30
júl/2014

Csábos, vicces, kattintékony: vírusvideók a víztakarékosságról

„Nincs is szánalomra méltóbb a fiatal cinikusnál, mert eleinte semmit sem tudott, most meg semmiben sem hisz.” Maya Angelou (amerikai író, színésznő, énekes) fenti aforizmájával akarja humanitárius és környezetvédelmi ügyekben felrázni a tizennyolc-huszonöt év közöttieket az amerikai Envolve Project.

A cél olyan videókat és képeket gyártani, amelyeket ez a korosztály szívesen megoszt Facebookon, Instagramon, Twitteren, YouTube-on és egyéb közösségi helyeken. A projektben részt vevő képzőművészek, designerek, filmesek és reklámszakemberek benyomása szerint az 1990 után születettek kevésbé jótékonykodnak, legyen szó önkéntes munkáról vagy pénzadományról, mint az 1950-es, 60-as és 70-es években születettek (az Egyesült Államokról van szó). Az Envolve közvetíteni akar a jótékonysági szervezetek és a huszonévesek között. A lenti videók elkészítését a nemes célokon túl az is indokolja, hogy többek között két, ivóvízhiánnyal foglalkozó szervezet munkáját karolták fel; további telitalálatok itt láthatók.

13
jan/2014

Átlátható cukorlapokból áll a különleges üvegház

William Lamson amerikai installáció-művész meditációs célokra szeretett volna egy kis zugot létrehozni magának, illetve fagyérzékeny citrusfáinak is teleltetőhelyet keresett.

A két kívánságot örvözve építette meg Solariumnak elnevezett mini üvegházát a Tiffany-lámpaernyők technológiáját zöld módon továbbfejlesztve.

A fémvázba rögzített üvegtáblák ugyanis kétrétegűek: közéjük különböző hőfokra hevített, és ezért eltérő színűvé vált olvasztott cukorréteg került - természetesen az üveglapok éle víz- és légmentesen le van zárva.

A karamellpaletta borostyánszíneiben pompázó házikó napsütésben kel életre, és varázsol fényből és színből szőtt különleges világot a kilenc négyzetméteres építmény belsejébe.

Nagy melegben a ház oldalajtajai kitárhatók, így a természettel való kapcsolat is erőt nyer.

A növények a napfényből a fotoszintézis révén cukrot állítanak elő: a Solariumban a növények cukron átszűrt napfényben fürdőzhetnek.

Hiver't-Klokner Zsuzsanna

19
szept/2012

Díjazza a legjobb zöld ötleteket az OzoneNetwork

Van olyan környezetbarát megoldása, amelyet szívesen megosztana az OzoneNetwork nézőivel és az [origo] olvasóival? Írásos és képes tippeket szeretnénk kapni például arról, hogyan lehet újrahasznosítani a hulladékot, vegyszer nélkül gazdálkodni a kiskertben, barkácsolni valamilyen rezsicsökkentő berendezést stb.

A kreativitás és a környezettudatosság ötvözésére vagyunk kíváncsiak – és olvasóink, nézőink is. A pályázóknak  20 darab LUSH-csomagot ajánlunk fel: szépek, illatosak, egészségesek és nagyok.

Az Ozone zöld díjra iskolák, családok, baráti társaságok és egyéni indulók pályázatait várjuk elektronikus formában. A pályázati anyagokat ide küldjék: ozonezolddij@origo.hu. A nevezés ingyenes; a pályázatok beküldési határideje október 19.

Az ötletekből folyamatosan válogatást közöl a 365 környezettudatos ötlet, az [origo] környezetvédelem rovatának blogja. A pályázatokat az Ozone zöld díj zsűrije bírálja el, amelyet a gödöllői Szent István Egyetem klímatanácsának tagjai alkotnak. Eredményhirdetés: október 22.

A díjra idén is pályázhatnak olyan kis-, közép- és nagyvállalatok, amelyek konkrét környezettudatos fejlesztést valósítottak vagy valósítanak meg. Fontos, hogy az illető cég törekedjen a minél kisebb ökológiai lábnyomra, és az is, hogy cégpolitikájában kiemelten fontos legyen a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés. Reklámügynökségek olyan környezettudatossági projektekkel pályázhatnak, amelyek példaértékűek a lakosság és a vállalatok számára. A vállalatok és ügynökségek külön kategóriában indulnak; pályázataikat november 1-ig várjuk. A 2011-es és 2010-es díjazottakról itt olvashat bővebben.

