, most azonban másfajta átalakulás vár rá – mondta az új világítórendszer átadásán Henri Loyrette, a Louvre főigazgatója. Az energiatakarékosságot célzó átalakulás 2013-ra fejeződhet be, addigra 3200 LED-égőt helyeznek el a 4500 xenonégő helyett, és a fogyasztás 392 kilowattóáról 105 kWh-ra csökken. A Toshiba mérnökei hat sorozatban tízféle lámpatestet terveztek a múzeum részére. A legnagyobb fényerejű lámpatestek az üvegpiramist és a palota falait világítják meg. Az átadási ünnepségre 350 világítótestet cseréltek le.

A japán vállalat szerint a modernizáció nemcsak az energiatakarékosságot a és a szén-dioxid-kibocsátás csökkenését szolgálja, hanem esztétikailag is megállja helyét. A Toshiba 2010-től egyáltalán nem gyárt hagyományos volfrámszálas izzókat.


0
Tovább
07
szept/2011

Látványos találmány védi a sötétben biciklizőket

Oldalról is jobban érzékelhető a kerékpárosok tömege az újfajta megvilágítással, amelynek köszönhetően a gépjárművek vezetői idejekorán észlelhetik és biztonságosabban előzhetik meg a kétkerekűeket. A LED-es ívfény tökéletesen bevilágítja az útfelületet is, de egyelőre nem helyettesíti a magyar KRESZ-nek megfelelő felszerelést.

 Látni és láttatni – bármely kerékpár-világítással szemben ez a két alapvető követelmény. Az elöl a kormányra, hátul a nyereg alá szerelt világítóeszközök azonban ritkán teljesítik mindkét feltételt. Hiába vélnénk figyelemfelkeltőbbnek az egyenletes fénynél a villogót, a jelenleg hatályos KRESZ szerint nem szabad az utóbbit használni. További előírás, hogy a kerékpár első és hátsó világítását egyetlen kapcsolóval lehessen bekapcsolni (részletek itt olvashatók).

Kent Frankovich, a kaliforniai Stanford Egyetem mérnökhallgatója és két társa a magyar szabályoknak is megfelelő találmánnyal állt elő. A Revolights lényege az abroncs mellé szerelt alumínium karima, amelyhez a kültéri fényfüzérekhez hasonló LED-sorokat rögzítettek. Egyszerre mindig csak négy LED-szakasz világít, ám a kerék forgásával a különálló szakaszok egyetlen erős fényívvé állnak össze. A kerék forgásának aktuális sebességéről a villára szerelt apró mágnes szolgáltat információt a vezérlő elektronikának, amely ez alapján számítja ki, melyik négy LED-et kell bekapcsolnia. A vezérlés szintén a karimán kapott helyet, a számítógépes USB-csatolón keresztül tölthető mini tápegységgel együtt.

Az Egyesült Államokban a közúti kerékpáros balesetek közel hetven százalékáért az elégtelen világítás okolható. A Revolights azáltal fokozza a kerékpáros biztonságát, hogy a kerekek megvilágításával minden irányból tökéletes képet ad a kerékpár valós méretéről, jobban láttatja a kerékpárost. A találmány egyetlen gyenge pontja az elem, amely egyelőre négy órát bír egy töltéssel, ám a feltalálók már dolgoznak azon, hogy a kerék forgásából nyert kinetikus energiával üzemeltessék a világítóeszközt.

„Hiába szuper a találmány, egyelőre nem helyettesíti a hazai szabályok által előírt felszerelést – véleményezi az eszközt László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke. – Most dolgozunk azon, hogy a törvényalkotók megváltoztassák a szabályokat. Ami pedig a magyarországi statisztikákat illeti, a rendőrség jegyzőkönyvezési gyakorlata nem teszi lehetővé, hogy a kerékpáros balesetek valódi okait megtudjuk.”


1
Tovább
12
»

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (209),otthon (163),fenntarthatóság (105),kert (83),energiatakarékosság (72),közlekedés (65),környezetvédelem (62),műanyag (51),természetvédelem (50),hulladék (47),légszennyezés (47),napelem (41),kerékpár (39),városi életmód (37),környezettudatosság (36),környezetszennyezés (36),napenergia (35),megújuló energia (33),klímaváltozás (33),globális felmelegedés (30),fenntartható építészet (30),karácsony (29),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),növény (25),tél (22),nyár (22),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),fűtés (20),hőszigetelés (20),természet (18),építészet (18),gyerek (18),városi közlekedés (17),komposzt (17),konyha (17),divat (16),autó (16),barkácsolás (16),kutya (15),élelmiszer (15),szemét (14),LED (14),egészség (14),klímaválság (14),ecet (14),takarékosság (13),tömegközlekedés (13),hulladékhasznosítás (13),szódabikarbóna (13),szelektív hulladékgyűjtés (12),ajándék (12),takarítás (12),víztakarékosság (12),Ozone zöld díj (11),élelmiszerpazarlás (11),lakásfelújítás (11),CO2 (11),papír (11),természetes gyógymód (11),művészet (10),lakberendezés (10),elektromos autó (10),levegőminőség (9),szélenergia (9),szélturbina (9),zöldség (9),almaecet (9),stressz (9),ivóvíz (9),urbánus életmód (9),Kína (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),fa (8),étel (8),allergia (8),levegőszennyezés (8),háztartás (8),raklap (8),csomagolás (8),mobiltelefon (8),illóolaj (8),szén-dioxid (8),világítás (8),virág (8),Párizs (8),gyümölcs (8),tavasz (7),VOC (7),vásárlás (7),ételpazarlás (7),méh (7),ruha (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),ősz (7),Hulladék Munkaszövetség (7),vegán (7),komposztálás (7),zajszennyezés (7),biogáz (7),alga (7),játék (7),bútor (7),víz (7),növényvédelem (7),Hollandia (7),pazarlás (6),városi élet (6),gyom (6),sport (6),beporzás (6),kukoricakeményítő (6),biodiverzitás (6),lakás (6),környezetbarát (6),macska (6),Magyar Telekom (6),erdő (6),New York (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),szmog (6),szúnyog (6),Kanada (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Budapest (6),urbanizáció (5),méz (5),karácsonyfa (5),fenyőfa (5),testről és lélekről (5),Greenfo (5),ünnep (5),város (5),Ökoszolgálat (5),városi hősziget (5),turizmus (5),pályázat (5),faültetés (5),busz (5),szélerőmű (5),Föld órája (5),szelektív hulladék (5),térkép (5),Japán (5),zöld energia (5)

Archívum