Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
20
jún/2012

Villanybusz jár a BKV vonalain

Hat hetes próbaüzemre Magyarországra érkezett egy kínai gyártású elektromos busz (eBUS-12). A jármű Budapesten és környékén, valamint Szegeden és Székesfehérváron fog közlekedni. Július 2-ától kezdve utasok is igénybe vehetik majd a BKV különböző vonalain.

A villanymeghajtású autóbuszok a troliktól eltérően menet közben akkumulátorokból kapják az áramot. Ilyen buszokat ma sorozatban csak a kínai BYD cég gyárt. A kilencmillió lakosú Sencsen városában már ötszáz közlekedik belőlük, és további 1500-at rendeltek meg 2012–2013. évi szállításra. A BYD nyerte meg ez év júniusában az első, tisztán villamos hajtásra kiírt EU-s közbeszerzést, és így hamarosan hat eBUS-12 típusú járműve fog közlekedni a hollandiai Schiermonnikoog-szigeten.

A jármű tizenkét méter hosszú, tehát nagyjából akkora, mint egy Ikarus szólóbusz. Hatótávolsága az akkumulátorok egyszeri feltöltésével 250 kilométer, legnagyobb sebessége óránként 70 kilométer. Ülőhelyeinek száma 25, az állóhelyeké 55. A legkorszerűbb típusú, lítium-vasfoszfát akkumulátorait négy óra alatt lehet feltölteni. Hatékony energiafelhasználását áram-visszatápláló fékrendszer is segíti. A jármű félannyi energiát fogyaszt, mint egy hasonló méretű dízel busz.

Évente mintegy 16 ezer ember idő előtti halálát okozzák a közlekedés, a fűtés és az egyéb emberi tevékenységek következtében a levegőbe kerülő apró részecskék Magyarországon. A légszennyezés áldozatai élete átlagosan több mint tíz évvel csökken. A veszélyes részecskék egyik legnagyobb kibocsátói a dízelmotorok. Számos bevált módszerrel csökkenthető e szennyezés: ilyen a dízelmotorok felszerelése részecskeszűrőkkel vagy az úgynevezett nulla emissziós járművek forgalomba állítása. Ez utóbbiak közé tartozik az e-busz is. A BYD próbaüzeme a Törökbálinti Önkormányzat anyagi, technikai támogatásával és a Levegő Munkacsoport közreműködésével valósul meg.


7
Tovább
21
okt/2011

Luxushotel létesített először töltőállomást elektromos autóknak Magyarországon

Egy luxushotel, a Kempinski Hotel Corvinus (térkép) rendelte meg az elektromos autók első magyarországi töltőállomását. Az új állomásokat 2011. október 20-tól bárki használhatja, aki e-autóval, e-robogóval és e-kerékpárral járja az utakat. A berendezéseket az E.ON- t áramszolgáltató szerelte fel, a töltőket a Greenetik Kft. szállította.

Az elektromos járművek tulajdonosai két töltőt használhatnak a szálloda előtt és hármat a hotel mélygarázsában. A kinti gyorstöltő másfél óra alatt tölti fel a jármű akkumulátorait, míg a garázsban normál sebességű töltők állnak rendelkezésre. A Kempinski a szolgáltatást egyaránt nyújtja a szállóvendégeknek és a szélesebb közönségnek. Jelenleg mindössze pár ezer hibrid üzemű, tehát az elektromos hajtást dízelmotorral kiegészítő autó van Magyarországon.

Az avatás kapcsán azt közölte az E.ON, hogy a cég még az idén megkezdi a Budapestet Béccsel összekötő út elektromos töltőállomásokkal való felszerelését. A hálózat kiépítésekor turisztikai szempontokat is figyelembe vesz a vállalat, ugyanis az e-autók néhány órás töltési ideje alkalmat biztosítaz utazóknak. Az E.ON a megvalósítás alatt során szorosan együttműködik majd az illetékes önkormányzatokkal – ígéri a vállalat. Az E.ON magyarországi értékesítési stratégiájáról azt mondta Winkler János, az E.ON Hungária Zrt. igazgatósági tagja, hogy első lépésként a nagyvállalati szektorban vezetik be az új, e-autó szolgáltatásokat, és a vállalat maga is elektromos autókkal egészíti ki a járműflottáját.