05
júl/2012

Ugrás a Tiszába a bivalyok nyomában

Július 8-án Európa szerte ezrek ugranak folyókba és tavakba, hogy felhívják a figyelmet az élővizek védelmének fontosságára. Idén ismét Tiszatarján ad otthont a hazai Big Jumpnak, ahol a Holt-Tisza partján tocsogó bivalyok és a természeti értékek mellett ezúttal egyéb látnivalók és szórakoztató programok is lesznek.

A WWF Magyarország 2008-ban elsőként rendezte meg Magyarországon, Tiszatarjánban a nagy ugrást. Idén az eseményt a Föld!Föld Fesztivál kíséri. Egy három éves kistérségi felzárkóztató program lezárásáról van szó; a fesztivált a mezőcsáti kistérség ismertségének növelése, természeti és kulturális adottságainak bemutatására rendezik meg a Szívlapát Alapítvány Jövő/Menő programja keretében.


A 2008-as Big Jump

Azért Tiszatarján a helyszín, mert a község a WWF különleges projektjének a helyszíne. A szervezet 2007 óta egy gazdasági modell létrehozásán dolgozik, amely a természet számára is hozadékkal jár. A falu egy elszegényedett térség része, ahol a munkahelyteremtés is probléma. A WWF koordinálásával nekiálltak a környék jelentős részét elborító tájidegen gyalogakácot kiirtani, mivel a növény tökéletes alapanyag zöld energia előállításához. Az elszaporodott idegenhonos cserjéket az önkormányzat helyi munkaerő alkalmazásával levágja, kévékbe köti, majd a hullámtéren összegyűjtött biomassza-alapanyagot a falu közintézményeiben elhelyezett kazánokban hasznosítják, így biztosítva a fűtést és a meleg vizet. Így a projekt segítségével csökkentek az energia költségek, és a településen új munkahelyek nyíltak.

A megtisztított területek egy részén energiaültetvényeket hoznak létre, kizárólag őshonos fákból. A hullámtér fennmaradó részét pedig érintetlenül hagyják, ezzel a vizes élőhelyekkel és fás legelőkkel tarkított vadregényes területet visszakapja a természet. Ember nem műveli, csupán az idetelepített vízibivalyok és magyar szürke marhák tartják rendben, hogy a korábban levágott gyalogakác ne jelenjen meg újra.

A természetes folyamatok évek alatt beindultak, magára talált az élőhely, és újra benépesedett. A vízi madarak ismét otthonra leltek, sőt a WWF 2008-ban még néhány hódcsaládot is betelepített. A bivalyok lakta területet ma bárki megtekintheti, és a későbbiekben egy kilátó építését is tervezik, hogy az ökoturizmus számára még vonzóbb úti cél legyen Tiszatarján.

11
jún/2012

Háztartási expedíciókra invitálnak környezeti tanácsadók

A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata június elejétől az ország kilenc nagyvárosában invitálja standjaihoz a lakosokat azért, hogy a tanácsadók segítségével felfedezhessék a környezettudatosabb életmódhoz szükséges megoldásokat, technológiákat és eljárásokat.

Az Expedíciózz a háztartásban című rendezvénysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet az fogyasztás csökkentésének szükségességére és növelje a megújuló energiák használatára vonatkozó ismereteket. Így például az ökoépítészeti megoldásokról, a megújuló erőforrások alkalmazási lehetőségeiről, a megelőzést és víz takarékosságot szolgáló technikákról a hulladékminimalizálásról adnak tanácsokat, bemutatják a környezet és emberi egészséget kímélő szereket, vegyi anyagokat, melyeket érdemes a jövőben a tisztítás, tisztálkodás, barkácsolás során a háztartásunkban alkalmaznunk. Aki a rendezvényen kiszámítja az ökolábnyomát, ajándékot nyerhet.

A felnőtteknek és gyermekeknek szóló rendezvények helyszínei és időpontjai:

  • Június 12. Székesfehérvár (kedd), 11-17 óra között: Székesfehérvár, Piac tér, Alba Pláza előtti terület (Gaja Környezetvédő Egyesület)
  • Június 13. Pécs (szerda), 11-17 óra között: Széchenyi tér (Pécsi Zöld Kör)
  • Június 14. Szeged (csütörtök), 11-17 óra között: Széchenyi tér (Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület)
06
szept/2011

Star Trek öko-élménypark épül Jordániában

A 23. századot kívánja megidézni II. Abdullah jordán király, aki Star Trek élményparkot álmodott az akabai kikötő mellé. A másfél milliárd dolláros beruházás nem csupán a szórakozást szolgálná, hanem felvonultatná a környezetvédelem újdonságait is.

A Vörös-tengeri Csillagda (Red Sea Astrarium) építése 2011-ben kezdődik. A létesítmény 74 hektáron négy szállodát, tizenhét szórakoztató létesítményt - köztük mozikat, éttermeket és bevásárlóközpontot - foglal majd magába, és ötszáz munkahelyet teremt. A Csillagda egyik oktatópavilonja a környezetvédelem vívmányait is bemutatja: a szürkevíznek nevezett használt csapvíz újrahasznosításától a nap- és szélenergia alapú áramtermelésen át az egyéb megújuló energiaforrásokig, amelyek egyébként mind szerepet kapnak a létesítmény üzemeltetésében. A terv kritikusai szerint viszont egyelőre senki nem számolta ki, milyen hatással lesz az élménypark az érzékeny helyi ökoszférára.

Így fest az élménypark a látványterven

Jordánia megszenvedte a régióban, főleg Egyiptomban és Szíriában zajló politikai megmozdulásokat, az országba irányuló turizmus 14 százalékkal esett vissza. Szükség van tehát a vendégcsalogató attrakciókra. Az élménypark a „Jordánia, a kultúrák útkereszteződése” szlogen köré épül, fő motívuma a Star Trek sci-fi filmsorozat lesz. Nem véletlenül: Abdullah király közismerten maga is nagy trekkie, azaz ST-rajongó, még herceg korában statisztált a Voyager epizódban (ám mivel nem tagja az amerikai színész szakszervezetnek, szöveget nem kaphatott). Az új park legnagyobb durranásának ezért a csúcstechnikás űrhajó-szimulátor ígérkezik.

A beruházáshoz szükséges másfél milliárd dollárt amerikai és arab pénzügyi vállalkozások adják össze, jordániai részről maga a király a fő befektető. A Disney vagy Universal szórakoztató parkokhoz képest ez nem is nagy összeg, azok esetében legfeljebb a licencdíjat fedezné. Jordániában nem is számolnak egetverő haszonkulccsal: a nagy élményparkok milliós látogatóforgalmához képest itt már évi 48 ezer turista hozná a nullszaldót.

15
aug/2011

Egyéves a Zöld Zug, az Ökoszolgálat nonprofit boltja

Egyéves jubileumát ünnepli a Zöld Zug, amely jóval több, mint egy egyszerű üzlet. A budapesti belváros egyik bérházának udvarán rejtőzködő zugban megtalálhatóak a környezettudatos háztartás alapvető kellékei, az ezek használatához szükséges jó tanácsok, kiadványok és ismeretterjesztő anyagok. Az ügyfél segítséget kap a nyílászárók olcsó felújításához is, ráadásul vásárlásával jó ügyet szolgál – az alapítvány kiemelten közhasznú munkáját támogatja.

Magyarország első környezeti tanácsadó irodája, az Ökoszolgálat egy éve nyitotta meg Zöld Zug webáruházát és bemutatótermét a Belvárosban, az V. kerület Nádor u. 34-ben. A bolt a környezettudatosabb életre vágyó városlakók számára kínál olyan termékeket, melyek jóval kevésbé károsítják környezetünket, ugyanakkor nem drágábbak, sőt sokszor olcsóbbak a megszokott termékeknél.

Ma már több üzletben, bioboltban, sőt a nagyáruházakban is megtalálhatók zöld vagy annak mondott termékek. Miért népszerű mégis a Zöld Zug? Ez nem egy növekedésorientált piaci vállalkozás - csak olyan termékeket ajánl, amelyeket az ökoszolgálatosok maguk is kipróbáltak. A Zöld Zug kínálatában megtalálhatók a növényi alapú tisztítószerek, a natúrkozmetikumok, az újrapapír termékek, a megújuló energiával működő termékek, a környezettudatos életmódhoz szükséges könyvek, DVD-k és persze nagyanyáink újra felfedezett „csodaszerei”, mint a mosószóda, a szódabikarbóna, vagy az ecetes tisztítószer. A termékek megvásárolhatók az alapítvány www.zoldzug.hu webáruházában is.