0
Tovább
12
»

365 környezettudatos ötlet

blogavatar

Minden, ami zöld: környezetvédelem, ökotudatos élet, fenntartható fejlődés. Tippek a nagyvilágból a klímaváltozás hatásainak enyhítésére, hétköznapi ötletek a zéró kibocsátású háztartáshoz. Elérhetőség: 365zoldotlet(kukac)gmail(pont)com

Címke felhő

újrahasznosítás (221),otthon (184),kert (124),fenntarthatóság (105),energiatakarékosság (76),közlekedés (66),környezetvédelem (63),természetvédelem (55),műanyag (54),hulladék (51),légszennyezés (49),növény (44),napelem (42),kerékpár (40),városi életmód (38),környezetszennyezés (37),környezettudatosság (36),napenergia (35),karácsony (34),megújuló energia (34),tél (34),klímaváltozás (33),nyár (31),fenntartható építészet (30),globális felmelegedés (30),urbanisztika (27),koronavírus (26),PET-palack (25),élelmiszer (24),konyha (24),szén-dioxid-kibocsátás (21),mezőgazdaság (21),egészség (21),fűtés (20),barkácsolás (20),hőszigetelés (20),gyerek (19),zöldség (19),komposzt (19),ősz (19),építészet (18),ecet (18),természet (18),takarítás (18),városi közlekedés (17),divat (17),autó (17),virág (16),kutya (16),szódabikarbóna (16),takarékosság (16),gyümölcs (16),LED (15),fa (14),klímaválság (14),szemét (14),lakberendezés (14),ajándék (13),tömegközlekedés (13),tavasz (13),hulladékhasznosítás (13),élelmiszerpazarlás (13),víz (12),szelektív hulladékgyűjtés (12),étel (12),víztakarékosság (12),lakásfelújítás (11),papír (11),elektromos autó (11),Ozone zöld díj (11),művészet (11),illóolaj (11),CO2 (11),raklap (11),természetes gyógymód (11),szélturbina (10),ruha (10),háztartás (10),vegán (10),talaj (10),allergia (10),sport (9),stressz (9),madár (9),urbánus életmód (9),almaecet (9),levegőminőség (9),bútor (9),szélenergia (9),Kína (9),világítás (9),hulladékgyűjtés (9),WWF (9),ivóvíz (9),levegőszennyezés (8),Párizs (8),pazarlás (8),méh (8),ételpazarlás (8),növényvédelem (8),mobiltelefon (8),macska (8),szúnyog (8),szén-dioxid (8),vásárlás (8),csomagolás (8),Hulladék Munkaszövetség (7),zajszennyezés (7),komposztálás (7),Hollandia (7),biogáz (7),gyom (7),VOC (7),játék (7),lakás (7),alga (7),Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (7),erdő (6),öntözés (6),beporzás (6),városi élet (6),fenyőfa (6),bioüzemanyag (6),ökolábnyom (6),ünnep (6),szmog (6),New York (6),kukoricakeményítő (6),faültetés (6),méz (6),Magyar Telekom (6),gyógynövény (6),Föld napja (6),Kanada (6),környezetbarát (6),biodiverzitás (6),Budapest (6),testről és lélekről (5),elektromos kerékpár (5),Ökoszolgálat (5),város (5),(5),Föld órája (5),mulcs (5),Greenfo (5),szélerőmű (5),urbanizáció (5),mosás (5),rovar (5),busz (5),lomtalanítás (5),zöld energia (5),szelektív hulladék (5),Japán (5),cipő (5),banán (5),aszály (5),levendula (5),tárolás (5),karácsonyfa (5),térkép (5),turizmus (5),pályázat (5),városi hősziget (5)

Archívum