"Számunkra az életmódváltás a lényeg, s a termékek csak az ehhez szükséges kellékek. Törekszünk a hazai termékek népszerűsítésére és bátorítjuk ügyfeleinket a saját maguk által elkészíthető kozmetikumok használatára, melyhez alapanyagokat, tubusokat, tégelyeket és természetesen recepteket is kínálunk" - mondják az alapítvány munkatársai. A húszéves Ökoszolgálat lakossági környezeti tanácsadó munkájának finanszírozásában növekvő szerep jut a társadalmi vállalkozásnak, amelyet az alapítvány ezúton is köszön ügyfeleinek, hiszen a civil szervezetek helyzete egyre nehezebb az egyéb források szűkülése miatt.

25
júl/2011

Környezettudatos új generációt nevelnek - a világ egyik legzöldebb iskolája Indiában

A világ egyik legszegényebb és legnagyobb levegőszennyező országaként számontartott Indiában a lehető legjobb módszerrel küzdenek a jövő klímaváltozása ellen. Azon dolgoznak, hogy a most felnövő gyerekek számára már magától értetődő legyen a környezettudatos életmód. 

A jelenlegi generáció hozzáállását gyökeresen megváltoztatni hosszú és nehézkes folyamat, ezt mutatja az elmúlt néhány év, egy sor sikertelen klímakonferencia és megvalósulatlan terv is. Ezért is különösen fontos, hogy a mai gyerekek felnőttkorukban már összhangban éljenek a természettel. Az öko-iskolák persze a fejlett és felvilágosult európai országokban és az Egyesült Államokban is egyre elterjedtebbek, a kis indiai iskola elkötelezettsége talán mégis egyedülálló.

Forrás: Reuters

A Pune városában, Mumbaitól mindössze 190 kilométerre található Aman Setu iskola teljes egészében újrahasznosított anyagokból épült, a tetőket régi plakáttáblákból, a falakat használt műanyagflakonokból, cementes zsákokból és persze sárból építették. Az alapozáshoz és a padlóhoz tehéntrágyát is használtak. 

Az Aman Setu (jelentése: a béke hídja) iskolát 2008-ban alapította egy indiai tanárnő, Madhavi Kapur. Összesen négy tanítványa volt akkor, ma már száznegyvenen vannak, elsősöktől egészen ötödikesekig. Eleinte persze nem volt túl sok pénzük az építkezésre, a tanárnő egyik korábbi tanítványa - aki időközben építész lett - ezért is javasolta, hogy lehetőleg elsősorban újrahasznosított anyagokban gondolkozzanak.

A földterületet az iskola vezetője a saját bátyjától bérli, az épületeket mindössze nagyjából két és fél millió forintból húzták fel. Az Aman Setu iskola két egyszintes házból áll, melyek összesen négy tanteremnek adnak helyet. A tanítványok rattanból készült matracokon ülnek az osztálytermekben, idősebb diákok régi könyveiből tanulnak, amiket ők is továbbadnak. Saját zöldségeiket termesztik az iskola kis konyhakertjében, és egy tartályban halakat is tenyésztenek. 

 Forrás: Reuters

A gyerekek tömegközlekedéssel járnak az iskolába, ahova egyébként a helyi közlekedési vállalattól egy leselejtezett buszt is szereztek. Kicsit átalakítva és felújítva a busz most szintén osztályteremként üzemel. Az iskola egyenruháját kézzel varrják, az eredetileg is kézzel sodrott és szőtt, hagyományos indiai anyagból, az úgynevezett Khádi-ból.

A tanárok ebben az iskolában nem bánják, ha a gyerekek kisétálnak a matekóráról, hogy megetessék a kedvenc halukat. Nem kapnak büntetést, ha sétálgatnak egy kicsit mezítláb a füvön, mielőtt visszaülnek az osztályterembe. Sőt, még bátorítják is őket, mert ahogy ők mondják, azt szeretnék, ha éreznék, eggyé válnának a környezetükkel. 

 Forrás: Reuters

A mesébe illő történetnek persze megvoltak a kezdeti nehézségei: a szülők eleinte nem igazán akarták a gyerekeiket olyan iskolába küldeni, ahol egy leselejtezett buszban tartják az órákat, sok időbe telt meggyőzni őket. Mostanra viszont annyira népszerű lett a környéken az iskola, hogy hamarosan bővülniük kell, mert még busszal együtt sem férnek el az eredeti épületekben. 

10
jún/2011

Rejtett kamerás kuka a környezettudatosságért

Különleges módját találták egy brit egyetemen annak, hogy a hallgatók tudatosabban óvják környezetüket.

A Newcastle-i Egyetem néhány hallgatójának szemetesébe érzékelő és kamera került abban a programban, melyet végzős hallgatók szerdán indítottak el. A kamera a kukába hajított, szemétnek minősített dologról készít felvételt, nem arról a személyről, aki megválik éppen a hulladéktól. A tesztprogramban folyamatosan értékelik az öt diák háztartásának "reciklálási" teljesítményét.

A kísérletbe bevont hallgatók tudatosságát azzal is növelik, hogy a kukakamerák felvételeit kiposztolják a Facebookon. A projekt szándékai szerint a még formálható hozzáállású fiatalokat célozza meg, és a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet.

Forrás: mti

07
ápr/2011

Melyik lesz a magyar napváros?

Még néhány hét és egy ünnepélyes díjátadón kiderül, melyik magyar város, illetve falu jár élen a napenergia hasznosításában. Ki lesz a magyar bajnok az induló 148 település közül? Melyik megye települései büszkélkedhetnek a legnagyobb vagy legaktívabb napenergia-felhasználással? Lehet, hogy egy olyan nagyobb város, mint Sopron, ahol a bűntetésvégrehajtási intézet tetejére szereltek 200 négyzetméter napkollektort, vagy Szolnok, ahol 27 kW napelem látja el árammal a megyeházán dolgozókat – az országban elsőként egy műemlék épületen? Lehet, hogy az alig 480 lakosú Nagypáli lesz a befutó, ahol majdnem egy négyzetméter napkollektor és több mint 10 W napelem jut minden lakosra? Vagy valamelyik másik Zala megyei település: Dötk, Szentgyörgyvölgy vagy Gelse?

Egy valami biztos: az önkormányzatok minden lehetséges módon igyekeznek gyűjteni a szükséges adatokat, így a nyerési esélyeiket növelő pontszámokat. Bár nincs nehéz feladatuk, mindössze minél több családi házon, vagy más épületen található napkollektort vagy napelemet kell számba venniük, mégis elkelnek a jó ötletek. Sopronban például a közterület-felügyelők kapták meg a feladatot, hogy ellenőrző útjuk során a házak tetejére is vessenek egy pillantást és számolják össze a szemmel látható berendezéseket. Pesterzsébeten az önkormányzat dolgozói fogtak össze, így mindenki nyitott szemmel járt a lakóhelye környékén és szorgalmasan gyűjtötte a kerület tetőin pompázó napkollektorokat és napelemeket. Több település a helyi médiában rejlő lehetőségeket is felismerte a lakosság Bajnokságba történő bevonására. Százhalombattán például a helyi internetes újság címlapján hirdették meg a versenyt, a lakosságot a lakóházakon található napkollektorok adatainak gyűjtésére buzdítva, de a városi televízió is foglalkozott a hírrel.

A Napkorona Bajnokság kiváló alkalom, hogy az önkormányzati vezetők megismertessék a lakossággal a napenergiában rejlő lehetőségeket, illetve követendő példákat mutassanak be. Egy önkormányzat, a közös árajánlatkéréstől a különböző kedvezményekig számtalan módon támogathatja a helyi törekvéseket. Budaörsön például a lakossági megújuló energiás pályázatokat veszik számba, hol is támogatták a napenergiás berendezések telepítését önkormányzati forrásból a „Zöld otthon” program keretében.

A Napkorona Bajnokság, egy európai kezdeményezés hazai fordulójaként, immár második éve támogatja a magyar önkormányzatokat napenergiás törekvéseikben. Az országos program egyértelmű sikerét jelzi, hogy a tavalyihoz képest idén már kétszer annyi település vesz részt a versengésben.

A szervezők minden már csatlakozott, vagy még regisztráció előtt álló kis- és nagyvárost, települést és falut arra bíztatnak, hogy a 2011 májusi 4-i díjátadóig még gyűjtsék az adataikat! Nem csak azért, mert akár a prágai Parlamentben tartott európai eredményhirdetésen is részt vehetnek, hanem mert mindenképpen megéri a nap, a napenergia felé fordulniuk!

További részletek a Bajnokság honlapján olvashatók, ahol a verseny szabályai mellett ingyenesen letölthető kiadványok és más hasznos információk is várnak az érdeklődőkre. (Energia Klub)

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com